2017. május 12., péntek

A rózsa emléke
Írta: Ágoston Géza


Gyerekkoromban nagyon vártam azt a tavaszi napot, amikorra kinyílt a pünkösdi rózsa. Nagymamám kertjében volt egy tő, csodálatosan mély színnel, amelyik évről évre megörvendeztette a szívemet. Felnőtt fejjel furcsa visszagondolni, hogy mi az, ami miatt szépet, gyönyörködtetőt látott a virágban az a kisfiú, aki akkor voltam. Idővel megtudtam, hogy ez a virág azért kapta a nevét, mert a pünkösdi időszakban nyílik. De, hogy mit jelent a pünkösd, azt nem magyarázta meg nekem senki. Így akkor csak jelként kezeltem, hiszen karácsonykor jön a Jézuska, húsvétkor kapom a piros tojást a lányoktól, ennek az ünnepnek a hírnökeke pedig a virág. Később messze vidékre költöztünk, és édesapám hozta a bútorok között az őszirózsa tövet is, ami az új helyen megfakadt, és rövid időn belül újra láthattuk a pünkösdi csodát.

Az idő múlásával pedig megtudtam azt is, mit jelent a pünkösd szó valójában. Megismertem a tanítást a Szentlélekről, hogy kitöltetett az első pünkösdön az apostolokra, majd később a pogányokra. Végül ez a Szentlélek elvégezte bennem is, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet, és általa ezután Istenemet Atyámnak szólíthatom. Elfogadhattam ajándékát, amiről így emlékezem:


„... az Isten szeretete kitöltetett szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által". (Rm 5,5)



Egy nép lesz!

Népem! Téged Isten hozott e szép tájra,
ezerszáz év óta hódolatod várja.
Ám hódolat helyett acsarkodást lát itt,
pártok sokasága győzelemre áhít.
Isten nem tűrhette szíved sok vétségét,
nyolc részre szabdalták szép hazád egységét!
Láttán mégsem okulsz? – csonka hazám népe.
Téped, marod egymást, meg is lakolsz érte.
Bárcsak feleszmélnél, s megértenéd ésszel,
szeretet lenne ott, hol gyűlölet fészkel.
Szíved betöltené öröm, béke, hála,
s megnyílna az ajkad hódoló imára.
Jézus előtt porba ereszkedne térded,
keresztjéhez tennéd életrontó vétked.
Boldogan állnál fel, üdvösségre mentve,
Őt dicsérné ajkad, a menny felé menve!
Hidd el: földi hazád, bármi szép is, véges!
sokkal szebb hon vár rád: örök, dicsőséges!
E ragyogó honnak sehol nincsen párja,
halhatatlan lelked, Atyád, abba várja!
Itt sokféle nép van, ott fenn, csak egy nép lesz,
angyal millióknak örömében részt vesz.
Lelki feltámadás csodásan megy végbe,
Jézussal mennybe száll menyasszonyi népe!
Te is köztük lehetsz hit által, hű népem.
Hófehér köntösben, földöntúli fényben!

Pál apostol imádságából: „Isten világosítsa meg szívetek szemeit, hogy megtudjátok, milyen reménységre hívott el, és milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között…” (Ef 1,15-23)

Gyógyító szeretet

Munkahelyemen egyszer kihagytak valamiből, amiben rajtam kívül mindenki részt vett.
Elszomorodtam ezen, lehajtott fejjel mondtam el Istennek bánatomat. Egyik kolléganőm sejtette, hogy az említett ok miatt bánkódom, és megkérdezte: Adjak egy idegcsillapítót?
Köszönöm nem kérek, már bevettem – válaszoltam. Az én idegcsillapítóm mindig kéznél van, olyan az, ami azonnal hat, és nincs káros mellékhatása.
Uram, köszönöm a tőled érkező gyógyító szeretetet!
Péter apostol tanácsa: „Minden gondotokat őrá (Jézusra) vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Pt 5,7)



Isten keres 1. – „üszkös fadarab”


Sógornőm harmadik gyermeke még az óvodában összebarátkozott egy kislánnyal, idővel pedig a két család is összeismerkedett. A rendszerváltozáskor a kislány édesapja meghívta öcsémet és páromat, hogy dolgozzanak vele a kft-jében. A barátkozás és kapcsolat oda vezetett, hogy az immár tinédzserré serdült leány és az édesanyja is hitre jutott, és bekapcsolódott a gyülekezetbe.
Történt aztán, hogy az édesapánál még 50 éves kora előtt áttétes rákos betegséget találtak, amit kezeltek műtéttel, gyógyszerrel, mindennel, ami csak elérhető volt. Mi, a baráti kör pedig rákapcsoltunk: szerettük volna megnyerni őt is az Úr Jézus számára, de mindhiába. Nagyon ragaszkodott istentagadó és kommunista elveihez… Míg nem a feleségéről is kiderült, hogy rákos betegsége van. Ekkor zajlott közöttünk ez az emlékezetes beszélgetés:
Hárman ültünk az asztal körül nappalinkban: a beteg férfi, a párom és jómagam, és az ő, valamint felesége betegségéről folyt a szó, amikor azt találtam mondani: István! Nagyon keres már téged az Isten! Miután a saját életed és egészséged nem érdekelt annyira, hogy Istenhez fordulj és őt keresd, ahhoz nyúlt, aki még a saját életednél is kedvesebb neked!
Minden szó és válasz nélkül kirúgta maga alól a széket, és szinte köszönés nélkül távozott. Később a feleségétől hallottam, hogy párja nem szeretné, hogy valaha is ismét a szeme elé kerüljek.
Megértettem döntését, rendesen tele is voltam bűntudattal és szorongással, hiszen miként is törhettem így, ajtóstul egy házba? Még akkor is, ha az ő életére igaznak bizonyulhat az ige:


„… és olyanokká lettetek, mint a tűzből kikapott üszök, mégsem tértetek vissza hozzám - így szól az Úr” (Ámósz 4,11)

Isten keres 2. – „mint ezer esztendő”


Néhány héttel később súlyos nyelőcsővérzés érte. Ilyen helyzetben többnyire tíz közül tízen azonnal meghalnak, ám István túlélte, és éppen a mi intézetünkbe hozták be. Tudtam, nincsen választásom, meg kell látogatnom őt. Amikor első alkalommal baktattam át az erdőn az épület felé, ahol feküdt, magamban csak hadakoztam a Szentlélekkel: Minek menjek oda hozzá, még gutaütést kap a dühtől, hiszen megmondta, nem kíván soha többé látni!
Ám a kórházi ágyon egy egészen más embert találtam. Állapotához képest jobban volt, és mondta, hogy már nagyon várta látogatásomat. Nyitott volt az igére és a hitre, számtalan kérdést tett fel… Ettől kezdve naponta órákig ücsörögtem az ágya mellett, és beszélgettünk Isten „nagyságos dolgairól”, az Úr Jézus megváltói művéről, a tőle kapható bűnbocsánatról és az örökéletről. Indításképpen minden délután elolvastuk együtt a napi igét, és így került elénk ez a mondat is: „… egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap” (2Pt 3,8). Vajon mit jelent ez? – kérdezte. A választ, amit adtam, én is ott és akkor kaptam: Azt jelenti, hogy Istennek nem gond annyi időt adni még neked, hogy valós döntést tudjál hozni: Akarod-e, hogy Jézus Krisztus a te személyes megváltód is legyen? Akarod-e az örökkévalóságot vele és velünk tölteni?
Karácsony felé járt az idő, és István annyira felépült, hogy az ünnepekre hazamehetett. Ezzel búcsúztam: Örülök, hogy hazamehetsz, és remélem, ennyi, Istentől távol töltött év után végre igazi karácsonyod lesz, és szívedben is meg fog születni az Úr Jézus!
Soha többé nem találkoztunk. Nem mondhatta el nekem, vajon volt- e igazi karácsonya. Valami banális hurut ledöntött a lábamról, és a két ünnep közötti napokat otthon töltöttem – ő pedig december 30-án csendesen elaludt.
Isten igéje Jézus Krisztusról:

„Aki hisz őbenne, nem kerül ítéletre…” (Jn 3,18)




"(Jónátán)...egész lelkével szerette Dávidot"

(1Sám 20,17)

Elolvasandó:
1Sám 20,1-8


"Semmiképpen sem fogsz meghalni" - mondja Jónátán barátjának, Dávidnak, akit éppen halálra keresnek. Dávid ugyanis, bár fényes győzelmet arat Góliát, az Izrael Istenét káromló filiszteus óriás felett, el kell hogy meneküljön saját népének királya, Saul elől. Beszűkült az élettere, a kiszolgáltatottság érzése elhatalmasodott rajta. "Még a szívem is elhagyott engem!" - jelenti ki. Nincs kiút! Terhessé vált számára a kiválasztottság - iszonyú súly a "visszavonhatatlan elhívás" (Róm 11,29) birtokosának lenni. Jónátán, Saul király fia, s mint ilyen a királyi szék várományosa, felismeri Dávidban, az üldözöttben a királyt, az Örökkévaló által elhívottat, és teljes szívéből támogatja - nemcsak apja, de saját maga, önnön trónja ellenében is. "Egész lelkével szerette Dávidot."

Vitatkoznak egymással a barátok. Dávid csak a nyilvánvaló helyzetet látja: szorul a hurok, nincs menekvés a király katonái elől, csak egy lépés választja el a haláltól. Jónátán bízik abban, hogy akit Isten küld, azzal sok minden történhet - sanyargathatják, üldözhetik, vádolhatják, halálra kereshetik -, de nem pusztulhat el. Előre látja, hogy egyszer "az Úr kiirtja Dávid valamennyi ellenségét a föld színéről" (1Sám 20,15). Van-e ilyen barátunk, aki feljebb emeli a tekintetünket, mint a láthatók szintje, aki bízik abban, hogy amit Isten elkezdett velünk/bennünk, azt véghez is viszi? Van-e kire számítsunk a bajban? Minden ember talál valakit, aki egy ideig jó hozzá, de kicsoda találhat hűséges barátot, aki az Isten jelenlétét, gondviselését mutatja fel az életében? Vagy pedig az emberi kapcsolatokból kiábrándulva, szomorúan állapítjuk meg, Jean-Paul Sartre-al együtt: "?nincs atyánk, az ég üres! Mindnyájan árvák vagyunk!"
Jónátán megesküszik Dávidnak, hogy ha tudomást szerez arról, hogy apja, azaz Saul elhatározta, megöleti őt (Dávidot), jelt küld neki, hogy tudhassa: távol kell maradnia a királyi udvartól. Az igaz barát útjába áll a gyűlölet pusztításának, a "hazugság atyjának", aki "embergyilkos volt kezdettől fogva" (Jn 8,44). Ne csak jó barátja legyek a barátomnak, hanem vigyázzak, hogy ne fosszam meg őt Krisztustól, az Igaz Baráttól, "aki a nyomorúságban testvérré válik" (Péld 17,17).

(Visky Péter)





"Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall."

Máté 16,26


Mit kívánsz?

Mit kívánsz? Végre el kell döntened:
vagy sikeres, vagy áldott életet?
Mert ritkaság az, bárhogy is szeretnéd,
hogy ez a kettő szépen egybeessék.

MENNYEI ATYÁNK!
Szereteted mérhetetlen gazdagsága, megáldott életünk felükről való ajándékai mellett eltörpül ennek a világnak minden kincse és kínálata. Köszönjük Neked, amit üdvösséged előlegeként máris ideadtál nekünk s mindenkinek, aki Hozzád folyamodik: bűneink bocsánatát, lelkünk békességét, a szolgálat örömét és az örök élet reménységét.
Ámen.



Növekedést Isten ad

Miért áll meg az egér növekedése, amikor eléri a 25-30 gramm súlyt? Miért folytatódik az elefánt növekedése egészen odáig, amíg valóságos 4 tonnás sziklává válik? Miért fejeződik be az ember növekedése úgy húszéves kora táján?

Tudós kutatók máig sem tudják megmondani, hol van az emberi testben az a szerv, amely a sejteknek megparancsolja, hogy szüntessék be szaporodásukat. Ez a Teremtő titka és az őáltala megszabott törvény.

Aki a testi fejlődésnek határait meghatározta - Isten - a szellemi növekedésnek más föltételeket adott. Ő "a növekedést adó Isten" (1Kor 3,7).

Ő gondoskodik arról, hogy állandó érés folyamatában fejlődjünk ki. Az ő akarata az, hogy ismereteink növekedjenek, és alkalmasakká váljunk a munkára. Látni akarja növekedésünket az emberi megértésben és a türelemben. Kívánja, hogy növekedjünk "minden jócselekedetben". Azt akarja, hogy Isten és emberek iránti szeretetünk szüntelenül növekedjék.

Mi nehezen értjük meg, milyen lelki táplálékra is van szükségünk. Isten jól tudja. A növekedést ő adja.

(Lyngar Einar: A fáklya c. könyvéből)

Ezt mondja az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR, vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell. (Ézs 48,17)



SZEZON

Talán nincs is olyan ember, akit ne töltene el örömmel, hogy a hosszú, hideg tél után végre már teljes pompájában itt a tavasz (még ha sokat is esik az eső mostanában). Ugyanakkor az új évszak legtöbbünk számára számos új feladatot is hoz. Megszaporodnak a ház körüli teendők, a kerti munka. De ilyenkorra nemcsak a természet, hanem az élet is megpezsdül körülöttünk. A heti teendőkön túl szinte minden hétvégére esik egy vagy több fontos program: gyülekezeti alkalmak, családi események, ballagás, konfirmáció, iskolás gyermekeink többnapos kirándulása, cserediákok fogadása, nyári táborozások, külföldi vendégek... Ezek mind plusz feladatokkal járnak, kora hajnali felkelésekkel, csomagolással, a kirándulás végén extra méretű nagymosással, sebtében elvégzendő nagytakarítással, nagybevásárlással, sütéssel-főzéssel. Tapasztalatom szerint nálunk az „idegenforgalom” kora tavasszal elindul, és késő őszig tart, gyakran úgy, hogy egyik programból esünk bele a másikba.

Bár alapvetően örülök minden ilyen eseménynek, mégis, néha szorongva gondolok arra, hogyan fogom győzni. Hiszen egy-egy látogatás, találkozás kapcsán nemcsak a külső körülmények megteremtése szükséges, de jó volna lelkileg is felkészülni. Ráhangolódni azokra, akikkel találkozni fogunk, az Úrtól elkérni a beszélgetéseket, ha ajándékozásra kerül a sor, akkor időben, átgondoltan kiválasztani a megfelelőt. Ehelyett sokszor csak rögtönzésekre futja.

Utólag persze mindig hálásan állapítjuk meg, hogy az Úr velünk volt. Az utolsó pillantaban mégis elkészültünk, és a találkozásokba sok áldást adott. Újra meg újra megtapasztalom, hogy Isten megőriz attól, hogy kezelhetetlenül torlódjanak a feladatok. Előfordul, hogy az utolsó pillanatban valami, ami már túl sok lett volna, elmarad vagy elhalasztódik.

A pánik ellen az is jó ellenszer, ha tudjuk, Istennek célja van minden találkozással. Ha erre figyelünk, és nem a magunk kényelmére, Isten minden alkalmat megáldhat. Évekkel ezelőtt egy német misszionárius nagyon emlékezetes bizonyságtételét hallottam ezzel a címmel: „Nincsenek véletlen találkozások” .

Kívánom mindannyiunknak, hogy ezzel a lelkülettel, készséggel az Úr rendelkezére állva, a lehetőségekért hálásan, Isten nagy tetteit várva induljunk a mozgalmas szezonba!

Dr. Mikoliczné Virág / Pécel



TÍZ PERC IS ELÉG

Az egyik nagyváros kórházából készültem haza, s vonatom indulásáig már csak tíz perc állt rendelkezésre. A vasútállomás két autóbuszmegálló távolságban volt, a kórház kerítéséhez támaszkodva számolgattam karórámon a száguldó másodperceket. Végre megérkezett, s a lassan döcögő járművön utazva egyre reménytelenebbnek tűnt számomra a csatlakozás. Ha lekésem, akkor hosszú órák múlva lesz ismét lehetőségem a következő járműre felszállni.

Az autóbusz az állomásépülettől messze állt meg, én futva siettem az aluljárón át a szerelvényhez, s amikor az ülésre huppantam, a vonat rázkódva, késés nélkül elindult.

Elámulva eszméltem rá, hogy tíz perc alatt elértem vonatomat. Isten megszégyenítette aggódásomat, ismét rácsodálkozhattam arra, hogy ő az időnek is ura, nála a tíz percbe mennyi minden belefér. Nincs olyan probléma, ügy, amit ebben a rohanó világban is meg ne tudna oldani, még a szerelvény sem indulhatott addig, amíg fel nem szálltam rá.

Várja tőlünk, hogy mindenkor gyermeki bizalommal bízzuk rá életünket, s aki így cselekszik, az naponta tapasztalhatja Istennek csodáit.


Pecznyík Pál / Celldömölk

„Aki a felséges rejtekében lakik, az a Mindenható árnyékában nyugszik.” (Zsolt 91,1-16)



„Akik hajókon a tengerre szállnak, és a nagy vizeken kalmárkodnak, azok látták az Úrnak dolgait, és az ő csodáit a mélységben.” (Zsolt 107,23)



Virtuózok

„Minden tökéletes volt, de hiányzik még belőled az igazi átütő erő” – hangzott a zsűri értékelése a nagysikerű vetélkedősorozat egyik produkciója után. A szakma értői megfogalmazzák azt, amit mi csak érzünk: magával ragad-e egy hangszeres játék, vagy csupán csodáljuk, bravúrosnak tartjuk, de talán gyorsan elfelejtjük. Mitől van az, ha lenyűgöz egy produkció? És mitől van, ha elcsendesít, elnémít? Mi is az az átütő erő, ami művészivé teszi az egyébként tökéletes „hangjegy-kiszerelést”? Adott egy kotta, és adott mellé egy metronóm. A gyakorlás izzasztó időszakában a művész-palánta dolga, hogy a metronóm diktálta tempó szerint gyakorolja a játékot, a lehető legprecízebben. Amikor ezzel készen van, akkor lehet elkezdeni dolgozni a művel. A művészképzésnek nem befejező aktusa, hanem kezdő lépése, beugrója a precíz hangszeres játék.
A párhuzam nem erőltetett, kínálja magát: vajon metronóm-hívők vagyunk, vagy átjár a megmagyarázhatatlan titok, Isten Lelkének átütő ereje? Az írott törvény Isten metronómja: diktálja a tempót, és egyáltalán nem szabadít fel. Ennek megértése, ismerete, hozzá való igazodás igyekezete nem cél, hanem kezdet. Szükséges és fontos, de ridegségben hagy, önteltséghez vezet. A hívő élet nem abban áll, hogy lejátsszuk Isten kottáját. Sokkal inkább abban, hogy az ő akarata a saját akaratunkká, tervei a terveinkké, ereje erőnkké válik. A kotta bennünk él tovább, az Isten törvénye a szívünkben lakozhat és életre kelhet személyiségünk Istentől kapott jegyeit megelevenítve. Ez a Lélek munkája. Az átütő erő továbbra is megmagyarázhatatlan: Mi talán nem is vesszük észre, mások pedig kedvesség, szeretet, találékonyság, nyíltság, mesterkéletlenség jelzőkkel illetik, amit eleven keresztyéneken látnak. A bravúrosság és a virtuozitás közt épp az a különbség, hogy míg az első saját erejét latba vetve kápráztat el, a virtuóz együttműködik egy nála nagyobbal: a zenész a tehetségével, a keresztyén pedig Isten Lelkével. Ne legyünk bravúros hívők, de legyünk engedelmes és tudatosan odaszánt eszközei Isten kegyelmének!

„A Lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: Lélek és élet.” (Jn 6,63)

Kalkuttai Szent Teréz anya idézetek

„A szív bőségéből szól a száj…” (Lk 6,45). Ha szívetek szeretettel teljes, akkor szeretettel fogtok szólani.


A tiszta és alázatos szív láthatja Istent, és ha látjuk Istent, akkor szeretni fogjuk Őt minden emberben.


Az engedelmességben megőrzöm akaratomat. Ez az egyetlen dolog, amit Isten sohasem fog erővel elvenni. Jézus mondja: „Azért jöttem, hogy beteljesítsem Atyám akaratát” (Jn 4,34). A Getsemáni kertben mindennek ellenére még egyszer megismételte: „Legyen meg a Te akaratod” (Lk 22,42) – Atyjának akarata.


Felnőttek! Tanuljatok, imádkozzatok és Krisztus tündöklő fényével világítsatok a fiatalabbaknak!Lássák meg, hogy teljes egészében Isten kezébe helyeztétek magatokat, tehát elfogadtátok mindazt, amit Ő nektek adhat, és megadjátok Neki, amit kér tőletek. Tanulják meg tőletek a készséges, egyszerű és vidám engedelmességet. Értsék meg általatok, hogy mit is jelent a szerelmetes bizalom. Mosolyotok és örömötök mutassa meg nekik, hogy mennyire boldogok vagytok, és hálásak Istennek azért, hogy kiválasztott benneteket, szolgálni Őt az emberek között.


Gabriel arkangyal és az ács Szent József Isten akaratának eszközei voltak a Szűzanya életében. Az angyal üzenetében Isten maga volt az, aki kinyilvánította akaratát teremtményének. „Legyen nekem a Te igéd szerint.” – Mária befogadta Isten igéjét, tehát akaratát: így ő, az egyszerű teremtmény, szolgálóleányból saját Teremtőjének anyjává vált.


Ha mi valóban és egészen Hozzá tartozunk, akkor az Ő rendelkezésére kell állnunk, hogy szabadon szolgálhassunk Neki, hogy bármikor, bármit megtegyünk Neki, engedelmeskedve a fölöttünk állóknak, bárkik legyenek is azok. Elöljáróink lehetnek olyan emberek, akik tetszenek nekünk, és olyanok is, akik nem. Lehetnek rátermettek, jó képességűek vagy épp ellenkezőleg – számunkra ez nem jelent különbséget. Az egyetlen, ami érdekes, hogy meg vagyunk győződve arról: ők számunkra Isten akaratának eszközei, és hogy sohasem hibázunk, amikor engedelmeskedünk.


Ha teljesen Istenre bízzuk, Istennek adjuk át magunkat, ez azt jelenti, hogy mindenben és egészen az Atya rendelkezésére állunk, ahogyan Jézus és Mária. Máriával és Jézussal adjuk magunkat egészen Istennek, mert Isten nekünk adta magát. Mindenben és egészen álljunk rendelkezésére. Nincs mit magyarázni, hozzátenni: innen tudhatjuk meg, mennyit is adtunk magunkból, mennyire él Isten életünkben. Mennyire állunk Isten szolgálatára? Ne mondjátok, hogy nem tudjátok, mert az hazugság lenne. Mivel Isten magát adta nekünk, álljunk mindig az Ő rendelkezésére.


Isten ajándékokkal halmozott el mindannyiunkat. Kérjünk a Szűzanyától egy utolsó ajándékot: tegye szívünket olyan szelíddé és alázatossá, mint amilyen Fiáé volt. Jézus tőle kapta szívét, benne formálódott.


Jézus Szent Szíve elénk tárja az együttérző és kegyelemteljes szeretet mélységét, magasságát és tágasságát, amelyet Isten sugároz mindannyiunkra.
Isten jelenlétének tudatában töltsük ezt a hónapot. Isten bennünk lakozik és segít minket, hogy fölfedezzük szeretetének ajándékait itt és most, mai világunkban is.


Legyünk gyöngédek egymáshoz és szeressük egymást, mert nem szerethetitek Krisztust, ha nem tudjátok Őt felebarátotokban szeretni. Ahhoz, hogy a szeretet igaz legyen, áldozatokat kell hozni. Legyetek erősek a bűnbánatban, az elégtételben és minden egyes áldozatban, amely szegénységetekből fakad, és teljesen őszintén mondhatjátok majd: „Isten, Mindenem.”


Minden okunk megvan rá, hogy a világ legboldogabb emberei legyünk. Ehhez azonban Jézushoz kell tartoznunk, hiszen egyedül és csak Ő érdemes szerelmünkre, arra, hogy egészen neki adjuk magunkat. Ha igazán, teljes mélységben Hozzá tartozunk, mindig és mindenkor rendelkezésére kell állnunk: szabad utat kell nyitnunk neki magunkban, hogy akarata szerint éljünk ott, ahol Ő rendeli.


Szeretetteljes, lerombolhatatlan bizalom. Jézus azért jött el, hogy Jóhírt jelentsen a világnak, a szegényeknek – és mégis milyen különös: harminc évet töltött Názáretben egy kicsiny faluban, amely ma is kicsiny. Képzeljétek el, mekkora lehetett akkor! A zsidók is semmibe vették: „Jöhet valami jó Názáretből?” (Jn 1,46). Talán a Szűzanyában is fölmerült a kérdés, hogy mikor is kezdi el majd Fia a tevékenységét?





http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/7
Abban hinni, hogy Isten igazat mond, nem volna szabad nehéznek lenni.


Az ember nem változtathatja meg az életét anélkül, hogy maga is meg ne változna.

Simon de Beauvoir


Az embereknek, ha teljesülne mindaz, amit kívánnak, nem válna javukra.



Az evangélium nem törvény, nem kötelességek tára, hanem felszabadító örömhír.


Az evangéliumnak azért van sokak előtt a legcsekélyebb tekintélye, mert azt munkálja, hogy az elsők utolsók legyenek, és az utolsók elsők. (Luther Márton)



Az Úr Jézus elárultatásának éjszakáján alapította testének és vérének eucharisztikus áldozatát. Az Egyház az Eucharisztiát nem úgy kapta Krisztustól, mint egyet a többi ajándékok között, még ha a legértékesebbet is, hanem mint „az” ajándékot, mert Krisztus önmagát, saját személyét a maga szent emberségében, és egész üdvözítő művét adja benne. S mindez nem a múlté, Krisztus ugyanis és mindaz, amit minden emberért tett és elszenvedett, részesedik az isteni örökkévalóságban, ezért átöleli az egész időt.

Az Eucharisztia a Golgotán bemutatott áldozattal való bensőséges kapcsolata miatt sajátos értelemben áldozat, nem csupán általában, mintha Krisztus egyszerűen lelki táplálékul adná önmagát a hívőknek. Mindhalálig tartó szeretetének és engedelmességének ajándéka ugyanis a javunkra, sőt az egész emberiség javára fölajánlott ajándék, ugyanakkor mindenekelőtt az Atyának szóló ajándék: az Atya pedig elfogadta ezt az áldozatot, és Fiának teljes odaadásáért, mellyel engedelmes lett mindhalálig, a maga atyai ajándékát adta viszonzásul, azaz az új, halhatatlan életet a föltámadásban.
Az eucharisztikus áldozat természete szerint arra a bensőséges egyesülésre irányul, amely Krisztus és a hívők között jön létre a szentáldozásban: Őt vesszük magunkhoz, aki értünk áldozta föl magát; testét, melyet értünk adott oda a Kereszten, és a vérét, amely sokakért kiontatott a bűnök bocsánatára. Emlékezzünk csak Jézus szavaira: „Miként az Atya, akinek élete van önmagában, elküldött engem és én az Atya által élek, úgy az, aki engem eszik, általam fog élni.” Jn 6.57
Krisztus, amikor Egyházának ajándékozta áldozatát, magáévá akarta tenni annak az Egyháznak lelki áldozatát is, mely arra hivatott, hogy Krisztus áldozatával együtt önmagát is fölajánlja. - Amikor részt veszünk az eucharisztikus áldozatban, az egész keresztény élet forrásában és csúcspontjában, isteni Áldozatot ajánlunk fel Istennek, de ajánljuk föl vele együtt önmagukat is!
Krisztus Húsvétja a szenvedéssel és halállal együtt magában foglalja az ő föltámadását is. Az eucharisztikus áldozat nemcsak az Üdvözítő halálának és föltámadásának misztériumát jeleníti meg, hanem a föltámadás misztériumát is, ami megkoronázza az áldozatot. Csak az élő és föltámadott Krisztus lehet az Eucharisztiában az élet kenyere, az élő kenyér. - A kenyeret saját élő testének mondta, s betöltötte önmagával és az ő Lelkével.

Az Eucharisztia a hit misztériuma, minden elképzelésünket felülmúló misztérium, és csak hittel lehet elfogadni. A kenyérben és a borban nem az egyszerű és természetes elemeket kell látnunk, mert az Úr kifejezetten mondta, hogy az ő teste és vére lett belőlük: a hit biztosít efelől, bár az érzékeink mást mondanak.

Uram, te meghívsz asztalodhoz.
Megerősítesz adományaiddal.
Találkozol velünk embertársainkban.
Asztalt terítesz számunkra.
Erőt és életet ajándékozol.
Békédet kínálod mindenkinek.
Örömet készítesz számunkra.
Irgalmas vagy hozzánk.
Közénk jössz.
Maradj velünk egész életünkben.

Az oltáron a kenyér és a bor Jézus testévé és vérévé válik. Nem foglalható szavakba az az isteni szeretet, ami itt megnyilvánul. Milyen titokzatos az az isteni vágy, amely minden lehetőt megragad, hogy egyesüljön teremtményével.
A szentáldozás a gyógyulás, a szabadság, az élet forrása, amelyben Jézus megérinti sebeinket és eggyé forrasztja önmagával szívünket, lelkünket.

Az Eucharisztia a hit misztériuma, a Szentháromság misztériuma, mely annyira felülmúlja értelmünket, hogy a legtisztább ráhagyatkozásra kötelez Isten szava iránt.

„Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és nekik is adná lelkét az Úr!” (4Móz 11,29)

Az Úr parancsára Mózes kiválasztott a pusztában vándorló nép közül hetven vént, hogy vele osztozzanak a vezetés terheiben, és Isten akaratát közvetítsék. De Isten a kiválasztottakon kívül még másik kettőnek, Eldádnak és Médádnak is megadta a Szentlélek ajándékát, így azok is prófétálni kezdtek a táborban. Józsué meg akarta tiltani nekik a szolgálatot. Erre hangzik fel Mózes sóhajtása: bárcsak mindenki megkapná a prófétálás Lelkét! Isten Lelkének ma sem lehet határokat szabni. Hiszem, hogy a keresztény gyülekezetekben is számtalan lelki ajándék rejlik – sajnos többnyire kiaknázatlanul. A legtöbb helyen ugyanis még mindig úgy tekintenek a lelkészekre (és talán a lelkészek önmagukra is), mint magányos harcosokra, akik mai Mózesekként egyedül hordozzák a szolgálat minden terhét. Pedig tudom, hogy közösségeinkben vannak, akik megkapták a tanítás, a beteglátogatás, a lelkigondozás vagy a bizonyságtétel ajándékát, de a többiek elnémítják őket.
(Sághy Balázs)


„Egyedül te ismered minden embernek a szívét.” (1Kir 8,39)

Egy országosan ismert szívsebész úgy tartja, hogy a gyógyítás szent cselekmény, mert a teremtés legnagyszerűbb lényét kell megmenteni. Azért nyilatkozik így, mert nemcsak biológiai lénynek tekinti az embert, hanem Isten gyermekének is. Isten számára sem csak egy szerv a szívünk, hanem életünk regénye, melynek minden sorát kívülről tudja.
(Dr. Bácskai Károly)



Maradj velem Uram, mert szükséges, hogy velem légy, hogy el ne feledjelek. Tudod, hogy milyen könnyen elfordulok Tőled.

Maradj velem Uram, mert gyenge vagyok, szükségem van a Te erődre, hogy el ne essem annyiszor.

Maradj velem Uram, mert Te vagy az én életem és nélküled csökken az én buzgóságom.

Maradj velem Uram, hogy megmutasd nekem a Te akaratodat.

Maradj velem Uram, hogy haljam a Te hangodat és kövesselek.

Maradj velem Uram, mert nagyon akarlak szeretni és mindig Veled lenni.

Maradj velem Uram, ha azt akarod, hogy hűséges legyek Hozzád.

Maradj velem Jézus, mert bármilyen szegény is a lelkem, azt kívánom a Te számodra a szeretet fészke legyen.

Maradj velem Jézus, mert már késő van és a nap lenyugvóban, múlik az élet, közeledik a halál, az ítélet, az örökkévalóság. Szükséges, hogy megkettőzzem az erőmet, hogy útközben el ne fogyjon. Nyugtalanítanak a kísértések, a sötétség, a keresztek, a szenvedések. Mennyire szükségem van Rád, hogy lássalak ebben a sötét éjszakában.

Maradj velem Jézus, mert az élet és veszedelmek éjszakájában szükségem van Rád. Add, hogy úgy ismerjelek meg, mint a tanítványok a kenyérszegésben, vagyis az eucharisztikus egyesülés legyen a világosság, mely eloszlatja a sötétséget. Első legyen, mely fenntart engem, és egyetlen boldogsága legyen szívemnek.

Maradj velem Uram, mert amikor jön a halál, akkor is Veled egyesülve akarok lenni, ha nem is a szentáldozás által, legalább a kegyelem, a szeretet által.

Maradj velem Jézus, nem kérem a Te isteni vigasztalásodat, mert nem vagyok rá méltó, de igenis kérem a Te szentséges jelenlétedet.

Maradj velem Uram, Téged kereslek, a Te lelkedet, a Te szeretetedet, a Te irgalmadat, a Te szívedet, mert szeretlek Tégedet és nem kérek más jutalmat, mint a szeretet gyarapodását. Szeretni Téged egész szívemmel itt a földön, hogy tökéletesebben tovább szeresselek az örökkévalóságban.

Pio atya szentáldozás utáni imádsága


Mutass nekem egy hálátlan, de mégis boldog embert! (Zig Ziglar)


Nem az a kedvesség, ha megtesszük, amit felebarátunk kér, hanem az, ha örömünket leljük abban, ami másoknak kedvére való.

Joseph Jonbert


„Simon Péter így felelt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” (Mt 16,16)

Kereszténységünk múlik azon, kinek tartjuk Jézust, és hogyan viszonyulunk hozzá. A történelem nagyjai közé számítják a politológusok, vallásalapítóként emlegetik a tudósok, reformerként a szociológusok, lelki forradalmárként a pszichológusok, az emberiesség legnagyobb példaképének tartják a filozófusok. Kicsoda számodra, kedves Olvasó? Biztasson Péter tanúságtétele!
(D. Szebik Imre)



„Szeressétek a jövevényt, mint magatokat!” (3Móz 19,34)

Gyerekkoromban megfigyeltem, hogy mikor etettem a csirkéket, kilökték maguk közül a többiek a beteget, az erőtlent, sőt még jól bele is csíptek a tarajába. Ugyanezt a jelenséget tapasztaltam a malacoknál is, a soványabbat az erősek arrébb taszították a moslékos vályútól, hogy nekik több jusson. Ha valaki már megtapasztalta, milyen fájdalom az, ha szeretne egy közösséghez tartozni, és ott valamilyen okból nem fogadják be, akkor a továbbiakban minden kirekesztett mellé oda fog állni, mert tudja, mit jelent ez az állapot. Fogadjuk be a jövevényt, a bebocsátást kérőt, mert Jézus erre tanít! Töltsük be az ő segítségével a második nagy parancsolatot: Szeresd felebarátodat, mint magadat!
(Juhászné Szabó Erzsébet)


A Szentlélek azokat szenteli meg, akik engedelmeskednek neki.


Tévedni emberi dolog, de a tévedésben megmaradni: esztelenség. (Seneca)



Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel, vagy valami rosszat mond valakiről. Az első nap 37 szöget vert be a kerítésbe. A következő hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szögek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerűbb volt uralkodni az indulatain, mint beverni a szögeket a kerítésbe.

Végre elérkezett az a nap is, mikor a fiúnak egy szöget sem kellett bevernie a kerítésbe. Ekkor odament az apjához, és elújságolta neki, hogy aznap egy árva szöget sem vert be a kerítésbe. Az apja azt mondta neki, húzzon ki egy szöget minden egyes nap, mikor nem vesztette el a türelmét, és nem veszekedett senkivel sem, vagy meg tudta állni, hogy rosszat mondjon valakiről.

Teltek a napok, s a fiú végre azt mondhatta az apjának, hogy kihúzta az összes szöget a kerítésből. Az apa ekkor odavitte a fiát a kerítéshez, és ezt mondta neki: „Fiam, szépen viselkedtél, büszke vagyok rád. Állj meg egy pillanatra, nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben. Ez a kerítés soha többé nem lesz már olyan, mint régen volt. Ha veszekszel valakivel, vagy rosszat mondasz valakiről, megsebzed őt. Egy ugyanolyan sebet hagysz az ő szívében, mint ezek a lyukak itt. Hátba szúrhatsz egy embert, majd kihúzhatod a kést a hátából, a seb örökre ott marad. Akárhány alkalommal is kérsz bocsánatot, a seb talán örökre ott marad. A szóbeli sértés ugyanakkora fájdalmat okozhat, mint a testi. Nagyon nehéz meg nem történtté tenni meggondolatlanságból elkövetett dolgainkat. A kiengesztelődés és a megbocsátás titka az, ami segíthet a lyukak eltüntetésében.”



VONJ KÖZEL HOZZÁD

Vonj közel Hozzád, el nem hagylak már.
Mi bűn volt bennem, megbánom. - Mondjad nekem barátom.
Vágyom Rád Uram, soha el ne hagyj,
A szívem legyen lakhelyed, hadd érezzem melegséged.
Segíts mindinkább vissza Tehozzád.
Te vagy nekem, Te vagy nekem minden.
Szükségem van, Terád ó Istenem.