A barátság megsokszorozza az örömet, és felezi a bánatot. (Thomas Fuller)

A békesség bizonyítja, hogy Isten jelen van a terveidben.

A magunk személyében legyünk készek eltűrni és megbocsátani minden sérelmet: a magunk orcát tartsuk oda ütésre, a magunk felső ruháját engedjük oda annak, aki elveszi az alsót. De hogyha más valakinek az arcát verdesik, akkor ébredjen fel bennünk valami az oroszlánból. (Fosdick)

„Ami ugyanis nem látható Istenből: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható.” (Róm 1,20a)

Néhány nappal ezelőtt Jézus tanítványával, Tamással együtt bennünk is igen erőssé lett a vágy: látni az Urat! Úgy érezzük, a látásban tudás van. Isten egy bizonyos módon engedi most meg nekünk, hogy lássunk; ez pedig nem más, mint Isten alkotásainak értelmes vizsgálata. Jó tudni, hogy sok természettudós hívő emberré lett, pontosan tudományos kutatásai révén. Ha nem vagyunk is tudósok, de értelmes emberként mi is beláthatjuk, hogy Isten csodálatos tervezése nélkül sem a világ, sem mi, emberek nem működhetnénk. (Tamásy Tamásné)

„Az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából.” (Préd 3,13)

Néha szinte elviselhetetlenül fárasztó a mindennapi munka. A munkanélküliek – a vélhetően pozitívabb kicsengés végett a munkaügyi központokban ma már álláskeresőként szereplők –, akiknek a száma a jól ismert okok miatt világszerte egyre nő, mégis abban reménykednek, hogy egyszer ők is újra dolgozhatnak. Nemcsak az anyagiak hiánya miatt, hanem azért is, mert az embernek szüksége van arra, hogy olyan alkotótevékenységet végezzen, amelyet szeret, és amelyről úgy érzi, hogy értéke és értelme van. Krisztusért hihetünk és hinnünk is kell abban, hogy Isten gondot visel ránk. Ő, az egyetlen valódi „válságkezelő” nem feledkezik el rólunk, hanem kinek-kinek segít abban, hogy tisztességes eszközökkel gondoskodhasson megélhetéséről. (Gazdag Zsuzsanna)

Egyetlen ág sem jobb a törzsnél.

Előbb vagy utóbb mindenkit érnek csapások. Ilyenkor vagy elkeseredve, dacosan, kedvtelenül, cinikusan kerül ki szenvedéseiből, vagy pedig megnemesedett lélekkel, mélyebb állhatatossággal, gazdagabb szeretettel és erősebb bizalommal Istenben. (Fosdick)


Ha Isten az embernek kedvezni akar, megmutatja neki az alázathoz vezető utat. (Abu-Szaid)

„Ha megtérsz Istenedhez, az Úrhoz, akkor jóra fordítja sorsodat, és könyörül rajtad.” (5Móz 30,2–3)

Valamit valamiért? Sokan úgy tekintenek Istenre, mint egy tűzoltóra, akihez fordulhatnak, amikor égni kezd körülöttük minden. Vagy valamiféle talizmánra, aki szerencsét hoz. Vagy mint aki a kötelező biztosításukat kezeli, egyfajta kárfelvevőhely, ahová életük balesetei után fordulhatnak. Ha nem kárpótolja őket megfelelően, biztosítóváltással fenyegetőznek. Aki így fordul Istenhez, az csalódni fog benne. Csak akinél megtörténik a pálfordulat, és kialakul az Úr iránt való feltétlen bizalom, a megtérés, az tapasztalja meg életében Isten áldásait szenvedésben és örömben egyaránt. (Menyes Gyula)

„Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”” (Mk 15,34; Zsolt 42,4)

Néha úgy érezzük, hogy az Úr elhagyott bennünket. De Jézus maga is csak ennyit válaszolt erre: „…könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited…” Igenis, ha van hitünk, s azt mindig minden körülmények között magunkénak érezzük: hiszünk abban, hogy valaki mindig velünk van, óvó keze mindig felettünk van. Ha nem érezzük Isten közelségét, árvának hisszük magunkat. Ilyenkor félünk a jelentől és a jövőtől is. Kérünk, Urunk, maradj velünk az élet legsötétebb pontján is! (Ilona és Zsuzsanna)

HOGY ÉLETED LEGYEN

Azért jöttem e világra,
Hogy életed legyen,
Gyere hát, s állj mellém
Ott fenn a Szent Hegyen!

Hogy életed legyen,
Emberré váltam,
Nem néztem sorsom,
A sír mélyébe szálltam.

Hogy életed legyen,
Hogy ne takarjon sír,
Én letiportam a halált,
Hogy lásd, van ki Élettel bír.

Ha napod átkoz,
Te mondd a legszentebb imát,
S hívogasd bűnbánó szívvel
Istennek Szent Fiát!

Karját nyújtja feléd.
Legyél te is fenn, a hegyen,
S mondd: Miatyánk,
Hogy életed legyen.

Tenger Szilárd

Isten kezet nyújtott a bukott embernek. Mi elestünk, Ő aláereszkedett; mi feküdtünk, Ő lehajolt.

Augustinus

Jézus képe a bárány. Erre a képre kell nekem is elváltoznom. Életét halálra adta, nem kereste a maga hasznát.


Milyen gyöngéd és mindent odaadó szeretettel van irántunk az Isten... Egészen nekünk ajándékozza önmagát, hogy vele feltöltődve egymás életét is teljesebbé tehessük.

„A tapasztalat azt tanúsítja: a szeretet nem abban áll, hogy két ember egymás szemébe néz; hanem abban, hogy mindketten ugyanabba az irányba fordítják tekintetüket.”
Saint-Exupéry



Akik a szerelemben találkoznak egymással, akiknek az életében valamiképpen megelevenedik az Édenkert képe boldog harmóniájával és a bűnbeesés kísértésével, azok tudják, hogy az élet értelme új oldalról rajzolja ki előttük kérdőjelét: „Kik vagyunk mi ketten? Mi a közös életünk értelme?”
Ezekkel a kérdésekkel komolyan szembe kell nézni, mert a szerelem meg a házasság válságai mélyén jelentős mértékben az élet céljának és azon belül a közös élet értelmének zavara húzódik meg.

Életünk értelme a szeretet. „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha.”
1 Kor 13.4-8

A szerelmeseknek nem a szexualitásból kell kiindulniuk, hogy valamiképpen elvergődjenek a szeretetig, hanem a szeretetből kell megérteniük a nemiséget; és a szeretetben kell megszentelniük annak nyers és követelődző igényeit. Mert aki csak élvezeteket vár a másiktól, aki nem képes adni, ajándékozni a másiknak; aki nem tudja őszintén és önzetlenül odaadni önmagát a másiknak, az soha nem jut el az emberi élet és a házasság hiteles értelméig.

Nem vagy enyém,
míg magadé vagy: még nem szeretsz.
Míg cserében a magadénak szeretnél,
teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku;
nékem más kell már: Semmiért Egészen!
Szabó Lőrinc

Aki feltétel nélkül szeret, az képes az áldozatra, a lemondására, a másik másságának elfogadására, a megbocsátásra, önmaga odaajándékozására. Aki szeret, az egységben kíván élni a szeretett személlyel: örömét megossza vele és részesedik a másik öröméből; a fájdalomban, a nehéz időkben is társa mellett marad, osztozva annak szenvedésében.

Meghajtom magamat szerelmes szívedhez,
lehajtom fejem szerény életedhez,
életem öröme vígságod legyen,
s bánatunk és fájdalmunk is közös legyen.

Aki szeret az elsősorban már nemcsak élvezni akar, az már nemcsak magára gondol, hanem a másikra. Ha nem így van, akkor a szerelem csak puszta szó. Öncsalás.

A házasság nem játék, mert boldogságától az élet boldogsága függ. A lelket keresd társadban, mert az évek múlásával a lángoló érzések megszűnnek, a vonzalom alábbhagy, a szépség elhervad, a szellemesség kiapad, az elegancia megfakul, a csillogás elhalványodik, a dicsőség elenyészik.
Csak a szeretet és a jóság az, ami túléli a száguldó időt, és a mulandóság fölött változatlan fénnyel ragyog örökké.

Utad az esküvőig (Bóda László)

Abban, hogy az ember dolgozik, nincs több érdem, mint hogy él. Egyedül az a fontos, hogy mit művel. (Pascal)

Azok mutatnak állhatatosságot, akik továbbmennek, amikor nem könnyű továbbmenni; akik nem adják fel, még ha mások azt mondják is: „Ez lehetetlen.” De mit is ér az erényesség állhatatosság nélkül? Mert a pályán minden erény fut, mégis csak a kitartó állhatatosság nyeri el a jutalmat! Az állhatatosság vezet el bennünket a Szeretetig, az összes erény forrásáig és egyben végcéljáig.

Bizony mondom, elmúlik e világ. És bizony mondom, megmaradok Én. S bizony, ha két szív egy ütemre dobban, az egy-ütemben ott dobbanok Én.

Égj úgy, hogy fényed ragyogjon anélkül, hogy kiégnél! (Richard Biggs)

„Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról.” (Lk 1,54)

Isten gondoskodott választott népéről, soha nem hagyta őt magára, még ha ő ezt úgy gondolta is. Ma sem feledkezik el követőiről, mert nagy az ő hűsége, szeretete és irgalma. Soha nem fordul el egyikünktől sem. Ha figyelünk rá, és engedjük, ő szól hozzánk, vezet bennünket, segít és oltalmaz minket. (Gazdag Zsuzsanna)

„Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.” (Róm 14,8)

Életben-halálban az Úréi vagyunk. De jó lenne így élni, ennek az igének a fényében, Isten ereje által! Ám olyan sokszor elveszítjük az Úrba vetett bizodalmat, és úgy érezzük, elhagyott bennünket. Pedig csak a gonosz mondogatja, hogy az Úr már nem is figyel ránk, már nem is vagyunk fontosak a számára. Akármilyen csellel jön a gonosz, ebbe az igébe kell kapaszkodni: az Úré vagyok. Itt e földi életemben, halálomban és Krisztus váltsághaláláért az örök életben is. (Tamásy Tamásné)

Ha nem merünk hitünkről vallást tenni, mert félünk, hogy kinevetnek, akkor elveszítjük annak lehetőségét, hogy reményt adjunk valakinek, akinek igazán szüksége van rá.

„Jézus így szólt: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”” (Mk 2,17; 2Sám 24,10)

Mint a betegségek testünket, bűneink fekélyként szennyezik be lelkünket. A beteg orvoshoz fordul. Az Úr gyógyít: meggyógyít minden hozzá forduló beteget. Meggyógyítja a bűnösöket. Mert a bűn betegség, segítő kezet nyújt a bűnben szenvedőknek. Sokan hiszik magukat feddhetetlennek, miközben megannyi gonoszság lakozik bennük. Imádkozz tehát az Úrhoz, nyújtsd a kezed, s fogadd el az ő gyógyító kezét, útmutatását. (Ilona és Zsuzsanna)

Kétszer segít, aki gyorsan segít. A bürokrácia a karitász halála. A bajbajutott nem "eset", hanem személy. Vedd emberszámba, törődj vele, szánj rá időt, türelmet, őszinte érdeklődést. A bajbajutottat sohase alázd meg: érezze, hogy örömmel segítesz.

Minden bálvány elválaszt Istentől. Elválasztanak, és Isten és ember közé állnak még azok is, melyeket Isten egykori áldásaiból faragtunk. (Kroeker)

„Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!” (4Móz 6,25)

Mai igénk az istentiszteletek végén elhangzó, útra bocsátó ároni áldás közismert mondata. Talán már annyira megszoktuk, hogy nem is igazán jut el a tudatunkig, hogy mit is közvetítenek nekünk ezek a mondatok. Pedig az emberen, Isten képmásán meglátszik az Úr ragyogása. Akiken Isten helyreállítja képmását, azokon dicsősége is láthatóvá lesz. Adja Isten, hogy áldása nyomán – hit által – életünkben is kiábrázolódjék az ő hiteles képmása, Krisztus. (Menyes Gyula)

Szeresd Istent: akkor közel lesz. Szeresd és szívedbe költözik.

TÖREDÉK A SZERELEMRŐL

Mire megszüljük egymásnak magunkat,
kihordunk annyi kínt, kívül-belül,
hogy elszakadni egyikünk sem tudhat többé a másiktól:
feltétlenül valljuk egymást, mint gyermekét az anyja.
S akkor, ha majd fájdalmak súlya nyom,
fele bánatod én veszem magamra,
és bűneid felét is vállalom.

Mióta szeretlek,
eszméletem minden percében rád emlékszem,
álmomban is te őrzöl meg talán,
rólad tudósít munka és magány,
veled lep meg hajnalom, alkonyom,
s hozzád megyek, ha tőled távozom.

Nincs itt más lehetőség:
lélek-fogytig a hűség.
Szálai két szeretetnek
végképp összeszövettek.

Garai Gábor

Tudtad, hogy léteznek lelki fertőzések? A legsúlyosabbak közül az egyik a ´Mi lesz, ha´, a másik pedig a ´Bárcsak´ gondolatokkal függ össze. Ezek a gondolatok ikertestvérek, hasonlítanak egymásra, de nem ugyanazok. A ´Mi lesz, ha´ a jövőbe néz, és aggódik. A ´Bárcsak´ a múltba tekint vissza, és panaszkodik a miatt, amit Isten adott. Az első következménye az aggodalom, a másodiké pedig a harag.
(Linda Dillow)

Tűrj Krisztusért és Krisztussal, ha uralkodni akarsz Krisztussal.


Uram, távolíts el tőlem minden akadályt, amely korlátoz engem a jóban. Törd meg szívem keménységét! Adj nyílt, éber szívet, amely mindig kész az igazi barátságra! Nyisd meg szívemet családom és felebarátaim közeledésére! Vegyem észre, ha valahol megértő szavamra, segítő kezemre van szükség!

A Biblia az élet könyve, az élet számára. (Steinberger)

A hit nem jótéteményeket váró kancsal égre pillantás, hanem a lélek állapota, énünk beállítottsága Krisztussal, Krisztus iránt. (Luther Márton)

A kobrának egy foga is elég ahhoz, hogy valakit megöljön. Egy kedvenc bűn éppen úgy megölheti lelkünket, mint a bűnök sokasága.

Spurgeon

Adj szeretteimnek jó egészséget és boldogságot, hitet és szeretetet, igaz lelki életet, ajándékozd nekik békédet, amelyet nem kaphatnak meg a világtól. Engedd, hogy védelmed alatt boldog közösséggé váljunk; hogy mindig szeretettel és hűséggel viseljük el, ami ér bennünket; hogy mindig osztozzunk egymás örömében és bánatában. Adj esőt, hogy amikor szeretteim elcsüggednek és keserű csalódás éri őket, mindig vigasztalást, menedéket, támaszt jelenthessek számukra.

Amikor az ember fölfedezi és megízleli Isten irgalmasságát és megbocsátását, nem tud másként élni, csak folytonos megtérésben.

II. János Pál pápa

Az első korty a tudomány poharából ateistává tesz.
A pohár alján pedig ott van az Isten!

Isaac Newton

Az Úr önszántából és készségesen Önmagát ajánlja fel nekünk az Ő Krisztusában, akiben a mi nyomorúságunk helyett teljes boldogságot kínál nekünk. (Kálvin János)

„Bárcsak állhatatosan járhatnék utadon, megtartván rendelkezéseidet!” (Zsolt 119,5)

Nem könnyű állhatatosan, kitartóan Isten útján járni. Saját erőnk és elhatározásunk kevés ehhez, de Krisztusért az Atya napról napra megadja nemcsak az erre való készséget, de az ehhez szükséges erőt is. (Gazdag Zsuzsanna)

„Ezt mondja az Úr: A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Milyen házat akartok építeni nekem?” (Ézs 66,1)

Miután az ószövetségi nép letelepedett Kánaánban – a nomád életkörülményeket lezárva – megkezdődött az építkezés. Dávid király már palotában lakott, miközben a Szövetség ládáját – Isten népe számára való jelenlétének-megjelenésének helyét – még csak sátorban őrizték. Jogosan fogalmazódott meg benne egy Istenhez méltó kőépület, a templom építésének terve, ahol – hite szerint – méltó lakhelyre talál maga az Úr is. Az ézsaiási idézet minden korban kérdés marad. Ha Isten mindenhol jelen van, szükség van egyáltalán templomokra? Igen, mert kellenek konkrét helyek ebben a világban, ahol rendszeresen összegyűlhet Isten népe igehallgatásra, a szentségek vételére, a közösség megélésére. Így becsüljük meg saját gyülekezetünk szent templomát! (Menyes Gyula)

Ifjabb koromban túlságosan sokat adtam az emberi tanításokra… de végül eljutottam oda, Isten Igéjének és Szentlelkének a vezetésével, hogy meglássam, e dolgokat félre kell állítanom, és Isten tanítását közvetlenül az Ő Igéjéből megismernem. (Zwingli)


„Jézus így szólt Tamáshoz: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.”” (Jn 20,29)

Milyen keresztény vagy? Boldog, aki tele van gyermeki bizalommal, mert tudod, érzed és tapasztalod: ő él, veled van, segít – vagy tele vagy kétségekkel: valóban feltámadt, valóban itt van? Látni akarsz! Fogni, tapintani, érinteni – csodát akarsz, látni Jézust! De melyik a nagyobb csoda: látni őt vagy hitben járni látás nélkül? Döntsd el magad, de tudd: „…boldogok, akik nem látnak és hisznek”. (Tamásy Tamásné)

Ha az emberiség meg akar szabadulni abból a pokolból, amelyet önmagának készített, nincs más útja, mint amit a Názáreti mutatott. (G.B. Shaw)

„Jó az Úr, örökké tart szeretete és hűsége nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt 100,5; Jn 1,16)

Az Úr tanítása, szeretete-hűsége itt van velünk, a mindennapjainkban. De vajon mi is szeretjük-e az Urat a mindennapjainkban? Mi is továbbadjuk-e gondolatainkat az Úrról nemzedékről nemzedékre, apáról fiúra? Rohanó világunkban szánunk-e rá elegendő időt, szánunk-e rá annyit időt, amennyit ő szán ránk? Megköszönjük-e naponta gondoskodását, hogy ételt, italt adott tányérunkba, poharunkba?… Eszünkbe jut-e anyagi javaink gyarapodásakor, hogy az ő segítségével értük el ezt is, vagy egyszerűen természetesnek vesszük? (Ilona és Zsuzsanna)

Milyen jó, hogy rábízhatjuk kezünket arra a Kézre, amely megtörte és életre keltette a Kenyeret, amely megáldotta és megsimogatta a gyerekeket, s amelyet szegek vertek át.

Teilhard de Chardin

Mindenkiben annyira él Jézus, amennyire testet ölt a mennyei élet, amennyi életet tékozolt el, amennyi áldozatot hozott, amennyi halált szenvedett Jézusért.
(Ravasz László)

Mindig megrendítő szembetalálni önmagunkat azokkal a jelekkel, melyek mások irántunk való szeretetének és jóindulatának kifejezői. Ezért értékes pillanatok számunkra, amikor szüleink elfáradt kezeit szemléljük. Mert ezek a kezek értünk fáradtak és fáradnak.
Látni Jézus sebhelyeit kezén, lábán és oldalán, mindig figyelmeztet mindnyájunkat az Ő szeretetének visszavonhatatlan valóságára. És bármi történik is életünkben, ezek a sebek számunkra utat mutatnak a kiengesztelődés és újjászületés felé.

Nincs jogunk összekeverni az embert azzal a rosszal, amit elkövet (ez azt jelentené, hogy az illetőt bezárjuk és reménytelennek ítéljük), de azonosítani sincs jogunk senkit (főképpen nem önmagunkat) azzal a jóval, amit tesz.

A hitnek nemcsak halláson, hanem tapasztaláson is kell nyugodnia. Így nemcsak házi használatra, hanem kivitelre is alkalmas lesz. (Fosdick)

A legszebb ima a hálás öröm.

Lessing

„A két tanítvány unszolta Jézust, és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!” Bement hát, hogy velük maradjon.” (Lk 24,29)

Talán a legszorongatóbb este életünk alkonya. Bezáródnak az ablakok, leereszkedik a sötétség. Mi jön utána? Milyen lesz majd az a bizonyos átlépés az éjszakába? A tanítvány kérése úgy hangzik, mintha egy megrettent gyermek könyörögne szülőjéhez a gyerekszobában, hogy maradjon vele: „Csak amíg el nem alszom…” És a szülő marad. Jelenléte megnyugtat, felold, biztonságot ad. És Krisztus marad. Mikor már senki, semmi sincs mellettünk, ő ott van. (Balogh Éva)

A legtöbben meg vagyunk győződve arról, hogy hegyeket tudnánk megmozgatni, ha valaki eltakarítaná az útból a dombokat.

Amennyivel világosabb a Nap minden más világosságnál, annyival világosabb a Szentírás minden más könyvnél.

Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk, hogy meglássuk, mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés, amit a következő pillanatban tehetünk. (Paulo Coelho)


Az egyetlen döntés melyet az egyház hirdethet, Isten döntésére vonatkozik. Az evangélium szolgájaként azt kívánja, arra hív, hogy Isten mellett döntsünk, aki Jézus Krisztusban a javunkra döntött. (Vályi Nagy Ervin)


Boldog, ki ésszel föléri, mit tesz Jézust szeretni, s magamagát Jézusért megvetni. – Az egyik kedvestől ugyanis meg kell válnunk a másikért, mert Jézus azt akarja, hogy mindenek fölött Őt szeressük. (Kempis)

Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy "kis hívő", a másik egy "kis szkeptikus". A "szkeptikus" azt kérdezi:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Hát persze - mondja a kis "hívő". - Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!
- Hülyeség! - mondja a "szkeptikus". - Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet?
- Pillanatnyilag még nem tudom - mondja a kis "hívő" -, de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal menni!
- Nonszensz, lehetetlen! - mondja a "szkeptikus". - Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!
- Hát persze hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni - mondja a kis "hívő".
- Soha sem fog működni! - véli a kis "szkeptikus". - Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
- Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet - mondja a kis "hívő" -, de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és Ő nagyon vigyáz majd ránk!
- Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? - kérdezi a kis "szkeptikus".
- Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem is létezhetnénk! - válaszolja a kis "hívő".
Mire a kis "szkeptikus": - Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!
A kis "hívő" elgondolkozik egy pillanatra. - Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! Majd halkan hozzáteszi: - Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!

„Előttem hajol meg minden térd, rám esküszik minden nyelv, és ezt mondják rólam: Csak az Úrnál van igazság és erő!” (Ézs 45,23–24)

A szorongattatásból, a fogságból, a szenvedésből szabaduló ember hajlamos arra, hogy szó nélkül elfogadja ezt a kijelentést. Izrael népe Isten csodájának tartotta az idegen földről való megmenekülést. Sajnos saját életünkben is megtapasztalhatjuk, hogy egy-egy szabadító Isten-élmény után a napok múltával lassan feledésbe merül a csoda. Adja Isten, hogy ne szenvedések közepette kelljen megtapasztalnunk a közelségét, hanem ő maga élessze bennünk napról napra a hit és a bizalom lángját. Csak így válhat hitvallásunkká ez az ige. (Menyes Gyula)

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a rosszért, a bennünket gátoló dolgokért és helyzetekért másokat hibáztassunk vagy a külső körülményeket okoljuk. Pedig sokszor egy egyszerű önvizsgálattal megtalálható volna annak igazi oka.

Isten sohasem a benne hívők vágyait vagy elvárásait teljesíti be, hanem az Ő ígéreteit.

„Jézus megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, aztán vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte a kenyereket és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. Valamennyien ettek és jóllaktak.” (Mt 14,19–20)

Jézus parancsára több ezren telepedtek le a fűre, és laktak jól. Jézus szavára ma is sokan telepednek le a lábaihoz, hogy táplálékot kapjanak testi-lelki értelemben. Hogyan fogadjuk a minket táplálni tudó Jézust? Csak olyan földi királlyá akarjuk-e tenni, aki az életünk külső feltételeit számunkra kedvezően alakítja, vagy életünk Uraként kérjük útmutatását, gondoskodását? (Tamásy Tamásné)

„Keressétek Isten országát, és ráadásul ezek is megadatnak nektek.” (Lk 12,31)

Nehéz ennek a kérésnek – keressétek Isten országát – eleget tennünk, mert emberek vagyunk, holott ez az egyedül helyes és lehetséges út. Amikor ugyanis Isten országát és az ő igazságát keressük, figyelmünk nem önmagunkra irányul, hanem az Úrra és másokra. Az Atya dicsőségét hirdetve és a többiek felé szolgálva pedig szinte észrevétlen megadatik – nem az, amire vágyunk, hanem mindaz, amire valóban szükségünk van ahhoz, hogy teljes és boldog életünk legyen. Kinek egy társ, kinek egy új munkahely, kinek a testi-lelki gyógyulás. (Gazdag Zsuzsanna)

Sokszor nem értékeljük a kis dolgokat és lemondunk azok megtételéről, mert többet és nagyobbat szeretnénk, pedig milyen jó lenne, ha azokat a kicsiket értékelnénk és megtennénk...

Uram, kérlek, engedd a szeretettel megízlelni azt, amit ízlelek az ismerettel; éljem át az érzéssel azt, amit átélek értelmemmel. Többel tartozom neked, mint ami vagyok teljes önmagamban, de nincsen másom; s még magamat sem tudom önmagam által teljesen visszaadni. Uram, legalább ezt az én egész valómat vond be szeretetedbe.
Egész voltom a teremtés által a tied, add, hogy egészen a tied legyen a szeretet által is. Nézz Uram szívemre, ezt szeretné, de magától nem képes erre. Add meg te, amire nem képes. Engedj belépnem szereteted szentélyébe.

A Biblia a Szentlélek szája, hagyd, hogy szólhasson hozzád. (Steinberger)

A rossz nem a külső körülményekből ered, hanem abból a módból, ahogyan magunkban reagálunk rá. Lelkünket nem az teszi ugyanis tönkre, ami kívüle történik, hanem a visszhang, amit ez a történés bennünk ébreszt. Így a rossz, amit (látszólag) a többiek okoznak nekünk, sem tőlük származik, hanem saját magunktól. Mindenkor mi magunk sebezzük meg saját magunkat.

A belső szabadság (P. Jacques Philippe) című könyv alapján.

A szenvedés titokzatos módon ható erő. Belőle fakadhat önmagunk belső átalakulása. De lehet, hogy egy távol lévő ember újul meg általa, anélkül, hogy mi tudnánk róla.

„A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.” (Zsid 13,2)

Mai igénk akár egy régi jó tanács is lehetne, utalva arra, hogy az ókorban mennyire fontos volt a vendégszeretet. Bibliai történetek tanúskodnak arról, hogy itt azonban ennél többről van szó. Gondoljunk Ábrahámra, aki idegeneket lát vendégül, és híradást kap gyermeke születéséről, valamint Isten ítéletéről. A sareptai özvegyasszony számára a túlélést jelentette Illés próféta vendégül látása. Az emmausi tanítványok – mielőtt felismerik benne a feltámadott Jézust – arra kérik az „idegent”, hogy maradjon velük éjszakára. Természetesen ma más körülmények között élünk, mint az ókori nomád emberek. A vendégszeretet mégis áldott alkalommá válhat az Újszövetség népe számára is. (Menyes Gyula)

„Enyhítsd szívem szorongását, szorult helyzetemből szabadíts ki!” (Zsolt 25,17)

Sokan inkább a jól ismert borzalmakat választják életük folyamán újra meg újra, csak ne kelljen szembenézniük az ismeretlennel. A változtatáshoz – az elszántságon túl – bátorság kell. Nem könnyű megtenni azt a bizonyos első lépést a változás útján. Az ehhez szükséges erőt azonban csak tőle kaphatjuk meg. Ő adja a kezdő impulzust, amely az első mozzanat lehet a szabaduláshoz. Aztán pedig végig velünk van, lépésről lépésre. (Balogh Éva)

Isten különös védelme alatt állok, ez azt jelenti, hogy reá bíztam magam. Bizonyos vagyok abban, hogy jobban tudja, mi válik javamra, mint én. (Hamvas Béla)

Jézus szeretetre tanított minket. Mikor megosztjuk egymás közt az Ő Kenyerét, a mi saját kenyerünket is, ketten-hárman, többen, Ő köztünk van. De neki, a végtelennek, mindegyikünk: egyetlenje.

Jó házastárs az, aki jobbá teszi a másikat. (Bereczky Lajos)

„Krisztus eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” (Kol 2,14)

Jézus feltámadása után háromszor megkérdezi Pétert: „Szeretsz-e engem?” Ő háromszor bizonygatja: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Mi is hányszor bizonygatjuk életünk különböző pontjain, hogy szeretjük Jézust – és szeretjük felebarátainkat. Miért kell bizonygatnunk mindezt? Mert szeretetünk nem mindig önfeláldozó, hanem sokszor önző. Mi nem vagyunk képesek arra, hogy magunk vagy mások helyett az adóslevelet érvénytelenné tegyük. Amire mi képtelenek vagyunk, azt Jézus megtette: nincs adósságom Isten felé, nincs bűnöm, mert megbocsátott. Új emberré lehettem Jézus drága áldozata árán. Vigyázzunk erre a hatalmas ajándékra! (Tamásy Tamásné)

Krisztust nem lehet megmagyarázni. Vele találkozni kell, szóba állni Vele és átélni Őt.

„Krisztus mondja: »Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen.«” (Jn 15,1–2)

Egyszer, amikor egy istentiszteleten a lelkész felolvasta a szószéki igét, úgy éreztem, mintha a szavak egyenesen hozzám szólnának, engem vádolnának: „Te vagy a terméketlen fügefa, és ha nem teremsz, kivágnak majd…” János evangéliumának idézett verseit olvasva pedig most szőlővesszőnek érzem magam. Remélem, nem vág ki a szőlősgazda. Remélem, hogy méltónak tart arra, hogy megmetsszen és megtisztogasson. Hogy benne gyökerező és általa gyümölcsöző életem legyen. Olyan, amelyet látva mások Krisztusról kérdeznek, és hozzá térnek. (Gazdag Zsuzsanna)

Nem az állandó fogadkozás a hűség bizonyítéka, hanem az egyszer kimondott és megtartott fogadalom. (William Shakespeare)


Teljes reménységünkkel Őbenne fogódzunk meg és nyugodjunk meg. (Kálvin)

Uram, köszönöm neked őket,
a testvéreket, a téged követőket,
akiket nekem társakul adtál,
hogy megtarts bennünket
önmagadnál.

Uram, köszönöm neked őket,
az örvendezőket, szenvedőket,
úgy az erőset, mint a gyengét,
hogy rajtunk Krisztusunk
szent kegyelmét

mutasd fel, hívásként
az elveszett világnak,
míg ők is majd hozzánk,
hozzád találnak.

Hajdú Zoltán Levente

A Biblia olyan, mint a visszhang: fal kell hozzá, ami visszaverje, és csak akkor születik meg. (Ravasz László)

A hálátlanság perzselő szél, amely fölszárítja a buzgóság patakját, az irgalom harmatát, s a kegyelem árját.

Szent Bernát

A ma legnagyobb betegsége nem a lepra, sem a tuberkulózis, hanem a nemkívántság és kivetettség érzése. Nemkívántnak, nem szeretettnek, elhanyagoltnak és mindenki által elfelejtettnek lenni véleményem szerint nagyobb szegénységet és éhséget jelent, mint ha nincs mit enni.

Kalkuttai Teréz Anya

 „A siker mindent igazol,

mindent feledtet a hírnév.

A sikernek jár a mosoly,

bökj oldalba, ha sírnék…”

/Szentmihályi Szabó Péter/


Abban áll ugyanis bölcsességünk legfőbb része, ha józanul az Isten igéjének korlátai között tartjuk magunkat. (Kálvin János)


Az apróságok jelentik az életet, zagyván összekeverve bennünk, mint ahogy valamely festmény lényegét sem a rajta szereplő alakok adják, hanem a vonalak hajlása s a színek kevert árnyalatai.

Wass Albert

„Így szólt Jézus: „Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket.”” (Mk 1,17)

Megannyi magányos halacskaként úszkálunk szerte a világban. Megesszük egymást: a nagy hal a kis halat. Vagy a kis halakat visszadobják a vízbe. Krisztus halászainak azonban a legkisebb hal is fontos. Ebbe a „hálóba” nem a pusztítás, hanem a megtartás céljával gyűjtenek össze bennünket. (Balogh Éva)

ISTEN

Nagy a világ,
én csak porszem vagyok,
de Isten napja
énreám is felragyog.

Isten csókját
homlokomon érzem:
jóban, rosszban
csillagom az nékem.

Ott van, ott van
mindenütt az Isten:
mennyben, földön,
itt van a szívemben.

„Krisztusban van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve.” (Kol 2,3;)

Napjainkban gyakran használt kifejezés az „egész életen át tartó tanulás”. Az emberi ismeretek megszerzése folyamatos feladat, szorgalmat, kitartást igényel. Az isteni bölcsesség és tudás megismeréséhez „csupán” nyitottnak kell lennünk az Úr iránt. Az isteni bölcsesség és ismeret minden kincse Krisztusban van elrejtve. Általa napról napra egyre jobban megismerhető ez a segítő, erőt adó és az életben eligazító tudás szeretetről, megváltásról és örök életről. (Gazdag Zsuzsanna)

"Lelkünk megmenekült, mint a madár a vadász hálójából. A háló szétszakadt, s mi szabadok lettünk." Zsoltárok 124.7

Még a legsötétebb órában is törődik velünk Istenünk.

Minél közelebb kerülünk Krisztushoz, annál nagyobb rejtély leszünk mások számára. (Spurgeon)

Nincs csodálatosabb illat, mint az Istenben folytatott élet illata.

„Tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív az Úr, ami Istenünk.” (ApCsel 2,39)

Isten számára nincsenek távolságok. Ha távol érzed is magad tőle, mégis nagyon közel van hozzád. Isten a legmagányosabb pillanatban is karnyújtásnyira van. Annyi minden változik, alakul, formálódik, ám az ő ígéretei szilárdan megmaradnak. Ha semmi más nincs, amiben megkapaszkodhatnál, semmilyen korlát vagy fogódzó, ő akkor sem feledkezik meg rólad és a neked tett ígéretekről. (Balogh Éva)

„Tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az minket is feltámaszt.” (2Kor 4,14)

Húsvét hajnalban az asszonyok a halott Jézus bebalzsamozására mentek a sírhoz. Az emmausi tanítványok sem ismerték fel útitársukban a Feltámadottat. Tamás se akart hinni a tanítványoknak, hogy Jézus él, feltámadt. Pál apostol tudta és hitte: Jézus él, és minket is feltámaszt egykoron. Életed útján hol jársz, Testvérem? Húsvét előtt vagy már húsvét után? Átjárja-e már az életedet a feltámadás öröme, amely arról tanúskodik, hogy az életedben Isten akaratáé az utolsó szó? Legyen áldott Jézus Krisztus, aki ezért fáradozik most is Isten jobbján! (Tamásy Tamásné)

A bűnbánat nem napokig, vagy hetekig tartó lelki gyakorlat, melyen minél hamarabb túl kell esni, hanem egy életre szóló kegyelem. (Spurgeon)

A gyülekezet nem luxusjacht, hanem mentőhajó. Szórakoztatókra semmi szükség rajta. A kapitánytól a hajószakácsig minden kézre szükség van a fedélzeten a lélekmentéshez. A gyülekezet, amely nem keresi az elveszetteket, maga is „elveszett”. (Reinhard Bonnke)


A látható dolgok hitvallása így hangzik: Hiszek magamban! A hitbenjárás bizonyossága így szól: Hiszek Istenben! (Spurgeon)


Az aggodalom nem képes megóvni bennünket a holnapi szomorúságtól, de meg tud fosztani minket a mai nap szépségétől.

Évekkel ezelőtt, egyik üzleti útjáról hazatérve egyik ismerősöm ajándékokat vitt kisfiának. Többek között adott neki egy játékautót, ami világított a sötétben. Miután a gyermek megkapta az ajándékot, leoltotta a villanyt, de a kis autó láthatatlan maradt. A gyermek ezt mondta magában: "Ez biztosan csak tréfa lehet." Az apja kiábrándultan jegyezte meg: "Azt hiszem, becsaptak." A gyermek édesanyja azonban észrevett néhány francia szót a játékautó oldalán. Elvitte egyik barátnőjéhez, aki ismerte a nyelvet és elolvasta neki az utasításokat: "Ha azt akarod, hogy éjszaka is világítsak, tarts egész nap a napfényben." Ezért másnap odatette az ajándékot a déli ablakba. Azon az estén, amikor lekapcsolták a villanyt, a kis játékautó ragyogó fényt árasztott. A gyermek meglepve kérdezte: "Mit csináltál vele?" Édesanyja ezt válaszolta: "Ó, rájöttem a titokra. Mielőtt az autó világítana a sötétben, ki kell tenni a világosságnak."

Mint ahogy ez a játékautó a napfény hatására magába veszi az energiát, és ragyogni kezd a sötétben, a keresztyénnek is állandóan a lelki napfény, Jézus Krisztus fényébe kell tennie magát, hogy természetévé váljék az Ő fénye és ragyogjon a sötét világban.

„Feje fölé függesztették az ellene szóló vádat, amely így szólt: EZ JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.” (Mt 27,37)

Csak egyetlen ember akadt a Golgotán, aki hitte, hogy Jézus valóban király. A megfeszített latrok egyike, aki így fordult hozzá: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.” Jézus királysága nem keríthető be földi határvonalakkal. Az ő tulajdona minden olyan szív, amely felismeri keresztjében a kegyelem királyi trónusát. A te szíved az ő tulajdona-e, te magad az ő országának polgára vagy-e? Igen, ha szívedben Jézust királynak vallod, ha így hódolsz előtte, és az ő golgotai keresztje számodra Isten országának felségjele! (Tamásy Tamás)

„Jézus mondta: „Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni.”” (Lk 6,47–48)

Istenem, ha te vagy az életem alapja, nem ingadozom. Néha olyan viharokkal és áradatokkal támad az élet, hogy ha nem benned gyökereznék, elsöpörne engem is. Köszönöm, hogy benned vannak az alapjaim! (Balogh Éva)

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6,2)

Carpe diem. Ragadd meg a napot – keresztény értelemben! Élj a lehetőséggel, fogadd el Isten szelíd invitálását! Olyan messzinek tűnik a holnap… Ki tudja, mire leszel képes akkor? Most. Itt. Ma. Ne hagyd elmúlni a napot Istennek adott válaszod nélkül! (Balogh Éva)

„Jézus mondta: »Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, tékozol.«” (Lk 11,23)

Kemények és ellentmondást nem tűrőek ezek a szavak. Hogyan lehet mindig, minden körülmények között Isten mellett állni, ha kell, vállalva akár azt is, hogy nem értenek meg, esetleg egyesek hitünk és meggyőződésünk miatt naivnak és ostobának tartanak, vagy egyenesen nem is kíváncsiak az elképzeléseinkre, mert azok szerintük úgyis kivitelezhetetlenek…? Egy prédikációban megragadtak az igehirdető gondolatai: arról beszélt, hogy ne akarjuk mindenáron Isten akaratát keresni és azt követni, hanem teljesen és egészen adjuk át szívünket és életünket a Teremtőnek, és akkor máris világosan látni fogjuk, mi az ő akarata. Akkor „magától” kiderül, hogyan képviselhetjük őt, hogyan lehetünk mindig vele és mellette, miként lehetünk a mai világban is az Úr hiteles követői. (Gazdag Zsuzsanna)

Szeretnélek jobban szeretni, mint ahogy valaha bárki is szeretett. Nyomorúságom és kicsinységem ellenére bizalmamat lehorgonyoztam irgalmad örvényének feneketlen mélységében, Istenem, Teremtőm! Dacára nyomorúságomnak, nem félek semmitől, és nem veszítem el a reményt, hogy örökké dicsőíthesselek énekemmel.

Szent Faustina nővér

‘Jézus szent vére, melyet a kereszten kiontottál értünk, áldd meg ezt a hajlékot és vedd oltalmad alá!’

http://www.gottliebtuns.com/images/la_salette2.jpg

A hit nem érdem, hanem a lelkem kinyújtott karja, amelyikkel elfogadhatom Istennek minden ajándékát.


A jóakarat jóvá teszi a lelket, a gonosz akarat gonosszá.

A keresztyén élet nemcsak bevételből áll, hanem kiadásból is.

A keresztény testvériség nem eszménykép, amelyet meg kell valósítanunk, hanem valóság, amely Istentől Krisztusban adatott, s melyben nekünk is részünk lehet. (Bonhoeffer)


Ajándékot adni és kapni egyaránt jó. Időnként azonban azt hisszük, hogy nem mindegy mekkora az értéke annak az ajándéknak, amit adni szándékozunk. Mennyire tévedünk ilyenkor. Anyagias világban élünk, közben lelkileg sokszor nyomorultnak, koldusnak érezzük magunkat. Vannak pedig ajándékok, amelyek nem kerülnek semmibe, mégis olyan nehezen tudunk adni másoknak. Vizsgáljuk meg az alábbi listát, melyek ingyenesen adható ajándékok:

1. Egy jó szót szólni.
2. Egy beteget felvidítani.
3. Óvatosan csukni be az ajtót.
4. Apróságnak örülni.
5. Mindenért hálásnak lenni.
6. Jó tanácsot adni.
7. Egy levél megírásával örömet szerezni.
8. Jogos panaszt nem eleveníteni fel újra.
9. Nem tenni szóvá, amit a másik hibázik.
10. Nem sértődni meg egy félre sikerült szó miatt.
11. A levert hangulatot nem venni komolyan.
12. Megtalálni a dicsérő, elismerő szót a jóra.
13. Megtalálni az együtt érző szót a megalázottnak.
14. Találni egy tréfás szót a gyermekeknek.
15. Bocsánatot kérni és elismerni az elkövetett helytelenséget.



Biztos vagyok benne, hogy lehetne még folytatni a sort, de igazából azt kell meglátnunk, hogy csupán rajtunk múlik, hogy ezekkel meggazdagítjuk-e mások életét!
Másoknak, de önmagadnak is jót teszel, ha sikerül megélned egyet-egyet ezek közül!

Arcom a fénybe tartom,
Zendülj tavaszi szél.
Ragyogj rám szép napsugár,
Melegítsd a szívemet,
Úgy fázom én.

Hallgasd meg újra a hangom,
Fogd meg a két kezem.
Ne engedj elveszni,
Űzd el az éjt a lelkemben.
Adj fényt nekem.

Lobbanj föl új remény,
Lángolj föl égi fény.
Adj erőt, éltetőt.
Szállj rám, gyönyörű szép új remény.

Lobbanj föl új remény,
Lángolj föl égi fény.
Adj erőt, éltetőt.
Szállj rám, gyönyörű szép új remény...

Az ember igazi ereje nem a heves törekvésben, hanem a zavartalan nyugalomban mutatkozik meg.

Az igazán erkölcsös ember szemében minden élet szent, még az is, amely emberi szempontból alacsonyabb rendűnek tűnik. (A.Schweitzer)

Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. (Máté 5:7)

Az irgalmas samaritánus nagy példa előttünk. Ő nem mérlegelt, hogy nem is az ő népéből való a megsebesült ember, nem gondolt arra, hogy mi lesz, ha őt is leütik, kirabolják, nem gondolt arra, hogy sietek, csak jussak haza épségben. Nem mérlegelte, hogy neki mindez mibe kerül, hanem tette, amire a szíve vitte. Irgalmas volt. Észrevett, lehajolt, bekötözött, segített, áldozott a magáéból. Irgalomból.

„Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet.” (Zsolt 62,6)

A jelen gazdasági és társadalmi események miatt érthetően erősödik az emberek belső háborgása. A válság, a létbizonytalanság sokakat aggodalommal és félelemmel tölt el. De Istennél elcsendesülhet a lélek, tőle megkaphatjuk a békesség ajándékát, azt a fajta megnyugvást, amely független a külső körülményektől, mert az Úr igéje és Szentlelke táplálja. Nem veheti el és nem ingathatja meg senki és semmi azokban, akiknek megadatott. (Gazdag Zsuzsanna)

„Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag.” (Jel 22,16)

Tündökölsz, mint egy vezérlő csillag. A legfényesebb mind között. Minél sötétebb az éjszaka, annál jobban látható a te fényed. Vezess engem, amikor életem éjszakába hajlik. Mutasd az utat, amikor semmi más útmutatást nem kapok. (Balogh Éva)

HÚSVÉTI HIT

Bármit beszéltek, hitetlen Tamások,
a húsvéti hit győzedelmes marad.
Az Úr feltámadt, vallja millió szív,
s nem roskad össze semmi súly alatt.

Én nem hajlok a hitető beszédre,
világcsalók előtt se hódolok,
de tördelvén a titok néma zárát,
csak azt hiszem, amit megtapasztalok.

De mit nem érzek vak, süket kezemmel,
s hová nem ér el káprázó szemem,
lelkemmel látom azt, amely ha szárnyal,
nem ér nyomába gyarló értelem.

Én hallom, mit súg virág a virágnak,
bár hangjának fülemben nincs nyoma.
Értem a tavasz illatos beszédét,
s érzem Istent, bár nem láttam soha.

S bár győzött a bűn, mikor a keresztről
lelkeket mosva hullt alá a vér,
mégis hiszem a Krisztus diadalát,
s tudom, hogy feltámadt, mert bennem él!

Ő áll mellettem könnyben és mosolyban,
amíg az élet rögeit töröm,
nyugodtan tűrök, mert tudom, hogy vár majd
egy új élet s fenn mennyei öröm.

E hit vigasztal minden megtiportat,
özvegyet, árvát, sir felé menőt,
gyermeket-vesztett, zokogó anyákat,
s aki beteg is, ebből nyer erőt.

Az Úr feltámadt, vallja millió szív
s nem roskad össze semmi súly alatt.
Bármit beszéltek hitetlen Tamások,
a húsvéti hit győzelmes marad!

„Krisztus mondja: „Ne aggódjatok életetekért.”” (Mt 6,25a)

Jézus minden szenvedését és halálát Isten kezébe tette le mint eszközt, amikor így kiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” Atyám, életem és halálom a tiéd, neked adom át, kezedbe ajánlom: munkálkodj vele és általa sokak életében az ő üdvösségükre! Jézus nem szabadult meg a haláltól, de szívében nem e világból való békességgel halt meg. Ha nem aggódsz az életedért, hanem átadod Krisztusnak, akkor bár tovább hordozod majd keresztedet, közben mégis békesség lesz a szívedben. Annak békessége, hogy megváltott életed van, amelyen nem vehet erőt a halál sem. (Tamásy Tamás)

„Mi megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.” (ApCsel 6,4)

Annyi látványos és kellemes tevékenység van! Az egyházon belül is sokszor keressük a módját, hogy szolgálatunknak gyors és erőteljes visszhangja legyen, törjük a fejünket hangzatos szlogeneken, figyelemfelkeltő akciókon. Az imádság és a prédikáció nem agresszív módszerek. Talán eredményük sem látszik meg azonnal. Krisztus szelíd hangja szólal meg bennük, de a világ zörejei elnyomhatják ezt a tiszta hangot. Mégis, mi más fontosabb dolga lenne az egyháznak, mint Krisztus hangján megszólalni? (Balogh Éva)

Minden hátrány magával hozza a vele egyenértékű előny csíráját.

Nevezz meg valódi nevünkön, mivel valamennyien szenvedünk attól, hogy álnéven élünk, telve álnoksággal, amit magunk fabrikáltunk, mivel jobbnak, különbnek, állhatatosabbnak és áldozatkészebbnek kívántunk látszani másoknál. Valódi neve csak keveseknek van itt a földön. Add, hogy imámban ne kérjek semmit, de annál inkább hallhassalak és hallgassalak Téged. Fáradt vagyok, Istenem, kifárasztottak "kéréseim", és megtéptek a világ "kérései". Apostolod mondta, hogy a szeretet irgalmas, türelmes, nem kér, és nem panaszkodik. Add, hogy sose kívánjak "színen lenni". A világnak amúgy is kötelező olvasmánya a "zűrzavar kézikönyve". Ha lehet, ragaszd össze lapjait, megértek a csirizre."

Pilinszky János

Sok ember az Isten adta lelki eledelnek – az Igének csak az illatával él, és éhen hal mellette. (Viktor János)

„… a félelem forrása a jövőben van, s aki megszabadul a jövőtől, annak nincs félnivalója.” (Milan Kundera)

 A húsvéti megújulás egyszersmindenkorra való megújulás! A Jézus Krisztus feltámadásában az Újszövetség szerint az jelentetett ki, hogy Isten, Fiának személyében, az ember javára, egyszerűen már megnyerte a diadalt.
(Karl Barth)


Arra vagyok elhívva, hogy az én lényem kicsiny edényébe magának Istennek titokzatos, tökéletes élete csorduljon bele, és megtöltse azt színültig. (Viktor János)

„Az Úr ígéretei tiszták, olyanok, mint a hétszer tisztított ezüst, melyet földbe vájt formába öntöttek.” (Zsolt 12,7)

„Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó” – mondjuk, mégsem tudunk vagy akarunk mindig aszerint cselekedni, amit ígértünk. Ám ha nekünk ígér valaki valamit, és azt nem tartja meg, könnyen megsértődünk… Olyan jó, hogy Isten más! Ő mindig minden ígéretét megtartotta, kezdve a szövetség ígéretétől a megváltás ígéretéig. És ha mi nem tartjuk meg mindazt, amit embereknek vagy épp neki ígértünk – például hogy őszintébb, igazabb, bűntelenebb életre törekszünk –, ő akkor sem „sértődik meg”, hanem Jézusért mindig ad lehetőséget az újrakezdésre. És újra meg újra tanít arra – egészen addig, amíg valóban meg nem értjük –, hogy új élet és valódi megújulás emberi erőből amúgy sem lehetséges, csakis általa újulhat meg az elménk és a szívünk. (Gazdag Zsuzsanna)

Bújtam a padlásra, ott szerettem legjobban olvasgatni, lábamat lelógatva a semmibe. Fejem fölött az ég kék mezeje, kerek felhőboglyákkal, távolabb a napsugárral elöntött házak, a folyó aranypántlikájával átkötött erdők csokra, mögöttem a padlás félhomálya.

Egyszer éppen az Aladdin történetét olvasgattam. Le is volt rajzolva, ahogy tömögeti a kincseket egy tarsolyba. Erről jutott eszembe, hogy meg kellene keresni a mi kincses-tarsolyunkat is, hátha felejtettek benne az ősök egy marék gyöngyöt. A tarsolyt csakugyan meg is találtam egy szelemenfa végére akasztva. Kihurcoltam a napvilágra, és belemarkoltam. Hát tele volt régi, molyos korpával, amit az Isten tudja, mikor felejtettek benne. Bizonyos pedig, hogy nem erre csinálták ezt a tarsolyt. Partifecskék csiripeltek körülöttem, ahogy ott mozgolódtam a nyílásban, kiöntöttem nekik a korpát, hadd szedegessék ki belőle a hernyócskákat. Hát ahogy hull kifelé a korpa, egyszer csak csendül, koppan valami a téglán. Utánakapok, fölemelem - úgy tündöklik, hogy majd kiveri a szememet. - Nini, gyémánt! - sikoltottam el magamat, s beletörülgettem a kincsemet az ingecském ujjába. Közelről nem ragyogott úgy, de ha napnak tartottam, gyönyörűen szórta a szikrát. Azért mégis azt hiszem, más ember nem tartotta volna kincsnek. Ma már én is azt mondanám az ilyesmire, hogy valami vastag pohárfenéknek a darabja. De ahogy akkor a szemem rávetettem, mindjárt tudtam, hogy gyémánt. Még abban is bizonyos voltam, hogy csakugyan ősök felejtették a tarsolyban.

Ész nélkül futottam le a padlásról a malomház elé, s a gilicetövisbokrok mögé bújva, a szememhez emeltem a gyémántcserepet. - Hiszen ez Tündérország, ami ezen keresztül látszik - hebegtem elámulva. A kutyatejvirágokat szivárványszínű fáknak mutatta. A sívó homok csillogott-villogott, mint a porrá tört igazgyöngy. Kékek voltak a hangyácskák, amik rajta mászkáltak, és a legyek úgy villantak el előttem, mintha röpülő rubintcsöppek lettek volna. Azt hiszem, nem volt még olyan boldog gyerek a világon, mint én voltam akkoriban. Annyiszor jártam Tündérországban, mennyiszer akartam.

Egyszer rám is szólt édesapám, ahogy az ünneplő kabátkámban észrevette a kincset: - Hát te, Gergő, mit hurcolod mindenfelé azt a rossz üvegcserepet? Már látom, nem nyughatsz addig, míg meg nem vágod vele magadat. Én csak lesütöttem a szememet, és nevettem magamban. Dehogy mondtam volna ki, mekkora kincs ez a rossz üvegdarab, amit én senkinek a világon oda nem adnék. Pedig utoljára mégiscsak odaadtam biz én egy napsugaras, orgonaszagú, szép májusi vasárnapon:

Úgy volt az, hogy délebéd után bementem egy kicsit nézelődni a városba, és bevetődtem a templomba, éppen vecsernye idején. Nagyon szerettem nézni a nagy szakállú kőszenteket, akik kőkönyveket, kőkardokat és görbe kőbotokat tartottak a kezükben, és mind az oltár felé fordították arcukat. Bizonyosan onnan várták a parancsot, hogy mikor lehet nekik már megmozdulni és merev tagjaikat kinyújtóztatni egy kicsit. Én is oda néztem, ahová a szobrok, a gyertyafüstös régi oltárképre. A jó Isten ült ott a felhők felett hosszú kék palástban, aranykorona volt a fején, rózsakoszorús angyalkák röpködtek körülötte, és nézett, nézett maga elé szomorúan. Pedig abban a mi kis templomunkban minden olyan vidám volt. A nyitott ablakon bebújtak a virágos orgonagallyak, vadméhek döngicséltek a tömjénfüstben. Nevetett a napfény az anyókák fehér haján és a gyermekszemek tiszta tükrében; csak az Istenke nézett maga elé nagyon szomorúan. Nem tudtam, hogy mi bánata lehet a jó Istennek ilyen szép vasárnap délután, de nagyon-nagyon megsajnáltam, és hirtelen rászántam magam, hogy nekiadom a gyémántot. - Attól a sok szépségtől, amit azon keresztül látni, mindjárt megvidámodsz, Istenkém - néztem biztatva a képre, ahogy odasompolyogtam az oltár elé. Kis ezüsttányérka volt az oltár sarkán, jó emberek abba rakták, amit Isten dicsőségére, szegények gyámolítására szántak. Én is abba tettem a gyémántomat a kopott krajcárkák, a fényes ezüsthúszasok fölé.

Ám Gáspár apó, a mindig mord öreg harangozó, aki alacsony szalmaszéken az oltár mögött szundikált, föltekintett a csörrenésre, és bosszúsan dörmögte el magát: - Mit akarsz, te fiú, azzal az üvegcseréppel? Nem tudod, hogy az Isten házában nincs helye a játéknak? Utánam hajította a kincsemet, és az nekem jobban fájt, mint ha fülemet húzta volna meg. Szepegve bújtam el egy magas padban, amelyikből a fejem se látszott ki, és addig keseregtem, míg utoljára magam maradtam a templomban.

Már leborult az este, elhallgatott a vadméhek zsongása, csak a Gáspár apó lassú horkolása hallatszott az oltár mögül. Az Istenke képe a lobogó gyertyafénynél még szomorúbbnak tetszett, mint a napvilágnál. - Mégiscsak a tiéd lesz! - mutattam feléje a gyémántot, és lábujjhegyen odaóvakodtam az oltár elé. Szép lassan tettem le a kincset, az öreg Gáspár nem ébredt fel, és én elégedetten surrantam ki a templomból. De ahogy a küszöbhöz értem, visszarettentem. Két nagyfejű békácska éppen oda telepedett mindenféle bogárnépséggel vacsorázgatni, és nem mertem tőlük kimenni. "Megvárom, míg elmennek" - gondoltam magamban, és behúzódtam a legutolsó padba. Ott bóbiskoltam egy darabig, mikor egyszer csak szárnysuhogást hallok az oltár felől. Odatekintek: hát az angyalkák repültek le az oltárképről. Az egyik éppen az ezüsttányérkát tette az Úristen ölébe. - Lásd, Uram, mégiscsak jószívűek az emberek - muzsikált a szava, ahogy kifordította a tányérkát. Az angyal aztán visszatette a tányért az oltárra, a jó Isten pedig fölszedte a pénzeket, és egyenként visszadobta őket. Csak azt csodálom, hogy egyik se csengett, mikor leesett. "Ez bizonyosan azért van, hogy az a haragos Gáspár apó föl ne ébredjen, és rá ne kiabáljon az angyalkákra" - gondoltam magamban. És szórta, szórta az Istenke a pénzeket, és egyre csak szomorúan nézett maga elé, csak akkor kezdett el mosolyogni, mikor az én gyémántom a kezébe került: - Tudtam én ezt! - csattantottam tapsra két tenyeremet, de csak csendesen, mint mikor a liliomok szirma összeütődik a szélben. - Ezt elteszem - mondta mosolyogva az Úr, és elrejtette az ajándékomat a kék palástja alá. És attól a mosolytól egyszerre szivárványszíne lett az éjszakának, egészen olyan, mint amilyent az én gyémántom szokott mutatni. És elmosolyodott az egész templom, mosolyogtak a kőszobrok is, és megcsóválták a mindig merev fejüket, és láttam, hogy még Gáspár harangozó is mosolyog álmában. És mosolyogtak az angyalkák is, mikor megszólaltak: - Hiszen csak hitvány üvegdarab az, Urunk! - De gyémántszív adta! - csengett az Isten szava, és egyszerre olyan világos lett az egész templom az Úr kebelén nyugvó üvegdarabtól, hogy be kellett hunyni a szememet.

Mikor fölnyitottam, bepiroslott a hajnal az ablakon, imádkoztak odakint a fülemülék, és Gáspár apó ráncigálta a zekém ujját. - Ejnye, de itt aludtunk a templomban, te üveges kisgyerek - mondta olyan szelíden, amilyen szelíden ez a mogorva vénember sohase szokott a gyerekekhez beszélni. Kidörzsöltem a szememből az álmot, és ijedten pillantottam oda az oltárra. De mindjárt megnyugodtam, mert a pénzek ott voltak a tányéron, de a gyémántom nem volt ott.

Egyszer nagy szárazság köszöntött be a pusztán. Először a fű barnult el és sült ki. Aztán a bokrok és a kisebb fák is kihaltak. Nem esett az eső, a frissülést hozó reggeli harmat is elmaradt. Sok állat szomjan halt, mert csak kevésnek volt ereje kimenekülni a sivatagból. A szárazság tovább fokozódott. Még a legerősebb és legidősebb fák is, melyeknek gyökerei mélyen a földbe hatoltak, elvesztették leveleiket. Minden kút és folyó, forrás és tó kiszáradt.
Egyetlenegy virág maradt életben, mert egy egészen kicsi forrás pár csepp vizet adott neki. De a forrás kétségbeesett: "Minden kiszárad, szomjan hal és elpusztul, és én mindezen semmit nem tudok változtatni. Mi értelme van még annak, hogy pár csepp vizet hozzak fel a mélyből a felszínre?"
Egy vastag, öreg fa állt a közelben. Hallotta a forrás panaszát, és mielőtt meghalt, ezt mondta neki: "Senki nem várja tőled, hogy az egész pusztaságot felvirágoztasd. Neked az a feladatod, hogy egyetlen egy virágnak életet adj. Semmi több."

Ha nem mutatják ki a szeretetet, gyakran nem is érzik. (Shakespeare)

Isten nem a lehetetlent kéri tőlünk, hanem a számunkra adott pillanatban lehetségest.

„Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10c)

„Hívség”. A réges-régi magyar szó még magában hordja a teljesebb jelentést. Az tud igazán hűséges lenni, akinek hite van. A két szó azonos tőről fakad. Hited és hűséged jutalmaként Istentől kapod majd meg koronádat. (Balogh Éva)

Mikor arra nézel, hogy Isten mennyi mindent bocsátott meg neked, az erőt ad, hogy te is megbocsáss. Mikor arra gondolsz, Ő milyen türelmes veled, az erőt ad, hogy te is türelmes légy valaki mással. Mikor az áldozatra nézel, amit érted hozott a kereszten, az erőt ad, hogy te is áldozatokat hozz a házasságodban, a gyermekedért, az ismerősödért vagy egy felebarátért.

Minél jobban nyomnak valakit a bűnök, annál nagyobb erővel menekül, jön Krisztushoz, bízva abban, hogy Ő azért jött, hogy megtartsa a bűnösöket. (Kálvin János)

„Péter visszaemlékezett Jézus szavára, aki azt mondta neki: „Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.” Aztán kiment onnan, és keserves sírásra fakadt.” (Mt 26,75)

A bűnbánat könnyei komoly könnyek: nem pillanatnyi ellágyulás, hanem fájdalmas, keserves, komoly sírás. Péternek nem a pillanatnyi hangulat indította meg a könnyeit, hanem olyan fájdalom, amely kiforgatja az embert a maga természetes valójából. Jézus jelenlétében válnak igazán elviselhetetlenné bűneid, és törnek fel belőled is a bűnbánat igazi könnyei. Amikor majd hallod a gyónási kérdést: „Vallod-e magadat igazán bűnösnek?”, gondolj arra, hogy Péterhez hasonlóan benne ég-e a te bűnbánatodban is egész életed fájdalma! (Tamásy Tamás)

Szép az Egyház helyzete, amikor immár csupán Isten oltalmazza. (Blaise Pascal)

„Uram, kegyelmed betölti a földet. Taníts engem rendelkezéseidre!” (Zsolt 119,64)

Isten közelségére vágyunk csillapíthatatlan szomjúsággal. Akaratának teljesítése közelebb vihet hozzá, ezt tudjuk, érezzük mindannyian. De honnan, hogyan tudhatom életem ezer kicsi dolga között, hogy mi az ő akarata? Bölcsesség kell hozzá, tőle kapott bölcsesség. (Balogh Éva)

A megbocsátani nem tudó ember nem lehet közösségben a megbocsátó Istennel.

Fosdick

Aki igent tud mondani a Lélek vezetésére, az megfelelő időben hit által nemet is tud mondani a test kívánságaira.

Ameddig örömödet találod ebben a könyvben (Biblia), addig Isten is örömét találja benned. (Sailer püspök)

Az emberélet keresztjei olyanok, mint a kottában a keresztek: fölemelnek.

Ludwig van Beethoven

Csupán azt vesztheti el az ember, ami igazából sohasem volt az övé. (Jorge Luis Borges)

Egy fára nézve nem az a végcél, hogy gyökeret eresszen, hanem hogy gyümölcsöt teremjen. (M.C.Kellen)

Gyógyíts meg, Uram, mert vak vagyok, nem látom akaratodat, nem veszek tudomást ezer olyan dologról, amit pedig akarsz tőlem és mivel nem látlak, nem szeretlek eléggé. Istenem, világítsd meg szememet, gyógyítsd meg vakságomat, hadd lássam akaratodat és szépségedet!

„Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?!” (1Móz 39, 9c)

Az élet néhány helyzetében úgy adódik, hogy jogi értelemben vagy az általános gyakorlat szerint megtehetnénk valamit, de a szívünkbe írott törvény mégis nemet mond rá. A „világ” sokszor nem érti ezt. „Hogy lehetsz ilyen balek?” „Hisz mindenki ezt teszi!” Mégis: nekünk nem mindenkihez kell igazodnunk, hanem a szívünkben lakó Istenhez… (Balogh Éva)

Hosszú ideig úgy tekintettem a negatív képre, amelyet magamról alkottam, mint valami erényre. Oly sokszor óvtak a gőgtől és a hiúságtól, hogy kezdtem azt hinni: jól teszem, ha becsmérlem magamat. Mára azonban beláttam, hogy a valódi bűn az, ha tagadom Isten irántam való, megelőlegezett szeretetét, ha nem veszek tudomást a bennem lakozó eredendő jóságról. Mert ha nem támaszkodom erre a megelőlegezett szeretetre és erre az eredendő jóságra, akkor megszakad a kapcsolatom valódi énemmel, elpusztítom önmagamat.

Henri Nouwen


 Isten sohasem a benne hívők vágyait vagy elvárásait teljesíti be, hanem az Ő ígéreteit.

„Krisztus mondja: „Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.”” (Jn 13,14–15)

A lábmosás rabszolgamunkájával Jézus példát adott tanítványainak. Akik Jézus tanítványának vallják magukat, azok ugyanarra az önmagukat megtagadó, egymás javát célzó szolgálatra kötelezettek, amelyet Jézus feléjük vállalt. Jézus példája így indít el téged is mások felé, és így tűzi eléd a segítő szeretetből fakadó szolgálatot. Jézus példájának követése a másik szeretetét feltételezi, és a felé való elmozdulást követeli. Ám ez nem megy addig, amíg a legfontosabb mozdulatot meg nem teszed: amíg te magad nem mozdulsz el Jézus felé! (Tamásy Tamás)

„Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram! Valamennyit bölcsen alkottad, tele van a föld teremtményeiddel.” (Zsolt 104,24)

Nemrég egy szép tavaszi délelőttön a Margit-szigeten sétáltam végig. Hálás szívvel gyönyörködtem a megújuló természet látványában, a napsütötte lombok üde zöldjében, a madarak énekében. Arcomat simogatta a szél; mély, elemi örömöt jelentett a több kilométeres séta. Sorolgattam az ott látott, virágba borult növények nevét: árvácska, nárcisz, magnólia, vérszilva, japánbirs, kutyatej, gólyahír, pásztortáska, fürtös gyöngyike… „Milyen nagy” Isten alkotásainak száma – s milyen nagy maga az Alkotó… (Balogh Éva)

Néha olyan körülményekbe képzeljük magunkat, amilyent az isteni gondviselés egyáltalán nem szabott ránk; félünk ezernyi szenvedéstől, amelyek közül soha egyetlen egyet sem kell átélnünk.

Spurgeon


 Nézzünk bele a szívünkbe a veszteség, a tragédia, a munkanélküliség, a gyógyíthatatlan betegség közepette, mennyi az igazi hit? “Bizakodó vagyok” – ezt sokszor hallom; de tudjuk-e teljes bizonyossággal a reménytelenség közepén, hogy ISTEN LEHETŐSÉGEI NEM OTT ÉRNEK VÉGET, ahol a természeti törvények, ahol az orvostudomány, AHOL AZ ÁLTALUNK ISMERT VILÁG HATÁRAI HÚZÓDNAK?!

TE DEUM

Téged Isten dicsérünk, - Téged Úrnak ismerünk.
Téged, örök Atyaisten, - Mind egész föld áld és tisztel.
Téged minden szép angyalok, - Kerubok és szeráfkarok,
Egek és minden hatalmak, - Szüntelenül magasztalnak.
Szent vagy, szent vagy, - Erősséges szent Isten vagy!
Nagyságoddal telve ég, föld, - Dicsőséged mindent bétölt.
Téged dicsér, egek Ura, - Apostolok boldog kara.
Dicséretes nagy próféták - Súlyos ajka hirdet és áld.
Jeles mártír seregek - Magasztalnak Tégedet.
Vall tégedet világszerte - Szentegyházad ezerszerte,
Ó Atyánk, Téged - S mérhetetlen nagy fölséged,
S azt ki hozzánk tőled jött le, - Atya igaz Egyszülöttje,
És áldjuk Veled - Vigasztaló Szentlelkedet.
Krisztus, Isten Egyszülöttje, - Király vagy te mindörökre.
Mentésünkre közénk szálltál, - Szűzi méhet nem utáltál.
Halál mérgét megtiportad, - Mennyországot megnyitottad,
Isten jobbján ülsz most széket, - Atyádéval egy fölséged,
Onnan leszel eljövendő, - Mindeneket ítélendő.

Téged azért, Uram, kérünk, - Mi megváltónk, maradj vélünk,
Szenteidhez végy fel égbe, - Az örökös dicsőségbe.
Szabadítsd meg, Uram, néped, - Áldd meg a te örökséged.
Te kormányozd, te vigasztald, - Mindörökké felmagasztald.

Mindennap dicsérünk téged, - Szent nevedet áldja néped.
Bűntől e nap őrizz minket - És bocsásd meg vétkeinket.
Irgalmazz Uram, irgalmazz, - Híveidhez légy irgalmas,
Kegyes szemed legyen rajtunk, - Tebenned van bizodalmunk.
Te vagy, Uram, én reményem, - Ne hagyj soha szégyent érnem!

„Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja mindnyájukat.” (Ézs 40,26)

Hisszük, hogy Isten alkotott mindent. Emberekként az ő teremtményei, Krisztusért gyermekei vagyunk, és bizalommal szólíthatjuk Atyánknak azt, aki Ézsaiás könyvében így biztat: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy.” (43,1) A mindnyájunkat név szerint ismerő Isten gondot visel ránk. (Gazdag Zsuzsanna)

Titokzatosan igazgatsz Te mindent, Urunk, és mindenhol el vagy rejtve. A magasban jelen vagy, és a magasság nem érez Téged. A mélyben ott vagy, és lényedet az nem fogja körül. Csodálatos vagy Te egészen, akárhol is keresünk.

A harag malomkő, egy szempillantás alatt összezúzza lelkünk minden tiszta búzáját. (Sainte-Beuve)

 A nagy emberek életének és eredményes a szolgálatának titka mindig abban rejlett, hogy volt idejük Istennel egyedül lenni.


Aki nem tud megbocsátani, lerombolja a hidat, amelyen saját magának kell majd átmennie, mert mindannyiunknak szükségünk van a bocsánatra.

Lord Herbert

Az emberi szeretet csak akkor lehet igazán nagy, ha már átment a szenvedés megtisztító tüzén.

„Én, az Úr, a csalók jeleit semmivé teszem és a varázslókat bolondokká.” (Ézs 44,25)

Látókhoz és jósokhoz fordulnak sokan napjainkban is, hogy sorsuk felől tudakozódjanak. És csakúgy, mint a történelemben oly sokszor, most is fel-felbukkannak hamis messiások, akik egy szebb és jobb életet hirdetnek követőiknek. Résen kell lennünk, hogy emberi vágyaink, reményeink, kíváncsiságunk miatt el ne bukjunk, hanem észrevegyük a csapdákat. Az utolsó idők közeledtével a varázslók és a csalók sokakat tévesztenek meg még a választottak közül is, de az élő Isten a maga idejében leleplez minden hamisságot és álnokságot. (Gazdag Zsuzsanna)

Gyakran túlbecsüljük lelkesedésünk hevét, és elfeledjük, hogy az a hőmérséklet az irányadó, amit árnyékban mér az ember.

Gyanús az a keresztyénség, amely csak a négy fal között meri mondani: Hiszek Jézus Krisztusban. (Luther Márton)

Ha az emberiség meg akar szabadulni abból a pokolból, amelyet önmagának készített, nincs más útja, mint amit a Názáreti mutatott. (G.B. Shaw)


Igaz barát az, aki akkor jön be az ajtón, amikor mindenki más kimegy.

Imáimban önkéntelenül rátértem az Istenbe vetett bizalom gyakorlatára. Mint a kisgyermek, aki atyja oltalmára hagyatkozik és édesanyja ölében biztonságban tudja magát minden veszedelem ellen, úgy én is biztonságban érzem magam...

Isten fénye út a sötétben.

„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik.” (Mt 10,28a)

Sokak élete függ attól, hogy megújult életű keresztényként hitvallást teszünk-e Jézusról szóval és cselekedettel. Még akkor is, ha ez üldöztetést, a test megölését jelenti, vagy egyszerűen csak megmosolyognak. Ez a világ ilyen marad, és ennél is rosszabb lesz, ha mi nem vagyunk hajlandóak Jézust, életünk Urát mindenki számára láthatóan, érthetően vállalni minden élethelyzetben. De ha egész életed, szavaid és cselekedeteid róla tanúskodnak, akkor lelkek menekülnek meg, életek újulnak meg, emberek nyernek örök életet! (Tamásy Tamás)

„Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltetek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek.” (Jn 15,16)

Időnként nagy jelentőséget tulajdonítunk a döntéseinknek. Igen, mondogatjuk, ekkor és ekkor ezt és így határoztam. De Isten mellett nem mi döntöttünk, hanem ő keresett minket már sokkal hamarabb, mint ahogyan mi gondoltunk erre. Sokkal hamarabb igent mondott létezésünkre, egész valónkra, mint ahogyan mi választottuk az ő útját. Nem a mi döntésünk volt, hanem az övé. Ezért aztán biztosan megtart bennünket ez a döntés. (Balogh Éva)

„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12)

Jézus így jellemzi azokat, akiknek Isten bölcs szívet ajándékozott: „Aki (…) hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva.” (Mt 7,24–25) (Véghelyi Antal)

Uram, Jézus, beismerem, hogy oly sokszor ítélkezem mások felett. Bosszút akarva olykor szinte köveket ragadnék, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. Az irgalmasság hangját sokszor elnyomja szívemben a kegyetlen, szívtelen ítélkezés. Jézusom, te egészen másként tekintesz a bűnösre. Te feltétel nélkül bocsátasz meg mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni Tőled, s gyakorolni embertársaim felé.

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy ne akarjak mások és magam felett sem ítélkezni, hanem igazságosan ítéljem meg cselekedeteimet. Ébredjen bennem bűnbánat! Sose feledkezzek meg arról, hogy irgalmas Istenként mindig kész vagy megbocsátani nekem. Azzal a bizalommal sietek feléd, hogy nálad nem csak igazságos ítéletre számíthatok, hanem rátalálok irgalmas szeretetedre is. Hiszem, hogy bármily nagyok is bűneim, nagyobb a te irgalmad és kegyelmed. Tekints rám, Uram, irgalmas tekinteteddel!

A Biblia a vallási ismeret kincstára, és rengeteg gyakorlati alapelvet nyújt az élethez. Mégis sokkal több, mint elfogadandó tények, alkalmazandó szabályok, alapelvek és követendő iránymutatások tankönyve. Isten gyermekei számára sokkal inkább az imakamrához hasonlóan a beszélgetés helye: családi fotóalbum, és az Édesatya élő hangja. Jézus szavai ‘lélek és élet': a lelkedet gyógyítják meg, és az életedet rakják össze. Nem azért adatott a Biblia, hogy pusztán ‘ismeretet szerezz’ Istenről, hanem hogy megismerd Őt az Írásból a Vele való személyes kapcsolatban, a saját életedben.
(Dr. Szalai András)

 
A kis csavar egy volt a sok százezer közül. Két vaslemezt szorított egymáshoz a hatalmas hajón. Egy nap megszólalt:
- Elég kényelmetlen helyem van itt. Egy kicsit kinyújtózom, nekem is jár egy kis pihenés!
A környező csavarok kétségbeesetten üvöltöttek rá, amikor meghallották, hogy lazítani akar kicsit.
- Megőrültél kiscsavar? Ha elengeded a két vaslemezt, mi kettészakadunk!
A vasgerendák nem hittek a fülüknek:
- El ne engedjétek a lemezeket, mert akkor megingunk mi is!
Szélvészként terjedt el a hír az egész hajón: A kiscsavar forgat valamit a fejében! Mindenki megijedt. A hatalmas hajótest még a gondolattól is remegni kezdett: a kiscsavar kieshet a lyukból? A vékony és vastag vaslemezek, a hajóbordák, a vasgerendák üzenetet küldtek a kiscsavarnak:
- Nagyon kérünk, légy szíves és maradj nyugodtan! Ha te lazítasz, veszélybe kerül az egész hajó, egyikünk sem fogja elérni a kikötőt! Ne tedd ezt velünk!
Ez hízelgett a kiscsavar büszkeségének. Eddig eszébe sem jutott, hogy ő mennyire fontos a többiek számára. Visszaüzente:
- Maradok, ahol vagyok!

A kísértés még nem bűn, de a bűn iránti engedékenység az. (Spurgeon)

„Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: »Bizony, Isten Fia volt ez!«” (Mt 27,54)

Sok kivégzést megértek már ezek a marcona katonák, de ilyet még nem tapasztaltak. A természet együtt vajúdik a haláltusát vívóval, a föld megreng, amikor a szív utolsót dobban. S ha valaki a gonoszoknak járó bitón függ, és a halálába beleremeg a mindenség, akkor ott ártatlan és szent szenvedés, engesztelő halál, gyümölcstermő halál van jelen. Erre csak az képes, aki az ember voltában is az istenfiúság vonásait hordta magán, Jézus. Hitvallássá lesz a szemtanú szava, meggyőződés árad belőle. A mi szavunk is így legyen Krisztusra mutató és Krisztusról valló szó! (Bence Imre)

Atyám, vétkeztem ellened - mondom én is a tékozló fiúval - már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Képmásodra teremtettél, nagy feladatokra hívtál, és én megbántással válaszoltam cselekedeteimben, beszédemben, gondolataimban. Én vétkem, én igen nagy vétkem!
De rád tekintek, Uram, a te Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében, aki értem is vérét ontotta a kereszten: bocsásd meg bűneimet, vétkeimet, gyöngeségeimet! Te vagy az örök szeretet, fogadj ismét gyermekeddé, és tarts meg kegyelmedben! Tiéd akarok lenni, tiéd akarok maradni mindörökre.

„Azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.” (Róm 6,11)

A keresztény ember Isten újjáteremtett gyermeke. Új élete Isten Lelkétől fogant, a hitet Isten Lelke plántálta szívébe, ő adja neki a növekedést, és ő fogja adni a beteljesedést is. Isten ezt a nagy művét a maga rendelte alapon akarja kezdeni és megvalósítani, amely a keresztség. Keresztséged bizonyos reménység arra, hogy a halál nem vet véget Isten művének, életed házának, amelyen Isten végezte az alapozást Jézusért a keresztségben, ő adta hozzá a tervrajzot Jézus életében és halálában, és ugyancsak ő fogja rátenni a tetőt, életed koronáját is Jézus által. (Tamásy Tamás)

„Fülöp megkeresztelte az udvari főembert. Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé az udvari főember, de örvendezve haladt tovább az útján.” (ApCsel 8,38–39)

Istenem, szeretném megköszönni neked azokat az embereket, akiket eddigi életem során hozzám küldtél, amit rajtuk keresztül végeztél bennem. Milyen alázattal tudtak továbblépni, én pedig milyen hálával emlékezem rájuk! Tudom jól, hogy ezeknek a találkozásoknak te voltál a létrehozója, megszervezője. Lelkiekben meggazdagodva mehettem tovább az utamon. Kérlek, használj engem is ugyanúgy, ahogyan annak idején ők voltak a te eszközeid. (Balogh Éva)

Ha szerinted mindig más a hibás, akkor sohasem lesz békességed.

Hadd érezze meg rajtad a világ, hogy szentély pitvarában áll, mikor veled van, amikor üzleti, gazdasági téren vagy az élet bármely viszonylatában veled érintkezik. (Kroeker)

Lobogjatok, akár a fáklya, vagy pislogjatok, mint a gyertyaláng, csak világítsatok! (Dobos Péter)

Mi akadályozhat meg minket az életszentségben, ha van szívünk szeretni és van testünk szenvedni?

Kis Szent Teréz

Mindenki vár tőlünk valamit, egyedül az Úr Isten kínál ajándékot, s Ő csak arra vár, hogy elvegye kezéből a hit.(Füle Lajos)

Ne azt várjuk, hogy fontosak legyünk másoknak, hanem a többiek legyenek fontosak nekünk. Ne azt várjuk, hogy jók legyenek velünk, hanem mi magunk legyünk jók embertársainkkal. Ne várjuk el, hogy szeressenek, hanem mi szeressünk és akkor boldog lesz az életünk.


Nem kell elkárhoznod, már elkárhoztál. Nem kell azonban a kárhozatban maradnod, mert aki hisz a Fiúban, általment a halálból az életre.

„Ragaszkodik hozzád lelkem, jobboddal támogatsz engem.” (Zsolt 63,9)

Dávid Júda pusztájában nem kenyér és víz után, nem védelmet nyújtó födém után, hanem egyedül Isten után vágyódik. „Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem…” – vallja a 2. versben. Isten válasza erre az a bizonyosság, amely Dávid szívében megszületik: „…jobboddal támogatsz engem.” (Véghelyi Antal)

Tegyünk úgy, mint a földműves: vessük el a magot és türelemmel várjuk az aratást.

Van, hogy nem látjuk a célt, de megyünk feléje, nem tudjuk hová érkezünk meg, de hiszünk és remélünk benne, hogy jó úton megyünk és nem térhetünk le róla a nehézségek és a kemény benső harcok ellenére sem; hisszük és reméljük, hogy a cél a Szeretet Örök Egysége lesz.

A keresztény életnek vannak borús és esős napjai. Ennek azonban így kell lennie, mert ott, ahol állandóan süt a nap, elsorvad az élet.

A keresztény ember Istennek drága gyermeke, aki a Krisztus igazságába öltözve, szentséges félelemmel és készséges engedelmességgel jár az Ő Atyja előtt. (Luther Márton)

A nagyhét mely története a legnagyobb kihívás számomra?

A szeretet: történés - ott láthatóvá válik az Isten. Mert az Isten - szeretet! Körülöttünk meddig látszik az Isten?... (Gyökössy Endre)

Alapvető tévedés az, hogy úgy tekintünk a szabadságra, mint a körülményektől függő külső valóságra, nem pedig úgy, mint ami elsősorban belső valóság. Az ember szívében lakozó szabadságvágy ily módon gyakorta kétségbeesett kísérletbe torkollik, amely arra irányul, hogy lerombolja az őt állítólag fogva tartó korlátokat. Mindig messzebbre igyekszünk, egyre gyorsabban, s egyre nagyobb hatalmat szeretnénk, hogy átformálhassuk a valóságot. Ez a lét valamennyi tartományában megfigyelhető. Azt hisszük nagyobb lesz a szabadságunk, ha egyre inkább túllépünk jelenlegi lehetőségeinken, ha több lehetőségünk lesz válogatni a világ szemfényvesztő csábításai között. De ezen a téren elkerülhetetlenül csalódni fogunk, mert a szabadság titka a SZERETET. A szeretet mindent átformál, és a legköznapibb dolgokra is a végtelen jelét rajzolja. „A szeretet misztériuma gyönyörűvé és Istennek tetszővé formál mindent, amit csak megérint. Isten szeretete szabaddá teszi a lelket. Olyan, mint egy királynő, aki nem ismeri a szolgaság béklyóit.” - kiált fel Faustina nővér lelki naplójában.

Gyakran megesik, hogy szűkösnek érezzük helyzetünket, családunkat, környezetünket, ám a valódi baj nem is ott van: szívünkben rejlenek a tényleges korlátok. Ha nagyobb lenne a szeretetünk, végtelen távlatokat nyitna az életünk előtt, s többé nem éreznénk ezt a bezártságot. Nem azt akarom mondani, hogy néha ne fordulhatnának elő megváltoztatandó helyzetek, nyomasztó vagy fullasztó körülmények, amelyeket orvosolnunk kell, hogy szívünk valódi belső szabadságra juthasson, de azt hiszem, gyakran csak illúziókba ringatjuk magunkat. Környezetünket, embertársainkat vádoljuk, pedig szabadságunk hiánya szeretetünk hiányosságából fakad: a kedvezőtlen körülmények áldozatainak hisszük magunkat, noha a valódi probléma (De a megoldás is!) bennünk van. Szívünk van bezárva az önzés és a félelmek börtönébe, neki kell megváltoznia, megtanulnia szeretni, engedve, hogy Isten lassan átalakítsa. Ez az egyetlen mód, hogy kilépjünk a szívünket hatalmába kerítő bezártság érzéséből. Aki nem tud szeretni, mindig mellőzöttnek fogja érezni magát, és mindenütt korlátokba fog ütközni; aki viszont tud szeretni, az sehol sem érzi szűkösnek az őt körülvevő teret.

A másik nagy tévedés, hogy az ember (különösen a ma embere) számára a szabadság gyakran annak a képességét jelenti, hogy lerázza magáról a kényszer és a tekintély igáját: „Nincs sem Istenem, sem uram.” A keresztények épp ellenkezőleg gondolják: a szabadságot csakis az Istennek való alávetettségben találhatjuk meg, mert a valódi szabadság nem az ember szerzeménye, sokkal inkább Isten ingyenes adománya, amelyből olyan mértékben részesülünk, amennyire elfogadjuk a szeretetteljes függőségi kapcsolatot Teremtőnktől. Itt is az evangéliumi ellentmondásra ismerhetünk rá: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja.” Azaz: Aki meg akarja óvni és védeni szabadságát, az elveszíti, aki viszont elfogadja annak „elvesztését”, és bizalommal Isten kezébe helyezi, megtalálja azt. Visszakapott szabadsága pedig összehasonlíthatatlanul szebb és mélységesebb lesz, mert az az isteni gyöngédség csodálatos ajándéka.
Szabadságunk egyenes arányban áll szeretetünkkel és gyermeki bizalmunkkal, amely mennyei Atyánkhoz köt bennünket. A szentek élő tapasztalata bátorságot önt belénk: ők fenntartás nélkül Istennek adták magukat, csakis az Ő akaratát követték, s cserébe fokozatosan érezni kezdték a végtelen szabadság birtoklásának örömét, amelyet a világon semmi el nem ragadhat tőlük, s amelyből kimondhatatlan boldogság fakad.

A szabadságról alkotott téves felfogások mélyreható következményekkel járnak többek között a mai fiatalok magatartására nézve is. A házassággal, illetve egyéb elköteleződési formákkal szembeni hozzáállásuk egyértelmű: egyre halogatják a végérvényes választásokat, mert utána már leszűkül a választási lehetőségük számossága, ezért úgy tekintenek rájuk, mint szabadságuk elvesztésére. Az eredmény: nem mernek dönteni, így élni sem! Ezért aztán az élet fog választani helyettük, mert az idő múlik, megállíthatatlanul…

Kétségkívül megvan a jelentősége a szabadság gyakorlásának a különböző lehetőségek közötti választás értelmében, de be kell látnunk, hogy létezik a szabadság gyakorlásának egy másik módja is, amely első látásra kevésbé lelkesítő, sokkal szegényebb, alázatosabb, végeredményben azonban jóval gyakoribb, ugyanakkor emberi és lelki értelemben véve hihetetlenül termékeny: nem csupán választunk, el kell fogadnunk azt is, amit nem választottunk.
Az ember szabadságának legmagasabbrendű és legtermékenyebb megnyilvánulása inkább az elfogadásban áll, nem pedig az uralkodásban. Az ember kifejezésre juttatja a szabadság erejét akkor is, amikor megváltoztatja a valóságot, de még inkább akkor, amikor bizalommal elfogadja mindazt, ami nap nap után megadatik neki. Természetesen könnyű elfogadni az olyan helyzeteket, amelyek kellemes és tetszetős megvilágításban jelentkeznek. Gondot nyilván az okoz, ami nem tetszik, ami bosszant, ami szenvedést hoz. Márpedig valódi szabadságunk érdekében gyakran arra kapunk meghívást, hogy „válasszuk” azt, amit nem akartunk, sőt akár azt is, amit a világ kincséért sem akarnánk. Ebben rejlik a lét egyik ellentmondásos törvénye: csak akkor válhatunk igazán szabaddá, ha elfogadjuk, hogy nem lehetünk mindig azok!

Aki el akar jutni a belső szabadságra, annak békésen, és saját akaratából kell gyakorolnia az elfogadást azokban a dolgokban is, amelyek szabadságával ellentétesnek látszanak. El kell fogadnia személyes korlátjait, törékenységét, képtelenségét, szegénységét, tehetetlenségét, az életben adódó ilyen-olyan helyzeteket stb. Nem könnyen tesszük meg ezt, mert ösztönösen irtózunk az olyan helyzetektől, amelyeket nem tudunk az ellenőrzésünk alá vonni. Az igazság azonban az, hogy épp azok a helyzetek szolgálják valóban a növekedésünket, amelyeket nem tudunk az uralmunk alá vonni. Az elfogadás az a magatartás, amire törekednünk kell a negatív (inkább csak negatívnak tűnő) helyzetekkel szemben. Egészen másfajta belső hozzáállást eredményez, mint a beletörődés, nem beszélve a lázadás romboló hatásairól. Az elfogadás igent mondat velem az első pillantásra negatívnak tűnő tényre, azt sugallva, hogy még valami jó is kisülhet belőle. Ott van benne a reménység távlata. Például gyöngeségem és hiányosságaim ellenére igent tudok mondani arra, ami vagyok, mert tudom, hogy Isten szeret és bízom abban, hogy az Úr a szegénységemből is képes ragyogó dolgokat kihozni. A beletörődés és az elfogadás közötti különbség a szív hozzáállásában van: A hit, a remény, a szeretet erényei laknak benne. Lelki szegénységünk, önmagunk és ezáltal embertársaink elfogadása az Istenben való bizalmunkból fakad. Az elfogadás cselekedetében benne rejlik tehát az Istenbe vetett hitünk, a beléje vetett reményünk, valamint szeretetünk is, hiszen ha valakiben megbízunk, akkor már szeretjük is őt. A hit, a remény és a szeretet jelenléte révén az elfogadás hatalmas értékre, jelentőségre és termékenységre tesz szert.

A hitben, a reményben és a szeretetben való növekedés az egyetlen út, amely a szabadsághoz vezet; mert egyedül a szeretet képes legyőzni jóval a rosszat, s jót hozni ki a rosszból.

A belső szabadság (P. Jacques Philippe) című könyv alapján.

Amit átadunk az Istennek azt Ő megáldja...

„Az előtte és utána menő sokaság ezt kiáltotta: „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban.”” (Mt 21,9)

Jézus győztes Király! Nem földi értelemben, mint e világ királyai, akiket dicsőség övez, uralmuk mégis ideig való. Ő Király, aki pompás külsőségek között is a szelídség királyaként indul az alázat fája, a golgotai kereszt felé: a halálba az emberért. Érted, hogy bűneidet megbocsássa, és életednek új irányt adjon. Ilyen Királyod ő, aki nem tud másként uralkodni, csak szelíden és alázatosan, de mindennél nagyobb erővel és hatalommal. (Tamásy Tamás)

„Az Úr ezt mondta Abrámnak: Megáldalak, és áldás leszel.” (1Móz 12,2)

Isten áldása nem jókívánság, hanem teremtő ige! Olyan ige, amely – ha hittel hallgatjuk – azzá tesz, amit hordoz: mi magunk válunk áldássá általa. Jusson ez eszünkbe, valahányszor a lelkész közvetítésével Isten áldását fogadjuk. (Véghelyi Antal)

„Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Gal 6,2)

Miért van az, hogy amíg más gondjával-bajával vagyok elfoglalva, addig elfeledkezem a sajátomról? Amikor pedig nem várt helyzetekben egyszer csak valaki felvállalja az ügyemet, és segít: az alkalom ajándékszerűsége újra felbátorít, és erőt ad a mindennapokhoz. Ő egymásnak adott bennünket, hogy könnyebbé tegyük egymás útját. Nem magányosan, egyedül kell a szeretet útján járni, hanem az útitárs kezét fogva. Adj, Uram, útitársakat, akiknek segíthetek! (Balogh Éva)

„Gondom van rá, hogy igémet beteljesítsem.” (Jer 1,12)

Ez az Isten gondossága. Nem beszél a levegőbe, minden ígéretét beteljesíti, minden szavának van súlya, és egy sem hullik falra hányt borsóként a földre. Ezért jó az Isten ígéreteire építeni és az ő igéjére figyelni. Ha azt mondja: szeretlek, akkor szeret. Ha azt mondja: hű maradok, akkor hű marad hozzánk. Ha azt mondja: megbocsátok, akkor valóban tiszta lappal indulhatunk tovább. (Bence Imre)

Jézus olyan út, amelyen célhoz jutunk.


Ma imádkoztam érted, és tudom, hogy Isten meg kellett hogy hallgassa. Éreztem a választ a szívemben, bár ő nem szavakkal beszélt. Nem kértem gazdagságot és hírnevet, tudtam, hogy téged ezek nem érdekelnek. Sokkal tartósabb kincseket kértem tőle. Azt kértem tőle, hogy legyen melletted minden új nap kezdetekor. Hogy adjon neked egészséget, áldjon meg, és küldjön neked barátokat, akikkel együtt járhatod az utadat. Boldogságot kértem számodra a kis és nagy dolgokban egyaránt. De leginkább szerető gondoskodásáért imádkoztam. (Elisabeth Elliot)


Nagy emberek kísértései a legnagyobbak. Tájfun nem tombolhat vizespohárban.

TEMPLOM CSÖNDES MÉLYÉN

Templom csöndes mélyén, oltár-rejtekén,
Hófehéren Jézus titkon ott pihen.
Körülötte éj van, egyedül virraszt:
Mint az égi harmat, hull a szent malaszt.

Fénye általjárja a hideg falat,
Szürke utca mentén titkosan halad.
Pillantása áthat minden zárakon:
Fennvirrasztva jár az alvó falvakon.

Látja dúsak házát, kunyhóban szegényt,
Szétsugároz vigaszt, enyhülést, reményt.
Tekintete balzsam, ha a szív sebes:
A magános éjben szíveket keres.

Látja aki árva, aki elhagyott,
Börtönében látja a szegény rabot.
S ha a fáradt ember kínban elmerül,
Azt susogja néki: "Nem vagy egyedül!"