Szent II. János Pál gondolatai

A jó és rossz közötti harc az emberi életnek megpróbáltatás jelleget ad. Erkölcsi próbatétel ez, innen ered különös szépsége. Bizonyos mértékben a megpróbáltatás ad létüknek értelmet, ezen keresztül szólít fel bennünket Krisztus, hogy valósítsuk meg Isten Országát itt e földön.


A kultúrának általában és az egyes kultúráknak is alapvető feladata a nevelés. A nevelés lényege pedig az, hogy általa az ember minél inkább emberré váljon, hogy minél inkább „legyen”, és ne csak egyre többet „birtokoljon”. Tehát mindazzal, amit birtokol, növekedjen emberségében.


A munkáskörnyezetben eltöltött négy év a Gondviselés ajándéka volt számomra. Az életemnek e szakaszában szerzett személyes tapasztalatom megfizethetetlen. Többször hangsúlyoztam, hogy talán fontosabbnak és értékesebbnek tartom egy doktorátusnál is, ami persze nem jelenti azt, hogy nem értékelem nagyra az egyetemi diplomákat.


A Szentlélek Úristen bőséges ajándékai kellenek ahhoz, hogy Krisztus örömhírét elvigyük azokra a helyekre, ahol még soha nem hirdették azt, vagy pedig olyan vidékekre, ahol azt elhanyagolták, illetve feledni hagyták. E kegyelmek elnyeréséhez szinte nélkülözhetetlen a szentek közbenjárása és példájuk követése.


Az egész emberi élet együttlétezés: a mindennapi életben a TE és az ÉN, az abszolút és a véges dimenziójában pedig a TE és ÉN együttlétezése.


Az Egyházban egész történelme folyamán a legnehezebb körülmények közepette is mindig a szentek voltak a megújulás forrása és kezdeményezői. Ma buzgón és kitartóan esedezzünk Istenhez szentekért!


Emlékszem, egyszer levelet kaptam egy tudóstól. Ez a levél mélyen meghatott. Szerzője ezt írja (emlékezetből idézem, mivel az eredeti levél valahol elkallódott, tartalmára azonban valószínűleg halálomig emlékezni fogok): a tudomány útján tulajdonképpen nem találom Istent. Vannak azonban olyan percek – leggyakrabban, ha a természet nagyságával, pl. a hegyek szépségével szembesülök –, amikor különös dolog történik velem: én, aki a tudásom útján nem találom Istent, ezekben a percekben valami határozott bizonyossággal érzem, hogy Ő van. És ez imára indít.


Korunk egyik aggasztó jelensége, hogy sokan elveszítették a vétek és a bűn iránti érzéket. Ha az ember nem ismeri el többé bűnösségét, nem tudja elfogadni a bűnbocsánatot, nem képes a kiengesztelődésre. Napjaink veszélye, hogy az ember, Isten elé helyezve magát, önmaga akarja eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz. Az ősi lázadás jelenik meg újra.


Olyan nemzet fia vagyok, amely történelme során a legkegyetlenebb megpróbáltatásokat élte át, melyet szomszédai többször is halálra ítéltek – mégis életben maradt, és önmaga maradt!


Sokszor elgondolkoztam ezen a kérdésen: hogyan lehet teljes mértékben helyreállítani az ember által barbár módon felforgatott erkölcsi és társadalmi rendet? A bibliai kinyilatkoztatás fényében elmélkedve arra a meggyőződésre jutottam, hogy ez csak az igazságosság és a megbocsátás együttes érvényesülése által lehetséges. Az igazi béke tartóoszlopai az igazságosság, és a szeretetnek az a sajátos formája, amely a megbocsátásban nyilvánul meg.


http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A kereszt átöleli a világot: átöleli a világ négy táját, mindenkinek jut belőle egy kicsi.

A szentek nem kímélték magukat, csakhogy meglássák Istent és érte dolgozzanak. Elfelejtettek minden teremtett dolgot, csakhogy Őt megtalálják: így jut el az ember a mennyországba…

A Szentlélek erő. A Szentlélek tartotta fönn Oszlopos Szent Simont az oszlopon. Ő adott kitartást a vértanúknak, nélküle elhullottak volna, mint a falevelek.

Amikor meggyújtották alattuk a máglyát, a Szentlélek vette el a tűz melegét az istenszeretet forróságával.
A szeretetből teremtett ember nem élhet szeretet nélkül: vagy Istent szereti, vagy önmagát és a világot.

Az ember legszebb feladata imádkozni és szeretni. Imádkozzatok és szeressetek, mert ez az ember boldogsága a földön!
Az embernek nincs bátorsága hordozni a keresztet; ez nagy hiba, mert akármit is tegyünk, a kereszt fogva tart minket, nem tudunk előle menekülni.

Ebben a világban élünk, de nem vagyunk ebből a világból valók, hiszen minden áldott nap így imádkozunk: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…” – Jutalomra tehát csak akkor számíthatunk, miután hazaérkeztünk az atyai házba.

Ha képtelenek vagytok imádkozni, rejtőzzetek őrangyalotok mögé s bízzátok meg őt, hogy imádkozzék helyettetek!
Legalább negyedórát kellene fordítanunk az előkészületre, hogy jól hallgassuk a szentmisét. Meg kellene semmisülnünk a jó Isten előtt az ő mélységes megsemmisülésének példájára, amelyet az Eucharisztiában látunk. Lelkiismeret-vizsgálatot kellene tartanunk, mert a jó misehallgatáshoz a kegyelem állapotában kell lenni.

Milyen nagy a lélek! – Hogy fogalmunk legyen nagyságunkról, gondoljunk gyakran a mennyországra, a Kálváriára és a pokolra.
Ó, ha megértenénk azt a nagy jót, hogy mi egyáltalában szerethetjük Istent, állandó elragadtatásban élnénk…

Soha ne felejtsétek el az Üdvözítő szavait: „Gyermekem, ha követni akarsz, vedd fel keresztedet, és kövess engem” Ne egy napig, ne egy hétig, ne egy éven át, hanem egész életedben!

http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

Szent II. János Pál gondolatai

Az irgalmas szeretetre leginkább azoknak van szükségük, akik egymás közvetlen közelében élnek: a házastársaknak, a szülőknek, és gyermekeknek, a barátoknak; de nem szabad hiányoznia sem a nevelésből, sem a lelkipásztori munkából.


Bár életünkhöz szükségünk van anyagi javakra, az emberi boldogságot nem lehet merőben anyagi jólétre építeni.


Don Bosco leginkább életével tanít.


Ha a gazdaságilag és politikailag elnyomott nemzetek fejlődését akadályozó bűnös struktúrákra gondolunk (vö. Sollicitudo rei socialis 37), valóban elfog bennünket a kísértés, hogy feladjuk a küzdelmet a legyőzhetetlennek látszó erkölcsi rossz ellen. Milyen sokan érzik erőtlennek és tehetetlennek magukat a kilátástalannak látszó nehéz helyzetekkel szemben! Krisztus azonban felszólít bennünket, hogy győzzük le a rosszat, és ez bizonyossággal tölt el bennünket, hogy még a rossz legszilárdabb struktúráit is le lehet győzni, helyükre állítva a „jó struktúráit” (vö. uo.39).


Kedves fiatal Barátaim, nagy veszélyt jelent számotokra a reklámok rossz befolyása. Ezek ugyanis az erőfeszítések kerülésére irányuló természetes emberi hajlamokat szítják, az ember vágyainak azonnali kielégítésére csábítanak, és emellett az általánossá váló fogyasztói társadalmi szemlélet azt diktálja, hogy önmaga megvalósítását mindenekelőtt az anyagi javak élvezetében, kihasználásában keresse.


Non omnis moriar – Nem halok meg egészen – Az, ami bennem elpusztíthatatlan, most szemtől szemben áll Azzal, Aki Van!






http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

Dolgozzunk, gyermekeim, dolgozzunk! Eljön a nap, amikor úgy találjuk, hogy semmi sem volt túl sok a mennyországért.


Ha már meg vagyunk fosztva a szentségi áldozástól, legalább pótoljuk, amennyire lehet, lelki áldozással. Ezt minden pillanatban végezhetjük, hiszen úgyis állandóan vágyakoznunk kell a jó Isten látogatása után.


Hát mit csinált nekünk a jó Isten, hogy gyakorta megszomorítjuk, hogy újra halálra visszük azt, aki megváltott minket a pokoltól? Kellene, hogy minden bűnös, amikor a tiltott öröm után megy, találkozzék az úton, mint Szent Péter, Krisztus Urunkkal, aki így szólna hozzá: „Oda megyek , ahová te most mégy , hogy ott újból keresztre feszíts.”


Milyen nagy dolog az is, hogy van szívünk, és bár egészen kicsiny, mégis arra való, hogy Istent szeresse! Mily szégyenletes tehát, hogy az ember, akit Isten ily magasra helyezett, oly mélyre tud süllyedni!


Milyen szép a mennyei és földi Egyház egysége! Amint Szent Teréz mondta: „Ti már győztetek, mi még harcolunk, de egyek vagyunk Isten dicsőségére”.


Ó, ha a keresztények képesek volnának megérteni Krisztus Urunk lelkében szóló szavait: „Szegénységed ellenére is közelről akarom látni szép lelkedet, amelyet magamért teremtettem. Oly nagynak alkottam, hogy csak én tudom betöltetni. Oly tisztává tettem, hogy csak az én testem táplálhatja. „


Valaha Krisztus Urunk járókká tette a sántákat, meggyógyította a betegeket, föltámasztotta a halottakat. Sokan voltak ott, akik tulajdon szemükkel látták a csodákat, és mégsem hittek. Az emberek mindig, mindenütt egyformák. Hatalmas az Isten – de a sátánnak is megvan a hatalma és arra használja, hogy vakká tegye a szegény világot.



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

Békés új esztendőt!

Írta: Dr. Makrai Tibor


"Az élet csak visszafelé érthető meg, de előrefelé kell élni." (Sören Kierkegaard)
Az esztendő fordulóján, - vagy ahogy Kányádi Sándor írja, amikor „férfiasan kezet fog múlttal a jövendő" - a fenti gondolat jutott eszembe. Ebben az időszakban az ember egy kicsit elcsendesedik és értékeli az eltelt időt.
Ilyenkor érdemes megállni és visszanézni az elmúlt esztendő eseményeire, hálát adni Urunk gondviselő és bűnbocsátó kegyelméért, számba venni csodatételeit, ajándékait, megköszönni azt, hogy hűtlenségünk ellenére is hű maradt és megőrzött bennünket, velünk volt a próbatételek és nehézségek idején.
De lehet más lelkülettel is visszatekinteni: bosszankodni az elszalasztott lehetőségek miatt, sajnálkozni a bennünket ért veszteségeken, felemlegetni sérelmeinket, elpanaszolni a megélhetési nehézségeinket, mennyi baj ért bennünket.
Igaza van az ókori gondolkodónak: Az embert nem maguk a dolgok, hanem az a mód zavarja meg, ahogy a dolgokat látja."(Epiktétosz).
Hasznosabb megelégedett, hálás szívvel visszatekinteni, és békességgel magunk mögött hagyni az elmúlt esztendőt, mint elégedetlenkedve és siránkozva.
Mindennek ugyanis következményei vannak az előttünk álló esztendő megítélését illetően is. Előbbi esetben nyugodtan és békés szívvel tudunk az új évre tekinteni, hiszen az az Isten, aki az elmúlt évben velünk volt, az ezután is velünk lesz. A másik lelkület aggodalmaskodva néz a jövőbe, milyen veszteségek, milyen betegségek érnek majd bennünket, milyen mértékben terjed ki a válság, hogyan fogok megélni. Fontos az, hogy mire vagy kire nézünk az elmúlt esztendő értékelésében és az új év várásában.

Tanács az új esztendőre:
Tekints magadba, és elcsüggedsz, tekints magad köré, és félelem fog el, tekints Jézusra, és békesség lesz az osztályrészed.

Bíztatással Újítja Évünk Kezdetét

A polgári légi közlekedés eddigi legsúlyosabb szerencsétlensége (nem számítva a 2001. szept.11-i tragédiát) történt 1977. március 27-én, a Kanári szigeteken, a tenerifei repülőtér kifutópályáján. A ködös időben két Boeing-747-es repülőgép ütközött össze még a földön, 583 ember halálát okozva. Az egyik gép pilótája az indulással nem várta meg az irányítótorony engedélyét, így az összeütközés elkerülhetetlen volt. A pilóta azt gondolta, hogy helyesen cselekszik, de tévedett. Pedig minden pilótának már a kiképzés elején meg kell tanulnia, hogy nem a saját elgondolásai, döntései szerint vezeti a repülőt, hanem az irányítótorony utasításai alapján. Különösen igaz ez rossz látási viszonyok között. Az irányítótoronyban levő személyzet látja át a helyzetet, ő tud biztonságosan vezetni.

Igaz ez a mindennapi életünkben is. Azt sem látjuk, hogy a következő percben mi fog történni, nem hogy a következő évben. Az előttünk álló esztendő eseményei ködben vannak: „sűrű sötét van mindenfelé”. Rémisztő híreket is hallunk válságról, globális problémákról, megoldhatatlannak tűnő nehézségekről; biztosnak látszó erkölcsi tájékozódási pontok tűntek el. Emiatt sokan félnek az új esztendőtől.

A keresztyén ember Mennyei Atyja azonban az „irányítótoronyban” ül, aki követte a múltját, figyelemmel kíséri a jelenét, és már látja a jövőt és a teremtett világ következő eseményeit is. Ő tud tehát biztonságosan vezetni, nyugodtan rábízhatjuk magunkat az új esztendőben is. Ne a saját fejünk után, elképzeléseink szerint döntsünk, hanem Urunk bölcs tanácsait vegyük figyelembe, aki felajánlja segítségét, Igéjével és Szentlelkével vezet bennünket, így nyugodt és vidám szívvel léphetünk át az új esztendőbe.

Dr. Makrai Tibor / Mátészalka

Ígéret 2013-re is: „Bölccsé teszlek, és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.” (Zsolt 32,8)

Emlékezz, felejts, célra tarts!

Írta: Dr. Makrai Tibor



Ezen a héten búcsúzunk a 2014. évtől, és Isten kegyelméből elkezdjük a következő esztendőt. Ez az időszak a vissza- és előretekintés, az értékelés, valamint a tervezés ideje is.

A mögöttünk levő év eseményeinek számbavételekor jellemezzen bennünket a hálás emlékezés és a jótékony felejtés! Emlékezzünk Istenünk gondviselő, hordozó szeretetére: „Emlékezzetek meg az ő csodáiról, amelyeket cselekedett!” (Zsolt 105,5); viszont felejtsük el a bennünket ért sérelmeket, megvallott bűneinket, és ne emlegessük veszteségeinket! Fogadjuk meg a neves angol írónő tanácsát: „Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.” (Charlotte Bronte).

Az új esztendőre való készülésben pedig az alábbi történet segítsen bennünket!

Ifjú földművesek versenyeztek, egy darab ugart kellett felszántaniuk. Az volt a mérték, hogy ki tudja a legegyenesebb barázdát szántani. A legtöbbje csak görbe barázdát szántott. Amikor a jutalom kiosztására került a sor, az elhangzott kérdésre: Mire figyeltél szántás közben? – a görbe barázdát szántók ilyen válaszokat adtak: az eke szarvára; az eke vasára; a barázdát néztem. Az viszont, aki egyenes barázdát szántott, ezt mondta: Én a lovak között arra, a messze lévő, egyedül álló fára figyeltem.

Ha különböző emberi vélekedésekre hallgatunk, ha önmagunkra vagy a körülményeinkre nézünk, akkor letérünk az Isten által kijelölt utunkról. Az új esztendőben nézzünk csak fel és egyenesen előre, Jézusra – a hit elkezdőjére és bevégzőjére – és akkor életünk útja egyenes lehet. Azon járva nem tévesztjük majd el a célt!

„Testvéreim, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna, de egyet cselekszem: azokat, amelyek mögöttem vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülve célegyenest futok Isten felülről való elhívása jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van.” (Fil 3,13-14)

Év-fordulóra

Írta: Dr. Makrai Tibor

Ezen a héten hagyjuk magunk mögött az óesztendőt, és lépünk át az új évbe. Ilyenkor megérinti az embert az elmúlás szele, és gondolkodóba esik élete, sorsa, jövője felől. Az elmúlt esztendő mulasztásai, bűnei nyomasztják, és a következő év számára ismeretlen eseményei félelmet keltenek. Az alábbi vers (Túrmezei Erzsébet Jó reggelt kegyelem!) sorait a mögöttünk levő és az előttünk álló esztendő napjaira is érthetjük. Nagyszerű lehetőség, hogy a múlt terheit és a jövő okozta bizonytalanságot, félelmeket letehetjük hatalmas és kegyelmes Urunk kezébe. Bátorítson bennünket annak tudata, hogy gondviselő Istenünk kegyelme napról napra ránk árad! Bízzad Újra Életed Krisztusra!

„A tegnap terhe már a tegnapé, / A holnap árnya még a holnapé. / Minden új reggelen örök útitársam köszönthetem: / Jó reggelt, Uram, Jézus, jó reggelt öröm, / Jó reggelt békesség, jó reggelt kegyelem! / Jó reggelt, Uram, Jézus, jó reggelt öröm, / Jó reggelt békesség, jó reggelt kegyelem!"

„Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!" (Jer.Sir 3,23)

Hideg napok

Írta: Dr. Viczián Miklós

 Hideg téli nap volt. A völgyben sorakozó házacskák barátságosan pipáltak a hótehertől hajladozó fák között. A kis házakba behúzódva, egy fedél alatt melegedtek a nagy családok: apró gyermekek, dolgos szülők, lassuló életű nagyszülők. Várták az idő melegebbre fordulását a januári szürkeségben. A helyszín, az Alpok nyugati karéjában rejtőző Piemont hegység, a dátum: 1655. A házak lakói pedig reformált hitű valdensek, Vald Péter XII. századi előreformátor késői követői.
Langyos tavaszi fuvallat helyett azonban egy fagyos hír fut házról-házra. Szavoja hercegének futárai hozzák a hírt: vagy részt vesznek a vasárnapi misén gyermektől öregig mindahányan, vagy el kell hagyniuk földjüket, házukat, mindenüket. A herceg számára nem volt kétséges a válasz, hisz tél volt, és minden vagyonuk ide kötötte a kis völgy lakóit… de nem így történt. Mindannyian felkerekedtek, és a völgy távoli felső végébe menekültek hittestvéreikhez. Szavoja hercegének kegyetlensége itt is utolérte őket. Miután földjeiket és házaikat idegenek foglalták el, a herceg katonákat küldött utánuk, akik 1655 húsvét hajnalán lemészárolták a teljes közösséget.
Hogy jön ez ide? – kérdezheti a kedves olvasó. Nem valami vidám újévi köszöntés kellene ilyenkor? A 2017-es év a reformáció éve. Amikor itt, a mai Magyarországon békében ünnepeljük az újévet, ne feledjük, hogy hittestvéreink az évszázadok folyamán sokszor életüket is kockára tették, de hitüket nem tagadták meg. Kísértéseink közt merítsünk erőt hitvalló elődeink példájából!
„Azért mi is, akiket a bizonyságok ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret.” (Zsid 12,1)

Leállás

Írta: Dr. Makrai Tibor

Az ó év utolsó és az új év első napjai köszöntenek ránk ezen a héten.
Ebben az időszakban sok üzem, gyár leáll, életünk is lelassul, és jut idő a számvetésre, az előretekintésre. Álljunk le mi is, hogy visszaemlékezhessünk a mögöttes esztendőre, átgondolva, mennyi jót tett velünk Mennyei Atyánk!
- Ha elkezdjük előszámlálni a sok jótéteményt, elámulhatunk, hogy megszámlálhatatlanul sok az: „Sokat cselekedtél te, Uram Istenem, a te csodáiddal és terveiddel mi érettünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, de többek, semhogy elszámlálhatnám.” (Zsolt 40,6)
- Ha betegségben vagy szenvedésben tapasztaltuk meg segítségét, adjunk neki hálát ezért is: „Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.” (Jób 5,18)
- Tartsunk bűnbánatot az elmúlt esztendő vétkei miatt, hiszen azok számosabbak a fejünk hajszálainál. Valljuk meg, majd fogadjuk el Isten bűnbocsátó kegyelmét, hátunk mögé vetve bűneinket!
- Figyelmeztessen az elmúlt esztendő arra, milyen gyorsan telnek a napok, hónapok és évek, ezzel a gyorsasággal múlnak el életünk esztendei: „A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk.” (Zsolt 90,10)
- Legyünk hálásak az Úrnak az új esztendőért is, amit engedett megérnünk, és a gyorsan múló idő késztessen bennünket az Úrral való találkozásra:
Tegnap terhét nem viselem,
Holnap terhét nem ismerem,
Ma árad rám a kegyelem.
- Végül pedig az új esztendőt minden gondjával, félelmével együtt tegyük Mindenható Urunk kezébe, és fogadjuk meg a zsoltáros tanácsát:

„Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” (Zsolt 37,5)

"Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük."

(Jelenések 21,3)


"Íme!" - a találkozás örömkiáltása ez. Az ég kiált a földre, a föld az égre - immár nem szakítja el őket egymástól a bűn. "Íme, lássátok, örvendjetek!" Az ember elszakadt Istentől, de az Isten nem szakadt el az embertől, vele van, vele lakozik, mellette, benne él. Sátorként, mindennapi lakásként veszi körül.
A Sátornak célja van velünk: közösséggé, néppé, gyülekezetté, egyházzá tesz. Azért, hogy Isten tanúi legyünk a világ végezetéig. Hogy befogadjuk egymást. Ebben a sátorban lesz nyilvánvalóvá az Isten dicsősége. De hogyan? Általunk, ha nem szégyelljük a Krisztus evangéliumát, ha fáj nekünk, hogy sokan még nem hallottak az Úrról.


Egy régi keresztyén legenda szerint Gábriel arkangyal megkérdezte Jézust: - Te azt mondtad a te tanítványaidnak, hogy "elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket." De Uram, mi lesz, ha ők nem hirdetik az evangéliumot? Ha lusták, trehányak? Milyen más módszert gondoltál ki?
- Jézus lehajtotta a fejét, és azt mondta: - Gábriel, nincs más módszerem, csak ez!
(Visky Ferenc)

"Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, és a Te nyomdokaidon kövérség fakad."

Zsolt. 65,12


Új esztendő hajnalán

Új esztendő hajnala van,
Hozzád jövök fényért, Uram.
Nem egyedül: hozom megint
Színed elé szeretteim.

Megállok a kereszt alatt,
Ott hallgatom áldó Szavad,
Rád bízom az életemet.
Szenteltessék meg a Neved!

Mindenható Isten, Mennyei Atyánk!

Köszönjük, hogy megérhettük ezt az új esztendőt. Áldásod után sóvárogva állunk a jövő előtt, ami emberi mértékünk szerint eléggé kilátástalan, de tudjuk, hogy Neked semmi sem lehetetlen. Engedd meg, hogy leborulva, de nyitott szemmel nézzünk fel Rád most, reménykedő hittel, hogy Te ezt az esztendőt is megáldod, sőt megkoronázod jóvoltoddal. Maradj velünk és újíts meg bennünket a KRISZTUS JÉZUSBAN!

Ámen.

Mulandóság - maradandóság

Az év első hetében még friss élmény az óesztendő búcsúztatása. „Ismét egyik esztendeje, Istentől kimért ideje telék el a múlandóságnak” – énekeltük az istentiszteleten. Elmúlt egy esztendő, öregebbek lettünk, és ilyenkor különösen is megérinti az embert az elmúlás szele. Megtapasztalja azt, amit a 90. Zsoltár írója is átélt: „… úgy elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás. Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő… olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.”

Megkísért a gondolat, hogy életünknek vége lesz; és az idő múlását tapasztaljuk testünkben is: erőnk fogy, nehézkesebben mozgunk, egészségünk romlik, feledékenyebbek leszünk – mindezek életünk közelgő végéről árulkodnak. Ahogyan egyik ismerősöm fogalmazott: „Részletekben halunk meg”. A kellemetlen gondolatokat sokan a hangos zenével, mulatozással, petárda-durrogtatással próbálják elhallgattatni.

Mindeközben próbál az ember maradandót alkotni, nyomot hagyni, ami halála után is őrá emlékeztet majd másokat. Kőből, fából, gondolatokból készít alkotásokat, de az idő múlásával elkorhad a fa, szétmállik a kő, feledésbe merülnek az eszmék. Láthatjuk, hogy a több száz évvel ezelőtt élt emberek közül már csak néhányuknak neve és műve maradt fenn; csak a töredékre emlékezünk. Mindez azért, mert az ember halandó, így a halandó alkotása is mulandó.

Salamon király tapasztalatként írta le: „Rájöttem, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad…” (Préd 3,14). Úgy is fogalmazhatunk, hogy csak az marad meg örökké, amit Isten cselekszik. Minden tette maradandó, örök. Ő a bűnös ember megváltásában is maradandót alkotott, hiszen a Föld alapjainak felvettetése óta áll Jézus Krisztus keresztje, amely a megváltást hirdeti.

A halandó ember élete az örök élettel lesz halhatatlan; azé, aki elfogadta a Jézus Krisztusban felkínált isteni kegyelmet, a megváltást. És azok a cselekedetei lesznek az örökkévalóság szempontjából is maradandóak, amit benne és általa az élő Jézus Krisztus cselekszik.

Dr. Makrai Tibor / Mátészalka

ÚJRAKEZDÉS

Újévkor sokan szeretnének újat kezdeni, vagy, ahogyan gyakran mondják, újra kezdeni. Különös, hogy az újat kezdeni akarók szándékát az a tapasztalat sem töri meg, hogy az ember lényegében mindig csak a régit folytatja, nem tud kibújni saját bőréből.

De lehet egyáltalán újat kezdeni? Vajon nem az a fő bajunk, hogy egy ember sem rendelkezik az újrakezdés képességével?

Valaki azt mondta: „Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég…” (Jel 1,8), ami azt is jelenti, hogy a világmindenségben kizárólag Jézus Krisztus rendelkezik azzal az isteni tulajdonsággal, hogy tud újat kezdeni. Nélküle minden újrakezdés kudarcra van ítélve.

Bennem is csak ő kezdhet újat, ezért kell vele a legszorosabb hit- és életközösségbe kerülnöm.

Dr. Sípos Ete Álmos / Tápiószele

Mózes imádságából: „Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon! Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!” (Zsolt 90.)

A következő sem lesz jobb?

Az emberiség számottevő része évről évre babonás várakozással tekint az új számmal kezdődő évre. Úgy gondolja, hogy erős elhatározásokkal, sőt fogadalmakkal is segítheti, hogy új, jobb érkezését jelentse a következő esztendő. Majd eltelik néhány nap, esetleg hét, és kiderül, hogy – a reményteli várakozás, ígéret és komolynak tűnt fogadkozás ellenére is – csupán a régi ismétlődik. Ennek oka az, hogy a körülmények változhatnak ugyan az új esztendőben, de maga az ember ugyanaz maradt, az élet pedig a régi taposómalomban folytatódik. És 2010-ben is beigazolódik majd a közmondás: „Soha nem jön jobb.”

Az újévi hamis és romantikus álmodozás, majd az azt követő pesszimista kijózanodás folyamata alól csak a hívő keresztyén ember lehet szabad. Ő ugyanis felismerte, hogy az ember, mint Isten teremtménye, egyedi darab, akivel teremtője személyesen törődik, foglalkozik. Isten személyes bánásmódja pedig rendkívül változatos, gyengéd, ugyanakkor célratörő. Olyan, mint a szobrászé, aki tudja, mit akar formálni a márvány tömbből. Ez a személyes isteni bánásmód teszi a keresztyén életet igazán izgalmassá, fordulatokban gazdaggá.

A hívő tehát Újévkor ehhez hasonló kérdéseket fogalmaz meg: Vajon, Isten, mit cselekszik majd életemben? Mivel ajándékoz meg az új esztendőben? A pillanatnyilag megoldhatatlannak tűnő gondjaimat miként (talán egyetlen mozdulattal?) fogja megoldani?

Dr. Sípos Ete Álmos / Tápiószele



Pál apostol bizonyosságával kívánnak a honlap szerkesztői áldott új esztendőt!: "Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban." (Fil 4, 19)

"Bizony hamar eljövök. Ámen. Bizony JÖVEL URAM JÉZUS!"

Jel. 22,20

Hányszor másra várunk,
s fáj, hogy nem jön el.
Nőtttön nő hiányunk...
ÚR JÉZUS, jövel!

Hol az élet gondja,
hol felhő föd el,
S lelkünk félve mondja:
ÚR JÉZUS, jövel!

Szánd meg árva néped
távol és közel,
lásson újra Téged,
ÚR JÉZUS, jövel!

Megváltó Urunk!
Bocsásd meg nekünk, hogy visszajöveteled várása, reménysége oly sokszor elhalványul bennünk. Az élet gondjai, a gazdagság csalárdsága gyakran felhőzik el dicső Személyed, noha sejtjük, hogy közel vagy már, az ajtó előtt. Kérve kérünk: szánd meg maga körül forgó népedet! Szabadíts neg bennünket minden hamis várakozástól s ragyogtasd fel újra igéretedet, hogy eljössz hamar. Gazdagítsd meg hitünket és szolgálatunkat ebben a szent várakozásban az ATYA ISTEN dicsőségére.
Ámen.

Boldog feltámadásunk nyitánya

Írta: Dr. Sípos Ete Álmos


Keveset értett meg a karácsony üzenetéből az, aki az eseményekben csupán egy szomorúan romantikus történetet lát, és a betlehemiek által be nem fogadott házaspár történetéből egyedül ezt az – mint elembertelenedett világunknak szóló – üzenetet következteti ki, hogy: Szeressük egymást! A Fiú Isten testet öltését ugyanis nem szabad kizárólag a születés eseményeiből vizsgálni. Mi már tudjuk, hogy az a kisgyermek a dicsőségbe öltözött Király Krisztus, aki nemcsak leszállt értünk a Földre, hanem aki helyettünk elszenvedte a kereszten a bennünket igazságosan sújtó isteni ítéletet, és ő az, aki a harmadik napon feltámadt a sírból, és dicsőséggel ment fel a mennybe.
Ismerjük tehát a titkot, hogy az első karácsonyon megszületett gyermekben maga, a megváltó Isten jelent meg testben, ezért az a nap minden Jézusban hívő ember számára az egyetlen vigasztaló, boldog feltámadásra és örökéletre jogosító eseménnyé lett. 2012-ben is ennek a ténynek örüljünk mindnyájan!
„Mert nyilvánvalóan nagy a kegyesség titka: Aki megjelent testben, megigazult lélekben, látták az angyalok, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben." (1Tim 3,16))

"Én rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon."

(Jn 15,16)

Uram, Jézusom! Te látod, hogy az efféle "utolsó napokon" - szédítő tervek, iskola, szerelem, jó hírnév, cseresznye-virágzás, vagy éppen naptári év végnapjain - mi minden gyűl össze az ember torkában! Kis magyar búbánat mandulaíze, nagy világpolgár nekirugaszkodás frissítő mentája, nem is tudom. Éreztél egykor Te magad is ilyesmit? Tizenévesen, vagy inkább úgy harminc körül? Amikor még egyszer végignéztél Kapernaum mezején, hogy aztán végképp Jeruzsálemnek fordulj? Ilyenkor mindig mérlegkészítést emlegetnek. Számadást.

Bár nem rajongok az efféle műveletekért, belátom, elkerülhetetlen az ilyesmi. Pontosan egy éve a fenti szavakkal bocsátottál útnak. Elküldtél, hogy gyümölcsöt teremjek, és azt ígérted, megmarad a termés. Hányszor megtörtént: boldog voltam, igazán telve mindenféle lelki jóval, roskadozott a fa - csak éppen nem mentem sehová. Nem vittem belőle senkinek. Lusta voltam. És kicsinyhitű. Ugyan, éppen az én vigasztalásom, levelem, örömöm, kompótom, ige-versem, virágszálam, társaságom kell majd valakinek! És önző is. Magam majszoltam a drágalátos gyümölcsöket, míg képemre nem száradt ragacsos levük, mint augusztusban a görögdinnyéé szokott, a fülünk tövéig. Máskor meg küldés nélkül is elmentem, tépve téptem lelkem zöldellő fügefa-lombjait: semmi. És azt adtam, díszes kis zacskókba csomagolva. De Te megígérted: lesz valami, mégis lesz valami, ami visszamarad az idő vesszőkosarában. Egyszerűen nem igaz, hogy minden kihull belőle. Épp ellenkezőleg, minden, de minden olyan szó-, érzés-, gondolat-, kívánság- vagy cselekedet-gyümölcs benne marad, ami Tebenned fogant, mint igazi tőben. Minden, amit az elmúlt évben is önzetlen, tiszta szeretetből tehettem. Kevés ez, sok ez? Te vagy Bírám, Uram. Bírám és Barátom. Aki elküldesz, és aki a megérkező-nek kitárod az ajtót. Ezt köszönöm meg a mai estén - mandulaízű, mentás szavaimmal.
(Visky S. Béla)

Kismadár

Írta: Dr. Erdélyi Judit

Gábor hazafelé hajtott a kocsival a csendes, puha hóesésben; már sötétedett. Kicsit szomorú és magányos volt, hiszen neki is fájt, hogy nem maradhatott ott a karácsonyi alkalmon a családjával, csak levitte őket. Felesége és a két gyermek a gyülekezeti ünnepre készültek már hetek óta, Gáborka verset mondott, Anikó pedig a kórusban énekelt. Tele voltak izgalommal és várakozással, és nagyon remélték, ez egyszer apu is ott marad, ha másért nem, hát azért, hogy őket meghallgassa, gyermekeire büszkélkedhessen.
Gábor mégsem maradhatott, pedig szomorú volt, hogy csalódást okoz, de úgy érezte, nem volna becsületes, ha maradna, hiszen olyan meggyőződéssel, harcosan hitetlen volt! Karácsony legendája pedig különösen is bosszantotta: Mi az, hogy az Isten emberré lett? Miért? Minek? Szerinte, ha Isten létezne, akkor sem tenne ilyen badarságot...
Bekanyarodott a havas úton a hegyoldalban megbújó házuk elé, kinyitotta a kaput, bevitte a kocsit a garázsba, majd felment a szép tágas, nagyablakos nappaliba. Felkapcsolta a lámpát, tüzet rakott a kandallóba, és gondolataiba mélyedve letelepedett...
Igen, minden akkor változott meg, amikor Évát megoperálták. Egy pillanatra úgy tűnt, összeomlik az életük, a diagnózis végzetes volt. Mégis minden jóra fordult, a műtét sikerült, felesége felgyógyult, de valami történt vele... Ő úgy magyarázta ezt: Befogadtam az Úr Jézust az életembe, és mostantól neki szeretnék szolgálni. Eddig semmi közük nem volt a valláshoz, nem hittek Istenben, soha nem jártak templomba, a gyerekeket is hit nélkül nevelték. Betegsége után Éva járni kezdett a gyülekezetbe, vitte magával a gyerekeket is, akik szemmel láthatóan jól érezték ott magukat. Éva is más volt, mint korábban, türelmesebb lett, mindig derűs, szeretetteljes... Minden jobb volt otthon, mint azelőtt. Éva jól működő látszat-megoldást talált az élet megoldhatatlan kérdéseire. Azonban ő, Gábor más volt; a hit dolgaiban képtelen volt azonosulni feleségével, ha megpróbált részt venni bármiben is, csak képmutatónak érezte magát...
Gondolataiból tompa, ismétlődő puffanás ébresztette fel. A hang irányába nézett; egy kismadár csapódott a nappali ablakának! Biztosan látta a fényt, de nem látta az ablaküveget, és elkeseredetten próbált átjutni a láthatatlan akadályon. Gábor kinyitotta az egyik ablakot, és igyekezett elhessegetni a madarat, de az megrémülve még nagyobb elszántsággal próbált a fény közelébe jutni. Talán fázik, meleg búvóhelyet keres, ezért Gábor lement a garázsba, felnyitotta az ajtaját, felkapcsolta a villanyt, hogy átterelje oda a madarat, de mindhiába. A kismadár elkeseredetten újra és újra nekirepült az ablaknak, már csupa seb és vér volt, miközben egyre menekült Gábor segíteni akarása elől. Visszament tehát a nappaliba, lekapcsolta a fényt, és ott is kitárta a nyitható ablakokat, de minden hiába. A madár egyre zavarodottabban ütötte, verte magát az üvegen...
Ó, miért is nem lehetek én kismadár – kiáltott fel Gábor –, hogy szót érthessek veled! Ahogy ez kiszaladt a száján, hirtelen megértette a karácsony titkát… Hogy miért is lett emberré az Isten! Igen, és íme, még vele is szóba állt most, a dacoló, okoskodó, racionálisan gondolkodó istentagadóval!

„Az Ige testté lett, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1,14)

Minden út Jézushoz vezet

Írta: Dr. Sípos Ete Álmos

Észrevettük-e már, hogy a betlehemi pásztoroknak megjelenő angyal és a napkeleti bölcseket tanácsoló csillag – sőt Heródes király biblia-tudósai is – egységesen azt az utat mutatták meg, amelyen elindulva, az egyszerű pásztorok és az ókori „akadémikusok” is a Betlehemben földre érkezett Messiás Krisztushoz jutottak el?
Karácsony egyik fontos üzenete az, hogy minden Isten által rendelt út a világegyetem egyetlen urához, Jézus Krisztushoz vezet! Ha tehát valaki a Bibliáját hittel olvassa, netalán bármilyen tudományágat elfogulatlan előítélet nélkül művel, illetve ha egyéni életsorsát helyesen szeretné értelmezni, akkor lehetetlen, hogy ne jusson el Krisztushoz! Ha pedig nem talál el az ember Krisztushoz, akkor csak féligazságok zsákutcájába érkezik, még ha Nobel-díjat kap is életművéért.
Ugyanis a názáreti Jézus Krisztus az Alfa és az Ómega – tehát a te életednek kezdete és a végcélja is.
„Pásztorok (…) őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És íme, az Úr angyala megjelent nekik (…), és így szólt: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely minden nép öröme lesz, mert Dávid városában ma megszületett nektek az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus.” (Lk 2,8-20)

SEBES ÜNNEP SEBESÜLTEN

Életveszélyessé vált a karácsony előtti utazásom. Főútvonalon haladva, többször is hirtelen fékeznem, dudálnom kellett, mert a szemből jövők, nem törődve a forgalommal, türelmetlenül előzték egymást. Rohantak karácsonykor is.

Egykor Mária és József több mint egy hétig gyalogolt Názáretből Betlehembe – eközben (légvonalban) kb. 120 km utat tettek meg. (Ma ezt a távolságot gépkocsival, kényelmes tempóval, másfél – két óra alatt megtehetnénk.) Kétezer évvel ezelőtt a közlekedőknek rengeteg idejük maradt egymásra, a hosszú úton mindent megbeszélhettek. Ma pedig minden idegszálammal arra kellett figyelnem, hogy túléljem az őrült rohanást egy rövidebb útszakaszon is.

Sebesen akarunk mindent elintézni és villámgyorsan ünnepelni, ezért a betlehemi Királyhoz lelkünkben sebesülten érkeztünk meg. Nem maradt időnk elcsendesedni; beszélgetni egymással és a ma is megszólítható Krisztussal. Pedig Jézus időt, helyet kérve, ma is kopogtat a szív ajtaján. Szeretne házigazda maradni az ünnepek múltával is.

Javaslatunk az esztendő utolsó, és a következő év első napjaira: Adj időt életed Urának, hogy elmondhassa számodra gondolatait, bátran járulj elé imádságban, tárd ki előtte agyonhajszolt életedet!

Szász Lídia Dóra / Kisbér

Jézus üzenete János apostol közvetítésével: „Nézd, az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat, és megnyitja az ajtót, bemegyek hozzá, és vele vacsorázom, és ő én velem.” (Jel 3,20)

Szemléletünktől függ?

Írta: Dr. Viczián Miklós


A közlekedési baleset után a rendőr a vétkes autó vezetőjétől kérdezi, hogyan történt az ütközés.
– Feleségemmel megállapodtunk, hogy idegen városban én figyelem a forgalmat, ő pedig a táblákat.
– És milyen táblát látott utoljára? – fordult a rendőr az asszonyhoz.
– Azt, hogy „Drogéria szalonunk megnyílt" – jött a válasz.
Nem mindegy tehát, hogy miként szemlélünk egy eseményt. Jézus Krisztus születéséről például három evangélista is készített beszámolót. Ugyanazt az eseményt háromféleképpen mutatják be. Máté a nagypolitika felől: bölcsek, királyi udvar, intézményes gyerekgyilkosság, menekülés Egyiptomba, Lukács a szülés idejére, helyére – még a pólyálásra – is kitér, János pedig az esemény kozmikus jelentőségét tartja említésre méltónak: „az Ige testté lett, és közöttünk lakozott".
Amikor karácsonyt ünneplünk, szemléletünktől függ, hogy mit látunk: csak a sok munkát és költséget, ami az előkészületekkel jár, vagy szépen díszített fát, mosolygó gyermekarcokat, és az értékes ajándékok feletti örömöt, esetleg Jézus Krisztust, akinek születésnapját ünnepeljük. Ha őt is, akkor hogyan? Kisdedként, akinek a napkeleti bölcsek ajándékokat hoztak, akihez a környékbeli pásztorok látogatóba érkeztek – vagy pedig így:


„Benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága. (...) Mindazoknak, akik befogadták, akik hisznek az ő nevében, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek." (Jn 1,1-14)

Vikinek lehet élete!

Írta: Sípos Aba Álmos

Egy lelkészkolléga mesélte néhány napja, hogy az alsósok tantermébe lépve, a táblán megdöbbentő üzenetet olvasott: „Nincs életem! Viki”. Egy idős embertől, aki sokféle próbával, szenvedéssel tűzdelt életútjára tekint vissza, még csak-csak elfogadnánk egy ilyen megállapítást: Nem volt életem. De ha egy őszinte gyermeki hang szólal meg így, az rendkívül elgondolkodtató.
Bár egyfelől Vikinek ez a vallomása általánosan igaz minden emberre, hiszen ki az, aki ne keresné az életet, az értelmes életet, az élet értelmét? S ki az, aki ne vallana kudarcot újra és újra a találással? És a keresők között néhány ezzel az őszinte felkiálltással fakad ki: Nincs életem!
Másfelől viszont akár fiatalon, akár idős korban nyilatkozik így valaki, a karácsonyi ünnep különös üzenetet, tanácsot közvetít számára, ezt: Lehet életed! De csak annak, aki már eljutott a felismerésre, és lemondott önmaga megtalálásáról! Mivel azon az első karácsony éjjelen Jézus személyében az ÉLET jött el a világba. Ő azért érkezett, mert nélküle nem volt élet itt a földön.
Persze születnek emberek, élőlények, és van küzdelem és siker, meggazdagodás és elszegényedés, egészség és betegség, csak a legfontosabb nem található: az ÉLET. Mert az élet több, mint az előbbiek együttesen. A tantermi táblára írt gyermeki vallomásból pontosan ez a felismerés sejlik át! Nem feltétlen a betevő falat, a ruházat, a saját szoba, barátnők, vagy a pénz hiányzik, hanem az ÉLET.
Az a valami, ami igazából VALAKI. A karácsonykor földre érkező, majd később, felnőttként embertársait tanító, gyógyító, halottat feltámasztó Jézus ezt mondta magáról: ÉN vagyok az ÉLET, és én azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek mindazok, akik befogadnak engem!
Kedves Olvasó, kedves Viki!
Amíg őt nem fogadtad be, addig valóban nincs életed, de akié a Fiú, azé az élet! A Biblia Jézus Krisztusról:
„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága.” (Jn 1,1-4)

VIZSGA

Minden újjászületett keresztyén ember élete azzal kezdődik, hogy Isten iskolájának első osztályába kerül. Az első osztályból a másodikba akkor léphet, ha megtanulja a tananyagot. Az egyik fontos tantárgy a hálaadás.

Vigyázz, mert a hálaadás teljesen független attól, hogy mi történt veled! Ha ugyanis hiszed, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukat szolgálja, akkor az általad rossznak és fájdalmasnak ítélt események is hálaadásra kell, hogy indítsanak.

Az esztendő utolsó napjain is vizsgázunk hálaadásból. Ha visszatekintesz a 2011. évre, akkor panaszkodsz, sírsz, sóhajtozol vagy hálát adsz mindenért, ami veled történt, mert megláttad a nehezek mögött Krisztust? Továbbléphetsz végre a második osztályba, vagy ki tudja hányadszor, kezded újra az elsőt?

Dr. Sípos Ete Álmos / Tápiószele

Pál apostol tanácsa: „Mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Krisztus Jézusban számotokra.” (1Thessz 5,18)

"Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát."

(Mt 2,11)

Elolvasandó:
Mt 2,1-12

Vajon kerestelek volna, ha Te meg nem keresel? Vajon rátaláltam volna-e házadra, ha Te nem vezetsz Magadhoz, Erőtlen Gyermek? Jól tudtad, miért éppen azoknak a bölcseknek, azoknak a pásztoroknak kellett Téged elsőkként meglátniuk: szükségem van az ő példájukra, hódoló leborulásukra, mert különben a születésed híre felett háborgó Jeruzsálemhez társulnék; együtt szakértősködnék a főpapokkal és írástudókkal, és együtt alakoskodnék Heródessel, buzgóságot színlelve, miközben szívemet a gyanakvás és düh feszíti.

Ó, hit, melynek elég a Hozzád vezető csillag, még ha utóbb ki is derül, hogy csupán két bolygó együttes fénye erősítette egymást! Ó, engedelmes bizalom, melynek elég a Szó, még ha méltatlan, a Heródes házánál lecövekelt írástudók kezei közül csendül fel a tekercsekről az útmutatás! Ó, önmagáról megfeledkező hódolat, melynek az a ház a Ház, amelyben Te vagy, feküdj bár mint rongyokba pólyált kisded, avagy mint gyolcsba göngyölt holt!
A Te ajándékaid ezek, egykor pólyák között fekvő, immár a felhőkkel eltakart Jézus! Együtt ajándékozod nekünk a hitet a feléd vezető úton levő akadályokkal, az engedelmességet a zavaró körülményekkel, miképpen a hódolat is ott bizonyul Tőled valónak, ahol rongyok, szenvedés és felhők takarják dicsőségedet.
Hadd magasztaljalak a Házért, ahol a Tieid közösségében Téged kereshetlek; ahol megtörténhet a csoda, mely talán annál is mélységesebb, hogy felismerték a Mindenség Urát egy kisdedben: felismerhetlek Tested tagjaiban, megváltottaid közösségében.
Hadd hozzam hát Neked, amim van! Hadd oldódjam ki a kapni vágyás kötelékeiből jelenlétedben, Te, önmagadban mindeneket ajándékozó, hogy csak Nálad, a Te szolgálatodban legyen értéke annak, ami jóvoltodból kerül birtokomba!
Testet öltött Ige, ki önmagadat adtad, hogy közösségünk legyen általad az Atyával! Lakozz bennem, és tégy késszé a szeretetre, közösségvállalásra, megtisztítva a fennforgás és bizonyítás hiú vágyától, és segíts imádatodban élnem! Ámen.
(Adorján Kálmán)

"Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki énbennem hisz."

János 12,46

Világítson meg!

Világítson meg fénye most,
olvasszon ki jéghegynyi fagyból!
Háromszázhatvanötnapos
karácsonyod legyen s maradjon!

Mennyei Atyánk!
Micsoda lelki sötétségben élne ez a világ s mi valamennyien Nélküled! Köszönjük Neked, SZENT FIADAT, JÉZUS KRISZTUST, a világ világosságát, Aki testvérül született nékünk. Kérve kérünk, ne hagyj bennünket a bűn éjszakájában, világíts át szereteted fényével s adjál - az Ő érdeméért - örök karácsonyt!
Ámen.

FILMRE VETTÜK JÉZUS SZÜLETÉSÉT

Az egyik adventi szombaton a karácsonyi történetről beszélgettem unokáimmal. Miután végigvettük az eseményeket, előkerült a Biblia is. Ahogy olvasom a szöveget, megszólal valamelyik: Játsszuk el, és vegyük filmre! – Hmm, és hogy gondoljátok? Csak hárman vagytok, és jelmezek meg díszletek sincsenek – próbáltam a lehetetlennek tűnő feladat miatt kifogást keresni. Nem baaaj, kezdjünk hozzááá! – fogták könyörgőre.

Megterveztük hát a jeleneteket. A könyvespolcról belógatott babák képezték a mennyei sereget, egy birkaprém-ágyelővel letakart díszpárna szolgát bárányként a betlehemi éjszakában, a narrátor szerepét én vállaltam (az operatőr és a rendező szerepe mellé), s a „színészek” hol Máriaként, Józsefként és vendégfogadósként, hol pásztorokként vagy napkeleti bölcsekként játszották el a történetet. Ami hiányzott a díszletből, azt pótoltuk gazdag fantáziával. Az egyes jelenetek közt tanultuk be a következő rész pársoros szövegét, s mire a végére értünk, ebédidő lett. Kipirult arccal, derűsen éltük át az Úr Jézus születését.

Talán hasonló élménye lehetett a betlehemi pásztoroknak is, akik nem felnőttes kifogásokat kerestek, hogy miért NE menjenek fel Betlehembe, hanem gyermeki hittel útra keltek. Hittek, mentek, láttak. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik. (Lk 2, 20)

Dr. Viczián Miklós / Budapest

Jézus imádságából: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17,3)

Halott az Isten?

Írta: Horváth Mária
A hívő élet mindennapi próbája az, hogy a láthatókról felemeli tekintetét az élő Istenre, és benne bízik. Erre figyelmeztet bennünket a Luther Mártonhoz köthető történet is.
Egyszer, amikor Luther doktort nagyon maga alá gyűrte az élet sokféle terhe, már-már kezdte elveszíteni bizalmát Istenben. Felesége (Katalin) látta, ahogy egyre kedvetlenebb az ura, ezért az egyik reggelinél gyászruhában jelent meg a családi asztalnál. Ez feltűnt Luthernek, és megkérdezte:
– Miért gyászolsz ma?
– Mert Isten halott – válaszolta Katalin.
– Lehetetlen asszony – mondta mérgesen Luther –, Isten nem halott.
– Hát, ha Isten nem halott, akkor miért viselkedsz úgy, mintha az lenne?
„Egy harcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba, hogy megnyerje annak tetszését, aki őt harcossá fogadta." (2Tim 2,4)

Kettős advent

Eljött... Emléke csillagfényes,

Eljött... keresztje súlyos, véres,

Eljött... megváltott vére árán,

Nem bírt soha Vele a Sátán.



Eljön... Jele fölfut az égre,

Sír a Föld minden nemzetsége,

Eljön... meglátja minden ember

Leborulva és nyitott szemmel.

Füle Lajos



„Íme, hamar eljövök, a jutalmam velem van, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és utolsó, a kezdet és a vég." (Jel 22, 12-13)

Karácsony – görbe tükörben

Elérkeztünk Karácsonyhoz: Jézus Krisztus születésnapjához. Ha a naptár helyesen számol, akkor ez már a kétezer-tizedik. Mi pedig ünnepeljük képzeletünkben most egy sokkal fiatalabb, alig 100 éves dédpapa születésnapját úgy, ahogyan a karácsonyt szoktuk! Nevezzük az ünnepelt dédpapát Istvánnak!

István születésnapjára készülve a nagynénik, nagybácsik, a fiatalabb szülők gügyögve kérdezgetik a gyerekektől, hogy: „Na! Mit fog hozni neked az Istvánka?”. Mások – kihasználva az ünnepből kinyerhető nevelési előnyöket – így fenyegetik a gyerekeket: „Ha nem eszed meg a spenótot, akkor nem fog hozni neked semmit az Istvánka!”. A család felnőtt tagjai pedig már hetekkel előbb azon tanakodnak, hogy milyen ajándékot adjanak: egymásnak.

És persze, István (dédpapa) születésnapja alkalmából minden család süt, főz, takarít, majd bevisz a lakásába egy fenyőfát, díszeket akasztanak rá, és aláteszik az egymásnak vásárolt ajándékokat. Fel sem tűnik a nagy készülődésben, hogy az ünnepeltnek elfelejtettek szólni. Jól elvannak egymással, hiszen az öreggel már úgyis nehéz beszélgetni. Mert ki is ismeri azokat a régi szereplőket, akikről az ő történetei szólnak?! Így születésnapja eltér minden egyéb születésnaptól, ugyanis az ünnepelt általában nem kap semmit.

Bár, István, már betöltötte 90. életévét, mégis minden születésnapján a születése körüli eseményekről – ha egyáltalán eszükbe jut az öreg –, valamint a korabeli politikai helyzetről, az osztrák elnyomásról, a népszámlálásról, és bizonyos politikai indíttatású tömeges gyermek-gyilkosságról beszél mindenki, de arról senki nem szól egy szót sem, hogy István mi mindent tett hosszú élete folyamán családjáért – érettünk –, és milyen nagy a hatalma és tekintélye ma is!

Dr. Viczián Miklós / Budapest

Karácsony ma is érvényes üzenete: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,10)

KIVEL GYŰJTESZ?

A bevásárlóközpont parkolójában toltam az áruval telt kocsit, amikor mellém lépett egy fiatal lány, bokáig érő sárga szoknyában, kis ködmönben, vállig érő szőke fürtökkel. Kedvesen megszólított:

- Jó estét kívánok. Szabad kérdeznem valamit?

- Tessék, mit szeretne kérdezni.

- Karácsonyra gyűjtünk a szegényeknek. Támogatná néhány forinttal?

- Ugye, maga Krisnás?

- Igen, Krisna-tudatú hívő vagyok.

- Tudja, mit ünneplünk karácsonykor?

- A szeretet ünnepét, és mi szeretnénk a hajléktalanokat megajándékozni, megvendégelni.

- Karácsony, Jézus Krisztus születésének az ünnepe. Miért nem az ő nevében gyűjt? Ismeri őt?

- Igen, mi is tiszteljük Jézust.

- De Krisnát is…

- És az baj?

- Amennyiben az baj, hogy ez a keverés nem vezet sehova… pontosabban a kárhozatba visz, akkor igen, az baj!

- A szegények megsegítése miért baj?

- Az önmagában dicséretes, csak éppen a maga életén nem segít. Talán még ilyen fiatalon nem gondol rá, de ha most máshoz köti az életét, és nem Jézus Krisztushoz, akkor majd halála után, amikor az üdvösség és kárhozat elágazásához ér, csak Jézussal együtt léphetne a mennybe. E felől most kell döntenie!

- Akkor nem ad?

- Sajnálom, Krisnának nem! És magának is azt tanácsolom, hogy inkább Krisztussal együtt gyűjtögessen!

- Viszont látásra!

- Viszont látásra!

Dr. Viczián Miklós / Budapest

Jézus mondja: „Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.” (Mt 12,30)

Öregen, mégis fiatalon

Írta: Benedek Csilla

Ahogyan öregszik valaki, úgy értékelődik át sok minden az életében. Amit addig lelkesen begyűjtött, és attól gazdagabbnak érezte magát – sőt mindaz, amiről úgy gondolta, hogy az még majd jó lesz valamire –, az elveszti fontosságát, értékét. Ezért, ha elég bölcsességgel rendelkezik, akkor megpróbál azokon túladni. Feladatai teljesítéséhez erőt kell gyűjtenie: már nem rohan a buszhoz, már nem kívánkozik világ körüli utazásra, sőt, a legközelebbi üzletig való eljutást is jól át kell gondolnia. De említhetem feledékenységét, esetleg sutaságát a technika legújabb eszközeivel szemben, amit úgy tud átlépni, hogy már nem törekszik a velük való megismerkedésre, csak csodálkozva figyeli a metrón, villamoson utazó fiatalokat, akik okos telefont bűvölnek, és villámgyorsasággal írják az SMS- t.
Mindez különösen akkor lenne elszomorító, ha a hanyatlás lelki életében is törvényszerűvé válna. De örömteli tapasztalat, hogy az Úr Jézus Krisztusban nyert új élet nem öregszik meg, sőt, a Szentlélek az igében mindig mélyebb ismeretre juttat, ami egyre nagyobb távlatokat nyit meg Isten üdvtervére és csodálatos lényére nézve. Furcsa ellentmondásnak tűnhet ez: egyre több időt tölt Isten gyermeke az orvosi rendelőben, viszont lelki élete egyre egészségesebb, érettebb lehet. Az emberek szemében fokozatosan válik értéktelenné, az örökkévalóság felől nézve pedig Istennek egy befejezéshez közeledő remek műve ő. Mindezt úgy, hogy közben belefiatalodik az örökkévalóságba.

„Mert tudjuk, hogy ha ez a földi sátorházunk elbomlik, épületünk van Istentől: nem kézzel csinált, hanem örökkévaló ház a mennyben.” (2Kor 5,1)

Szemétre került

Írta: Mikoliczné Virág

Sokan értetlenül, elhűlve állnak a jelenség előtt, hogy egyes nyugati országokban eltűnnek a karácsony szokásos jelképei, sőt vannak, akik sietnek még a keresztet is eltávolítani a templomokról arra hivatkozva, hogy azok sérthetik a nem keresztyén gyökerű polgárok vagy migránsok érzelmeit. Ha valóban a más vallások szempontjait vennék figyelembe, akkor azt is tudhatnák, hogy számukra az istentelenség sokkal megvetendőbb, mint az, hogy valaki egy tőlük idegen hit követője.
Ez a buzgó igyekezet inkább azt sejteti, hogy a másfajta vallási hátterű tömegek jelenléte csupán ürügy arra, hogy Európa megszabaduljon a koloncnak tartott keresztyén örökségétől. Ez az elszakadás belül már sokkal korábban megtörtént. Kontinensünk értékrendjében, életmódjában régóta nem Isten törvénye az irányadó – most csupán a külsőségek kerülnek a szemétdombra. Ránk ez sokkolóan hat, Istent azonban mindez nem éri váratlanul. Ő nem azért küldte Fiát a Földre, mert illúziói voltak az embervilággal kapcsolatban. Tudta, hogy a „sötétség nem fogadja be a világosságot”, amit kézzel foghatóan illusztrál mindaz, amit ma tapasztalunk. Ebből a sötét háttérből nézve számunkra még felfoghatatlanabb – és még jobban világít – az a kegyelem, ami arra késztette őt, hogy a menny dicsőségét a föld gyalázatára cserélve, közénk küldje Jézus Krisztust.

„De mindazoknak, akik befogadták (Jézust), akik hisznek az ő nevében, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12)

Változtass!

Írta: Rostás Lászlóné

Változtass! – hangzik minden felől a felszólítás. Amit meguntál, ami régi, elavult: Dobd ki! Vegyél újat!
Tódulnak fejembe a gondolatok, min is változtathatnék én? Eszembe jut egy női csendes hét, ahol a téma a változtatás volt: Az életünk melyik területén van szükség változásra? Mit szeretnénk felölteni, és mit letenni? Ki segíthet nekünk a változtatásban? Milyen segítséget nyújt nekem ebben az, "akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka" (Biblia, Jak 1,17)?
Ezekre a kérdésekre érdemes mindenkinek személyesen megkeresni a választ. A felszólítás – mindenesetre – megérkezett mindenkihez.
Pál apostol felszólítása:

„... ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el az elmétek megújulása által, hogy megítélhessétek, mi Isten jó, kedves és tökéletes akarata". (Róm 12,2)