Anyák napja - után

Tudatos szerkesztői döntés, hogy az ünnepet követően emlékezzen meg honlapunk az édesanyákról, nagymamákról, dédikről... Ezzel is kifejezve, hogy az őket megillető tisztelet nem 24 órához kötött csupán.

Meggyőződésünk, hogy Isten nem általánosságban teremtett világot, hanem abban nemzedékekként mindent és mindenkit jó rendben helyez el; mindennek és mindenkinek más méltóságot, tekintélyt, kiváltságot ad, és ehhez elvárható tiszteletet és megbecsülést kapcsol.

Megbecsülés illeti a mező liliomát, a szárnyaló madarat, de a hatalmas testű rinocéroszt is. Különösen az embert: a csecsemőt, a serdülőt és a kórházi ágyon a magatehetetlen aggastyánt; a földművestől a pedagóguson és a diákon át a takarítóig egyaránt. Mindazokat, akik az isteni rend szerint betöltik szerepüket, életük az ő dicsőségét szolgálja.

Kiemelt méltósággal ruházta fel az édesanyákat, őket engedte a legközelebb az új élet csodájához, őrájuk (is) bízta, hogy szentül, Krisztus szeretetére neveljék gyermeküket.

Akiket ilyen tisztelettel ajándékozott meg Mennyei Atyánk, azokat méltó megbecsüléssel kell elhalmoznia környezetüknek, különösen is férjüknek és gyermeküknek. Tiszteletet és megbecsülést kell teremtenie a társadalomnak is.

Mára különösen nagy adósságot halmozott fel mind a környezet, mind a társadalom. Ezt a tartozást lehetetlen egy nap alatt kiegyenlíteni.

Dr. Mikolicz Gyula / Pécel



Apostoli emlékeztető: „Tiszteld apádat és anyádat – ez az első parancsolat ígérettel –, hogy jól legyen dolgod, és hosszú életű légy a földön.”(Ef 6,2-3)

Árnyék-szín

Írta: Bálintné Gyöngyi


A vak festő gyermekkorában ismerkedett meg a formákkal. Ujjaival szántotta a tóparti homokot, barátai pedig segítettek megjegyezni, gyakorolni az alakzatokat. De mi a helyzet a színek használatával? Hiszen festőként ezekhez is értenie kell. Sok-sok segítség, eleven belső fantázia és a festékes dobozok példás rendje együtt eredményezték azt, hogy nem látó embertársunkat festőművészként említette egy rádióműsor. Kész műveinek sokáig volt egy közös – kissé zavaró – vonása: a tárgyak, alakok árnyéka ugyanolyan színű volt, mint maguk az alakok. Az árnyék természetét a festő sokáig nem volt képes megérteni: miért szürke minden árnyék, ha az, amiről vetődik, színes?

Nekünk, látóknak természetes hogy árnyék létezik, és az szürke. Saját árnyékunkról hajlamosak vagyunk megfeledkezni, de mások árnyékát – hibáit vagy éppen szürkeségét – számon tartjuk. Árnyékaink dolgában az Ige folyamatosan tanít, fenyít, vezeti gondolkodásunkat. Már-már kezdem komolyan venni, hogy az a hiba bosszant különösen másokban, ami bennem is jelen van. Mégis, amikor gondolatban különösen meggyűlik a bajom valakivel, sokat segítenek Reményik Sándor szavai (Lefelé menet):

„Botránkozásul vagyok neked én és botránkozásul vagy te nekem, Mégis: legyen nekünk vigasztalás, legyen nekünk elég a kegyelem: Hogy láttuk egymás fényes arculatját, hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen."

Ha közelebb lépünk a fényforráshoz, kisebb az árnyékunk. Ezt kipróbálhatjuk egy villanyoszlop tövében, és gyakorolhatjuk Krisztushoz való közeledésünkben, hogy több legyen körülöttünk a fény.
„Hogyan mondhatod atyádfiának: Atyámfia, hadd vegyem ki a szálkát a szemedből, holott te még a szemedben levő gerendát sem látod? Te képmutató, vesd ki először a gerendát a saját szemedből, és csak azután láss hozzá, hogy kivedd a szálkát a te atyádfiának szeméből." (Lk 6,42)

Bízd ránk magad!

Írta: Rostás Lászlóné

 Utazás közben olvasom ezt az egyik óriás plakáton. Milyen szívet melengető, csábító, kedves, bátorító mondat. Majd elgondolkodom, kire is bízzam?

A lelkem tiltakozni kezd. Azt sem tudom ki, vagy kik állnak e vonzó felszólítás hátterében. Mi lenne, ha ennek a kérésnek könnyelműen, vizsgálat nélkül engedelmeskednék? Kinek az érdekét képviselik? Esetleg kihasználnak, becsapnak, én pedig csalódottan, talán kifosztva ott maradnék. De akár lehetne az ellenkezője is: megnyerhetném esetleg ezzel az egész világot?

Milyen jó, hogy ismerhetem az élő Istent, aki szeret engem, és önmagát áldozta fel értem, aki szeret mindvégig. A javamat akarja. Akire teljes biztonsággal rábízhatom magamat, aki velem van minden bajban és örömben. Ez a tudat védelmet, biztonságot ad, és hasznos nekem – mint a bibliai Dávid királynak is:

"Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek? …Őbenne bízom én.” (Zsolt 27)

ÉLETRE ÍTÉLVE

1941. július. Az auschwitzi koncentrációs tábor 14/A. blokkjából megszökött egy Klos nevű rab. Az őrök hiába keresték a szökevényt, nem került elő. A tábor foglyai rettegve várják a büntetést, amit előre megígért a tábor parancsnoka. Tudták, Auschwitzban iszonyú a halál, de legiszonyúbb éhen halni egy pincében. Álmatlanul telt az éjszaka. Virradatkor sorakozó, az őrök üvöltöznek, verik a foglyokat. A 14/A. blokk foglyainak kivételével mindenki munkába indul, lassan telik a nap, s ők késő délután még mindig étlen, szomjan állnak a téren.

Majd megérkezik Fritsch Lagerführer (Fritsch táborparancsnok), alacsony, metsző tekintetű ember. Halotti a csend, tudják, most választja majd ki közülük azokat, akiket a fogoly megszökése miatt éhhalálra ítél. Fritsch nyugodt léptekkel sétál a sorok között. Az első sorból hanyag mozdulattal választ: ez, ez, ez… majd a második sorban: ez, ez... Az emberek sápadtak, akire rámutat, előre lép. Együtt a tíz, közte Gajowniczek őrmester, aki hadifogolytáborból szökött meg, és Magyarországon fogták el, onnan hozták ide. Összeroppan, zokog, kiabál, szereti a feleségét, gyermekei várják, élni akar, élni!
Ekkor valaki a sorból előre lép, s a tíz fogoly elé áll. A 16670-es számú fogoly, Maximilian Kolbe atya hibátlan németséggel mondja: „Kérem, engedje meg, hogy az egyik elítélt helyett én haljak meg!” „Ki maga?” – kérdezi a Lagerfhürer. „Katolikus pap vagyok.” „Melyikük helyett akar meghalni?” „Helyette” – és Maximilian atya Gajowniczekre mutat. „Miért?” „Én öreg ember vagyok, és senkim sincs, ő pedig fiatal és családja van.” Fritsch legyint, beleegyezik, sarkon fordul és elmegy.

A kijelölteket az őrök a tizennégyes blokk pincéjébe viszik, ami három méter hosszú, másfél méter széles cementpadlós helyiség. Mezítelenre vetkőztetik őket. Többé nem kapnak sem inni, sem enni, büntetésük az éhhalál. Augusztus 14-én Maximilian Kolbe még él, a tábor orvosa fenol injekcióval végez vele. Újabb elítélteknek kell a halálkamra. Kolbe atya önként, egy ismeretlen embertársa helyett áldozta fel életét.

Rendkívül megrendítő ez a történet. Valaki meghalt embertársáért, hogy az még éveket élhessen a földön. De ki az, aki bárkit is véglegesen meg tud szabadítani a halál fogságából?

Budai Judit / Gyula

„Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!” (Rm 7,25)

Felvételi követelmények

Írta: Horváth Mária

Érettségi vizsgám előtt néhány héttel, hirtelen jött ötlettel magyar nyelvet és történelmet szerettem volna a továbbiakban tanulni. A középiskolában ugyan kedveltem ezeket, főleg az ott tanító pedagógusok miatt, de ettől a kiválasztott tárgyak kimerítő ismeretének még nem jutottam birtokába. Az érettségire becsülettel készültem, de a főiskolai felvételi vizsga egészen más követelményeket állít az ember elé. Az a tudás, ami az érettségi bizonyítványban kiváló jegyre érdemesített, nagyon kevés volt ahhoz, hogy a főiskola küszöbét átlépve, megkezdessem felsőfokú tanulmányaimat.
*
Amikor az emberi élet minőségét próbáljuk értékelni, szívesen állítunk ki magunkról vagy másokról kitűnő érettségi bizonyítványt: az emberi igyekezetet, a becsületes életvitelt, a napi jó cselekedetek gyakorlását elismerve; és azt gondoljuk, hogy ezek magától értetődően az üdvösség ajtaját is kitárják előttünk. Emberi érdemeink alapján éretteknek vélhetjük magunkat az örök életre, azonban legjobbnak minősített cselekedeteink összessége sem biztosítja számunkra az oda való bejutást.
Az üdvösség feltételének teljesítésére az ember képtelen. De ami az embernek lehetetlen, azt maga Isten teljesítette helyettünk: egyedül Jézus Krisztus tökéletes áldozata tárta ki a benne bízó emberek előtt az örök élet kapuját.

Pál apostol így fogalmazta meg ezt az igazságot:

„… tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által.” (Gal 2,16)

"Halál, hol a te diadalod?
Halál, hol a te fullánkod?"

(1Kor 15,55)

A halálban az is rossz, hogy tehetetlennek érzi magát az ember vele szemben. Nemcsak maga a halott tehetetlen immár, hanem te is, aki megdöbbenve nézed. Te sem tudsz semmit tenni érte, csak állsz mellette értetlenül. Mintha a halál fullánkja nemcsak az elhunytat bénítaná meg, hanem a körülötte élőket is.
A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig az Isten törvénye. Úgy is mondhatnánk, hogy a bűn-fullánk mérge a törvényre reagálva kezd el hatni, biztosan ölő méregként. Isten parancsai ugyanis nagyon magas követelmények elé állítják az esendő embert, és ez megriasztja, lebénítja, kétségbeesésbe kergeti őt, vagy pedig közönyt eredményez, ami aztán még nagyobb tehetetlenségbe sodorja.



Ezért elidegeníti tőlünk Istent is, és megutáltatja velünk a törvényét, és sajnos éppen akkor, amikor a halállal szembesülve el kellene számolnunk az életünkkel az Ő törvénye szerint. Pál apostol mégis azt mondja, hogy diadalmaskodhatunk a halál tehetetlensége fölött Jézus Krisztus által. Hogyan? Hát úgy, hogy Jézus Krisztus teljességgel betöltötte a törvényt, olyannyira kielégítette a mennyei igazságszolgáltatást, hogy megszüntette az ellenünk indított bűnügyi eljárást, és felfüggesztette az ítéletet, a poklot. Halál még van, de nincs már fullánkja. Bűn még van, de nincs már ereje. Pokol még van, de nincs már diadala. Bűnös ember még van, de hová lett a tehetetlensége? Hála legyen Istennek, aki diadalmaskodott a tehetetlenségünk fölött a mi Urunk Jézus Krisztus által!
Egy tüskét egy másik "tüskével", egy tűvel lehet kihúzni, kipiszkálni - ha beleakad például a tenyerünkbe. A halál fullánkját is csak egy másik halállal lehetett legyőzni. Jézus halála által legyőzte a halált. Tehetetlennek érzed magad, és tehetetlen is vagy? Ne félj, Ő érted feszíttetett meg tehetetlenül, és az Ő feltámadásának ereje feloldhatja bénultságodat. Önként és szabadon szolgálhatod Őt, a törvény már nem rettenthet.
Onnan húzd ki a tüskét, ahová belement. Ne mentegetőzz: bánd meg, ami bűn, és ott nyersz bocsánatot, ahol elbuktál. Ott lesz feltámadásod, ahol éppen tehetetlen voltál.
Egyedül ez a hit látja Istent, és Isten egyedül ezt a hitet látja. Ez a halálunk és tehetetlenségünk fölött aratott győzelem titka, és ez a győzelem a mi hitünk
(1Jn 5,4).


(Horváth Levente)

"Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra."

2 Kor 4,17-18


Este a kórházban


Minden örömnek szenvedés az ára.

Harangok zúgnak bennem estimára.

Templom vagyok itt, honnan messze száll ma,

a szenvedésre készségért a hála.

MENNYEI ATYÁNK!
Tudjuk, hogy minden mi szenvedésünk lelki mosdás is, hogy megtisztítottak legyünk Teelőtted, nem a magunk gyötrelmei árán, hanem JÉZUSÉN, Ki szenvedéseinket Maga is szenvedte. Adj nekünk nagyobb készséget a szenvedések elfogadására, ha meg kell lenniök, és nyisd meg lelki szemeinket általuk, hogy hálával nézzünk a láthatatlanokra. Ámen.

MINDENÜTT JELENLÉVŐ ÚR

Reggel, munkába menet azon gondolkoztam, hogy aznap szinte mindegyik gyermekünkkel valami fontos dolog történik. Egyiknek vizsgán, másiknak versenyen, harmadiknak orvosi rendelésen kellett megjelennie. Azt sem tudtam, hogy az út csendjét kihasználva melyikért is imádkozzam előbb.

Miközben világos volt, hogy képtelenség sorrendet felállítani, megkönnyebbüléssel töltött el az a tudat, hogy Isten mindenütt jelenlévő és mindenható. Erre a tényre ritkán gondolunk úgy, mint ami evangéliumot hordoz, pedig így van. Ő nem jön zavarba, ha egyszerre számokkal ki sem fejezhető helyszínen kell a dolgokat kézben tartani, és úgy rendezni, hogy minden az ő tervének megvalósulását és gyermekei javát munkálja. Milyen jó rábízni a nap eseményeit, s közben tudni, nem azon fog múlni a dolgok kimenetele, hogy elég jól imádkozom-e.

Utóirat: Az a nap hozott váratlan fordulatokat is, de mindezekben kézzelfogható volt az Úr hatalma, minden részletre kiterjedő figyelme, szeretete.

Mikoliczné Virág / Pécel

„Nemcsak a közelben vagyok Isten – így szól az úr -, hanem Isten vagyok a távolban is! (...) Nem én töltöm-e be az eget és a földet?” (Jer 23,22-23)

Sorban állás

Írta: Mikoliczné Virág

Néhány hete történt, de ma is gyakran gondolok egy hosszabb sorban állásra. Egy, inkább csak látásból ismert asszonnyal összetalálkozva megkérdeztem, miért van feketében. Szomorúan mesélte életerős férje váratlan halálának körülményeit, a betegséget, a kórházat. Arról is szólt néhány szót, hogyan tapasztalja az Úr segítségét az egyedüllétben. De ami különösen is hatott rám, az a mesterkéletlenség és békesség volt, ahogyan mindezekről beszámolt. Nyoma sem volt benne önsajnálatnak, vádnak Isten, vagy az orvosok felé. Senkit nem hibáztatott, nem kérdezte, hogy Isten miért nem engedte, hogy tovább folytathassák példamutató, szeretetben eltöltött közös életüket. Felemelő volt látni, hogy mennyire valóságos lehet az Úrtól kapott békesség, hogy a Benne gyökerező életnek mekkora állóképessége lehet. Talán nem volt tudatában, de szavaiban számomra egyértelműen az Úr dicsősége ragyogott fel. Egyáltalán nem bántam, hogy a sor a szokásosnál is lassabban haladt.

„Akinek szíve rád támaszkodik, megőrződ azt teljes békében, mert benned bízik.” (Ézs 26,3)

Végig a „Mi Atyánk”-ot

Írta: dr. Erdélyi Judit

Egy végstádiumban lévő szívbillentyűs nőbetegem a vizitnél egyszer elmondta nekem, ő immár tudja, elérkezett távozása ideje. Megbékült a helyzetével és Istennel is, csak egyetlen gondja van. Nap min nap, újra meg újra szeretné végig imádkozni a Mi Atyánk-ot, de mindig ugyanott elakad: „És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek!” (Mt 6,12).
Egyik reggel viszont ragyogó szemmel fogadott: Doktornő! Végre sikerült! El tudtam mondani ezt a mondatot is Istennek. A következő éjszaka elaludt, és többé nem ébredt fel közöttünk.

„Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet!” (Zsolt 142,8)

A GYŐZTES

A francia kutató-orvos nem volt igazán népszerű, mint általában senki, aki gyökeres és maradandó megoldáson töri a fejét. Dr. Ruh célja az volt, hogy a diftéria kórokozóját megismerje és előmozdítsa annak leküzdését.

A Párizs környéki erdőben, ahová száműzték, 20 gyönyörű ló és gondozóik társaságában dolgozott. Acélszekrényében őrizte azt a vödröt, amelyben tárolta az – egész Franciaország kiirtására alkalmas mennyiségű – diftéria „koncentrátumot”. A lovak orrát, torkát, szemét naponta beecsetelte ezzel a fertővel. A 20 paripából 19 hamarosan elpusztult, a huszadik is a földön feküdt lázasan, étvágytalanul, kiszáradva. Az orvos reménye tűnni kezdett, ám a lázmérő rövidülő higanyszála visszahozta azt. A beteg lovat egyik napról a másikra elhagyta a láz, felállt, evett és ivott.

Ekkor jött el a pillanat: az orvos halálos csapást mért a gyógyult állat szemei közé. A győztes vért leszívták, és a párizsi kórház intenzív osztályára siettek vele, ahol 300 diftériás csecsemő feküdt, várva rövid földi életük végét. Az orvosnak nem volt egyszerű eljutnia a gyermekek ágyáig, de elérte, hogy minden kicsinek jusson a vérből. A 300 gyermekből 297-en felépültek.

Ez a történet erősítette az idén húsvéti örömömet, azzal a kiegészítéssel, hogy Jézus nem erős emberi egyedként, hanem isteni természetével győzte le halálos kórokozónkat. Urunk megváltási művében nincs hibaszázalék sem. Nem hogy három, de egyetlen egy sem vész el azok közül, akik hozzá folyamodnak.

Bálintné Gyöngyi / Pécel

Jézus Krisztusról: „Bűneinket maga vitte fel testében a fára (…), és az ő sebei által gyógyultatok meg.” (1Pt 2,24)

A perzsaszőnyeg

Írta: Biblia Szövetség

A házaspár eldöntötte, hogy lecseréli a nappaliban már évtizedek óta koptatott szőnyeget. Igaz, hogy valódi, kézzel szövött perzsaszőnyeg, de szívesebben láttak volna otthonukban valami modernebbet. Mivel sajnálták egyszerűen csak kitenni a kuka tetejére, a feleség vevő után nézett, és nagy örömére egy használtcikk kereskedő egészen szép összeget kínált érte. Ebből bőven futotta új szőnyegre. Ám öröme csak addig tartott, amíg az egyik híres régiségkereskedő cég honlapján viszont nem látta megunt szőnyegüket, mégpedig 250-szer magasabb áron annál, mint amit kaptak érte! Mint utóbb kiderült, tudtukon kívül egy védett, számozott, muzeális értékű műtárgy birtokában voltak. Utólag persze már nem lehetett az üzletet visszacsinálni.
Könnyen megtörténhet, hogy a Bibliára is úgy tekintünk, mint valami értékes, de megunt tárgyra. Esetleg azt gondoljuk, hogy a Biblia mellett – vagy helyett – érdemes korszerűbb tanításokra figyelni. Pedig az Írás értékét az határozza meg, hogy szerzője maga Isten. Így mindaz, ami leíratott, örök érvényű, ma is élő és ható, és azért adatott, hogy az olvasott és hirdetett Igén keresztül jussunk el üdvözítő hitre.

(A történet a Bibelbund 2015-ös bécsi konferenciáján hangzott el)

„Gyönyörködöm a te beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.” (Zsolt 119,162)

ÉRTÉKFORRÁS

A legenda szerint a bennszülött asszony igen értékes kőre lelt a patakmederben. Nemsokára találkozott egy tikkadt vándorral, akit tarisznyájából megvendégelt. A vándor megpillantotta a követ az asszonynál, amit búcsúzáskor elkért jótevőjétől, aki azt jó szívvel át is adta neki. Mit is kezdhetne vele ez a bennszülött? – nyugtatta lelkiismeretét a vándor, miközben azon örvendezett, hogy valószínű, élete hátralévő idejében nem lesznek már anyagi gondjai.

Másnap, a sietéstől lihegve érte utol az időközben messze távolodó asszonyt, s kérte őt, hogy vegye vissza a kövecskét. A csodálkozó szemeket látva pedig így szólt: Inkább azt add nekem belőled, amivel le tudtál mondani erről az értékes kőről!

A bibliai Samária története viszont nem legenda, ott a vándor adott az értékes víz mellett örök értékű ajándékot egy bennszülött asszonynak.

(A legenda forrása: Magyar Rádió)

Jézus az asszonyhoz: „Mindaz, aki ebből a (kút)vízből iszik, ismét megszomjazik, aki pedig abból a vízből iszik, amit én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amit én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz benne.” (Jn 4,4-15)

Esőben és napsütésben

Az idei tavasz bőséges esővel érkezett. Néha, és akkor is csak rövid időre sütött ki a nap, talán azért, hogy ne feledjük, még ő is létezik. Áradnak a folyók, nő a belvízzel elöntött terület nagysága, ezért sokan keseregnek vagy méltatlankodnak a sok eső miatt. Ugyanakkor, a világ más részein nem esik, az ott élők vágyakozva kémlelik az eget, hátha jut nekik is néhány csepp az égi áldásból. Ugyanaz az esemény az egyik embernek áldás, a másiknak tragédia.

Megmagyarázható ez az ellentmondás a természetben végbemenő meteorológiai változásokkal, esetleg vulkánkitörésekkel is, de keresztyénként, tudjuk, hogy a földi események mögött hatalmas rendező áll: Mennyei Atyánk, aki sokféle módon – így a természeti jelenségekben is – közli mondanivalóját az emberiséggel.

– Először azt, hogy esőben és napsütésben is Istenre szorultak vagyunk.

– Tanít arra, hogy tőle kérjük mindazt, amire szükségünk van; így az esőt és a napsütést is.

– A hálaadásra is figyelmeztet; hálára mindazért, amit ha kértünk, és azt meghallgatva (vagy még azon túl is!) megajándékozott vele bennünket. Hiszen "minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosság atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka" (Jak 1,17).

– Tudjuk, hogy kedves dolog Isten előtt az, ha nem csak a bennünket ért bajokból való kimenekülésért, hanem a világot sújtó katasztrófák elszenvedőiért is könyörgünk. Hogy Isten előtt megalázva magukat, ők is felismerhessék, hogy kizárólag az élő Isten az, aki könyörülhet rajtuk.

Benedek Csilla / Pécel


"Illés (próféta) ember volt, hozzánk hasonló természettel, és amikor buzgó imádsággal kérte, hogy ne legyen eső, nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését." (Jak 5,17-18)

Inter-nyet

Írta: dr. Viczián Miklós

Már szinte nehéz felidézni is azt a kort, amikor még nem volt internet. Pedig én még úgy nőttem fel, sőt munkás életem nagyobb részét is nélküle éltem le. Horribile dictu (még kimondani is szörnyű!), 1990-ben azért kezdtük vállalkozásunkat egy társasház használaton kívüli mosókonyhájában, mert a felette lévő lakásban volt telefon, és gazdájával meg tudtunk egyezni, hogy egy vezetékkel leágazzunk az irodánkba. Napközben mi használhattuk – s ha őt keresték, akkor felkapcsoltuk.
Mindez annak kapcsán idéződött fel emlékemben, hogy ma délelőtt órákra (!) kimaradt az internet, így nem tudtam küldeni és fogadni leveleket, s mivel a kábel-TV szolgáltatója is ugyanaz a cég, még a TV sem működött.
Talán a születés pillanata lehet ilyen trauma a csecsemő számára. (Kár, hogy már nem emlékszem rá!) Mindaddig a magzat a biztonságos „kábel” révén csatlakozik az életnedveket és táplálékot biztosító forráshoz, s hirtelen magára marad. Amíg rá nem jön, hogy mit is tegyen ilyen off-line állapotban, addig bizonyára meg van rettenve, s a felsírás az első jele annak, hogy megtalálta a megoldást. Továbbra is az anyja jelenti a gondoskodást, táplálást, oltalmat számára, de az ösztönös függésből egyre inkább tudatos ragaszkodás lesz.
***
Mindannyian az Istennel való kapcsolat nélküli – „telefon” nélküli – világba születünk. Próbálkozunk ilyen-olyan fusikkal, hogy kapcsolatot találjunk a transzcendens világgal, mígnem a lelki fogantatásunk révén bele nem kerülünk a mennyei vérkeringésbe. Ha ez a kapcsolat bármilyen okból egy időre megszakad, nagy hiányérzet, sőt kétségbeesés tör az emberre, de az ösztönös függésből egyre inkább tudatos ragaszkodás lesz.

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (Jn 15,5)

 

Kirendelt szolgák

Írta: Dr. Mikolicz Gyula


A kutyusok boldog kergetőzéssel veszik birtokba sötétedéskor az épület körüli kertet. Éjszakai őrjáratuk szinte minden eseményét közlik velünk. Ismerjük már a jelzést, amikor idegen macska kószál a birtokon, ha lerendezni való akad a szomszédos ebbel a kerítés mellett, vagy ha változik a Hold fénye. Emlékezetes marad az a néhány perc is, amikor a hajnali látogatót kergették ki hatalmas csatazajjal.

Reggel boldog farkcsóválással foglalják el zárt helyüket: megérdemelt pihenés következhet, teljesítették nyugalmunkat őrző feladatukat. Isten kirendelt hűséges szolgái voltak ezen az éjszakán is.
„Békességben fekszem le, és el is alszom, mert egyedül te adod meg nekem, Uram, hogy biztonságban lakjam." (Zsolt 4,9)

"Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre?"

Máté 7,3



Már nem rovom fel


Már nem rovom fel, ellenem ki vét,

tűzre vetem a "szálka-gyűjteményt".

URAM, ne büntess bűneim miatt:

vedd el szememből "gerendáimat"!

IRGALMAS ATYÁNK!
Mutasd meg nekünk, mennyi méltatlan ítéletünk volt és van mások fölött, akik pedig különbek nálunk. Ne engedd, hogy menthetetlenné váljunk ítélkező természetünk miatt! Adj szánó szeretetet azok iránt, akik ellen kifogásunk van, és szánj meg bennünket, kik sokkal inkább meg- és elítélhetők vagyunk. Irgalmazz nekünk a JÉZUS KRISZTUSÉRT! Ámen.

Szenzáció!

Szenzáció, szenzáció!
A szennyesünk levehető,
az élet újrakezdhető!
Aki mezítlen, fölvehet
egy új és tiszta életet
a KRISZTUSÉRT! A KRISZTUSÉRT!
Még hallható az égi SZÓ!
Boldog, belőle aki ért.
(Füle Lajos)

„Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek (…), hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekvőt.” (Titus 2,11-14)

"Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus."

(Jn 20,24)

Elolvasandó:
Jn 20, 24-29


A keresztyén hagyomány a húsvét utáni vasárnapot Tamás vasárnapnak hívja (Dominica Thomi). Tamás csak a nyolcadik napon találkozott a Feltámadottal. Neki később lett húsvét. Megfosztotta magát sok áldástól. Ne károsítsd meg magadat! Még nyolc nappal sem. Tamás iker. Kettős. Nem biológiailag csupán. Szkizofrén alkat. Egy kicsit mindnyájan bolondok vagyunk, kettős énünk van. "Miért menekül az ember Tőled, Uram, és miért keres, ha a magad számára teremtetted?" - kérdi Pascal imájában.
Tamás három szempontból meghasonlott. Életellenes, morbid: "Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele." (Jn 11,16) Meghalni vágyik, mikor Jézus arról beszél, hogy fel fogja támasztani Lázárt. "Ahová pedig én megyek, oda tudjátok az utat" - mondja Jézus. "Uram, nem tudjuk, hova mégy" - válaszolja Tamás (Jn 14,4-5).

Amnézia, emlékezetkihagyás ez. Tamás meghasonlott a többi tanítvánnyal is: közösség-ellenes. Mind együtt vannak, egyedül ő hiányzik, és a Feltámadott nem jelent meg külön neki.
Tamás látni, tapintani, érezni akar. Th. W. Adorno szerint a modern ember egyszerre önmegtartó és önpusztító. Kettős. Tamás a tapasztalati teológia első művelője. Végül Jézus sebeit megérintve megadja magát: "Én Uram és én Istenem!" Kettősségünkből az Egyetlen gyógyít ki. Higgy benne!
(Visky Ferenc)

A legjobb minőségűt!

„Társadalmi probléma, hogy bizonyos áruk, élelmiszerek silányabb minőségűek, mint az azonos márkájú, kiszerelésű, de Európa nyugatibb részében forgalmazottak. Az egyik magyarázat szerint azért, mert hazánkban erre van igény, ezt szokták meg a magyar emberek, ilyen az ízlésük. Ne kövessük azokat, akik az Isten szavával is ezt teszik, amikor emberek igényét elégítik ki, ne hamisítsuk az igét, ne vegyük el élét, és ne relativizáljuk! Engedjük, hogy a Szentlélek magyarázhassa a Bibliát! Ezért fontos számunkra a bibliaiskola, a csendeshét, a csendesnap, konferencia, a körzeti alkalom, ahol kérhetjük, hogy Isten üzenete szólaljon meg.”

(Részlet a BSz küldöttgyűlésén elhangzott elnökségi beszámolóból)

„Mert Isten beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű kardnál, és elhat a szívnek és léleknek, az ízületeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12)

HADD MENJEK, ISTENEM...

Ezekben a napokban – a hajókatasztrófa 100. évfordulóján – a Titanicra emlékezik a világ. A Bartók rádió a minapi zenei műsorát a címben idézett evangéliumi énekkel fejezte be, amit a tudósítások szerint a zenekar utoljára játszott.

Azokban a percekben talán feleslegesnek, komikusnak, sőt bosszantónak tűnhetett, hogy a zenekar akkor is kiállt játszani, amikor a jéghegybe ütközött hajón minden felbolydult, és mindenki azzal volt elfoglalva, hogy az életét mentse. Mégis a lehető legtöbbet tették, amikor az embereket a maguk eszközeivel arra segítettek felkészülni, ami elkerülhetetlen volt: a halál völgyén való átkelés után az élő Isten előtti megállásra.

Ha azok a muzsikusok abban a leírhatatlanul válságos helyzetben erre képesek voltak, mennyivel inkább dolguk ez azoknak, akik Jézus Krisztusban bűnbocsánatot, élő reménységet kaphattak, hogy életükkel és szavaikkal az Úrra mutassanak – nemcsak rendkívüli helyzetekben, de a szürke hétköznapokban is.

Dr. Mikoliczné Virág / Pécel

„Mindig legyetek készen megfelelni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek levő reménységet.” (1Pt 3,16)

Halál – feltámadás – élet 

Írta: Dr. Erdélyi Judit

A bibliai Lázár története szinte illusztráció Jézus Krisztus tanításához. Lázár, bár testileg halott, négy napja a sírban van, de a valóságban, Jézus Krisztus felől nézve: él! Lázár visszahívása tükrében érthetjük igazán, hogy Jézus mennyire mást ért az életen és halálon, mint mi, mint a földi közgondolkodás. Határozottan állítja ugyanis, hogy aki őbenne hisz – őhozzá tartozik már –, annak nem árt a halál („ha meghal is, él”!).

Az élet lényegéről sem a biológia, sem a filozófia nem képes teljes képet adni. Az élet még a Biblia alapján is nehezen megfogható. Ezért állítja elénk az Újszövetség szemléletesen: az élet nem valami, hanem valaki: Jézus Krisztus, őbenne Isten jelenléte, vele való közösség. A Krisztushoz tartozók földi halála csak a múlandó testet érinti. Az ilyen ember a látható világ felől nézve „alszik”, a teste elpusztul, de ő maga, az igazi lénye – lelke, személyisége – él! A Biblia szerint a halál nem a pusztulás, hanem az Istentől való elszakadás állapota, aminek oka a bűn: az ember Isten elleni lázadása. Ám ebből a halálból van feltámadás Jézus Krisztus által.

A halál (tudományosan) az élet szükségszerű része. Ám a Biblia szerint nem tartozik a teremtés rendjébe: az, hogy meg kell halnunk, nem normális és nem természetes. A "halál ellenség", ami majd tökéletesen eltöröltetik.

A feltámadás az élő Krisztussal való találkozás: az Úr Jézus személyes megváltómmá lesz. Újjászületésünktől kezdve a hit által részesedünk Jézus Krisztus örök, isteni életében. Ez az élet töretlenül folytatódik a test halála után. Vagyis a halál a hívő számára csak költözés e világból az Atyához. (Folytatjuk!)

Jézus szavai Lázár testvéréhez: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él, és mindenki, aki él, és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt?” (Jn 11,1-45)

Végiggondolva az előző heti üzenetet, arra a megállapításra juthatunk, hogy a bibliai sorrend más, mint ami emberileg logikus. A csak testi, fizikai élettel, bios-sal rendelkező, Istentől távol létező ember azt hiszi, hogy él. Ennek az életnek egyszer majd vége lesz, ezt nevezi halálnak. Homályos, vallásos elképzelései vannak, hogy a halálból talán egyszer majd feltámad. Tehát a közgondolkodás szerinti sorrend: élet – halál – feltámadás.

A Biblia szerint viszont a csak bios-sal rendelkező, Istentől függetlenül vegetáló ember: halott. Ám ebből a halálból lehetséges a feltámadás! Ezért jött Jézus Krisztus, halt meg a kereszten és támadt fel. Ha valaki hiszi ezt, hit által elkezdődik benne az élet: örök, isteni élet, amelynek a test halála nem árt. Töretlenül folytatódik, sőt akkor teljesedik ki igazán. Tehát az ilyen ember MÁR MA FELTÁMADT!

Az igei (logikus) sorrend tehát: halál – feltámadás – élet.

Jézus szavai Lázár testvéréhez: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él, és mindenki, aki él, és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt?” (Jn 11,1-45)

"Hát én, immár kit válasszak?

A már-már klasszikussá vált népdal-kérdést a leggyakrabban nem a választópolgárok, hanem a házasulni vágyók teszik fel. A választás viszont most – bár tavasz van, és hamarosan belépünk a szerelem havába – mégis más dimenzióban nyert aktualitást.

Sokak dilemmája látszik megoldódni ezekben a hetekben, napokban. Az országgyűlési választás ténye tartotta / tartja lázban a közvéleményt. Valamennyi párt arról igyekezett meggyőzni választóit, hogy rá szavazzanak, mert akkor megoldódnak a problémák, hatalmas lesz a jólét, és (esetleg) elérkezik a tejjel-mézzel folyó Kánaán is. A nagy ígéretek időszaka ez, ami a keresztyén embert is próba elé állítja.

A keresztyén hívők között megoszlik a vélemény a politizálásról, leginkább abban, hogy kell-e szavazni vagy sem? Egyesek szerint a politika bűnös dolog, éppen ezért nem szabad vele foglalkozni, hiszen Isten más feladatokat bízott az övéire. Mások – az „Igyekezzetek a városnak jólétén!” bibliai intésre hivatkozva – bíztatnak a politizálásra, mondván, felelősek vagyunk annak az országnak sorsáért, amiben élünk.

A most zajló országgyűlési képviselőválasztás eddigi adatai azt igazolják, hogy sokan engedelmeskedtek az utóbbi parancsnak, bizonyosan a hívő emberek közül is.

A magyar nép tehát döntött. Földi sorsát most olyan pártszövetségre bízta, amelyik – megítélése szerint – a jelenleg kritikusnak tekinthetőhelyzetben képes felelősen kormányozni, és alkalmas kivezetni az országot a kátyúból.

Keresztyénként mi is elfogadjuk és üdvözöljük ezt a döntést, mert úgy tűnik, hogy akik hatalomra jutottak, azoknak az államügyek mellett, Isten ügye sem közömbös.

Választáskor, választások után nemcsak az új ország vezetői, hanem a keresztyén emberek is komoly feladat előtt állnak. Rendezniük kell soraikat, be kell tölteniük küldetésüket, mindezt szüntelenül imádkozva és munkálkodva a „város jólétén”, mert annak jóléte lesz a mi jólétünk is!

Margit István / Pécel

Pál apostol: „A hatóságok nem a jó, hanem a rossz cselekedetek büntetésére vannak. Akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicsérni fog téged, mert Isten szolgája ő a te javadra.” (Rm 13,1-7)

Isten kezében

Írta: Szász Lídia Dóra

A napokban meglátogatott egy volt tanítványom, akivel egy tea mellett sokat beszélgettünk. Már nem élnek a szülei, a nagynéni segítségével négy testvérét kíséri figyelemmel. Bár értelmileg akadályozott fiatalember, mégis képes magát fenntartani, még munkát is kapott egy áruházban. Látássérült öccséről is gondoskodik, elkíséri a szakiskolába, segíti életét. Gyerekként szertelen, nehezen kezelhető tanuló volt, de most tele volt érdeklődéssel és feladatai iránti kitartással.
- Hogyan történt a változás? – kérdeztem tőle.
- Tudod, rendszeresen járok gyülekezetbe, Isten segít nekem. – mondta.
Emlékszem, kisiskolásként rendszeresen járt a hittanórákra, és lekötötték figyelmét a bibliai történetek. Ilyenkor megnyugodott hiperaktivitásában, mert a Teremtőt dicsérő énekek felemelték őt is Istenhez. Akkor nem gondoltam, hogy komolyan veszi mindazt, amit tanult, és bizalmát, fogyatékkal teli hitét Jézus Krisztusba veti. De Isten a legkisebbek imádságát is meghallgatja és megsegíti őket. Élete és hite bizonyságot tesz arról, hogy hozzátartozója az élő Isten, aki kezében tartja és óvja az ő életét is.

Jézus szavai: „Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát és az ő igazságát; és ezek mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6,31-33)

"...megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, mely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve egy másik helyen."

(Jn 20,7)

Elolvasandó: Jn 20,1-10

A sírban nem volt ott a Jézus teste, de amik ott maradtak: feltámadásának jeleiként maradtak ott. A halotti lepleknek is van üzenetük. Az Élőről szólnak. A kendő, ami a fején volt, összehajtogatva maradt vissza, külön a többi lepeltől. Krisztus feltámadása a bűn által megrontott teremtési rend helyreállítása. A teljes helyreállítás Benne lehetséges, és Általa. A bűn törvénytelenség, rendetlenség, felfordulás. Káosz és nem kozmosz. A természet legveszélyesebb rizikófaktora az ember.
Ha a sír rendetlenül marad, azt a gyanút erősítette volna meg, hogy sírrablók lopták el Jézus testét. A Feltámadott első gesztusa egy kendő összetűrése.


Mit hagyok magam után? Egyik gyülekezetben ebéd után, a délutáni szolgálat előtt lefeküdtem pihenni. Egy takarót húztam magamra. Közeledett az istentisztelet ideje a templomban. A takarót félredobtam, mint otthon: a feleségem feladata a rendbetétel. Szolgálatom textusa éppen az összehajtogatott kendő üzenete volt. Megszégyenültem: lehet-e rendről beszélni, ha rendetlenséget hagyok magam után? Aki a kicsin hű, a sokan is az; aki a kicsiben rendetlen, nem az-é a nagyban is? Nincs nagy és kicsi! Csak rendezetlen, vagy csak rendbetett élet van. A világ új rendje egy kendő összehajtogatásával kezdődik. Én vagyok ez a világ.

(Visky Ferenc)

"Mit keresitek holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott..."

Feltámadott!

Húsvéti reggel tavaszi kedvvel
Zeng a berekben: Feltámadott!

Egei kéklik, szelei végig-
zúgják az erdőn: Feltámadott!

Dongói dongják, méhei zsongják,
Kórusban mondják: Feltámadott!

Lepkéi írják, bimbói nyílják,
fűből virítják: Feltámadott!

Égi madárkák dalolva szántják
az új barázdát: Feltámadott!

Tavasz van, íme, hatalmas Ige,
zuhog a szívre: Feltámadott!

MEGVÁLTÓ ÚR JÉZUS KRISZTUS!
Mindenki Téged keres. Köszönjük, hogy mi is ismerhetünk Téged, tapasztalhatjuk feltámadásod erejét és szívünkig érhet a tanítványok öröme: "Feltámadott az Úr bizonnyal!" Hisszük, hogy Te vagy a feltámadás és az élet, hogy Lelked által velünk jársz útjainkon és mellettünk állsz majd halálunk óráján is, hogy hazasegíts. Légy áldott érte! Ámen.

NYOMORULTUL ÉRZEM MAGAM

Krisztusban hívő emberekként azt gondoljuk, hogy nem érezhetjük rosszul magunkat. Ezért csodálkozunk, amikor feltör belőlünk az „Ezt már nem bírom tovább. Kész. Elég! Kiszállok!” – gondolat.

Munkahelyi stressz, anyagi bizonytalanság, párkapcsolati nehézség, gyermeknevelési kudarc, szolgálati sikertelenség, nyilvános megszégyenülés, testi fájdalom, magányosság – talán ismerős társai életünk egy-egy szakaszának. Újra- és újra bíztatjuk magunkat és egymást azzal, hogy Isten talán már a jövő héten jobbra fordítja a dolgok menetét, vagy azzal, hogy nem lesz semmi gond, bírni fogjuk.A legfájdalmasabb élményben akkor van részünk, amikor Isten ügye érdekében vállalunk áldozatot, többlet nehézséget, mégis kudarcban, hátratételben, netán megaláztatásban van részünk. Ekkor leginkább belevetnénk magunkat a világi élvezetekbe, hogy eltereljük figyelmünket a fájón égető kérdésről: Krisztusban reménykedem, hogy megsegít engem, és mégsem tesz semmit, de vajon miért?

Az 1Kor 15,19-ben a feltámadásról tanító igeszakasz nagyon fontos kitételét találjuk, miszerint a Krisztusban reménykedő keresztyén minden embernél nyomorultabb(!), ha nem látja azt a jövőt, ami Krisztusban az övé! Ha leveszi tekintetét arról, hogy Krisztusért és Krisztusban halála után miben lesz része.

De minek is leszünk részesei? Pontosan nem tudjuk, ugyanis egyelőre titok. Minden spekulációt mellőzve csak annyit tudhatunk, hogy lelkileg és testileg részünk lesz abban, „Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek” (1Kor 2,9). Olyan jó lesz ott nekünk, amilyet elképzelni sem tudunk! Isten eltöröl minden könnyet szemünkről, halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé (Jel 21,4). Nem fogjuk magunkat nyomorultul érezni, sőt, ha ezeket az ígéreteket hittel megragadjuk Krisztusban, akkor már most örömünk és békességünk van. Aminek birtokában – elsődlegesen – nem a nehézségek alóli kimenekedést várjuk, hanem örömmel, hálával és szeretettel nézünk fel Krisztusra, aki miatt ez lehetséges, és akiben ez igaz ránk. Legyen áldott ezért! Dicsőség neked, Krisztusunk! Bizony, jövel Uram, Jézus!

Csapkovics Bertalan / Budapest

„Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1Kor 15,19)

Világítótorony

Írta: Dr. Mikoliczné Virág

Egy beszélgetésen hangzott el nemrég, hogy a mai egyház mintha nem látná tisztán a küldetését. Európára nézve ez a megállapítás mindenképpen helytálló: nem akar korszerűtlennek tűnni, ezért kerüli a bűn és a kárhozat témáját. Helyette liturgiák és külsőségek megújításával próbálkozik, hozzászól az aktuális társadalmi problémákhoz, és sok esetben karitatív akciókkal tevőlegesen is részt vesz a gondok enyhítésében. Mindezek ellenére tagjainak száma vészesen fogy.

"Kéne egy világi-világi-világítótorony!" hallottam éppen előző nap egy slágerben. Ha az Igéből nem volna egyértelmű, hogy mi Isten képviselőinek a dolga, megtudható a segélykiáltásokból. Az embernek alapvető szükséglete a tájékozódás, a végső igazságok, a megváltás megismerése. Micsoda kincs és kiváltság, hogy az Igéből táplálkozva életünkben megjelenhet Isten békessége, világossága. Ebben az összezavarodott és elbizonytalanodott világban, amikor sok esetben maga az egyház sincs a helyén, még nagyobb felelősség hárul Isten népének minden egyes tagjára.

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon népe vagytok, hogy hirdessétek a hatalmas tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket..." (1Pt 2,9)

A szeretet tartópillérei

Írta: Fordítás németből

Mindnyájunk életében vannak olyan helyszínek, amik egy-egy fontos eseményre vagy személyre emlékeztetnek. A házaspárok pl. szívesen visszatérnek oda, ahol először találkoztak életük párjával, vagy ahol sokat sétáltak együtt. Lehet, hogy ezek önmagukban hétköznapi helyek, számukra mégis sokat jelentenek, mert szerelmük kibontakozására emlékeztetnek.
Miért ne lehetne hétköznapjainkban is olyan fix hely, amit naponta felkeresünk azért, hogy Isten igéjére figyeljünk, és kiöntsük előtte szívünket? A szeretet tartópillérjévé válhat így a lakásban egy csendes sarok, egy kényelmes szék vagy egy kerti zug, ahol bármikor meghitt közösségben lehetünk az Úrral.

„Az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak kiáltásán.” (Zsolt. 107, 41)

"Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te."

Máté 26,39

Nagypéntek

Tizeneggyel indult el a
Gecsemáné kertbe,
szomorú volt nagyon a lelke.

Hárommal ballagott tovább,
míg nőtt az esti árnyék,
távol követte a halál még.

S egyedül vívta, egyedül
a szörnyű éjszakán át
rettenetes haláltusáját.

Világokért magát odadta
megáldozta, de soha még
nem volt ember úgy elhagyatva.

IGAZSÁGOS ISTEN! KEGYELMES ATYÁNK!
Bizonnyal nem volt más mód rá, hogy bennünket undok bűneink miatti haragod, ítéleted elől elfedezz, csak szerelmes FIAD vére által. Hogy köszönjük meg Neked mérhetetlen lemondásodat s JÉZUS KRISZTUS halálig való engedelmességét értünk és az egész világért? Tégy képessé arra, hogy hálából életünket Neked szenteljük. Ámen.

De jó, hogy elmondta; meg fogom dicsérni!

Írta: dr. Erdélyi Judit

A hetvenes évek közepe táján elsőszülött fiam első vagy második osztályos lehetett, amikor egy szombat délelőtt idős hölgy csöngetett be hozzánk, karján kosár, tartalma gondosan letakarva valami ruhafélével. Titokzatosan közölte, hogy Gergő egyik osztálytársának a nagymamája, nyugdíjas pedagógus, és valami nagyon fontosat szeretne velem megbeszélni. Betessékeltem, leültettem, és kértem: No, mondja, mi az a fontos!
Ekkor lefoszlott róla a barátságos és udvarias álarc, és dühösen mondani kezdte, hogy a fiam valami kellően el nem ítélhető dolgot tett az ő unokájával is. Kiemelt a kosárból néhány „Vasárnap reggel” című, gyermekeknek készült evangéliumi füzetet, és lecsapta elém, majd áradt belőle a panasz: Hogy jön ahhoz a fiam, hogy ilyeneket terjeszt, és ad az ő unokájának is, hiszen ők mindent megtesznek azért, hogy a gyermek az ateizmus égisze alatt minden vallás nélkül nevelkedjék? Ha Gergő ezzel megzavarja őt, és nem hagyja abba a terjesztést, akkor kénytelen lesz erről tájékoztatnia a tanító nénit és az iskolát!
Döbbenten hallgattam kifakadását, hiszen semmit nem tudtam Gergő missziós lelkületéről és próbálkozásairól, és egyre nagyobb öröm töltött el. A nagymama erélyesen biztatott arra, hogy beszéljem ezt meg a fiammal, szidjam össze, és tiltsam meg, hogy ilyesféle irományokat osztogasson az osztálytársai között. Mert ha nem teszem ezt, ő megy az iskolába, és felhívja a tanító néni figyelmét erre az impertinenciára.
Megköszöntem a hölgynek, hogy tájékoztatott, és megígértem, egészen biztosan meg fogom dicsérni a gyermekemet. Ő pedig menjen csak nyugodtan a tanító nénihez… (Aki egyébként gyülekezetünkbe járó keresztyén volt.)

Jézus szavai: „Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt” (Mt 10,32)

"Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt..."
(Zsid 11,6)

Különböző súlyosságú bűnöket követünk el, vannak közöttünk különösen gonosz emberek. De Istenhez képest mindenki egyformán bűnös. Azzal dicsekedni, hogy én különb vagyok a többieknél, vagy közelebb lehetek Istenhez, mint valaki más, épp olyan nevetséges, mintha valaki azért költözne egy felhőkarcoló legfelső emeletére, mert ott kisebb a Nap és a Föld közötti távolság. Mi az a néhány tucat emeletnyi magasság ahhoz a távolsághoz képest, ami minket a Naptól elválaszt?
Isten sem veszi számításba az ítéletkor azt a kicsivel több jót, amit másokhoz képest fel tudsz mutatni neki.

"De hát ezzel nem hajt minket kétségbeesésbe? Mi marad így az embernek, amibe belekapaszkodhatna?" - kérdezhetné valaki. Pontosan így ijed meg a madárfióka is, amikor az anyamadár először löki ki a fészkéből, hogy repülni tanítsa. Ahhoz, hogy hit által kedvesekké legyünk Isten előtt, és megtanuljunk "hitből repülni" - azaz egyedül Krisztus áldozatába kapaszkodni és csak Őbenne bízni -, szükséges, hogy kilökjenek minden álságos bizakodásunkból. Minden egyéb, amibe még bizalmamat vetném Krisztus mellett: bálvány! Isten mellé tenni egy másik megtartó istent, mondjuk saját jóságomat vagy tetteimet, melyektől megmentésem remélem: bálvány! Mi teremtettük magunknak ezeket a bálványokat, éppen ezért kell elhagynunk őket. Kapaszkodj inkább az egyetlen Istenbe! Ez az igaz hit.
(Horváth Levente)

IGAZ SZERELEMMEL

Moses Mendelssohnról, az ismert német zeneszerző édesapjáról járja a következő történet. Moses meglehetősen híjával volt a jó testi adottságoknak, mert alacsony termetű és púpos volt. Egyszer ellátogatott egy hamburgi kereskedőhöz, és reménytelenül beleszeretett annak gyönyörű lányába, Frumtjéba. Ő viszont viszolygott Moses torz külsejétől, így még rá sem akart nézni.

Mielőtt a férfi útra kelt volna otthona felé, minden bátorságát összeszedve odaállt a szépséges lány elé, és így szólt:

- Frumtje kisasszony, hisz abban, hogy a házasságok a mennyben köttetnek?

- Igen – felelte a lány, szemét továbbra is a padlóra szegezve. – És maga?

- Én is. Tudja, az Úr minden fiú születése előtt kinyilatkoztatja a mennyben, hogy ki az illető jövendőbelije. Nekem is kijelölték a menyasszonyomat, de az Úr még hozzátette: „A feleséged púpos lesz.” Én azonnal könyörögni kezdtem: „Ó, Uram, ne sújtsd őt ilyen rettenetes sorssal! Kérlek, add nekem a púpját, hadd maradjon ő gyönyörű!”

Frumtje a fiatalember szemébe nézett. Moses Mendelssohnnak nyújtotta a kezét, és hamarosan örök hűséget esküdött neki.

*

Tudjuk, hogy az emberek jövője valójában nem így dől el, nem lehet előre átvállalni senkitől a rá váró nehézségeket. De a világtörténelem folyamán mégis ismerünk egy olyan esetet, amikor ez megtörtént a mennyben. Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia tudta, hogy menyasszonyának halálos és életét eltorzító betegsége van: a bűn. És ő azt mondta a Mennyei Atyának: hadd hordozzam én az emberiség minden bűnét, hogy menyasszonyom mentes lehessen ezektől! Jézus Krisztus elhatározását tettekre váltotta értünk, amikor minden bűnünkért ő bűnhődött a keresztfán. Az életébe került, amikor az Atya minden vétkünket őrajta látta és kérte számon helyettünk. Tette következtében mindazokat feddhetetlennek látja Isten, akik elfogadják az értük hozott áldozatot.

Ezért, aki még nem tette, döntsön úgy, mint Frumtje, és az áldozatos szeretetért esküdjön örök hűséget a Vőlegénynek!

Horváth Mária / Pécel

„Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé.” (Kol 1,19-22)

JÓ HELYEN KERESS!

Egy ortodox szerzetes Afrikából Jeruzsálembe indult zarándokútra. Észak-Etiópiában éjszakai szállásra tért be egy evangéliumi missziós házba. Reggel, mielőtt a szállásadó misszionárius útjára bocsátotta volna a zarándokot, érdeklődött tőle úti célja felől. A szerzetes elmondta, hogy minden imádsága és böjtje ellenére sem találta meg Istennel a békességet, ezért elhatározta, hogy Jeruzsálembe zarándokol, ahol Jézus sírjánál reméli meglelni Istent és az áhított békességet.

A misszionárius némi gondolkodás után így felelt: „Megértem vágyakozásodat, és tisztelem elhatározásodat, hogy zarándokútra mégy. Csak egyet nem értek: Miért akarod Krisztust a világnak azon az egyetlen helyén megtalálni, amelyről ezt mondatta Isten egy angyallal: ’Nincs itt, mert feltámadott!’?”

Ez a kérdés megváltoztatta a szerzetes tervét, sőt, életét is.

(forrás: Ulrich Fick, Útközben)

„Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült!” (Zsid 12,2)

Kibontatlan ajándék

Írta: Bori Gáborné

Könyvespolcunkon könyvet kerestem. Egy másik akadt a kezembe, s meglepetten vettem észre, hogy a védőfólia még rajta van. Szóval, ki se bontottuk, bele se néztünk, pedig a hátlapja szerint ígéretes a tartalma. Valószínűleg a múlt évi karácsonyi könyvvásáron vásároltuk – és helyre raktuk. Becsomagolt ajándék – vagy kincs ? – kicsomagolatlanul.

Járhatok ugyanígy, ha megszokott, és nem szomjas szívvel olvasom Isten igéjét. Ha csak átfutom a tartalmát, és nem bontom ki, ami belőle az enyém. Elolvasom, és helyre teszem a Bibliát – megnyugodva. De nem kaptam meg az ajándékot, az útravalót, amit pedig Isten mára, vagy a következő időkre nekem szánt.

„Az igének pedig cselekvői legyetek, és ne csak hallgatói, becsapva magatokat.” (Jak 1,22)

Sodrásban

Írta: Benedek Csilla

Vonatra várva álltam az állomáson, két vágány között, a keskeny peronon. Ekkor a hangszóróból figyelmeztetettek bennünket, hogy az egyik vágányon gyorsvonat halad át, a vágányok közelében vigyázni kell. A felszólításra – amit meg is ismételtek – az ott várakozók igyekeztek eltávolodni a vágánytól. Körülnéztem, hová mehetnék, de már nem volt idő visszafordulni az állomás épületéhez, a peron másik oldalán pedig nagy volt a szintkülönbség, és féltem, hogy nem tudok majd visszalépni a peronra. A szerelvény pedig ijesztő sebességgel közeledett. Amikor félelmetes dübörgéssel mellém ért, olyan erőteljes, mindent elsöprő légörvény keletkezett, amiben megállni alig lehetett. Megfeszített lábakkal igyekeztem talpon maradni, miközben az Úr segítségében reménykedtem. A vonat elrobogott mellettem, és én remegve arra gondoltam, hogy Isten igéje is számtalanszor figyelmeztet sokakat a közeledő életveszélyre. Azokat, akik semmivel nem törődve, a maguk útját járják. Az isteni riasztás azonban a legtöbb embernél süket fülekre talál, mert úgy vélik, tudják, mit kell tenniük, hogy ne törjön rájuk az ítélet. Szerintük különben sem lehet az olyan félelmetes, hiszen körülöttük a többség hasonlóan él, és mindenkire csak nem érvényes ez a fenyegetés. Mivel Isten figyelmeztető szavának – sokak előtt – ma már nincs súlya, nincs hitele, ezért annál borzasztóbb lesz felébredésük a valóságra!

„Azért tehát még jobban kell nekünk a hallottakra figyelnünk, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.” (Zsid 2,1)

Szeretnék szót fogadni!

Írta: Ágoston Géza

Hittan óra a hatodik osztályban. Kevesebb a gyerekek, mint az alsóbb osztályban volt, amikor még talán a fele is járt. Ahogyan nőttek, szép lassan más kezdte érdekelni őket, és el- elmaradoztak. Az iskola rettegett osztálya ez, nehezen lehet lecsendesíteni őket. A tanárok nem szívesen foglalkoznak velük, mivel felzaklatva, elkeseredetten jönnek ki a teremből. Gyenge a tanulmányi átlaguk is.

A hittanosok között van ilyen is, olyan is, pl. az osztály legjobb tanulója, aki eszével ugyan kirí a többiek közül, de a magaviselete olyan, mint másoké. Hittanos a túlkoros cigányfiú is. Próbálom őket az ige szeretetével jobb belátásra bírni: Nektek, mint hittanosoknak, mégis csak inkább szót kellene fogadnotok, mint azoknak, akik nem járnak hittanra! Majd pedig az igére irányítom figyelmüket: Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek..., ti, ifjabbak: engedelmeskedjetek az idősebbeknek...

A cigányfiú komoly arccal szólal meg: "Tiszteletes bácsi, én minden reggel imádkozom azért, hogy tudjak szót fogadni." Megdöbbenek szavain, nem éppen tőle vártam ezt, aki egyébként a magatartási ranglista tízes skálájának a végén található. Ez a fiú szeretne megváltozni, és elhiszi, hogy Isten megsegítheti ebben!

Megszületik bennem az elhatározás: Tartsunk imaközösséget, hogy az Úr munkáljon változást az iskolában, adjon engedelmes szívet a gyerekeknek, és szeretetet, türelmet a tanároknak! Meghirdettem a felsősök között, hogy a tanítás előtt, fél nyolcra várom azokat, akik szeretnének imádkozni velünk ezért a célért. Én csak a következő hétre terveztem az imaközösséget. Hétfőn kilencen jöttek, másnap tizenketten, majd tizenhatan is... (Kis falunkban a tizenhat gyerek majdnem a fele a felsős hittanosoknak!) Azóta hetente két alkalommal találkozunk, és együtt imádkozunk. Kilencnél soha sem voltunk kevesebben.

„Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba." (Mk 10,15)