Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A bűn „arca”

Jézusnak, hogy visszaadhassa az embernek az Atya arcát, nemcsak az ember arcát kellett magára öltenie, hanem a bűn „arcát" is: „Ő [az Atya] azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné" tette értünk, hogy benne „Isten igazságossága legyünk” (2Kor 5,21).

Sohasem szűnünk meg kutatni ennek a misztériumnak a felfoghatatlan mélységét. A paradoxon a maga teljes élességével abban a fájdalommal teli, sőt látszólag elkeseredett kiáltásban nyilvánul meg, melyet Jézus hallat a Kereszten: „Eloi, Eloi, lamma szabaktáni? Ez annyit jelent: Istenem, Istenem, mért hagytál el engem?” (Mk 15,34). Elképzelhető-e ennél nagyobb gyötrelem, sűrűbb homály?

II. János Pál: Novo millennio ineunte 25.

Egység és egymást kiegészítő adományok

A karizmák, egyházi tisztségek és szolgálatok különbözősége megnyitja a horizontot a kommunió mindennapi gyakorlása felé, így a Lélek ajándékai mások rendelkezésére is állnak, hogy a szeretet bőséges legyen (vö. 1Kor 12,4-11).

Ugyanis minden megkeresztelt adományokat hordoz. Ezeket egységben és mások adományaival összhangban kell fejlesztenie, hogy létrejöjjön Krisztus egyetlen Teste, mely ajándék a világ életéért.

A szerves egység gyakorlati elismerése és a feladatok különbözősége nagyobb missziós lendületet ad, a népek között pedig a kiengesztelődés és béke jele és eszköze lesz.

Minden közösség meghívást kap arra, hogy felfedezze és beépítse azokat a csendes, rejtett talentumokat, melyeket a Lélek a híveknek ajándékoz.

Az aparecidai konferencia záródokumentuma (2007)

Engedelmesség: fiúi kapcsolat

Az egyházban és egyházi közösségekben gyakorolt engedelmesség az egyetlen Test építését szolgálja. A püspöknek engedelmeskedni annyi, mint az Isten üdvösséget munkáló eszközének, magának Istennek engedelmeskedni.

Antióchiai Szent Ignác írja: „Tudomásomra is jutott, hogy a szent presbiterek sem használták ki szemmel látható fiatalságát, hanem, mint Istenben bölcsek, engedelmeskedtek neki, de nem is neki, hanem Jézus Krisztus Atyjának, aki mindenki püspöke” (Levél a Magnésziaiakhoz).

Szent Jeromos pedig: „Rendeld alá magadat a püspöknek és tekintsd lelked atyjának. A fiak szeretnek – a szolgák azok, akik félnek” (52. levél).

Silvano Cola

Folyamatos és felszabadító tanulás

A papnak előzékenynek kell lennie, anélkül, hogy lealacsonyodna; kedvesnek kell lennie, mégis erősnek; lelkeket kell vonzania, meghúzva ugyanakkor a kellő határokat. Diszkréten türelmesnek kell lennie, szerénynek túlzások nélkül, és mindig, mindig bölcsnek.

Nagyon ártalmas a papok számára a tanulás mellőzése. Nem szabadna elhanyagolniuk a tanulást, amely által elmélyíthetik tudásukat. A jó és szent könyvek menedéket jelentenek a papok számára, és ezen olvasmányok szeretete sok rossztól megszabadítja őket.

Túl azon, hogy a tanulmányok által a pap műveltebb, kompetensebb és naprakészebb lehet, amikor tanácsot ad, amikor egyedül Istenért és a lelkekért tevékenykedik, az ismeretek folyamatos bővítése – ismétlem – végtelen sok veszélytől is megszabadít.

Összeszedettségre van szükség ahhoz, hogy a pap időt tudjon szentelni a tanulásnak. Nélkülözhetetlen erény ez a pap szívében és a világgal való kapcsolatában.

Conchita Cabrera De Armida: Krisztus papjai

Megmutatni az Atyát a világnak

Jól tudom, Atyám, mindenható Istenem, hogy életem legfőbb kötelességeként azzal tartozom neked, hogy minden szavam és gondolatom téged dicsőítsen.

Hiszen a tőled kapott beszédkészségemnek semmi más nagyobb jutalma nem lehet, mint hogy téged hirdetve neked szolgáljon, és bizonyságot tegyen a téged nem ismerő vagy téged eretnek módon tagadó világ előtt, hogy te vagy az Atya, azaz a mi egyszülött Istenünk Atyja.

Poitiers-i Szent Hiláriusz

„Odaadott" lét

«Accipite et manducate…, Accipite et bibite…» (Vegyétek és egyétek…, vegyétek és igyatok…). Krisztus önajándékozása, amely az istenszeretet szentháromságos életéből ered, a keresztáldozatban éri el legteljesebb kifejeződését, amelynek szentségi elővételezése az Utolsó Vacsora. Nem lehet ismételni az átváltoztatás szavait anélkül, hogy ne éreznénk, részesei vagyunk ennek a lelki cselekedetnek. Bizonyos értelemben a papnak önmagáról is meg kell tanulnia kimondani őszintén és nagylelkűen: „vegyétek és egyétek". Az ő életének valójában akkor van értelme, ha képes ajándékká válni, a közösség rendelkezésére állni és szolgálni azokat, akiknek szükségük van rá.

Pontosan ezt várta apostolaitól Jézus, miként János evangélista hangsúlyozza a lábmosás történetének elmondásában. Ezt várja Isten Népe is a paptól. A pap saját testében valósítja meg a „vegyétek és egyétek" cselekedetét, amellyel Krisztus az Utolsó Vacsorán az Egyházra bízta önmagát.

II. János Pál pápa: Nagycsütörtöki levél a papokhoz