2023. augusztus 12., szombat

A düh olyan tolvaj, aki ellopja a szép pillanatokat. (Joan Lunden)


A szeretet nagyobb, mint a bűn, mint a teremtmény gyöngesége és esendősége, erősebb a halálnál; mindig kész arra, hogy fölemeljen, felejtsen, elébe menjen a tékozló fiúnak, hogy megvalósítsa Isten fiainak megnyilvánulását, akik az eljövendő dicsőségre kaptak meghívást. A szeretetnek e megnyilvánulását irgalomnak is nevezzük.

II. János Pál pápa


Aki Isten ítéletét rettegi, az nem fél a világ ítéleteitől.


Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat.


Amikor valaki azt mondja neked, ne tedd, ne az jusson eszedbe, hogy meg akar gátolni valamiben, hanem, hogy szeret és meg akar védeni!


Az igazi nagysághoz vezető út: akarj igen kicsiny maradni! (Spurgeon)


Azt hiszem az első kérdés, amit meg kell válaszolnom magamnak, hogy képes vagyok-e tenni a boldogságért, hogy képes vagyok-e szeretni még. Mert szeretni nehéz. Ha szeretsz, az nem jelenti azt, hogy téged is szeretnek, pedig szeretve lenni jó és még jobb, ha ezt a tudomásunkra is hozzák. Eltelhetnek évek úgy, hogy becsapod az agyad, de attól még nem lesz igaz, amit hiszel. Az első dolog, amit megtanultam, hogy nem az az igazán fontos, hogy mekkorát tud kérdezni az ész, hanem az, hogy milyen nagyot tud felelni a szív. Tud akkorát, hogy saját magad is megdöbbensz rajta.



Bárhogyan is igyekszünk az ünnepeket megfosztani ragyogásuktól, bármennyire is azt halljuk, hogy minden nap egyforma, az ember számára mégis különböznek a napok. Van, akinek a legközönségesebb hétköznap is az ünnepélyesség érzésével telítődik. Vannak tehát napok, amelyek – valamilyen okból – fontosak számunkra.
(Nagy István Attila)


Harc után sohasem nyerhetsz eleget; de ha te engedsz, gyakran többet kapsz, mint amennyit vártál.


„Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.” (1Jn 4,16b)

Olyan sokféleképpen próbáltuk már Istent megragadni, de valahogy minden csak félig igaz, amit róla elmondhattunk. Talán a levél szerzője került a legközelebb Istenhez. Isten szeretet! Nem emberi érzés, amely gyorsan múlik, nem érdekek mentén rendeződő kapcsolat. Jézus Krisztusban nyilvánvalóvá lett ez a szeretet, hogy töredezettségünket, hiányosságainkat kiegészítse, és megtapasztalhassuk az életet a maga teljességében, amelyre Urunk hívott el. Isten szeretet, és ez tarthat meg bennünket, ezt kell átadni napról napra a körülöttünk élőknek.
(Beke Mátyás)



„Jézus így szólt a tanítványokhoz: „Keljetek fel, és ne féljetek!” Amikor föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül.” (Mt 17,7–8)

A Mesterükkel tartózkodó tanítványokat Isten felhőből hallatszó hangja miatt fogta el félelem a megdicsőülés hegyén. Péter az imént még sátrakat akart készíteni, mondván: „Uram, jó nekünk itt lennünk”. Most társaival mégis arcra borultak rémületükben. Egyedül Jézus szava és jelenléte képes bátorságot oltani a szívükbe. Csakis általa és benne válhat a szent Isten félelmes jelenléte békét és biztonságot adó fedezékké.
(Smidéliusz András)


„Krisztus mondja: „Kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.”” (Jn 16,24)

Micsoda nagyszerű biztatás. A világ, a környezetünk azt mondaná: Ne kérjetek! Urunk biztat: Kérjetek! Mert ő adakozó Úr. Abban leli örömét, hogy nekünk örömöt szerez. Ha kérünk (ez sem mindig magától értetődik), akkor megadja azt, amire az élethez valóban szükségünk van. Mert boldog, ha minket, panaszra hajlamos embereket örülni lát. Sőt ő teljes örömöt kínál!
(Dr. Hafenscher Károly [ifj.])



„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál.” (Fil 2,3)

„A jó elnyeri jutalmát” – tartja a mondás. Nagy a kísértés a keresztény ember számára is, hogy jó tettei mögé, köré odaképzelje a neki jogosan járó jutalmat. Nyilvános dicséretet, ajándékot, kinek mi a gyengéje. Emberek vagyunk, hiúsággal, önzéssel, ezért kapunk ilyen tanítást, hogy lássuk, tudjuk: lehet másképp is. A fejezet folytatása: a Krisztus-himnusz! Ha nem saját magunk vagyunk életünk középpontjában, hanem Jézus Krisztus, akkor az említett jutalmak mellékessé válnak. S még a végén ezek, az emberi, gyarló lényünknek jóleső apróságok is megérkezhetnek, mint egy nem várt ajándék…
(Kőháti Dóra)




Válságos időben kell megügyelni az embert,
És csak a balsorsban látszik meg, hogy mi valóban,
Mert az igazság ekkor tör csak elő a szívéből,
Ekkor hull le az álarc, s tűnik elő a valóság. (Lucretius)

Nincsenek megjegyzések: