2024. december 3., kedd

II. János Pál pápa szerint a személy valódi méltósága abban áll, hogy önzetlenül odaadja magát másoknak. Egész életünk a szeretet útján visz végig, az önszeretettől a teljesen érdek nélküli, másikra figyelő szeret felé, a kapni akaró szeretettől az önátadás felé. Fokozatai vannak, s arra kaptunk meghívást, hogy nekivágjunk ennek a kalandnak, amelyben szeretetünk egyre mélyül, erősödik,  tisztul, egészen a csúcsig, amikor életünk adjuk barátainkért.


A bölcsesség legfőbb tiszte és tanújele, hogy a szavak és a tettek összecsengenek. (Seneca)


A hatékony keresztyén élet fontos mozzanata Isten felénk kinyújtott kezének megragadása. Mit jelent ez? Ennek jobb megértéséhez legyen előttünk egy szülő és az ő kisgyermekének képe. Ezen belül gondoljunk arra, hogy a kicsiny gyermek nagyon szereti megfogni szüleinek a kezét. Addig, amíg kicsi, valóban szívesen fogja meg a szülői kezet. Ez több dolog miatt van. Azért mert egyfelől szereti a szülőt, szereti a szüleinek a közelségét. Aztán biztonságot jelent. Egy-egy veszélyes helyzetben különösképpen örömmel fogja meg a gyermek a szülői kezet, mert biztonságot nyújt. Azt üzeni ezzel, hogy védj meg engem! Vagy előfordul, hogy nem tudja a gyermek, hogy merre kell menni. Ilyenkor a szülői kéz megfogásának az az üzenete, hogy vezess engem! Te tudod, hogy mi az úti cél, mi az irány, vezess engem!
Amikor valaki friss hívő, amikor éppen csak átadja az életét Krisztusnak, akkor ugyanígy vagyunk ezzel. Akkor megfogjuk az Isten kezét, és azt mondjuk, hogy Urunk, az ad nekünk biztonságot, ha fogjuk a Te kezedet. Védj meg, adj biztonságot, vezess bennünket.


Akik a lelkükkel tudnak látni, azok tudnak igazán tisztán látni.


AKIK MEGTALÁLNAK


Én keresem a célomat:
célom engem majd megtalál.

Én keresem a hitemet:
a hitem is majd megtalál.

Én keresem a szívemet:
a szívem is majd megtalál.

Keresem azt, aki enyém:
ő is keres majd. Megtalál.

Én önmagamat keresem:
egyetlen lesz, ki nem talál.

Én keresem az életem:
életem egyetlen halál.

Én keresem halálomat
és életem majd megtalál.
Weöres Sándor


Az imádságban Istennel találkozunk, megismerjük Őt. A megismerésből bizalom fakad. A bizalomból önátadás. Az önátadásból pedig boldogság.


Az üdvösség és bűnbocsánat csak annak az életében lesz égető problémává, aki úgy érzi, hogy a bűnösök között ő az első.


Csak bosszút ne – egy csapásra sújt le bűnöst és büntetőt. (Teleki László)


„Előírhatok nekik ezernyi törvényt, azt gondolják, nem tartozik rájuk.” (Hós 8,12)
Vajon hányszor gondoljuk úgy, hogy az igehirdetés nem nekünk szólt, hanem azoknak, akik nincsenek itt, vagy azoknak, akik a másik széken, padban ülnek? Az iskolában a gyerekek ugyanilyenek. Azt hiszik, hogy nem rájuk vonatkozik, ha szólok: legyenek fegyelmezettek, csendesek, figyelmesek, türelmesek. A külső törvény mit sem ér, míg belülről, belső indíttatásból nem jön a jóság, a szeretet, a megbocsátás, a csend. A gyerekek nem teszik, amit kérek, míg nincsenek meggyőződve arról, hogy jót akarok nekik. Mi, felnőttek ugyanígy működünk. Nem vagyunk különbek a gyerekeknél. (Heinemann Ildikó)


Fordítson sok gondot a saját hitéletére az, aki a más hitéletén akar dolgozni.


„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6,2b)
Isten mindig a jelenben munkálkodó Úr. Nemcsak a múltban vitt végbe csodákat, és nemcsak ígéretei vannak az eljövendő felől, hanem itt és most is cselekszik, lép. Számára minden perc igazi alkalom. Így a „most” nem az ideig-óráig tartó időt jelenti. Nem is azt a röpke alkalmat, amely elmúlik, kifolyik ujjaink közül, hanem azt az időt, amelyben mindenkor élünk. Ebben a jelenben cselekszik, ér utol minket Isten. Ezért élhetjük át jóindulatát, szabadítását mindennap – éppen most. (Eszlényi Ákos)


„Imádkozva nyújtom feléd kezem, lelkem utánad eped, mint a kiszikkadt föld.” (Zsolt 143,6)
A zsoltáros kegyességének indítéka és hajtóereje Isten utáni állandó vágyakozása. Nemcsak Isten ajándékaiért imádkozik, hanem érzi, hogy lelke legbelső vágyát csak maga Isten töltheti be jelenlétével. Karácsonyra készülünk, annak ünneplésére, hogy Isten emberi testben született a földre, hogy az emberi léleknek ezt a teremtésből fakadó vágyát betöltse. De nem halt-e ki ez az Isten utáni ősi vágy a 21. század emberéből? Él-e lelkünkben ez az Isten utáni sóvárgás? Pedig a Krisztussal való közösségben ez a vágyunk teljesülhet. És életünk is csak így lehet kiszikkadt földből gazdag termést érlelő szántófölddé. (Véghelyi Antal)


Isten nem szégyelli a múltadat, ha jelened és jövőd az övé.


„Ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan.” (1Jn 3,18)
„Cselekedettel és valóságosan” szeretni emberileg nem lehet. Az „agapé” szó annak ellenére való szeretetet jelent. Jézus annak ellenére jött ebbe a világba, hogy tudta, az ember bűnei a keresztre juttatják. Valóságosan szeretni csak olyan ember tud, aki már megismerte, hogy Krisztus így szerette őt: halálra adta magát érte, hogy neki élete lehessen. (Tamásy Tamás)


Nem prófétálás és nyelveken szólás fődolog a Szentlélek ajándékai között, hanem az állandó hordozó erő.


Olyan jó, ha az embernek gondjai vannak; arra visz bennünket, hogy figyelmesek és könyörületesek legyünk.
Kis Szent Teréz


Semmi sem olyan elviselhetetlen az ember számára, mint a szenvedélyek, ügyes-bajos dolgok, szórakozás, iparkodás nélküli teljes tétlenség. Ilyenkor átérzi semmi voltát, elhagyatottságát, elégtelenségét, függőségét, tehetetlenségét, ürességét. (Blaise Pascal)


“Szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni.” Lk 18.1
Ferenc valamikor régebben egy bizonyos vasárnap elment a templomba. Aktívan bekapcsolódott a szentmisébe, és aznap, amíg a templomban volt, az Úr szólt hozzá, nem hallható hangon, hanem Ferenc szívének legmélyén. Bármilyen eszközt is választott az Úr, megmutatta Ferencnek, hogy ha valóban boldog akar lenni, akkor életének egy bizonyos területén dolgoznia kell, rendeznie kell néhány problémát a kapcsolataiban, és abba kell hagynia bizonyos dolgokat.
Ferenc azon a héten úgy jött ki a templomból, hogy elengedte a füle mellett azt, amit Isten mondott neki. A következő héten, amikor Ferenc visszajött a templomba, Isten megkérdezte tőle:
- Boldogabb vagy, mint a múlt héten?
- Nem igazán – válaszolta Ferenc.
- Ferenc, egyáltalán boldog vagy?
- Hát ahhoz képest boldog vagyok, Istenem.
- Mihez képest? Sohasem ismertél nagyobb boldogságot, honnan tudod, hogy egyáltalán boldog vagy?
Aztán Isten így folytatta:
- Ferenc, emlékszel, a múlt héten feladtam az első leckét, és azt mondtam neked, hogy ha valóban boldog akarsz lenni, akkor ezt meg ezt el kell rendezned, ezen dolgoznod kell, ezt pedig abba kell hagynod?
Ferenc hallotta, amit Isten mondott, de ismét úgy jött ki a templomból, hogy egész héten figyelmen kívül hagyta az üzenetet. A következő héten ismét elment a templomba, és mit mondott neki Isten? Ugyanazt, amit az előző és az azelőtti héten: az első leckét. Ferenc újra úgy ment haza, hogy a héten a szavaival és a cselekedeteivel figyelmen kívül hagyta azt, amit Isten mondott.
Azonban továbbra is járt templomba, és mit mondott neki Isten? Az első leckét, újra meg újra az első leckét… Egy idő után Ferenc abbahagyta a templomba járást.
Hogy miért nem imádkozunk, vagy miért hagyjuk abba az imádságot és a szentmisére járást, az elsősorban abból ered, mert nem akarjuk meghallani, amit Isten mond. Nem az a baj, hogy Isten nem szólít meg bennünk. Az a baj, hogy mi nem hallgatjuk meg Őt. Pedig az imádság és az Eucharisztia a kulcs szívünk legmélyebb vágyaihoz. Az imában és az Eucharisztiában Isten Önmagával táplál bennünk, reménnyel tölt el, megvilágosít, erőt ad, bátorságot önt belénk, hogy folytathassuk utunkat.
Isten áldása lesz rajtunk, ha elfogadjuk és megéljük azt, amit az imában és a szentmisében felfedezünk, ízlelünk és látunk, mert ilyenkor válunk eggyé Istennel. És amikor eggyé válunk Istennel, mindaz, ami az Övé, a miénk lesz. “A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” Gal 5.22-23
Van valami, amiből úgy látszik, egyre kevesebbje van a ma emberének, s ez az idő. Pedig napjainkban is 24 óra egy nap, mégis úgy érezzük modern emberként, hogy milyen hamar elszalad egy hét, egy hónap, vagy akár egy év is. Milyen sokan döbbennek rá, hogy olyan rövid ez a földi élet és annyi, de annyi bepótolni valójuk van. Az idő értékes.
Nemrégen kaptam egy kis összefoglaló írást arról, hogy mennyire így van ez. Az írója szerint nagyon viszonylagos az idő. “Hogy megértsd, mennyit ér 1 év, kérdezd meg a diákot, akinek évet kell ismételnie. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hónap, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét a lapkiadás előtt. Hogy megértsd, mennyit ér 1 óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár. Hogy megértsd, mennyit ér 1 perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot. Hogy megértsd, mennyit ér 1 másodperc, kérdezd meg az autóst, aki épp elkerült egy balesetet. Hogy megértsd, mennyit ér 1 tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián. Minden pillanat kincs, ami a tied. Becsüld meg jobban, sőt, oszd meg másokkal. A tegnap történelem, a holnap rejtély.” A ma ajándék. Az angol nyelvben a jelen szava, present, ajándékot is jelent. Némely nemzet tehát őrzi ezt az üzenetet, hogy az idő értékes.
Talán nem véletlen a másik mondás is: az idő pénz. S az idővel való gazdálkodás legalább annyira fontos, mint az anyagiakért való küzdelem. Amerikában pl. van olyan állam, ahol idődollárt használnak. Ott egy kis régióban nincs elegendő pénzük az embereknek, de az idejükkel fizetnek egymásnak, az idejüket cserélik ki egymás közt és olyan jól beosztják, hogy évtizedek óta oldja meg mindenféle szükségeiket. Ne menjünk el az idő mellett. Becsüljük meg!