Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A Lélek visszavisz az igazi értékhez

Olyan korban élünk, amikor – úgy tűnik – a Lélek fellazítja az afféle megrögzött kereteket, mint például a zárt spirituális „kasztok” külön kis világai, amelyek alig tartanak fenn kapcsolatokat a társadalmi lét síkján. Társadalmunk hozzászokott, hogy a saját önállóságukat és magánérdekeiket kereső szervezetek szemben állnak egymással. A Lélek igyekszik visszavinni az embert a lényegi értékhez, amelynek Isten Jézus által kizárólagos elsőbbséget adott: a szeretetközösségben megélt kapcsolatokhoz. Ember és ember között, a szerzetescsaládok és az egyházmegyés papok között, valamint a „tökéletesség állapotát” élők és az Igino Giordani által a „lelki proletariátusnak” nevezett rétegekhez tartozók között.

Isten háromságos közösség. Nincs más célja az általa teremtett emberekkel, mint hogy a sajátjához hasonló közösségbe gyűjtse őket.

Silvano Cola

A pap „szentháromságos ember”

Nekünk papoknak, mivel az a hivatásunk, hogy Jézus életét és küldetését éljük, az Egyházat kell szolgálnunk, amely egyre inkább a Szentháromság életét mintázza.
Kell, hogy a pap olyan „szentháromságos ember” legyen, mint Jézus. S úgy mint Ő, arra hivatott, hogy hirdesse és előmozdítsa azt az új életet, amely a háromszemélyű egy Isten kinyilatkoztatása, és egyúttal ennek az isteni életnek a közlése is. Agapéra (ajándékozó szeretetre) alapozott lét, mely az emberi együttélés alapvető kritériuma. Nekünk papoknak kell „egybegyűjtenünk Isten népét, az egy Lélek által éltetett testvéreket” (LG 28.). De hogyan tehetjük ezt, ha nem tapasztaljuk magunk között, a papi testületben a szentháromságos egységet? Ezért a zsinati dokumentum ugyanazon pontja (LG 28.) hozzáteszi, hogy „minden papot bensőséges testvériség kössön össze”.
Nem szabad megengednünk, hogy ez a „szentségi testvériség” csak szép szólam maradjon, ami a valóságban nem jelent semmit az életünkben.

Jesús Castellano Cervera: A pap mint szentháromságos ember

Az Ő miséje és a mi misénk

Ha szenvedsz, és szenvedésed akkora,
hogy megbénít minden tevékenységet,
emlékezz a misére.
A misében Jézus ma is, mint akkor,
nem dolgozik, nem beszél:
föláldozza magát szeretetből.
Az életben lehet sokat tenni, sokat beszélni,
de a szenvedés hangja a legerősebb szó:
betör az Égbe.
Ha szenvedsz, merítsd fájdalmadat az Övébe:
mondd a magad miséjét.
És ha a világ nem ért meg, ne jöjj zavarba:
elég, ha ért Jézus, Mária és a szentek.
Tarts velük és hagyd folyni véred
az emberiség javára,
akárcsak Ő!
A mise!
Nagyságát hogy is értenénk!
Az Ő miséje, a mi misénk.

Chiara Lubich

Isteni tánc a földön

Istenbe, vagyis az Atyába, a Fiúba és a Szentlélekbe vetett hitünk nem merül ki abban, hogy szakértői konferenciákon beszélünk Istenről, vagy szép szertartásokon beszélünk hozzá. Ha nem vagyunk készek vállalni a kényelmetlenséget és Istenben élni, a Szentháromság misztériuma mindig olyan lesz, mint egy matematikai fejtörő.

Isten belső mozgásai – mint egy isteni tánc az Atyától a Fiú felé és a Fiútól az Atya felé, valamint a Lélek közvetítése – folyamatosan új lehetőségeket nyitnak e kapcsolatokon belül, föltárva az Egy és Három lényegileg missziós jellegét.

Az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetének leírása csúcspont az ősegyház számára, amelyben Isten missziós arculata különlegesen élő. Isten teremtő és megváltó műve még egyszer kirobban az emberi élet szintjén, miközben a Lélek az egyes embereket és az egész közösséget arra indítja, hogy a halállal és a reménytelenséggel szemben életet, reményt és jövőt kérjen.

Myra Blyth

Mindenkivel együtt érző és mindenkit felülmúló

A lelkipásztor legyen mindenkivel együtt érző, és az elmélkedésben mindenkit felülmúló, hogy bensőséges szeretete által mások gyengeségét magára vegye, az elmélkedés mélysége által pedig a természetfölöttiek után vágyakozva önmagát is felülmúlja. Nehogy magasra törve felebarátai gyengeségeit megvesse, vagy felebarátai gyengeségeihez hasonulván elmulassza az odafönt valók utáni vágyódást.

A lelkipásztorok úgy viselkedjenek, hogy titkos dolgaikat se szégyelljék előttük felfedni az alattvalók; hogy midőn e kisdedek a kísértések hullámait szenvedik, a lelkipásztor megértéséhez, mint az anyai ölbe meneküljenek, és azt, ami a kísértő bűn szennyéből rátapadt, buzdításának vigasztalásával és imádságos könnyekkel mossa le.

Nagy Szent Gergely