Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A szolgálat közösségi formája

A felszentelt szolgálatnak „közösségi formája" van, ezért csak „közös tevékenységként" végezhető. A papok szolgálata közösség, s szükséges és felelősségteljes együttműködés – elsősorban a püspök szolgálatával – az egyetemes Egyház és az egyes részegyházak javára, melyek szolgálatában a papok a püspökkel együtt egy presbitériumot alkotnak. Az egyes papokat – akár egyházmegyések, akár szerzetesek – a presbitérium többi tagjával az ordo szentsége egyesíti az apostoli szeretet sajátos kötelékei által. A papok ugyanis – akár egyházmegyések, akár szerzetesek – Krisztusnak, a Főnek és Pásztornak egyetlen papságából részesednek, egy célért, Krisztus testének építéséért fáradoznak. Ez az építés sokfajta tevékenységet igényel, főleg a mi korunkban sokféle formát ölt, s az idő múlásával állandóan új karizmákkal kell gazdagítani.

II. János Pál: Pastores dabo vobis 17.

Az Egyház: Asszony

Az Egyház nem apparátus. Nem egyszerűen intézmény… Az Egyház asszony. Édesanya. Élő szervezet.

Az Egyház máriás dimenziója alkotja a legerősebb és legmeghatározóbb ellenpontot az Egyház csupán szervezeti vagy bürokratikus fogalmával szemben. Az Egyházat nem tudjuk megalkotni, nekünk magunknak kell Egyházzá lennünk… És csak akkor leszünk Egyház, ha Máriához leszünk hasonlóvá.

Az Egyház, eredetét tekintve, akkor született meg, amikor Mária lelkében kimondta az „igent”. Ez a Zsinat legmélyebb vágya: ébredjen föl újra lelkünkben az Egyház. Mária megmutatja nekünk az utat.

Joseph Ratzinger bíboros: A II. Vatikáni Zsinat egyháztana

Az Egyház hatalmas kertje

Az Egyház egy hatalmas kert, ahol ritkább és közönségesebb, értékesebb és egyszerűbb virágok együtt ontják illatukat.

Élnek benne szerzetescsaládok, rendek, mozgalmak, melyeknek kettős szerepük van: egyrészt újra átélni azt a kort, amelyet az őskeresztény közösségek megéltek, másrészt létükkel emlékeztetni a világot Jézus egy-egy szavára, magatartására, tettére, mert a kor, amelyben élnek, különösen is igényli, hogy újra megismerje ezeket. (…)

Ebben a kertben jelen vannak a keresztény élet különböző stílusai, amelyek azonban mind hitelesek és a teljességre törekednek. Jelen vannak azok az emberek, akik az Evangélium „szakértőiként" lelki orvosságot kínálnak a világnak.

Chiara Lubich: A pap ma, a szerzetes ma

Egyszer csak kérdeznek az emberek

Íme: itt és itt az emberek nagyobb közösségében él egy keresztény ember vagy egy keresztény csoport. Látni rajtuk, hogy mindenkit megértenek, mindenkivel jó viszonyban vannak, ugyanolyan életkörülmények és anyagi körülmények közt élnek, mint mások; mindenkivel szolidárisak mindenben, ami szép és jó. Hitük egyszerűen és spontán módon kisugárzik a közéletre, és olyan értékeket fogadtatnak el maguk körül, amelyek fölötte állnak a szokott értékrendnek; kisugárzik másokra reményük is, amellyel olyasmiben remélnek, amit nem lehet látni, de még csak elképzelni sem.

Csupán puszta életükkel, szavak nélkül is tanúságtétel ez. Akik őket látják, önkéntelenül is azt kérdezik maguktól: Miért ilyenek ők? Miért élnek így? Mi ad nekik erőt? Miért vannak itt?

E tanúságtétel nyomán talán első ízben teszik fel maguknak a fenti kérdéseket nem keresztények, vagy olyanok, akik még nem is hallottak Krisztusról, vagy a megkeresztelt, de hitüket nem gyakorló keresztények, vagy akik keresztény társadalomban nem keresztény elveket követnek, akik nyugtalanul keresnek valamit, vagy „Valakit”, akinek hiányát érzik, de maguk sem tudják, hogy ez mi vagy ki.

VI. Pál: Evangelii nuntiandi 21.

Isteni kapcsolatok, emberi kapcsolatok

Abban a pillanatban vagyok a legteljesebben személy, amikor szabadon és tudatosan igent mondok a másikra – akár az életem árán is. Ezt a dinamizmust Jézus a következő szavakkal fejezi ki: „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja másokért”. Úgy is mondhatnánk: senki sem annyira „én”, annyira személy, mint az, aki amikor a másik egyedülálló értékének megőrzéséért magát megtagadva fölülmúlja önmagát.

Ez az isteni kapcsolatok törvénye, ahogy Jézus kinyilatkoztatta és élte, de egyben – nem is lehetne másként – az emberek társas kapcsolatainak és az élet minden megnyilvánulásának a törvénye is. Jézus segít ennek megértésében: a búzaszem nem önmaga, csak amikor kalászt hoz, de csak akkor hoz kalászt, ha bizonyos értelemben meghal. Aztán még hozzáteszi: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki azonban kész föláldozni – megmenti azt”.

Silvano Cola

Mint a nap

Az Eucharisztia az életet jelenti a személy és a társadalom számára, éppúgy, ahogy a Nap minden élőlény és az egész földgolyó számára. A Nap nélkül a föld terméketlen lenne.

Ez az égitest a legfőbb Napnak, Jézus Krisztusnak van alávetve és neki engedelmeskedik, az isteni Igének, amely megvilágít minden világra jött embert. Az Eucharisztia, az élet szakramentuma által Krisztus él az emberek bensőjében: családokat és nemzeteket hoz létre.

A keresztény közösség egyetlen család, melynek tagjait az Eucharisztia köti össze.

A szentáldozásban – egy értelmen túli belső sugallat által – megnyilvánul a mi Urunk teljes valósága. Itt élhetjük át a legbensőbb kapcsolatot Vele, amelyben valóban megismerhetjük Őt. Jézus ebben a találkozásban mutatkozik meg a legteljesebb módon.

San Pierre-Julien Eymard