„„A betegeket Jézus lába elé tették, és ő meggyógyította őket. A sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok épek lesznek, a bénák járnak, a vakok pedig látnak, és dicsőítette Izrael Istenét.”” (Mt 15,30–31) Nagyon vágyunk a gyógyulásra, mert beteg lélekkel és testtel kínszenvedés az élet. Időnként orvoshoz kell menni. Néha nehéz, mert félünk, hogy nem empátiával bánik majd velünk. Hogy félrekezel, hogy csak egy kórkép, egy eset leszünk. Azok, akik betegeiket Jézus lába elé vitték, a legnagyobb jót tették. Ez a mi dolgunk is. Vigyük a betegeinket Jézus elé! Mindenekelőtt magunkat! Betegek vagyunk, amíg ő ránk nem teszi kezét, amíg meg nem szabadít rabságunkból. Neki nem csak egy eset vagyunk, neki fontos, hogy nekünk mi fáj, és meg akar gyógyítani. (Kőháti Dóra)

A derűs keresztyén ajánlás a hithez. Amint a kirakat elé állsz megnézni, mi mindent lehet ott venni, éppen úgy tekintenek az emberek az arcodra, vajon mi is lakik a szívedben?


A legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott győzelem. Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani.

„A népek eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid.” (Jel 15,4)

Mikor lesz végre igazság e földön? Jézus születése előtt feszült várakozás hatotta át a népet, majd megérkezett egy gyermek, aki nem úgy jött, nem úgy szólt, tanított, cselekedett, harcolt, amint várták. És nem dicsőn, hanem a megvetett keresztfán halt meg. Megbocsátásról beszélt, és lehajolt a bűnöshöz, a megvetetthez. Most még sokan nem értik, miként működik Isten ítélete, igazsága, de a hívő ember már most Isten tenyerén élheti életét. És akinek kegyelemből megadatik ez a hit, az leborul elé. S eljön majd a nap, az óra, amikor minden nép előtt minden nyilvánvalóvá lesz. Adjunk hálát, hogy már most itt Isten kezében, kegyelmében vagyunk. (Kőháti Dóra)

Ahelyett, hogy vennék Neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok Neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája.
Paulo Coelho

Ahol meghidegült a szeretet az emberekkel szemben, ott a világosság elé is árnyék borult.

„Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki.” (Lk 1,68)

Zakariás énekének első mondata ez, amellyel Keresztelő János születésekor a némaságából meggyógyult édesapa ad hálát Istennek csodatetteiért, s amely a keresztény egyház liturgiájának is évszázadok óta fontos eleme. A népét meglátogató s neki váltságot szerző Isten szabadításának megkerülhetetlen mérföldköve a karácsonyi esemény. Az emberré lett Üdvözítő útját készíti majd elő az a gyermek, kinek világra jötte felett Zakariás most dicséretet énekel. (Smidéliusz András)

„Az emberek igaz uralkodója, az istenfélő uralkodó olyan, mint a fölkelő nap reggeli fénye.” (2Sám 23,3–4)

Az alá- és fölérendeltség ősi rendje ellen ifjúkorunkban mindnyájan tiltakozunk. A felnőtté válás jele, ha belátjuk, e sajátos felelősségvállalás, vezető és beosztott szerepköre nélkül nem képzelhető el az élet jó rendje, nem működik a teremtettség. Keresztényként valljuk, hogy bármelyik pozícióban végezzük is mindennapi feladatainkat, végső soron Urunknak tartozunk számadással. Az istenfélő vezető olyan, mint a felkelő nap fénye. Világosságot, áttekinthetőséget látni döntéseiben; mindenkiörül, ha jó szándékkal megjelenik a munkatársak között; fényt hoz az életükbe, reménységet az új kezdetre. (D. Szebik Imre)

Azok a dolgok, amelyek pénzen megvehetők, nem lehetnek igazán értékesek.


Egyáltalán nem az a kérdés, hogy milyen alkalmaim vannak a szolgálatra, hanem az, mennyire adtam át magam az Ő rendelkezésére. (Victor János)


Fújhat bármiféle szél, válhat gonosszá a tél, az este békét ígér. Lassan itt a pillanat, talán felenged a fagy az összes jég szív alatt. Kinn a hóesés minden lábnyomot befed, ahogy a hit a sok sebet, és a fák felett valahol ott lebeg a halk csengőszó.


Glória szálljon a Mennybe fel, jöjjön a földre a Béke, és az emberi szívbe a jóakarat. Ámen


Ha úgy bánunk egy emberrel, amilyennek mutatja magát, akkor rosszabbá válik, mint amilyen valójában. Ha úgy bánunk vele, amilyen lenni szeretne, segítünk neki azzá válni, amire képes. (Goethe)


Szükségünk van a csendre, hogy megérinthessük a lelkeket.
Kalkuttai Teréz Anya