Szent II. János Pál gondolatai

A dolgok legmélyén a kultúra mély válsága húzódik meg, amely megkérdőjelezi a tudás és az etika alapjait, s egyre nehezebbé teszi az ember megértését, valamint kötelességeinek és jogainak világos felismerését.


Amikor 1978. október 22-én a Szent Péter téren kimondtam, hogy „Ne féljetek!”, még nem tudhattam, hogy milyen jövő vár rám és az egész Egyházra. Nem az ember, hanem a Szentlélek mondatta velem ezeket a szavakat, akit Krisztus ígért meg az apostoloknak, mint Vigasztalót. Az évek során pedig számtalanszor megismételtem különböző körülmények között. Miért nem kell félnünk? Mert Isten megváltotta az embert.” Mert úgy szerette isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Krisztus keresztjének és feltámadásnak ereje sokkal nagyobb minden rossznál, amitől az embernek félni lehetne vagy kellene.


Az emberiség csodálatos eredményeket ért el, de úgy tűnik, közben elvesztette a végső valóságok és saját életének értelmét.


Az időskor mintegy az élet megkoronázása. A betakarítások ideje. Ilyenkor aratjuk le, gyűjtjük össze mindazt, amit megtanultunk, átéltünk, és azt is, amit átszenvedtünk és kibírtunk. Mint egy nagy szimfónia utolsó tételében, fenséges összhangban egyszerre csendül fel életünk minden nagy témája. Ebből az összhangból fakad az időskor bölcsessége.


Az ima az Isteni kegyelemmel való együttműködés első és alapvető feltétele. Imádkozni kell az Isteni kegyelemért, és imádkozni kell azért is, hogy ezzel a kegyelemmel együttműködjünk. Ez adja a keresztény belső életének tulajdonképpeni ritmusát, Amikor az Úrangyalát imádkozzuk, arról a pillanatról elmélkedünk, amikor az ember történetében legmagasabb fokon valósult meg az Isteni kegyelemmel való együttműködés.


Európa mai kulturális és vallás helyzete olyan missziós és keresztény közösségeket és hitükben felnőtt katolikusokat vár, akik Isten szeretetéről tanúskodnak minden ember előtt.


Még sohasem volt az Egyháznak annyi alkalma és lehetősége, mint manapság, hogy az Evangéliumot a szó és a tanúságtétel révén minden emberhez és minden néphez eljuttassa.


Ne féljetek szentek lenni! Tegyétek az új évezredet a szentek korszakává!


Szentolvasót imádkozni a gyermekekért, s még inkább velük együtt; kiskoruktól ránevelni őket az „imádságos megállás” mindennapos gyakorlatára – kétségtelen, hogy nem old meg minden problémát, de nem lebecsülendő lelki segítséget igenis jelent.


Úgy az állam, mint az Egyház erejének forrása a nemzet alapos képzettsége és iskolázottsága; az állam jólétéhez, önállóságához valamint nemzetközi elismeréséhez a jól működő egyetemeken keresztül vezet az út.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A hit, remény és szeretet magába foglalja az ember minden boldogságát itt a földön.

A kereszténynek előkelő hivatala van: nagyúrként kell parancsolnia szolgáinak. Szolgáink a gondolataink.

A mennyországban szeretetünk lesz dicsőségünk mértéke.

A tiszta lélek elszakad az anyagtól, a földi dolgoktól, sőt önmagától is. A szentek ezért bánnak keményen a testükkel, ezért nem tesznek neki eleget sokszor még a szükségesben sem, abban sem, hogy öt perccel később keljenek fel, hogy melegedjenek, hogy elfogyasszanak egyet-mást, ami kedvükre volna… Íme, amit a test veszít, azt a lélek nyeri meg, és amit a test nyer, azt a lélek veszti el.

Amikor az ember megáldozott, valami szokatlant érez, valami jóleső fut át egész testén, minden ízén. Mi ez a jó érzés? Krisztus Urunk közli magát testünk minden porcikájával, s mintegy megborzongatja valamennyit… Azt kell mondanunk, amit Szent János apostol: „Az Úr az” (Jn 21,7). Sajnálnivalók azok, akik ebből semmit sem éreznek.

Amikor kísértésben vagytok, ajánljátok fel a küzdelem érdemét a jó Istennek az ellentétes erény elnyerésére. A kevélység kísértését ajánljátok föl az alázatosságért, az illetlen gondolatok leküzdését a tisztaságért, a felebaráti szeretet ellen támadó kísértéseket a szeretetért.

Amikor papot láttok, ezt kellene mondani magatokban: „Itt van, aki engem Isten gyermekévé tett, aki a keresztség által megnyitotta számomra az eget, aki vétkeimtől megtisztított, aki lelkemnek megadja táplálékát…”

Gyermekeim, amikor a templomba léptek, és keresztet akartok vetni a szenteltvízzel, figyeljetek az oltárszekrényre: Krisztus Urunk félig kinyitja, hogy ugyanabban a pillanatban megáldjon titeket...

Ha a mennyországban egy nap imádság nélkül múlna, nem volna az többé mennyország; és ha a szegény kárhozottak szenvedéseik közt imádkozhatnának, nem volna többé pokol számukra.

Semmit sem tudok annyira sajnálni, mint a szegény világfiakat. Tövissel bélelt köpenyt hordanak a vállukon, egy mozdulatot sem tudnak tenni anélkül, hogy meg ne szúrnák magukat; a keresztények köpönyege ellenben nyúlprémmel van kibélelve.

Van, aki ezt mondja a szegényeknek, ha egészséget lát az arcukon: „Naplopó vagy! Tudnál te dolgozni: fiatal vagy, erős a karod.” De honnan tudjátok, nem Isten akarata-e, hogy ez a szegény kéregetni járjon? Rosszallásotokkal így Isten akarata ellen zúgolódtok.

http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

Szent II. János Pál gondolatai

A hit a továbbadás révén erősödik!


A Krisztusba vetett hit különféle értelmezési és gyakorlási módjai olykor egymás kiegészítőivé is válhatnak; nem szükségszerű, hogy kizárják egymást.


A múlt században egyik költőtök azt írta, hogy „az ég egy kincset ád minden hazának”, és hozzátette, hogy a ti hazátok kincse „egy szentelt fájdalom” (Eötvös József 1836). Mennyi fájdalom nyomta rá bélyegét hazátokra! Mennyi vér és könny öntözte ezt a földet! De ez az ősi fájdalom „szentelt fájdalom”, mert nem maradt meddő szomorúság. Töretlen népetek ezért tudta minden nagy nemzeti csapás után újra kezdeni az ország felépítését.


A szeretet nagyobb, mint a bűn, mint a teremtmény gyöngesége és esendősége, erősebb a halálnál; mindig kész arra, hogy fölemeljen, felejtsen, elébe menjen a tékozló fiúnak, hogy megvalósítsa „Isten fiainak megnyilvánulását”, akik „az eljövendő dicsőségre” kaptak meghívást (vö. Róm 8,19-23). A szeretetnek e megnyilvánulását irgalomnak is nevezzük.


Az evangélium követelményei kétségkívül magasak. Jól tudjuk, hogy Krisztus erre vonatkozóan soha nem áltatta tanítványait és hallgatóit.


Civilizációnk több szempontból is beteg és mély változásokat okoz az emberben. Miért van ez? Azért, mert társadalmunk elszakadt az ember teljes igazságától, attól az igazságtól, hogy a férfi és a nő személy.


Hogy miért viselkedik az ember, ez az értelmes lény, annyira értelmetlen oktalan módon? Ez izgalmas alapkérdés, érdekfeszítő etikai és antropológiai létprobléma. Egyúttal ősrégi kérdés is! Azt hiszem, hogy a világirodalom jó része ezzel foglalkozik.


Ma sok ideológia és kulturális áramlat kínálja magát, boldogságot, sikert és szabadságot ígérve. Ám egyik sem képes megjelölni az élet valódi célját.


Nagyon kérem azokat, akik a családok lelkipásztori gondozásával foglalkoznak, hogy meggyőződéssel terjesszék a rózsafüzér imádkozását!


Sok olyan probléma van, amely ködbe burkolja korunk horizontját. Mit mondjunk a „globalizált” világ ezernyi ellentmondásáról, amelyben a gyengébbek, kicsinyek, szegények sorsa szinte teljesen kilátástalan? És mégis ebben a világban kell fölragyognia a keresztény reménynek!



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A hitében jártas embernek mindig van két útmutatója: a jótanács és az engedelmesség.


A pokol gyökere Isten jósága. A kárhozottak ezt mondogatják: „Ó ha Isten nem szeretett volna bennünket annyira, nem gyötrődnénk most így, elviselhetőbb lenne a pokol…” De mert ennyire szeretett, elviselhetetlen ez a szenvedés!


Aki bűnben áll, állati szokásokat és tulajdonságokat ölt magára. Az állat, amelynek nincs esze, nem ismer mást, csak az ösztönét; ugyanígy van az ember is, ha állatokhoz teszi magát hasonlóvá: elveszti az eszét, és „hullájának” indulataitól engedi magát vezetni.


Ha egy kárhozott egyetlenegyszer tudná mondani: „Istenem, szeretlek!” – nem lenne többé kárhozott… De jaj, ez a szegény lélek elveszítette a képességét a szeretetre, pedig egykor megkapta, de nem tudta felhasználni. Szíve olyan, mint a kisajtolt szőlőfürt: nincs benne többé boldogság, béke, mert nincs benne szeretet!...


Íme, mily nagy a pap hatalma! A pap szava Istenné változtat egy darabka kenyeret. Ez több, mint világot teremteni.


Istentől szeretve, Istennel egyesülve élni! Élni Isten jelenlétében, élni a jó Istenért: milyen szép így az élet!... És milyen szép a halál!


Mit gondolnátok egy ember láttára, aki rőzsét gyűjt és máglyát rak belőle, s amikor kérdezik, hogy mit csinál, így válaszol: „Tüzet készítek, hogy elégjek rajta.” És mit mondanátok, ha ez az ember a tűzhöz lépne, és a lángokba vetné magát?... – Pedig a bűn elkövetésével ugyanezt tesszük!


Ó, gyermekeim! Mily hálátlanok vagyunk mi! A jó Isten nagyon komolyan boldoggá akar tenni minket! Csakis azért adta parancsait.


Semmi sincs olyan szép, mint a tiszta lélek! Ha az emberek ezt megértenék, nem veszíthetnék el tisztaságukat.


Testünk a pusztulás és a halál edénye; mégis inkább azon vagyunk, hogy ezt a testet elégítsük ki, mint hogy lelkünket gazdagítsuk, amely pedig olyan nagy, hogy semmi sincs hozzá fogható, semmi, de semmi.


Valahányszor lemondunk a magunk akaratáról, hogy valaki másénak engedelmeskedjünk, ha ez nem ütközik Isten törvényébe, nagy érdemeket szerzünk, amelyek egyedül Isten előtt ismeretesek.



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

Szent II. János Pál gondolatai

A jó és a rossz, az élet és a halál, a szeretet és a szeretetlenség ellentétes erők közötti mérhetetlen küzdelem középpontjában a család áll.


A munka valósága ma még bonyolultabbá válik az ún. „globalizáció” hatására. Ez egy új jelenség, melyet meg kell ismerni, alapos és részletes vizsgálatnak kell alávetni, mivel kifejezett „kétértelműséget” hordoz magában. A globalizáció szolgálhatja az ember és a társadalom javát, de komoly következményekkel járó, káros jelenséggé is válhat. Ezzel kapcsolatban minden bizonyos alapvető választásoktól függ, nevezetesen attól, hogy a globalizáció az ember, méghozzá minden egyes ember javát fogja-e szolgálni, vagy kizárólag a fejlődést, tekintet nélkül a szolidaritás és a közjó keresésének alapvető követelményeire…


A missziós tevékenység elsősorban: tanúságtétel és kisugárzás.


A nevelőnek különösen nyitottnak kell lennie a különböző kulturális értékekkel és intézményekkel szemben, ezen kívül pedig folytonosan el kell mélyítenie tudását a különböző tudományágak területén.


A történelem arra tanít bennünket, hogy azok az emberek és népek, melyek azt hitték, Isten nélkül is boldogulnak, mindig tragikusan tönkrementek.


„Az Atya szeret titeket” öröktől fogva mindörökké: ez a hallatlan újdonság, „az a nagyon egyszerű és megindító üzenet, amit az Egyháznak át kell adnia az embereknek” (CL 34). Ha a Fiú mindössze csak ennyit mondott volna el nekünk, elég volna. „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk” (1Jn 3,1). Nem vagyunk árvák, módunkban áll szeretni. Mert, mint tudjátok, nem tud szeretni az, akit nem szeretnek.


Előbbre kell jutnunk a tanbeli kérdésekről folytatott dialógusban, de sokkal inkább az ökumenikus imádságban…


Istent a tiszta értelem felismerheti, jóllehet ez az ismeret nem teljesen megfelelő és szabatos.


Mit is mondhatnék? Bármit mondanék, szegényes és fakó lenne ahhoz képest, amit ebben a percben a szívem érez. És ahhoz képest is, amit a ti szívetek érez. Hagyjuk hát a szavakat! Hadd maradjon az egyszerű, mély hallgatás Isten színe előtt, amely már önmagában is imádság. Ne féljetek! Nyissátok, sőt tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt!


Négy éve azt mondtam Jasna Górán: „Szükséges, hogy követelményeket állítsatok önmagatok elé, akkor is, ha mások nem állítanának!” A kényelmes élet minden csillogó délibábja ellenére fontos és szükséges, hogy követelményeket állítsatok önmagatok elé. Ez jelenti valójában azt, hogy „többek legyetek”.



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A hal talán a fákat és a rétet keresi? Nem, hanem a mély vizeket. A madár talán a föld foglya? Ugye, nem, hanem felszáll a levegőbe! És az ember, aki arra van teremtve, hogy szeresse, birtokolja, magába zárja Istent, vajon mit kezd erőivel, amelyeket erre a célra kapott?...


A sátán mindent megtesz, hogy bemocskolja lelkünket. És jól számít, mert lelkünk az egyetlen értékünk, a testünk csak porhüvely. Nézd meg a temetőben, mit szeret az ember, amikor a testét szereti.


A szeretet lángjaiban átalakult kereszt olyan, mint a tűzbe vetett töviság, amely elhamvad. A tövis kemény, de a hamu puha.


A tiszta lélek a Szentháromság csodálatának tárgya. Az Atya keze munkáját szemléli benne: „Íme az én teremtményem!” – mondja. A Fiú vére árát látja, mert valaminek az értékét az árából ismerjük meg legjobban. A Szentlélek pedig benne lakik, mint templomában.


Az ember nem szokott belépni egy házba anélkül, hogy az ajtót nyitóval ne beszélne. A Szent Szűz a mennyország ajtónyitója.


Béküljetek ki a jó Istennel, folyamodjatok a bűnbánat szentségéhez: olyan nyugodtan fogtok aludni, mint egy angyal! Az ember örül, hogy fölkelhet éjjel a jó Isten imádására… Nem tud mást, mint hálálkodni; oly nagy könnyedséggel száll lelke az ég felé, mint a sas, amely a levegőt hasítja.


Egy napon felismerjük majd, hogy eleget tehettünk volna Isten igazságosságának, ha csupán a mindennapok elkerülhetetlen terhét türelmesen viseltük volna.


Ha egy üveg finom bort vesztek és jól eldugaszoljátok, megtarthatjátok romlatlanul, amíg csak akarjátok. Ugyanígy, ha szentáldozás után összeszedettségben őrzitek Krisztus Urunkat, sokáig érzitek majd azt az emésztő tüzet, amely hajlandóságot éget szívetekben a jóra és ellenkezést a rosszra.


Mily kár, hogy veszendőbe mennek azok a lelkek, akik Krisztus Urunknak oly sok szenvedésébe kerültek!... Mi rosszat tett nekünk Krisztus, hogy így bánunk vele?... Bezzeg szegény kárhozottak, ha visszatérhetnének a földre! Ha ők volnának a mi helyünkben!...


Milyen boldogok, akik szeretik a jó Istent! El nem mulasztanak egyetlen alkalmat sem a jócselekedetre. A zsugoriak mindent fölhasználnak, hogy növeljék kincsüket; a szentek ugyanezt teszik a mennyei javakkal: állandóan gyűjtik. Az ítélet napján meglepetés lesz számunkra, ha látjuk majd ezeket a dúsgazdag lelkeket.


Nem a bűnös tér vissza Istenhez, hanem Isten fut a bűnös után és téríti magához.



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

Szent II. János Pál gondolatai

A fejlett országokban néha erőteljes propaganda folyik a tisztán haszonelvű értékek mellett, az ösztönök féktelen kiélésére, és az élet kiélvezésére serkentve. Ez az ember számára megnehezíti, hogy felismerje és elfogadja az emberi lét értékeinek helyes sorrendjét.


A háború valójában az ember szívében születik, az emberében, aki bűnt követ el.


Az evangéliumi ifjú nem hallgatott Jézus hívó szavára, amikor Ő szeretettel rátekintett, és így szólt hozzá: „kövess Engem!”. Ez az ifjú azért nem követte Jézust, mert mint olvassuk, „nagy vagyona volt” (vö. Mk 10,21-22). Vágya, hogy megőrizhesse mindazt, amije volt, akadályozta őt. Az a vágy tehát, hogy valamije legyen, hogy minél többet birtokolhasson, megakadályozta abban, hogy ő maga „több legyen”.



Ha az ember lelkileg nem „süket és néma”, a gondolkodás, a tudomány és a tapasztalat minden mozdulata a Teremtőre emlékezteti, Isten utáni vágyat ébreszt szívében, amely vágy gyakran rejtett, esetleg elnyomott, de kiolthatatlan.

Ha megfelelő módon ajánljuk a rózsafüzért, bizonyos vagyok benne: a fiatalok képesek lesznek újra meglepni a felnőtteket azzal, hogy magukévá teszik, és az életkoruknak megfelelő lelkesedéssel végzik ezt az imádságot.


Krisztus tisztán látja a bűn súlyosságát, és szenved miatta. Egyedül Ő – aki látja az Atyát és emiatt teljes öröm tölti el – egyedül Ő méri fel, végső fokon mit is jelent ellenállni a bűn révén Isten szeretetének. Passiója mindenek előtt és sokkal inkább a lélek, mint a test kegyetlen szenvedése.


Legmélyebb valóságában minden papi hivatás nagy titok, ajándék, mely végtelenül felülmúlja az embert. Mi papok, mindannyian nagyon határozottan tapasztaljuk ezt egész életünkben. Ezzel a mérhetetlenül nagy ajándékkal szemben szüntelenül érezzük saját kicsinységünket, hiányosságainkat. A hivatás az Isteni kiválasztás titka.


Mindaz, ami összeköt, egyesít bennünket, mindenek ellenére erősebb és mélyebben van annál, ami elválaszt. Ez a tudat arra indít bennünket, hogy mélyebbre merüljünk a keresésében, ami nagy erőfeszítést igényel egymás megismerése, a kutatás, a teológiai párbeszéd, az ima és elmélkedés terén.


Napjainkban sajnos úgy tűnik, a nagyon hatásos hírközlő eszközök különféle programjai a családok szétzilálására törekszenek.


„Öltsétek magatokra az új embert!” (vö. Ef 4,24), úgy, ahogy ezt ezer éve őseitek tették, amikor Szent István vezetésével megtértek a pogányságból! Jól ismeritek hazátok történelmét és tudjátok, mennyi veszély fenyegette hosszú történelme során. A nemes magyar nép, mindennel dacolva, hűséges maradt, mert a döntő pillanatokban, még a nagy tragédiák közepett is, sikerült megújulnia a hitben és a keresztény életben.

http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10