A felébredt lelkiismeretnek megborzadás és izgatottsága még nem igazi bűnbánat. Az igazi bűnbánat Istenhez való vonzódás.


A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz. (Albert Schweitzer)

A világon elterjedt egy szokatlan betegség: Akik megbetegedtek, azok szíve egyre kisebb lett, erejük csökkent, vidámságuk alább hagyott. Az orvosok tanácstalanok voltak. Rengeteg orvosságot írtak elő, de semmi nem használt. Még szívátültetést is alkalmaztak. de az átültetett szív is, pár napra a műtét után, kezdett összezsugorodni.

A betegség tovább terjedt. A kórházak megteltek az utolsó ágyig. Rövid idő alatt mindenki szívbajos lett. Egyedül egy személyt nem ragadott el a kór. Idős ember volt, szép, nagy és egészséges volt a szíve, sőt, a szokottnál is nagyobb. Nekilátott a betegápolásnak. Azt vette észre, ha megfogta a beteg kezét és rámosolygott, a kis szív azonnal növekedni kezdett. Amint elengedte, a növekedés megállt. Fölfedezett valamit: A szokatlan betegség oka a szeretet hiánya volt.

Nekilátott a munkának. Betegtől betegig járt. Fogta a kezüket és szeretettel rájuk tekintett. Amikor egy beteg szíve kellő nagy lett, ő is képes volt gyógyítani. Az új "orvosság" gyorsan terjedt az egész világon és a szívek egyre nőttek. Elég volt megfogni a betegek kezét és rájuk mosolyogni.

Ahhoz, hogy megbocsássunk, néha el kell feledkeznünk magunkról, sérelmeinkről. Hisz sokszor oly kevés kell ahhoz, hogy másképp lássuk helyzetünket és kiengesztelődjünk…

Adja a jó Isten, hogy ne ítélkezés és harag, hanem elfogadás, megértés és béke éljen a szívünkben.

„Akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.” (Péld 3,12)

A szülői dorgálás nem nagy öröm egy gyereknek, pláne egy kamasznak. Felnőttként döbbenünk csak rá, hogy szüleink jót akartak. És amikor már nincsenek, mindent megadnánk, hogy legyen édesapánk, édesanyánk, aki óvó, féltő szeretettel megdorgál. Ha földi életünkben már nincsenek is szüleink, mennyei Atyánk mint gyermekét szeret, és vigyáz ránk. És ha kell, nevel, dorgál is. Gyengéden vigasztal is, és könnyeket is töröl. Jó apa, aki mindig következetesen egyet akar: hogy gyermeke boldog legyen, és teljes életet éljen. (Kőháti Dóra)

Életünket előrefelé éljük, de visszafelé értjük. (Kierkegaard)



Ha nem volna pokol, a Golgota a legnagyobb tévedés lenne. (Stewart)

„Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5,17)

Számtalanszor tapasztaljuk hétköznapi küzdelmeinkben, hogy bűneink, kicsinyességünk, irigységünk arról árulkodik: az új, amit Krisztusban kapunk, távol van. A régi nem múlt el. Félünk, megijedünk. Mégsem vagyunk Krisztusban? Életünk töredezettsége és összekuszált emberi kapcsolataink kiáltanak az új után, mégsem tudunk a régiből szabadulni. Saját erőnkből bizonyosan nem! A jó hír maga Jézus, aki szeretné megértetni velünk, hogy minden töredezettségünk, bűnünk benne újra egész lehet, és kegyelme eltörli a régit. Azt gondoljuk, jobb lenne, ha ezért mi magunk tehetnénk valamit, de az új teremtés csak Krisztusban van, a régi csak általa múlhat el. (Beke Mátyás)

Mindenki számára legelső és legnagyobb kisértés az a vágy, hogy mi legyünk saját magunk istene.


Mindennek a kezdete a hit, és a vége pedig a szeretet.

Antiókiai Ignatius

Nagypapa és nagymama összevesztek valamin, s nagymama annyira dühbe gurult, hogy nem szólt nagypapához.
Másnap nagypapa már teljesen megfeledkezett a vitáról, de nagymama továbbra sem figyelt rá, és nem is szólt hozzá. Tehetett a nagypapa akármit, nem tudta a párját kihúzni sértődött hallgatásából.
Végül is nagypapa hozzáfogott turkálni a szekrényekben és a fiókokban. Miután ez így ment egy darabig, nagymama már nem bírta türtőztetni magát:
- Mi az ördögöt keresel? - kérdezte dühösen.
- Istennek legyen hála, megtaláltam! - mondta nagypapa hamiskás mosollyal.
- A hangodat!
Nagymama elmosolyodott férje válaszán, bocsánatot kért és már nem haragudott férjére. Szeretettel fogták meg egymás kezét.

Ne feledd, mindenkinek vannak gyengeségei! Az életben azok a győztesek, akiket a gyengeségeik nem korlátoznak.

„Olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz.” (Ézs 58,11b)

Statisztikailag egyértelműen kimutatható, hogy az Istenben bízó, hívő emberek testileg és lelkileg is sokkal egészségesebbek, mint azok, akik nem hisznek Isten létében. És emellett még a társadalom számára is hasznos állampolgárok. Mai igénk, ez az ézsaiási idillikus kép is ezt ábrázolja a maga költői eszközeivel. Az Isten szeretetéből táplálkozó ember valóban ilyenné – szépen öntözött kertté és üdítő forrássá – válik felebarátja, az éppen szeretetére szoruló ember számára. Vágyjunk hát mi is ilyenekké lenni – mások számára. (Menyes Gyula)

Szentlélek, te minden emberben benne élsz és jössz,
hogy elültesd bennünk az Evangélium ezen igazságait:
a szívjóságot és a megbocsátást.

Szeretni és ezt életünkkel kifejezni,
szeretni szívjósággal és megbocsátani:
így segítségeddel megtaláljuk a béke és az öröm forrását.


Szószátyár ember ellen ne akarj küzdeni szóval. Mindnyájunk adománya a szó, keveseké az okosság.
(Cato)

A bölcsesség az a művészet, mely segít kormányozni akaratunkat. (Don Bosco)


A bűn lassan ölő méreg, melytől a lelkiismeret fájdalommentesen elsorvad.


A bűnbánat annyit tesz: úgy sajnálom, amit tettem, hogy többé nem teszem.


A hívő élet középpontja nem a templom, hanem az otthon. (Stanley)


A kórházakkal kapcsolatban a legtöbbünknek kellemetlen élmények jutnak az eszébe. Ezzel így van Eszter is... Eszternek sem szép emlékek jutnak az eszébe, ha megemlítik neki a kórházat, s ennek több oka is van. Egy alkalommal például akkor járt kórházban, amikor a testvére egy komoly vírusos fertőzést kapott és hetekig volt ott, s rossz érzése akkor sem csillapodott, amikor egészségesen jöhetett haza. Még rosszabb emlék volt számára, hogy a kórházban látta utoljára dédmamáját, aki 95 évesen halt meg. Amikor pedig Eszternek kellett egy kis baleset okozta agyrázkódás miatt néhány napig megfigyelésen lennie a kórházban, bármennyire is voltak kedvesek hozzá az ápolónővérek, véglegesen besorolta a kórházat a nem szimpatikus helyek közé.
Mindezek után teljesen érthető, hogy mekkora volt a 12 esztendős lány aggodalma és félelme, amikor édesanyjának kellett kórházba mennie. A család örömteli esemény elé nézett: a negyedik gyermek születését várták. Eszter is örült, hogy újabb kistestvére lesz, de sehogy sem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy éppen egy kórházban kell megszületnie. Természetesen minden nap bementek az édesanyához látogatóba. Egy ilyen látogatás alkalmával történt, hogy már éppen búcsúztak, az anyuka mindhárom gyermeke homlokára kis keresztet rajzolt, és lelkükre kötötte, hogy vigyázzanak magukra. A gyerekek kicsit fájó szívvel léptek ki a kórteremből édesapjukkal együtt, amikor Eszter, aki nagyon féltette édesanyját a kórház miatt, gyorsan visszaszaladt hozzá, megölelte és ezt mondta neki: Te is vigyázz magadra, anya, mert nélküled mit csinálnánk? Ilyen a gyermeki aggodalom és ragaszkodás az édesanyához!

...ilyen gyermeki ragaszkodással és nagy bizalommal sietünk Jézus édesanyja és a mi égi édesanyánk elé: Vigyázz reánk az égből, ó Szűzanya, mert nélküled mit csinálnánk? Oltalmazz bennünket mindennapi nehézségeink közepette, mert mit tehetnénk a te segítséged nélkül?

Horváth István Sándor


Áldott az a bánat, mely arra késztet, hogy bűneink felett bánkódjunk. (Spurgeon)


Az Istenhez való hűség a kicsiny dolgokban nyilvánul meg.

Szalézi Szent Ferenc



Az út a mennybe is, a pokolba is Krisztus keresztje mellett megy el, – ott válik jobbra és balra. A Jézus testében meg kell botlanod. A két lator is jobb és bal felől volt. (Stewart)



Boldogságos Szűz Mária, Isten anyja!
Segíts, hogy mindig gyermeki szívem legyen: tiszta és finom, mint a forrás!
Segíts, hogy egyszerű szívem legyen, melyet sohase borít el a keserűség!
Segíts, hogy erős szívem legyen: tudjak áldozatot hozni,
és gyengéd szívem legyen, mely együtt tud érezni másokkal!
Adj hálás szívet, mely örülni tud annak, amit kapott,
és adj nemes szívet, mely senkivel szemben sem hordoz keserűséget!
Segíts, hogy szelíd és alázatos szívű legyek:
tudjak szeretni önzetlenül, és boldog legyek, ha adhatok!
Adj kitartó, bátor szívet: hogy soha ne ismerjek lanyhulást.

L. De Grandmaison SJ

„Lehetetlen, hogy Isten hazudjon.” (Zsid 6,18)

Az ember világától a hazugság nem idegen. Napról napra találkozunk vele, de a legfájóbb, hogy saját életünkben is számtalanszor érhetjük tetten a hazugságainkat, ha őszinték vagyunk. Vaskos hazugságokkal ámítjuk magunkat, másokat, és ilyenekkel ámítanak bennünket. Inkább úgy teszünk, mintha a hazug szó igaz lenne. Félelemből, kényelemből vagy egyszerűen csak azért, mert ezt látjuk magunk körül. Ennek pedig egyik következménye az, hogy már mindent kételkedve fogadunk, rezignáltan legyintünk ígéretekre, tervekre, egyre kevesebb dolgot veszünk komolyan. Isten ígéretei azonban valóra váltak, mindennap ezt hirdeti számunkra Jézus Krisztus keresztje. Vele a hazugságok tengeréből partra lehet evickélni, hogy teljesen új kezdődjön a mi életünkben is. Az ő szava biztat erre bennünket. A szava pedig az igazság. (Beke Mátyás)

Mások hibáinak és akármilyen gyarlóságainak elviselésében türelemre törekedjél, mert tebenned is elég sok van, amit másnak kell eltűrnie. (Kempis Tamás)

„Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” (Mt 6,24)

Egy rabszolga nem lehetett két úré, csak egyé. Mammon rabszolgatartó urunk egyre többet akar. Nem elégszik meg testünkkel, lelkünket is akarja. Egész napunkat, minden gondolatunkat. Bálványunk oltárára semmi sem elég. Végül felemésztődünk és elveszünk. Választanunk kell: vagy Isten, vagy a pénz szolgálatában áll életünk. Kettőt szolgálni nem lehet. Ahol a kincsünk, ott a szívünk is. A világban körbenézve rengeteg boldogtalan rabszolga rohangál. A mi szívünkben ki az úr? Boldogok vagyunk? (Kőháti Dóra)

Sokan nem csak azt találják nehéznek, hogy gondjaikról megfeledkezzenek, hanem hibáikat sem tudják elfelejteni. Emlékeinkben, talán éppen most is ránk nehezednek és lehangolnak, miközben a jövővel kell szembenéznünk. Ha nem vigyázunk, a múlt hibái, mint folyondár körülfognak és minden előrelépést lehetetlenné tesznek a lelki életben.

Talán meglepő számunkra, de a múltban elkövetett hibáknak nemcsak, hogy nem kell akadályt jelenteniük, a múlt hibái áldássá válhatnak. Mielőtt egy művész egy mesterművet a vászonra vinne, sok sikertelen vázlatot kell félretennie...

Egész életünkben az a legfontosabb, hogy milyen irányban haladunk. Nem az a kérdés, hogy hova érkeztünk már el, hanem, hogy melyik irányba megyünk tovább…

A Magyar Evangéliumi Rádió műsorából


...sokféle erő van az emberek között, sokféleképpen ölik egymást az emberek. Nem elég szeretni. A szeretet tud nagy önzés is lenni. Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne. Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot. De aki alázat nélkül szeret, nagy terhet tesz a másik vállára.

Márai Sándor


Uram, Istenem, te fogantatása pillanatától kezdve megóvtad Mária lelkét a bűnöktől és földi élete befejeztével megóvtad testét a romlástól. Irgalmasságodban bízva fohászkodom hozzád: segíts, hogy le tudjam győzni a rosszat magamban, s elhagyjam a bűnös élet útját! A te kegyelmeddel képes vagyok szüntelenül a menny felé törekedni, ahová Jézus édesanyja eljutott. Ő oltalmazzon anyai szeretettel az égből, hogy hivatásomat beteljesítve eléd állhassak a mennyben, ahol irgalmas szeretettel te vársz minden embert és engem, Istenem!

A fontolgatással gyakran elmúlik az alkalom! (Publilius Syrus)


A példa nagyobb hatalom, mint az utasítás.


A Sátán ösztönözhet, de nem kényszeríthet. Állj ellene az Ördögnek, és elfut tőled!



Az öröm imádság, az öröm erő.
Az öröm háló, amellyel lelkeket foghatunk.
Isten szereti az örvendező imádságot.
A legjobb módja, hogy Istennek hálát adjunk:
ha dolgunkat örömmel tesszük.

A szerető szív vidám szív.
Ne engedd, hogy a gondok úgy hatalmukba kerítsenek;
hogy miattuk elfelejtsz örülni a feltámadt Krisztusnak.
Mindnyájan Istenhez vágyódunk, a mennyországba,
de hatalmunkban áll, hogy már most és itt nála legyünk a mennyben,
s minden pillanatban boldogságban részesüljünk.

Ez azt jelenti:
szeressünk úgy, ahogyan ő szeret,
segítsünk, ahogyan ő segít,
adjunk, ahogyan ő ad,
szolgáljunk, ahogy ő szolgál,
mentsük meg az embert,
ahogyan ő megment minket,
huszonnégy órán át vele legyünk,
és a legnyomorúságosabb öltözékben is felismerjük.

Kalkuttai Teréz Anya


Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse őt igazán. (Goethe)


..azon elmélkedjünk, hogy manapság és mibennünk mi módon van jelen a Jézus Krisztus. Néhány segítő gondolat: úgy van jelen, mint életlendület. Sok mindent megteszünk, amit nem tennénk, ha nem élne bennünk a Krisztus. De úgy is jelen van, mint fékező erő. Sok mindent nem teszünk, amit megtennénk, ha nem élne bennünk a Krisztus. (Farkas József)

Egy faluban árvíz van. Egy ember felmenekül a háza tetejére. A víz félig ellepte a házát, amikor arra jön egy csónak. Az ismerősök kiabálnak neki:
- Gyere, szállj be a csónakunkba!
- Nem szállok... - mondja.
- De gyere, mert jön az ár, és elviszi a házad!
- Majd Isten megsegít.
A csónak elmegy.

A vízszint emelkedik, a ház rogyadozik, amikor ismét megjelenik a csónak. Az emberek ismét hívják:
- Gyere, szállj be a csónakunkba! Segítünk, hogy megmenekülj.
- Nem, nem megyek.
- De mindjárt összeomlik a házad, beleesel a vízbe és megfulladsz!
- Majd Isten megsegít.
Elment a csónak.

Jött a víz, a ház összeomlott, az ember beleesett a vízbe, és megfulladt.
A lelke felkerült Istenhez. Kérdezi Isten:
- Miért nem szálltál be a csónakba?
- Hát, Istenem vártam, hogy majd megsegítesz.
- Fiam, én kétszer is küldtem érted csónakot...

„Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem.” (Zsolt 63,7)

Irigylésre méltó az ősi zsoltáros, aki Istennel élő kapcsolatban van. Ő tudja, hogy ezt a kapcsolatot naponta kell ápolni. Sokszor csak az elalvás előtti pillanatban jut eszünkbe Isten egy-két rövidke mondat erejéig, azután jön az öntudatlan álom. A zsoltár szavai figyelmeztessenek bennünket: életünk folyása vagy ahogy ma divatosan mondjuk: minősége Istennel való kapcsolatunktól függ. Eszünkbe jut Isten? Mikor? Hol? (Beke Mátyás)

Ha mindenki megtanulna másokkal törődni, más lenne a világ. (Ingmar Bergman)

HA NEM TESZEK SEMMIT SEM

Most nem sietek,
Most nem rohanok,
Most nem tervezek,
Most nem akarok,
Most nem teszek semmit sem,
Csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugszom,
Most elpihenek,
Békén, szabadon,
Mint gyenge gyerek,
És nem teszek semmit sem,
Csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölel a fény,
És ölel a csend,
És árad belém,
És újjáteremt,
Míg nem teszek semmit sem,
Csak engedem, hogy szeressen az Isten,

Új gyümölcs terem,
Másoknak terem,
Érik csendesen
Erő, győzelem...
Ha nem teszek semmit sem,
Csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Túrmezei Erzsébet

- Igehirdetésének egyik mondata hozott ide.
- Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat.
- A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és - azt hiszem, így hangsúlyozta - gyűlölet lesz belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de biztosan. - Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon!?
- Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani.
- Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám "kislánya" legyek a házasságban és ne feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá - rettenetes kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg. Mondja: mit tegyek?
- Mit tett eddig?
- Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.
- Mióta imádkozik ezért?
- Amióta tudom, hogy gyűlölöm.
- Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?
- Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.
- Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését? Tulajdonképpen mit várt?
- Hát, hogy szeretni tudjam.
- Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van?
- Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.
- Szeretnék valami mást is ajánlani.
- Azért jöttem.
- Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Így van?
- Igen, körülbelül így.
- Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban...
- A kereszten?
- Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából. Édesanyjáért kellene valamit megtennie még. Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket.
- De mit tegyek?
- Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben imádkozzék érte, ha még tud.
- De mondtam, hogy gyűlölöm.
- Meg akar gyógyulni?
- Igen.
- Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is.
- Mit tegyek hát?
- Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?
- Kiváltanám.
- Bevenné?
- Bevenném.
- Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja?
- Írom.
- Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt. Kedden: kitakarítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki. - Írja csak, írja. Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt - csak őt - beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.
- Már évek óta nem zongorázik.
- De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom és megcsókolom. Pont. Ismeri ezt a zenei kifejezést? Da capo al fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit.
- A csókot is kell?
- Igen.
- Jaj!
- Miért, jaj?
- Mert évek óta nem csókoltam meg.
- Vállalja ezt a hetet így?
- Megkísérlem.
- Isten segítse. Várom.

Nem jött. Hetekig nem jött. De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva: - Mikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta: - De jó vagy mostanában hozzám. - Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat.
Aztán hozzátette: - Adja másnak is oda ezt a receptet!

Gyökössy Endre

Istenre bízom magamat, magamban nem bízhatom, Ő formált s tudja dolgomat, lelkem ezzel bíztatom. E világ szép formája, az Ő keze munkája, mit félek, mondom merészen, Istenem és Atyám lészen.

Mi nem szeretjük a kereszteket. Bocsásd meg Jézusunk, hogy annyiszor próbáljuk letenni azt, amit pedig alázattal kellene elfogadnunk és hordoznunk a "minden javunkra van" törvénye szerint. Kérünk, ne vedd le rólunk azokat a terheket, melyek áldásaidat rejtik. Köszönjük, hogy Te mindent vállaltál értünk, hogy erőt merítsünk értünk való áldozatodból!

SZENTSÉGES SZŰZ MÁRIA

Szentséges Szűz Mária, szép liliomszál.
Ki mindenkor szépen, úgy virágoztál,
Hogy szűz lévén meggyümölcsöztél.
Imádd Jézust értünk, akit te szültél.

Szép liliomszál, szüzek virágja.
Könyörögj érettünk, istennek anyja.
Ó mely ékes vagy Mária, bűnösöknek szószólója.

„Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem. Tudod, ha leülök, vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat.” (Zsolt 139,1–2)

Megfigyelési ügyektől hangos a média. Rejtett kamerák lesnek utcán, áruházban, rendelőben, szállodában, liftben. Szem előtt vagyunk – testi mivoltunkban. Lelkünket nem tudják kifürkészni, de levelezésünket, beszélgetéseinket annál inkább. Micsoda világ ez?! S akkor itt egy ige, amelyből ha kihagynánk az Urat, bizony, nem lenne vigasztaló. Valaki mindent tud rólunk. No de ha ezt a Szentírásban olvassuk, s ha aki figyel ránk, az maga a teremtő Isten? (Kőháti Dóra)

A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság öröme, hanem az a lelki-szellemi megvilágosodás, amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy egy embertársad hisz és megbízik benned. (Ralph Waldo Emerson)


A bűnbocsánat nélkül élő ember hasonlít ahhoz, aki nyugodtan alszik, míg feje felett ég a ház.

„A tanítványok unszolták és kérték Jézust: „Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!” Bement hát, hogy velük maradjon.” (Lk 24,29)

Elmúlt a hét, múlik az életem, és múlik a világ. Minden szombat erre figyelmeztet. Mi maradt abból, ami a héten az enyém volt, s mi abból, amit tettem? Ki marad ebben a változó és mulandó világban? Együtt kérjük tanítvány elődeinkkel: maradj velünk, Urunk! S a sok kérdőjel és bizonytalanság között egy biztos: ő velünk marad. Most igéjében és az úrvacsora kenyerében és borában, egykor pedig majd személyesen, ott, ahova előre ment, helyet (végleges helyet) készíteni nekünk. (Dr. Hafenscher Károly [ifj.])

A tárgyak kényelmet adnak, a pénz nyugalmat, de a Szeretet - ami a legfontosabb a világon - nem veheted meg pénzen…


Add tudnom, amit értem tettél, add értenem, mit elvégeztél, nyisd meg szemem fénylő csodádra:
a Golgotára!

„Adj testvérednek szívesen, és ne essék rosszul az, hogy adsz.” (5Móz 15,10)

Bizony sokszor rosszulesik, ha adunk valamit a másiknak, sőt még az is, ha a másiktól kap valamit testvérünk. Úgy érezzük, nekünk lett kevesebb, mi érdemeltük volna meg. Nem tudunk megszabadulni az önzésünktől, és nem látunk túl beszűkült határainkon. Urunk megadja, hogy ne essék rosszul, sőt talán eljuthatunk vele oda is, hogy örömünk lesz teljesebbé. Ma még adhatsz testvérednek, hogy több és jobb legyen a világ. Talán elfelejtettük: mi is mindent kapunk a mennyei Atyától. (Beke Mátyás)

Az álérték hivalkodik, a valódi érték rejtőzködik.


Az igazság létezik. Csak a hazugságot találják ki.
(Georges Braque)


Azt tudni, amit Isten akar, az egyetlen tudomány. (Pascal)


Istennek nincs szüksége alkotásainkra, de szüksége van szeretetünkre. Egyetlen fegyverünk: hogy tudunk szeretni és szenvedni.

Kis Szent Teréz

„Jézus mondta: »A pokol kapui sem fognak diadalmaskodni egyházamon.«” (Mt 16,18)

Kikre is építette egyházát? Egy félelmében őt megtagadó Péterre. A nagy pillanatban szétfutó, elbújó tanítványi körre. Emberekre, akik emberien reagálnak. Rosszul vizsgáznak adott esetben. Nem ítélkezhetünk felettük, mert nem vagyunk különbek, sőt magunk tudhatjuk igazán, milyen bűnök terhelnek minket, mai követőit. Ma sincs másként: emberek hibázva, dadogva, vétkezve, de hirdetik az evangéliumot, közösséget alkotnak, Istent dicsérik, egyházukat építik a fentről kapott erővel. (Kőháti Dóra)

Könyörtelen harc folyik a világban Krisztus és az Antikrisztus között. A harctér ott van benned és körülötted egyaránt. Gondolataid és tetteid elkerülhetetlenül állást foglalnak. Eldöntötted-e már egyszer és mindenkorra, hogy melyik oldalra állsz teljes erőddel? (Fosdick)



Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat! Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!

Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához! Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni! Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől! Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van! Taníts meg a kis lépések művészetére!

Antoine de Saint-Exupery

A barátság megsokszorozza az örömet, és felezi a bánatot.


A gyerek olyannak látja magát, amilyennek a te szemed tükre mutatja. De ez így van velünk, felnőttekkel is. Ha hazafelé egy pattanásos legényke csodálattal megbámulja a fiatal lánykát, az a hölgy kivirágzik.
Van egy kolléganőm, egy idősebb hölgy, akinek a férje nagyon szépen tud bókolni, minden alkalmat megragad, hogy kedvesen megdicsérje a haját, a ruháját. A kolléganőm ilyenkor mindig azt mondja a férjének: te vén csacsi, hagyd már abba - de tudom, ha abbahagyná, szomorú lenne. Jólesik neki. Legalább tíz évvel megfiatalítja, hogy a férje állandóan udvarol neki.
A meccsen a nagy, benga hokistáknak is jólesik, hogy a lelátón ezren üvöltik: mindent bele, hajrá, fog ez menni! Mindannyiunknak nagy szükségünk van arra, hogy drukkoljanak nekünk, hogy bátorítsanak, biztassanak, lelkesítsenek bennünket. Olyan nehéz volna ezt nap mint nap megadni egymásnak?

Böjte Csaba



A legtöbb ember úgy látja Istent, mint aki precízen számon tartja bűneinket, megköveteli az engedelmességet, a tökéletességet és a hódolatot. Ehhez járul még, hogy hidegnek, irgalmatlannak, tőlünk távolinak látják Őt. Pedig Isten nem ilyen, Ő bűneink ellenére is ragaszkodik hozzánk, neki fontosak vagyunk, akkor is, ha mi ellene fordulunk és hallani sem akarunk róla...

Sokszor helytelenül szeretjük gyermekeinket, azt mondjuk nekik, hogy szeretjük őket, ha engedelmeskednek, ha jól tanulnak, ha rendbe teszik a szobájukat, ha olyan barátokat választanak, akik nekünk is tetszenek... Az így felnőtt ember azt gondolja, hogy a szeretetért meg kell dolgozni, azt ki kell érdemelni. Felgyorsult és teljesítmény-centrikus világban élünk, s úgy hisszük, csak akkor szeretnek, ha nyújtottunk érte valamit…

A tékozló fiú semmi teljesítményt sem volt képes nyújtani. Piszkos, büdös, szakadt ruhában érkezett, rendetlen hajjal, s egy fityingje sem volt. Apja mégis elé szaladt és megcsókolta őt. Mondhatnánk, a bűnvallomással érdemelte ki a szeretetet. Ha jól értjük a Bibliát, az apa naponta nézte az utat sóvárgó szeretettel, amelyen tékozló fia távozott, s ahol remélte feltűnését. Hol volt még akkor a bűnbánat? A fia még a kocsmában mulatott, amikor ő már várva-várta, hogy magához ölelhesse…
A bűnbánatra a fiúnak volt szüksége, mert ez segített neki a helyes látásban. Az apa mindig is, és feltétel nélkül szerette fiát, csak a fiú viszonyult helytelenül atyja szeretetéhez.


A lehetőség utat nyit annak az embernek, aki tudja merre tart.


A szeretet nem ismeri fel önnön mélységét, míg az elválás órája el nem következik.

Victor Hugo

„Amikor Jézus asztalhoz telepedett [az emmausi tanítványokkal], vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és nekik adta. Erre megnyílt a szemük, és felismerték.” (Lk 24,30–31)

Az emmausi úton úgy hittük, mindennek vége van, pedig ő ott lépkedett mellettünk. Azt hittük, egy értetlen idegen sétál mellettünk, akit föl kell világosítanunk, pedig mi voltunk vakok. Azt hittük, hogy már végképp föl kell adni minden reményt, pedig a Megváltó kísért bennünket. Az asztalközösség és a kenyér megtörése megnyitotta a szemünket. Jézus Krisztus az élet kenyere, aki táplál bennünket most és mindenkoron testével és vérével. (Beke Mátyás)

ÉDESANYÁM

Védelmet nyújt hű szíve, karja,
jósága hibám eltakarja.
Tanácsol, táplál, gondoz, szépít
hittel lelkemben oltárt épít.
Ha betegség támadja testem,
imádkozva virraszt mellettem.
Orvoshoz megy, gyógyszert hoz, ápol,
megfeledkezve önmagáról.
Figyelmeztet és tanít jóra,
szent Igére, Krisztusi szóra,
nem fárad el javamat tenni,
boldogságom, üdvöm keresni.
Édesanyám, szeretlek téged,
hálám, hűségem tüze éget...
Sokáig élj, hogy legyen módom
minden jóságod meghálálnom.
Az Úr áldjon, vezessen, védjen,
hogy semmi baj, soha ne érjen.
S kívánom, hogy végső óránk ha üt,
a menyben is legyünk majd együtt.


Ha megértenők Istent, ő nem lenne Isten.

Szent Ágoston


Jézus rettenetesen gyűlölte a bűnt, mert szerette az embereket, kiknek romlására volt a bűn. (Fosdick)

„Kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik.” (Zsid 6,11)

Hullámhegyek és hullámvölgyek. Lelkesedés és lehangoltság. Lendület és megtorpanás. Mindezek állandó kísérői emberi létünknek. A keresztény reménység – a Krisztussal való találkozás és egyre mélyebb, majd kiteljesedő együttlét – olyan hajtómotor, olyan energiaforrás, amely változó hangulatok és állandóan változó körülmények között segít igyekezni a jóra, a krisztusira, a hitből fakadó életre. (Dr. Hafenscher Károly [ifj.])

„Meghallották Erzsébet szomszédai és rokonai, hogy milyen nagy irgalmat tanúsított iránta az Úr, és együtt örültek vele.” (Lk 1,58)

Csoda volt készülőben, amikor Erzsébet várandós lett Keresztelő Jánossal. Ha lettek volna bulvárlapok, talán címlapon hozzák: a meddő s már idős, gyermekre reménytelenül váró asszony végre anya lesz! Öröm és istendicséret fakadt a jámbor emberek szívében, látva, milyen dicsőséges is Isten. S akkor még nem is sejtette senki, hogy csak előfutára ez a csoda a már készülőben lévő, sokkal-sokkal nagyobb csodának… Amikor kis idő múlva majd egy Mária nevű hajadon, Erzsébet rokona tesz látogatást, szintén várandósan. Az üdvözítő Isten csendben, rejtetten, még nem láthatóan és meg nem értetten, de már munkálkodott. Nyissuk ki a szemünket, a szívünket, hogy betöltessen az öröm e nagy irgalom megnyilvánulása felett! (Kőháti Dóra)

Ne olyan gyermekek legyetek csupán, akik az Úrral beszéltek, hanem olyanok is, akikkel az Úr beszél.

Trudel

„Nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)

Ahogyan annak idején Timóteust, úgy a mai bizonyságtevőket is emlékezteti és egyben bátorítja az apostoli szó. Félelemre nem lehet sem közösséget, sem jövőt alapozni. Isten országának építéséhez olyan rendíthetetlen szívű és megfontolt munkásokra van szükség, akik Isten és emberek iránti őszinte és féltő szeretettel végzik feladataikat. Számunkra mindez elérhetetlen, csakis Isten ajándékaként lehet a miénk. (Smidéliusz András)

Nem elég, hogy magunkat óvjuk a kísértésektől, vigyázzunk, hogy másokat se vigyünk bele. (Steinberger)



Nincs sem időd, sem erőd mindenre, állítsd első helyre az elsőrendű dolgokat. (Fosdick)


Olyan játék ez, mint a tenisz: te elütöd a labdát, a másik visszapattintja. Néha elhibázod, néha elhibázza. De újra szerválsz, míg egyre jobban játszod a szeretet játékát. Az a legcsodálatosabb, ha megtalálod azt, akivel egy életen át játszhatod.

Böjte Csaba


Sokan elengedik az élet apró örömeit, miközben a nagy boldogságot várják. (Perl S. Buck)


Szeretni semmi. Ha szeretnek, az már valami. Ha szeretsz és szeretnek, az a minden! (Hamvas Béla)

A düh olyan tolvaj, aki ellopja a szép pillanatokat. (Joan Lunden)


A szeretet nagyobb, mint a bűn, mint a teremtmény gyöngesége és esendősége, erősebb a halálnál; mindig kész arra, hogy fölemeljen, felejtsen, elébe menjen a tékozló fiúnak, hogy megvalósítsa Isten fiainak megnyilvánulását, akik az eljövendő dicsőségre kaptak meghívást. A szeretetnek e megnyilvánulását irgalomnak is nevezzük.

II. János Pál pápa


Aki Isten ítéletét rettegi, az nem fél a világ ítéleteitől.


Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat.


Amikor valaki azt mondja neked, ne tedd, ne az jusson eszedbe, hogy meg akar gátolni valamiben, hanem, hogy szeret és meg akar védeni!


Az igazi nagysághoz vezető út: akarj igen kicsiny maradni! (Spurgeon)


Azt hiszem az első kérdés, amit meg kell válaszolnom magamnak, hogy képes vagyok-e tenni a boldogságért, hogy képes vagyok-e szeretni még. Mert szeretni nehéz. Ha szeretsz, az nem jelenti azt, hogy téged is szeretnek, pedig szeretve lenni jó és még jobb, ha ezt a tudomásunkra is hozzák. Eltelhetnek évek úgy, hogy becsapod az agyad, de attól még nem lesz igaz, amit hiszel. Az első dolog, amit megtanultam, hogy nem az az igazán fontos, hogy mekkorát tud kérdezni az ész, hanem az, hogy milyen nagyot tud felelni a szív. Tud akkorát, hogy saját magad is megdöbbensz rajta.



Bárhogyan is igyekszünk az ünnepeket megfosztani ragyogásuktól, bármennyire is azt halljuk, hogy minden nap egyforma, az ember számára mégis különböznek a napok. Van, akinek a legközönségesebb hétköznap is az ünnepélyesség érzésével telítődik. Vannak tehát napok, amelyek – valamilyen okból – fontosak számunkra.
(Nagy István Attila)


Harc után sohasem nyerhetsz eleget; de ha te engedsz, gyakran többet kapsz, mint amennyit vártál.

„Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.” (1Jn 4,16b)

Olyan sokféleképpen próbáltuk már Istent megragadni, de valahogy minden csak félig igaz, amit róla elmondhattunk. Talán a levél szerzője került a legközelebb Istenhez. Isten szeretet! Nem emberi érzés, amely gyorsan múlik, nem érdekek mentén rendeződő kapcsolat. Jézus Krisztusban nyilvánvalóvá lett ez a szeretet, hogy töredezettségünket, hiányosságainkat kiegészítse, és megtapasztalhassuk az életet a maga teljességében, amelyre Urunk hívott el. Isten szeretet, és ez tarthat meg bennünket, ezt kell átadni napról napra a körülöttünk élőknek. (Beke Mátyás)



„Jézus így szólt a tanítványokhoz: „Keljetek fel, és ne féljetek!” Amikor föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül.” (Mt 17,7–8)

A Mesterükkel tartózkodó tanítványokat Isten felhőből hallatszó hangja miatt fogta el félelem a megdicsőülés hegyén. Péter az imént még sátrakat akart készíteni, mondván: „Uram, jó nekünk itt lennünk”. Most társaival mégis arcra borultak rémületükben. Egyedül Jézus szava és jelenléte képes bátorságot oltani a szívükbe. Csakis általa és benne válhat a szent Isten félelmes jelenléte békét és biztonságot adó fedezékké. (Smidéliusz András)


„Krisztus mondja: „Kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.”” (Jn 16,24)

Micsoda nagyszerű biztatás. A világ, a környezetünk azt mondaná: Ne kérjetek! Urunk biztat: Kérjetek! Mert ő adakozó Úr. Abban leli örömét, hogy nekünk örömöt szerez. Ha kérünk (ez sem mindig magától értetődik), akkor megadja azt, amire az élethez valóban szükségünk van. Mert boldog, ha minket, panaszra hajlamos embereket örülni lát. Sőt ő teljes örömöt kínál! (Dr. Hafenscher Károly [ifj.])



„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál.” (Fil 2,3)

„A jó elnyeri jutalmát” – tartja a mondás. Nagy a kísértés a keresztény ember számára is, hogy jó tettei mögé, köré odaképzelje a neki jogosan járó jutalmat. Nyilvános dicséretet, ajándékot, kinek mi a gyengéje. Emberek vagyunk, hiúsággal, önzéssel, ezért kapunk ilyen tanítást, hogy lássuk, tudjuk: lehet másképp is. A fejezet folytatása: a Krisztus-himnusz! Ha nem saját magunk vagyunk életünk középpontjában, hanem Jézus Krisztus, akkor az említett jutalmak mellékessé válnak. S még a végén ezek, az emberi, gyarló lényünknek jóleső apróságok is megérkezhetnek, mint egy nem várt ajándék… (Kőháti Dóra)

Válságos időben kell megügyelni az embert,
És csak a balsorsban látszik meg, hogy mi valóban,
Mert az igazság ekkor tör csak elő a szívéből,
Ekkor hull le az álarc, s tűnik elő a valóság. (Lucretius)

A mások bűneit megbocsátani gyönyörűség, mert alkalmat ad megtapasztalni, hogy milyen örömet szerez Istennek a mi vétkünk megbocsátása.


Akik Jézust, mint királyt akarják szolgálni, kell hogy az alázatosság szerény ruháját viseljék, nem pedig a fennhéjázó önteltség skarlát díszét. (Spurgeon)

„Amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12,10)

Nem az ige van „fordítva bekötve”, a világ áll a feje tetején. A világ szabályai és szokásjoga alapján nem jövünk rá az élet igazi titkára – amelyről Pál itt beszél. Amikor erős vagyok, magamra hagyatkozom, és mindent én akarok tenni, megoldani. A siker vagy csak rövid távú, vagy egyáltalán kétséges. Amikor erőtlen vagyok, akkor tudok ráhagyatkozni az erős Istenre. Az ő erejével az én életemben is megváltoznak az erőviszonyok… (Dr. Hafenscher Károly [ifj.])

Az Úr legyen előtted, hogy jó utat mutasson neked.
Az Úr legyen melletted, hogy karjaiba zárjon és megvédjen a veszedelmektől.
Az Úr legyen mögötted, hogy oltalmazzon a gonosz cselekvéstől.
Az Úr legyen alattad, hogy felfogjon, ha elesel.
Az Úr legyen tebenned, hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy.
Az Úr legyen körülötted, hogy megvédjen, ha rád rontanak.
Az Úr legyen fölötted, hogy megáldjon.
Így áldjon meg téged a jóságos Isten, ma, holnap és mindenkor.

„Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. Azt mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mer ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”
Lukács evangéliuma 15,11-32


AZ EGYÜTTÉRZŐ ATYA

„Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta […] Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.
[…] az apja kijött és kérlelte […] Azt mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mer ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

Az atya szíve a végtelen vágytól ég, hogy hazavihesse gyermekeit. Az apa mindkét fiát szívébe zárja, azt szeretné, hogy megtapasztalják: ugyanabban az otthonba tartoznak. Felkínálja a szabadságot: elutasíthatják ezt a szeretetet vagy elfogadhatják. Atyaként azt akarja, hogy gyermekei szabadok legyenek, szabadon szerethessenek. Ez a szabadság magában foglalja annak a lehetőségét is, hogy elhagyják otthonukat, egy „idegen országba” távozzanak, és mindent elveszítsenek. Az Atya szíve ismeri mindazt a fájdalmat, mely egy ilyen választásból következik, de szeretete lehetetlenné teszi, hogy ezt megakadályozza. Az isteni szeretetnek pontosan ez a végtelensége az, ami az isteni szenvedés forrása. Arról a mély, belső helyről, ahol a szeretet minden emberi fájdalmat átölel, az Atya kinyújtja kezét gyermekei felé.
Az Atya kinyújtja kezét felém. Nem én választottam Istent, hanem először Isten választott engem. A kérdés tehát nem az, „Hogyan találjam meg Istent?”, hanem „Hogyan hagyjam, hogy Isten megtaláljon engem?”. És nem azt kell kérdeznem, „Hogyan szeressem Istent?”, hanem azt, „Hogyan engedjem, hogy szeressen?”. Lehet furcsán hangzik, de Isten legalább annyira - ha nem jobban - szeretne megtalálni engem, mint én őt. Igen, Istennek ugyanannyira szüksége van rám, mint nekem rá.
Amikor Isten szemén keresztül nézem elveszett lényemet, és meglátom hazatérésem felett érzett örömét, akkor életem gyötrelmei enyhülnek és bizalmam megerősödik. De egyáltalán elhiszem, hogy Isten valóban arra vágyik, hogy velem legyen? A lelki küzdelmem középpontjában gyakran ez áll: küzdelem saját magam visszautasítása, megvetése és utálata ellen. - Önmagam leértékelését sokáig valamiféle erénynek tartottam. Olyan sokat óvtak a büszkeségtől és a hiúságtól, hogy arra jutottam, jó, ha lebecsülöm magam. De mostanra felismertem, hogy az igazi bűn megtagadni Isten irántam érzett eredendő szeretetét, és nem venni tudomást eredendő jóságomról. Mert ha nem tartok igényt erre az eredendő szeretetre és jóságra, akkor elvesztem a kapcsolatot valódi önmagammal.

Isten örvendezik. Nem azért, mert a világ bajai megoldódtak; nem azért, mert minden emberi fájdalom és szenvedés megszűnt, s nem is azért, mert több ezer ember megtért. Nem, Isten azért örül, mert egyik gyermeke, ki elveszett, megkerült.
Ez engem arra szólít, hogy adjam át magam ennek az örömnek. Rejtett öröm ez… Nem kell addig várnom, amíg minden jóra fordul, hanem megünnepelhetek minden kis jelet, ami a mennyek országára utal - ami már nincs messze. Mindez megkívánja, hogy a fényt válasszam akkor is, ha megijeszt a nagy sötétség, hogy az életet válasszam akkor is, mikor jól láthatók a halál erői, és hogy az igazságot válasszam akkor is, amikor hazugság vesz körül.
Olyan sok visszautasítás, fájdalom és sérülés van közöttünk, de ha egyszer azt választjuk, hogy elfogadjuk a szenvedés mögött rejtőző örömöt, az élet ünneppé változik. Isten szeretete erősebb a halálnál, és ő ad nekünk erőt ahhoz, hogy ebben a világban éljünk, miközben már az öröm országába tartozunk. Ez a szentek örömének titka.
Akik megismerték Isten örömét, azok nem tagadják a sötétség létezését, de azt választják, hogy nem élnek benne. Meggyőződésük, hogy a sötétségben világító fényben jobban lehet bízni, mint magában a sötétségben, és hogy kicsinyke kis fény sok sötétséget elűzhet.

Elhívattunk, hogy ugyanazzal az önzetlen, nyílt szeretettel szeressük egymást, mint ahogyan az apa teszi. A tékozló fiú apja nem saját magával van elfoglalva. Hosszú, szenvedéssel teli élete során kihalt belőle a vágy, hogy ellenőrzése alatt tartsa a dolgokat. Csak gyermekeivel törődik, teljes egészében nekik akarja szentelni magát, és mindenét nekik adná.
Van egy meghívás a hazatérésre való meghíváson túl. Ez a meghívás arra szól, hogy az atyává váljak, aki szeretettel fogadja a hazatérőket. Bár én vagyok mindkét fiú, nem az a feladatom, hogy fiú maradjak, hanem hogy atyává váljak.
Valahogy jólesik azt mondani: Ezek a fiúk olyanok, mint én. Azt az érzést kelti, hogy megértenek engem. De milyen érzés azt mondani: „Az apa olyan, mint én”? Akarok olyan lenni, mint az apa? Akarok-e egyszerre lenni az is, akinek megbocsátanak, és az is, aki megbocsát? Nemcsak az, akit szeretettel fogadnak, amikor hazatér, hanem az is, aki fogad? Nemcsak az, akivel együtt éreznek, hanem az is, aki együtt érez?
Az Atyához való visszatérés végső soron Atyává válást jelent. Nem maradhatok örökké gyermek, nem hozhatom fel állandóan Atyámat mentségként az életemre.

Három út van, mely az igazán együttérző atyasághoz vezet: a gyász, a megbocsátás és a nagylelkűség.
A gyász arra kér, hagyjam, hogy a világ bűnei - beleérve a sajátomat is - átszúrják a szívemet, megríkassanak, és sok-sok könnyet ontsak értük. Sok könny nélkül nincs együttérzés. Ha ezek a könnyek nem tudnak a szememből folyni, akkor legalább a szívemből kell feltörniük.
Ez a gyászolás ima. A gyász annak a szívnek az útja, mely látja a világ bűnét, és tudja magáról, hogy ő a szabadság szomorú ára, mely nélkül a szeretet nem virágozhat. Ez a gyász nemcsak azért olyan mély, mert az emberi bűn olyan hatalmas, hanem azért is - s még inkább azért -, mert az isteni szeretet olyan végtelen. Megszámlálhatatlan könnyet kell hullatnom és ezáltal felkészülnöm bensőmben arra, hogy mindenkit fogadjak, akármilyen utat is járt be.

A második út a megbocsátás. A szüntelen megbocsátáson keresztül válhatunk hasonlatossá az Atyához. Isten megbocsátása feltétel nélküli, a szív, melyből jön, nem követel magának semmit, teljesen híján van minden önös érdeknek.
Ezt az isteni megbocsátást kell gyakorolnom mindennapi életem során. Mindez megköveteli tőlem, hogy túllépjek sebzett szívem fájdalmán, mely úgy érzi, bántották, és amely ura akar maradni a helyzetnek, és feltételeket szab annak, aki bocsánatot kér tőlem. A gyász lehetővé teszi, hogy felismerjem azt a végtelen szenvedést, mely az emberek elveszettségéből ered. Igazi szolidaritásra nyitja meg a szívem embertársaim iránt, kiket így újra szívembe fogadhatok.

Az Atyához való hasonlatossághoz vezető harmadik út a nagylelkűség. Semmi sincs, amit az apa magának tartana meg. Mindenét, még önmagát is, odaadja fiainak.
Hogy olyanná váljak, mint az Atya, olyan bőkezűnek kell lennem, mint ő. Éppen úgy, ahogyan az Atya odaadja gyermekeinek önmagát, úgy kell nekem is odaadnom önmagamat testvéreimnek.

Ahhoz, hogy magaménak vallhassam a lelki atyaságot, hagynom kell, hogy a lázadó fiatalabb fiú és a haragos idősebb fiú elfogadja szívemben azt a feltétlen, megbocsátó szeretetet, melyet az Atya kínál nekem, s hogy ott meghalljam a hívást, hogy én magam legyek az otthon, hasonlóan Atyámhoz. Ekkor a bennem élő mindkét fiú, fokozatosan együttérző atyává változhat.

Egy hazatalálás története

Egy nemzet nagysága azzal mérhető, ahogyan az állataival bánik. (Mahatma Gandhi)


Ha ámulva bámulod a csillagos eget, jusson eszedbe egy szép gondolat: Aki megalkotott csillag-ezreket, Fiával üzente: fiává fogad.


Ha két ember egyazon véleményen van, a sárga földet is arannyá változtathatják. (kínai közmondás)

Három ember meghal, és felmennek a Mennybe. Be is akarnak menni, de a kapuban egy ember megállította őket.
- Ki vagy te? - kérdezi a kapuban álló az első embert.
- Én egy híres evangélista vagyok, sok könyvet írtam, még televíziós szolgálatom is volt, és általam sok millió ember ismerte meg az Úr Jézust.
- Na, ez mind szép és jó, de mondd csak, ismered az Úr Jézust?
- Persze hogy ismerem, hiszen mint már mondtam, én egy híres evangélista vagyok!

- Na és te kivagy? - kérdezte a második embertől.
- Én híres lelkipásztor vagyok, egész megagyülekezeteket pásztoroltam a Földön, az istentiszteleteinket is sok millió ember nézte különféle televíziós csatornákon.
- Na, ez valóban csodálatos! De mondd csak, ismered az Úr Jézust?
- Persze, hogy ismerem, hiszen én híres lelkipásztor vagyok!

- Na és te ki vagy? - kérdezte a harmadik embert.
- Amint azt magad is látod, én egy egyszerű öreg ember vagyok. Az életem gyorsan elmúlt, és ez idő alatt nem is tudtam semmi maradandót alkotni. Nem lettem híres prédikátor, sem gazdag, hanem egy kis házikóban éltem hosszú éveken át. Sokat imádkoztam, és azon igyekeztem, hogy hűséges maradhassak az én Istenemhez.
- Na és ismered az Úr Jézust?
- Igen, Uram, ismerlek Téged.

Tanulság? Nem elég beszélni Jézusról, ismerni is szükséges őt!

„Istenem! Hívlak nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni.” (Zsolt 22,3)

Szeretném, ha meghallanál, ha figyelnél rám. Sok olyan megpróbáltatás jutott osztályrészemül, amellyel nem bírok megküzdeni saját erőmből. Szeretnék igazi csendességet, amelyet csak te adhatsz meg nekem könnyek és fájdalmak, de nevetés és öröm közepette is. Adj igazi elcsendesedést, hogy érezzem irgalmadat és kegyelmedet! (Beke Mátyás)

Keveset tégy, de azt jól.

Assisi Szent Ferenc

„Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus.” (1Tim 2,5)

Üdvösség és igazság nincsen Isten nélkül. Az út Istenhez azonban nem volt mindig oly egyszerű. A Szentek Szentjébe vagy a mennybe, Isten dicsőséges színe elé hogyan is járulhatott volna élő, „hétköznapi” ember?! Számunkra természetes az a bensőséges kapcsolat, amely Jézus által lehetséges az Atyához. Mindig és mindennel megkereshetjük őt. S még ennél több is történt. Közbenjárónk nem „csak” kapcsolat, összeköttetés: ő szót emel értünk, a mi védelmünkben, minket, jóságára méltatlanokat mentő szeretetével képvisel Istennél, kiáll helyettünk, büntetésünket elhordozza. (Kőháti Dóra)

Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel.

„Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.” (Róm 12,21)

Sorsdöntő küzdelem részese vagyok. Az ellenfél nem a másik ember, nem a sorsom, nem a környezetem, hanem a többnyire belülről támadó „rossz”, mely „rám vágyódik” (1Móz 4,7), és azt akarja elhitetni velem, hogy ebből nekem csak előnyöm származik. A sérelmet elégtétellel, a bántást bosszúval rendezheted – súgja hamis hangján. Pál ezzel szemben hittel vallja: a rossznak véget vetni csakis a jó fegyverével lehet. (Smidéliusz András)

Soha sincsen nagyobb szükségünk mély, komoly, erőteljes lelkiéletre, mint éppen olyankor, amikor minden jól megy. (Fosdick)


Sok ateista szeretne hívő lenni, de egyetlen hívő sem szeretne ateista lenni.



Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet.
Az Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül. Szeretteim, ha az Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.
Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk. Abból tudjuk, hogy benne élünk, ő meg bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk.
Szent János I. levele 4.7-13