2017. május 12., péntek

Abban hinni, hogy Isten igazat mond, nem volna szabad nehéznek lenni.


Az ember nem változtathatja meg az életét anélkül, hogy maga is meg ne változna.

Simon de Beauvoir


Az embereknek, ha teljesülne mindaz, amit kívánnak, nem válna javukra.



Az evangélium nem törvény, nem kötelességek tára, hanem felszabadító örömhír.


Az evangéliumnak azért van sokak előtt a legcsekélyebb tekintélye, mert azt munkálja, hogy az elsők utolsók legyenek, és az utolsók elsők. (Luther Márton)



Az Úr Jézus elárultatásának éjszakáján alapította testének és vérének eucharisztikus áldozatát. Az Egyház az Eucharisztiát nem úgy kapta Krisztustól, mint egyet a többi ajándékok között, még ha a legértékesebbet is, hanem mint „az” ajándékot, mert Krisztus önmagát, saját személyét a maga szent emberségében, és egész üdvözítő művét adja benne. S mindez nem a múlté, Krisztus ugyanis és mindaz, amit minden emberért tett és elszenvedett, részesedik az isteni örökkévalóságban, ezért átöleli az egész időt.

Az Eucharisztia a Golgotán bemutatott áldozattal való bensőséges kapcsolata miatt sajátos értelemben áldozat, nem csupán általában, mintha Krisztus egyszerűen lelki táplálékul adná önmagát a hívőknek. Mindhalálig tartó szeretetének és engedelmességének ajándéka ugyanis a javunkra, sőt az egész emberiség javára fölajánlott ajándék, ugyanakkor mindenekelőtt az Atyának szóló ajándék: az Atya pedig elfogadta ezt az áldozatot, és Fiának teljes odaadásáért, mellyel engedelmes lett mindhalálig, a maga atyai ajándékát adta viszonzásul, azaz az új, halhatatlan életet a föltámadásban.
Az eucharisztikus áldozat természete szerint arra a bensőséges egyesülésre irányul, amely Krisztus és a hívők között jön létre a szentáldozásban: Őt vesszük magunkhoz, aki értünk áldozta föl magát; testét, melyet értünk adott oda a Kereszten, és a vérét, amely sokakért kiontatott a bűnök bocsánatára. Emlékezzünk csak Jézus szavaira: „Miként az Atya, akinek élete van önmagában, elküldött engem és én az Atya által élek, úgy az, aki engem eszik, általam fog élni.” Jn 6.57
Krisztus, amikor Egyházának ajándékozta áldozatát, magáévá akarta tenni annak az Egyháznak lelki áldozatát is, mely arra hivatott, hogy Krisztus áldozatával együtt önmagát is fölajánlja. - Amikor részt veszünk az eucharisztikus áldozatban, az egész keresztény élet forrásában és csúcspontjában, isteni Áldozatot ajánlunk fel Istennek, de ajánljuk föl vele együtt önmagukat is!
Krisztus Húsvétja a szenvedéssel és halállal együtt magában foglalja az ő föltámadását is. Az eucharisztikus áldozat nemcsak az Üdvözítő halálának és föltámadásának misztériumát jeleníti meg, hanem a föltámadás misztériumát is, ami megkoronázza az áldozatot. Csak az élő és föltámadott Krisztus lehet az Eucharisztiában az élet kenyere, az élő kenyér. - A kenyeret saját élő testének mondta, s betöltötte önmagával és az ő Lelkével.

Az Eucharisztia a hit misztériuma, minden elképzelésünket felülmúló misztérium, és csak hittel lehet elfogadni. A kenyérben és a borban nem az egyszerű és természetes elemeket kell látnunk, mert az Úr kifejezetten mondta, hogy az ő teste és vére lett belőlük: a hit biztosít efelől, bár az érzékeink mást mondanak.

Uram, te meghívsz asztalodhoz.
Megerősítesz adományaiddal.
Találkozol velünk embertársainkban.
Asztalt terítesz számunkra.
Erőt és életet ajándékozol.
Békédet kínálod mindenkinek.
Örömet készítesz számunkra.
Irgalmas vagy hozzánk.
Közénk jössz.
Maradj velünk egész életünkben.

Az oltáron a kenyér és a bor Jézus testévé és vérévé válik. Nem foglalható szavakba az az isteni szeretet, ami itt megnyilvánul. Milyen titokzatos az az isteni vágy, amely minden lehetőt megragad, hogy egyesüljön teremtményével.
A szentáldozás a gyógyulás, a szabadság, az élet forrása, amelyben Jézus megérinti sebeinket és eggyé forrasztja önmagával szívünket, lelkünket.

Az Eucharisztia a hit misztériuma, a Szentháromság misztériuma, mely annyira felülmúlja értelmünket, hogy a legtisztább ráhagyatkozásra kötelez Isten szava iránt.

„Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és nekik is adná lelkét az Úr!” (4Móz 11,29)

Az Úr parancsára Mózes kiválasztott a pusztában vándorló nép közül hetven vént, hogy vele osztozzanak a vezetés terheiben, és Isten akaratát közvetítsék. De Isten a kiválasztottakon kívül még másik kettőnek, Eldádnak és Médádnak is megadta a Szentlélek ajándékát, így azok is prófétálni kezdtek a táborban. Józsué meg akarta tiltani nekik a szolgálatot. Erre hangzik fel Mózes sóhajtása: bárcsak mindenki megkapná a prófétálás Lelkét! Isten Lelkének ma sem lehet határokat szabni. Hiszem, hogy a keresztény gyülekezetekben is számtalan lelki ajándék rejlik – sajnos többnyire kiaknázatlanul. A legtöbb helyen ugyanis még mindig úgy tekintenek a lelkészekre (és talán a lelkészek önmagukra is), mint magányos harcosokra, akik mai Mózesekként egyedül hordozzák a szolgálat minden terhét. Pedig tudom, hogy közösségeinkben vannak, akik megkapták a tanítás, a beteglátogatás, a lelkigondozás vagy a bizonyságtétel ajándékát, de a többiek elnémítják őket.
(Sághy Balázs)


„Egyedül te ismered minden embernek a szívét.” (1Kir 8,39)

Egy országosan ismert szívsebész úgy tartja, hogy a gyógyítás szent cselekmény, mert a teremtés legnagyszerűbb lényét kell megmenteni. Azért nyilatkozik így, mert nemcsak biológiai lénynek tekinti az embert, hanem Isten gyermekének is. Isten számára sem csak egy szerv a szívünk, hanem életünk regénye, melynek minden sorát kívülről tudja.
(Dr. Bácskai Károly)



Maradj velem Uram, mert szükséges, hogy velem légy, hogy el ne feledjelek. Tudod, hogy milyen könnyen elfordulok Tőled.

Maradj velem Uram, mert gyenge vagyok, szükségem van a Te erődre, hogy el ne essem annyiszor.

Maradj velem Uram, mert Te vagy az én életem és nélküled csökken az én buzgóságom.

Maradj velem Uram, hogy megmutasd nekem a Te akaratodat.

Maradj velem Uram, hogy haljam a Te hangodat és kövesselek.

Maradj velem Uram, mert nagyon akarlak szeretni és mindig Veled lenni.

Maradj velem Uram, ha azt akarod, hogy hűséges legyek Hozzád.

Maradj velem Jézus, mert bármilyen szegény is a lelkem, azt kívánom a Te számodra a szeretet fészke legyen.

Maradj velem Jézus, mert már késő van és a nap lenyugvóban, múlik az élet, közeledik a halál, az ítélet, az örökkévalóság. Szükséges, hogy megkettőzzem az erőmet, hogy útközben el ne fogyjon. Nyugtalanítanak a kísértések, a sötétség, a keresztek, a szenvedések. Mennyire szükségem van Rád, hogy lássalak ebben a sötét éjszakában.

Maradj velem Jézus, mert az élet és veszedelmek éjszakájában szükségem van Rád. Add, hogy úgy ismerjelek meg, mint a tanítványok a kenyérszegésben, vagyis az eucharisztikus egyesülés legyen a világosság, mely eloszlatja a sötétséget. Első legyen, mely fenntart engem, és egyetlen boldogsága legyen szívemnek.

Maradj velem Uram, mert amikor jön a halál, akkor is Veled egyesülve akarok lenni, ha nem is a szentáldozás által, legalább a kegyelem, a szeretet által.

Maradj velem Jézus, nem kérem a Te isteni vigasztalásodat, mert nem vagyok rá méltó, de igenis kérem a Te szentséges jelenlétedet.

Maradj velem Uram, Téged kereslek, a Te lelkedet, a Te szeretetedet, a Te irgalmadat, a Te szívedet, mert szeretlek Tégedet és nem kérek más jutalmat, mint a szeretet gyarapodását. Szeretni Téged egész szívemmel itt a földön, hogy tökéletesebben tovább szeresselek az örökkévalóságban.

Pio atya szentáldozás utáni imádsága


Mutass nekem egy hálátlan, de mégis boldog embert! (Zig Ziglar)


Nem az a kedvesség, ha megtesszük, amit felebarátunk kér, hanem az, ha örömünket leljük abban, ami másoknak kedvére való.

Joseph Jonbert


„Simon Péter így felelt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” (Mt 16,16)

Kereszténységünk múlik azon, kinek tartjuk Jézust, és hogyan viszonyulunk hozzá. A történelem nagyjai közé számítják a politológusok, vallásalapítóként emlegetik a tudósok, reformerként a szociológusok, lelki forradalmárként a pszichológusok, az emberiesség legnagyobb példaképének tartják a filozófusok. Kicsoda számodra, kedves Olvasó? Biztasson Péter tanúságtétele!
(D. Szebik Imre)



„Szeressétek a jövevényt, mint magatokat!” (3Móz 19,34)

Gyerekkoromban megfigyeltem, hogy mikor etettem a csirkéket, kilökték maguk közül a többiek a beteget, az erőtlent, sőt még jól bele is csíptek a tarajába. Ugyanezt a jelenséget tapasztaltam a malacoknál is, a soványabbat az erősek arrébb taszították a moslékos vályútól, hogy nekik több jusson. Ha valaki már megtapasztalta, milyen fájdalom az, ha szeretne egy közösséghez tartozni, és ott valamilyen okból nem fogadják be, akkor a továbbiakban minden kirekesztett mellé oda fog állni, mert tudja, mit jelent ez az állapot. Fogadjuk be a jövevényt, a bebocsátást kérőt, mert Jézus erre tanít! Töltsük be az ő segítségével a második nagy parancsolatot: Szeresd felebarátodat, mint magadat!
(Juhászné Szabó Erzsébet)


A Szentlélek azokat szenteli meg, akik engedelmeskednek neki.


Tévedni emberi dolog, de a tévedésben megmaradni: esztelenség. (Seneca)



Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel, vagy valami rosszat mond valakiről. Az első nap 37 szöget vert be a kerítésbe. A következő hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szögek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerűbb volt uralkodni az indulatain, mint beverni a szögeket a kerítésbe.

Végre elérkezett az a nap is, mikor a fiúnak egy szöget sem kellett bevernie a kerítésbe. Ekkor odament az apjához, és elújságolta neki, hogy aznap egy árva szöget sem vert be a kerítésbe. Az apja azt mondta neki, húzzon ki egy szöget minden egyes nap, mikor nem vesztette el a türelmét, és nem veszekedett senkivel sem, vagy meg tudta állni, hogy rosszat mondjon valakiről.

Teltek a napok, s a fiú végre azt mondhatta az apjának, hogy kihúzta az összes szöget a kerítésből. Az apa ekkor odavitte a fiát a kerítéshez, és ezt mondta neki: „Fiam, szépen viselkedtél, büszke vagyok rád. Állj meg egy pillanatra, nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben. Ez a kerítés soha többé nem lesz már olyan, mint régen volt. Ha veszekszel valakivel, vagy rosszat mondasz valakiről, megsebzed őt. Egy ugyanolyan sebet hagysz az ő szívében, mint ezek a lyukak itt. Hátba szúrhatsz egy embert, majd kihúzhatod a kést a hátából, a seb örökre ott marad. Akárhány alkalommal is kérsz bocsánatot, a seb talán örökre ott marad. A szóbeli sértés ugyanakkora fájdalmat okozhat, mint a testi. Nagyon nehéz meg nem történtté tenni meggondolatlanságból elkövetett dolgainkat. A kiengesztelődés és a megbocsátás titka az, ami segíthet a lyukak eltüntetésében.”



VONJ KÖZEL HOZZÁD

Vonj közel Hozzád, el nem hagylak már.
Mi bűn volt bennem, megbánom. - Mondjad nekem barátom.
Vágyom Rád Uram, soha el ne hagyj,
A szívem legyen lakhelyed, hadd érezzem melegséged.
Segíts mindinkább vissza Tehozzád.
Te vagy nekem, Te vagy nekem minden.
Szükségem van, Terád ó Istenem.