A fiatalok és az öröm Istene
A sátán többnyire kétféle megtévesztéssel akarja eltántorítani az erénytől a fiatalokat.
Az első, amikor azt ülteti a fejükbe, hogy az Úr szolgálata unalmassá teszi az életet, s így kivész belőle minden szórakoztató és örömteli dolog. Kedves fiatalok, ez nem így van! Én olyan keresztény életmódot szeretnék tanítani nektek, amely egyben vidám és boldog. Megismertetem veletek az igazi szórakozásokat és örömöket, hogy azt mondhassátok Szent Dávid prófétával: Szolgáljunk az Úrnak szent örömmel, szolgáljátok az Urat vidám énekszóval.
A másik megtévesztés az a remény, hogy az élet hosszú, kényelmesen ráérünk hát a megtéréssel öreg korunkban, vagy a halálunk óráján. De ki biztosít téged arról, hogy eléred az idős kort? Ehhez szövetséget kellene kötni a halállal, hogy várjon, amíg elérkezik az a bizonyos idő, ám az élet és halál az Úr kezében van. Mert ha a mi Istenünk hosszú életet szánna is nekünk, gondoljátok csak meg: amilyen úton egy fiú fiatal korában jár, azon fog járni idős korában is, amíg csak meg nem hal. Ha fiatalon jó életet választunk, akkor jó lesz az öregkorunk, jó lesz a halálunk és az örök boldogságunk kezdete is.
Bosco Szent János
A Magnificat tanítása
Mária elmondta Erzsébetnek rendkívüli tapasztalatát. A Magnificatban – amelyben ezt megosztotta – már látható, hogyan ad értelmet a Máriában már élő Krisztus az elmúlt századoknak, a jelennek és a jövő évszázadoknak (...).
Máriának ez a látogatása azonban nem csak azért történt, hogy kifejezze szeretetét, és nem is csak azért, hogy elénekelje a Magnificatot. Krisztus jelenléte benne megszentelte Erzsébet méhében annak fiát, Keresztelő Jánost.
Szem előtt tartva a kellő arányosságot, valami hasonló történik, amikor valaki (...) alázattal, tárgyilagosan és meggyőződéssel elmond valamit Krisztus jelenlétéről saját lelkében, s megosztja saját természetfölötti tapasztalatát. Gyakran előfordul, hogy aki ezt hallja, azt megérinti a kegyelem, megtér. Egy ilyen elbeszélésben ugyanis van valami, ami messzebbre nyúlik az illető egyszerű történeténél. Benne megláthatjuk egy több évszázados fa most nyíló virágát, amely ennek a fának, vagyis az Egyháznak az életerejét tanúsítja.
Chiara Lubich
Amikor nincs közöttünk Jézus
Azt kérdezitek tőlem: „Hogyan lehetnek olyan szerencsétlenek, hogy nem vágynak Krisztus jelenlétére maguk között?” Igen, mi magunk vagyunk azok, akik egymással harcolunk.
Valaki talán ironikusan rávághatja: „Mit beszélsz? Nem látod, hogy egy fedél alatt, ugyanabban a templomban vagyunk, közösen imádkozunk? Milyen megosztottságot látsz közöttünk?”
Itt semmilyet, de amikor összejövetelünk véget ér, kritizáljuk egymást, óvakodunk és félünk egymástól, a szomszédunkkal suttogunk, és ha látjuk, hogy közeledik egy harmadik, gyorsan elhallgatunk és témát váltunk.
Azt mondjátok erre: „Mindezt nem azért tesszük, hogy megbántsunk másokat, hanem hogy megvédjük magunkat.” Pont ez az, ami fájdalommal tölt el engem: testvérek között élünk, s mégis szükségét érezzük, hogy őrködjünk, hogy ne érjenek sérelmek, és megannyi óvintézkedést hozunk.
Azt mondhatnád erre: „De engem megbántottak.” Ha testvéred igazságtalan volt veled szemben, imádkozz Istenhez, hogy legyen hozzá irgalmas. A te testvéred, tagja a te testednek, ugyanahhoz az asztalhoz hivatalos, amelyikhez te.
Aranyszájú Szent János: 8. homília a Római levélhez
Az életet megvilágosító fény
Amint zarándoklata során ott ült Manréza közelében a folyóparton, értelmének szemei kezdtek megnyílni. Nem látomást látott, hanem sok mindent megértett és felismert, lelki dolgokat csakúgy, mint a hitre és a tudományra vonatkozókat. Mindezt olyan nagy megvilágosodással, hogy mindent egészen újnak látott. Nem tud külön-külön elmagyarázni minden részletet, amit akkor megértett, bár sok ilyen volt. Inkább nagy világosságot kapott értelmében, úgyhogy ha összegyűjti az egész élete során, egészen hatvankét éves koráig Istentől kapott számos segítséget és azt a sok mindent, amit megtanult, még ha mindent egybetesz is, akkor sem kapott annyit, mint ezen egyetlen alkalommal.
Loyolai Szent Ignác: A zarándok elbeszélése
Bocsássunk meg fáradhatatlanul!
Mit jelent, hogy „mossátok meg egymás lábát”? Hogyan váltható ez tettekre a gyakorlatban? Minden jócselekedet, melyet másokért teszünk, lábmosás, szolgálat. Az Úr arra hív bennünket, hogy hajoljunk meg, tanuljuk meg az alázatot, vegyük a bátorságot a jósághoz. Készen arra, hogy esetleg elutasítanak, mégis higgyünk a jóságban és legyünk benne állhatatosak.
Ennek a gesztusnak azonban mélyebb jelentése is van. Az Úr az Ő jóságának erejével tisztára mossa szennyes lelkünket. Egymás lábának megmosása ezért mindenekelőtt azt jelenti, hogy fáradhatatlanul megbocsátunk egymásnak, minden alkalommal közösen újrakezdünk, bármilyen haszontalannak is tűnik ez. Azt jelenti, hogy egymást támogatva megtisztítjuk egymást, elfogadva azt, hogy a többiek tartanak fenn minket. Azt jelenti, hogy megmossuk egymást, így kölcsönösen Isten Igéjének megszentelő erejét ajándékozzuk egymásnak, és felkészítjük egymást az isteni szeretet Szentségének befogadására.
XVI. Benedek pápa: Nagycsütörtöki levél, 2006
Cölibátus: a szeretet ajándéka
A papi cölibátus olyan ajándék, amely a mennyei életet készíti elő. A legnagyobb ajándék, amelyet az ember papszentelése napján felajánlhat Jézusnak, az a szűzi szíve, a szűzi teste. Mi papi cölibátusnak hívjuk. Olyan, mint Krisztus szűzi szerelme Egyháza iránt, melyet a papok jelenítenek meg. Az Egyház Krisztus teste, Krisztus menyasszonya.
A cölibátus nemcsak a mi ajándékunk, hanem sokkal inkább képességünk arra, hogy befogadjuk Isten ajándékát, Isten választását. Buzgón elmélkedjétek át a tényt, hogy Neki, a világegyetem Teremtőjének van ideje számotokra, kicsiny teremtményei számára.
A papi cölibátus olyan űrt hoz létre, amely lehetővé teszi, hogy befogadjunk egy másik csodálatos ajándékot, melyet csak Jézus tud nyújtani és ajándékozni: az isteni szeretetet. Jézus Önmaga értékes ajándékát nyújtja, személyes és hűséges barátságát, amely egy egész életen át tart gyöngédségben és szeretetben. Semmi sem veheti el hűségét. Ő hűséges marad.
Boldog Kalkuttai Teréz: Csak szeretetből
Őrizzük meg a jelek hatalmát
Uram, vésd belénk mások iránt tanúsított magatartásodat, amely mindig kész volt mások szolgálatára. Taníts meg minket úgy cselekedni, ahogyan te: hogy “levessük a ruhánkat” (amint te tetted, az utolsó vacsorán).
Levessük a haszonra törés, a számítgatás, a személyes érdekek ruháit, és öltsük fel a közösségi lelkület ruhátlanságát. Vessük le a nagypolgári viselkedést, hogy felölthessük a szerénység, az egyszerűség és könnyedség átlátszóságát.
Vessük le a uralkodás, az arrogancia, a hegemóniára törés, a hivatalunkkal való visszaélés, a halmozás ruháit, hogy gyengeségbe, szegénységbe öltözzünk, jól tudva, hogy a “szegény” nem annyira a “gazdag” ellentéte, mint inkább a “hatalmasé”.
El kell hagynunk a hatalom jeleit, hogy képesek legyünk csak a szegénység jeleit megőrizni.
Tonino Bello: Stóla és munkaruha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése