Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A gyökerekig

Krisztus kinyilatkoztatja nekünk, hogy az isteni élet szentháromságos közösség. Atya, Fiú, Szentlélek a szeretet tökéletes kölcsönös közösségében élnek, az egység legmagasabb fokú misztériumában. Ebből árad ki minden szeretet és minden más közösség az emberi lét nagyságát és méltóságát szolgálva. (…)

A közösség, amelyet az emberek között fel kell építeni, olyan közösség, amely áthatja létüket egészen szeretetük gyökeréig, s ennek meg kell nyilvánulnia az élet minden területén, a gazdaságban, a társadalomban és a politikában is.

A Pueblai Konferencia záródokumentuma

Áttetszőség

Az egyházi hivatalt könnyen lehet úgy használni, mint afféle bevehetetlen erődítményt. Hiszen aki prédikál, „föntről”, a szószékről beszél anélkül, hogy párbeszédbe lépne a jelenlevőkkel. Ez pedig a lehető legkockázatosabb helyzet, amely emberek közt fennállhat. Könnyen megtörténhet ugyanis, hogy a pap a szószékről beszélést magára nézve természetesnek tekinti, s ezt veszi alapul a vele egyenrangú emberekkel való kapcsolataiban.

A papi életformát csakis a tiszta és őszinte hitben, vagyis Krisztus erejében lehet megélni. Minél inkább szolgál a pap, annál áttetszőbbé válik – és minél inkább címeket, méltóságokat ölt magára, a hitelessége annál homályosabb lesz.

Hans Urs von Balthasar

Átütő erővel

Amikor az apostolok Máriával együtt összegyűltek, hevesen elárasztotta őket a Szentlélek, ők pedig átütő erővel hirdették az élet igéit, és ezreket nyertek meg Jézus követésére. Kereszteltek és építették az Egyházat.

Máriával… a szeretet jelenléte volt ő. Egy újfajta szereteté.

Ha mi, keresztények úgy szeretnénk egymást, mintha Mária, Édesanyánk köztünk lenne, azt hiszem, jobban megértenénk Isten igéjét, amit az apostolok utódai hirdetnek, és ez olyan erővel hatna át bennünket és másokat, hogy elindítaná körülöttünk a keresztény forradalmat.

Chiara Lubich

Isten és az emberek között

A pap az örök Isten és az emberek között közvetít. Mit kell tehát tennie? Hirdetnie az embereknek Isten bölcsességét, az élő Isten igazságát. Mit kell tennie? Közvetíteni az embereknek Isten irgalmát, az élő Isten misztériumát, amint az jelen van a szentségeklben.

Másrészt föl kell ajánlania Istennek az emberek vágyait, szükségleteiket, bűneiket, örömeiket és szenvedéseiket. Értjük mit jelent mindez? Isten embere: ez a pap. Mindent összekötni és egyesíteni az élő Istennel: ez a pap nagy küldetése, mindenkori élethivatása. Ez fontos, ugyanakkor nehéz föladat is korunkban.

Josef Kentenich (Schönstatt, 2009)

Eggyé válni az Egyház fájdalmaival

Az Egyház arculatának, amely néhol áttetszően fényes, néhol azonban a sötétség homálya fedi, vissza kell tükröződnie minden keresztényben, minden keresztény közösségben. Ez azt jelenti, hogy eggyé kell válnunk nem pusztán az Egyház minden örömével, reményével, új virágzásával és terjedésével, hanem minden fájdalmával is, mint a felekezetek közötti egység hiánya, a fájdalmas helyzetek, a romboló vitatkozások, a veszély, hogy évszázados értékek mennek veszendőbe, vagy annak megtapasztalása, hogy sokan megtagadják vagy nem fogadják el Isten üzenetét, amelyet az ő üdvösségükre hozott a világba.

Az fogalmazódott meg bennem, hogy minden igazi kereszténynek stigmatizáltnak kellene lennie, ha nem is a szó legszorosabb értelmében, spirituálisan azonban mindenképpen.

Megértettem, hogy a keresztények stigmái napjainkban éppen az Egyháznak ezek a titokzatos, de legalább annyira valós sebei.

Ha Krisztus szeretetének mértéke a mi életünkben nem hozza közel hozzánk ezeknek a sebeknek a fájdalmát, nem vagyunk olyanok, amilyennek Isten ma látni akar bennünket.

Chiara Lubich: Santificarci Chiesa

Van, aki vet, és van, aki arat

Ki buzdítja a katolikus papokat arra, hogy a lehető leginkább egységben legyenek más hagyományú felekezetek papjaival és lelkipásztoraival?

A Keresztre feszített Jézus az elhagyatottság kiáltásában magára vette a világon létező minden szakadást, bűneink minden örökségét. Általa keressük egymást, általa szeretjük egymást, remélünk, és nem adjuk fel, ha a vállalkozás merésznek tűnik.

Ő, aki a történelem szívében megfizette a világ minden szakadását, a keresztények között létrejött szakadást is, még nem látta mérhetetlen fájdalmának minden gyümölcsét. Úgyhogy ő az, aki buzdít bennünket a vetésre, akkor is, ha nem mi leszünk azok, akik aratni fognak. Ő az, aki buzdít, hogy az Egyház javát nézzük, mindazokét, akik utánunk jönnek. És Ő győz meg bennünket arról, hogy ha nincs, aki elkezdi, és aki állhatatosan kitart, akkor az sem lesz, aki majd be tudja fejezni.

Chiara Lubich