A LEGSZEBB A VILÁGON

A legszebb nap? A ma.
A legnagyobb akadály? A félelem.
A legkönnyebb? Tévedni.
Minden rossz gyökere? Az egoizmus, az önzés.
A legszebb szórakozás? A munka.
A legveszedelmesebb vereség? A bátorság hiánya.
A legjobb tanítók? A gyermekek.
A legszükségesebb szükségszerűség? Önmagamat ajándékozni.
Mi boldogít a legteljesebben? A másik embernek hasznára lenni.
A legveszedelmesebb hiba? A rossz kedélyállapot.
A legközönségesebb érzés? A bosszú és a gyűlölet.
A legszebb ajándék? A megértés, az együttérzés.
A nélkülözhetetlen? Az otthon, a valahová tartozás.
A jóleső érzés? A belső béke.
A legjobb megoldás? Az optimizmus.
A legnagyobb megelégedettség? Az elvégzett kötelesség.
A legnagyobb erő a világban? A hit.
A legfontosabb emberek? A szülők.
A legszebb a világon? A SZERETET. Kalkuttai Teréz Anya


A mi kereszténységünknek egy nagy hibája van: az, hogy rajtunk van, ahelyett, hogy bennünk lenne.


A rossz szándékkal mondott igazság, többet árt, mint bármely hazugság!
kínai közmondás


A szenvedés kapcsolatba hoz minket azzal, ami valóban fontos. Az áldozat felszínre hozza elkötelezettségünket, és megerősíti a szeretetünket.


A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…


Egyszer csak eljön az a pillanat, mikor a lelkemben ébred fel szavad, s nem értem, mégis a szívemmel tudom, az enyém vagy, s én a tiéd, Jézusom.


Energiát csakis attraktív és mosolygós ember képes adni környezetének. (Fekete István)


Isten mind a két kezével áld, az egyikkel kegyelmet oszt, a másikkal megszentelődést nyújt. Az egyik áldás csak a másikkal együtt nyerhető el. (Spurgeon)

„Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül.” (1Pt 4,9)
A vendéglátás lényege mindig az ajándékozásban van: én, a házigazda mit adok a látogatónak. Mindezt pedig nem azért teszem, hogy elkápráztassam a teljesítményemmel, hanem mert fontos számomra a személye. A vendég így valóban örömöt hoz a házba. Az apostol úgy ír erről a vendégszeretetről, mint ami a Krisztus halálának és feltámadásának a gyümölcse. Nem véletlenül. A vendégszeretetet ugyanis nem lehet megkövetelni, hanem az kizárólag Isten szeretetének következménye. Abból a derűből fakad, hogy mi is vendégek, szeretett személyek vagyunk Urunk házában. (Eszlényi Ákos)

„Magad elé állítod bűneinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé.” (Zsolt 90,8)
A kisfiú és az apja jelenik meg előttem. A kisfiú rossz fát tett a tűzre. Az apa ezt nagyon jól tudja, de most a fiától szeretné hallani. Maga elé állítja, azt kéri, hogy nézzen a szemébe, és vallja be férfiasan, hogy mit tett. A fiú szégyenkezik. Nem mer apja szemébe nézni. Aztán lassan mégis az apjára tekint. Nincs kibúvó, nincs mellébeszélés, az apa mindent tud. Csak a bocsánatkérés marad és a remény, hogy az apja megbocsát, hogy az apja szereti őt. (Heinemann Ildikó)

Minden embernek kell legyen egy feladata ebben az életben – kötelességen belül, vagy azon felül is talán –, mert különben nem lenne értelme annak, hogy él. Az emberi világ több kell legyen, mint egy bonyolult szerkezetű gép, melyben minden ember egy fogaskerék szerepét tölti be… Minden embernek kell legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való. (Wass Albert)


Mindenben megsejthető a boldogság: a bánatban, amely együttérzővé tesz, kinyitja szívedet testvéreid előtt; az örömben, amelyet másokkal megosztasz. Ott rejtőzik az erőfeszítésben, amelyet egy hegycsúcs meghódításakor vállalsz, a lebegésben és ellazulásban, amikor a tengerben úszol, a séta örömében. Mindenütt, ahol valóban élet van, ott megtalálható a boldogság nyoma is.
Anselm Grün

Nem propaganda, hanem lélekmentés, nem személyi kultusz, hanem az élő Jézus dicsősége az egyetlen célja azok munkájának, akik tanítványai a názáreti Jézusnak. (Kroecker)

„Pál írja Timóteusnak: „Az egészséges beszéd példájának tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben.”” (2Tim 1,13)Pál apostol számára a Krisztusról szóló örömüzenet jelentette mindazt, amit fontosnak, drágának és továbbadandónak tartott. Attól a pillanattól kezdve így volt ez, hogy a damaszkuszi úton találkozott Jézussal. Az élő Úr megállította, és megfordította élete irányát: letérítette addigi hiábavaló és kártékony útjáról, és rátérítette a róla szóló örömhír továbbadásának az útjára. Ettől kezdve az őt megváltoztató Krisztusról való tanúbizonyság jelentette Pál életének értelmét. Ezt az örömteli szolgálatot át akarta adni ifjú szolgatársának. Timóteusra bízta azt a drága kincset – és annak továbbadását –, amely megváltoztatta és gazdaggá tette az ő életét. (Tamásy Tamás)

„Ragyogjon rá orcád szolgádra, segíts rajtam hűségesen!” (Zsolt 31,17)

Advent van. Az utcákon kigyúltak a fények. Ragyogásuk betölti az ünnepi időszakot, hogy aztán az ünnep elteltével kihunyjanak. Isten arcának ragyogása – jelenlétének fénye – azonban az ünnep után is betölti életünket, és hűségesen velünk marad, ha az ünnepen valóban őt keressük és ünnepeljük, őt, aki azért lett emberré, hogy önmagát ajándékozza nekünk. (Véghelyi Antal)

Vannak emberek, akik a bűn gyötrelmétől szabadulni szeretnének, de a gyönyöreit nem akarják feláldozni.

Volt egyszer egy kőfaragó, aki mindig elégedetlen volt magával és az életével. Egy szép napon, amikor mendegélt, elhaladt egy gazdag kereskedő háza előtt. Benézett a nyitott kapun és látta, hogy odabent csak úgy nyüzsögnek az előkelőbbnél előkelőbb látogatók. „Milyen hatalmas is lehet egy ilyen kereskedő!” – gondolta a kőfaragó. Elfogta az irigység, és azt kívánta, bárcsak ő is ilyen gazdag lehetne. Akkor bezzeg nem kellene szegény kőfaragó módjára tengetnie az életét. Legnagyobb ámulatára egyszerre gazdag kereskedővé változott. Nagyobb pompa vette körül, amit valaha álmodni mert volna. Irigyelte és gyűlölte is mindenki, aki nála szegényebb volt.
Egyszerre csak pompás gyaloghintót vittek el háza előtt, a gyaloghintóban magas rangú hivatalnok terpeszkedett, körülötte szolgák hada és gongot ütő katonák. A leggazdagabb ember is mély meghajlással hódolt a menet előtt. „Milyen hatalmas ez a hivatalnok” – gondolta. „Bárcsak magas rangú hivatalnok lehetnék!” Ezután magas rangú hivatalnokká változott. Mindenhová dúsan hímzett gyaloghintón cipelték, és a nép reszketett tőle és gyűlölte és földig hajolt előtte, amerre csak járt.
A nyári nap forrón tűzött és a hivatalnok iszonyúan kényelmetlennek érezte a fülledt gyaloghintót. Kinézett. A nap fenségesen ragyogott az égen és tudomást sem vett a hivatalnok létezéséről. „Milyen hatalmas a nap!” – gondolta. „Bárcsak nap lehetnék!” Ezután nappá változott, mindenkire pokoli erővel sütött, kiégette a mezőket, és a földművesek átkot szórtak rá.
Ám egyszer csak nagy fekete felhő kerekedett, és odafurakodott a nap és földműves közé, így a nap sokat veszített erejéből. „Milyen hatalmas az a viharfelhő!” – gondolta. „Bárcsak viharfelhő lehetnék!” Ezután hatalmas felhővé változott, elárasztotta a mezőket és a falvakat, mindenki kétségbeesésére.
Hamarosan azonban úgy érezte, hogy valami nagy erővel tolja. A szél volt az. „Milyen hatalmas a szél” – gondolta. „Bárcsak szél lehetnék!” Ezután széllé változott, lefújta a cserepeket a háztetőkről, kicsavarta tövestől a fákat, és mindenki gyűlölte őt és félt tőle, amerre csak elsüvített.
Hanem egyszerre csak nekirohant valaminek, amit bárhogyan igyekezett is elfújni, csak állt rendületlenül. Hatalmas szikla volt az. „Milyen hatalmas ez a szikla!” – gondolta. „Bárcsak szikla lehetnék!” Ezután kősziklává változott, hatalmasabb volt mindenkinél a világon.
Ahogy ott állt, egyszer csak kopácsolást hall, egy kalapács hangját és érezte, hogy farigcsálják az oldalát. „Ki lehet hatalmasabb nálam, a sziklánál? – kérdi. Letekintett, és mélyen maga alatt meglátott egy kőfaragót.