2023. május 11., csütörtök

A hit bizalom és engedelmesség.


A lélek számára felüdülés a természet szemlélése. (Cicero)


A Te Igéd olaja folyton sokasodik, és nem fogy el soha, amíg üres korsókkal járulunk hozzá. (Fulér Tamás)


Amikor elutasítjuk magunktól a Szeretetet, hasonló a pillanat ahhoz, amit Péter élt át, amikor megtagadta Jézust. S amikor a kakasszóra a Mester rátekintett, találkozott a tekintetük. Péter a napnál világosabban látta: megtagadtam azt az embert, aki megy, hogy meghaljon értem! Ekkor fakadt keserves sírásra. A bizalomnak, a szeretetnek, a barátságnak ezen visszautasítása és Jézus szeretetének minden mértéket meghaladó nagysága a látszólag érzelemmentes halászból is könnyeket képes előhozni.
Ezek a keresztény bűnbánatnak a gyökerei. A hívő ember fájdalma a bűn fölött, amely abból az elviselhetetlen élményből ered, hogy az előtt találom magamat, akit elutasítottam és megbántottam, akinek visszautasítottam a bizalmát, de aki most még nagyobb bizalommal és szeretettel közeledik felém, kezét nyújtja nekem.

Rácz Piusz OFM


Az evangélium nem törvény, nem kötelességek tára, hanem felszabadító örömhír.


Az igazi bűnbánat nem abban áll, hogy irgalmatlanul elítéljük, sokkal inkább abban, hogy Istenünk irgalmába helyezzük magunkat. Az igazi bűnbánatban elfogadjuk magunkat gyengeségeinkkel együtt is, az igazi bűnbánatban békére lel a szív. Az igazi bűnbánatban nem eltaszítjuk magunkat Istentől, hanem újra átadjuk magunkat Neki miközben elfogadjuk az Ő megbocsátását. Az igazi bűnbánatban nem a reménytelenség és a csüggedés, hanem a remény és az öröm virágai nyílnak ki lelkünkben. Az igazi bűnbánat ha fájdalmas is, a boldogság fájdalma él benne: végtelenül szeretve vagyok. Az igazi bűnbánat nem annyira a múltba, sokkal inkább a jövőbe mutat...

„Az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.” (Róm 12,11b–12)

Jézus örömteli szolgálatra hívott el minket. Mindnyájan kaptunk Istentől valamilyen feladatot, amelyet csak mi tölthetünk be, senki más. Vigyázzunk arra, hogy ne irigykedjünk másra, ne vegyük el a másnak szánt szolgálatot! A ránk bízott munkát szorgalmasan, alázattal végezzük el, ne dicsekedve és kérkedve! Gondoljunk Jézusra, aki királyként sem röstellte megmosni a tanítványok lábát! Imádságban folyamatosan kérjük a teremtés Urától a megerősítést, hogy jó helyen vagyunk, életünknek értelme van!
(Juhászné Szabó Erzsébet)



Előfordul, hogy az élet bonyolult, de a boldogság teljesen egyszerű.

Anderson


Emberekkel szemben a jóság kötelesség. Ha nem vagy jó az emberekkel szemben, akkor rossz vagy és felkelted bennük a rosszaságot. (Tolsztoj)



Gyónni azt jelenti, elfogadom a bűneinkért meghalt Krisztus ajándékát: „Vegyétek a Szentlelket; akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer.”
Aki meggyónja bűneit, befogadja Isten irgalmát az élet valóságában, álarcok nélkül. Befogadja azt különösen ott, ahol az emberség esendő, gyenge, ahol gyógyulásra van szükség.



„Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országa titkait.”” (Lk 8,10)

A tanítványság nem kevesebbet jelent, mint hogy betekintést nyerhetünk a legnagyobb titokba, Isten rejtélyes tervébe. Választ kapunk arra a legnehezebb kérdésre, hogy mi célból is élünk a földön. Jézus élete és tanításai megjelölik előttünk azt az utat, amelyet a föld legtöbb lakója hasztalanul keres. Sötét vallási praktikák, életre szóló fogadalmak, önsanyargatások és véres rituálék jellemzik azokat az erőfeszítéseket, amelyekkel más világvallások hívei el akarják érni az üdvösséget. Jézus Krisztus által Isten megmutatta végtelen szeretetét: ingyen, kegyelemből ajánlja fel nekünk az örök életet.
(Sághy Balázs)



Kezdem felfogni, hogy ha valaki iránt ellenszenvet érzünk, akkor ennek gyökerét az önutálatunkban kell keresnünk: szeresd felebarátodat, mint önmagadat!

Etty Hillesum


„Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura.” (Zak 4,6)

Pünkösd a Szent Lélek eljövetelének ünnepe. Amit a Teremtő rég megígért, most valóra váltja. Amit Jézus előre tudtul adott tanítványainak, most beteljesíti. Aki nyitott szívvel kész fogadására, az maga is átéli, hogy lelkében lakozik a Lélek. Mennyire szükségünk van reá, hogy zaklatott életünkben békességet teremtsen, erőnk fogytán erőt adjon, és keresztutak döntéseinél tanácsoljon!
(D. Szebik Imre)



Nem mindig jó lelkiismeret az, melyet könnyen meg lehet nyugtatni.


Nem szükséges ismernünk a jövőt. Amire szükségünk van, az a mai napra való erő.

Spurgeon


Szeress és tégy, amit akarsz!

Augustinus


„Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok!” (Lk 8,18a)

Ha csak a magunk élvezetére tartogatjuk Isten ajándékait, elveszítjük őket. Minél inkább továbbadjuk azonban, annál többet kapunk belőlük! Csak az igazán a mienk Isten javaiból, amit kamatoztatni tudunk. Jézus szava arra tanít, hogy nem csupán az igehirdetés minősége fontos, de az igehallgatásé is.
(Dr. Bácskai Károly)