"A látó szemet és a halló fület, az Úr teremtette egyaránt mindkettőt."

Péld. 20,12

Ó látni, látni...

Ó látni, látni s megköszönni mind,
mit szemen át befogadhat az ember,
mindent, miben a szépség testet ölt,
s még sokkal messzebb látni
- lelki szemmel!

TEREMTŐ ISTENÜNK, ATYÁNK!
Most elsősorban testünk lámpását: szemünket hadd köszönjük Neked és vele mindazt, amit csodáidból megláthattunk ezen a földön. Áldott légy érte, hogy mindkét Könyvedet megírtad nekünk, s így Bibliánk mellett a természet könyvéből is olvashatunk Rólad. Engedd és add meg nekünk, hogy lelki szemeink is nyitva legyenek, hogy mindig ékességben láthassuk FIADAT, JÉZUS KRISZTUST, Akinek minden hatalom megadatott mennyen és földön.
Ámen.

Elárulták a reformációt?

Írta: Dr. Sípos Ete Álmos

A protestatizmus a sola gratia (egyedül kegyelemből van az üdvösség) tantétel feladásával utat nyitott a humanizmus előtt, amely mára áthatotta a protestáns világot, és akaratlanul is átrajzolta a kegyelmi kiválasztás szuverén Istenének bibliai képét. A protestánsok között is általános az a vélekedés, hogy minden az emberért van. Isten dolga az, hogy kielégítse az ember evilági igényeit, és lényeg az, hogy az ember jól érezze magát a templomban, az összejöveteleken, az imádság mágikusan használt eszközével pedig rendelkezhessen az Isten felett.

(Részlet a 2015.09.13-án elhangzott Fontos kérdések előadásból, aminek teljes szövege a Biblia és Gyülekezet folyóírat 2015 októberi számában fog megjelenni.)

„Azért hitből, hogy kegyelemből legyen…” (Rm 4,16)

ÉLETRE KÉNYSZERÍTŐK

Fiatalon kezdtem bibliaórára járni, valaki hívott, talán kicsit erőszakosan is. Mindenáron azt akarta, hogy menjek el. Ő nem tudhatta, hogy bennem már ezt megelőzően is ott volt a vágy valami olyan élet után, amit akkor még meg sem tudtam fogalmazni. Édesanyámnak nem tetszett, hogy lánya „túlzóan vallásos” lett. Magyarázatomban arra hivatkoztam, hogy el KELL mennem.

A bibliai példázat (Lk 14.) nagy vacsorát készítő gazdája (a sokszori visszautasítás után) ezekkel a szavakkal küldte vendéghívogató szolgáját: Menj ki az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék az én házam!

Megszégyenít ez bennünket, mai szolgákat, akik viszont ezzel az indulattal keressük a vendégeket Mennyei Atyánk nagy vacsorájára: Nem erőltetek senkit, nem leszek erőszakos a hívogatással!

Talán éppen ezekben a hetekben is, az őszi evangelizáló gyülekezeti alkalmak előtt.

Előd Erika / Budapest

Pál apostol: „Ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mert belső kényszer hajt… Mert ha önként teszem ezt, jutalmam van, ha pedig nem önszántamból, akkor sáfársággal bíztak meg.” (1Kor 9,16-17)

Életút

Írta: Móréhné Ági

A közelmúltban vonattal utaztam. Hosszú utazásra kellett berendezkednem, ezért igyekeztem a maximális komfortot biztosítani. Készítettem olvasni valót, rejtvényt, még néhány igehirdetést is feltöltöttem a telefonomra lelki útravaló gyanánt.
Az első órákban gyönyörködve figyeltem a tájat, közben emelkedett gondolatok születtek bennem: a magasba nyúló jegenyékről, amelyek az ég felé törekszenek; a párhuzamosan haladó sínpár arra emlékeztetett, hogy életünknek is van iránya, és egyszer célba fogunk érni; a távvezetékek láttán pedig az Istennel való kapcsolat lehetősége jutott eszembe. A szép gondolatsorba azonban belezavart a felismerés, hogy fázom. A légkondicionáló kezdett kellemetlenné válni. Betakartam lábamat, majd olvasni kezdtem. Ám a vonat rázott, ezért kénytelen voltam az ölembe ereszteni a könyvet, amivel a dioptriaszám bizonyult kevésnek – ezért inkább az egyik igehirdetést hallgattam fülhallgatóval. Örömmel töltött el mindaz, ami elhangzott. Egy idő után azonban kényelmetlenné vált az egy helyben való ülés. Izegtem-mozogtam, és ettől a kendő csúszkált a lábamon, így hol a térdem fázott, hol a bokám. Szóval az utazás távolról sem volt komfortos, később a türelmemet is elvesztettem. Végre megérkeztem úticélomhoz, és minden kellemetlenség jelentéktelenné vált.
Ez a rövid esemény halvány illusztrációja annak, amit itt a földön átélünk. Nehezebb és könnyebb időszakok váltják egymást, miközben a menny felé tekintünk, és ez ad reményt a küzdelemben. Ám, amikor célba érünk, minden reményünk valósággá válik, és minden, ami közben nehéz volt, lehúzott, végleg megszűnik. 
János apostol látomása a megváltottak jövőjéről:

„Hallottam, amint a trón felől egy hatalmas hang ezt mondta: Íme, az Isten sátra az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és szemükről minden könnyet letöröl, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21,3-4)

KIEGÉSZÍTJÜK EGYMÁST

A teremtési rend egyik, talán legszebb bibliai szakasza (1Móz 2,21) megerősíti bennem a tapasztalati felismerést, hogy a férfiból az hiányzik, ami a nőben megvan. Izgalmasan szép titok tárul fel a teremtés első napjaiból, amikor az Isten úgy teremtette meg a férfit és a nőt, hogy mindketten, a Teremtő képmásaként, kölcsönösen kiegészítsék egymást.

Ennek nemcsak a szexualitásban van jelentősége, hanem a lelki, családi és társadalmi élet számos területén. Ha éppen nem valamennyin.

Feleségemmel, Marikával gyakran rácsodálkozzunk, hogy gondolatainkban, tennivalóinkban mennyire kiegészítjük egymást. Számtalanszor egyet gondolunk, mégis kiegészítjük egymást, mert más-más szempontra figyelünk jobban. Jólesik, ha közösen végezhetünk el valamit, mert együtt leljük benne örömünket. Már sokszor tapasztaltuk, hogy akkor lettek helyesek döntéseink, akkor végződtek el eredményesen feladataink, akkor tudtuk megvalósítani az Istentől kapott küldetésünket, ha egymásban bízva, közösen gondolkodtunk és cselekedtünk.

Persze, egymás kiegészítése időt és erőt igényel. Mégis megtérül az így befektetett energia, hiszen sok áldást kapunk ajándékba.

Weber István / Budapest

“Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére.” (1Móz 2,21)

Krisztusra bízd magad!

(A Biblia Szövetség megalakulására emlékező hálaadó napra)

Elsuhant felettünk már negyed évszázad,
látható lett rajtunk szeretet, alázat?
Ha mi Isten hívő gyermekei vagyunk,
úgy, szolgálatunkhoz erőt tőle kapunk.
Nem lehet közömbös, mi vesz körül minket,
nem hagyhatjuk bajban hívő testvérünket!
Krisztusra bízd magad, Szövetségünk népe,
Menny felé haladva, lábnyomába lépve!
Szavaddal, munkáddal, tegyél bizonyságot
Uradról, ki vérén szerezte váltságod!

Huszonöt éven át keze áldott, védett,
célja, hogy Atyjához emelhessen téged!
Megtetted-e mindig, ami tőled tellett?
Megálltál-e szánón betegtársad mellett?
Jézus szeme látta, mit nevében tettél,
megvigasztalt téged, ha kétségbe estél.
Csak te tudod, hányszor bocsátott meg néked,
keresztfára verte ó-embered, vétked.
Csak Jézusba rejtve lehetsz biztonságban,
ebben, a bűnökkel fertőzött világban.

Nézz hittel Jézusra, megváltott hű népe,
nála vár szebb hazád, el nem múló fényben!
És, ha véget ér itt földi vándorlásod,
ámulatba ejt majd szebb öröklakásod.
Állj meg rendületlen hű Megváltód mellett,
Ő tette csodássá számodra a Mennyet!
Ama dicső honban csak egyetlen nép lesz,
boldog: ki tartozhat hívők seregéhez.
Ragyogó fehérben, földöntúli fényben,
csodákat élhet át Isten közelében.

Pecznyík Pál

Megszégyenülve

Írta: Dr. Mikolicz Gyula


A régi Magyarország egyik történelmi városában – gépkocsink továbbjutásához – a helyi rendőrség közbenjárását kellett kérnünk. Szívünkben a szomszédos nemzetiségek felé táplált fenntartásokkal és a hatóságok iránt egyébként is meglévő ellenérzésekkel kopogtattunk a „szerv" ajtaján. Késő délután volt, így reménytelennek tűnt az elérhető segítség. Az első meglepetés a szimpatikus ügyeletes készséges hozzáállásakor ért bennünket. Angolul, németül próbáltuk megértetni problémánkat, amit számunkra érthetetlen nyelvű telefonbeszélgetések követtek, majd kedves szavakkal kértek 20 perc türelmet az intézkedéshez. Az alkonyat beálltát autónknál vártuk, előbb egy járőrkocsi, majd a vacsoraasztaltól (?) felállított műszaki segítség érkezett, és le sem telt a jelzett idő, mi már a közlekedésre alkalmas gépkocsink mellől elképedt szemekkel, örvendező szívvel integettünk távozó segítségeinknek.
Örömünknél csak szégyenünk volt nagyobb: bizonyos embertársaink iránt táplált, lenézéssel párosuló fenntartásaink összeomlottak, Isten kedves segítőkészségükkel szégyenített meg bennünket.

Jézus szavai:"Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. (...) Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más, ezeknél nagyobb parancsolat." Mk 12,30-31

Szomjoltóság

Három átminősí­tett tűzoltókocsi viseli a "Szomjoltóság" feliratot, és tölti be e nemes feladatot - természetesen megrendelésre. A legénység látványosan és nagy erőkkel felszerelve vonul a helyszí­nre, ahol a szomjúságtól tikkadt áldozatjelöltek mentését végzi. Az italválaszték nem túl szí­nes, a hordók tartalma - egy kis férfiúi fantáziával - könnyen beazonosí­tható. A szomjoltóvá nemesí­tett tűzoltóautók ötlete elgondolkoztatott. A szomjúság valóban vészhelyzetet jelez. Nyaranta fontos figyelmeztetésként halljuk, hogy nem akkor kell inni, amikor szomjasak vagyunk. Bár még ilyenkor sem késő, de a szomjúságérzet már vészjelzés szervezetünk részéről. Addig kell folyadékot magunkhoz venni - sokszor csak keveset -, amí­g nem érezzük szomjasnak magunkat.

Létezik a szomjúságnál is veszélyesebb állapot: amikor az ember MÁR nem szomjas. Ez a kiszáradás jele. Ilyenkor csak a kórházi, infúziós kezelés jöhet számí­tásba az élet megmentésére.

"Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az soha többé meg nem szomjazik" (Jn 4,14) - í­géri Jézus a samáriai asszonynak és mindnyájunknak. Miről lehet szó ebben a titokzatos í­géretben?

Bizonyosan nem arra az állapotra utal a Mester, amikor az ember a szomjúságérzet hiányába hal bele. Az Igét élő ví­zként fogyasztók megtanulják a rendszeres töltekezést, és vágynak rá. Nem várják meg, amí­g lelkük szomjasan nyüszí­t. Nem hanyagolják addig a Jézussal való közösséget, amí­g már nem is érzik hiányát. A csepegtető öntözés folyamatosan életben tart, mert állandó és megfelelő mértékű. Ezt a módszert kí­nálja a Mester, és ezt igényli az ember.

Vegyük komolyan a mennyei "Szomjoltóságot", amelyet Isten Jézusban vonultatott fel! Ő nem kiált, nem lármáz - nem szirénázik -, nem bárpulthoz hí­vogat, hanem az örök élet vizét kí­nálja.

Bálintné Gyöngyi / Pécel

János apostol látomásából:
"És (az angyal) megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály, és az Isten és a Bárány trónjából ered."
(Jel 22,1)

"...tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj..."

(Jel 3,18)

Előszeretettel szoktuk hasonlítgatni magunkat, saját anyagi helyzetünket a nyugati világ polgáraiéhoz, azokhoz, akiknek sokkal több a pénzük és egyéb javaik, mint nekünk. Kevésbé lennénk elégedetlenek azonban, ha a földgolyó legszegényebb, éhínséggel sújtott térségeit vennénk viszonyítási alapul.
Mindig felfelé törekszünk a társadalmi ranglétrán, még akkor is, ha lelki életünk és kapcsolataink látják ennek kárát. De miért akarunk egyre többeknek látszani? És egyáltalán hol kezdődik a gazdagság, és mi a mértékegysége? Hol van az "elég", amit ha elérnénk, megnyugodnánk?
Ha nem rendeljük alá magunkat a "mennyeieknek", soha nem lesz egészséges az anyagiakhoz való viszonyunk.
A laodiceabeliek, akikhez a fenti ige tanácsa szól, felzárkóztak a jómódú világhoz. Befutottak anyagilag, és nem vették észre, hogy még nem futották végig a hit pályáját. A lelkiekben lazítani kezdtek. Bár ők még nem érzékelték a bajt, a külső szemlélő úgy látja, hogy feladták a küzdelmet. És az Úr mint egy edző, aki a pálya széléről kétségbeesetten bekiált a játékosoknak: jelezni próbálja a valós helyzetképet. Ugyanakkor bátorítja is a csapatot:
"...végy tőlem tűzben megtisztított aranyat...!"

A tiszta arany lágy, ezért nem elég tartós. Hogy emeljék a tartósságát, rézzel szokták ötvözni. A megmunkálás folyamatában, izzításkor, nem tetszetős a szemnek, mert feketévé lesz: mégcsak nem is emlékeztet az aranyra. Mégis az elkészült ékszer csillogása messze felülhaladja az azelőtti állapotot. így válik időtállóvá. A nyersanyagból csak a mester keze nyomán lesz valóságos ékszer. Alkalmam volt meglátogatni a világ legnagyobb ékszerkészítő vállalatát és ékszeráruházát. Naivan megkérdeztem az üzlet egyik alkalmazottját: "Mennyibe kerül grammja az aranynak?"
Meglepetten válaszolt: "Thaiföldön nem az arany súlya határozza meg az árat, hanem a drágakő, amelyet körülvesz."
Aki ezen a földi pályán akar csillogni, nem tart igényt javainak isteni megmunkálására. De aki az örökkévalóság irányába halad, annak Isten nemcsak a pénzét szenteli meg, hanem őt magát is. A szívnek is meg kell tisztulnia Isten szeretetének tüzében, hogy ne kötődjön túlzottan az anyagiakhoz. Mert "ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is" (Mt 6,21).
Gazdagságom és értékem nem a zsebemtől függ, hanem a
mennyei kincs mértékétől,
melyet ajándékba kaptam.
(R. Szabó István)

VILLÁT A KÉZBE!

Márta, gyülekezetének legidősebb tagja volt. Mindig sugározta magából a hit, remény és szeretet üzenetét. Egyszer orvosai szembesítették azzal, hogy egy addig rejtve maradt tumor miatt már csak kevés idő maradt hátra az életéből. Ekkor üzent lelkészének, hogy látogassa meg őt otthonában, ahol a betegségén túl arról is beszéltek, hogy nem fél a haláltól, mert az Úr jóságát tapasztalta hosszú élete során, és felkészült az elköltözésre. Végül a temetés részleteire terelve a szót, ezt mondta:

– Amikor eltemetnek, az egyik kezembe egy villát tegyenek!

– Villát? – kérdezte meglepődve a lelkész. Miért akarja, hogy villával temessék el?

Az asszony ezt a magyarázatot adta: Jól emlékszem azokra a gyülekezeti vacsorákra, amiken az évek során részt vehettem. Ezeken, az igazán kellemes összejöveteleken, amikor az étkezés már majdnem véget ért, a tányérok leszedésénél néhány alkalommal valaki odahajolt hozzám, és a fülembe súgta: Tartsa meg a villáját! És én rögtön tudtam, hogy ez mit jelent. Azt, hogy nagyszerű desszert következik, nem holmi gyümölcskocsonya, vagy puding, hanem fenséges csokoládétorta, vagy meggyes pite! Így, ha azt mondták, hogy tartsam meg a villámat, biztosan tudtam, a java még hátra van! Ezért azt szeretném, hogy amikor a gyászolók ellépnek a ravatalom előtt, ezt kérdezve bökdössék egymást: Minek az a villa?

Azt akarom, hogy akkor mondja el nekik, hogy megtartottam a villámat, mert a java még hátra van!

Horváth Mária / Pécel

„Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmából újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.” (1Pt 1,3-4)

Volt ház, nincs ház

Írta: Dr. Erdélyi Judit

A mai magyar társadalom egy elöregedő társadalom. Ezt a képet híven tükrözi az utcánk is. Egyre több a lakatlanná vált, elöregedő ház. A közvetlen szomszédunkban is egy ilyen volt. Szemet gyönyörködtető, vadszőlővel befutott emeletes villa. Mivel tulajdonosa és utolsó lakója immár több, mint másfél évtizede meghalt, tavaly már az összes ajtót és ablakot is benőtte az ősszel ezer színben pompázó természetes burkolat. Évek óta féltünk kicsit attól, hogy az erre járó, rosszindulatú csavargók, látva, hogy a ház üres, birtokukba ne vegyék. Végül ez év tavaszán a külföldön élő örökös eladta. Az új tulajdonos első dolga pedig az volt, hogy lebontatta. A patinás öreg ház felszámolása félelmetes élmény volt, és rendkívül gyorsan, néhány nap alatt lezajlott.
Elsőnek érkezett egy óriási vas-krokodil, közel emberméretű fogakkal. Ahogyan lánctalpain bekúszott a szomszédos kertbe, úgy éreztük, egyből lebontja – csak úgy mellékesen, baleset gyanánt – a minket elválasztó kerítést. Aztán hozzálátott a nyílászáróitól és a palatetőtől immár megszabadított ház „elfogyasztásának”. Óriási porfelhő kísérte harapásai nyomán az emeletes villa egyetlen munkanap leforgása alatt kő-, tégla-, fa-hulladék- és porhalmazzá változott. Majd két vagy három nap alatt ez a nyögve közlekedő óriás hatalmas dömperek platóira kanalazta a romokat. Még egy hét sem kellett ahhoz, hogy Márta néni háza a földdel egyenlővé váljon. Kő kövön nem maradt; volt ház, nincs ház!
A Szentírás telis tele van ítéletként megvalósuló, legkülönbözőbb helyek és népek elleni jövendölésekkel. Jézus Krisztus is így beszélt Jeruzsálem pusztulásáról. „Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik” (Mt 24,2). Évek, sőt hosszú évtizedek teltek el addig, amíg Urunk szavai valóra váltak, de valóra váltak. Az ilyen beteljesedés látványa és tapasztalata megrendítő, még akkor is, ha egy lakatlan öreg ház tétetik a földdel egyenlővé. Az Úr Jézus próféciájának a valóra válásáig talán sokan mondták: "Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt…” (2Pt 3,4). Holott a Szentírás minden ígérete és fenyegetése beteljesedett és be fog teljesedni, ahogyan a Jeruzsálemről szóló is valósággá lett. Tudjuk, „a mostani egek és a föld” (2Pt 3,7) a tűznek tartatik fent, „amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek” (2Pt 3,10) – bármilyen elképzelhetetlen is, nem fog elmaradni!
Ne feledjük tehát: „Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson” (2Pt 3,9)

Bajok, csőstől

Az utóbbi időben mintha egyre több szomorú hí­rt hallanék testvérektől, ismerősöktől. Gyógyí­thatatlan betegségről, reménytelenné vált családi kapcsolatokról, egzisztenciálisan kilátástalan élethelyzetekről. A bajok olykor annyira súlyosak, hogy az együttérzésen kí­vül szinte lehetetlen bármit is mondani. Vajon nem tűnik részvétlenségnek, ha ebben a helyzetben az Úr iránti bizalomra emlékeztetek, és arra, hogy őhozzá folyamodni sohasem hiábavaló? - tűnődöm. De azért is nehéz bí­ztatót mondani, mert a súlyos bajok, tragédiák láttán mi, magunk sem tudunk bí­zó lélekkel Jézusra tekinteni. És van, amikor úgy érezzük, hogy nem a szavaknak, hanem a fizikai vagy anyagi segí­tségnek lenne itt az ideje. Ugyanakkor a válságos helyzetben mindegyikünknek nélkülözhetetlen szüksége van a reményre. Ezért a legtöbb, amit ilyenkor bajba jutott társunkért tehetünk, hogy tekintetét, hitét az Úrra irányí­tjuk; várjon őtőle megoldást, könnyebbséget, békességet! De ez csak akkor nem fog kegyes beszédnek, kioktatásnak hatni, ha magunk is gyakoroljuk azt, hogy dolgainkat - kérdéseinket, csüggedéseinket, megszégyenüléseinket, félelmeinket, de örömeinket is - az Úr elé tárjuk.

Az tud hiteles lelki támaszt nyújtani, aki maga is ismeri a Szentlélek vigasztalását

Dr. Mikoliczné Virág / Pécel

Pál apostol hálás örvendezéséből:
"Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket."
(2Kor 1,3-4)

"És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg."

Ésaiás 53,5

Add tudnom...!

Add tudnom, amit értem tettél,
add értenem, mit elvégeztél,
nyisd meg szemem fénylő csodádra:
a Golgotára!

Véredben szívem megmosódjon,
elcsöndesüljön égi szódon,
éltem legyen megváltott élet,
szolgáljon Néked!

ISTEN BÁRÁNYA! MEGVÁLTÓ URUNK!
Értjük? - Nem értjük: Tiéd a kereszt, miénk a szabadság. Csak legalább ámulni tudnánk! Bocsásd meg nekünk, hogy - noha talán évtizedek óta ragaszkodunk Hozzád - ma sem fogjuk fel igazán a kereszt, halálig való engedelmességed titkát. Bűneinket hozva hadd boruljunk Eléd szégyenkezve mégis, azzal a vágyakozással, hogy Irántad való hálából életünket Neked szentelhessük.
Ámen.

Egy tálca sütemény

Írta: Mikoliczné Virág

Heti üzenetként nem a sütemény fogyasztás fontosságát szeretném az olvasó szívére helyezni, hanem egy igehirdetésben hallott gondolatot továbbadni. A lelki fegyverzetről szóló szemléltető mondat szerint az ördög nagyon is jól tudja, hogy mik a ránk jellemző kísértések, és olyan süteményes tálcát nyújt felénk, amin biztosan rajta lesz a mi kedvenc csemegénk is.
Ezt tovább gondolva jutottam arra, mennyire fontos, hogy tisztában legyünk azokkal a területekkel, ahol különösen is kísérthetők vagyunk. Az 1János 2,16-ban jó támpontot találunk ehhez.
Miután ezt a kérdést tisztáztuk, érdemes az életünk véletlennek tűnő történéseit ennek fényében megvizsgálni – lehet, hogy azért érnek sorozatos kudarcok, mert Isten éppen ezekkel szeretne ébresztgetni, sőt kijózanítani? Azért, hogy tisztogathasson?

„Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán szertejár, keresve, hogy kit nyeljen el. Álljatok ellene, erősek lévén a hitben…” (1Pt 5,8-9a)

EZERSZÍNŰ ŐSZBEN

Megváltóm, ezerszínű őszben / dícsérlek téged. / Bár, ezerszínű lehetne az ének!

Izzó-lángoló vörös színűvel / magasztalnám értem hullt, drága véred. / Aranyló színűvel szereteted, / bronzszínűvel minden nap új kegyelmed.

Nincs annyi színe az ősznek, / amennyi a csodálatos Tebenned!

Ezerszínű magasztalással / szeretnék hálátadni neked, / dícsérni és áldani téged! / Fogadd el ezt az őszi éneket!

Túrmezei Erzsébet

"Dícsérjétek az Úrnak nevét, mert az ő neve dicső egyedül; az ő dicsősége égre-földre kihat!" (Zsolt 148)

HALLÓ!

– Halló! Igen, a Biblia Szövetség képviselője vagyok, parancsoljon!

– Én (középkorú női hang, bemutatkozik) arról érdeklődnék, hogy Uniós támogatás igénybevételéhez tudna-e gazdasági társaságunk önöknek segíteni?

– Sajnos, olyan pályázatokat nem írnak ki, amire mi is pályázhatnánk.

– Valóban nem? Sajnálom. Önök, ugye a Biblia Szövetség? Tényleg, mivel is foglalkoznak? Persze, biztosan a Biblia olvasására szeretnék az embereket rábírni. Én is református vagyok, kántorizálni szoktam a templomban. De – sajnos – nem olvasom a Bibliát. Pedig lehet vásárolni olyan könyvecskéket is, amik segítik a rendszeres olvasást. Biztosan önök is kiadnak ilyeneket. De, hát miért is nem olvasom én is rendszeresen az igét? Na, jó, ma hazamegyek, és előkeresem a Bibliámat, s elkezdem az olvasását. Köszönöm, hogy felhívhattam önt. Viszont hallásra!

(Valós telefonbeszélgetés 2010. szeptemberében)

„Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kifürkészhetetlenek az ő ítéletei, kinyomozhatatlanok az ő útjai!” (Rm 11,33-36)

Iskolában

Írta: Füle Lajos

Tanár: az Úr. Tankönyv: a Bibliánk.
Jól tesszük, hogyha készülünk nagyon,
Nem jártuk még ki ezt az iskolát,
mégis minden nap vizsga-alkalom.
Füle Lajos

„De arra gondolok szívemben, és ezért mégis reménykedem: az Úr kegyelme, hogy még nincsen végünk, mert nem fogy el irgalmassága! Minden reggel megújul, nagy a te hűséged! Az Úr az én örökségem, mondja a lelkem, ezért benne bízom. Jó az Úr azokhoz, akik benne remélnek, a lélekhez, amely keresi őt.” (JSir 3,21-25)

Nagyon, nagyon jó reggelt kívánok

Írta: dr. Erdélyi Judit

Rozál, szegről-végről anyai nagynéném, idős korában megtisztelt bizalmával, és az orvosa lehettem. Amikor betegsége úgy fordult, hogy kórházba kellett feküdnie, ez sohasem rémítette meg, hanem valami hihetetlenül üde és kedves módon tudta azt Isten kezéből fogadni. Nem kérdezte, hogy miért éppen most, miért éppen ő, hanem képes volt a tényt, mint újabb feladatot, az Úr Jézus kezéből elvenni. "De jó!" – mondta ilyenkor –, "Az Úr Jézus ismét a kórházmisszióval bíz meg".
Ha Rozál beköltözött az osztályra, ott megpezsdült a lelki élet. Minden kórteremben prédikációkat hallgattak, és evangéliumi könyveket olvastak. A kórteremben, ahol feküdt, egymásnak adták a betegek a kilincset. Mindenkihez volt vigasztaló, bátorító, erőt adó szava, és szólt, terjedt az evangélium a Krisztusban kapható új életről. Sohasem tudtam rájönni a titkára, hogyan ért el olyan sokakat. Ha befeküdt, ennek áldását néhány nap alatt szinte minden kórteremben élvezhették a betegek.
Az osztály dolgozóit is mindig felvidította, ahogyan idős arcán átragyogott a Krisztus. Reggel szeretett mindenkinek „Nagyon, nagyon jó reggelt!” kívánni.
Végül hosszú, szenvedésekkel teli betegségben költözött át a mennyei hazába. Ezalatt is vigyázhattam rá. Így tanúsíthatom, hogy a „siralom völgyén” áthaladása közben is még mindig áldás volt betegtársai számára. Valóban „források völgyévé” tette azt a körülötte élők számára.

„Ha a siralom völgyén mennek át, forrássá teszik azt.” (Zsolt 84,7)

NYOMON VAGYUNK

Barátnőmmel közös esti kerékpározásunknak vannak rendszeres útvonalai: néha a városszéli halastót látogatjuk meg, ahol legutóbb egyhetes kecskegidákban gyönyörködhettünk, máskor az út két oldalán összeboruló fák árnyékában – mint egy zöld alagúton keresztül – kerekezve élvezzük a horizont alá hanyatló, izzó tűzgolyó csodálatos látványát, a lombokon átszűrődő sugarak fényét.

Miközben e gyönyörű világ Teremtő Urának tettét csodáljuk, van lehetőségünk megvitatni az ÉLET kis és nagy kérdéseit is. Aláfestő zenét egy-egy vörösbegy, pinty vagy feketerigó éneke szolgáltat a legszebb harmóniában.

Egyik alkalommal elhagytuk megszokott útvonalunkat, és felfedezőútra indultunk. Az erdőn átvezető ösvény nagyon keskeny, hepehupás, gödrös, köves volt. Nem fért el egymás mellett a két pár kerék, csak egymás után haladhattunk. Barátnőm elől, én utána, szorosan a nyomában. Egyszeriben csak azt vettem észre, hogy nem látok előre, a távolba, nem látom az utat, csak az ő hátát és hátsó kerekének nyomvonalát. Nem láttam az előttem lévő köveket, sem a kátyúkat, csak remélhettem, hogy azokon majd győztesen, borulás nélkül keresztülhajt, vagy kikerüli őket. Ahhoz, hogy előre, hosszabb szakaszt belássak, le kellett maradnom tőle.

Választás elé kerültem: vagy bízom az ő vezetésében, ráhagyatkozva az általa hagyott nyomra, és pontosan követem – vagy magam akarom irányítani utamat, és lemaradok. Előző esetben hinnem kellett, hogy ő jó úton halad; de azt is, hogy olyanon, amin én is végig tudok menni. Nem akartam lemaradni.

Eszembe jutott, hogy pontosan így van Jézus követése is. Hívó szava: „Kövessetek engem…” (Mk 1,17) ilyen szoros felzárkózásra, igazodásra szólít. S akkor sem látok mást, „csak Jézust egyedül” (Mt 17,8), amíg ő látja az egész előttem lévő életutat, köveivel és mélységeivel. Hogy győztesen érhetek célba, arra ő a garancia, aki végigvezet rajta.

Partinka Klára / Nagyatád

„Mert arra hívattatok el, hiszen Krisztus is szenvedett értetek, példát hagyva nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek, aki bűnt nem cselekedet, sem álnokság nem hagyta el a száját.” (1Pt 2,21)

"Tegyetek tanítvánnyá minden népet..."

(Mt 28,19)

Nagyon sokan hangsúlyozzák, hogy az igazi, a tökéletes szeretet nem akarja birtokolni a másikat, szabadon engedi szeretete tárgyát. Ez mind szép és igaz, de sajnos csak idealizmus. A gyakorlatban hiú álomnak bizonyul. Sohasem vagyunk képesek rá, legfeljebb bebeszéljük magunknak, és kevélyen azt gondoljuk, hogy tudunk így szeretni.
Isten jól látja, hogy folyton arra törekszünk, hogy a másikat lekötelezzük, vagy ha éppen lehet, uraljuk is. Igénybe vesszük a szeretet jogán, bekebelezzük, elvárunk tőle sok mindent, korlátozzuk szabadságát, zsaroljuk érzelmileg ("Ha igazán szeretnél, megtennéd ezt vagy azt, akkor nem így bánnál velem." "Hát ezt érdemeltem tőled? Pedig, lásd, én mennyire szeretlek." stb.) Isten jobban ismer minket, mint mi magunkat. Ugyanakkor Ő valóban úgy tudott szeretni, hogy feláldozta magát értünk. Átélte azt a titkot, hogy csak akkor lehet a másikat szabadon, érdek nélkül szeretni és elengedni, ha megtagadjuk magunkat az érdekében, és nem csupán teszünk valamit érte. Azt is megengedte, hogy nemet mondjunk neki. Nem kényszer Őt viszontszeretni.

Azzal, hogy nem kötelezem el magam senki és semmi iránt, még nem tisztelem mások egyéni szabadságát. Ez csupán egy kényelmes és hazug magatartás, semmiképpen nem érdemli meg, hogy szeretetnek nevezzük. Olcsó tisztelet, bár ez is több, mint állandóan beleszólni mások dolgába.
Arra, hogy igazán szeressük és tiszteljük a másikat, csak egy esélyünk van, éspedig azáltal, hogy Isten is szeret és tisztel minket. Jézusban elkötelezte magát melletted. Nem szemlélte kívülállóként talajvesztettségünket, bűnös állapotunkat, a hitre való képtelenségünket, hanem felszabadított arra, hogy mindenkit úgy szeressünk, ahogy Ő szeretett minket. Ilyen módon az egész világot birtokba vehetjük, minden népet és minden embert, még Őt magát is! (1Kor 3,21-22) "Tegyetek tanít-vánnyá minden népet, mert minden népet nektek adtam. Annyi nép, annyi ember a tiéd, ahányért kész vagy elveszíteni magad, odaáldozni az életed."
Ez a világmisszió titka. De hogy még ezáltal se tudjon elterebélyesedni a birtoklásvágyunk, azt is mondja az Ige: "Minden a tiétek... ti viszont a Krisztuséi vagytok." (1Kor 3,23) Azaz én magam is birtokolt vagyok, végső soron senki nem az enyém. Mégis mindenkinek tartozom a tisztelettel, és Jézus önfeláldozó, bűnösökért elkötelezett szeretetének örömhírével. Azzal, hogy mindenkit e golgotai szabad szeretet tanítványává tegyek.
(Horváth Levente)

Van még valami?

Írta: Előd Erika


Szomszédasszonyom idősek otthonába költözött. A költöztetők többször is megkérdezték tőle: Van még valami? Azelőtt, amikor beléptem szépen berendezett lakásába, az volt a tapasztalatom, hogy ott mindenféle felesleges holmi nélküli rend és tisztaság volt. Amikor pedig ki kellett ürítenie fiókjait, szekrényeit, tárolóit, kiderült, hogy rengeteg a szükségtelen kacatja.

Mi mindannyian nagy költözés előtt állunk, ki előbb, ki később ebből a földi létből az örökkévalóságba távozik majd. Ehhez időben kell elvégezni a lomtalanítást, mert ennél a költözésnél nem fog ez a kérdés felhangzani: Van még valami, amit magával visz? Előtte érdemes megválni az értéktelen, de eddig fontosnak tartott és szívhez nőtt kincsektől (amik lehetnek tárgyak, személyek, önigazság, másokról alkotott vélemény, büszkeséggel eltöltő eredmény és megtűrt vagy rejtegetett bűn), nehogy az itt maradók szembesüljenek mindezek következményével.

Az üdvösség és a hely Jézus Krisztus kegyelméből a hívő emberek számára már készen van, érdemes megfogadni tehát Jézus tanácsát:

„Szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket és elfogyhatatlan kincseket a mennyekben, ahol a tolvaj nem fér hozzá, sem a moly meg nem emészti!” (Lk 12,33)

Világítunk!

Írta: Dr. Mikolicz Gyula

A sarkvidéki hideg szél és a nappal is uralkodó sötétség a kunyhóba kényszerítette az eszkimókat. Fogytán volt már a fókazsír – egyetlen kincsük, ami nemcsak egyetlen ételük volt, de a mécsesben is ez táplálta a derengő fényt. A kunyhóban hosszú csend után a családfő megszólalt: El kell döntetnünk, hogy eszünk vagy inkább világítunk! A súlyos kérdést ismét hosszú hallgatást követte, hiszen a családtagok jól tudták, hogy a fókazsír utolsó maradékairól van szó. Végül több sóhajszerűen halk, de elszánt válasz érkezett a kunyhó mélyéről: Világítunk!
A felejthetetlen történetet Borbély Béla lelkipásztor, a Biblia Szövetség első elnöke hagyta ránk. Szavai azért is szóltak erővel, mert ő maga is a világítást szolgálatát választotta a világ kínálta jóllakás helyett.
Most, amikor A Biblia Szövetség megalakulásának 25. évfordulóját ünnepeljük, egyénekként és közösségként tegyük fel újra a kérdést magunknak: Célunk, a test és a szellem táplálása, az érvényesülés, a jólét és a biztonság keresése – vagy a Jézusban megismert világosság továbbadása? Az igének engedelmes élet fog világítani.

Jézus Krisztusról tesz bizonyságot az apostol:

„Benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága." (Jn 1,4)

A víz a falból jön...

Írta: Dr. Viczián Miklós

Pár évtizede, amikor még az ivóvíz nem számított ennyire értéknek a közgondolkodásban, mint manapság, mesélte valaki, hogy a szomszédos Ausztriában, a TV-ben futott egy reklám, amiben egy gyerek bőséggel csurgatta otthon a vizet, és amikor az édesapja rászólt, hogy takarékoskodj a vízzel, a gyerek nagy szemekkel rácsodálkozott: Minek, a víz jön a falból!

Távoli analógiaként ez jutott eszembe a nyáron, miután bevonódtam több szünidei rendezvény, csendeshét, konferencia rendezésébe. Ezeknek egy része a Biblia Szövetséghez kötődik, de van közte más keresztyén szervezethez, gyülekezethez köthető is.

Amikor csak résztvevői vagyunk egy rendezvénynek, természetesnek vesszük, hogy van szállás, étkezés, gyülekezésre alkalmas hely, program, segédanyag (énekeskönyv, vetítő stb.), hiszen megfizettünk érte. S ha késve jövünk – vagy előzetes bejelentés nélkül betoppanunk –, akkor is minden rendelkezésünkre áll, sőt el is mehetünk előbb, ha más programunk akad, hiszen mindez működik automatikusan, nélkülünk is.

„… a víz a falból jön …” – igen, de amíg elér a falig, bizony sok ember gondos munkáját igényli!

Így van ez rendezvényeinkkel is. A szervezők már jó előre – esetenként egy évvel korábban – kezdik az előkészületeket. Sok személy összehangolt munkáját igényli az, hogy minden időre a helyén legyen. Mind erre csak akkor szoktunk felfigyelni, ha valamilyen okból elakad a víz, vagy piszkos folyik a csapból… Ezért – így, nyár végén – emlékezzünk meg azokról, akik felkutatják a tiszta víz lelőhelyét, és eljuttatják hozzánk az éltető vizet! A testet, de a lelket éltetőt is!

Jézus mondja: „aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amelyet én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz benne.” (Jn 4,14)

Adok EGY esélyt

Írta: Bálintné Gyöngyi

„Adok egy esélyt Istennek.” – mondja ismerősöm, és mondják rajta kívül sokan. És elmennek EGYSZER templomba, istentiszteletre, meghallgatnak EGY előadást vagy igehirdetést, belekóstolnak EGY zenei válogatásba, netán EGY konferencia EGY napján részt vesznek. És mint akit lespricceltek vízzel, odébbállnak, és úgy döntenek: ez nekik nem kell. „Nekem nem jött be a keresztyénség.” – vallotta egy felső tagozatos hittanos. Ő is adott egy évnyi esélyt Istennek, majd etikára váltott. A szülői álbölcsesség pedig rábólintott. Ezek az emberek úgy érzik, senki nem vádolhatja őket azzal, hogy olyasmit utasítanak el, amit nem ismernek. Holott tényleg nem ismerik. Az egyreggeles, egyórás kaland nem nevezhető kapcsolatnak sem emberrel, sem Istennel.
A két fenti megnyilvánulásban leginkább az fájt, ami vérévé vált korunk emberének: az én-központúság. Én adok esélyt annak, akitől függ az életem? Isten érezze magát megtisztelve, és produkálja magát abban az órában, amikor tiszteletemet teszem az ő köreiben? Pimaszság ez a javából. Ha egy mondattal kellene eltalálnom a keresztyénség lényegét – mert tegyük fel: valaki adna nekem egy esélyt erre –, az így szólna: nem Isten van értem, hanem én élek, élhetek Istenért.
A középpontból ki kell lépni, a „mi tetszik nekem, mi kellemes nekem, mi üdít fel engem” létformának búcsút inthetünk, van rá lehetőségünk, a cél pedig nemes és csodás. Az esélyeket nem mi osztogatjuk, Isten az, aki ad nekünk egy esélyt. Esetleg kettőt-hármat, akár többet is. Akkor adja, amikor ő jónak látja. Mi, emberek pedig ragadjuk meg a lehetőséget, amikor ő közeledik! Ez senkinél nem marad el, Isten mindenkit felkeres. Veszélyes lenne elmulasztani a vele való találkozást pusztán azért, mert az Úr nem találta el a mi lelkileg ínyenc, kóstolgatós pillanatainkat.

„Megváltott engem, hogy ne jussak a sírba, és életem a világosságban gyönyörködhessen.
Mindezt kétszer-háromszor is megteszi Isten az emberrel, hogy visszahozza őt a sírból, és ráragyog az élők világossága” (Jób 33,28-29).

"Azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden."

2 Kor 5,17

Minden új lett

A régi elmúlt, minden új lett,
nincs talmi kincsért rohanás.
Ki KRISZTUSBAN van, új teremtés,
nemcsak "javított kiadás".
Más útja van, más vonzza, mást vall,
kit újjászült a LÉLEK által.

ATYÁNK A JÉZUS KRISZTUSBAN!
Mi, akik életünk elfolyt idejében csak a test cselekedeteiben gyönyörködtünk, nagy hálával borulunk Eléd most bűneink bocsánatáért, a KRISZTUSBAN nyert új életért, új értékekért. Hisszük, hogy TE mindent újjá akarsz tenni, gyermekeidet és egyházadat is meg akarod újítani a SZENTLÉLEK által, hogy alkalmassá váljunk küldetésed betöltésére. Adj nekünk folyton élő és ható reformációt, Igédnek és akaratodnak való engedelmességet!
Ámen.

"Menj, kelj ismét útra a pusztán át..."

(1Kir 19,15)

Elolvasandó:
1Kir 19,9-18

"Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért" - mondja Illés, és kinek másnak, mint magának Istennek panaszkodik. Nincs is más, akihez szólhatna, hiszen, mint mondja: "Izrael fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg, egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni."

Nem kell prófétának lenni ahhoz, hogy átéljük a helyzetet, amiről Illés beszél. Gyakran esik meg velünk, hogy egyedül maradunk, csak azért, mert ragaszkodunk az Istenhez. Ilyenkor persze a kis dolgok is nagyokká nőhetnek. Illéstől sem kívánta a király, hogy tagadja meg az Istent, hogy ne áldozzon neki, ne higgyen benne, csak azt, hogy ismerje el a Baált is, áldozzon annak is. Nem tűnik ez olyan nagy dolognak, Illés mégis tudja, hogy nem teheti meg. Ilyen Baálokból, amik helyet követelnek maguknak az Isten mellett, ma is van bőven, és az sem ritka, hogy a környezetünk-ben mindenki térdet hajt előttük.
Illés nem bírja már a megbélyegzettséget, a kitaszítottságot, a magárahagyatottságot, elfut és az Istennél keres menedéket. Szavai, a kétségbeesés szavai hatalmas súlyúak. "Egyedül maradtam" - mondja az Istennek. Vége a Szövetségnek, nincs többé Izrael, nincs többé választott nép, hiszen "elhagyták a te szövetségedet". És ha nincsen választott nép, akkor nincsen Messiás sem, nincsen megváltás sem, akkor csak ítélet van, kegyelem nélkül.
Az Isten azonban nem vigasztalja a kétségbeesett Illést, nem búsul vele együtt, nem siratja vele együtt a szövetséget. Ehelyett feladatot ad neki, munkára küldi, hiszen van még hétezer ember, aki nem hajtott térdet a Baálok előtt. Hiszen nem veszhet el az a nép, melyből a Messiás jön majd el. Illés sem lehet hát egyedül. Ha a halálra keresett, az életéért menekülő Illés nem lehetett egyedül, mi mégannyira sem, hiszen a mi Krisztusunk megmondta: "veletek vagyok minden napon" (Mt 28,20).
(Nádori Gergely)

Rövid vagy hosszú az emberi élet?

A minap autóval utaztunk számunkra eddig ismeretlen helyre. A cél túl távolinak tűnt, az utazást pedig hosszúnak véltük. A visszafelé út viszont már sokkal rövidebbnek tűnt, majd haza érkezve megállapí­tottuk, hogy nem is tettünk meg olyan nagy távolságot.
Sokszor ismétlődik ez a megállapí­tás a mindennapokban. Fiatalként úgy gondolja az ember, hogy végtelenül hosszú életút áll előtte, megöregedve és visszatekintve pedig megállapí­tja, hogy mégis csak túl rövid volt, és az idő mintha elröpült volna felette. Az időhöz kötött lehetőségeket először végtelennek gondoljuk, ezért könnyelműen bánunk velük. Van olyan ember, aki egy hetes szabadságát is a nagy lehetőségek időszakaként tervezi meg, majd pedig meglepődik azon, hogy milyen gyorsan eltelt a hét, és szinte semmi sem fért bele az elképzeléseiből. Az idő Istentől kapott különleges ajándékunk; amiben élünk, és mégsem a miénk, de mégis el kell vele egyszer majd számolnunk. Ezt a megfoghatatlan, megállí­thatatlan és el nem raktározható időt arra kaptuk a mi időn kí­vülálló, hatalmas Urunktól, hogy a világot gazdagabbá, szebbé tegyük az ő megismerésével és másokkal való megismertetésével. A rendelkezésünkre álló időkeret ehhez pontosan elégséges lenne, de visszatekintve mégis azt kell megállapí­tanunk, hogy nagyon sokat pocsékoltunk el belőle haszontalanná lett egyebekre.
Benedek Csilla / Pécel

"Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szí­vhez jussunk!"
Zsolt 90,12

Szeptember

/Lukátsi Vilma versével kívánunk tudásban, bölcsességben gyarapodást, áldott tanévet minden kis és nagy diáknak!/

A Balaton parttalan kéksége,
kerekek alá sodródó utak,
patakpart, erdő, barangolások…
- Az útjelző már más irányt mutat!

A hintáról könnyedén leugrasz,
lihegve állsz meg szaladás után,
nedves hajad szél szárítja szépen,
lassan párba álltok egymásután…

Kapuk tárulnak, berreg a csengő:
az iskolán át az életbe jutsz.
Lelked mélyéről zengjen az ének:
Veni Sancte Spiritus!

„Az Úrnak félelme az ismeret kezdete. A bölcsességet és az erkölcsi tanítást csupán a bolondok vetik meg.”

(Biblia, Példabeszédek könyve 1,7)

Tankönyvcsomag

Írta: Bálintné Gyöngyi


Névre szóló tankönyvcsomagot vehettek át a diákok szeptember első napjaiban. Nincs tapasztalatom arról, mennyire gördülékenyen történt mindez. Tapasztalat hiányában pedig nem értékelhetem az erről szóló híreket. Azt viszont talán helyesen gondolom, hogy a névre szóló egyúttal személyre szabottat is jelent. Ha az iskolákban nem is, Isten iskolájában bizonyosan. A hívő ember a megtérése után nyomban diákká válik – sőt, már megtérése közben is az. Kicsivé lesz a nagy Szabadító előtt, tanulni vágyik tőle, többek között a szelídség és alázatosság óráit veszi: egyik sem gyorstalpaló tanfolyam.

Volt üzenete annak a régi módszernek, amikor vidéki iskolákban egy tanteremben tanultak különböző korú, eltérő évfolyamhoz tartozó diákok. Nem működhetett ez anélkül, hogy az oktató ne ismerte volna egyenként a rábízott gyerekeket. Isten ma is így oktat minket: nagyon eltérő érettségi fokú, a hit útján hosszabb-rövidebb ideje járó tanítványait. Tankönyvcsomagunk is személyre szabott: mindnyájan más-más területen szorulunk erősödésre, tanulásra, világosodásra. Az is előfordul, hogy az idei csomagban olyan tananyaggal találkozunk, amivel már tavaly is, azelőtt is, talán hosszú évek óta próbálunk megbirkózni. Isten nem buktat, de életfogytig meghosszabbíthatja annak a leckének elsajátítását, amiben nem haladunk előre. Vizsgánk mégis kitűnő, mivel Jézus élete lett a miénk. Belehalt abba, hogy nekünk ajándékozhassa. Tanulmányaink célja ezen túl már az, hogy minél inkább megközelítsük ajándékba kapott vizsgaeredményünket, ezzel szerezve örömet Istennek, és növelve nevének szépségét itt a földön.

„Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és lelketek nyugalmat talál.” (Mt 11,29)

UGORJ!

Henri Nouwen-t, aki lelkészként szolgálta Istent, rendkívüli módon érdekelte a cirkuszi trapézművészek munkája és élete. 1991-ben Németországban töltötte szabadságát, ahol édesapjával ellátogatott egy cirkuszba. Ott látta először a Flying Rodleighs elnevezésű dél-afrikai ugrócsoportot. Mutatványuk lenyűgözte Henrit, akikkel később megismerkedett.

„Egyszer Rodleigh-val, az ugrócsoport vezetőjével beszélgettem a lakókocsijában, ahol ezt mondta: ’Amikor ugrom, tökéletesen bíznom kell abban, akinek el kell kapnia engem. Az igazi sztár Joe, aki elkap. Neki kell a legmegfelelőbb pillanatban megfogni engem, amikor közeledem hozzá. Miután megcsináltam szaltóimat, egyszerűen feléje nyújtom karjaimat, és várom, hogy megragadjon, és biztonságban átvigyen a helyemre. A legrosszabb, amit egy ugró tehet, az, hogy megpróbálja megfogni az elkapó kezét. Ha én megragadnám Joe csuklóját, el is törhetném, vagy ő törhetné el az enyémet. Az ugrónak az a dolga, hogy ugorjon, az elkapónak pedig, hogy elkapjon. Az ugrónak nyújtott karral, nyitott kézzel abszolút bíznia kell, hogy az elkapó várja őt, és megtartja.”

A beszélgetés mélyen felkavarta a lelkészt, aki aznap ezt írta naplójába: „Ő el fog téged kapni! Bízzál, bízzál, bízzál!”

Budai Judit / Gyula

A mózesi áldásból: „Hajlékod az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai.” (5Móz 33,27)

ÚGY GONDOLOM

Úgy (esetleg: azt) gondolom… – ma már ilyen bevezetővel kezdi a riportalanyok számot tevő része a kérdésekre adott válaszát, de az előadók és az igehirdetők is szívesen élnek a magyarázat indoklásának ezzel a módjával. Futótűzként, néhány év alatt terjedt el ez a fantáziátlan beszéddivat.

Talán angol hatás ez nyelvünkre (mint a stílustalan „az egy dolog”, illetve a jó helyett a „Szép napot!”), és így vált majmolt közhellyé. Lehet, hogy a téma miatti bizonytalanságát rejti a megszólaló a fura szókapcsolat mögé, de bizonyára szerepet kap a személyes ego fontosságának hangsúlyozása is. Bármelyik is okozza a mára már általánossá vált használatot, én "úgy gondolom”, egyik sem szolgálta magyar nyelvünk szépségét.

Különösen fájó számomra az, amikor Isten Igéjének magyarázatánál találkozom az így kezdődő felvezetéssel, hiszen mégis csak egyedül az a fontos, ahogyan azt a Szentlélek gondolja.

Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

„Az Úr beszédei tiszta beszédek, mint földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva.” (Zsolt 12,7)

Védelem alatt

Írta: Benedek Csilla

Több ország rendelkezik a vaskupolának nevezett védelmi rendszerrel, ami az ellenséges légi járművet, rakétát nagy pontossággal semmisíti meg még azelőtt, hogy az a védett területre becsapódna, és kárt okozna.
Hasonló védelmi rendszer lelki értelemben is létezik. Isten népe, és ezen belül is minden egyes, Jézus Krisztusban hitre jutott ember egy láthatatlan „vaskupola" alatt él. Jézus nemcsak kegyelmével és szeretetével veszi körül a kárhozatból drága áron kiváltott gyermekeit, hanem szárnyai árnyékába rejti el őket. Az ördög elindíthatja támadásának rakétáit, mesterlövészi ügyességgel célba is veheti a hívő embert, de működésbe lép a védelmi rendszer, ami elhárítja a támadást.
Előfordul, hogy célba talál az ellenség, de ez nem az isteni védelem hiányossága, hanem az ő megengedő terve szerint történik, és a találat lelkileg sosem öli meg Isten megváltott gyermekét. Ismernünk szükséges az ellenség gyilkos szándékát, és azt a lelki fegyverzetet (Efezusiakhoz írt levél 6. rész), amit a lelki „vaskupola" mellett is magukra kell öltenünk, amivel teljessé tehető a védelem.
Ha nem őrizne bennünket Istennek ez a hathatós védelme, és a lelki fegyverzetet nem használhatnánk, akkor már megsemmisített volna bennünket a Sátán gyűlölete.

„Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet." (Zsoltárok könyve 139,5

Elvonult a vihar

Írta: Móréhné Ági

Barátaink családi rendezvényére voltunk hivatalosak. Az eseményt szabadtérre szervezték. Nagy nyári meleg volt azokban a napokban, mindenki várta az enyhülést hozó hidegfrontot. Ami közeledett is, éppen arra a napra ígérték a viharral, zivatarral érkező lehűlést. Még csak készülődtünk, amikor már egy-egy baljós fuvallat jelezte, hogy a meteorológusok ezúttal nem tévedtek. Többen buzgón imádkoztunk, tudtuk, hogy Jézusnak a vihart lecsendesíteni nem volt nehezebb, mint a mai napon eltéríteni a szelet – ha akarja. Hiszen neki a szelek is engedelmeskednek. Az ünnepi program alatt hatalmas dörrenés ijesztett meg bennünket. Erős szél mozgatta a sátrakat, majd néhány percig szemerkélt az eső is – jelezve, hogy igen, itt, most lecsaphatna a vihar. Ám Urunk kegyelmesen megfordította a légáramlatot, és amíg a környező településeken jégeső pusztított, mi lengedező szellőben ünnepelhettünk, és adtunk hálát Isten jóságáért, hatalmáért. Persze voltak olyanok, akik erre a hatalmas csodára annyit mondtak, hogy “Micsoda szerencse!”. Mi pedig azért is hálásak voltunk, hogy számunkra megadatott, hogy értsünk a jelekből, és meglássuk az események mögött Urunk hatalmas erejét.

Jézus a tanítványokhoz:

„Nektek megadatott, hogy az Isten országának titkait értsétek…” (Lk 8,10)

Hit és cselekedetek

Írta: dr. Erdélyi Judit

Az emberek többnyire babonásak. Ez például abban is megnyilvánul, félnek kimondani, ha jól érzik magukat, hogy ezzel el ne rontsák a dolgot, úgymond el ne kiabálják...
Így gyakran előfordul, ha nekem, mint orvosnak válaszolnak a "Hogy van?" kérdésre, és történetesen jól vannak, azon nyomban le is kopogják ezt az állításukat. Ám ezt soha nem hagyom szó nélkül. Ilyenkor rákérdezek: Miért is tetszett kopogni? Válaszképen még soha senki nem mondta: Kérem, én babonás vagyok! Többnyire azt mondják, hogy ez egy szokás, de ők nem hisznek benne! Ám én nem hiszem, hogy nem hiszik! Hiszen nincs olyan bolond ember, aki bármit is cselekedne anélkül, hogy hinne benne. A hit akkor is működik, amikor nem igazán tudatos.
Tehát a cselekedeteink megmutatják a hitünket, ahogyan erről Jakab is ír a levelében, vagyis a hitünk és a cselekedeteink mindig együttműködnek.

"… meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet." (Jak 2,18)

Iskolatársak

Írta: Szász Lídia Dóra


„Amikor végleg elmegyek az iskolából, nagyon fogok sírni" – írta egyik tanítványom, aki szakiskolánkban az utolsó évét kezdi szeptemberben. Ragaszkodását és társai iránt érzett szeretetét az osztálytársaival töltött élményeivel idézte fel. Az eltelt tizenhét év alatt (óvodás korától tanul iskolánkban) második otthonává vált közösségtől való elszakadás aggodalommal töltötte el. Hihetetlen, de alig várja a szeptemberi találkozást alma materével...
Története eszembe juttatta az eltelt évek, évtizedek számtalan lelki konferenciáját, csendesnapját, tanítását és a sok-sok kedves találkozást, együtt töltött időt Isten népével. Nehéz elválni – akár rövid időre is – a lelki társaktól. Nagy reménysége az Isten iskolájába járó nebulóknak, hogy egykor majd a közös mennyei karban mindannyian együtt zenghetik a tanult háladalt a tanítómesternek, Jézus Krisztusnak:



„Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Őrüljünk, ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, és felesége felkészült..." (Jel 19, 6-9)

LÉGY KEDVES!

Tudom, nem illik beleolvasni más újságjába, könyvébe. Mivel a vonaton nem volt számomra ülőhely, az álló helyzet adta magaslatból tekintetem megakadt egy nyitott könyv sorain.

Ó, hogy átmelegedett a szívem, olvasva a sok jó tanácsot, amit a férj adott feleségének, az otthonukba érkező kisfiú felé tanúsítandó magatartáshoz. Szabadon idézve kb. így hangzott: Ne légy türelmetlen, ne told le, ne zsémbeskedj; törődj vele, légy hozzá figyelmes és kedves! De jó ilyen útmutatást olvasni – hallani manapság! Azonban, ami ezután következett, az indoklás, az megrontotta addigi örömömet: Vigyázz rá, mert pénzt hoz a házhoz!

Tehát, ha érdekeink úgy kívánják, még az odafigyelés, kedvesség is lehetséges? És, ha semmi hasznunk a másikból? Akkor jöhet a lehordás a sárga földig, a barátságtalan, zord morgolódás? Netán keressem ezután a barátságosság, kedvesség, segítőkészség hátterében az önző motivációt, gyanúsan nézegetve a másikra, vajon mit akar tőlem?

Nagy ajándék és nagy lehetőség, hogy Isten népének tagjai mindenben egymás kedvében járhatnak, nem a maguk hasznát keresve, hanem a másikét.

Partinka Klára / Nagyatád

Pál apostol tanácsa: „Mindegyikünk tudniillik az ő felebarátjának kedvezzen, annak javára, építésére éljen.” Rm 15,2

Mozdulj!

Írta: Mikoliczné Virág

Egyik munkahelyem olyan épületben volt, ahol többek között fitness terem is működött. Akkoriban még nem volt ennyire köztudott, hogy az ülő munkát végzőknek fontos a mozgás, és magam is csodálkoztam, hogy a sporttáskával érkezők miért izzasztják magukat az edzőteremben, amit egyébként így neveztek: Mozdulj!

Igen, nagyon is szükség van erre a bíztatásra. Az ember nehezen mozdul meg és mozdul ki a megszokottból. Orvosok is panaszkodnak, hogy a betegek gyakran ki sem próbálják az előírt diétát, még kevésbé az életmód váltást, ami pedig elengedhetetlen lenne a gyógyuláshoz. És ha megkérdeznénk a lelkészeket? Ők hány olyan esetről számolhatnának be, ahol Isten igéjének engedve igazi, nagy, belső megmozdulás, felállás, hátra arc, irányváltás valósult meg?

Nagy ellenségünk a beletörődés, ha elhisszük, hogy már úgyis mindegy, nem érdemes erőlködni, változtatni, jó lesz nekünk így is… Meghallgatjuk az igehirdetést, megkritizáljuk, vagy igazat adunk neki – és marad minden a régiben. Bűnös pazarlása ez Isten ajándékainak. Terveinek semmibevétele. Hitetlenség és engedetlenség az igehallgató részéről.

Lehet, hogy a nagy hőségben nem szívesen gondolunk bármilyen erőfeszítésre, de Palesztinában – ahol Jézus embereket szólított fel követésére – sem lehetett kellemesebb a klíma.

Jézus mondja: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.” (Mk 8,34)

"Nem volt neki ékessége, és néztünk reá, de nem volt ábrázata kívánatos! Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! Mint aki elől orcánkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele."

(Ézsaiás 53,2-3)

Ezt írja a Szentírás egyik legpoétikusabb könyve a legtisztább költészet nyelvén a megígért és eljövendő Megváltóról. A Szenttel való találkozás mindenek előtt az utálatot váltja ki. Emberi érzés, bizony a legőszintébb a Szenttel való találkozás pillanatában. Az Írás addig szép, és nem szent, amíg a szöveg szól, és nem a személyesen hozzánk beszélő Legszentebb hangját halljuk a szentek szentjéből. Az utálat, tisztesség ne essék szólván, kegyelemteljes érzés a Legszentebbel való szembesülésünkkor. Amíg az Írás szép, és nem szent, olvasói vagyunk a könyvek könyvének, de semmi esetre sem kerültünk beszélő viszonyba a magasságban lakozóval. Az általunk kivételesen szentnek tartott emberei Istennek halálra válnak, megsemmisülnek, leesnek, amikor eléri őket a személyesen nekik szóló Szó. Átjárja őket a veszedelme az isteni beszéd kétélű éles kardjának, amely elhatol a vesék és velők megoszlásáig. Nem bírják elviselni, mert Istent valóságosan benne látják lenni minden egyes szóban, mert valóságosan benne is van, korlátozás és fogyatkozás nélkül. A szent nem szép, sokkal inkább rettenetes. Ha pedig a gyöngeség képében mutatkozik meg, mint a Názáreti, akkor fokozhatatlanul nevetséges, sőt olyannyira megsemmisíthető, hogy meg is semmisítjük, ő pedig a szemünk láttára dicstelenül meg is semmisül.

A szent nem szép, amiképpen az sem szép, akibe szerelmesek vagyunk: ő a máshoz nem hasonlítható. Nem a legszebb, hanem a szebbnél szebb, tehát olyan valaki, akinek a szépsége az idő múlásával egyre gazdagabb, mélyebb, bonyolultabb, kimeríthetetlenebb. A szerelmeseket valóban mulatságos vakság sújtja, nem is szerelmes az, akit nem. A költészet nyelvét szívesen segítségül hívó Dávid az Énekek énekével szól a Messiáshoz: "Szebb, szebb vagy az ember fiainál, kedvesség ömledez ajakidon, azért áldott meg az Isten örökké." Nem szép a szent, hanem "szebb, szebb". Előbb azonban az utálat van: a szembesülés és szembesítés iszonyata. Ott vagyok, ahol vagyok; és az vagyok, aki vagyok. Emelj magadhoz. Te vagyok, és én vagy. A többi kegyelem.
(Visky András)

RÁM VÁRÓ ALKATRÉSZ

Lakóhelyemtől kb. 200 km-re váratlanul leállt autóm motorja. Még mielőtt kinyithattam volna számat egy fohászra, máris ott termett valaki, aki betolta a kocsit a legközelebbi parkolóba.

Néhány perc múlva az éppen arra járó autószerelő-tanonc próbálta megállapítani a leállás okát. Közben telefonon két hívő ismerősöm is segítségemre sietet hasznos adatokkal és szálláslehetőséggel. Majd rövidesen a város egyébként igen elfoglalt autószerelője is megérkezett, aki a hiba diagnosztizálása után így szólt: „Úgy emlékszem, van a polcomon olyan alkatrész, amire szüksége lenne, hacsak már be nem szereltem más autóba.” Magamban imádkoztam: „Bárcsak ott lenne az a bizonyos alkatrész!” És ott volt! Így még aznap hazaérhettem a megjavított járművel.

Mindez szombaton, késő délután történt egy kisvárosban és nem valahol a kietlen útszélen. Ezután, ha kétségeskedem majd Isten hűségében, szeretetében, naprakész vezetésében, ez a történet mindig eszembe fog jutni. Csodálatos ajándék, hogy az ő atyai karjai közt élhetjük napjainkat.

Szász Lídia Dóra / Kisbér

Jézus Krisztus: „Nemde öt verebet adnak két fillérért? És egyikükről sem feledkezik meg Isten. Nektek pedig a fejetek hajszálai is mid számon vannak tartva. Ne féljetek azért, sok verebecskénél drágábbak vagytok.” (Lk 12, 6-7)

"Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?"

Csel 9,6

A "damaszkuszi nap"

Ó, az a "damaszkuszi nap",
az a fénylő, felejthetetlen!
Mikor először mondta ki
Pál: "Mit akarsz, hogy cselekedjem?"

Bizony, nekem is volt ilyen
csodás napom, mikor hitetlen,
mezítlen voltom, rút szivem
keresztedhez, URAM, letettem.

ÚR JÉZUS KRISZTUS!
TE jól ismersz bennünket s azt is jól tudod, hányszor tartottuk ISTEN szerint való cselekedetnek viselt dolgainkat, vallásos érzéseinket, érdemszerzőnek vélt tetteinket. Bocsásd meg mind / a JÉZUS KRISZTUSÉRT / s vonj a SZENTLÉLEK világosságába sötétségünkből, hogy bűnbánattal Eléd borulva mi is megkérdezhessük egyen-egyenként: "Mit akarsz, hogy cselekedjem?" Hisszük s köszönjük, hogy feleletre méltatsz és fölemelsz.
Ámen.

A pletyka természete

Egy történet járja egy szerzetesről, aki meggyónta a felettesének, hogy vétkezett, mivel pletykát terjesztett a kis faluban.

A rendfőnök azt mondta a barátnak, hogy büntetése részeként helyezzen el egy-egy tollat a falu minden házának küszöbére. Amikor a szerzetes a feladat teljesítése után visszatért, megkérdezte, hogy kell-e még valami mást tennie.
– Igen – volt a felelet. – Most menj vissza, és szedd össze mindegyiket!
– Hiszen ez lehetetlen! A szél végigfújta a tollakat az egész falun – kiáltott fel a szerzetes.
A rendfőnök így válaszolt: - Ugyanúgy, mint a te szavaidat, fiam.
"Kigúnyolja embertársát az esztelen, az értelmes ember pedig hallgat.
A rágalmazó titkokat tár fel, de a hűséges lélek leplezi a dolgot."
Példabeszédek 11,12-13

Akinek szárnya van, nem fél

Írta: dr. Viczián Miklós

Ablakunkból a fák koronájára nyílik kilátás. Ma reggel egy csapat varjú lepte el a jegenyék száraz ágait. Gyönyörködtem bennük, amint álmukból ébredve reggeli tisztálkodásukat végzik egy-egy vékony ágon billegve. Két lábukkal megragadják az ágat, nyakukat szinte kitekerve, csőrükkel szárnyuk alá csipkednek, aztán szárnyukat nagy lendülettel szétcsapva kirázzák tollbundájukból a port, a szemetet, az élősködőket – s közben hatalmas károgással vitatják meg az élet eseményeit. Igazi akrobata mutatványok!
Belegondoltam, hogy ha nekem kellene hasonló bizonytalan környezetben, a földtől meglehetős távolságban bármit is tennem, mennyire görcsösen kapaszkodnék, és mennyire meggondolnék minden mozdulatot. Minden esetre közel sem lennék annyira felszabadult zsonglőr, mint szárnyas barátaink.
Amint néztem őket, tanítássá lett viselkedésük. Az élet szédítő mélységei felett gyakran milyen görcsösen is kapaszkodik az ember! Jöhet mély gyász vagy a létbizonytalanság szakadéka, fenyegethet a temető rémisztő gödre. Félelemmel tölthet el a karrier magas polca is – bizony kapaszkodni kell, hogy le ne pottyanjunk! Ki lehet esni valakinek a kegyeiből, lecsúszhatunk egy állásról, zuhanhat az értékünk a munkaerő piacon, beleszédülhetünk az előttünk álló lehetőségekbe…
Mennyi veszélyt rejteget az élet, és az ember egyre görcsösebben ragaszkodik ahhoz, amit nagy keservesen sikerült megragadnia!
Miért nem fél a madár a vékony ágon?
Mert szárnya van! Számára nem egzisztenciális kérdés az ág, ahol ül, hanem pillanatnyi élethelyzet. Ha letörik az ág, vagy elvét egy mozdulatot, nem a megsemmisülés réme fenyegeti, hanem csak szétterjeszti szárnyát, amíg másik ágig nem ér.
Az embert is megajándékozta teremtője szárnyakkal. A hit szárnya jelent biztonságot az élet szédítő mélységei felett. A hit, ami az Isten ígéreteiben bízik, ami röptünkben is megtart, s végül abba a fészekbe juttat, ahol ő „letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé” (Jel 21,4).

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok.” (Ézs 40,31)

Aláaknázott élet

Írta: Benedek Csilla


Szinte mindennap azt a félelmetes hírt közli a média, hogy bombát vagy egyéb robbanó szerkezetet találtak valahol, és ezek bármikor felrobbanhattak volna. Súlyosbítja sokak helyzetét, ha lelkileg is aláaknázott területen élnek és mozognak. Elrendezetlen bűneik: a harag, gyűlölet, zúgolódás-elégedetlenkedés, a tisztátalanság és pénzimádat stb. mind-mind ketyegő bombák, amik sajnos előbb, mint utóbb robbannak és ölnek, vagy súlyos sérüléseket okoznak a közel-távoli környezetben is. Ezért is figyelmeztet és tanácsol Pál apostol minden békességre és nyugalomra vágyó embert a következő szavakkal:


„... amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki a testének vet, az a testből arat pusztulást, aki pedig a Léleknek vet, a

Lélekből arat örök életet." (Gal 6,7-8)

Gender-Biblia?

Írta: Göllner Pál (fordítás)

A Német Evangélikus Egyházban (EKD) hetven önkéntes „exegeta” állítólag átdolgozza a Luther-Bibliát, és olyan nyelvezetet akar adni Isten igéjének, amelyik megfelel a gender ideológia szóhasználatának. Ez természetesen Isten igéjének meghamisítása. A munka jelenleg (2015 tavaszán) már folyik. A Luther-Biblia nemeknek megfelelő (geschlechtergerecht), és ezzel nőiesebb (weiblicher – azaz femininebb) kiadása 2016. októberben jelenik meg – jól időzítve a Reformáció 500. éves jubileumának kezdetéhez.
A munka egyik felelőse, Christine Gerber, hamburgi evangélikus teológia professzornő ezt nyilatkozta: „A Luther-fordítás szép nyelvezete iránti minden lelkesültség mellett is szükséges, hogy most felülvizsgáljuk, vajon a megváltozott nyelvhasználat következtében egyes mondatok érthetetlenekké váltak-e.” (Informationsbrief (D) Nr. 293)
***
Megjegyzés: A „megváltozott nyelvhasználat” jelen esetben inkább a gender átértelmező szókészletének bevetését jelentheti, nem pedig a nyelv spontán megváltozására utal. (Ráadásul a ma használatos német Biblia nem a 15. századi német nyelven olvasható!) Az Isten- és természetellenes ideológia képviselői tudatosan változtatják meg, azaz torzítják el a nyelvet, és ehhez akarják igazítani a Szentírás szövegét. Kérdés: Vajon kinek készül ez a „Biblia”?

János apostol: „Bizonyságot teszek mindenkinek, aki e könyv beszédeit hallja: Ha valaki ezekhez hozzátesz, azt Isten e könyvben megírt csapásokkal sújtja; és ha valaki elvesz e prófétai könyv beszédeiből, annak Isten elveszi az osztályrészét az élet fájából, a szent városból és azokból, amik e könyvben megírattak.” (Jel 22,18)

"Kérdezzétek meg a jövendőt tőlem, fiaimat és kezeim munkáját csak bízzátok rám!"

Ésaiás 45,11

Félrevert szívek

Az Ige szól s hiába int meg:
jobban féltjük gyermekeinket,
semmint lehetne rá okunk.
Képzelődünk s nem bízva bennük
szívünket sokszor félreverjük,
hogy csaknem belepusztulunk.

Ó, balga nép, apák, anyák, mi!
Lehet-e csak egyet találni
közöttünk, ki a gyermeket,
kinek KRISZTUS vére az ára,
mindig ISTEN kezében látja,
akkor is, hogyha tévelyeg?!

HATALMAS ISTENÜNK, FELSÉGES ATYÁNK!
Köszönjük, hogy gyermekeket bíztál ránk, a jövő nemzedékét, hogy fölneveljük őket és továbbadjuk nekik hitünket és Irántad való hálánkat is. Kérünk, vedd el tőlünk aggodalmainkat, hogy féltő szeretetünk bizalmatlansággá ne legyen Irántad. Hisszük: nem azért szereted őket, mert a miéink, hanem mert a Tieid. Köszönjük, hogy jövőjük a Te kezedben van, hisz őket is megváltottad JÉZUS vére árán.
Ámen.

(NEM CSAK) AUGUSZTUSI KENYÉR

Egy sokak által ismert politikus nyilatkozott így a napokban: „Ha megdobnak kővel, akkor mi is visszadobunk egy sziklát.”

Megmérhetetlen a távolság a magyar közmondás (Aki téged kővel dob meg, dobd vissza kenyérrel) és a politikusi álláspont között. Kétféle lelkület ismerhető meg ezekből: az egyik a megbékélést, baráti jobbot nyújtja, a másik gyűlöletet szít és háborúpárti. A visszadobott szikla gyilkolhat, katasztrófát jelenthet, amitől már számtalanszor szenvedett nemzetünk, s soha nem adott sem az egyénnek, sem a közösségnek megoldást.

Az első kenyeret Jézus dobta ebbe a szikla-hajigáló világba, amikor így köszönt: „Békesség nektek…”

Nekünk ma is csak erre a kenyérre van szükségünk!

Benedek Csilla / Pécel

Jézus Krisztus: „Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket… és imádkozzatok azokért, aki üldöznek titeket.” (Mt 5,43-44)

"Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt."

(Fil 4,6-7)

Egy űrhajós, miután ötszázszor megkerülte a Földet, visszatért az űrből. Amikor megkérdezték tőle, hogy érzi magát, így vála-szolt: "Nagyon fáradt vagyok. Képzelhetik, hányszor kellett elmondanom a reggeli, déli és esti imákat, melyeket a vallásom előír!"
Bármennyire is buzgó lennél, biztosítalak, hogy minden imádságod hemzseg a bűntől, sőt bűn az, mégha a legistenfélőbb tisztelettel mondod is el. Éppen emiatt kell mindent a Jézus nevében kérnünk az Atyától, és nem a magunk nevében, vagy a magunk szentségére támaszkodva. Efelől is, mint ahogy bármi más felől is, aggódhatnék, de mert Jézusért fogadja el a könyörgésem, semmi felől nem szükséges aggódnom. Ha szívem és gondolataim Krisztusban vannak elrejtve, hit által, akkor tudom, hogy egyetlen imádságom sem hull a földre meghallgatás nélkül. Előre hálás lehetek, hogy minden kérésem meghallgatja, ha Jézus nevére támaszkodva kérem. (A Mk 11,24-ben az eredeti szöveg szerint ez áll: "Akármit kértek, higgyétek, hogy már megkaptátok, és meglészen néktek!") Nincs meg nem hallgatott, de van (egyelőre) megválaszolatlanul hagyott kérés.

Isten békessége meg fogja ha-ladni értelmedet akkor is, amikor úgy okoskodsz, hogy az Ő akaratából maradnak megválaszolatlanul imádságaid. Gondolatainknak és szívünknek nem a mindenbe beletörődő fatalizmusban kell megmaradnia, hanem a Krisztusban. Nehogy helytelenül Isten "becsületéért" és dicsőségéért aggódjunk. Nagyobb tisztesség éri Istent, ha kiderítjük, miért hagyta kérésünket megválaszolatlanul. Egy könyvelő akkor becsületes, ha kideríti, hol csúszott be a hiba a zárszámadáskor, és nem nyugszik bele, amíg ki nem kutatja, mi volt az oka. Másképp őt fogják elszámoltatni, neki kell megfizetnie a kárt. Ha becsületesen szembenézünk magunkkal, kiderül, hogy sok kérésünk nem hitből fakadt, hanem csak reménykedésből, vagy éppen kétségbeesett aggodalmaskodásból. Semmi felől ne aggódjatok, ne is csupán reménykedjetek, hanem higgyetek! Az tehát az imádkozó egyik legsúlyosabb bűne, hogy nem hiszi Istent elég nagynak, és nem dicsőíti. Nem hiszem nagyobbnak, mint az a "lehetetlen" dolog, amiért éppen imádkozom. (Az ilyen istenkép nem az igaz Istent tükrözi, hanem az én kishitűségem mértékével alkotott istent, tehát bálványt!) Isten arra bátorít minket, hogy ugyanolyan szabadon kérjük a lehetetlent, mint a lehetségest, mert Előtte mind a lehetséges, mind a lehetetlen ugyanolyan nagyságrendű: azaz még mindig kisebb, mint Ő maga!
(Horváth Levente)

Tiszta víz

Írta: Rostásné Zsuzsa

Kavicsos, köves hegyi patakban lépkedve gyönyörködtem a zavarosságtól mentes, tiszta vízben. Bár fenyegetett az elesés lehetősége, mégis határozottan és biztonságosan haladtam előre, mert láttam, hová lépek.
Hamarosan valaki megelőzött, és összezavarta előttem a vizet. Járásom lelassult, bizonytalanná vált. Féltem az eleséstől, lábammal csak tapogatózni tudtam a zavaros vízben.
Így vagyok a valóság talaján is. Ki után megyek? Jézus Krisztust követve biztonságosan haladhatok a hit útján, annak ellenére, hogy tapinthatók, láthatók a nehézségek, akadályok, mert az út, amin Megváltóm vezet, tiszta és világos.

"Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága." (Zsolt 119,105)

ZSÁKUTCA VAGY KESKENY ÚT

Nem más, mint maga Isten ellen protestál egy holland protestáns lelkész. Nyíltan vállalja, hogy nem hisz benne, s szabadon hirdetheti tanait, egyháza nem korlátozza tevékenységét.

A lelkész könyvet írt „Hinni egy olyan istenben, aki nem létezik. Egy ateista lelkipásztor kiáltványa” címmel. Azt mondja, hogy nem hisz a halál utáni életben, s Jézus életét egy talán sosemvolt férfi mitológiai történetének tekinti. A témáról A nyugat-európai „vallásosság” zsákutcája alcímmel a Magyar Nemzet (2011. 08. 23.) közölt több soros ismertetőt.

Zsákutcáról talán annyi híradás is elégséges volt, a keskeny úton járó hitvalló testvéreink bizonyságtételét pedig – innen, Magyarországról is szívből kívánjuk, hogy – még gazdagabban áldja meg az Úr!

Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

Az Úr Isten figyelmeztetése: „… akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, akik azonban engem megutálnak, megutáltatnak.” (1Sám 2,30)