2018. december 14., péntek

A templom a közösség építésének a legfontosabb helye. (Bagdy Emőke)


A türelem keserű, de gyümölcse édes.


Célom: a dolgokon én legyek az úr, s ne rajtam a dolgok. (Horatius)


Egy ember szeretetének irántunk való nagyságát azon mérhetjük le, hogy mennyi szenvedést hajlandó értünk vállalni.


Én, a mindenható Isten, a te segítőtársad akarok lenni.


Igazodj énhozzám, és akkor szabad leszel. (Ernst Lange)


Ha szeretetednek tüze kialvóban van,
emeld fel tekintetedet a legszeretettebbre és legtökéletesebbre,
akire nem nézhetsz anélkül,
hogy Őt mindenekfelett ne szeresd.


„Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” (Fil 2,13)
Az akarat több, mint egy döntés, több, mint érzelem. Az akarat teremt, fenntart, hajtóereje a cselekvésnek, építésnek: célja van. Az akarat átformál. Isten akarata, nem kénye-kedve szerint alakítja a már jót, tetszésének megfelelőt. Ahhoz, hogy az én akaratom belesimuljon az istenibe, fel kell ismernem, hogy minden törekvésem a jóra egyedül tőle származik, és felé vezet. Olykor az a szándékom, hogy Isten akaratát én magam átformáljam. Ez azonban az önérdek, kényelmesség, passzivitás és az elbizakodottság útja. Az én vágyam ez, nem az övé! (Benkóczy Péter)


KARÁCSONY FELÉ

Szép Tündérország támad föl szívemben,
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Iyenkor decemberben.

Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra régi szeretetben,
Iyenkor decemberben.

És valahol csak kétkedő beszédet hallok,
Szomorúan nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Juhász Gyula

Krisztus ragyogó világosság. Aki azt mondja, hogy a világosságban van – abban nem szabad megmaradni sötét indulatoknak. Csak egy érzés van, amely elbírja a világosságot: a szeretet. (Viktor János)


„Mária mondta: „Rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék.”” (Lk 1,48)
Talán mondhatjuk a boldogságos Szűz Máriát az első kereszténynek, hisz ő volt az első, aki igent mondott Jézus Krisztusra, mikor méhébe és szívébe fogadta őt. Mária boldogsága azonban, bár első, mégsem egyszeri és egyedi: bármelyikünk részesedhet belőle, hiszen Krisztus a mi szívünkben is meg akar születni. Így készüljünk a közelgő karácsonyra! Hiszen ahogy Angelus Silesius mondja: „Krisztus ezerszer megszülethet Betlehemben, örökre elvesztél, ha tebenned nem!” (László Virgil)


„Más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.” (1Kor 3,11)
Korinthusban viszály tört ki: egyesek Pálhoz húztak, mások Apollóshoz, és megosztottá vált a közösség. Pál ezért egyértelműen fogalmaz: nem az igehirdető a fontos, hanem Krisztus. A veszély ma is valós lehet: előfordulhat, hogy elsősorban lelkészhez, ifivezetőhöz, lelki munkáshoz, azaz emberhez kötődünk, s nem az Úr Jézushoz. Ha elveszítjük ezt a valakit, vagy csalódunk benne, akkor könnyen összeomolhat minden, és úgy eltűnünk a gyülekezetből, hogy nyomunk sem marad. A kérdés, amelyet ma az ige elénk hoz, az alapjainkig ás le: ugye, ott Jézus Krisztus van? (Hulej Enikő)


Mennél nagyobb kincsünk van a mennyben, annál nagyobb befolyásunk van a földön.


Nagy tanácskozás folyt a mennyországban. Valamennyi fehérszárnyas angyal együtt volt. A Jó Isten így szólt hozzájuk:
- A pokol leggonoszabb ördögét kell megmenteni. Ki vállalkozik rá közületek? A kis angyalok szolgálatkészen így feleltek:
- Én is! Én is! Én is! – Csakhogy nem olyan egyszerű a dolog – folytatta a jó Isten – Aki vállalkozik, és nem képes megjavítani az ördögöt, annak vele együtt a pokolba kell süllyednie. – Erre azonnal visszahúzódtak az angyalok.
- Azt már nem – kiáltották. – Ilyen nagy dologra nem vállalkozunk.
- Senki sincsen közületek, aki mégis meg merné próbálni? – kérdezte az Isten.
Ekkor előlépett egy selymes fürtű, liliomfehér ruhába öltözött szépséges kis angyalka és így szólt: – Én vállalom!
A jó Isten szeretettel megsimogatta és csak annyit mondott: – Menj hát!
A pokol leggonoszabb ördöge éppen egy fiúval verekedett. Úgy tépázta szegény gyereket, hogy az keservesen sírt-rítt. Az angyalka, aki épp akkor szállt le a mennyországból, oda állt a fiú elé, hogy megvédje őt. Nosza, több sem kellett az ördögnek. Haragosan rákiáltott: – Elmenj innét, mert mindjárt rád kerül a sor!
- Üss inkább engem, csak ezt a szegény fiút ne bántsd.
- Azt éppen megkaphatod – felelte az ördög. Elengedte a fiút, és az angyalt kezdte ütlegelni. Mikor látta, hogy hagyja magát, türelmetlenül rászólt: – Ugyan miért nem sírsz már, talán bizony nem érzed eléggé?
- Azért nem sírok, mert nem akarom, hogy a jó Isten meghallja a sírásomat, és téged megbüntessen. – felelte az angyal. Az ördög erre elengedte és nem verte tovább.
Nagy csoport fiút pillantottak meg, akik a mezőn játszadoztak.
- Meglásd milyen ijedten fognak szétrebbenni. – mondta az ördög és köveket hajigált feléjük. Az angyal erre eléje állt, úgy hogy a kövek mind őt érték el. Egészen véres lett a ruhája.
- De buta vagy – bosszankodott az ördög. – talán bizony nem fájnak neked az ütések? Miért nem engeded, hogy őket érjék a kövek?
- Én azért vagyok itt, hogy mindenkinek a fájdalmát átvegyem – felelte szelíden az angyal. Az ördög erre fölhagyott a kődobálással. Csakhogy most egy szépséges rózsatövet pillantott meg, hát neki akart esni, hogy letépje az épp hasadni készülő bimbócskát. Az angyal megint eléje állt.
- Inkább a szárnyaimat tépd ki – könyörgött neki.
- Hogyan röpülsz akkor vissza a mennyországba?
A kis angyalka bánatosan nézett reá.
- Ha te nem javulsz meg, nekem nincsen helyem többé a mennyországban. Ez esetben én is a pokolba kerülök veled.
A gonosz ördög nevetett. – Gyere, csak gyere!
És magával vonszolta. Egyszerre óriási szélvihar támadt. A fák, bokrok csakúgy hajladoztak. Villámlás, mennydörgés rázta meg az eget. Zuhogott az eső. Az angyal a testével védte meg az ördögöt az eső elől. Az ördög csodálkozott ezen.
- Miét nem véded inkább önmagadat? Hiszen rossz voltam hozzád, ütöttelek és köveket hajigáltam feléd.
- Nekem az a hivatásom, hogy jó legyek, mindent eltűrjek és megbocsássak. – felelt az angyal.
Az ördög szégyenkezve kullogott mellette. Így értek egyre közelebb a pokol felé. Nagy piros lángnyelvek csaptak feléjük. Az ördög egyszerre felkiáltott: – Forduljunk vissza. Nem akarom, hogy te is ide kerülj a gonoszok közé. De már késő volt. Egész csoport ördög tartott feléjük. Körülfogták az angyalt és meg akarták cibálni fehér szárnyait. De az ördög, aki vele volt, nem engedte őt bántani. A többi persze nevetett.
- Eredj, hajíts köveket a játszadozó fiúk közé, mert neked az a hivatásod, hogy rossz légy! – mondták neki.
- Nem megyek! – felelte az ördög – Soha többé nem bántom őket.
- Tépd le a rózsák hasadó bimbócskáit! – küldték a többiek.
- A rózsatövet sem bántom soha többé! – válaszolta az ördög és nem tágított az angyal mellől.
Erre valamennyi ördög neki esett az angyalnak és ütötték, verték. De az ördög eléje állt úgy, hogy őt érjék az ütések. Már csupa vér volt a ruhája és a vér lemosta róla a fekete színt. Mikor a gonosz ördögök ezt látták, ijedten futottak vissza a pokolba. S alighogy odaértek, hatalmas robaj, dübörgés hallatszott és a pokol valamennyi ördögével együtt eltűnt. Az angyalka pedig nagy diadallal vitte magával a legrosszabb ördögöt, akit ő váltott meg és fölszállt vele a mennyországba.


„Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát.” (Mt 10,30–31)
Ha rácsodálkozunk teremtett világunk időbeli és térbeli szédítő távlataira, az éppúgy önmagunk jelentéktelenségének, kiszolgáltatottságának és sebezhetőségének érzését idézheti elő bennünk, mint az embervilág számos esetben megnyilvánuló erőszakossága. Urunk ma arról biztosít minket, hogy a mennyei Atyának gondja van a legkisebbekre, a leggyengébbekre és a legapróbb részletekre is. Gondviselő szeretete képes elűzni minden félelmünket. (Smidéliusz András)


Nem az idők jelei magyarázzák az Igét, hanem az Ige az idők jeleit.


Szeressük embertársunkat, vagy azért mert jó, vagy azért, hogy jó legyen.
Augustinus



„Tudom, hogy az én megváltóm él…” (Jób 19,25)
Mai igénk így folytatódik: „…és utoljára megáll a por fölött…” Károli nem tudott ellenállni a hitvallás vágyának; „porom felett megáll” – írja. Az Élő megáll a por felett, aki én vagyok. Jézustól már azt is tudjuk, hogy ez a megállás nem a bírói ítélet magasából vizsgálja halandó életünket, hanem tele van szánalommal, könnyel és együttérzéssel. A naini ifjúnál szánakozik, Lázár sírjánál sír. Az Élő megáll a por felett, aki én vagyok. Én az ő pora vagyok. Ezért tudom, hogy nem fúj el a szél, bármily gonosz legyen is. (Koczor Tamás)

2018. december 13., csütörtök

A bölcs az áldásait számlálja, a bolond a problémáit. (Ismeretlen szerző)


A pénzen mindig annak a képe látható, aki azt vereti, és az, akinek a tulajdona. Ha Jézuséi vagyunk, akkor az Ő képét kell viselnünk, különben hamis pénz vagyunk. (Trudel D.)


Az imádság olyan, mint Mózes felemelt karja, mely az amálekitákban nagyobb kárt tett, mint Józsué kardja. (Spurgeon)


„Ezt mondja a Szent, az Igaz: Eljövök hamar: tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat.” (Jel 3,7.11)
Kitüntetett helyzetben vagyok, mert Isten hittel ajándékozott meg. Az élet gáncsvetői mindent megtesznek, hogy szeretetem, béketűrésem, reménységem, hitem elveszítsem: kifosztott legyek. A célt úgy érik el, hogy én azt észre sem veszem. Egyszer csak nincs! De a biztató szó mindent felülírva, mindenen áthatolva jön: „Jövök! Tarts ki, és őrizd meg, amit már megkaptál. Ez még a tied! Ne engedd, hogy bárki is elvegye. Tőlem kaptad! Tőlem kapod!” (Benkóczy Péter)


Hit által élni azt jelenti, hogy nem az eszemre hallgatok, nem is a szívemre, hanem arra az Istenre, aki engem vezetni akar.


Isten az imádság által meg tudja szabadítani az elnehezült szívű embert a lélek ólomterheitől. Az imádság az, ami fel tudja szítani az Istenbe vetett bizalmat és az iránta való szeretetet.
Amikor a házasok várják a születendő kisbabát, amikor szülők virrasztanak beteg gyermekük fölött, amikor erejükön fölül dolgoznak a családért – ezt szeretetből teszik. Amikor imádkozom, azt is hasonló átadottsággal tegyem, s akkor majd újraéled bennem a lélek.


„Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt.” (Zsolt 130,6)
Vajon – életünk és személyiségünk külső, felületi mázát lehántva – mi lakozik lelkünk mélyén, vágyaink gyökerénél? Bármire vágyunk vagy törekszünk is e földi létben, még ha elérjük vagy kielégítjük is, mindig valami új és újabb hiányérzet fog föllépni szívünkben. Végső soron az Isten iránti, az igazi teljesség iránti elementáris sóvárgásunk a gyökere mindennek. Ha ő maradéktalanul betölt majd minket, akkor már nem vágyunk semmire, hisz benne a teljesség is a miénk lesz. Addig pedig lelkünk várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt! (László Virgil)


Mi belőled élünk, Istenem. Abból, amit adsz, abból, amit szólsz, abból, amit teszel, abból, hogy szeretsz. (Lothar Zenetti)


Noé hitben építette meg a bárkát. “Hit által kapott kijelentést Noé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók.” (Zsid. 11,7) Hogyan hitte, hogy azok a dolgok, amelyek azelőtt még nem történtek meg, meg fognak történni? Mert hallotta Istent. Noé hallotta Istent.
És te hogyan teheted ezt? Azt mondod: “Bízni akarok Istenben, de nem hallom Őt.” Ahhoz, hogy halld Istent, közelebb kell kerülnöd hozzá. Nem fogod hallani Istent, ha közben be van kapcsolva a TV. Nem hallod őt, ha az iPod-odat hallgatod éppen. Nem hallod Istent akkor sem, ha közben a rádiót is hallgatod. Nem hallod Istent, amikor az agyad ezer figyelemelterelő dologgal van tele. Egyedül kell lenned, csöndben az Úrral. A Biblia azt mondja, “Légy csöndben és várj az Úrra.” Ez azt jelenti, hogy ülj le és hallgass el. Így fogsz közel kerülni az Úrhoz és hallani őt. Le kell ülnöd csöndben, egyedül a Bibliáddal és azt mondani: “Istenem, van-e valami, amit mondani akarsz nekem?” Ezután olvasd az Isten igéjét és beszélj neki arról, ami a szívedben van. Hallani fogod Istent, ha közelebb kerülsz hozzá.


„Odament Jézushoz egy leprás, aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá: „Ha akarod, meg tudsz tisztítani.”” (Mk 1,40)
A mi akaratunk igen szűk határok közé van szorítva, gyakran képtelen arra, hogy tetteink mozgatórugója legyen. Az emberi akarat mindig alávetett: vágyak, ügyek, hatalmak szolgálója, s többnyire mégis függetlenségre, önrendelkezésre törekszik. Jézus akarata szabad, ám ő azt páratlan módon mégis önként, mindenben engedelmes Fiúként rendeli alá Atyja akaratának. A történet folytatásából tudjuk: Jézus akarta, hogy ez a leprás meggyógyuljon betegségéből – az ő Isten rendelkezésére bocsátott akarata előtt pedig nincsen akadály. (Smidéliusz András)


Szemed Istenen legyen ne az embereken. Ez az isteni élet vezérgondolata.


„Uralma tengertől tengerig ér, és a folyamtól a föld végéig.” (Zak 9,10c)
Krisztusra várunk, aki igazságban és békében uralkodik. Uralkodó – aki szolgálni jött közénk, beteget gyógyítani, elesettet felemelni, sírót vigasztalni, elveszettet megkeresni és legvégül életét áldozni. Királyunk érkezik hozzánk, aki igaz és diadalmas (Zak 9,9). Várva várt királyunk érkezésére való adventi készülődésünk legyen őhozzá méltó: komoly, bensőséges, őszinte, tiszta, átszellemült. (Kőháti Dóra)


Uram, segíts, hogy életem egyetlen pillanatában se éljek többé magamnak!


Volt egyszer egy Timmy nevű fiú. Közeledett a karácsony, és Timmy úgy érezte, hogy a világon mindennél jobban szeretne egy biciklit. Ezért úgy határozott, hogy levelet ír Istennek. „Kedves Isten!” – írta. – „Ha hozol nekem biciklit karácsonyra, megígérem, hogy egy egész évig jó leszek. Szeretettel: Timmy.” Azonban a levélre nézve, úgy gondolta, hogy túl nehéz lesz betartania az üzlet rá eső részét, széttépte, és írt egy másik levelet Istennek, amiben megírta, hogy „Kedves Isten! Ha hozol nekem biciklit karácsonyra, fél évig jó leszek.” De ez a levél sem tetszett neki. Ezért még egyet írt: „Kedves Isten! Ha hozol nekem biciklit karácsonyra, megígérem, hogy három hónapig minden nap elmosogatok. Szeretettel: Timmy.” De még ezt is túl soknak találta. Így aztán Timmy feladta a levélírást, és más úton próbált biciklit szerezni.
A következő vasárnap, mint mindig, Timmyt elvitték a szülei a templomba. Ahogy beléptek, Timmy meglátott egy szép kis Szűz Mária szobrot a mellékoltáron. Ezelőtt is sokszor látta már ezt a szobrot. Azonban most különösen megérintette őt.
A mise végén Timmy azt kérte a szüleitől, hogy hadd maradjon még egy kicsit, majd hazamegy egyedül. Ugyanabban az utcában laktak, a hol a templom volt, ezért a szülei beleegyeztek. Amikor mindenki kiment a templomból, Timmy előrement a szobrocskához. Szűz Mária előtt elmosolyodott, aztán körülnézett, hogy meggyőződjön róla, hogy senki sincs már a templomban, majd levette a szobrot. Hazavitte, és eldugta a szobájában az ágya alá. Ekkor Timmy újabb levelet írt Istennek: „Kedves Jézus! Nálam van az anyukád. Hozz nekem biciklit! Szerintem nem lenn túl jó a karácsonyod az anyukád nélkül! Szeretettel: Timmy.”
Ilyen a kapcsolatod Istennel? Mindig alkudozni próbálsz vele, vagy megpróbálod megzsarolni? Pedig Jézus a barátod akar lenni!

2018. december 12., szerda

A pecsét… Belenyomva puha agyagtáblába hitelesítésül, aláírásként szolgált. Akiket a szeretet a sírig összefűz, lelki arcuk így vésődik a másik arcra. Az ilyen szeretet erős, mint a halál, nem vehet erőt rajta semmi. Jézus Krisztusban a házastársak az élet, az üdvösség kegyelmében is örököstársak. (Szabó Andor)


A világ a békét, az ember a boldogságot Isten irgalmasságába fogja megtalálni.
II. János Pál


Ebben az életben sok tövisünk van, a másikban rózsából lesz sok.
Éljünk úgy, amint majd halálunk óráján kívánnánk, hogy életünk legyen.
Augustinus


Gyakran a megszokott, a hétköznapi, az anyagi dolgok kötnek össze a természetfelettivel.


Gyökér szeretnék lenni, légy a tő.
Az ág lennék, alkosd leveleit.
A rózsa legyek, illatként övezd.
Jóllakva egymásban örökre így,
míg minden vágyunk s rostunk egyező,
legyünk egyetlen roppant köszönet.
Christian Morgenstern


Ha csak akkor volnék Krisztusé, amikor érzem, akkor ritkán volnék az Övé.


„Ha vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus.” (1Jn 2,1)
A küszöbönálló karácsony csodálatos eseményről üzen: annak az Igaznak a világra jöttéről, aki a bűneinek ügyét rendezni képtelen ember pártfogója, szabadítója. Ezzel a Krisztussal szeretné megismertetni mindenkori olvasóit a levélíró. Jézus ismeretének ugyanakkor olyan látható következménye is van az ember életében, mint az ő parancsolatainak megtartása. (Smidéliusz András)


„Jézus megérintette a tanítványokat, és így szólt hozzájuk: „Keljetek fel, és ne féljetek!”” (Mt 17,7)
Jézus érintése felráz szendergésünkből. Felállít és útra indít, mindezt pedig az ismeretlentől vagy bármitől való félelem nélkül. Legalábbis ő ezzel biztat minket. A Krisztus-követés útja a szeretet útja. A szeretet pedig kiűzi a félelmet. Napi elcsendesedésünkkor, amikor Isten a belső szobánkban hozzánk lép, fürödjünk meg éltető szeretetében, és akkor bennünk is növekedni kezd ő maga, aki a szeretet, elűzve lelkünk baljós árnyait és félelmeit. (László Virgil)


Könnyebb hűségesen munkálkodni, mint hűségesen imádkozni.


„Krisztus mondja: »Az én Atyám házában sok hajlék van.«” (Jn 14,2a)
Adventi élmény: az otthon melege, fénye, illata, csendje, harmóniája, a család közössége. A házban, amely az otthonunk. Ahol minden, ami csak van, örökkévaló és biztos, ahol helyünk van, ahol szeretet vesz körül. Jézus azt ígérte, hogy helyet készít, s ahol ő van, mi is ott lehetünk vele. Krisztusra várunk, mert ő hozza el nekünk a meghittséget, az atyai házba csak általa találunk haza. (Kőháti Dóra)


Krisztus tanítása valóban időtálló. Minden korban időszerű, amelyben felfedezhetjük a követendő igazságot. Olyan korban élünk, amikor nem kerülhetjük meg a döntést. Olyan korban élünk, amikor nem elegendő szóbeli hitvallásunk, hanem cselekedeteinkkel is tanúskodnunk kell arról, hogy kire építjük életünket. Olyan korban élünk, amikor meg kell mutatnunk, hogy a hit nem érzés vagy érzelem, hanem cselekedetekben megnyilvánuló meggyőződés. Hiába állítanánk szavainkkal, hogy hiszünk Istenben és szívünk telve van az iránta érzett szeretettel, ha mindez nem mutatkozik meg a hit szerinti életben és a szeretetből fakadó jócselekedetekben.
Horváth István Sándor


Minél önzetlenebbek vagyunk a szolgálatban, annál ragyogóbb és érzékelhetőbb lesz abban Krisztus.


Nem a keresztyének követik a jeleket, hanem a jelek követik a keresztyéneket.


Nem az a kedvesség, ha megtesszük, amit felebarátunk kér, hanem az, ha örömünket leljük abban, ami másoknak kedvére való; a többi csak leereszkedés. (Joseph Jonbert)



„Örüljön az ég, örvendjen a föld, és mondják el a népeknek, hogy uralkodik az Úr!” (1Krón 16,31)
Az öröm kiboltosul, az öröm talajra talál, az öröm meggyökerezik az emberi szívben. Nem ember alkotása: Isten mozgósít, ő adja a közeget, az energiát, amelyből erőt lehet nyerni. Ahol öröm van, ott ünnep van. Olyan alkalom ez, amelyet magányosan, kis körben nehéz megélni, átélni. Erre az ünnepre ad át meghívót a „krónikás”. Az ünnep meghívottai értik meg, fogják fel hitükkel, hogy Isten hatalma érvényesül mindenhol, mindenekfelett. De nem kényúr ő, hanem féltőn szerető, gazdagon ajándékozó családfő: Atya, aki együtt örül teremtményeivel. (Benkóczy Péter)

2018. december 11., kedd

A haszontalan szolga ahelyett, hogy magát okolná, a munkahelyét ócsárolja.


A kérés és a hálaadás olyan, mint a frigyláda két kérubja: a kettőt nem szabad egymástól elválasztani. (Spurgeon)


Aki valamit nem akar meglátni, annak nem segít a fény, sem a szemüveg.


Csak a kereszt fájába kapaszkodva vergődhetünk át az emberi szokások áradó dagályán.
Szent Ágoston


Istenen kívül minden bőség csak szűkölködés nekem.
(Anselmus)


„Jézus így szólt: »Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott.«” (Lk 6,47–48)
Adventi feladat, hogy számba vegyük, meddig jutottunk, hol tartunk, mit építettünk, mit romboltunk. Magunkban, másban. Lehet-e újrakezdeni? Hol rontottuk el? Már az alapozásnál? Még időben megjavítható: ha most hozzá megyünk, Krisztus szól, s igéje alap, igazság, kőszikla, bizonyosság. Advent: idő adatik, hogy halljunk, cselekedjünk, mélyre hatolva szilárdan alapozzunk. (Kőháti Dóra)


Megköszönök és megáldok minden sebet, amit kaptam; megkövetek mindenkit, akit megbántottam, és derült szívvel elmegyek az én hű és örök Gazdám békességébe. (Ravasz László)


„Mert ha vannak is úgynevezett istenek, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala.” (1Kor 8,5–6)
Levelének éppen előző mondatában szögezi le világosan Pál apostol, hogy „Isten nincs más, csak egy”. Jól tudja azonban azt is, hogy léteznek ebben a világban olyan hatalmak, amelyek könnyen bálványává válhatnak a megalapozatlan hitű, életét a bizonytalanra építő embernek. Ezért fontos felismerni: létünk és sorsunk a világot teremtő és fenntartó Istennek és az egyetlen Úrnak, Jézus Krisztusnak van alávetve. (Smidéliusz András)


Nem az a kérdés, hogy jobb vagyok-e, mint mások, hanem, hogy jobbá leszek-e, mint vagyok. (Viktor János)


„Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!” (Ézs 66,10)
Az együtt érző szív képes a szomorúságban és örömben is együtt lenni a másikkal. Együtt dobbannak, együtt mozdulnak, egy az irány. Az örömre buzdításra nehezen mozdulunk. Főleg, ha nem értjük, miről van szó, mi ad rá okot. Vigadni pedig kifejezetten csak önfeledten lehet, a kontrollt Isten kezébe téve, akiért, akivel jól érezzük magunkat, aki miatt ünneppé válik mindaz, amit megélünk. Jeruzsálem több a nagy szent városnál, Isten tulajdona, amely az ő dicsőségét ünnepli és hirdeti. A „béke városa”, ahol és ahonnan Jézus feltámadásakor a halálon túlmutatva az „Élet” ragyogott fel. (Benkóczy Péter)


Semmit nem lehet megtanítani egy embernek.
Csak segíteni lehet abban, hogy rátaláljon önmagán belül.

SZENTLÉLEK, ÚGY KÉRÜNK, SZÁLLJ LE RÁNK

Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.

Kegyelmeddel táplálsz, Istenünk,
Hozzád emeljük most mindnyájan a szívünk,
reménységünk Belőled fakad,
hogyha szívünk-lelkünk mindentől szabad.

Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.

Ajándékul Lelked küldted el,
hogy ne önmagunknak, hanem annak éljünk,
Aki értünk életét adta,
Mi is átadjuk most Neked életünk.

Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.



„Tanítani fogom utaidra a hűtleneket, hogy a vétkesek megtérjenek hozzád.” (Zsolt 51,15)
Keresztényi felelősségünk másokat az üdvösség útja felé indítani; egész életünkkel, cselekedeteinkkel és szavainkkal is láthatóvá tenni a Krisztus-követés útján járást. Fontos azonban, hogy mielőtt a környezetünkben élő „hűtleneket” és „vétkeseket” beazonosítjuk, az Isten útjaira való tanítást, tanulást és megtérést mindig legelőször saját magunkon kezdjük. (László Virgil)

2018. december 10., hétfő

A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján. Otthon egy külföldi piackutató szakember vár rá, és megkérdezi a halásztól, hogy miért jött haza ilyen korán?
A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy a családjáról gondoskodjon.
És egyébként mivel tölti az idejét? – Kérdezi a szakember.
Hát, például halászgatok. Játszom a gyermekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal, és zenélgetünk egy kicsit. – Feleli a halász.
A piackutató itt közbevág: – Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia, akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni magának. Nagyobb csónakkal, még több pénzt keresne, és nem sok időbe telne, hogy több csónakból álló, flottára tudna szert tenni.
- És ezután?- Kérdezi a halász.
Azután, ahelyett, hogy viszont eladón keresztül árulná a halat, közvetlenül a gyárnak tudná eladni, vagy akár egy saját halfeldolgozó üzemet is be tudna indítani. Akkor el tudna menni ebből a porfészekből, akár Párizsba, vagy New Yorkba, és onnan irányíthatná a vállalkozást. Még azt is fontolóra vehetné, hogy a tőzsdére vinné az üzletet, és akkor milliókat kereshetne.
- Mennyi idő alatt tudnám én ezt elérni?- Kérdezi a halász.
- Úgy 15 – 20 év alatt. – Válaszolja a piackutató.
- És azután? – Érdeklődik a halász.
- Ekkor kezd érdekessé válni az élet. Nyugdíjba vonulhat. Ott hagyhatná a rohanó város zaját, a stresszes életformát, és egy távol eső kis faluba költözhetne.
- És azután mi lenne?- Érdeklődik a halász.
- Akkor, volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy forróság alatt lepihenni, vacsorázni a családjával, összejönni a barátaival, és zenélgetni egy kicsit…


A legfontosabb ember az, akivel éppen most találkozom, a legfontosabb óra a jelen pillanat, a legfontosabb tett pedig az, amit a szeretet jegyében még ma megtehetek.


Aki az embereket Istenhez akarja vezetni, annak Istentől kell az emberekhez megérkezni. (Koecker)


Állatokhoz hasonlítunk, amikor ölünk.
Emberekhez hasonlítunk, amikor ítélünk.
Istenhez hasonlítunk, amikor megbocsátunk.
(Bruno Ferrero)


Az igazi imádság olyan, mint a postagalamb: okvetlenül Istenhez talál, mert onnan jött.


Bár minden ember az volna, aminek látszik; vagy pedig ne látszanék olyannak, ami nem! (Shakespeare)


„Egy dadogó süketet vittek Jézushoz, és kérték, hogy tegye rá a kezét.” (Mk 7,32)
Adventi lélekállapot: Krisztushoz menni és feltárni szégyenkezés nélkül mindazt, ami gyógyításra szorul. Rá várunk, mert nincs, aki segítsen legyőzni a félelmet, a dadogást, aki elvenné a süketséget, mikor megszólal az igazság, amikor hozzánk szól az ige. Emelt fővel járni, tiszta szavakkal szólni, élesen hallani – olyan jó lenne. S mennyire nem vagyunk még kész – de ő jön, és megszán, és ránk teszi a kezét. Igen, miránk is. Ha akad, aki hozzá visz… Adventi lélekállapotból fakadó tett ez is: a másikat Krisztushoz vinni. (Kőháti Dóra)


Egyszer egy bölcstől azt kérdezték: “Mit gondol, minek kell a leginkább megváltoznia a világban?” Azt felelte: “Nekem.”


Három nehéz dolog van a világon:
Úgy mondani igazat, hogy senkinek ne fájjon,
Úgy mondani kellemest, hogy hízelgés ne legyen,
És úgy érvényesülni, hogy senkit se tapossunk el.
Goethe

Hogyan válaszolsz a kudarcra? Hogyan reagálsz, mikor csődöt mondasz, különösen abban a küzdelemben, hogy jobb emberré válj?
Érdemes megvizsgálni és összehasonlítani azokat a körülményeket, amelyekbe Júdás és Péter kerültek Jézus halála előtt. Júdás elárulta Jézust. Péter hátat fordított és megtagadta Jézust. Mindketten elbuktak.
Nem az a különbség, hogy az egyik kudarcot vallott, a másik pedig nem. Nem, mert mindketten elfordultak Jézustól. A különbség abban áll, ahogyan erre a kudarcra válaszoltak. Júdás hagyta, hogy elkeseredése a büszkesége által kétségbeeséssé alakuljon. Büszkesége okozta vesztét. Péter is megtapasztalta az elkeseredést, mert megtagadta Jézust. Péter azonban elfogadta, hogy mély elkeseredése alázattá alakuljon a remény által. Az alázata vált a győzelmévé.
Ne lepődj meg, ha a földön találod magad, mindannyian elbukunk, hibázunk időnként. Gyakran ez a kulcsa a sikernek. A bukás sokszor elkerülhetetlen része a küzdelemnek. Sosem az a baj, hogy elbuksz, az a baj, ha feladod a küzdelmet, mert azzal végérvényesen elvesztetted a csatát, ha viszont mindvégig kitartasz, győztesen kerülsz ki belőle…


„Isten tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk.” (2Kor 3,6)
A Biblia fontos fogalma a szövetség. Isten kiválasztotta a zsidókat, és szövetségre lépett velük, de ez a nép hűtlensége miatt nem működött. Isten ezért Jézusban új szövetséget kötött, amely alapjaiban és távlataiban is más, mint az előző. Jézus mindenkit hív Isten közelébe, és nem a törvény megtartása, hanem a benne való hit alapján üdvözít. Megváltott gyermekeinek pedig feladatul adja, hogy hirdessék, éljék az evangéliumot, s erre alkalmassá is ő tesz. (Hulej Enikő)


Istenem, oltalmazd a lángot, melyet a Te kegyelmed ébresztett bennem, hogy senki és semmi ne tudja kioltani.


Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
Antoine de Saint-Exupéry

„Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Ef 2,8)
A vallásosságomat a hit tölti meg élettel. De a hit nem a sajátom. A hit nem döntés, nem érzés, nem norma, nem jutalom. Hitetlenül, kételkedve kérni Istent csak egyfajta megérzés, hogy van kihez fordulni, de ez még nem meggyőződés. Az „új embernek” a megbocsátásból születik a békessége, amely kapuja Isten országának. Hogy létezik-e ez az átjáró, azt csak azok tudják elmondani, akik megkapták Istentől a hit speciális látásmódját. Ez nem adhat büszkeséget, inkább csak egészséges, kiegyenesedett derekat, Isten akaratát fürkésző tekintetet. (Benkóczy Péter)


Kereszthordozásunk megoldása nem ott kezdődik, hogy Urunk elveszi rólunk a keresztet, hanem ott, hogy erőt ad a hordozására. Nem elég igazat mondani, igazat kell gondolni is.


Könnyebb az embernek nagy veszély idején meghalni egy ügyért, mint a hétköznapok során élni érte.


Meg lehet tanulni az imádságot, mint idegen nyelvet, de lehet úgy is imádkozni, ahogy a gyermek anyjával beszél.


„Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges.” (Péld 30,8)
A körülöttünk tomboló fogyasztási őrület közepette akár a nélkülözés poharát kell fenékig ürítenünk, akár javakban dúskálva tobzódunk, vágyaink valójában mindig többre és többre sarkallnak minket. Pedig milyen jó lenne egyszerűen csak normálisan élni! Hogy ne kelljen választani például a havi gyógyszer vagy a csirke far-hát között, de valós, nagy életkérdések helyett ne is az legyen feltétlenül a fő problémánk és dilemmánk, hogy a következő nyáron Tahitire vagy a Seychelle-szigetekre menjünk-e nyaralni. A normalitás szeretetét, a benne való megmaradás képességét és a vele való megelégedés bölcsességét add meg nekünk, Urunk! (László Virgil)


Soha sincsen nagyobb szükségünk mély, komoly, erőteljes lelkiéletre, mint éppen olyankor, amikor minden jól megy. (Fosdick)

2018. december 9., vasárnap

A kétségbeesés a mi legnagyobb tévedésünk. (Vauvenargues)


„Aki az Urat féli, annak erős oltalma van.” (Péld 14,26)
Aki már megtapasztalta, hogy jó vezető kezében van, az biztonságban érzi magát. A félelem ez esetben nem rettegést jelent egy fenyegető hatalomtól, amely árthat, vagy akár el is pusztíthat. Isten félelme azt jelenti, hogy figyelek minden jelére, figyelem, miként nyilvánítja ki akaratát, tele vagyok iránta tisztelettel és bizalommal, mert elismerem hatalmát. Ő lehet az a tekintély, akinél elcsendesülhet a lelkem, akinél az aggodalom erejét veszti, aki mellett nem érzek félelmet, mert védelem alatt állok. (Benkóczy Péter)


Alázattal kell megállnunk a másik ember egyénisége, személyisége előtt, és el kell tudnunk fogadni azt, hogy az sok tekintetben “más” mint mi.


„Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.” (Kol 3,17)
„Azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb…” (Fil 2,9) A legszebb név e földön, amely a testté lett Igét jelöli; Jézust, a Krisztust várjuk adventi lelkülettel. A szeretet és a megbocsátás, az egymásért való fáradozás belülről fakadó vágyától lesz szép az év legszebb időszaka! A vágyból tett lesz, ha az ő nevében járunk, s Lelkének munkája nyomán áldás lesz azon, amit eltervezünk. (Kőháti Dóra)


Az igazi imádság olyan, mint a postagalamb: okvetlenül Istenhez talál, mert onnan jött.


„Azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek.” (1Tim 4,10)
Hitünk és Istenbe vetett reményünk sokszor a végső támasztékunk, erőforrásunk, amelyhez megfáradva, a mindennapi életünk küzdelmeitől megtépázva fordulhatunk. Az apostol itt fordított perspektívát tár elénk. Éppen azért lehet küzdelmes és fáradságos az életünk, mert evangéliumi elköteleződésünkből nem a „minden mindegy” hanyag nemtörődömsége következik. Vállaljuk fel tehát a só, a lámpás, a hegyen épített város szerepét, amellyel Mesterünk bízott meg minket, és ne akarjuk megspórolni az ebből adódó küzdelmeket, fáradságot, nehézségeket! (László Virgil)


Csak kétféle ember van: az igazak, akik bűnösnek; s a többi, a bűnösök, akik igaznak hiszik magukat. (B. Pascal)


Előbb bárány természetet kell nyernünk, hogy Isten a farkasok közé küldhessen minket. (Trudel)


Engedelmességünk titka az Istennel való, szeretetteljes, állandó kapcsolatunk, a Krisztus iránt való elkötelezettségünk, hűségünk mélységében rejlik.


Sokféle hamis imádkozás van! Sokszor éppen az a körülmény indít imádkozásra, hogy ó-emberünket szorongatják. (Trudel D.)


„Tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra.” (2Tim 1,12)
Pál apostol úgy élte az életét és úgy végezte a szolgálatát, hogy bizonyosság volt a szívében. Nem azért hitt, mert jó, ha az ember hisz valamiben, nem azért prédikált, mert ehhez támadt kedve, és nem azért volt keresztény, mert ez a vallás kezdett elterjedni, hanem mert a Jézussal való személyes találkozás gyökeresen megváltoztatta az életét. Biztos volt abban, hogy Jézus az ő Megváltója, és egyedül neki van hatalma arra, hogy megőrizze őt, és örök életet adjon neki. Ugye bennünk is megvan ez a bizonyosság? (Hulej Enikő)


Úgy élj a jelenben, hogy megbánás nélkül gondolhass a múltra.
Ady Endre

2018. december 8., szombat

A legkedvezőbb táptalaj a lélek növekedéséhez a hála.

Aki az igazságot hirdeti, kell, hogy maga is igaz legyen. (Spurgeon)


Amikor azt mondod: “Feladom!”, gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: “Egek, micsoda lehetőség!”
H. Jackson Brown


„Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint.” (1Sám 26,23)
Saul király teljesen kifordul önmagából, gyilkos indulat és féltékenység ver gyökeret a szívében, Dávidnak ezért menekülnie kell. Többször lehetősége nyílik arra, hogy bosszút álljon, mégsem emel kezet az Úr felkentjére, mert nem az számít, hogy jogosak-e a sérelmei. Számára Isten igazsága és hűsége a mérce, és tudja, hogy csak az Úrnak van joga megítélni a bűnöst. Időnként jó lenne példát venni ebben Dávidról, amikor bántóinknak rosszat kívánunk… Azonban a másik oldal is ismerős: amikor mi követünk el bűnt, s jogos felettünk az ítélő szó. Ilyenkor halljuk meg az evangéliumot: Isten az ő igazságát és hűségét megmutatta az Úr Jézusban. Nem a mi tetteinkre tekint, hanem a megfeszített, nekünk örök életet szerző Krisztusra. (Hulej Enikő)


Egyforma hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.
(Seneca)


„Embert ültettél a nyakunkra, hol tűzbe, hol vízbe jutottunk, de kivezettél.” (Zsolt 66,12)
Hajlott hátú emberek sokasága vesz körül. Nem csak gerincbetegek. Megfáradtak, csüggedtek, csalódottak, hitevesztettek. Ha teher nehezedik rájuk, azt gondolják, ez Isten büntetése vagy az ördög játéka. Van, mikor kiégnek, van, mikor fulladoznak. Szélsőséges terepgyakorlat ez, kevés az esély a túlélésre. De „felegyenesedve”, „felemelt fejjel”, kihúzott háttal jól látható a cél. Az is, hogy ki tűzte ki. És az is, ki adja a próbákat. De az is, ki kísér bennünket! (Benkóczy Péter)


„Ha gyermekek vagyunk, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8,17)
Isten gyermekeiként Krisztus útján járunk. Ha örökölni akarjuk dicsőségét, akkor nem mondhatunk nemet a Jézussal a szenvedésben való sorsközösségre sem. Azaz mondhatunk, de attól még életünk terheit hordozni nem lesz könnyebb. Sőt! Jézus Krisztus életünk minden területén társunk és testvérünk akar lenni, az örömös és a bánatos percekben, a jelenben és az örökkévalóságban egyaránt. Adja Isten, hogy a mennyei Közjegyző előtt azon a végső hagyatéki tárgyaláson valóban Krisztus örököstársainak bizonyuljunk! (László Virgil)


„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,9)
Jön Krisztus: a bűnöket megbocsátó, a bűnösön könyörülő, az elveszettet megkereső, a gonoszságtól megtisztító. Advent várakozás a hű és igaz eljövetelére. Hiába vesz körül külső fény, meleg, pompás ragyogás, az ünnepre nem leszünk készen, amíg meg nem valljuk, fel nem ismerjük őt, útjából el nem gördítjük, le nem tesszük bűneinket, s azután amíg ő föl nem emel és el nem indít bennünket. Jézusra várunk, hogy belülről sugározzon a tiszta fény, a megbékélt lélek öröme. (Kőháti Dóra)


Imádkozni nem annyit tesz, mint különböző dolgokat kérni Istentől, hanem Istent magát elnyerni, mint miden élet adóját.


“…legyen nekem a te igéd szerint.” Lk 1.38
Mária, édesanyánk, igeneddel megváltoztattad a világ sorsát. Te tudod, mit jelent kimondani és megtartani ezt az igent. Taníts meg minket elfogadni mindenkor az Atya akaratát, mint ahogy azt Te tetted: alázattal, egyszerűen, tisztán. Légy a mi közbenjárónk, hogy Isten terve általunk is valóra váljon. Kérd Fiadat, hogy példád nyomán kimondott igenünk egész életünkben segítsen az Atya szándékát egyre tökéletesebben valóra váltani az egész világ üdvösségére.


Nem juthatsz olyan helyzetbe, ahonnan ne tudnál Istennek telefonálni.


Nincsen olyan távolság köztem és Isten között, amin át nem hatolna a könyörgés szava. (Viktor János)


RÁM VÁRAKOZTÁL ISTENEM ÉS ÉN TERÁD…


Kerestelek, meg akartam győződni valóságodról,
világosságot kapni ennek a zavaros létnek értelméről,
és Te rám vártál.

Kerestelek a mennyben, de Te a földön vártál.
És most az a gondolat gyötör, hogy hiába vártál rám.
Minden túl nagy nekem, én pedig kicsiny vagyok,
Uram, ne engedj csüggednem!
Ha nem tudok nagyot tenni, akkor tegyem a kicsit hűen!
Uram, hálámra vársz?
Teljes szívemből köszönöm, amit nekem adtál.

Te vársz azokban, akikkel naponta találkozom.
Tégy figyelmesebbé, önzetlenebbé!
Tudom, hogy keveset haladok,
ezért csak Krisztusban merem hinni,
hogy nem mondasz le rólam.
Töltsd meg a bennem lévő űrt,
tőled nyerjem azt, amit elajándékozhatok.
Mert ami tőled van, az áldás, és annak jövője van.
Te vársz rám Istenem,
ne hagyd, hogy hiába várj reám.

Veled van Mária örömben, bánatban.
Veled van fénye a sötét hajnalban.
Veled van akkor is, ha ezt nem tudod.
Mert az Ő Szíve a te szeretet-otthonod.

2018. december 7., péntek

A fösvénység inkább ellenkezik a jó gazdálkodással, mint a bőkezűség. (Rochefoucauld)


Aki mellettem van, azt Isten ajándékul teremtette nekem; engem pedig az ő számára teremtett ajándékul.
Chiara Lubich


Az a domb, ahol Mózes állt, nem páholy volt, hanem az imádság csatatere. (Darányi Lajos)


Az imádság lényege nem abban van, hogy Istenből óhajtunk valamit, hanem abban, hogy szívünket megnyitjuk Isten előtt. Beszélünk és állandóan érintkezünk Vele.


Azok vagyunk, akik a nehézségek közt vagyunk.


Édes Uram, add meg, hogy mindig hálát tudjak adni hivatásom fenségéért és a vele járó felelősségért. Ne engedd meg, hogy bármikor hűtlen legyek hozzá megengedve magamnak hogy hűvös, udvariatlan vagy türelmetlen legyek.
Kalkuttai Teréz Anya


„Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok.” (Zsolt 25,16)
A 25. zsoltár egy nehéz helyzetben lévő ember imádsága, aki szabadulásra, vezetésre, megoldásra vágyik, és ezt Istennél keresi. Emberi kapcsolatai – talán saját maga vagy mások miatt – nem működnek, ezért a magányosság, elhagyatottság és árvaság érzése uralkodik el rajta. Őszintén bevallja, mennyire nyomorult és szegény, és ezen nem tud változtatni. Ha ilyen helyzetben vagyunk, bátran tanuljunk a zsoltárostól: kiáltsunk mennyei Atyánkhoz, kérjük, hogy forduljon hozzánk, és mondjuk el neki, hogyan érezzük magunkat! (Hulej Enikő)


Ha eddig kerested az örömöt: ezentúl kérjed! Mégpedig a Szentlelket kell kérni! (…) És esetleg várni is kell! Ettől nehéz ez. Mert nekünk minden azonnal kell. (…) És meg is kell köszönni! Úgy nagyon alulról. Térden. (Gyökössy Endre)


Isten többet akar cselekedni bennünk, mint általunk. (Steinberger)


„Istenben élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17,28a)
Adventi lelkülettel Krisztusra várunk. Rá, aki egészen közel hozza Istent. Aki által végre önmagunk lehetünk, mert benne megtaláljuk magunkat. Létünk gyökerei Istenben vannak, belőle táplálkozik minden élet. Rá várunk, Jézusra, hogy jöjjön már, őt kérjük, hogy maradjon bennünk és körülöttünk. Legyen kezdet és vég, mozdulat és megállás. Istenben lenni, lelkünkben őt megtalálni, hozzá visszatalálni, adventi csendben benne és nála megpihenni. Istenben vagyunk, így mondja ő: „Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.” (Jn 14,20) (Kőháti Dóra)


Krisztust nem lehet megmagyarázni. Vele találkozni kell.


Ma a legnagyobb bűn az emberek elvont szeretete, a személytelen szeretet azok iránt, akik valahol a távolban vannak… Olyan könnyű azokat az embereket szeretni, akiket nem ismerünk, akikkel sohasem vagy ritkán találkozunk! Hisz akkor nincs szükségünk áldozathozatalra, s emellett oly elégedettek vagyunk önmagunkkal! Így csaljuk meg a lelkiismeretet. Nem, azt a felebarátodat szeresd, akivel együtt élsz, s aki sokszor terhedre van.


„Minden útját helyesnek tartja az ember, de az Úr vizsgálja meg a szíveket.” (Péld 21,2)
„Titkos bűnök miatt ne büntess meg!”– fohászkodik Dávid király is (Zsolt 19,13), tudván, hogy egyedül Isten az, aki képes önmagunk mélységeit és magasságait reálisan és igazán hitelesen megítélni. Ennek felismeréséhez és elfogadásához azonban – érdekes módon – éppen hogy mély önismeretre és rendszeres önvizsgálatra van szükségünk. „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” (Zsolt 139,23–24) (László Virgil)


„Öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Ef 4,24)
Isten testet öltött jósága maga Jézus. A jel, amelyet hordozok, nem bújtatható az ing alá. Olyan valóság, amely alatt nem fér el semmi, ami régi. Csakis kívül hordható. Már messziről is felismerhető: mert tiszta, egyszerű és harmonikus. Nem a ruha teszi az embert. Az új, megújult, megerősödött, szeretetben feltöltődött ember van Isten tetszésére. Az igazság és a szentség ennek nyomában jelenik meg mint ajándék. (Benkóczy Péter)


Sokszor nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő és ettől bizonytalanná válunk. A bizonytalanság nehézséget jelent. Életünk különböző szakaszaiban mindnyájan szembetalálkozunk vele. Különböző álarcokban látogat meg minket, és vagy félelmet, aggodalmat, csalódást, szorongást okoz, vagy pedig bizalomteljes önátadást eredményez.
Azzal, hogy a jövőnket tervek segítségével próbáljuk irányítani, azt gondolhatjuk, hogy szabaddá válunk, miközben tulajdonképpen rabbá leszünk. Mert vegyük észre, hogy addig nem tudjuk irányítani életünket, amíg fel nem fogjuk és el nem határozzuk, hogy nem irányítjuk azt. Ebben az önátadásban találjuk meg szabadságunkat. Annak pedig, hogy átadjuk magunkat Isten tervének, a bizalom a kulcsa. Ha megnyitjuk szívünket a terve előtt, Isten vezetni fog minket, de türelmesnek és kitartónak kell lennünk, bíznunk kell benne.
A boldogságunk abból fakad, hogy keressük, megtaláljuk, és küzdünk azért, hogy harmóniában éljünk ezzel a tervvel. A terv igazság, de Isten sohasem erőlteti ránk. Istennek terve van mindegyikünk számára, de tökéletesen tiszteletben tartja személyes szabadságunkat. Azt a képességünket, hogy választhatjuk Őt vagy dönthetünk ellene. Azt a lehetőségünket, hogy válasszunk élet és halál között.

2018. december 6., csütörtök

A bűnt el lehet törölni a Megváltó vérével, és nem lehet eltakarni a vallásosság köpenyével. (Spurgeon)


Aki jót tesz másnak, magának is jót tesz, de nem annak eredményével, hanem magával a jótéttel, mert a jóság gyakorlása az ember legnagyobb jutalma.


Amint a szimfóniának szüksége van minden egyes hangjegyre, amint a könyvnek szüksége van minden egyes szóra, amint a háznak szüksége van minden egyes kőre, amint az óceánnak szüksége van minden egyes vízcseppre, amint az aratásnak szüksége van minden egyes gabonaszemre, az egész emberiségnek szüksége van terád, ott, ahol te vagy, egyetlen, s így helyettesíthetetlen. (Michel Quoist)


„Ámósz így szólt: Pásztor vagyok én, és fügét termesztek. De elhívott engem az Úr a nyáj mellől, és ezt mondta nekem az Úr: Menj, és prófétálj népemnek, Izráelnek!” (Ám 7,14–15)
Isten arra bízza igéjét, akire akarja. Az igehirdetőt soha nem származása vagy előélete, hanem az igéhez való hűsége minősíti. (Véghelyi Antal)


Az élet legdöntőbb ténye a földnek és az örökkévalóságnak legfontosabb kérdése, hogy megérezzük: nem vagyunk egyedül, mert Isten velünk van. (Ravasz László)


Azok a leggazdagabbak, akik a legtöbbről tudnak lemondani.
Rabindranath Tagore


Ha szeretetednek tüze kialvóban van, emeld fel tekintetedet a legszeretettebbre és legtökéletesebbre, akire nem nézhetsz anélkül, hogy Őt mindenekfelett ne szeresd.


„Jézus megkérdezte Bartimeustól: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” A vak ezt mondta: „Mester, hogy újra lássak.”” (Mk 10,51)
Fura kérdés. Ugyan mi mást kívánhatna egy vak, mint azt, hogy visszakapja a látását? A helyzet azonban nem ilyen egyértelmű. Annyi ma a bizonytalan ember, akinek fogalma sincs, mire van szüksége, vagy annyira szégyelli a baját, fogyatékosságát, hogy tudomást se akar venni róla. Jézus ma megkérdezi: tudod-e, mi a bajod? És ugye azért jöttél hozzám, mert tudod, hogy én segíthetek rajtad? (Hulej Enikő)


„Maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál.” (2Tim 3,14)
Ha valaha is megtapasztaltuk lelkünkben Isten érintését és életünkben Jézus Krisztus evangéliumának erejét, sorsformáló hatalmát és igazságát, akkor idézzük fel magunkban azokat a kegyelmi pillanatokat, amikor személyesen találkoztunk a Szenttel. Ha ezekből merítünk erőt, akkor nem ragadnak magukkal az élet embert próbáló, sodró árvizei. (László Virgil)


Mária, Jézus anyja, légy mindnyájunknak édesanyja, hogy mi is tisztaszívűek legyünk, miként te voltál, hogy szeressük Jézust, ahogyan te szeretted őt, hogy a legszegényebbek szolgálatára legyünk, ahogy te tetted, hiszen mindannyian Isten szegényei vagyunk!
Boldog Kalkuttai Teréz anya


Minden reggel egy újabb elhívatás. (Martin Buber)


Mindenben jelenlévő igaz Lélek, a lélekben szegények kincse, életadó Lélek, végy lakóhelyet nálunk, és tisztíts meg minden bűntől, ó lelkünknek tisztaságos szabadítója!
Nem fog szűkölködni az, aki ad a szegénynek, de aki elfordítja tőle tekintetét, azt sok átok éri. (Példabeszédek 28:27)
A mennyei matematika más, mint az emberi. Utóbbi ugyanis úgy okoskodik, hogy minél kevesebbet adok másnak, annál több marad nekem. Az ilyen számolgatás azonban kihagyja a legfőbb tényezőt, az élő Istent, az Ő ígéreteit és áldásait. Az Úr ígéri, hogy nem fog szűkölködni, aki ad a szegénynek. Hiszünk-e az Úrnak? Vagy csak a láthatókra tekintünk?
Olykor az a gond velünk, hogy minden szavát nem hisszük el a Bibliának. Elhisszük bizonyos részeit, a nekünk tetszőket, az életvitelünket alátámasztó Igéket, pedig az ilyen mondatokat is komolyan kellene vennünk. Merünk adni a szegényeknek (a tényleg szegényeknek és nem a bennünket becsapni akaróknak), vagy elfordítjuk tekintetünket?


„Mutasd meg rajtam jóságod jelét!” (Zsolt 86,17)
A zsoltáros felegyenesedik, fejét felemeli. Mer kérni. Nem öncélú a kérés: Isten jóságának jelét hordozni, vinni, vállalni. Nem öncélú azt kérnem, hogy abban a kitüntetett helyzetben lehessek, hogy a jóság, megbocsátás, kegyelem jele ne múljon el nyomtalanul rajtam, hanem hordozója lehessek a rám bízott ajándéknak. Azt is tudomásul véve, hogy ez megtiszteltetés, felelősség, teher, küldetés és együttműködés. (Benkóczy Péter)


Ne úgy imádkozzunk elsősorban, hogy: Uram, használj engem, hanem: Uram, tégy használhatóvá!

2018. december 5., szerda

A kobrának egy foga is elég ahhoz, hogy valakit megöljön. Egy kedvenc bűn éppen úgy megölheti lelkünket, mint a bűnök sokasága. (Spurgeon)


A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt.


„A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.” (Péld 10,19)
Jézus szerint minden haszontalan szóról számot fogunk adni az ítélet napján (vö.: Mt 12,36–37). Ehhez képest locsogás, fecsegés, csacsogás, mondvacsinált „hírességek” vagy szomszédaink életén, hóbortjain, sorsán való csámcsogás és egész – ipari méretű – „pletykaüzem” vesz körül minket mindenhol. Vajon ránk is ragad ebből a mentalitásból, és fogaskerekek vagyunk a jelentéktelenségek körül való forgás e bábeli hangzavarában? Legyen „eszünk”! (László Virgil)


„Az én Istenem elküldte angyalát, és az bezárta az oroszlánok száját, úgyhogy nem bántottak engem.” (Dán 6,23a)
Dánielt azért vetették az oroszlánok vermébe, mert a király tiltó rendelete ellenére nyíltan gyakorolta vallását, és naponta nyitott ablak mellett hangosan imádkozott. Dániel nem volt exhibicionista, csak megértette: hitét éppen akkor kell nyilvánosan megvallania, amikor azt a földi hatalom tiltja. Isten ezt igazolta azzal, hogy megmentette őt az oroszlánoktól. (Véghelyi Antal)


Az ima ereje olyan nagy, hogy képes azt a kart mozgásba hozni, mely a világot mozgásba hozta.
Spurgeon


Az imádság megnyitja a szemünket arra a személyre, akik vagyunk, illetve arra, akikké lehetünk.


Az imádság olyan hatalom, mely által a lehetetlen lehetséges lesz.


„Az Úr színe előtt járhatok az élők földjén.” (Zsolt 116,9)
Veszélytől megmenekült ember énekli ezeket a különleges szavakat. Különlegesek azért, mert nincs olyan ember, aki ne kiáltana segítségért, ha baj van, de a megmenekülésében Isten szabadítását látó nagy ajándékkal bír: isteni biztonsággal. Ez a biztonság pedig az a meggyőződés, hogy Isten mindenek felett áll, még a halál felett is úr. Minket, akik a halál árnyékának völgyében járunk, valóságos élettel ajándékoz meg. Az igazi ajándék azonban nem az élet, nem a veszélytől való megmenekülés, hanem ő maga. (Eszlényi Ákos)


Az Úrért való lángolás azt jelenti, hogy halhatatlan lelkeket akarunk üdvösségre vezetni, és boldogan vállaljuk mennyei Urunkért a szenvedések keresztjét is.


Gyógyító erő a szeretet. Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti e csodának, ki teljes emberségét. (Tatiosz)


Ha olyan sok dolgod van, hogy nem jut időd imádkozni, akkor meg vagyok győződve róla, hogy több dolgot vállaltál magadra, mint amennyit Isten valaha is szándékozott rád bízni.


Minél több szeretet van a szívedben, annál nehezebben fognak tudni megbántani. Viszont minél kevesebb szeretet van a szívedben, annál bizonytalanabbul fogod magad érezni, és annál könnyebben tudnak majd megbántani.


Nem az a fontos, hogy meglássuk, ami a távol ködébe vész, hanem hogy megcselekedjük, ami most előttünk áll.


Pünkösdkor az én trónfosztott lett, Krisztus került szívük trónjára (a tanítványoknak) és lett életük veleje. (Ruth Paxon)


Szeressük embertársunkat, vagy azért mert jó, vagy azért, hogy jó legyen. (Augustinus)

2018. december 4., kedd

A bűnök bűne, mely magában foglalja valamennyit, az, hogy függetlenek akarunk lenni Istentől.



„Aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál.” (Lk 22,26)
Nagy – kicsi; vezető – szolga; első – utolsó. Isten közelében ezek a fogalmak is helyükre kerülnek: megfordul mindennek a rangsora. Mi nagyokká és vezetőkké akarunk válni, mert ebben az uralkodásban, a (nem létező) függetlenségben véljük-vágyjuk megtalálni a boldogságunkat – hiába. Krisztus pedig annak a nagyságát hirdeti, aki mellett az utolsóságunk és a szolgaságunk valódi, elvehetetlen örömmé válik azáltal, hogy ő lesz úrrá és elsővé az életünkben. (Eszlényi Ákos)

Amikor aggódsz, nem bízol Istenben. Ha bízol Istenben, nem kell aggódnod. A döntés a tiéd.


Az Isten szeretet, nagylelkűség és megbocsátás; ha hiszünk ebben, sosem fogjuk hagyni, hogy a gyengeségeink megbénítsanak. (Paulo Coelho)




„Boruljon le előtte minden király, minden nép őt szolgálja!” (Zsolt 72,11)
A történelem arról szól, hogy a föld népei időről időre hogyan próbálják uralmuk alá hajtani egymást. A királyok, császárok és diktátorok saját népüktől is elvárják, hogy őket szolgálják. Isten uralmáról és Isten szolgálatáról azonban se a vezetők, se a vezetettek nem akarnak hallani. Pedig Isten szolgálata az egyetlen, amely nem szolgaság. Itt a földön – király vagy közember – csak akkor lehet szabad, ha Istent szolgálja, ha akarata szerint, neki felelősen él a ráruházott kis vagy nagy hatalommal. (Véghelyi Antal)


Céltalan hajósnak nem kedvez a szél.

Montaigne


Hasznosabb ajándékot senki sem adhat a világnak, mintha a maga győzelmes személyiségével ajándékozza meg. Ennek forrásai pedig az Istennel való közösség mélységeiből fakadnak. (Fosdick)




„Jákób megfogadta Istennek: Bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.” (1Móz 28,22)
Jákób menekül testvére jogos haragja elől, és bizonytalan jövő felé tart. Az úton találkozik Istennel, aki megígéri, hogy vele lesz, és megőrzi. Jákób ennek hatására megfogadja, hogy tizedet fog adni mindenéből. Van, aki azt gondolja, hogy csak a kisegyházak tagjai fizetnek tizedet. Valójában nálunk, evangélikusoknál is vannak olyanok, akik anyagi javaikat Istentől kapottnak tekintik, ezért fizetésük tizedét önszántukból egyházfenntartásra, adakozásra, jótékony célra fordítják. Hálás a szívük, és tudják, hogy emiatt nem szenvednek majd hiányt. Jó példa ez, amelyet jó lenne, ha minél többen követnénk! (Hulej Enikő)


JÉZUS KRISZTUS, VILÁGOSSÁGUNK!


Te nem azért jöttél, hogy elítéld ezt a világot,
hanem hogy föltámadásod által minden embernek elhozd
az üdvösséget és a kiengesztelődés örömhírét.
Amikor bensőnkben felizzik a megbocsátó szeretet,
szívünk minden megpróbáltatás ellenére új életre kel.
Gyógyítsd, Urunk, a mi lelkünket!

Roger testvér


Míg az emberek között vagyunk, gyakoroljunk emberiességet. …Ne törődjünk a veszteséggel, sértéssel, gyalázással, szurkálódással. Viseljük el nagylelkűen a rövid ideig tartó kellemetlenséget. (Seneca)




Nagyon sok oka lehetne Istennek arra, hogy ne foglakozzon veled, és alkalmatlannak találjon arra, hogy Őt szolgáld. De ne aggódj, hanem inkább nézz meg néhány embert a Bibliában:
- Mózes dadogott.
- Jákob hazudott.
- Jónás menekült Isten elől.
- Péter 3-szor megtagadta Jézust.
És még sorolhatnánk…
De Isten soha nem hív állásinterjúra! Ő nem úgy alkalmaz és rúg ki, mint a munkahelyen a főnök. Ő sokkal több egy szerető apánál és egy főnöknél. Nem teljesítménybérben fizet nekünk, nem süket, ha hozzá kiáltunk, nem vak, hogy ne lássa szükségeinket.
A Sátán azt mondja: „Te értéktelen és haszontalan vagy!”
Jézus azt mondja: „Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, az talál; és aki zörget, annak megnyittatik.”
A Sátán visszanéz a múltba, hogy mit tettél rosszul és vádol.
Isten visszanéz a múltba és látja Jézus Krisztust a kereszten.
Tény, hogy Istennek ezernyi oka lehetne arra, hogy ne foglakozzon velünk és eltaszítson magától. De mégis szeret minket, és nem törődik gyengeségeinkkel, ahogy kinézünk, amit tettünk, amilyen tökéletlenek vagyunk és gyengék, mert csakis Ő tesz alkalmassá arra, amit eltervezett. Tehát ne magadra nézz, hanem Jézusra! Keresd Őt és engedd, hogy munkálkodjon benned!



Ne tolakodjunk semmiféle szolgálatra, de ne is toljuk el soha Isten küldő kezét.


Nem lehet Jézus tanítványa az, aki nem követi mesterét mindenben, még a kereszthordozásban is. Az élet nehézségei, a betegségek, a szenvedés mind-mind olyan keresztek, amelyek ránk nehezednek. Van, aki csak kényszerből, kedvetlenül és haraggal hordozza, mert nem ismeri fel nevelő hatását. Mások türelemmel és örömmel hordják. Vianney Szent János, a papok védőszentje prédikálta egyszer, hogy ha valóban szeretnénk Istent, szeretnénk a keresztet is. És ebben biztosan nagy igazság van, elegendő csak Jézus példájára gondolnunk. A mi Urunk az Atya iránti szeretetből tett meg mindent a mi megváltásunkért. Legyünk bátrak, s ne meneküljünk életünk keresztjei elől, mert azok vállalása jelzi, hogy mennyire szeretjük Istent.

Horváth István Sándor



„Te vagy az én segítségem, ne vess el, ne hagyj el, szabadító Istenem!” (Zsolt 27,9b)
Sokszor gondolkozom azon, miben is ragadható meg Isten segítsége. A zsoltáros azt mondja: szabadító. A szabadításban fedezi fel Isten cselekedetét. Van bőven, ami fogva tart: engem leginkább a szorongás, az aggodalom, a félelem. Lebénítanak, gúzsba kötnek. Szabadító segítségem csak egy van: Istenem. Hozzá kiáltok én is. (Heinemann Ildikó)

2018. december 3., hétfő

II. János Pál pápa szerint a személy valódi méltósága abban áll, hogy önzetlenül odaadja magát másoknak. Egész életünk a szeretet útján visz végig, az önszeretettől a teljesen érdek nélküli, másikra figyelő szeret felé, a kapni akaró szeretettől az önátadás felé. Fokozatai vannak, s arra kaptunk meghívást, hogy nekivágjunk ennek a kalandnak, amelyben szeretetünk egyre mélyül, erősödik,  tisztul, egészen a csúcsig, amikor életünk adjuk barátainkért.


A bölcsesség legfőbb tiszte és tanújele, hogy a szavak és a tettek összecsengenek. (Seneca)


A hatékony keresztyén élet fontos mozzanata Isten felénk kinyújtott kezének megragadása. Mit jelent ez? Ennek jobb megértéséhez legyen előttünk egy szülő és az ő kisgyermekének képe. Ezen belül gondoljunk arra, hogy a kicsiny gyermek nagyon szereti megfogni szüleinek a kezét. Addig, amíg kicsi, valóban szívesen fogja meg a szülői kezet. Ez több dolog miatt van. Azért mert egyfelől szereti a szülőt, szereti a szüleinek a közelségét. Aztán biztonságot jelent. Egy-egy veszélyes helyzetben különösképpen örömmel fogja meg a gyermek a szülői kezet, mert biztonságot nyújt. Azt üzeni ezzel, hogy védj meg engem! Vagy előfordul, hogy nem tudja a gyermek, hogy merre kell menni. Ilyenkor a szülői kéz megfogásának az az üzenete, hogy vezess engem! Te tudod, hogy mi az úti cél, mi az irány, vezess engem!
Amikor valaki friss hívő, amikor éppen csak átadja az életét Krisztusnak, akkor ugyanígy vagyunk ezzel. Akkor megfogjuk az Isten kezét, és azt mondjuk, hogy Urunk, az ad nekünk biztonságot, ha fogjuk a Te kezedet. Védj meg, adj biztonságot, vezess bennünket.


Akik a lelkükkel tudnak látni, azok tudnak igazán tisztán látni.


AKIK MEGTALÁLNAK


Én keresem a célomat:
célom engem majd megtalál.

Én keresem a hitemet:
a hitem is majd megtalál.

Én keresem a szívemet:
a szívem is majd megtalál.

Keresem azt, aki enyém:
ő is keres majd. Megtalál.

Én önmagamat keresem:
egyetlen lesz, ki nem talál.

Én keresem az életem:
életem egyetlen halál.

Én keresem halálomat
és életem majd megtalál.
Weöres Sándor


Az imádságban Istennel találkozunk, megismerjük Őt. A megismerésből bizalom fakad. A bizalomból önátadás. Az önátadásból pedig boldogság.


Az üdvösség és bűnbocsánat csak annak az életében lesz égető problémává, aki úgy érzi, hogy a bűnösök között ő az első.


Csak bosszút ne – egy csapásra sújt le bűnöst és büntetőt. (Teleki László)


„Előírhatok nekik ezernyi törvényt, azt gondolják, nem tartozik rájuk.” (Hós 8,12)
Vajon hányszor gondoljuk úgy, hogy az igehirdetés nem nekünk szólt, hanem azoknak, akik nincsenek itt, vagy azoknak, akik a másik széken, padban ülnek? Az iskolában a gyerekek ugyanilyenek. Azt hiszik, hogy nem rájuk vonatkozik, ha szólok: legyenek fegyelmezettek, csendesek, figyelmesek, türelmesek. A külső törvény mit sem ér, míg belülről, belső indíttatásból nem jön a jóság, a szeretet, a megbocsátás, a csend. A gyerekek nem teszik, amit kérek, míg nincsenek meggyőződve arról, hogy jót akarok nekik. Mi, felnőttek ugyanígy működünk. Nem vagyunk különbek a gyerekeknél. (Heinemann Ildikó)


Fordítson sok gondot a saját hitéletére az, aki a más hitéletén akar dolgozni.


„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6,2b)
Isten mindig a jelenben munkálkodó Úr. Nemcsak a múltban vitt végbe csodákat, és nemcsak ígéretei vannak az eljövendő felől, hanem itt és most is cselekszik, lép. Számára minden perc igazi alkalom. Így a „most” nem az ideig-óráig tartó időt jelenti. Nem is azt a röpke alkalmat, amely elmúlik, kifolyik ujjaink közül, hanem azt az időt, amelyben mindenkor élünk. Ebben a jelenben cselekszik, ér utol minket Isten. Ezért élhetjük át jóindulatát, szabadítását mindennap – éppen most. (Eszlényi Ákos)


„Imádkozva nyújtom feléd kezem, lelkem utánad eped, mint a kiszikkadt föld.” (Zsolt 143,6)
A zsoltáros kegyességének indítéka és hajtóereje Isten utáni állandó vágyakozása. Nemcsak Isten ajándékaiért imádkozik, hanem érzi, hogy lelke legbelső vágyát csak maga Isten töltheti be jelenlétével. Karácsonyra készülünk, annak ünneplésére, hogy Isten emberi testben született a földre, hogy az emberi léleknek ezt a teremtésből fakadó vágyát betöltse. De nem halt-e ki ez az Isten utáni ősi vágy a 21. század emberéből? Él-e lelkünkben ez az Isten utáni sóvárgás? Pedig a Krisztussal való közösségben ez a vágyunk teljesülhet. És életünk is csak így lehet kiszikkadt földből gazdag termést érlelő szántófölddé. (Véghelyi Antal)


Isten nem szégyelli a múltadat, ha jelened és jövőd az övé.


„Ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan.” (1Jn 3,18)
„Cselekedettel és valóságosan” szeretni emberileg nem lehet. Az „agapé” szó annak ellenére való szeretetet jelent. Jézus annak ellenére jött ebbe a világba, hogy tudta, az ember bűnei a keresztre juttatják. Valóságosan szeretni csak olyan ember tud, aki már megismerte, hogy Krisztus így szerette őt: halálra adta magát érte, hogy neki élete lehessen. (Tamásy Tamás)


Nem prófétálás és nyelveken szólás fődolog a Szentlélek ajándékai között, hanem az állandó hordozó erő.


Olyan jó, ha az embernek gondjai vannak; arra visz bennünket, hogy figyelmesek és könyörületesek legyünk.
Kis Szent Teréz


Semmi sem olyan elviselhetetlen az ember számára, mint a szenvedélyek, ügyes-bajos dolgok, szórakozás, iparkodás nélküli teljes tétlenség. Ilyenkor átérzi semmi voltát, elhagyatottságát, elégtelenségét, függőségét, tehetetlenségét, ürességét. (Blaise Pascal)


“Szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni.” Lk 18.1
Ferenc valamikor régebben egy bizonyos vasárnap elment a templomba. Aktívan bekapcsolódott a szentmisébe, és aznap, amíg a templomban volt, az Úr szólt hozzá, nem hallható hangon, hanem Ferenc szívének legmélyén. Bármilyen eszközt is választott az Úr, megmutatta Ferencnek, hogy ha valóban boldog akar lenni, akkor életének egy bizonyos területén dolgoznia kell, rendeznie kell néhány problémát a kapcsolataiban, és abba kell hagynia bizonyos dolgokat.
Ferenc azon a héten úgy jött ki a templomból, hogy elengedte a füle mellett azt, amit Isten mondott neki. A következő héten, amikor Ferenc visszajött a templomba, Isten megkérdezte tőle:
- Boldogabb vagy, mint a múlt héten?
- Nem igazán – válaszolta Ferenc.
- Ferenc, egyáltalán boldog vagy?
- Hát ahhoz képest boldog vagyok, Istenem.
- Mihez képest? Sohasem ismertél nagyobb boldogságot, honnan tudod, hogy egyáltalán boldog vagy?
Aztán Isten így folytatta:
- Ferenc, emlékszel, a múlt héten feladtam az első leckét, és azt mondtam neked, hogy ha valóban boldog akarsz lenni, akkor ezt meg ezt el kell rendezned, ezen dolgoznod kell, ezt pedig abba kell hagynod?
Ferenc hallotta, amit Isten mondott, de ismét úgy jött ki a templomból, hogy egész héten figyelmen kívül hagyta az üzenetet. A következő héten ismét elment a templomba, és mit mondott neki Isten? Ugyanazt, amit az előző és az azelőtti héten: az első leckét. Ferenc újra úgy ment haza, hogy a héten a szavaival és a cselekedeteivel figyelmen kívül hagyta azt, amit Isten mondott.
Azonban továbbra is járt templomba, és mit mondott neki Isten? Az első leckét, újra meg újra az első leckét… Egy idő után Ferenc abbahagyta a templomba járást.
Hogy miért nem imádkozunk, vagy miért hagyjuk abba az imádságot és a szentmisére járást, az elsősorban abból ered, mert nem akarjuk meghallani, amit Isten mond. Nem az a baj, hogy Isten nem szólít meg bennünk. Az a baj, hogy mi nem hallgatjuk meg Őt. Pedig az imádság és az Eucharisztia a kulcs szívünk legmélyebb vágyaihoz. Az imában és az Eucharisztiában Isten Önmagával táplál bennünk, reménnyel tölt el, megvilágosít, erőt ad, bátorságot önt belénk, hogy folytathassuk utunkat.
Isten áldása lesz rajtunk, ha elfogadjuk és megéljük azt, amit az imában és a szentmisében felfedezünk, ízlelünk és látunk, mert ilyenkor válunk eggyé Istennel. És amikor eggyé válunk Istennel, mindaz, ami az Övé, a miénk lesz. “A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” Gal 5.22-23
Van valami, amiből úgy látszik, egyre kevesebbje van a ma emberének, s ez az idő. Pedig napjainkban is 24 óra egy nap, mégis úgy érezzük modern emberként, hogy milyen hamar elszalad egy hét, egy hónap, vagy akár egy év is. Milyen sokan döbbennek rá, hogy olyan rövid ez a földi élet és annyi, de annyi bepótolni valójuk van. Az idő értékes.
Nemrégen kaptam egy kis összefoglaló írást arról, hogy mennyire így van ez. Az írója szerint nagyon viszonylagos az idő. “Hogy megértsd, mennyit ér 1 év, kérdezd meg a diákot, akinek évet kell ismételnie. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hónap, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét a lapkiadás előtt. Hogy megértsd, mennyit ér 1 óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár. Hogy megértsd, mennyit ér 1 perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot. Hogy megértsd, mennyit ér 1 másodperc, kérdezd meg az autóst, aki épp elkerült egy balesetet. Hogy megértsd, mennyit ér 1 tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián. Minden pillanat kincs, ami a tied. Becsüld meg jobban, sőt, oszd meg másokkal. A tegnap történelem, a holnap rejtély.” A ma ajándék. Az angol nyelvben a jelen szava, present, ajándékot is jelent. Némely nemzet tehát őrzi ezt az üzenetet, hogy az idő értékes.
Talán nem véletlen a másik mondás is: az idő pénz. S az idővel való gazdálkodás legalább annyira fontos, mint az anyagiakért való küzdelem. Amerikában pl. van olyan állam, ahol idődollárt használnak. Ott egy kis régióban nincs elegendő pénzük az embereknek, de az idejükkel fizetnek egymásnak, az idejüket cserélik ki egymás közt és olyan jól beosztják, hogy évtizedek óta oldja meg mindenféle szükségeiket. Ne menjünk el az idő mellett. Becsüljük meg!

2018. december 2., vasárnap

A mindig megismételt kis bűnök megölik az embert.


Aki az Ige erejét saját szívében át nem élte, az nem képes más számára sem erővel hirdetni. (Kroecker)



„Amikor Jézus továbbhaladt, meglátta Lévit, az Alfeus fiát, aki a vámszedőhelyen ült, és így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az pedig felkelt, és követte őt.” (Mk 2,14)
Nagyon jól érzem magam a saját kis vámszedő asztalkámnál, és nem is gondolok arra, hogy valaki meg tudná változtatni megszokott életemet. És akkor egészen váratlanul meghallom az igéből Jézus személyesen nekem szóló szavát: „Kövess engem!” Meghallom, hogy van, aki szeret, és személyesen törődik velem, bűneim ellenére lehajol hozzám. Szíven üt, hogy ő már odaadta az életét értem a kereszten, hogy számomra legyen kegyelem. Meghallom, hogy engem akar megváltoztatni és boldoggá tenni, amikor azt kéri, hogy ne üljek vissza többé bűnös életem vámszedő asztalához, hanem szakadjak el tőle, és egy olyan új útra induljak, amelyen előttem járva ő vezet engem. (Tamásy Tamás)


Az Úr Jézus nem egyszer úgy el volt foglalva, hogy evésre sem jutott ideje, de sohasem volt annyira elfoglalva, hogy imádkozásra ne lett volna ideje.


Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is – valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted! (Albert Schweitzer)


KŐ AZ ÚTON


Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.

De nem azért, hogy visszatartson téged,
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.

Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.

S ha lelked Istennel találkozott,
Utadban minden kő áldást hozott.
Prohászka Ottokár


„Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!” (Zsolt 90,17)
Mindent lehet, csak akarni kell! – tartja a közfelfogás. Pedig az embernek nincs hatalmában munkája eredménye. Miénk ugyan a fáradság, de Isten jóindulatán múlik az eredmény. A zsoltáros imádságában ezért kéri Istent kétszeres nyomatékkal: „Kezeink munkáját tedd maradandóvá…!” (Véghelyi Antal)


Nem világos-e hogy az önismeret az ember legnagyobb hasznára, az önámítás ellenben a legnagyobb kárára szolgál? (Xenophón)


„Nyelvem hirdeti igazságodat és dicséretedet mindennap.” (Zsolt 35,28)
Az Úrban való öröm egyik sajátossága, hogy naponként megújul. Oka pedig az, hogy Isten szeretetét, kegyelmét naponta megtapasztalom. Így elvehetetlen, megunhatatlan, felejthetetlen. Mert ha pusztán a múltban történt egyszeri eseményért örülhetnénk, akkor bizony hamar elfogyna lelkesedésünk; énekünk, imádságunk nem lenne más, mint az állandóság monoton üressége. Atyánk viszont napról napra gondoskodik rólunk, hogy szüntelenül hirdethessük az élet igéjét, a Bárány énekét, amellyel telve van szívünk. (Eszlényi Ákos)


Ó, ha az ember kellő humorral viseltet saját fontosságát avagy jelentéktelenségét illetően.
Alexander Sutherland Neill


Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, amíg nem találkoztam valakivel, akinek nincs lába.


Szeresd azokat is, akiknek életstílusa idegen számodra, ez által közelebb kerülhetsz Istenhez.


Uram, adj erőt, nehogy kifulladjak az úton, hogy segítsük egymást a holnap felé haladtunkban, hátra nem tekintve, nem méricskélve, mibe kerül a segítség. Adj erőt, hogy bátran szembenézzek a jövő feladataival, melyeket várnak tőlem az emberek, vagyis Te. Adj erőt, hogy úgy reméljek, mintha ma reggel kezdődnék az életem.


„Uram, kegyelmes tetteidről éneklek örökké, nemzedékről nemzedékre hirdetem hűségedet.” (Zsolt 89,2)
Nincs szebb, mint amikor nemzedékek, családok ülnek együtt a templompadban. Úgy csodálom, amikor anya tanítja a lányát, amikor apa tanítja a fiát, hol kell kinyitni az énekeskönyvet, mikor állunk fel, hogyan imádkozunk. Elszorul a szívem, amikor az egyedül érkező konfirmandusaimat látom, akiket én tanítok meg a Miatyánkra. Talán a szüleik nem élték át, hogy Isten hűséges hozzájuk is, és megsegíti őket? Egy reményem marad: az egyedül ülő gyerekek majd átélik, megtapasztalják Istent, és néhány évtized múlva ők majd együtt énekelnek a gyerekeikkel a templomban. (Heinemann Ildikó)

2018. december 1., szombat

A kegyelem Isten természetfeletti adománya, egy olyan ajándék, ami nem tartozik a természeteshez, sem mint alkotóeleme a természetnek, sem mint a természetből következő valami, sem mint a természet igénye, sem mint olyan ami kiérdemelhető. A kegyelmet szeretetből kapjuk.
A kegyelem által Isten önmagához vezeti és önmagával egyesíti a lelkeket. A kegyelem Isten ajándéka, amelyből mindenkinek annyi jut, amennyit kap és amennyit ebből be is fogad.


A legdicsőségesebb munkában sem óvhatjuk meg magunkat az ellaposodástól és lelki megszegényedéstől. Teremtő erőket csak a Teremtővel való tartós közösségben nyerhetünk. (Kroecker)


A világ összes sötétsége sem képes egyetlen gyertya fényét kioltani!


Az öröm akkor kezdődik, amikor abbahagyod saját boldogságod keresését azért, hogy megkísérelj másokat boldoggá tenni. (Michel Quoist)


Az újjászületésnél nem a régi ház tatarozásáról, hanem annak lebontásáról van szó. Nem a szív renoválását, hanem egy új szív, és egy megújhodott lélek elnyerését jelenti.
Spurgeon


„Azon a napon megnyílik majd a szád, beszélni fogsz, és többé nem kell hallgatnod.” (Ez 24,27a)
Mintha valami nagy titokról lenne szó, amelyről nem lehet beszélni. De talán nem is a tilalom most a lényeg, hanem a felszabadító ígéret. „Azon a napon”– a próféta bizonyára alig várja azt a napot. Kérdés még, hogy miről fogok beszélni. Biztos vagyok benne, hogy Istenről, arról, amit ő kijelentett, amit személyes kapcsolatunk során átéltem vele kapcsolatban. Remélem, hogy másokat is érdekel majd, és azon a napon mások is fognak beszélni. (Heinemann Ildikó)


Bízzunk Urunkban. Aki aggodalmaskodik, az Isten felelősségét veszi a saját vállára.


EGYSZERŰ VERS A KEGYELEMRŐL


Csodákat próbáltam:
arannyal, ezüsttel
hívtam a népeket,
jöjjenek énhozzám!
Hiába, hiába,
az arany nem kellett,
az ezüst nem kellett,
nem jöttek énhozzám.

Elmondtam naponta
tíz hegyibeszédet,
gyönyörű szavakat,
igéző szavakat,
hiába, hiába:
egy fül sem fülelte,
egy szív sem szívelte
a hegyibeszédet.

Tüzet is akartam
rakni az erdőben:
nyulacska ne fázzék,
őzike ne fázzék, -
hiába, hiába!
Gyújtófám kilobbant,
és a tűz nem akart
gyúlni az erdőben.

…S egyszer csak maguktól
gyűlnek az emberek,
együgyű szavamtól
sírásra fakadnak,
ránéznem alig kell
s a tűz is felszökken, -
az Úr áll mögöttem.
Dsida Jenő

Gyakran kicsinyke gyermek tolvajok másznak be egy-egy keskeny ablakon vagy egy résen a házba, hogy a nagyobbaknak ajtót nyissanak. (Servier)


Ha megújultunk lelkületünkben, akkor nem fogunk zúgolódni sorsunk miatt; Isten dicsőítése fog áradni szívünkből állandóan. Az Isten által ránk helyezett komoly felelősség – a lelkek megmentése – fogja lekötni teljesen szívünket és elménket. Annyira, hogy nem lesz időnk megpróbáltatásainkról, áldozathozatalainkról beszélni… (E. G. White)


Hát becsaphatlak-e Téged, Uram?
Járhatok-kelhetek-e álarcban Teelőtted?

Ha tévedéseimben álarctalanul,
bűneimben Téged becsapni nem akarva
Előtted megállok,
Rád – és magamra – akkor találok.

Őrizz, Uram, hogy innen, Tetőled,
ettől a bűnbánó őszinteségtől
soha nem tévedhessek el!
Hajdú Zoltán Levente


Isten képes a lelkemben található űr kitöltésére, és egyedül csak Ő képes rá.


Jellemünket nem a külső körülmények alakítják, hanem imádkozó életünk.


„Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállana a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam.” (Ez 22,30)
A megelőző versekben Ezékiel így panaszkodik Jeruzsálem omladozó falait látva: „Prófétái mázolják a habarcsot, hiábavalóságot látnak, hazugságokat jósolgatnak nekik, amikor ezt mondják: »Így szól az én Uram, az Úr…« – pedig az Úr nem szólt.” (28. v.) Az olyan igehirdetők prédikációja, akikhez az Úr nem szólt, mégis az Úr nevében beszélnek, csupán habarcs, amely alkalmatlan az Isten országának a lelki épületén, az egyház omladozó falán tátongó rések befalazására. Azoknak az igehirdetőknek a szava viszont, akik által valóban Isten szól, erős tégla, amely alkalmas az újrafalazásra, az épület megmentésére. (Véghelyi Antal)

Légy az, amivé felebarátaid akarod, hogy váljanak. Ne szavad, hanem lényed legyen prédikációd.
Henri Frederic Amiel


„Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez?” (Gal 4,9)
Az igazi kincset vacak holmira csak a bolond cseréli el, aki nincs tisztában a kincs értékével, egyediségével. Ha valaki Istenhez tartozik, mégis más gazdát keres, az nem tudja, mit veszíthet, mit nyert Istenben. Atyánk közelsége ugyanis azt hozza magával, hogy mindaz, amiben hittünk, amibe életreményünket helyeztük, semmivé válik, mert benne megtapasztaltuk a mindent. (Eszlényi Ákos)


„Uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt!” (Jel 19,6–7)
Krisztus küldetésében e földön sok szenvedés és gyötrelem vár övéire. Jézus a vajúdás kínjainak mondja ezeket: olyan kínoknak, amelyek között a lélek ujjongó öröme megfogan és megszületik a hűséges küldöttben. Ez az öröm pedig immár elvehetetlen. Nem veheti el semmiféle emberi rend, de nem veheti el még a halál sem. Ahogyan azt ő ígérte: „Örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek.” (Jn 16,22) (Tamásy Tamás)