A kegyelem a bűnözők reménysége és a szentek menedéke.

Spurgeon


A mai embert az érzékiség rángatja, csak a csábító-szépet ismeri s az öreg arc hatalmas szépségéhez kevésnek van szeme. (Weöres Sándor)



A Szentlélek szerint hirdetett evangélium vagy meggyőz, vagy felingerel. (Russel)


A világ Isten szőtte szőnyeg, mi csak a visszáját látjuk itt, és néha - legszebb perceinkben - a színéből is valami. (Reményik Sándor)



Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd. (Marquez Gabriel Garcia)



Anyám azt mondta: az embereket hibáikkal együtt kell szeretni. Hogy ez mennyire igaz, akkor tudjuk meg, ha elvesztünk valakit.

„Az Isten Fia, Krisztus Jézus nem lett »igen«-né is, meg »nem«-mé is, hanem az »igen« valósult meg őbenne.” (2Kor 1,19)

Nagy kérdés, hogy mit jelent az „igen” az életünkben. Egy diplomata így viccelődött: „Ha egy diplomata azt mondja, igen, az azt jelenti: talán. Ha azt mondja, talán, akkor az azt jelenti: nem. Ha azt mondja, nem, akkor nem is diplomata.” El lehet igazodni egy ilyen mesterkélt világban, esetleg ezt a képességet kellene valahogy minél előbb elsajátítani? Felesleges: sehova sem vezet, mert semmibe veszi a másikat. Jézus nyomatékosan utalt rá, hogy igenjeink legyenek igenek, nemjeink pedig nemek. Legyen a mi szavunk is igen, ha igen, és nem, ha nem. Megéri! (Sándor Frigyes)

„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Mt 5,7)

Döbbenetes élmény újra és újra átélni, milyen relatív a boldogság. Néha egy ölelés, egy kedves szó, egy elesett ember megsegítése akkora örömöt tud szerezni, amelyet máskor valami nagy értékű ajándék sem. Az irgalom valóban boldoggá tud tenni. De az igazi boldogságot akkor tudjuk átélni, ha megtapasztaljuk az igazi irgalmat, méghozzá azt, hogy Isten önmagát áldozta fel, hogy élhessünk. (Pongrácz Máté)

Egyszer egy fiatal lány jött valamelyik Indián kívüli országból a Szeretet Misszionáriusaihoz, hogy velük együtt dolgozzék.
Szabályzatunk szerint annak, aki dolgozni jön hozzánk, a megérkezése utáni napon el kell mennie a Haldoklók Házába. Megpróbáltam elmagyarázni ennek a lánynak: "Látta a papot a szentmisén, milyen gyöngéd szeretettel és milyen óvatosan fogta meg az ostyakenyér Krisztusát? Amikor a Haldoklók Házába megy, tegyen Ön is ugyanígy; mert szegényeink elgyötört testében ugyanazt a Krisztust fogja megtalálni."

Kalkuttai Teréz Anya



Én is világot hódítani jöttem s magamat meg nem hódíthatom.
Csak ostromolhatom nehéz kövekkel vagy ámíthatom és becsaphatom.
Valaha én is úr akartam lenni, ó bár jó szolga lehetnék!
De jaj, szolga csak egy van: az Isten s uraktól nyüzsög a végtelenség.

Weöres Sándor



FOGADD EL...

Megfáradt testtel és lélekkel
Egy túlzsúfolt, hajszolt nap után.
Hadd mondjak néma áldást Néked,
Szerető, Teremtő Atyám...

Hadd mondjak áldást szívemből,
Hisz szavakhoz oly gyönge a szám.
De oly csekély a szó ereje,
Félek, nem ér fel hozzád imám.

Hadd mondjak áldást mindenért,
Mi utamon ért, s még mi vár.
S hadd köszönjem meg halkan az erőt,
Mit Te adtál, átlépni gondok garmadán.

Hadd mondjak áldást a könnyért,
És hadd áldjalak minden mosolyért.
De tudom: az áldás is kevés.
Fogadd el hát szívem, s életem,
Fogadd el Atyám mindenért...


Istenünk, add, hogy megértsük: a szolgáló szeretet nagyobb hatalom minden földi hatalomnál. Add, hogy szembe tudjunk nézni kudarcainkkal, és megértsük: életünkből nem hiányozhat soha a kereszt, amelynek vállalásából számunkra is élet fakad. Add, hogy tudjuk vállalni mindig a jövőt! Add, hogy tudjuk elfogadni és igazán életre nevelni a gyermekeket: tudjunk különbséget tenni igazi értékek és látszat-javak között. Add, hogy egymást elfogadó, egymásnak szolgálni képes emberek lehessünk!


Mások megértéséhez csakis önmagad megismerésén keresztül juthatsz el.


Miként lehetne annak tartós békessége, aki másnak dolgaiba belekeveredik, ki idegen ügyek után szalad, s aki ritkán és keveset száll magába. (Kempis Tamás)

„Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó.” (Róm 12,17)

Isten országában más a „fizetőeszköz”, mint a világban… Jézusnak egyetlen tanítása sem csupán elmélet. A golgotai kereszt mutatta meg, hogy milyen az: szeretni az ellenséget. Tűrni az arculütést, és nem ütni vissza. Tűrni szidalmat, és nem visszavágni. Nekünk nem kell kereszthalált elszenvedni, ezt megtette helyettünk Krisztus. Ha őt követjük, akkor bocsánatot kérünk, és megbocsátunk. Jóra magyarázunk, és embertársunk javát akarjuk, nem romlását. Adunk, és nem várunk viszonzást, mert bőségesen meg vagyunk jutalmazva Isten atyai kezéből. (Kőháti Dóra)

 Önmagunk megüresítése nem abban áll, hogy olykor-olykor hajlandók legyünk valami gyöngeséget elhagyni, hanem abban, hogy a fejszét saját énünk gyökerére vessük.

A jelentéktelen dolgokat is lassan és jól kell elvégezni.

Don Bosco

A nagymacska meg a kismacska együtt horgászott. Szitakötő röppent el mellettük. A kismacska azonnal lecsapta a horgászbotot, és üldözőbe vette a szitakötőt, de a szitakötő elmenekült. A kismacska üres manccsal tért vissza a partra. Ezalatt a nagymacska jókora halat fogott.
Kicsit később pillangó szállt el a közelben. A kismacska megint letette a horgászbotot, és a pillangó után vetette magát, de a pillangó tovalibbent, s a kismacska ismét üres manccsal tért vissza a partra. A nagymacska ezalatt megint kövér halacskát fogott.
- Hát az én horgomra miért nem akad egyetlen kis hal sem? - háborgott a kismacska.
A nagymacska ránézett, és azt felelte:
- A horgászásra kell figyelned, nem holmi szitakötőket meg pillangókat üldöznöd. Ha nem figyelsz, soha nem fogsz egyetlen halat sem.
A kismacska megfogadta a nagymacska tanácsát. Amikor megint feltűnt egy pillangó, ügyet sem vetett rá. Nem tellett sok időbe, a kismacska jókora halat emelt ki a vízből.

A szivárvány gyönyörű színeiben csak az eső prizmáján keresztül gyönyörködhetsz.


Aki meg akar tenni valamit, talál rá módot. Aki nem, talál rá kifogást. (Stephen Dolly)


Ahol szeretet van, ott nem terhes a munka, de ha terhes is lenne, kedvessé teszi azt a szeretet.


Az élet nehézségeit ugródeszkaként is használhatjuk...



Az emberélet keresztjei olyanok, mint a kottában a keresztek: fölemelnek. (Beethoven)


Az óember nem a kereszt alá, hanem a keresztre való. Ha Jézussal együtt megfeszíttettél, te is diadallal kiálthatod: elvégeztetett!



Bátor dolog a veszélyt választani, amikor el is menekülhetsz. De ha már választhatsz, légy bátor!



Csak, ha leereszkedünk a szakadék mélyére, akkor találjuk meg az élet kincseit. Ahol összerogysz, ott lapul a kincs. Amit keresel, az éppen abban a barlangban rejlik, ahová félsz belépni.

Joseph Campbell


Ha majd lemegy a Nap. Mi marad? Mit viszel magaddal az éjbe? Bántottál, szerettél, nevettél és féltél. Messze még a holnap reménye. (Károlyfi Zsófia)


Jézus a testbe öltözött kegyelem.

„Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!” (Ézs 55,6)

Az élet egyik legnehezebb dolga akkor és addig értékelni valakit, amíg velünk van. Az ember valahogy úgy él a világban, hogy sosem méltányolja, becsüli meg a jelent. Mindig a múltba vagy a jövőbe vágyódik. Így van ez Isten és az ember kapcsolatával is. A jelenben sokaknak nem számít igazán Isten. Sokszor hallott mondat: „Régen a szüleim, nagyszüleim mindig jártak templomba. Majd ha öreg leszek, én is elmegyek.” Ézsaiás ezek ellen a mondatok ellen emeli fel szavát. Mert tudja, most van itt az alkalmas idő. Most kell átélni Isten közelségének csodálatos élményét. Most, amíg közel van! (Pongrácz Máté)

„Pál írja: Tanulják meg a mieink, hogy jó cselekedetekkel járjanak elöl ott, ahol sürgős segítségre van szükség, nehogy gyümölcstelenek legyenek.” (Tit 3,14)

Isten hív bennünket, hogy ne csak szavainkkal tegyünk bizonyságot a benne megújult életről, hanem cselekedeteinkkel is. Ő ad nekünk lehetőséget arra, hogy gyümölcstermők legyünk, szavaink ne mondjanak ellene tetteinknek, és fordítva. Mire való az a fa, amely nem terem jó gyümölcsöket? Ugyanakkor tudnunk kell, gyümölcseinket Isten irgalmának köszönhetjük, és azért adja, hogy másokkal is megosszuk őket. „Tanuljátok meg…!” – figyelmeztet Pál. A tanulás hosszú folyamatában is Isten van velünk, hogy amit megtanultunk, azt tovább is tudjuk adni, nem a magunk, hanem az ő dicsőségére. (Beke Mátyás)

„Uram, Seregek Istene, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk!” (Zsolt 80,20)

Milyen jó „valami újat” először kézbe venni! Egy új ruhába belebújni, egy új könyvbe beleszagolni, egy új autóba beleülni… Milyen jó a szabadság átélése – a szó szoros és átvitt értelmében is. No és mi? Mi magunk hogyan lehetnénk újak és szabadok? Magunktól biztos, hogy sehogy, csak ha Isten formál és változtat meg minket. Utunk Isten nélkül sötét és reménytelen. Általa a megszabadított, új életnek és a földi léten is átívelő szabadságnak örülhetünk mint Krisztus megváltottjai. (Kőháti Dóra)

A felvonó, amelynek egészen az Égig kell emelnie engem, a te karjaid, ó Jézus! Ehhez nem szükséges nagyobbodnom, ellenkezőleg, az kell, hogy kicsi maradjak s hogy egyre inkább azzá legyek.

Kis Szent Teréz



A szavak, amelyek nem Krisztus világosságát hozzák, sötétséget hoznak.

Kalkuttai Teréz Anya


A szív jósága olyan, mint a nap melege: életet ad. Csak a jóság, a szeretet maradandó. Olyan, akár a forrás. Minél többet merítesz belőle, annál jobban buzog.


Ahhoz hogy megleld a boldogságot, képesnek kell lenned, hogy figyelmen kívül hagyd azt, amivel az élet tartozik neked, és elgondolkozz azon, hogy te mivel tartozol az életnek. (D.B.)



Akit nem érdekel Krisztus keresztje, nem érdekli dicsősége sem.

Keresztes Szent János


Ami fáj, az nevel. (Benjamin Franklin)



Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem mijük van: mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud; tanulj meg mindenkitől tanulni.



Add Uram, hogy egyek legyünk minden testvérünkkel, a legtávolabbiakkal is, azokkal is, akikkel másképp bánsz, mint velünk. Te taníts minket szeretetre, hadd kamatoztassuk adottságainkat hátrányos helyzetben lévő testvéreink javára. Add, hogy testvér módjára szeressük őket, hogy megosszuk velük minden javunkat, eléjük sietve felkínáljuk nekik, és könyörögjünk, hogy fogadják el.

Boldog Charles de Foucauld

„Dániel emeleti szobájának ablakai nyitva voltak Jeruzsálem felé, és ő napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét.” (Dán 6,11)

Dániel példája figyelmeztet mindnyájunkat: Istennel való élő kapcsolat nélkül az életünk olyan légüres térben van, amely semmi mással nem tölthető ki, és éppen ezért a pusztuláshoz vezet. Dániel tisztában volt vele, hogy imádságával szembeszáll a király akaratával, és életét teszi kockára, de azt is megtapasztalta, hogy életét igazán csak akkor tenné kockára, ha Istennel akarna szembeszállni. Istennel való élő kapcsolat nélkül semmi az ember élete. Istennel pedig azon teljesség felé haladhatunk, amelyre ő maga hív, amelynek értelme, célja van. (Beke Mátyás)

„Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil 4,7)

Temetési liturgiánk egyik mondata ez az igevers. Aki állt már koporsó mellett, az tudja igazán, hogy milyen vigasztaló erő rejlik ebben az egy mondatban. Emberi ésszel nézve sokszor értelmetlen mindaz, amivel találkozunk, amit át kell élnünk életünkben, főleg a szenvedés terén. Hamar szeretnénk választ kapni életünk alakulásának titkaira, miértjeire. És eközben Isten csendben lehajol hozzánk. És rá figyelve sokszor talán nem konkrét, egyértelmű választ kapunk életünk kérdéseire, hanem a hit szemet és szívet megnyitó, minden értelmet meghaladó erejét a Krisztus Jézusban. (Menyes Gyula)

Közömbösség jellemzi az életünket akkor is, amikor megpróbáljuk a felelősséget magunkról elhárítani. Amikor látjuk azt, hogy valaki bajban van, segítségre szorul, de majd valaki más, miért pont én segítsek? Majd jön egy másik vagy egy harmadik ember, majd ő fog segíteni, miért pont én legyek az, aki lehajolok és bekötöm a sebeket? Miért pont én legyek az, aki megállok beszélgetni XY-nal és meghallgatom gondját, baját? Majd valaki más.
Egy rövid történet jobban megérteti velünk saját szerepünket. Egyszer egy férfi meglát egy kislányt, aki fázik, szakadt ruhában éhesen álldogál az utcán és igen szomorú. Ekkor a férfi az Úristenhez kiált: Uram, mit tettél ezért a gyermekért? Mondd meg nekem, mit tettél ezért a kislányért? Az Úr ennyit mond: Tettem valamit, Téged teremtettelek.

Senkit nem közömbösségre teremtett az Úr közülünk. S bár mindenkin nem tudunk segíteni, de ez nem ok arra, hogy senkihez ne forduljunk oda valódi segítőszándékkal!

Napi Ige és gondolat levelezőlista

Meg kell látnom, hogy a világon mindennél nagyobb az én bűnöm, hogy megérezhessem, hogy még ennél is ezerszer nagyobb a kegyelem. (Ravasz László)

„Megpróbáltalak a nyomorúság kohójában.” (Ézs 48,10)

A kohó nem könnyen elviselhető klímájú hely. Kemence, amelyben égő szénnel vagy más energiaforrással a fémet az ércekből kiválasztják. Az értéktelen szétolvad, a nemes megmarad benne. A hasonlat találó. Aki már volt igazán mélyen – szinte felemésztő lelki vagy testi fájdalomban, gyászban, félelemben –, vagy éppen most él meg ilyet, az tudja: a szenvedés kohója valóban kihozza belőlünk az értékeset. Megmutatja, milyen a hitünk. Van-e olyan erős, hogy kiállja a tűzpróbát? A próba mindig tanulsággal jár. A nyomorúság, fájdalom kohójában is formálni és tanítani, magához fordítani akar Isten. Nem szenvedésünkben leli örömét. Ha kicsi a hitünk, ha „fáj” az életünk, forduljunk, kiáltsunk hozzá. Nem szégyen, hogy nélküle elveszettek vagyunk: ez tény. És az is, hogy ő éppen hozzánk, elveszettekhez jött el Jézus személyében. (Kőháti Dóra)

Mindig tud adni, akinek a szíve tele van szeretettel. A szeretethez nem kell erszény.


Semmi sem képes oly magasra nőni és oly mélyre hullani, mint az ember. (Hölderlin)


Sokszor rosszat teszünk, és aztán még rosszabbal mentegetjük magunkat. (Kempis Tamás)

A félelmet és a reményt jobban megszoktuk, mint hogy benne legyünk mindannak a kellős közepében, amit reméltünk, vagy amitől féltünk. (Lars Gustafsson)


A kegyelem csak annyi újat és annyi erőt tud bennünk teremteni, amennyit a Szentlélek világosságában – régi, megbízhatatlan és megromlott természetünkből halálra ítéltünk.



A nagy megpróbáltatások nagy kegyelmeket készítenek elő.

Szent Bernát



Az imádság egyedülálló lehetőség: mert az imádság által képesek vagyunk embereket, dolgokat, szükségeket és kapcsolatokat átalakítani. Az imádság ereje végtelen.



Bensődben a szeretet legyen a gyökér, ebből a gyökérből csak jó jöhet létre.



Ha ki tudjuk nevetni saját hülyeségünket, még nem lettünk teljesen hülyék.

„Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.” (1Tim 2,4)

Jó, ha gyakran eszünkbe jut Isten akarata, mert – vele ellentétben – ha őszinték vagyunk, bizony mi nem szeretnénk, ha minden ember üdvözülne. Ki-ki szinte pontosan föl tudja sorolni azokat, akikkel ilyen-olyan oknál fogva nem akar semmilyen közösséget sem vállalni. Elég, ha mindenki csak magában végiggondolja, és megdöbben, hogy mennyire szűkkeblű. Isten azonban azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, tehát nem csak azok, akiket én szeretnék. Krisztus keresztje kétezer év óta hirdeti mindnyájunk számára, hogy az ő vére kellett minden embernek az üdvösséghez. (Beke Mátyás)

„Krisztus mondja: „Én olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.”” (Lk 22,27)

Az utolsó vacsora után szólt így tanítványaihoz, akik között versengés támadt, hogy ki a nagyobb. Ne várjuk, hogy mások lépjenek oda hozzánk, és tegyenek nekünk szolgálatot! Ne várjunk, hogy legyen más a világ, hozzánk legyenek jók, és akkor majd mi is mozdulunk. Nekünk már van honnan erőt meríteni, példát venni, van kire nézni! Nincs „alacsonyrendű”, alantas szolgálat Krisztus tanítványai számára, mióta erről maga Jézus adott példát. Csak szolgálat van. Lábmosás. Lehajlás. Nem e világ logikája, hanem Jézusé: ez emel fel, ez tesz naggyá… (vö. Mt 20,26) (Kőháti Dóra)

„Minden fát a gyümölcséről lehet megismerni.” (Lk 6,44a)

Jézus kijelentését lehet negatívan és pozitívan is értelmezni. Ma viszont egyre inkább azt vehetjük észre, hogy elveszítjük, vagy elveszik tőlünk gyümölcsfelismerő képességünket. Olyan erkölcsi válságban kell megélnünk a hitünket, hogy egyre nehezebben tudunk különbséget tenni jó és rossz gyümölcsöt termő fa között. A gyümölcsfelismerő képességet kellene visszakapnunk vagy megőriznünk – ez csak Jézusra tekintve lehetséges. (Menyes Gyula)

Nem az a dolgom, hogy magamra legyen gondom. Az a dolgom, hogy Istenre legyen. Az meg az Isten dolga, hogy rám legyen gondja.
Teréz Anya

"Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek - mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik?
Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább?
Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!
Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja."
Máté 6.25-34


Nem egyformán szégyelljük magunkat ismeretlenek és ismerősök előtt; az ismerősök előtt a valóban gyalázatos tetteinket szégyelljük, az ismeretlenek előtt pedig azokat, amiket a közvélemény elítél. (Arisztotelész)


SZERETLEK ATYÁM

Itt vagyok most jó Uram, hozzád száll e dal,
Tudom sokszor hívtalak, de ma másképp szó e dal,
Mert ma nem azt kérem, hogy adj még,
Nem könyörgöm, figyelj rám,
Csak azt mondom, hogy szeretlek Atyám!

Szeretlek, ó Uram, hálám szívemből fakad,
Hiszen mindent látsz Te bennem,
Hatalmad olyan nagy!
Szeretlek, ó Uram, hálám szívemből fakad,
És éneklem, hogy áldott légy Uram!

Ismét térden állok én, s tudom, hogy hallgatsz rám,
Bár sokszor hideg szavakat szólt kopott és halk imám,
De most el kell, hogy mondjam egyszer, amit oly rég szeretnék,
Hogy szeretlek és szívem csak Tiéd!

Szeretlek, ó Uram, hálám szívemből fakad,
Hiszen mindent látsz Te bennem,
Hatalmad olyan nagy!
Szeretlek, ó Uram, hálám szívemből fakad,
És éneklem, hogy áldott légy Uram!

A mi időnket és Isten idejét nem ugyanazzal az órával mérik.


A pokol kapuja felett ez áll: a megérdemelt jutalom. A menny kapuja felett pedig ez: Isteni kegyelem.


A szeretet azt mondja: Feláldozom magam, hogy a másiknak jobb legyen.



Az “én” rendkívül fogékony az őt megillető jogok irányában, de vak az Isten igazságán és jogán esett csorba meglátására.



Az imádság lelkünk anyanyelve, ne felejtsük el soha!



EGY ÉLET A KEZEDBEN

Ha a gyerekek kritizálva élnek,
Megtanulják, milyen megbélyegzettnek lenni.
Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek,
Megtanulnak veszekedni.
Ha a gyerekek kicsúfolva élnek,
Megtanulnak szégyenlősnek lenni.
Ha a gyerekek megszégyenítve élnek,
Megtanulnak bűnösnek lenni.
Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek,
Megtanulnak türelmesnek lenni.
Ha a gyerekek bátorítva élnek,
Megtanulnak bizalommal élni.
Ha a gyerekek megdicsérve élnek,
Megtanulják megbecsülve érezni magukat.
Ha a gyerekek méltóságban élnek,
Megtanulják az igazságot.
Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat,
Megtanulnak hinni.
Ha a gyerekek hitelesen élnek,
Megtanulják, mit jelent szeretni.
Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek,
Megtanulják megkeresni a szeretetet a világon.

S ami igaz a gyermekekre, az igaz mindenkire,
Hisz mindnyájan gyermekek vagyunk.


Egy nemzet erkölcsi állapota aszerint alakul, amilyen fogalmat alkot magának Isten jelleméről. Amilyen az ember Isten-fogalma, olyan lesz az erkölcsről, felelősségről alkotott fogalma, és ez formálja ki életének tisztaságát, erejét.


Életünk külső változásai semmisek azokhoz a változásokhoz képest, amelyek gondolatainkban mennek végbe. (Tolsztoj)

„Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott. Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: »Mester, jó nekünk itt lennünk.«” (Mk 9,2.5)

Ott a hegyen a tanítványok őszinte örömmel mondták: „…jó nekünk itt lennünk.” Sokan nem találják a helyüket a világban, és éppen ott, ahol vannak, nem érzik jól magukat, akár pontosan megfogalmazható, akár csak sejthető hiánytól gyötrődnek. Kellene egy hely mindenkinek, ahol jó lennie… Isten Krisztusban elhívta az anyaszentegyházat, amely minden bűne ellenére ez a hely szeretne lenni. Teret adni az Istennel és az egymással való találkozásnak, függetlenül attól, hogy hova születtem, milyen nyelven beszélek. Hogy ez valóság legyen, ahhoz hív bennünket is Isten, hogy ami rajtunk múlik, megtegyük ott, ahová ő állított bennünket. (Beke Mátyás)

Jöjj, Szentlélek Istenünk, add a mennyből érzenünk fényességed sugarát!
Jöjj, szegények Atyja, te, bőkezűség Istene, lelkünk fényed hassa át!

Édességes vigaszunk, drága vendég, szomjazunk, édes lélekújulás.
Fáradottnak könnyülés, tikkadónak enyhülés, sírónak vigasztalás.

Boldogságos tiszta fény, szállj meg szívünk rejtekén, híveidnek napja légy!
Ihleted, ha fényt nem ad, emberszívben ellohad minden élő, minden ép.

Mosd meg, ami szennyezett, aszúságra hints vizet, orvosold a sebhelyet!
Simogasd a darabost, fölmelengesd a fagyost, útra vidd, ki tévelyeg!

Add, vegyék el híveid, kik hitük beléd vetik, hétszeres kegyelmedet!
Jámbornak jutalmazást, engedj boldog kimúlást mindörökké mennyeket!


Két dolgot tehetünk az Evangéliummal: hiszünk benne és megéljük.

Susannah Werly

„Még a föld mélyéből is újra fölhozol engem. Igen naggyá teszel, hozzám fordulsz, és megvigasztalsz.” (Zsolt 71,20–21)

Államalapításunk ünnepén adjunk hálát István királyért, akinek a több mint ezeréves keresztény Magyarországot köszönhetjük. Mi, evangélikusok pedig immár lassan ötszáz éve gyakorolhatjuk hitünket. Mindezért Istennek tartozunk hálával, aki ezt az országot és benne mindannyiunkat megtart, „még a föld mélyéből is újra fölhozva”, amikor emberi bűnök, pusztítások, természeti csapások tépázták világunkat. Van okunk ma ökumenikus körben az ünneplésre, hiszen Isten most sem vetette el ezt a sokat szenvedett népet. Mint Himnuszunkban, imádkozzunk azért, hogy áldást, jókedvet, bőséget adjon hazánknak a világ és minden nép Ura. (Kőháti Dóra)

Minden embernek, aki Krisztust nem ismeri, vagy csalódott szíve van, vagy olyan szíve, amely olyan dolgok után vágyik, amelyekben egész biztosan csalódni fog. (Vida Sándor)

Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. (János 15:13)

Egy család súlyos autóbalesetet szenvedett. Misi, a két fiútestvér közül a fiatalabbik, súlyosan megsebesült, és vérátömlesztésre volt szüksége. Misi nyolc éves bátyjának, Daninak megegyezett a vércsoportja az öccséével. Édesapja leült mellé, és elmagyarázta neki, miért szükséges ez a vérátömlesztés, és hogy milyen csodálatos lesz ez Misi számára. Rövid hallgatás után Dani azt mondta:
- Jól van, apa, odaadom a véremet Misinek, hogy meggyógyulhasson!
A kórházban félliternyi vért vettek Dani vénájából. Csak miután kivették a tűt, fordult édesapjához, s miközben könnyek peregtek le az arcán, azt kérdezte:
- Apa, mikor halok meg?
Az édesapa döbbenten eszmélt rá, hogy Dani félreértette a véradásról szóló magyarázatot. Úgy értette, hogy az összes vérét oda kell adnia, hogy megmentse öccse életét. Azt hitte, hogy amikor a véradás befejeződik, ő meg fog halni. Mégis beleegyezett, hogy kistestvérén segítsen.

„Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet!” (Jak 5,13)

Jakab apostol nem magányos Krisztus-követő embereket lát maga előtt, amikor levelét írja, hanem gyülekezetekhez tartozó keresztényeket. A közösség egyik legfontosabb erejét, az egymás terhének hordozását fejezi ki ez az igevers. Hullámvölgyek és -hegyek jellemzik hitéletünket. A hívő ember a szenvedésben és az örömben egyaránt Istenhez fordul. Az előbbi lelkiállapotban erőért, az utóbbiban háláért. Bánatunk és örömünk is Isten szeretetében oldódik fel. (Menyes Gyula)

Uram, ha azt hiszem, hogy szívemet elárasztja a szeretet, de egy őszinte pillanatban észreveszem, hogy a szeretett személyben önmagam szeretem, szabadíts meg önmagamtól!

Uram, ha meggyőződéssel vallom, hogy szegény vagyok, de egy őszinte pillanatban észreveszem, hogy büszkeségem és irigységem gazdagon burjánzik, szabadíts meg önmagamtól!

Uram ha véletlenül összekeverem a mennyek országát e világ birodalmaival, add, hogy benned boldogságot találjak, és csak benned bízzak!

Teréz anya


Veszedelmes, ha bajunk okát rajtunk kívül keressük. Lehetetlen akkor a megbánás.

Robertson

A felületes bűnbánat nemtörődömségbe visz. (Spurgeon)


A legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni.

„A mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.” (2Tim 1,10)

A halál mint a legvégső ellenség áll előttünk, ereje vitathatatlan. „Egyszer mindenkinek meg kell halnia.” Az elmúlás tragikus hirtelenséggel, váratlanul is meglepheti az embert, egyik pillanatról a másikra. Fájdalmasan korán elment barátok, rokonok jutnak eszünkbe. Még élhettek volna! A halál ereje azonban megtört. Erről beszél az üres kereszt. Jézus elhozta az elmúlhatatlan életet. Halálunk óráján majd meg kell állnunk Isten színe előtt, de tudva, hogy Jézusban kegyelmet és örök életet nyertünk. Halálunkkor Isten egyik tenyeréből áttesz a másik tenyerébe, mert nekünk is van már helyünk az atyai házban. (Beke Mátyás)

Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít.


Ha az Isten azt mondja "ma", akkor senki ne mondja, hogy "holnap".


Ha van benned akaraterő, tevékenységed legyen szeretetteljes. Ha gyönge vagy, s nincs benned tetterő, legyen gyöngeséged szeretetteljes.

Lev Tolsztoj

„Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!” (5Móz 6,4)

A híres Söma ószövetségi hitvallás mondata ez az igevers. Izráel népe páratlan módon az ókori kelet többistenhitet valló népei között az egyetlen Istenben való hitet vallotta. Ekkor fogalmazódott meg ez a hitvallás. Izráel népe a teremtő és gondviselő Istent tisztelte, aki elhívta ősatyjukat, Abrámot (Ábrahámot), és aki kivezette őket Egyiptomból, és megőrizte őket a pusztában. Mi már a megváltó és megszentelő Istent is tisztelhetjük Jézus feltámadása és az első pünkösd óta. Mi is valljuk a Sömát, de már a Szentháromság egységében. (Menyes Gyula)

Jézusom édes Szíve, én nem tudlak úgy szeretni, ahogy kell, csak általad. Nem tudok hozzád jönni, ha nem vonzol engem. Nem tudok rád hagyatkozni, ha te nem támogatsz. Hogy mindenem a tiéd lehessen, végy birtokodba, Uram, hogy ne legyek többé a magamé, hanem a Tiéd.


Mi azt kérjük Istentől, amit szeretnénk, és azt kapjuk amire szükségünk van.


Nem az a fontos, hogy jó lesz a királyi székben ülni, és uralkodni, hanem az, hogy Istent fogjuk dicsőíteni.

„Te vetettél hajdan alapot a földnek, az ég a te kezed alkotása.” (Zsolt 102,26)

„Az Univerzum keletkezésével, azaz a Nagy Bummal kapcsolatos elméleti fizikai kutatásokat szuperszámítógéppel végzik az ELTE-n” – olvasom. A tudósok nem lankadnak, az idézett cikk például tízéves. Művészek alkotásainak ihletője a teremtés, a keletkezés. A költőien szép leírást a zsoltárból a hívő ember hitvallásaként a ma embere a Szentlélek által kapja meg mint a kérdéseire érkező maradéktalan feleletet. Isten, a Teremtő, az Atya most is kezében tartja ezt a világot, és minden egyes ember biztonságban van a kezében. (Kőháti Dóra)

Tisztelni kell minden emberben az embert, ha nem is azt, aki, legalább azt, akinek lennie kellene. (Amiel)



Utak váltakoznak...
Fény - mélységes éj...
De minden kegyelem!
Ne félj!

Balti házi mondás

A golgotai kereszt azt tanítja, hogy Isten mennyire szeretett minket, akik megvetettük Őt. Isten Báránya ott függött a kereszten és meghalt értünk rettenetes kínok és szenvedések között. A bűneinkért fizetni kellett! Ő bűnhődött, mint engesztelő áldozat az egész világ bűneiért. Ő bűnhődött a te bűnödért is, és Ő bűnhődött az én bűneimért is. Az Úr mindent megtett, hogy megmentsen és üdvözítsen minket. Fogadd el Őt. Ha megvallod bűneidet, és neki átadod az életedet, irgalmat nyersz. Csak Jézus Krisztus az, aki igazán, és örökre boldoggá tud tenni, és csak Ő tud téged üdvözíteni.

A hit a gyengeségben megerősít, a szegénységben meggazdagít, a halálban pedig megelevenít.


Aki az Isten országán dolgozik, nem az igazságszolgáltatás, hanem a könyörület jegyében áll. Nem ítél, hanem szeret. (Hamvas Béla)

„Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer.” (Péld 28,13)

A bűn bűnt szül, a hazugság pedig hazugságot. Hányszor lehettünk már tanúi ennek. Aki a bűnt újabb bűnnel akarja megoldani és a hazugságot hazugsággal elfedni, az egy „ördögi körbe” lép be, ahonnan nincs kiút. Hiszen a végtelenségig hatványozódik a bűn és a hazugság. Mai igénk a megoldást adja meg. Igen, ki lehet ebből lépni. Aki megvallja és elhagyja bűnét, vétkeit, az irgalmat nyer. Micsoda evangélium, hogy nekünk nem kell görgetnünk magunk előtt bűneink és hazugságaink következményeit, hanem letehetjük Jézus elé, akinél irgalmat találunk! (Menyes Gyula)

Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse őt igazán.

Goethe


Az igazság a jellemben van. Krisztus nem egyszerűen csak az igazságot mondta, Ő volt az igazság maga, a maga teljességében.



 Az örökélet annyi: örökre az Úrral lenni.

„Az Úr a te oltalmad.” (Zsolt 91,9)

„Biztos jövő!” – olvasom egy biztosítótársaság reklámját. Ha havonta befizetek bizonyos összeget, akkor annak fejében… Mit is kapok? Biztos jövőt? A zsoltáros tőmondata: hitvallás. Bizonyosan nem egyszerűen, sablonosan kimondott gondolat, hanem megküzdött, megtapasztalt valóság. Sok viszontagság közepette tapasztalta meg Izráel ennek a mondatnak az igazságát. Nem volt könnyű elfogadni, sokan akkor sem tudták, akárcsak ma. De ez a több évszázad messzeségéből hangzó hitvallás ma is arról a tényről beszél, amelyet Jézus hozzánk is közel akar hozni. Isten nélkül nincs se jelen, se jövő, se oltalom. (Beke Mátyás)

Csak egy mód van rá, hogy ne féljünk az emberektől, ne féljünk a haláltól, ne féljünk a gonosztól, és ne féljünk a természet elemi erőitől - és ez a mód az, hogy ne féljünk Istentől, hanem szeressük őt. (Lev Tolsztoj)

„Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. Azt mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mer ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”
Lukács evangéliuma 15,11-32


A IDŐSEBB FIÚ TÁVOZÁSA

„Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki.”

Az idősebb fiú nincs otthon, amikor az apa átöleli és kegyelmébe fogadja fiatalabb fiát. Nemcsak a fiatalabb fiú veszett el, aki otthonát elhagyva távoli országba kereste boldogságát, de aki odahaza maradt, abból is elveszett ember lett. Külsőleg mindent megtett, ami egy jó fiú dolga, ám belsejében elcsatangolt apjától. Tette a dolgát, mindennap keményen dolgozott, teljesítette minden kötelezettségét, de egyre boldogtalanabb lett, és egyre jobban elveszett a szabadsága. Ez az elveszettség az - melyre a bírálat és az ítélkezés, a harag és a neheztelés, a keserűség és a féltékenység jellemző -, ami annyira veszélyes az emberi lélekre nézve.
Kifelé az idősebbik fiú hibátlan. De amikor öccse hazatértekor szembe találja magát apja örömével, a sötét erő feltör belőle. Hirtelen szembetűnik haragos, büszke, barátságtalan és önző természete, mely addig rejtve maradt. Annak megtapasztalása, hogy az ember nem képes osztozni mások örömében, a haragos szív megtapasztalása. Az idősebb fiú nem tudott belépni a házba és osztozni apja örömében. Belső panasza megbénította és hagyta, hogy a sötétség elborítsa.
Minél többet elmélkedem a bennem élő idősebb fiúról, annál jobban felismerem, hogy valójában milyen mélyen gyökerezik ez a fajta elveszettség, s hogy milyen nehéz innen hazatérni.
Neheztelésem nem ismerhető fel könnyen, olyasvalami, ami rátapad erkölcsi tisztaságom „fonákjára”. Hát nem jó engedelmesnek, kötelességtudónak, dolgosnak és önfeláldozónak lenni? Úgy tűnik ugyanis, hogy haragom és vádjaim rejtélyes módon összefonódnak ezekkel az erényes magatartásformákkal. Hisz abban a pillanatban, amikor legnagylelkűbb lényemből szeretnék cselekedni, saját haragomba vagy neheztelésembe botlok. Éppen akkor kezdem megszállottan igényelni, hogy szeressenek, amikor a legönzetlenebb akarok lenni. Éppen amikor megteszek minden tőlem telhetőt, hogy jól oldjak meg egy feladatot, akkor kapom rajta magam, hogy azon rágódom: mások miért nem adnak bele mindent? Amikor már úgy érzem, képes vagyok legyőzni a kísértést, akkor elkezdem irigyelni azokat, akik megadták magukat neki. Úgy tűnik, hogy ahol a tiszta erkölcsös énem munkálkodik, ott rögtön megjelenik bennem a haragos vádaskodó is.
Ezen a ponton szembe kell néznem valódi szegénységemmel: Teljesen képtelen vagyok kigyomlálni magamból a haragot. De hogyan szabadulhatnék meg a haragtól anélkül, hogy az erényeket is eldobnám? Hazatérhet-e a bennem élő idősebb fiú? Hogyan térhetek vissza, amikor a harag foglya vagyok, amikor a féltékenység csapdájába estem, amikor be vagyok börtönözve a szolgaságnak megélt engedelmességbe és kötelességbe?
Nyilvánvaló, hogy én, egyedül, nem találhatok rá önmagamra. Így szembesülve az önmegváltás lehetetlenségével, már értem Jézusnak Nikodémushoz intézett szavait: „Ne csodálkozz azon, amikor azt mondom: fentről kell újjá születnetek”. Valóban, valaminek történnie kell, amit én magam nem válthatok ki. Nem születhetek újjá alulról, azaz saját erőmből, saját elmémből, saját lélektani meglátásaim által. Csak felülről jövő segítséggel gyógyulhatok meg, fölülről, ahonnan Isten lenyújtja kezét. Ami nekem lehetetlen, az Istennek lehetséges. „Istennel minden lehetséges.”


A IDŐSEBB FIÚ VISSZATÉRÉSE

„Az idősebbik […] megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte […] Azt mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mer ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

Az idősebbik fiú dühében így panaszkodik apjának: „…nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki.” Ebből kitűnik, hogy az idősebbik fiúnak nincs öccse többé. És apja sincs. Mindkettő idegenné vált számára. Bűnös öccsére megvetéssel néz le, apjára, a rabszolgatartóra, félelemmel néz fel. Ebből látom, milyen elveszett az idősebb fiú. Idegen lett saját házában. Minden elveszti természetességét, minden gyanússá, zavarttá, kiszámítottá válik. Nincs többé bizalom.
Van kiút? Nem hiszem, hogy lenne - legalábbis az én oldalamról nézve. Sokszor úgy tűnik, hogy minél jobban próbálok kiszabadulni a sötétségből, annál jobban besötétedik. Fényre van szükségem, de annak a fénynek le kell győznie sötétségemet, és ezt én nem idézhetem elő. Egyedül nem vagyok képes elhagyni haragom földjét. Nem tudom magam hazavezetni. Igazi szabadságomat nem tákolhatom össze magam számára. Azt kapnom kell. Elveszett vagyok.

A példázatban az apa az idősebbik fiú elé is ugyanúgy kimegy, mint a fiatalabb elé, behívja őt, és azt mondja: „Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.”
Ezekre a szavakra kell figyelnem és hagynom, hogy áthassák lényem belsejét. Isten szeretett gyermeke vagyok.

A fiú bántó és keserű szemrehányásaira nem elítélő válasz jön. Nincs visszavágás vagy vádaskodás. Az apa nem védekezik, még csak megjegyzést sem fűz az idősebbik fiú viselkedéséhez. Azzal, hogy azt mondja: „te mindig itt vagy velem”, túllép mindenfajta értékítéleten, hogy fiával való bensőséges viszonyát hangsúlyozza. Az apa megkülönböztetés nélküli szeretetének kimutatása kizárja annak lehetőségét, hogy a fiatalabb fiút jobban szereti, mint az idősebbet. „Mindenem a tiéd”, mondja neki. Nem lehet ennél világosabb megfogalmazása az apa fia iránt érzett határtalan szeretetének.
Az apa nem hasonlítja össze a két fiút. Mindkettőjüket teljes szeretettel szereti, és szeretetét egyéni útjuknak megfelelően fejezi ki.
Abba kell hagynom minden összehasonlítást, rivalizálást és versengést, és megadnom magam az Atya szeretetének. Amíg kint maradok a sötétben, addig megmaradok az összehasonlítgatásból eredő haragos vádaskodásnál. Isten hív, hogy térjek haza, lépjek be fényébe és fedezzem fel, hogy ott minden embert egyedi és teljes szeretet övez.

A tékozló fiú története valójában annak az Istennek a története, aki elmegy, hogy megkeressen, és addig nem nyugszik, míg meg nem talál.
Bár Isten maga elénk fut, hogy megtaláljon és hazavigyen bennünket, nekünk nemcsak azt kell felismernünk, hogy elveszettek vagyunk, hanem arra is fel kell készülnünk, hogy megtaláljanak és hazavigyenek minket.
Bizalom nélkül nem engedhetem, hogy megtaláljanak. A bizalom az a mély, belső meggyőződés, hogy Atyám hazavár. Mindaddig, amíg kételkedem abban, hogy érdemes rámtalálni, és leértékelem magam azzal, hogy úgy gondolom, kevesebb szeretetet kapok, mint öcsém, addig jó Atyám nem találhat rám. A bizalomnak még az elveszettség érzésénél is erősebbnek kell lennie.
A bizalom mellett a hálának is jelen kell lennie - a harag ellentétének. A harag és a hála nem létezhet egyszerre, mert az előbbi megakadályozza, hogy az életet ajándéknak lássuk és éljük meg. Haragom azt sugallja nekem, hogy nem azt kapom, amit érdemelek. Ez mindig irigységben ölt testet. A hála azonban túlmegy „enyémen” és „tieden”, és azt az igazságot hirdeti, hogy az egész élet színtiszta ajándék: mindent, ami vagyok és ami az enyém, a szeretet ajándékaként kaptam. Azt, hogy hálás vagyok, választhatom akkor is, amikor az érzéseimet még mindig a sértődöttség és harag hatja át. A hála - csakúgy, mint a szeretet -, nem érzelem. Mindig van választási lehetőség a harag és a hála között, mert Isten megjelent nekem a sötétségben, hívott, hogy mielőbb térjek haza, és szeretetteljes hangon kijelentette: „Te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.” Mindaz, ami vagyok és minden, amim van, színtiszta ajándék. Minden ajándék, amit elismerek, újabbhoz és újabbhoz vezet.
A bizalomhoz és a hálához egyaránt szükség van a bátorságra, hogy kockázatot vállaljunk, mert a bizalmatlanság és a harag - hogy hatalmában tartson - egyfolytában arra figyelmeztet, milyen veszélyes felhagynom az óvatos mérlegeléssel és a jövő elméleti úton történő kifürkészésével. Sokszor nagyot kell előrelépnem hitemben, hogy esélyt adjak a bizalomnak és a hálának.

A hitben való előrelépés mindig olyan szeretetet jelent, amelyben nem várom el, hogy viszontszeressenek; anélkül adok, hogy kapni szeretnék; anélkül hívok meg valakit, hogy visszahívást remélnék; s anélkül ölelek valakit, hogy ölelést kérnék. Minden alkalommal, amikor egy kis előrelépést teszek, megpillantom azt, Aki felém szalad és meghív örömébe, abba az örömbe, melyben nemcsak magamat találom meg, hanem testvéremet is.

FIAM, EGYETLEN KINCSEM VAGY

Fiam, egyetlen kincsem vagy,
Szeretetem túlárad irántad.
Fiam, barátként állok itt,
Hogy veled maradjak az idők végéig.

Minden dal, ami elér,
Azt suttogja szerelmem tiéd!
Fénylő hangok, dallamok
Tengerében ott vagyok!

Fiam, az életed nagy kincs, fiam,
Tudnod kell ez mindig igaz marad -
Fiam, akkor is hogyha félsz,
Amikor elborít a sötétség.

Minden dal, ami elér,
Azt suttogja szerelmem tiéd!
Fénylő hangok, dallamok
Tengerében ott vagyok!



Ha nincsen egy barátod, aki figyelmeztet a hibáidra, fizess meg erre egy ellenséget.

Don Bosco


Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt. (Wass Albert)


Mindennek van fény- és árnyoldala, a mi Istenünk pedig mind a két oldalon megtalálható. (Spurgeon)

„Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: az Úr temploma van itt; hanem jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket!” (Jer 7,4–5)

Egy ember – Jeremiás, Isten sokat szenvedett prófétája – odaáll az Úr temploma elé, és nagyon kemény beszédet mond. Izrael népe formálisan volt vallásos. Nemde ismerős ez ma is? Eljárunk a templomba, de úgy jövünk ki, hogy lelkünkben nem ment végbe változás, szívünket bezártuk a Szentlélek előtt, és csak a rítusokat gyakoroltuk, de nem vagyunk bizonyságtevői Krisztusnak. Jeremiás ma is odaállhatna templomaink elé. Nem nekünk kell cselekedni a templomban, nem azáltal leszünk jó emberek, hogy megtesszük az előírásokat, miközben szívünk hideg marad. Hanem ha hagyjuk, hogy Isten végezze el az áldott munkát bennünk! Akkor fogunk másként kijönni, mint ahogy bementünk, s megújulnak általa útjaink és tetteink. (Kőháti Dóra)

Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. (Márk 2:17)

Mit jelent ez a mondat ránk nézve? Azt, hogy kevesen tartják betegnek magukat, kevesen érzik azt, hogy a bűn tönkretenne bármit is életükben. A másik véglet az, amikor már gyógyíthatatlannak látja magát az ember. Ilyen vagyok, nem tudok és nem is akarok megváltozni – mondta egyszer fülem hallatára valaki a saját bűnös dolgaira. Ez olyan, mint amikor valaki beteg, elmehetne az orvoshoz, bevehetné a megfelelő gyógyszert, de nem akarja, mert jól érzi magát jelenlegi nem éppen rózsás helyzetében, állapotában. A bűn nevű romboló lelki betegségben is el lehet kényelmesedni, le lehet mondani a gyógyulásról. Ennek az az oka, hogy az ilyen ember nem tudja, még csak nem is sejti, hogy milyen az egészséges élet...

Napi Ige és gondolat