2019. április 14., vasárnap

Szent II. János Pál gondolatai

A fiataloktól függ az Egyház és a társadalom jövője.


„Atyádat és anyádat tiszteld” – halljuk Isten negyedik parancsolatában. Ám ahhoz, hogy a gyermekek tisztelhessék saját szüleiket, a szülőknek, mint Isten ajándékaira kell tekinteniük gyermekeikre. Igen, minden gyermek Isten ajándéka. Előfordulhat, hogy nehezen elfogadható, mégis mindig felbecsülhetetlen értékű egyedi ajándék.


Az a tény, hogy a kiengesztelődés Örömhírét egymás között megosztott keresztények hirdetik, gyengíti a tanúságtételünket.


Az emberi élet célja nem az anyagi javak gyűjtése, mivel léteznek más, sokkal értékesebb javak, amelyekért érdemes áldozatkészen harcolni; olyan javak, amelyek által az emberi személy nemesebbé válik és kapcsolatba kerül Istennel.


Az emberi ész képtelen kimeríteni a Szeretet kereszten megjelenő misztériumát; a kereszt ellenben meg tudja adni az észnek a végső választ, amit az keres.


Az emberről csak annyiban mondhatjuk el, hogy munkája által „uralma alá hajtja” a földet, amennyiben képes a munka ura maradni, és nem válik annak rabjává.


Az Úr arca világosítsa meg a szívünket, hogy tekintetünket ne a minket ért jogtalanságok keserű emlékére vessük; ne azt várjuk, hogy először a többiek váljanak jókká, hanem mi magunk haladjunk előre a jóra való megtérésben, elfeledve a múltat, és működjünk együtt a Teremtővel egy szebb jövő érdekében!


Krisztus azt akarja, hogy Péter Utódaként tanúskodjam az egész világ előtt arról, miben mutatkozik meg korunk emberének nagysága – és nyomorúsága. Miben nyilvánul meg veresége, és miben győzelme. (Auschwitz 1979. jún.07.)


Mária Krisztusra szegzett tekintettel élt, és megjegyezte minden szavát: „Emlékezetébe véste mindezt, és szívében gyakran elgondolkodott rajtuk” (Lk 2,19, vö. 2,51). Jézussal kapcsolatos emlékei, amelyek a lelkébe vésődtek, mindenhova elkísérték, és életének minden helyzetében föl tudta azokat idézni. Bizonyos értelemben ezekből az emlékekből állt össze a „rózsafüzér”. Amikor a keresztény közösség a rózsafüzért imádkozza, harmóniába kerül Mária emlékezésével és tekintetével.


Minden hívőnek tanúságot kell tennie a világ előtt Jézusnak, a mi Urunknak feltámadásáról és életéről, és az élő Isten jelévé kell válnia.





http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai


 A halat nem bántja, hogy túl sok a víz, a jó keresztényt sem bántja soha, hogy túl sokat időzik a jó Istennel. Akadnak, akik számára unalmas a vallás; ez csak azért van, mert nincs bennük a Szentlélek.
Amikor az Oltáriszentség előtt vagyunk, ne tekingessünk körbe, hanem csukjuk be szemünket, és nyissuk ki szívünket. Akkor a jó Isten is ki fogja nyitni az övét. Mi nála leszünk, Ő hozzánk jön, mi kérünk, Ő ad. Olyan lesz ez, mint amikor két lehelet eggyé olvad. Milyen boldogság elfeledkezni magunkról, hogy Istent keressük!
Az ember megteheti, hogy nyolc vagy tizenöt napra áldozatul ajánlja magát a bűnösök megtéréséért. Elvisel hideget – meleget; nem néz meg egyet – mást; nem megy el valahová, ahová szeretne; kilencedet végez. Akik olyan szerencsések, hogy naponta áldozhatnak, ebből végezhetnek kilencedet. Nemcsak Isten dicsőségét munkáljuk ezzel a gyakorlattal, hanem bőséges kegyelmet is kieszközlünk.
Az önmegtagadás útján csak az első lépés nehéz. Ha ezt megtettük, a többi magától jön, ha pedig ez az erény megvan, minden megvan.
Bármily gonoszok legyenek azok, akikkel együtt élünk, nem szabad gyűlölnünk őket. Ellenkezőleg: Jézus Krisztus példájára jobban kell őket szeretnünk saját magunknál.
Kevélységünk az, amely nem engedi, hogy szentek legyünk. A kevélység az a lánc, amelyre minden bűn föl van fűzve, az alázatosság pedig rózsafüzére az erényeknek.
Nézd csak az embert! Gyötri, hajszolja magát, feltűnést kelt, úr akar lenni mindenki fölött, azt hiszi, hogy ő valaki; szinte odakiáltja a Napnak: „Hordd el magad, majd én világítok helyetted.” Egyszer ez a kevély ember összeomlik egy marék hamuvá, amelyet elsodor a víz, patakon-folyón át, egészen a tengerig…
Nincs jobb tudós annál, aki a keresztet szereti, attól kér tanácsot, és benne mélyed el. Bármilyen keserű is ez a könyv, azért csak legelégedettebb az ember, ha ebben a keserűségben elmerül.
Ó, mily jó imádkozni! A jó Isten kegyelmében élő embernek nincs szüksége, hogy imára tanítsák; természetében van, hogy tud imádkozni, mert ismeri rászorultságát.
Ó, testvéreim, ne csodálkozzunk azon, hogy a gonosz lélek mindent elkövet, csakhogy elhanyagoljuk imáinkat, vagy rosszul mondjuk. Jobban megérti, mint mi, hogy az imától félni kell a pokolban, és lehetetlen, hogy a jó Isten elutasítson valamit, amit imában kérünk tőle…
Úgy kell tenni, mint a királyok: amikor megfosztják őket trónjuktól, már előre biztos helyre küldik kincseiket. A jó keresztény is előre küldi jócselekedeteit a mennyország kapujához.
Vannak, akik azt mondják: „Elég nekem, hogy üdvözüljek, nem akarok én szent lenni!” – Ha nem akartok szentté lenni, lesztek kárhozottakká. Nincs középút. Vigyázzatok: vagy az egyik, vagy a másik! A mennyországba csak a szentek jutnak. A tisztítóhelyi lelkek is azok, mert nincs halálos bűnük, csak meg kell tisztulniuk, és nyomban a jó Isten barátai közé tartoznak.



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6