2017. július 9., vasárnap

A fájdalom és halál az élet része. Visszautasítani őket maga az élet visszautasítása.

Henry Havelock Ellis


„A pap ajkai őrzik az Isten ismeretét, és tanítást várnak szájából, hiszen az Úr követe ő!” (Mal 2,7)

Isten bocsánatára szorulunk, mert nem mindig és nem mindnyájan őriztük, hirdettük az Úr ismeretét! Tanítással is adósok maradtunk sok várakozónak! Követként sem képviseltük hiba nélkül a Teremtőt, Megváltót, Megszentelőt! Uram, irgalmazz nekünk!
(Smidéliuszné Drobina Erzsébet)



A szeretet megbocsátó, elfogadó és szívesen lesz szolgálóvá,
az önzés ellenben elvár és szereti, ha kiszolgálják.


Ahol Istent elfelejtik, ott hamis békesség honol.



Aki üdvözülni akar, az olvassa úgy Isten Igéjét, mintha rajta kívül senki sem volna a világon. Akkor Isten Igéjének minden vigasztalása neki szól. (Luther Márton)


Amikor imádkozunk, Isten a szívünket nézi, nem a szövegeinket!



Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Jézus életét adta értünk. Nekünk is oda kell adnunk életünket testvéreinkért.



Az Úr a csend barátja. A fák, a virágok, a fű csendben nőnek. Nézzetek a csillagokra, a Holdra, a Napra - milyen hangtalanul járják útjukat.

Teréz anya



Fogadd el Uram, szabadságomat,
Fogadd el egészen. Vedd értelmemet,
Akaratomat és emlékezésem.

Mindazt, amim van, és ami vagyok,
Te adtad ingyen, visszaadom Uram,
Visszaadok egyszerre mindent.

Legyen fölöttünk korlátlanul rendelkezésed,
Csak egyet hagyj meg ajándékomul:
Szeretnem Téged.

Csak a szeretet maradjon enyém a kegyelemmel,
S minden, de minden gazdaság enyém,
Más semmi nem kell.


Ha hívők vagyunk, úgy kell vennünk, hogy meghaltunk a bűnnek. Ehhez az első lépés az, hogy részt végy a saját temetéseden. A halottat nem lehet kísérteni. – De az üdvösség nemcsak temetés, hanem feltámadás. (Stewart)


„Istent dicsérjük mindennap, neved magasztaljuk örökké.” (Zsolt 44,9)

Kórah fiainak zsoltárából megtudjuk, hogy a háborúban Isten harcosai elsősorban nem a karjukban és a fegyverükben bíztak, hanem abban, hogy Isten vezeti őket diadalra. A keresztény embernek máig ez a reménysége: nem az emberi erő, adottság az, ami leginkább számít, hanem Isten akarata. Ez az, ami megmenti a gyengéket az elkeseredéstől és az erőseket a magabiztosságtól. Lépj ki, testvérem, bizalmad középpontjából, és állítsd arra a helyre Krisztust!
(Gerlai Pál)


„Jertek, és lássátok Isten tetteit! Félelmesek dolgai az emberek között.” (Zsolt 66,5)

A zsoltáros Istennek a természetben véghezvitt csodáit magasztalja, amelyeket Egyiptomban, a Vörös-tengernél és a pusztában népe megmentésére vitt véghez. A nem hívők Isten csodáit természeti erőknek és törvényeknek tulajdonítják, és mindegyikre ésszerű magyarázatot próbálnak adni. A hit mégis meglátja bennük Isten cselekvését.
(Véghelyi Antal)



„Krisztus mondja: »Menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve ket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva ket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek.«” (Mt 28,19–20)

Sokszor halljuk ezt az igét, hiszen a keresztség szerzését foglalja magában. A kérdés az, hogy csupán halljuk, vagy e szerint élünk-e. Fontos-e igazán gyermekeink hitbeli növekedése, tanítása? Fontosak-e azok a gyerekek, akiket a gyülekezetben kereszteltek meg? Imádkozunk-e a megkereszteltekért, akár jól ismerjük, akár kevésbé? Gyülekezeti tagként a lelkészt segítve indulunk-e az ige fényében sokakért, sokak üdvét fontosnak tartva?
(Tamásy Tamásné)


Ne feledd, mindenkinek vannak gyengeségei!
Az életben azok a győztesek, akiket a gyengeségeik nem korlátoznak.



Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? (Máté 7:1-3)

Mai Igénket hozza szívünkhöz közel a következő történet:
Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? - tudakolta.
- Hová való vagy? - kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? - kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. - mondta az öreg.
A vándor búsan folytatta útját.

Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! - válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! - mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.

A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.


Semmit se szeressenek félig csinálni, vagyis a tökély előtt megelégedni. (Bólyai János)

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A papi élet hitelessége


Talán inkább, mint valaha, a papi szolgálat hitelessége ma azon múlik, hogy a pap mennyire él a megélt egységbe gyökerezve, vagyis mennyire tud olyan életet élni, ahol a papi szolgálat a közös tanúságtétel része, ahol maga az Úr, az egyedüli Pap van jelen a közösségben.

Ha a papnak valamiben szakembernek kell lennie, akkor az a kommunió, az egység. A pap lelkisége és életformája az egység lelkisége és életformája.

A pap azonban nem tudja az egységet szolgálni, ha elszigetelten él. Ha a püspökével való egységből és presbitérium egységében él, csak akkor mutathatja meg, hogy nem ő maga cselekszik és beszél, hanem az Úr.

Klaus Hemmerle: Korunk papja

A szüzesség gyümölcsökben gazdag


A férfi és a női szüzek a híveknek, a ma és a jövő nemzedéke számára az erények csodálatos példáját mutatják. Mindazonáltal, ha a szüzességgel nem párosulnak jótettek, akkor a szűz nem léphet be a mennyek országába, mert csak az üdvözülhet, aki valóban hívő keresztény. Oda nem léphet be az, aki csak névleg keresztény, a valóságban pedig tetteinek tanúságtétele nem hiteles.

„Tehát senki meg ne tévesszen benneteket ostoba beszéddel” (Ef 5,6): az a férfi vagy nő, aki szűz ugyan, de nem mutat fel gyümölcsökkel teli, ragyogó, szüzességéhez illő tetteket, saját üdvösségét nem helyezte biztos alapokra. Igazából az Úr az evangéliumban ezeket balga szüzeknek hívja, akik – mivel elfogyott az olajuk és kialudt a mécsesük – kint maradnak, kizárva a mennyek országából, messzire kerülve a Jegyes örömétől, az ellenségei közé számítva. Ezért mindenkinek, aki megvallotta az Úr előtt, hogy megtartja tisztaságát fel kell öveznie magát minden szent és isteni erénnyel.

Pszeudo-Kelemen: Levél a szüzekhez

Az Ige „hangjának” lenni


A keresztény igehirdetés nem „szavak” hirdetése, hanem a Szóé, és ez a hirdetés egybeesik magának Krisztusnak a személyével is.

Ezért az Ige hiteles szolgálata megköveteli a paptól, hogy önmaga mélységes megtagadására törekedjen, egészen addig, hogy az Apostollal ki tudja mondani: „már nem én élek, hanem Krisztus él bennem”. A pap nem az Ige „gazdája”, hanem szolgája. Nem ő a Szó, hanem amint Keresztelő Szent János meghirdette, a Szónak a „hangja”.

Ha az Ő „hangja vagyunk”, akkor lényegileg el kell veszítenünk magunkat Krisztusban. Részesedünk halálának és föltámadásának titkában, énünk teljességével: értelmünkkel, szabadságunkkal, akaratunkkal és önmagunk áldozatul fölajánlásával (vö. Róm 12,1-2). Csak a Krisztus áldozatában, kiüresedésében való részesedés teszi hitelessé az igehirdetést!

XVI. Benedek: Általános kihallgatás, 2009. június 24.

Kivezetni a sivatagból


Számtalan formája van a sivatagnak. Létezik a szegénység sivatagja, az éhség és a szomjúság sivatagja, az elhagyottság, az egyedüllét, a tönkretett szeretet sivatagja. Van Isten sötétségének és az emberi lélek kiüresedésének is sivatagja, amikor hiányzik az emberi méltóság és életcél belső tudata.

A külső sivatagok sokasodnak a világban, mert a belső sivatagok olyannyira óriási méretűvé váltak. Azért is, mert a föld természetes kincsei nem szolgálják többé Isten kertjének építését, amelyben mindenki élhetne, hanem szolgaságba süllyedtek a kizsákmányolás s a pusztítás hatalmának köszönhetően.

Az Egyház egészének és benne a lelkipásztoroknak is el kell indulniuk, ahogy Krisztus tette, hogy kivezessük az embereket a sivatagból. Az élet oázisa felé, az Isten Fiával való barátság felé, Afelé, aki az életet ajándékozza nekünk, az élet teljességét.

XVI. Benedek: Az első pápai szentmise homíliája





Megszakítatlan párbeszéd


Jézus nemcsak hivatalos istentiszteleteken vett részt. Az evangéliumok gyakrabban szólnak magányos imájáról az éjszaka csöndjében, a hegytetőn, a pusztában, távol az emberektől.

Negyvennapos ima előzte meg nyilvános működését, és mielőtt kiválasztotta és szétküldte a tizenkét apostolt, visszavonult a hegytető magányába imádkozni. Az Olajfák hegyén imádkozva készült a Golgotára, s amit életének e súlyos órájában kért az Atyától, és néhány rövid szóban hagyományozódott ránk, csillagokként vezethet bennünket halálküzdelmünk órájában: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” Ezek a szavak felvillantják egy pillanatra Jézus lelkének legbelsőbb életét, istenemberi létének kifürkészhetetlen titkát, párbeszédét az Atyával, a párbeszédet, amelyet egész életében megszakítás nélkül folytatott.

Edith Stein: Az Egyház imája

Otthont teremteni


A nemes léleknek, aki otthonra lelt Istenben, magának is otthonná kell válnia sok társa számára. Egymás számára kölcsönösen lelki hazát nyújthatunk – ez igazi kihívást jelent. Otthont teremteni valakinek azt jelenti számomra: elfogulatlanná válni. Szent Pál „emberek folytonos érkezéséről” számol be. Szeretne „mindenkinek mindenévé” válni.

Ha sikerül így, személyválogatás nélkül odaajándékoznunk magunkat az embereknek, s ezzel lelki otthont kínálnunk számukra, akkor könnyen elvezetjük majd őket arra is, hogy Istenben megtalálják lelki otthonukat. Ha azonban hiányzik valami, akkor az annak jele, hogy egy láncszem nincs a helyén. Így tehát azon kell fáradoznunk, hogy az emberek egymás számára kölcsönösen lelki otthonná váljanak.

Josef Kentenich

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A szolgálat közösségi formája


A felszentelt szolgálatnak „közösségi formája" van, ezért csak „közös tevékenységként" végezhető. A papok szolgálata közösség, s szükséges és felelősségteljes együttműködés – elsősorban a püspök szolgálatával – az egyetemes Egyház és az egyes részegyházak javára, melyek szolgálatában a papok a püspökkel együtt egy presbitériumot alkotnak. Az egyes papokat – akár egyházmegyések, akár szerzetesek – a presbitérium többi tagjával az ordo szentsége egyesíti az apostoli szeretet sajátos kötelékei által. A papok ugyanis – akár egyházmegyések, akár szerzetesek – Krisztusnak, a Főnek és Pásztornak egyetlen papságából részesednek, egy célért, Krisztus testének építéséért fáradoznak. Ez az építés sokfajta tevékenységet igényel, főleg a mi korunkban sokféle formát ölt, s az idő múlásával állandóan új karizmákkal kell gazdagítani.

II. János Pál: Pastores dabo vobis 17.

Az Egyház: Asszony


Az Egyház nem apparátus. Nem egyszerűen intézmény… Az Egyház asszony. Édesanya. Élő szervezet.

Az Egyház máriás dimenziója alkotja a legerősebb és legmeghatározóbb ellenpontot az Egyház csupán szervezeti vagy bürokratikus fogalmával szemben. Az Egyházat nem tudjuk megalkotni, nekünk magunknak kell Egyházzá lennünk… És csak akkor leszünk Egyház, ha Máriához leszünk hasonlóvá.

Az Egyház, eredetét tekintve, akkor született meg, amikor Mária lelkében kimondta az „igent”. Ez a Zsinat legmélyebb vágya: ébredjen föl újra lelkünkben az Egyház. Mária megmutatja nekünk az utat.

Joseph Ratzinger bíboros: A II. Vatikáni Zsinat egyháztana





Az Egyház hatalmas kertje


Az Egyház egy hatalmas kert, ahol ritkább és közönségesebb, értékesebb és egyszerűbb virágok együtt ontják illatukat.

Élnek benne szerzetescsaládok, rendek, mozgalmak, melyeknek kettős szerepük van: egyrészt újra átélni azt a kort, amelyet az őskeresztény közösségek megéltek, másrészt létükkel emlékeztetni a világot Jézus egy-egy szavára, magatartására, tettére, mert a kor, amelyben élnek, különösen is igényli, hogy újra megismerje ezeket. (…)

Ebben a kertben jelen vannak a keresztény élet különböző stílusai, amelyek azonban mind hitelesek és a teljességre törekednek. Jelen vannak azok az emberek, akik az Evangélium „szakértőiként" lelki orvosságot kínálnak a világnak.

Chiara Lubich: A pap ma, a szerzetes ma






Egyszer csak kérdeznek az emberek


Íme: itt és itt az emberek nagyobb közösségében él egy keresztény ember vagy egy keresztény csoport. Látni rajtuk, hogy mindenkit megértenek, mindenkivel jó viszonyban vannak, ugyanolyan életkörülmények és anyagi körülmények közt élnek, mint mások; mindenkivel szolidárisak mindenben, ami szép és jó. Hitük egyszerűen és spontán módon kisugárzik a közéletre, és olyan értékeket fogadtatnak el maguk körül, amelyek fölötte állnak a szokott értékrendnek; kisugárzik másokra reményük is, amellyel olyasmiben remélnek, amit nem lehet látni, de még csak elképzelni sem.

Csupán puszta életükkel, szavak nélkül is tanúságtétel ez. Akik őket látják, önkéntelenül is azt kérdezik maguktól: Miért ilyenek ők? Miért élnek így? Mi ad nekik erőt? Miért vannak itt?

E tanúságtétel nyomán talán első ízben teszik fel maguknak a fenti kérdéseket nem keresztények, vagy olyanok, akik még nem is hallottak Krisztusról, vagy a megkeresztelt, de hitüket nem gyakorló keresztények, vagy akik keresztény társadalomban nem keresztény elveket követnek, akik nyugtalanul keresnek valamit, vagy „Valakit”, akinek hiányát érzik, de maguk sem tudják, hogy ez mi vagy ki.

VI. Pál: Evangelii nuntiandi 21.

Isteni kapcsolatok, emberi kapcsolatok


Abban a pillanatban vagyok a legteljesebben személy, amikor szabadon és tudatosan igent mondok a másikra – akár az életem árán is. Ezt a dinamizmust Jézus a következő szavakkal fejezi ki: „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja másokért”. Úgy is mondhatnánk: senki sem annyira „én”, annyira személy, mint az, aki amikor a másik egyedülálló értékének megőrzéséért magát megtagadva fölülmúlja önmagát.

Ez az isteni kapcsolatok törvénye, ahogy Jézus kinyilatkoztatta és élte, de egyben – nem is lehetne másként – az emberek társas kapcsolatainak és az élet minden megnyilvánulásának a törvénye is. Jézus segít ennek megértésében: a búzaszem nem önmaga, csak amikor kalászt hoz, de csak akkor hoz kalászt, ha bizonyos értelemben meghal. Aztán még hozzáteszi: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki azonban kész föláldozni – megmenti azt”.

Silvano Cola

Mint a nap


Az Eucharisztia az életet jelenti a személy és a társadalom számára, éppúgy, ahogy a Nap minden élőlény és az egész földgolyó számára. A Nap nélkül a föld terméketlen lenne.

Ez az égitest a legfőbb Napnak, Jézus Krisztusnak van alávetve és neki engedelmeskedik, az isteni Igének, amely megvilágít minden világra jött embert. Az Eucharisztia, az élet szakramentuma által Krisztus él az emberek bensőjében: családokat és nemzeteket hoz létre.

A keresztény közösség egyetlen család, melynek tagjait az Eucharisztia köti össze.

A szentáldozásban – egy értelmen túli belső sugallat által – megnyilvánul a mi Urunk teljes valósága. Itt élhetjük át a legbensőbb kapcsolatot Vele, amelyben valóban megismerhetjük Őt. Jézus ebben a találkozásban mutatkozik meg a legteljesebb módon.

San Pierre-Julien Eymard