2017. július 13., csütörtök

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A papi élet egysége


A papok pedig, akiket annyiféle hivatásbeli kötelesség vesz igénybe és köt le, nem minden aggódás nélkül keresik a módját, miként hangolhatnák össze külső elfoglaltságaikkal benső életüket. Az életnek ezt az egységét önmagában sem teendőik jó beosztása, sem a jámborsági gyakorlatok végzése nem tudja jól biztosítani, bár mindkettőnek van benne szerepe. Azonban meg tudják valósítani, ha Krisztus példáját követik szolgálatuk teljesítésében, akinek az volt eledele, hogy megtegye annak akaratát, aki őt küldte, és elvégezze művét.

Hogy életük egységét konkrétan is meg tudják valósítani, minden teendőjüket fontolják meg, keresvén, hogy mi az Isten akarata.

II. Vatikáni Zsinat: A papi szolgálatról 14.

A Szentháromság mintájára


A Szentháromság titkából, „melynek fényét föl kell ismernünk a testvérek arcán is”, megtanulhatjuk, hogy mérték nélkül szeressünk másokat, mindenekelőtt Istent, és ezt követően testvéreinket.

Mérték nélkül szeretni. Ajándékozni magunkat egészen addig, hogy önmagunkról megfeledkezünk. Örömet találni abban, hogy másokat megörvendeztetünk. Tiszteletben tartani a másikat más voltában. Becsülni és értékelni a másikat abban, amiben ő más. Törekedni arra, hogy segítsük őt előrehaladtában, saját életünk árán is. A többiek szolgálatára állni alázatosságban, szabadságban és szeretetben. Kilépni az énközpontú, individuális magányosságból, és közösségben élni testvéreinkkel.

Törekedni, hogy kovászként átjárjuk a világot a közösségi és szolidáris szeretet lelkületével, melynek mintája a Szentháromságban van, és melynek megélésére az Egyház, mint sajátos közösség benső valójában törekszik.

Cláudio Hummes bíboros: Mindig Krisztus tanítványai




Egyedül Istenre számítani


A keresztény egyedül csak Istenre számít és semmiben sem magára. Igen, minden igaz ember az imádság által volt képes állhatatos maradni.

Egyébként mi magunk is észrevesszük, hogy amint elhanyagoljuk az imádságot, elveszítjük a mennyei dolgok iránti érzéket: csak a földiekre gondolunk. Ha pedig újra elkezdünk imádkozni, érezzük, hogy ismét az égiekre gondolunk és vágyakozunk. Igen, ha az isteni kegyelem állapotában vagyunk, akkor vagy az imádsághoz folyamodunk, vagy bizonyosak lehetünk abban, hogy nem tudunk sokáig állhatatosak maradni.

Vianney Szent János

Egymásnak tagjai vagytok


Akár az iskolában, akár a hivatalban, akár a plébánián vagytok, ismerjétek fel: ha Krisztus tagjai vagytok, tagjai vagytok egymásnak is. Ez a legforradalmibb mondat, amit csak meg lehet fogalmazni: „egymásnak tagjai vagytok”.

Ezért van, hogy Kalkuttai Teréz anya azt az embert, akit az utcán a csatornában lát meg koszosan, szennyesen, úgy karolja fel, mint Krisztus tagját, mint a saját tagját. Ennek a fölismerésnek láthatóvá kell válnia, mert ha mások nem látják, akkor nincs, nem igazi. Láthatóvá kell válnia, mert ez a Krisztusról való tanúságtétel, s ez a Krisztus iránti vágy első kifejeződése.

Luigi Giussani: Beszéd a papokhoz

Fölforgató szavak


Gyakran tanúi vagyunk annak, hogy minél szentebb életű a hithirdető, beszédének annál üdvösebb hatása van, még ha egyébként a stílusa gyönge, az ékesszólása fogyatékos és a tudománya kevés volna is. Mert csakis az eleven szellemből árad melegség. Azért egy másik, aki nem ilyen szent életű, nagyon kevés haszonnal prédikál, akármilyen fényes legyen a stílusa és a tudománya.

Mert bár igaz marad, hogy a jó stílus, az ügyes taglejtés, a mély tudomány és a szép nyelvezet nagy hatással bír, ha jó szellem kíséri: ez utóbbi nélkül, ha kellemesen érinti is az érzékeket és az értelmet, nagyon kevés vagy semmi éltető meleget sem önt az akaratba. Rendesen ugyanis a hallgató, bár csodálatos dolgokat mondtak el előtte csodálatos módon, éppoly erőtlen és tespedt marad a munkára, mint annakelőtte volt, mert az ilyen beszéd inkább csak a fület gyönyörködteti, mint valami zene vagy harangozás. Az ilyesmi nem emeli ki a szellemet a sarkaiból, mert abban a hangban nincs arra erő, hogy a halottat feltámassza sírjából.

Keresztes Szent János: A Kármelhegy útja

Testvériség a kézzelfogható döntésekben


A papi testvériség szelleme megkívánja, hogy a papok ne feledkezzenek meg a vendégszeretetről, gyakorolják a jótékonyságot és osszák meg egymással javaikat. Külön gondjuk legyen beteg társaikra, az elcsüggedtekre, a munkákkal túlterheltekre, a magukra hagyottakra, a számkivetettekre és azokra, akik üldözést szenvednek. Felüdülés végett is szívesen és örömmel találkozzanak.

Annak érdekében, hogy a papok a lelki és szellemi életben kölcsönösen segíteni tudják egymást, hogy jobban együtt tudjanak működni a szolgálatban és megszabaduljanak az egyedüllétből eredő esetleges veszélyektől, alakítsák ki a közös élet valamilyen formáját. Az egyéni és a lelkipásztori igényeknek megfelelően ez lehet együttlakás, ahol ez megoldható, asztalközösség vagy legalább gyakori és rendszeres összejövetel.

Presbyterorum ordinis 8.

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A bűn „arca”


Jézusnak, hogy visszaadhassa az embernek az Atya arcát, nemcsak az ember arcát kellett magára öltenie, hanem a bűn „arcát" is: „Ő [az Atya] azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné" tette értünk, hogy benne „Isten igazságossága legyünk” (2Kor 5,21).

Sohasem szűnünk meg kutatni ennek a misztériumnak a felfoghatatlan mélységét. A paradoxon a maga teljes élességével abban a fájdalommal teli, sőt látszólag elkeseredett kiáltásban nyilvánul meg, melyet Jézus hallat a Kereszten: „Eloi, Eloi, lamma szabaktáni? Ez annyit jelent: Istenem, Istenem, mért hagytál el engem?” (Mk 15,34). Elképzelhető-e ennél nagyobb gyötrelem, sűrűbb homály?

II. János Pál: Novo millennio ineunte 25.

Egység és egymást kiegészítő adományok


A karizmák, egyházi tisztségek és szolgálatok különbözősége megnyitja a horizontot a kommunió mindennapi gyakorlása felé, így a Lélek ajándékai mások rendelkezésére is állnak, hogy a szeretet bőséges legyen (vö. 1Kor 12,4-11).

Ugyanis minden megkeresztelt adományokat hordoz. Ezeket egységben és mások adományaival összhangban kell fejlesztenie, hogy létrejöjjön Krisztus egyetlen Teste, mely ajándék a világ életéért.

A szerves egység gyakorlati elismerése és a feladatok különbözősége nagyobb missziós lendületet ad, a népek között pedig a kiengesztelődés és béke jele és eszköze lesz.

Minden közösség meghívást kap arra, hogy felfedezze és beépítse azokat a csendes, rejtett talentumokat, melyeket a Lélek a híveknek ajándékoz.

Az aparecidai konferencia záródokumentuma (2007)






Engedelmesség: fiúi kapcsolat


Az egyházban és egyházi közösségekben gyakorolt engedelmesség az egyetlen Test építését szolgálja. A püspöknek engedelmeskedni annyi, mint az Isten üdvösséget munkáló eszközének, magának Istennek engedelmeskedni.

Antióchiai Szent Ignác írja: „Tudomásomra is jutott, hogy a szent presbiterek sem használták ki szemmel látható fiatalságát, hanem, mint Istenben bölcsek, engedelmeskedtek neki, de nem is neki, hanem Jézus Krisztus Atyjának, aki mindenki püspöke” (Levél a Magnésziaiakhoz).

Szent Jeromos pedig: „Rendeld alá magadat a püspöknek és tekintsd lelked atyjának. A fiak szeretnek – a szolgák azok, akik félnek” (52. levél).

Silvano Cola





Folyamatos és felszabadító tanulás


A papnak előzékenynek kell lennie, anélkül, hogy lealacsonyodna; kedvesnek kell lennie, mégis erősnek; lelkeket kell vonzania, meghúzva ugyanakkor a kellő határokat. Diszkréten türelmesnek kell lennie, szerénynek túlzások nélkül, és mindig, mindig bölcsnek.

Nagyon ártalmas a papok számára a tanulás mellőzése. Nem szabadna elhanyagolniuk a tanulást, amely által elmélyíthetik tudásukat. A jó és szent könyvek menedéket jelentenek a papok számára, és ezen olvasmányok szeretete sok rossztól megszabadítja őket.

Túl azon, hogy a tanulmányok által a pap műveltebb, kompetensebb és naprakészebb lehet, amikor tanácsot ad, amikor egyedül Istenért és a lelkekért tevékenykedik, az ismeretek folyamatos bővítése – ismétlem – végtelen sok veszélytől is megszabadít.

Összeszedettségre van szükség ahhoz, hogy a pap időt tudjon szentelni a tanulásnak. Nélkülözhetetlen erény ez a pap szívében és a világgal való kapcsolatában.

Conchita Cabrera De Armida: Krisztus papjai

Megmutatni az Atyát a világnak


Jól tudom, Atyám, mindenható Istenem, hogy életem legfőbb kötelességeként azzal tartozom neked, hogy minden szavam és gondolatom téged dicsőítsen.

Hiszen a tőled kapott beszédkészségemnek semmi más nagyobb jutalma nem lehet, mint hogy téged hirdetve neked szolgáljon, és bizonyságot tegyen a téged nem ismerő vagy téged eretnek módon tagadó világ előtt, hogy te vagy az Atya, azaz a mi egyszülött Istenünk Atyja.

Poitiers-i Szent Hiláriusz

„Odaadott" lét


«Accipite et manducate…, Accipite et bibite…» (Vegyétek és egyétek…, vegyétek és igyatok…). Krisztus önajándékozása, amely az istenszeretet szentháromságos életéből ered, a keresztáldozatban éri el legteljesebb kifejeződését, amelynek szentségi elővételezése az Utolsó Vacsora. Nem lehet ismételni az átváltoztatás szavait anélkül, hogy ne éreznénk, részesei vagyunk ennek a lelki cselekedetnek. Bizonyos értelemben a papnak önmagáról is meg kell tanulnia kimondani őszintén és nagylelkűen: „vegyétek és egyétek". Az ő életének valójában akkor van értelme, ha képes ajándékká válni, a közösség rendelkezésére állni és szolgálni azokat, akiknek szükségük van rá.

Pontosan ezt várta apostolaitól Jézus, miként János evangélista hangsúlyozza a lábmosás történetének elmondásában. Ezt várja Isten Népe is a paptól. A pap saját testében valósítja meg a „vegyétek és egyétek" cselekedetét, amellyel Krisztus az Utolsó Vacsorán az Egyházra bízta önmagát.

II. János Pál pápa: Nagycsütörtöki levél a papokhoz