A Szentháromság-Isten képe szerint
Az Egyház közösség, az üdvösség pedig közösségben való élet.
Korunk kultúrája is lassanként hangsúlyozni kezdi, hogy az emberi teremtmény csakis a közösségben találhatja meg a saját identitását, itt tudja kifejezni saját egyedülállóságát.
Közösség, nem pedig elkülönülés, páratlan mivolt, nem pedig összekeveredés: mindez éppen azt tükrözi vissza, hogy Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve, akit a hit szentháromságos Istennek mutat be.
Jézusnak pedig kifejezett kívánsága, hogy ennek a keresztények között az Egyházban megvalósuló közösségnek láthatóvá kell válnia: „hogy a világ higgyen”. Ez nem más, mint a Szentháromság titkának társadalmi kifejeződése, vagyis azé a titoké, amely a kereszténységet megkülönbözteti más vallásoktól.
Silvano Cola
A tetteiben boldog ember
Legyetek megvalósítói az igének s ne csak hallgatói, különben önmagatokat csaljátok meg! Aki ugyanis csak hallgatja az igét, de nem valósítja meg, hasonlít ahhoz az emberhez, aki tükörben szemléli természetes külsejét. Magára pillant ugyan, de továbbmegy s menten elfelejti, milyen is volt. Aki azonban figyelmesen beletekint a szabadság tökéletes törvényébe, sőt el is mélyül benne, és nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója, az boldog lesz tetteiben.
(Jak 1,22-25)
Az egyetlen nyáj: az emberiség!
A klérus természete szerint hajlamos az Egyházat egy plébánia vagy egy esperesi kerület formájában elképzelni; mint egy nyájat amelyet valamiképpen tekintetével irányíthat, s amely felett gyakorolhatja papi feladatait. Ez a kölcsönös és befejezettnek tűnő kapcsolat, a lelki gondozók és a gondozottak között (akik a gondozás „tárgyát” képezik), úgy tűnik, mintha az ideális, sőt talán reális megjelenése volna az „egy nyáj és egy pásztor” gondolatnak. De ilyen esetekben elfelejtik megjegyezni, hogy az egyetlen pásztor nem a pápa, hanem Krisztus, és az egy nyáj nemcsak az Egyházhoz már eljutott bárányokat jelenti, hanem az egész emberiséget, a maga teljességében.
Ez a leszűkített elképzelés szerencsétlen módon különböző vonatkozásokban is megjelenhet. Eredménye pedig elsősorban az lesz, hogy az Egyház missziós küldetése és a világra való nyitottsága megszűnik.
Hans Urs von Balthasar: A papi egzisztencia
Kölcsönös felelősség
A papságban való közös részesedés alapján tudatosítsák a papok, hogy fokozottan felelősek azokért, akik valamilyen nehézséggel küzdenek. Idejében segítsenek rajtuk, ha szükséges, diszkréten figyelmeztetve őket. Azok iránt, akik valamiben hibáztak, legyenek nagylelkűek, bánjanak velük testvéri szeretettel, kitartóan imádkozzanak értük Istenhez, s éreztessék velük, hogy valóban testvéreik és barátaik.
Presbyterorum ordinis 8.
Megvalósulás az „igen”-ben
A Krisztussal való egyesülés feltétele a lemondás. Ez magában foglalja azt, hogy nem a mi utunkat és a mi akaratunkat akarjuk követni; hogy nem vágyakozunk arra, hogy ezzé vagy azzá váljunk, hanem Őrá hagyatkozunk, készen arra, hogy felhasználjon minket ahol és amilyen módon akar.
A papszentelés „igen”-jében megtettük ezt az alapvető lemondást, azt, hogy nem akarunk öntörvényűek lenni, és nem az „önmegvalósítást” akarjuk élni. Azonban napról napra valóra kell váltani ezt a nagy „igent” a sok kis „igen”-ben és a kis lemondásokban. A kis lépéseknek ezek az „igen”-jei, melyek együttesen alkotják a nagy „igent”, csak akkor valósíthatók meg keserűség és önsajnálat nélkül, ha Krisztus valóban életünk középpontja, ha igazán bizalmas viszonyba kerülünk Vele. Ebben az esetben, valóban megtapasztaljuk, a lemondások közepette is, hogy van, ami az első pillanatban fájdalom okozója lehet, mégis a Vele való barátság öröme növekszik általa, és mindezek a kis és olykor a nagy dolgok is az ő szeretetének jelei, mely folyamatosan jeleket és szeretetet ad nekünk. „Aki elveszíti önmagát, megtalálja.” Ha merjük elveszíteni önmagunkat az Úrért, megtapasztaljuk, hogy mennyire igaz az ő szava.
XVI. Benedek pápa: Nagycsütörtöki homília, 2009
Szentek lehetünk
Igen, lehetünk szentek, és mindnyájunknak dolgozni kell azon, hogy szentté váljunk. A szentek hozzánk hasonlóan halandók voltak, gyöngék, a szenvedélyeknek kitéve, akárcsak mi, és a rendelkezésünkre álló segítségek is ugyanazok: egyazon kegyelmek, egyazon szentségek...
Szentté válhatunk, hiszen hogyan is tagadná meg segítő kegyelmét a jóságos Isten, hogy szentté váljunk? Ő a mi Atyánk, Üdvözítőnk és Barátunk. Szenvedélyesen vágyik arra, hogy lásson bennünket megszabadulni az élet rossz dolgaitól. El akar bennünket halmozni mindenféle jóval, miután már ezen a világon csodás vigasztalásokat juttatott, melyek az égieknek az előízei, s melyeket én mindnyájatoknak kívánok.
Vianney Szent János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése