2017. július 1., szombat

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A „betöltött üresség”

Krisztus kedves munkatársai, ti „Igent” mondtatok Jézusnak, Ő pedig szavatokon fogott benneteket. Isten Igéje Jézussá lett, aki szegény volt. A ti papi cölibátusotokat rettenetes ürességként tapasztaljátok meg. Isten nem tudja betölteni azt, ami tele van. Csak az ürességet tudja betölteni. Nem annyira arról van szó, hogy „birtoklunk” valami kézzelfogható dolgot. De amennyire üresek vagyunk, annyira tudjuk Őt egyre teljesebben befogadni az életünkbe, és annyira engedjük, hogy az Ő életét élje bennünk.

Ma bennetek szeretné újraélni az ő teljes alávetettségét az Atyának. Engedjétek, hogy megtegye! Nem az a fontos, amit ti éreztek, hanem amit Ő érez bennetek. Ne magatokra tekintsetek, és örüljetek annak, hogy nincs semmitek, hogy nem vagytok senkik, hogy nem tudtok semmit tenni. Mindannyiszor, amikor ez a semmisségetek megijeszt benneteket, mosolyogva pillantsatok Jézusra. Nektek és nekem úgy kell cselekednünk, hogy Ő éljen bennünk, és rajtunk keresztül a világban. Kapcsolódjatok szorosan Miasszonyunkhoz, mert mielőtt betelt volna kegyelemmel és Jézussal, neki is át kellett hogy mennie a sötétségen. „Hogyan lehetséges ez?” - kérdezte. De amikor kimondta: „Igen”, sürgető szükségét érezte, hogy elvigye Jézust Jánoshoz és családjához.

Boldog Kalkuttai Teréz: Csak szeretetből
A szentek: Jézus tükrei

A szentek olyanok, mint a tükröcskék, amelyekben Jézus Krisztus önmagát szemléli. Jézus az apostolaiban szemléli a saját buzgóságát és szeretetét a lelkek üdvösségéért. A vértanúkban szemléli saját türelmét, szenvedéseit és fájdalmas halálát. A magányban élőkben saját ismeretlen és rejtett életét látja. A szüzekben saját folttalan tisztaságát csodálja meg, és minden szentben saját határtalan szeretetét, így a szentek erényeit csodálva nem teszünk mást, mint csodáljuk Jézus Krisztus erényeit.
A szentek nem mindannyian kezdték jól, de mindannyian jól fejezték be.
Vianney Szent János
Az én hivatásom a szeretet

Érzem magamban a papi hivatást. Ó Jézus, micsoda szeretettel vennélek kezembe, és micsoda szeretettel adnálak a lelkeknek! Miközben pap szeretnék lenni, csodálom és irigylem Assisi Szent Ferenc alázatát, és hivatást érzek magamban arra, hogy kövessem őt, s ne fogadjam el az áldozópapság fenségét és méltóságát.

A szeretet kezembe adta hivatásom kulcsát. Megértettem, hogy ha az Egyháznak különféle tagokból álló teste van, akkor a legszükségesebb, legnemesebb tagjának sem lehet híjával. Megértettem, hogy az Egyháznak szíve van, s hogy ez a szív szeretettől lángol.

Megértettem, hogy egyedül a szeretet tarthatja életben az Egyház tagjait. Ha a szeretet megszűnne, az apostolok nem hirdetnék többé az Evangéliumot, a mártírok sem akarnák vérüket ontani. Megértettem, hogy a szeretet magában foglalja az összes hivatást, hogy a szeretet minden. És akkor túláradó, észtvesztő örömömben felkiáltottam: Ó Jézus, én Szerelmem! Végre megtaláltam a hivatásomat: az én hivatásom a szeretet! Édesanyámnak, az Egyháznak a szívében én leszek a Szeretet.

Lisieux-i Szent Teréz: Himnusz a szeretetről

Egyetlen presbitérium

A kereszténység közösségi formákban és a testvérek kölcsönös közelségében nyilvánul meg. Bár Jézus személyesen hívta meg tanítványait, de nem elszigetelt egyének módjára. A jézusi életforma közösségi jellegű és közösségi létet alapoz meg.
Ez különösen is igaz a papi életre. A papszentelés által egyetlen presbitériumba tagozódtunk be. Testvérek vagyunk! Szükséges ezért, hogy a papok összejöjjenek, meglátogassák egymást, kicseréljék pozitív és negatív lelkipásztori tapasztalataikat, vigasztalják és támogassák egymást, és egymás segítségére siessenek. A papok között igazi barátságoknak kellene születniük.
Sajnos a modern polgári individualizmus a papság köreibe is behatolt. Az olyan jellegű papi közösségek, mint Foucauld atya Jesus-Caritas közössége, a Schönstatt vagy a Fokoláre Mozgalom papjainak életstílusa segítséget nyújthatnak és sajátos gazdagságot jelentenek.

Walter Kasper bíboros: Az öröm szolgái
Különbözőség, de egyenlőség

Egy tehát az Isten választott Népe (…). A Krisztusban nyert újjászületésből eredően közös a tagok méltósága, közös az istengyermekség kegyelme, közös a meghívás a tökéletességre, egy az üdvösség, egy a remény és osztatlan a szeretet. Krisztusban, az egy Egyházban tehát nincs semmiféle egyenlőtlenség (…).

Bár egyeseket Krisztus akarata tanítóknak, a misztériumok sáfárainak és pásztoroknak rendelt mások javára, mindazonáltal teljesen egyenlő mindnyájuk méltósága és tevékenysége minden hívő közös feladatában, Krisztus Teste építésében. (…)

Így a változatosságban tesznek valamennyien tanúságot Krisztus Testének csodálatos egységéről (…) hogy a szeretet új parancsát mindenki teljesítse. Erről mondja nagyon szépen Szent Ágoston: „Ahol rettent engem, hogy értetek vagyok, ott vigasztal, hogy veletek vagyok. Mert értetek vagyok püspök, veletek vagyok keresztény. Amaz a tisztség neve, ez a kegyelemé, amaz a veszedelem, ez az üdvösségem."

Lumen gentium 32.
„Megsokszorozni” az időt

A szemlélődő élet ezt jelenti: észrevesszük minden dologban Isten jelenlétét, engedjük, hogy megérintsen és mozgasson, birtokba vegyen és eltöltsön a jelenlévő Isten. Isten, aki jelen van a világban. Isten, aki jelen van az Egyházban, a közösségben. Más szavakkal: a fölöttünk és a bennünk élő Isten. Isten, aki rajtunk kívül van, és mégis itt él közöttünk. Fontos, hogy ne mulasszunk el egyetlen alkalmat se, hogy Vele legyünk, hogy megmaradjunk Nála: az Abszolúthoz kapcsolódva, Aki köztünk van.

Biztos, hogy ez a „szemlélődő” megmaradás Istenben időt igényel. S úgy tűnik, hogy nekünk általában nincs időnk. De nem az az igazság, hogy épp akkor veszítjük el az időt, amikor a szemlélődésnek szentelt időt csökkentjük? Minél több teendőm van, annál nagyobb szükségem van az imádság idejére. És akkor következik „az idő csodálatos megszaporítása”: az Istennek ajándékozott időnek köszönhetően több idő áll rendelkezésemre. Vagy legalábbis olyan idő, melyet jobban, készségesebben, szeretettől átitatottabban ajándékozhatok másoknak.
Klaus Hemmerle: Kiválasztva az emberek számára

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A szenvedéstörténet egy relikviája

Ha választanom kellene
szenvedéstörténeted ereklyéi közül,
azt a piszkos vízzel teli tálat választanám.
Bejárnám a világot azzal az edénnyel
és minden lábat megmosnék,
átölelnék, megszárítanék.
Lehajolnék, amilyen mélyen csak lehet,
és fejemet soha nem emelném följebb a lábszárnál,
hogy ellenséget és barátot
meg ne különböztessek.
Megmosnám a lábát a gazembernek,
az ateistának, a drogosnak,
a börtönlakónak, a gyilkosnak,
annak, aki soha nem köszön nekem,
annak, akiért soha nem imádkozom,
mindezt csendben,
míg szeretetemben meg nem sejtik
a Te szeretetedet.

Luigi Santucci: Talán ti is el akartok menni?

A világ életéért

Bátorságos Szűz,
áraszd belénk a lelkierőt és az Istenbe vetett bizalmat,
hogy minden akadályt le tudjunk győzni,
mellyel küldetésünk teljesítése közben találkozunk.
Taníts minket, hogy keresztény felelősségérzettel bánjunk a világ dolgaival
Isten országa, az új ég és az új föld eljövetelének örvendező reményében.

Te, aki az imádkozó apostolokkal
ott voltál az Utolsó Vacsora termében,
várva a Lélek pünkösdi eljövetelét,
esdd le az Ő megújult kiáradását minden hívőre,
hogy hivatásuknak és küldetésüknek
mindenben megfeleljenek,
mint az igazi szőlőtő szőlővesszői, melyek arra hívatottak,
hogy mind több gyümölcsöt hozzanak a világ életéért.


II. János Pál: Christifideles laici 64.


Az önmegvalósítás útja: a „mi”

A teljes keresztény aszketika felfedezhető a „valakiért élni”, a „valakivel együttműködni” kifejezésekben, mert ezek a közösség és a kölcsönös szeretet elérését szolgálják. Ez az aszketika pedig a személlyé válás legmagasabbrendű formája, mert azt jelenti, hogy a Szentháromság mintájára éljük az életet. Azt jelenti, hogy egy test vagyunk (Krisztusé), amit egy lélek jár át (a Szentlélektől belénk oltott charitas); azt jelenti, hogy Egyház vagyunk. Azt is jelenti ez az aszketika, hogy megvalósítjuk magunkat, mivel valójában akkor vagyunk önmagunk, amikor azt mondhatjuk ki: „Mi”.

Ez az a keresztény filozófia, amiről Szent Jusztinosz és Alexandriai Szent Kelemen beszélt, és amit Nazianszi Szent Gergely így határozott meg: „megélt filozófia” (6. beszéd). A személyiség kibontakozásához nem elegendőek a teológiai, filozófiai, történelmi, exegetikai és morális tanulmányok. Nem elegendő az individualista aszketika – legyen bár imával és áldozatokkal teli –, hogy a személyiség teljes kibontakozásához vezessen. Az válik új emberré, aki átmegy a halálból az életre, mivel Krisztus tagjává vált, és Krisztus testének többi tagját szeretve él.

Silvano Cola


Evangéliumi forradalom

A keresztény társadalmi tanítás Magna Chartája Mária énekével kezdődik: „Letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el” (Lk 1,52-53).

Az evangéliumban rejlik a legnagyobb és legradikálisabb forradalom. Isten terve az, hogy napjainkban is, amikor számos társadalmi problémát kell megoldanunk, Mária segítsen nekünk, keresztényeknek, hogy olyan új társadalmat építsünk, szilárdítsunk meg, és mutassunk meg a világnak, melyben a Magnificat visszhangzik.

Chiara Lubich: Mária, Isten áttetszősége


Őrizni a szívünket

Még a csillagok sem tiszták Isten színe előtt – még kevésbé az emberek, akiknek az élete folyamatos kísértés! Jaj nekünk, ha mindannyiszor, amikor az érzékiség vágya föllobban bennünk, elkövetjük a paráznaságot. Az én kardom – mondja Isten – megittasult az égben (vö. Iz 34,5): mennyivel inkább a földön, amely kínt és tövist terem.

A „kiválasztott edény” (ti. Szent Pál), akinek ajka által Krisztus beszélt, sanyargatta és szolgaságba vetette testét, észrevette ugyanis, hogy a test természetes heve ellenkezik saját akaratával: látta, hogy azt kényszerül tenni, amit nem akar! Úgy kiált föl, mint akit erőszak ér: Én boldogtalan! Ki szabadít meg ettől a halálra szánt testtől? (vö. Róm 7,24).

És te még azt hiszed, hogy élhetsz bukások és sebek nélkül, ha nem őrzöd szívedet gondos figyelemmel?

Szent Jeromos

Összeköttetésben élő tagok

Kétségtelen, hogy Isten egyháza hierarchikus fokozatokra épül, oly módon, hogy a különböző tagok belőlük alkotják a szent Testet a maga egészében. Azonban az Apostol ezt mondja: „Krisztusban mindnyájan egyek vagyunk” (vö. 1Kor 12), ezért senki sincs elszakítva a másik funkciójától, és nincs olyan tag, legyen bármily kicsi, aki ne lenne közvetlen összeköttetésben a fővel.

Tehát a hit és a keresztség egységére épül, kedveseim, a köztünk lévő elszakíthatatlan kötelék és a mindannyiunkat megillető méltóság, Szent Péter apostol szent és hiteles szavai szerint: „Élő kövekként épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek szentelt lelki áldozatot hozzatok Jézus Krisztus által”. S később azt írja: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok” (1Pét 2,5.9)

Nagy Szent Leó: 4. homília