A boldog pillanatokban dicsérd Istent.
A nehéz pillanatokban keresd Istent.
A csendes pillanatokban adj hálát Istennek.
A fájdalmas pillanatokban bízz Istenben.
És minden időben imádd Őt!
A nehéz pillanatokban keresd Istent.
A csendes pillanatokban adj hálát Istennek.
A fájdalmas pillanatokban bízz Istenben.
És minden időben imádd Őt!
„A Krisztus Jézussal való közösségben mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben.” (1Kor 1,5)
Amerre
nézünk, mindenütt elszegényedést látunk. Erről hallunk, olvasunk a
hírekben, de magunkon is érezzük. Pál apostol a korinthusiakra tekint,
és hálát ad Istennek, hogy a Krisztussal való közösség meggazdagít.
Rólunk el lehet ezt mondani? Ha nem, akkor a közösséggel vagyunk
elmaradva. Pedig gazdagok vagyunk és lehetünk, mert miénk az ige és az
abban kapott ismeret Isten vezetéséről, megtartó erejéről. Az ige
szívünkbe fogadásával, az imádsággal naponként erősíthetjük Krisztussal
való közösségünket, erősödő hitünkben pedig egyre erősebbek és
gazdagabbak lehetünk. (Tóth-Szöllős Mihály)
“A
szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba
visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az
életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.”
Mt 7.13-14
Mt 7.13-14
Egyszer
volt, hol nem volt, volt egyszer egy indián fiú, akit egy hónapra
kiküldtek az erdőbe, mert ez a próba hozzátartozott a törzsi
beavatáshoz. Ez idő alatt vigyáznia kellett magára, meg kellett védenie
magát, és elegendő élelmet kellett találnia a túléléshez.
Néhány napig rendben is ment minden, egészen addig, amíg egy olyan helyre nem ért, ahol szemmel láthatóan nem volt túl sok ehető dolog. A fiú ennivalót keresve tovább vándorolt, de ahogy teltek-múltak a napok, az csak egyre kevesebb lett. Már nagyon éhes volt, amikor egy nagy hegyhez ért. Amint felfelé haladt rajta, egyszer csak egy csörgőkígyó siklott az útjába. A kígyó megszólalt:
- Kedves fiú, eltévedtem itt a hegyekben, és nem találom a lefelé vezető ösvényt. Tudom, hogy te ismered az utat. Szépen kérlek, vigyél le innét! Különben biztosan elpusztulok idefenn.
A fiú azt válaszolta:
- Ismerlek téged. Te a csörgőkígyó vagy. Egyetlen marásoddal megölhetsz!
A kígyó tovább próbálkozott:
- Kedves fiú, nagyon éhesnek tűnsz.
- Napok óta nem ettem – ismerte el a fiú.
- Ha megmutatod a hegyről levezető utat, megmutatom, hogy hol találsz ennivalót. Terített asztalhoz vezetlek, és táncolok neked.
A fiú hallgatott, a kígyó pedig táncolt neki egy kicsit. Aztán megszólalt a kígyó:
- Ugye szép vagyok, ha táncolok?
- Szép vagy, ha táncolsz, de tudom, mit tehetsz velem. Megmarhatsz és megölhetsz.
- Megígérem, hogy ha leviszel a hegyről, megmutatom neked az ételt, és nem bántalak – felelte a kígyó.
- Megígéred?
- Hát persze.
A fiú levezette a kígyót a hegy lábához, és a kígyó, ígéretéhez híven, megmutatta, hol van az élelem. Olyan lakomát terített a fiú elé, hogy az úgy érezte magát, mint egy király. A kígyó ezután táncba kezdett a fiú előtt, a fiú meg táncolt a kígyóval. Egy szempillantásnál is rövidebb idő alatt a kígyó a fiúra támadt, rárontott, és megmarta. A fiú a földre esett, és felkiáltott a fájdalomtól. Könnyek és jajkiáltások közepette a szemére hányta a kígyónak:
- Megígérted! Megígérted, hogy nem marsz meg!
A kígyó mosolygott, és így felelet:
- Amikor lehoztál, azt mondtad, hogy ismersz engem.
Néhány napig rendben is ment minden, egészen addig, amíg egy olyan helyre nem ért, ahol szemmel láthatóan nem volt túl sok ehető dolog. A fiú ennivalót keresve tovább vándorolt, de ahogy teltek-múltak a napok, az csak egyre kevesebb lett. Már nagyon éhes volt, amikor egy nagy hegyhez ért. Amint felfelé haladt rajta, egyszer csak egy csörgőkígyó siklott az útjába. A kígyó megszólalt:
- Kedves fiú, eltévedtem itt a hegyekben, és nem találom a lefelé vezető ösvényt. Tudom, hogy te ismered az utat. Szépen kérlek, vigyél le innét! Különben biztosan elpusztulok idefenn.
A fiú azt válaszolta:
- Ismerlek téged. Te a csörgőkígyó vagy. Egyetlen marásoddal megölhetsz!
A kígyó tovább próbálkozott:
- Kedves fiú, nagyon éhesnek tűnsz.
- Napok óta nem ettem – ismerte el a fiú.
- Ha megmutatod a hegyről levezető utat, megmutatom, hogy hol találsz ennivalót. Terített asztalhoz vezetlek, és táncolok neked.
A fiú hallgatott, a kígyó pedig táncolt neki egy kicsit. Aztán megszólalt a kígyó:
- Ugye szép vagyok, ha táncolok?
- Szép vagy, ha táncolsz, de tudom, mit tehetsz velem. Megmarhatsz és megölhetsz.
- Megígérem, hogy ha leviszel a hegyről, megmutatom neked az ételt, és nem bántalak – felelte a kígyó.
- Megígéred?
- Hát persze.
A fiú levezette a kígyót a hegy lábához, és a kígyó, ígéretéhez híven, megmutatta, hol van az élelem. Olyan lakomát terített a fiú elé, hogy az úgy érezte magát, mint egy király. A kígyó ezután táncba kezdett a fiú előtt, a fiú meg táncolt a kígyóval. Egy szempillantásnál is rövidebb idő alatt a kígyó a fiúra támadt, rárontott, és megmarta. A fiú a földre esett, és felkiáltott a fájdalomtól. Könnyek és jajkiáltások közepette a szemére hányta a kígyónak:
- Megígérted! Megígérted, hogy nem marsz meg!
A kígyó mosolygott, és így felelet:
- Amikor lehoztál, azt mondtad, hogy ismersz engem.
Az
anyagi világ csörgőkígyója mindig olyan dolgokat ígér, amiket nem tud
megtartani. Az élvezetek és a tulajdon is olyan álmokkal hiteget,
amelyeket nem tud valóra váltani. A világ tele van üres ígéretekkel,
tele van előre gyártott megoldásokkal és könnyű utakkal. De egyik előre
gyártott megoldás sem hozza meg azt a beteljesülést és boldogságot,
amire mindennél jobban vágyunk. Egyik könnyű út sem vezet az életre…
Aki a Tiéd,
az nem veszik el.
Útján,
amerre mennie kell,
Te vagy a lámpás,
Te vagy a fény.
Borús éjben is
örök remény.
Aki a Tiéd,
az hazatalál.
Útján haladva
ha meg-meg is áll,
Te vagy ereje,
akarata.
Így jut az ember
hozzád – haza.
Akkor áldásos a Biblia-olvasásunk, amikor az Ige beteljesedik rajtunk.
Az élő gyülekezet élő hitben járó családokból áll. Az istentisztelet a mennyei istentiszteletbe való bekapcsolódás, aminek előzménye van a személyes csendességben, és következménye van az élet istentiszteletének megélésében. Ez a személyes kegyesség azonban akkor áldásos, ha a Krisztus-test közösségében éli meg ki-ki ezt, építve a közösséget. (Tariska Zoltán)
„Az Úr félelme lesz Sion kincse.” (Ézs 33,6)
Sion
Jeruzsálem szent hegye, de átvitt értelemben maga az egész egyház. Nem
az Úrtól való félelem, hanem a benne való megingathatatlan hit,
hatalmának elismerése és az ő törvénye szerinti élet a legnagyobb kincse
az egyes embernek és az egyháznak. Mindannyian az ő gyermekei lehetünk:
nem félelemmel kell tekintenünk rá. Hisz mindent eléje vihetünk. (Kőháti Dóra)
Bármilyen közel van a karó a tőkéhez, soha nincs közöttük életközösség. (Szikszai)
Csak az igazán szabad, aki elszakadt mások tekintetétől, és határozottan Isten tekintetében marad.
El sem tudom képzelni, hol lennék én ma, ha nem volna az a maroknyi barátom, akik képesek voltak örömmel megtölteni a szívemet. Nézzünk szembe a tényekkel, barátokkal az élet sokkal vidámabb.
Charles Rozell Swindoll
Ha engedelmeskedem annak, amiről tudom, hogy jó, örömben lesz részem. Ha pedig nem engedelmeskedem annak, amiről tudom, hogy jó, gyötrelem lesz az osztályrészem.
„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm 8,31b)
Tényleg
ki? Senki, pedig vannak ellenségeink bőven: a sátán, ezernyi kísértése,
saját önző vágyaink, tévtanítások tömege, újra és újra feltörő
óemberünk mind ellenünk harcolnak! Micsoda ijesztő hadsereg, amely mégis
bukásra van ítélve, mert velünk az Isten! Veled is! Vedd ezt komolyan, s
meglátod, hogy egészen másként fogsz a világra és az életedre nézni.
Felszabadulsz a félelmektől, terhektől, mert ezek már nem fognak
rémíteni: elüldözte őket egy sokkal nagyobb hatalom: Isten szeretete! (Deák László)
Isten a gyümölcse alapján ítéli meg a fákat, nem pedig a gyökerük szerint. (Paulo Coelho)
Kíváncsiskodásunk sokszor megakaszt a Szentírás olvasásában, mert érteni és vitatkozni akarunk ott, ahol egyszerű lélekkel tovább kellene olvasnunk. (Kempis Tamás)
„Krisztus
mondja: „Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem
tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert
mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.”” (Jn
15,15)
A
barátainkkal különleges kapcsolat fűz össze, az életünk részei,
beavatottak, és mi is részei, részesei vagyunk az életüknek. Jézus,
mikor barátainak nevez minket, megajándékoz ennek a kapcsolatnak a
lehetőségével. Nem mechanikus tetteket és egyfajta külső parancsnak
megfelelni akarást vár tőlünk, hanem szívből jövő, elkötelezett életet.
Beavat Isten tervébe, részesei leszünk mindannak, amiért ebbe a világba
jött. Nem maradhatunk közömbösek. (Túri Krisztina)
Milyen
gyakran olvassuk a Bibliát. Soha nem olvassuk? Vagy csak ritkán,
időnként, hébe-hóba? Vagy rendszeresen, netán naponként? Te tudod, hogy
mennyit olvasod, hogy neked mit jelent, hogy tekintesz rá. Legyen
segítségünkre egy történet ezzel kapcsolatban:
Egy fiatalember gyakran kigúnyolta a Bibliát. Egyszer megint lekicsinylő megjegyzést tett rá.
- Olvasta maga már tulajdonképpen a Bibliát? – kérdeztem tőle.
- Ugyan mit gondol? Én és a Biblia! Nevetséges!
Elővettem egy vadonatúj, bőrkötésű Újszövetséget:
- Nézze, ezt a szép kis Bibliát magának adom, ha megígéri, hogy elejétől végig elolvassa.
Az ajánlat nagyon csábító volt. Azután hetekig nem láttam a fiatalembert. Egyszer csak megint megjelent.
- Nos – kérdeztem -, hogy állunk a Bibliával?
Nagyon komolyan felelt:
- Tudja, különös dolog ez. Elkezdtem olvasni. Sok mindent nem értettem meg. Már abbahagytam volna, de hiszen megígértem, hogy végigolvasom! Azután sok mindent találtam benne, ami szíven talált és nyugtalanított, úgy, hogy legszívesebben eldobtam volna a könyvet. De megígértem, és végig kellett olvasnom. Később annyi vigasztalást találtam benne, hogy egészen boldog lettem. Amikor befejeztem, azt mondtam magamban: ha igaz az, amit ez a könyv mond, akkor el vagyok veszve, ha nem változtatok az életemen. Hozzáfogtam, hogy nagytakarítást csináljak a szívemben. És most – a Biblia az élet könyve számomra.
Egy fiatalember gyakran kigúnyolta a Bibliát. Egyszer megint lekicsinylő megjegyzést tett rá.
- Olvasta maga már tulajdonképpen a Bibliát? – kérdeztem tőle.
- Ugyan mit gondol? Én és a Biblia! Nevetséges!
Elővettem egy vadonatúj, bőrkötésű Újszövetséget:
- Nézze, ezt a szép kis Bibliát magának adom, ha megígéri, hogy elejétől végig elolvassa.
Az ajánlat nagyon csábító volt. Azután hetekig nem láttam a fiatalembert. Egyszer csak megint megjelent.
- Nos – kérdeztem -, hogy állunk a Bibliával?
Nagyon komolyan felelt:
- Tudja, különös dolog ez. Elkezdtem olvasni. Sok mindent nem értettem meg. Már abbahagytam volna, de hiszen megígértem, hogy végigolvasom! Azután sok mindent találtam benne, ami szíven talált és nyugtalanított, úgy, hogy legszívesebben eldobtam volna a könyvet. De megígértem, és végig kellett olvasnom. Később annyi vigasztalást találtam benne, hogy egészen boldog lettem. Amikor befejeztem, azt mondtam magamban: ha igaz az, amit ez a könyv mond, akkor el vagyok veszve, ha nem változtatok az életemen. Hozzáfogtam, hogy nagytakarítást csináljak a szívemben. És most – a Biblia az élet könyve számomra.
Minden
ember szíve a boldogságért kiált. Az emberek még sohasem keresték a hőn
óhajtott boldogságot ennyire rossz helyeken, mint ma. A leggyakoribb
hiba a gyönyörben és az anyagi javakban keresni. Hiábavaló ezekben
keresni. Bármilyen boldogság, amely testi örömből ered, eltűnik, mihelyt
az öröm forrásaként szolgáló cselekedet abbamarad. Bármilyen boldogság,
ami anyagi javakból származik, megszakad, ha az anyagi javak
megszűnnek.
Az a boldogság, amit Isten gyermekeiként keresnünk kellene, nem az
egészséges állat boldogsága, vagy nem az olyan ember boldogsága, akinek
mindene megvan, hanem mély, belső beteljesülés a szívünkben, amely békét
és örömet áraszt. Ezt a boldogságot nem befolyásolják azok az érzések
és érzelmek, amelyek a testünkön hullámoznak át egyik pillanatról a
másikra. Ezt a boldogságot nem befolyásolják életünk külső körülményei.
Ez a boldogság állandó, annak az eredménye, hogy életünket Istennel
egyesítjük. Ez az egyetlen igaz boldogság, és ezt csak imádsággal lehet
elérni. A bensődben keresd. “Isten országa bennetek van.”
Szeretetre születtem.
Szophoklész
Szeretni Istent, és általa szeretve lenni: ez a legnagyobb érték, amely mindörökre megmarad. (Alister McGrath)
Többfajta bibliafordítás létezik a világon. Magyar nyelven is olvashatunk többfélét. A két legelterjedtebb a Károli- és az újfordítás. Én az újfordítást jobban kedvelem, mert a beszélt mai nyelvhez nagyon közel áll, könnyen érthető. Igaz, elismerem, hogy a Károli Gáspár-féle fordítás több helyen hűebb az eredeti szöveghez. Ezzel kapcsolatban eszembe jut, hogy egyszer egy lelkészt megkérdeztek arról, hogy melyik a legjobb bibliafordítás. Mit gondoltok mit válaszolt? Kicsit meglepő volt, de azt mondta, hogy az, amelyiket az életedbe fordítod le. Mennyire igaza van! Isten Igéje ugyanis nemcsak informálni akar, hanem elsősorban átformálni. Meg akarja változtatni az életedet. Persze csak, ha engeded. Ha kemény szívedről lepattannak az igei üzenetek, akkor nem formál téged, de ha megnyitod a szíved előtte, akkor formál, alakít téged. Ezért is írja Jakab apostol: legyetek az igének cselekvői, ne csak hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Olvasni és hallgatni az igét, ez az első lépés. A második pedig megélni, cselekedni. Akkor formál igazán bennünket, ha megtesszük, amit belőle megértettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése