Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

Az élet és a szabadság iskolája

Az Eucharisztiának számunkra az élet iskolájává kell válnia, amelyben megtanuljuk életünk odaajándékozását.

Életünket nem csak halálunk pillanatában ajándékozzuk oda, és nem is csak vértanúság által. Napról napra oda kell adnunk.

Napról napra újra meg kell tanulnom, hogy az életem nem a saját tulajdonom. Napról napra újra meg kell tanulnom elszakadni önmagamtól, készségesnek lenni arra, amire az Úr akar használni, akkor is, ha más dolgok szebbnek és fontosabbnak látszanak.

Odaajándékozni az életemet, és nem megtartani! Így tapasztaljuk meg létünk határtalanságát, a szabadságot: a szabadságot önmagunktól. Éppen így válik az életünk fontossá és széppé. Hasznosak vagyunk, olyan személyek, akikre szüksége van a világnak. Csak aki odaajándékozza életét, az találja meg azt.

XVI Benedek pápa: Homília Húsvét 4. vasárnapján, 2006

Az Igét élni és megismerni

Ahhoz, hogy a pap a közösség igazi vezetője és Isten titkainak megbízottja legyen, arra is meghívást kap, hogy Isten Igéjének embere, odaadó és fáradhatatlan evangelizáló legyen. Az „új evangelizáció” hatalmas feladata láttán ez ma sürgetőbb, mint valaha is volt. (…)

Rendkívül kényes területről van szó, minthogy ma az emberek azt várják a paptól, hogy mielőtt „hirdeti”, „élje” az Igét. A papságnak ugyanis „élnie” kell Isten Igéjét.

Ugyanakkor azonban minden erejével arra kell törekednie, hogy szellemileg is felkészülve alaposan megismerje és hatékonyan hirdesse azt.

A mai korban, amikor az élet minden egyes területét a magas fokú képzettség jellemzi, különösen fontos a szellemi képzés. Ez teszi lehetővé, hogy intenzív és alkotó párbeszédet kezdhessünk a kortárs szellemi áramlatokkal.

II. János Pál: Ajándék és titok

„Eggyé válni” – ahogy Jézus tette

Nem kis árat fizetett Isten Fia azért, mert szeretetből eggyé vált velünk. Ő valóban a „másikat élte”. Íme az ember: Jézus, aki megszületik, mint mi, zsidó a zsidók között a zsidó kultúrában. Él, dolgozik, sír, elfárad, szenved testben és lélekben, Istennek ajánlja a Tőle való elhagyottság félelmetes érzését, megfosztják mindenétől, meghal. Így minden helyet bejárt, amit ember bejárhat, hogy szívében összegyűjtve őket mindenkit az Atyához vigyen.

Rá tekintünk, ha azt szeretnénk tudni, hogyan vigyük el Őt azokhoz, akik nem ismerik vagy másként ismerik. „Eggyé válni” velük azt jelenti, hogy befogadunk gazdag kultúrájú, olykor évezredes hagyományú népeket, és bennük termékennyé tesszük az örömhírt.

Így minden ember a világon, legyen akár ateista, materialista, erőszakos, terrorista, bűnös, drogos, tolvaj, öngyilkos: mind-mind a keresztre feszített Jézusra emlékeztet, amikor elhagyottságában felkiáltott. Az iránta való szeretet ad új lendületet a papnak, hogy megértse, hogyan és miben folytasson párbeszédet velük. Jézus azért jött, hogy meggyógyítsa a betegeket.

Chiara Lubich: A pap ma, a szerzetes ma

Felelős személyeket nevelni

Túl könnyű lenne olyan embereket magad mellé venni, akik kényelmesen éldegélnek, vontatják magukat, elvárnak minden segítséget, és csak kapni akarnak. Velük könnyen eljátszhatod a gondoskodó, idősebb testvért, aki nélkülözhetetlen.

Feladatod sokkal inkább az, hogy felelős személyeket nevelj, akik megállnak a saját lábukon, s akik méltóak erre a névre.

Kemény feladat, de céltudatosan kell felráznod másokat a tespedésből, hogy önállóan gondolkozzanak, képesek legyenek önállóan dönteni és megküzdeni a problémákkal. S ha kell, tudjanak akár a te elképzeléseiddel is szembemenni.

Akkor leszel igazán boldog, ha látod őket veled együtt növekedni.
Van Thuan bíboros: Istenben remélj!

Péter küldetése: az egység szolgálata

„Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Péter ezen ihletett hitvallására Jézus így válaszol: „Te Péter vagy és én erre a sziklára építem egyházamat. Neked adom a mennyek országának kulcsait” (vö. Mt 16,16-19).

Első ízben beszél itt Jézus az Egyházról, melynek küldetése, hogy megvalósítsa Isten nagy tervét: az egész emberiséget egybegyűjteni egyetlen családba. Péternek és utódainak éppen az a küldetése, hogy Isten zsidókból és pogányokból álló egyetlen egyházának egységét építse. Pótolhatatlan szolgálata az, hogy önazonosságában az egyház ne kötődjön egyetlen nemzethez, egyetlen kultúrához sem, hanem minden nemzet egyháza legyen, hogy az emberek között megjelenítse Isten békéjét és az Ő szeretetének megújító erejét.

A pápa sajátos küldetése tehát abban áll, hogy a szívbéli egységet szolgálja, azt a békét, mely Istentől ered – azoknak az egységét, akik Jézus Krisztusban testvérek lettek.

XVI. Benedek pápa, Úrangyala-imádság, 2008

„Szentháromságos életstílus”

A Szentháromság perikhórétikus látásmódja (mely szerint a személyek kölcsönösen átjárják egymást), ha az emberi kapcsolatokban megélik azt, termékeny forrássá válik: a teológiai gondolkodásmód megújul, közösségi természetű lelkiség születik, a lelkipásztorkodás kifinomultabbá, személyesebbé, párbeszédképesebbé válik, a misszió nyitottabb lesz a párbeszédre mindenkivel. Ez a látás- és cselekvésmód alkotja az Egyház jelenét-jövőjét, és máris új modelleket inspirál a társadalmi és gazdasági életben. (…)

A harmadik évezred Egyházának feladata, hogy a maguk teljességében kibontakoztassa ezeknek a megsejtéseknek az újdonságát, s egész létét és tevékenységét ezek valóra váltásának szentelje. (…)

Az Egyházban, miképpen a Szentháromságban is, a centrifugális (kifelé ható) erő a centripetális (befelé ható) erőtől függ. Az Egyház olyan mértékben lesz képes epifániára (megnyilatkozásra), amilyen erős benne a koinónia (a közösség). Ha küldetése szerint kifelé tekintőnek kell lennie és misszionálni, evangelizálni akar, akkor belső életében az egység és a szentháromságos kommunió pecsétjét kell hordoznia, amint ez a Pünkösdkor megszülető egyházban megvalósult.

Jesús Castellano Cervera: A pap, a szentháromságos ember