A helytelen bűnbánat bezár és összezavar, az igaz bűnbánat kapukat nyit meg és felszabadít.

„A tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, és ezt kiáltották: »Áldott a király, aki az Úr nevében jön!«” (Lk 19,37–38)

Tanítványok serege Jézus egész életútját látva örvendezve és fennhangon dicséri Istent. Erre indítja őket mindaz, amit láttak és hallottak. Meglátták benne a Királyt, aki elhozta közéjük Isten országát, és a megtérőknek kaput nyitott a belépésre. Az egyházi esztendő utolsó napján mi is ezt tehetjük. Dicsérjük Istent, és menjünk elébe az adventi énekkel: „Áldott, aki az Úr nevében jön!” (Tóth-Szöllős Mihály)

Aki az írást nem csak azért veszi kézbe, hogy informálódjon, hanem hogy formálódjon, aki nem csak olvasgatja, hanem hagyja, hogy az olvasson őbenne, az az élő Istennel találkozva igazi csodát élhet át.

Akkoriban egy dél idahoi falucskában laktam. Reggelenként megálltam Miller úr zöldséges standja előtt, hogy az éppen szezonban levő zöldségből, gyümölcsből vásároljak . Az étel és a pénz igen kevés volt abban az időben, ezért sokszor cseretárgyakat ajánlottak fel a vásárlók az árúért. Egyik nap Miller úr egy zsák krumplit pakolt nekem, amikor észrevettem egy nagyon sovány kisfiút, aki szakadt, de tiszta ruhában epekedve nézte a zöldbabot. Kifizettem a krumplimat, de közben engem is megragadott a gyönyörű zöld babos kosár látványa. Miközben azon gondolkodtam, hogy vegyek-e belőle, végighallgattam Miller úr és a rongyos ruházatú kisfiú beszélgetését.
- Hello Barry, hogy vagy?
- Hello Miller úr. Jól, köszönöm jól. Csak csodálom a babot. Nagyon jól néz ki.
- Nagyon finom is. Hogy van az anyukád?
- Erősödik, napról-napra erősödik.
- Az jó. Segíthetek valamiben?
- Nem uram. Csak csodálom a babot.
- Szeretnél belőle hazavinni?
- Nem uram. Nincs mivel fizetnem.
- Nos, mid van, amire elcserélhetném a babot?
- Csak egy üveggolyóm van.
- Tényleg? Hadd nézzem csak.
- Tessék, itt van. Nagyon szép.
- Igen, azt látom. Hmmm, csak egy baj van, ez kék és én a pirosat szeretem. Van esetleg egy piros üveggolyód otthon?
- Nem egészen… de majdnem.
- Mondok én neked valamit. Vidd haza ezt a zsák babot és mikor legközelebb erre jársz, hozd magaddal a piros üveggolyódat, hogy megnézhessem.
- Rendben van. Köszönöm Miller úr.
Miller asszony, aki a közelben állt odajött hozzám, hogy segítsen . Egy mosollyal így szólt: – Van meg két ilyen fiúcska ebben a faluban, mindhárman nagyon szegényes körülmények között élnek. Jim szeret velük üzletelni babért, almaért, paradicsomért vagy ami éppen van. Amikor visszajönnek a piros üveggolyóikkal, és mindig visszajönnek, Jim úgy dönt, hogy mégsem tetszik neki a piros, és hazaküldi őket egy zsák valamilyen zöldseggel, és azzal, hogy hozzanak valamilyen más színű üveggolyót, narancssárgát például.
Mosolyogva jöttem el az árusbódétól, teljesen meghatódva Miller úr tettén. Nem sokkal később Colorado államba költöztem, de soha nem feledtem ennek a férfinak a “csere” üzletét.

Aztán eltelt jó néhány év… Nemrégiben látogatóban jártam Idaho államban, és felkerestem néhány barátomat abban a régi kis falucskában. Mikor megérkeztem hallottam, hogy Miller úr meghalt és pont akkor van a temetése. Mivel a barátaim el szerettek volna menni a temetésre, hát én is velük mentem. Mikor megérkeztünk a ravatalozóba, beálltunk a sorba, hogy a halott hozzátartozóival együtt részvétünket kifejezhessük Miller asszonynak. Előttünk a sorban állt három fiatalember. Egyikőjük katonai egyenruhában volt, a másik kettő pedig fekete öltönyben, igen elegánsan volt felöltözve… Mikor rájuk került a sor Miller asszonyhoz léptek, aki mosolyogva nézet rájuk férje koporsója mellől. Mindhárom fiatalember megölelte, és megpuszilta az asszonyt, beszéltek vele pár szót, majd a koporsóhoz léptek. Az asszony lágy, könnyes kék szemei követték lépteiket, amint ők egyenként megálltak egy pillanatra a koporsónál, megfogták a halott kezet, majd tovább indultak. Mindhárman szemeiket törölgetve hagyták el a ravatalozót. Mikor ránk került a sor, elmondtam Miller asszonynak, hogy ki is vagyok, és megemlítettem neki azt a régi történetet, amit mesélt nekem három kisfiúról és az üveggolyóikról. Csillogó szemekkel megfogta kezemet, és odavezetett a koporsóhoz.
- Az a három fiatalember, akik épp ön előtt voltak, az a három kisfiú, akikről akkor meséltem. Épp most mondták el, hogy mennyire értékelték, ahogy Jim bánt velük. És most végre, hogy Jim már nem tudja meggondolni magát a színt vagy a méretet illetően… eljöttek, hogy kifizessék tartozásukat… Soha nem voltunk gazdagok ezen a földön, de biztos vagyok benne, hogy Jim ebben a pillanatban a leggazdagabb embernek tartaná magát. Ekkor szerető gyengédséggel felemelte az élettelen ujjakat. A férje keze alatt három fényes piros üveggolyó pihent.

Amikor azt mondod: ‘Feladom!’, gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: ‘Egek, micsoda lehetőség! (Brown, H. Jackson)

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét.” (Jn 1,14) Isten mozgásban van. Az advent (adventus domini = az Úr érkezése) időszakának igazi örömüzenete ez: az Úr szüntelenül jön hozzánk, hogy életünk részévé váljon. Ahogy egykor teljes sorsközösséget vállalt a tőle elszakadt világgal, úgy akar ma is közöttünk lakni, hogy semmi se választhasson el tőle. Ma is érkezik hozzánk igéjében, hogy egészen az övé legyünk. Szállást vesz nálunk, hogy megmutassa nekünk dicsőségét, életet adó hatalmát, hogy mi is elmondhassuk Ady Endre bizonyságtételét: „…megvakultak / Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom, / De őt, a fényest, nagyszerűt / Mindörökre látom.” (Eszlényi Ákos)

Bármivel is áldott meg Istenünk, vedd azt hálás kézzel, ne halogasd örömeid évről évre, hogy bárhol is éltél, elmondhasd: boldog életed volt. (Quintus Horatius Flaccus)


Ha szeretjük egymást, nem fogjuk elítélni egymást, vagy rosszat mondani egymásra… nem nyeljük le a másikat, mintha vadállatok lennénk. Nem is ingereljük vagy irigyeljük egymást, és nem hazudunk egymásnak. … ha szeretjük egymást, jók és együttérzők, türelmesek leszünk egymáshoz és megbocsátunk egymásnak, engedelmeskedünk és építjük egymást, zúgolódás nélkül vendégszeretetet nyújtunk egymásnak, bíztatjuk, intjük és vigasztaljuk egymást, imádkozunk egymásért, és egymás terhét hordozzuk.
(J. Stott)


Keresd az Istennel való találkozást még akkor is, ha ehhez az időt az alvásból kell elvenned. Az Úr sokkal többet erőt tud adni, mint az ágy.


Könnyebb az embernek nagy veszély idején meghalni egy ügyért, mint a hétköznapok során élni érte.

„Krisztus mondja: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.”” (Mt 5,17) A törvény betöltése lehetetlen, amíg Krisztus szeretete nem járja át a szívünket és nem formálja át az életünket. Annak a Krisztusnak a szeretete, aki betöltötte a törvényt, amikor életét adta a golgotai keresztfán, hogy ezzel megmentse a mi életünket. Tette ezt helyettünk, hogy Urunkká lehessen, hogy joga legyen belépni az életünkbe. Tette ezt értünk, hogy többé ne csupán kőbe vésett törvényünk, hanem szívbe írt törvényünk legyen. Tette ezt minden emberért, hogy ebben a szeretetben járva másokhoz lehajoljunk, rajtuk irgalommal és szeretettel segítsünk. (Tamásy Tamás)

Mahatma Gandhitól olvastam egy pár sort a közelmúltban. Leírta, hogy 15 éves korában olyan adósságba keveredett, hogy édesapja egyik arany karkötőjét eladta, hogy rendezni tudja az adósságát. Azonban annyira gyötörte őt a vádló lelkiismerete, hogy úgy gondolta, oda kell, hogy álljon az apja elé, és el kell, hogy mondja, ami történt. Oda is állt az apja elé, de nem bírt megszólalni. Ekkor külön vonult, leírta egy papírra, ami történt, majd odament az apja elé, átadta neki a papírt és várta a következményeket. Az édesapja elolvasta, rövid ideig hallgatott majd széttépte a papírt, és azt mondta, hogy minden rendben van, és megölelte a fiát.
Meggyőződéssel állítom, hogy Isten így szeret bennünket. Az Úr tudja, hogy mikor járunk rossz utakon, hogy mikor milyen bűnt követünk el és csak arra vár, hogy azt mondjuk, hogy Urunk, vétkeztünk. Ő tárt karokkal fogad és azt mondja, hogy minden rendben van, én kifizettem a te adósságodat, fiamat, Jézust, ezért küldtem el, hogy neked ne legyen rossz a lelkiismereted! Ha megvallod és megbánod a bűneidet, én eltörlöm teljes egészében, és minden rendben van, bízd rám, nagyon szeretlek téged.

“Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1b)


Naponként teremtesz rendet bennem,
Formálsz, amilyenné kell lennem.
Szavad tűzként ragyog:
Ne félj, veled vagyok!
Szólsz, hogy nekem is legyen nevem,
ami a néven szólító kegyelem.
Szavad tűzként ragyog:
Ne félj, veled vagyok!
S ha ezerszer is égtem, perzselődtem,
az ár el nem sodorhat el engem.
Szavad tűzként ragyog:
Ne félj, veled vagyok!
Te vagy az Úr, te vagy az Isten,
Szabadítom, te vagy nekem a minden!
Szavad tűzként ragyog:
Ne félj, veled vagyok!
Hajdú Zoltán Levente


Nincs az az éjszaka, nincs az a baj, amelytől megfutamodna a napkelte vagy a remény.


Ó, Istenem! A jövőbe pillantás félelemmel tölt el. De miért is kellene elmélyednem a jövőben? Csak a jelen pillanat drága nekem, hiszen lehet, a jövő nem is látogatja meg lelkem. Az elmúlt időn nincs hatalmam, hogy megváltoztassam, javítsam, vagy bármit hozzáadjak. Ezt sem a bölcsek, sem a próféták nem tudták megtenni. Istenre bízom hát mindazt, amit a múlt magával vitt. Ó, jelen pillanat, csak te vagy egészen az enyém. Minden erőmmel óhajtok veled élni.
Istenem, bár kicsi és gyenge vagyok én, mindenhatóságod kegyelmét adod nekem mégis. Bízva tehát irgalmadban, az élet útját kisgyermekként járom. Szívem, mely a Te nagyobb dicsőségedet óhajtja, Néked mindennap újra felajánlom.

„Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat!” (Józs 24,16)

Józsué a sikemi országgyűlésen választás elé állítja a népet: azt az Istent szolgálja továbbra is, aki eddig mindig megsegítette a népet, vagy más istent akar magának? A nép az Úr mellett dönt. Életünk fordulópontjain, krízishelyzetekben, amikor istenkeresésbe kezdünk, amikor meginog a hitünk, újból és újból felmerül bennünk a kérdés: jó Isten mellett vagyunk? Közben nem vesszük észre, hogy a Jóisten van velünk. Távol áll tőle, hogy elhagyjon minket! (Heinemann Ildikó)