2019. július 7., vasárnap

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A falak leomlanak

Krisztus a kereszten ledöntötte a falat, mely embereket választ szét. Odaadva testét egyesít bennünket saját Testében, hogy egészen eggyé váljunk.

Krisztus Testének közösségében egyetlen néppé válunk, Isten népévé, ahol – Szent Pált idézve – nincs többé görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben (Kol 3,11).

Krisztus ledöntötte a népeket, fajokat, kultúrákat elválasztó falakat: Benne mindannyian egyek vagyunk.

XVI. Benedek pápa beszéde a Római Főegyházmegye pasztorális gyűlésén, 2009


Az Egyház karizmatikus dimenziója


Mindig ámulatba ejtő a Lélek közbelépése. Megdöbbentő újdonságokkal járó eseményeket indít el, gyökeresen megváltoztatja az embereket és a történelmet.

Ez volt a II. Vatikáni Egyetemes Zsinat felejthetetlen tapasztalata is, amikor az Egyház a Lélek vezetésével újra felismerte, hogy a karizmatikus dimenzió az Egyház lényegi alkotóeleme.

„A Szentlélek az Isten népét nemcsak a szentségeken keresztül és a papi szolgálatokkal szenteli meg, vezeti és ékesíti erényekkel, hanem ajándékait 'tetszése szerint juttatva kinek-kinek' (1Kor 12,11), minden rendű és rangú hívőnek különleges kegyelmeket is ad, … az Egyház megújhodása és továbbépítése érdekében." (LG 12)

Az Egyház felépítésében az intézményi és a karizmatikus aspektus szinte koesszenciális (egyformán lényegi) vonás. Bár különböző módon, de együttműködnek az Egyház életében, megújulásában és Isten népének megszentelésében.

II. János Pál pápa beszéde 1998 Pünkösd vigíliáján

Élő sejtek


Ha a világ városaiban járva körültekintesz, utópiának mondanád Jézus végrendeletét, ha nem gondolnál Jézusra, aki szintén ehhez hasonló világot látott maga körül, s akit élete tetőpontján mintha maga alá temetett volna ez a világ, mintha legyőzte volna a rossz.

Ugyanolyannak látta a világot, amilyennek mi, de Ő nem kételkedett. Éjszaka – miközben imádta a mennyet fent az égben és a mennyet önmagában, ahol a Szentháromság, az igazi Lét lakozott –, a konkrét Mindenséget szemlélte, míg odakint az utakon a mulandó semmi tűnt tova.

Nekünk is hozzá hasonlóan kell cselekednünk. Akkor észreveszed, immár nyitott szemmel, hogy miközben a világot és dolgokat szemléled, már nem te, hanem másvalaki tekint rájuk. Krisztus néz benned és újra látja a vakokat, akiknek megnyithatja a szemét, a némákat, akiknek megoldhatja nyelvét, a bénákat, akiket újra megtaníthat járni. Vakokat, akik nem látják Istent magukban és maguk körül; mozgásképtelen bénákat, akik nem veszik figyelembe az isteni akaratot, amely a szívük mélyéről örök mozgásra, az örök Szeretet mozgására sarkallja őket.

Meglátod és felfedezed igazi önmagadat: Krisztust. Ő énednek legigazibb, a többiekben is jelen lévő valósága. Miután felismerted Őt önmagadban, újra egyesülsz Vele a testvérben. Így lángra lobbantod Krisztus Titokzatos Testének egy sejtjét: Isten családi tűzhelyét, élő sejtet, amelyben ott él a továbbadásra váró Tűz és a Fény.

Chiara Lubich

Lemondás az önállóságról


János evangéliumában gyakran előfordulnak ezek a szavak: „Amit nektek mondok, nem tőlem van, hanem az Atyától ..., a tettek, amelyeket véghezviszek, nem tőlem vannak, hanem az Atyától...”

Jézus az Atyával szemben látszólag lemond minden önállóságról. Pedig Jézus az az emberi-isteni személy, aki a történelemben megtestesülve nyilvánvalóan függ az adott kor struktúráitól és kultúrájától. A valóságban azonban teljesen szabad, annyira, hogy képes felajánlani életét és meghalni az emberiségért.

Senkinek sincs nagyobb szeretete annál – tehát senki sincs annyira közel Isten tökéletességéhez, mint az, aki életét adja másokért. Az élet odaadása magában foglalja az önmagunktól és az emberektől való elszakadást, a lemondást saját javainkról, ötleteinkről, kultúránkról, lelkünk gondozásáról, kezdeményezéseinkről. Vagyis élni az evangéliumi tanácsokat.

Mi tehát az engedelmesség, ha nem a szegénység? Nem lenni, és nem birtokolni. Mi az engedelmesség, ha nem a szüzesség, vagyis ha egyszerűek vagyunk, s nem ragaszkodunk magunkhoz, másokhoz, és semmilyen dologhoz?

Silvano Cola






Mária szemével


János azért tudta olyan magasan szárnyalva szemlélni az Igét, Aki kezdettől fogva Istennél volt és Isten volt, mert Isten anyja lakott vele. Ez a rendkívüli együttélés, azzal a személlyel való közösség, aki „megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében” (Lk 2,19), megnyitotta szemét. Látta az Egyházat, annak jövőjét, küzdelmeit és győzelmét, mivel előtte állt az Egyház modellje.

A Szűz az Egyház mintaképe, ezért a papok, akik valamennyien az Egyház építésére kaptak meghívást, akkor tudják legjobban végezni feladatukat, ha Máriára tekintenek. Ha a papok Máriával közösségben élnek, akkor ő, mint az egység édesanya, megmutatja nekik, hogyan kell formába önteni a szeretetet a szívekben és a szívek között, hogyan kell Krisztus testét felépíteni aszerint a legtökéletesebb szeretet-párbeszéd szerint, amely maga a Szentháromság.

A papok, a szerzetesek vele, az Egyház Édesanyjával, az egység Édesanyjával tudják megvalósítani hivatásukat, hogy hiteles módon a „párbeszéd emberei” legyenek. Vele együtt lesznek az egység építői, „hogy mindnyájan egy legyenek” (Jn 17,21).

Chiara Lubich

Szeretve szenvedni


Két módja van a szenvedésnek: szenvedni szeretettel és szenvedni szeretet nélkül. A szentek mind örömmel, türelemmel, állhatatosan szenvedtek, mert szerettek. Mi haraggal, bosszúsan és fásultan szenvedünk, mert nem szeretünk. Ha szeretnénk Istent, boldogság töltene el, hogy szenvedhetünk szeretetből Azért, Aki elfogadta, hogy értünk szenvedjen.

Azt mondjátok, hogy ez nehéz? Nem, ez könnyű, vigasztaló, édes: csupa öröm! Csak szeressünk, amikor szenvedünk, és szenvedjünk, amikor szeretünk.

Aki elébe megy a keresztnek, a keresztektől egyre távolabb kerül. Talán találkozik a kereszttel, de örül ennek a találkozásnak: szereti, bátran hordozza. A kereszt egyesíti őt a mi Urunkkal. Megtisztítja és szabaddá teszi ettől a világtól. Eltávolítja szívéből az akadályokat, és átsegítik az életen – ahogy a híd segít átjutni a víz fölött.

Vianney Szent János

Nincsenek megjegyzések: