A templom a közösség építésének a legfontosabb helye. (Bagdy Emőke)


A türelem keserű, de gyümölcse édes.


Célom: a dolgokon én legyek az úr, s ne rajtam a dolgok. (Horatius)


Egy ember szeretetének irántunk való nagyságát azon mérhetjük le, hogy mennyi szenvedést hajlandó értünk vállalni.


Én, a mindenható Isten, a te segítőtársad akarok lenni.


Igazodj énhozzám, és akkor szabad leszel. (Ernst Lange)


Ha szeretetednek tüze kialvóban van,
emeld fel tekintetedet a legszeretettebbre és legtökéletesebbre,
akire nem nézhetsz anélkül,
hogy Őt mindenekfelett ne szeresd.

„Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” (Fil 2,13)

Az akarat több, mint egy döntés, több, mint érzelem. Az akarat teremt, fenntart, hajtóereje a cselekvésnek, építésnek: célja van. Az akarat átformál. Isten akarata, nem kénye-kedve szerint alakítja a már jót, tetszésének megfelelőt. Ahhoz, hogy az én akaratom belesimuljon az istenibe, fel kell ismernem, hogy minden törekvésem a jóra egyedül tőle származik, és felé vezet. Olykor az a szándékom, hogy Isten akaratát én magam átformáljam. Ez azonban az önérdek, kényelmesség, passzivitás és az elbizakodottság útja. Az én vágyam ez, nem az övé! (Benkóczy Péter)

KARÁCSONY FELÉ

Szép Tündérország támad föl szívemben,
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Iyenkor decemberben.

Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra régi szeretetben,
Iyenkor decemberben.

És valahol csak kétkedő beszédet hallok,
Szomorúan nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Juhász Gyula

Krisztus ragyogó világosság. Aki azt mondja, hogy a világosságban van – abban nem szabad megmaradni sötét indulatoknak. Csak egy érzés van, amely elbírja a világosságot: a szeretet. (Viktor János)

„Mária mondta: „Rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék.”” (Lk 1,48)

Talán mondhatjuk a boldogságos Szűz Máriát az első kereszténynek, hisz ő volt az első, aki igent mondott Jézus Krisztusra, mikor méhébe és szívébe fogadta őt. Mária boldogsága azonban, bár első, mégsem egyszeri és egyedi: bármelyikünk részesedhet belőle, hiszen Krisztus a mi szívünkben is meg akar születni. Így készüljünk a közelgő karácsonyra! Hiszen ahogy Angelus Silesius mondja: „Krisztus ezerszer megszülethet Betlehemben, örökre elvesztél, ha tebenned nem!” (László Virgil)

„Más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.” (1Kor 3,11)

Korinthusban viszály tört ki: egyesek Pálhoz húztak, mások Apollóshoz, és megosztottá vált a közösség. Pál ezért egyértelműen fogalmaz: nem az igehirdető a fontos, hanem Krisztus. A veszély ma is valós lehet: előfordulhat, hogy elsősorban lelkészhez, ifivezetőhöz, lelki munkáshoz, azaz emberhez kötődünk, s nem az Úr Jézushoz. Ha elveszítjük ezt a valakit, vagy csalódunk benne, akkor könnyen összeomolhat minden, és úgy eltűnünk a gyülekezetből, hogy nyomunk sem marad. A kérdés, amelyet ma az ige elénk hoz, az alapjainkig ás le: ugye, ott Jézus Krisztus van? (Hulej Enikő)

Mennél nagyobb kincsünk van a mennyben, annál nagyobb befolyásunk van a földön.

Nagy tanácskozás folyt a mennyországban. Valamennyi fehérszárnyas angyal együtt volt. A Jó Isten így szólt hozzájuk:
- A pokol leggonoszabb ördögét kell megmenteni. Ki vállalkozik rá közületek? A kis angyalok szolgálatkészen így feleltek:
- Én is! Én is! Én is! – Csakhogy nem olyan egyszerű a dolog – folytatta a jó Isten – Aki vállalkozik, és nem képes megjavítani az ördögöt, annak vele együtt a pokolba kell süllyednie. – Erre azonnal visszahúzódtak az angyalok.
- Azt már nem – kiáltották. – Ilyen nagy dologra nem vállalkozunk.
- Senki sincsen közületek, aki mégis meg merné próbálni? – kérdezte az Isten.
Ekkor előlépett egy selymes fürtű, liliomfehér ruhába öltözött szépséges kis angyalka és így szólt: – Én vállalom!
A jó Isten szeretettel megsimogatta és csak annyit mondott: – Menj hát!
A pokol leggonoszabb ördöge éppen egy fiúval verekedett. Úgy tépázta szegény gyereket, hogy az keservesen sírt-rítt. Az angyalka, aki épp akkor szállt le a mennyországból, oda állt a fiú elé, hogy megvédje őt. Nosza, több sem kellett az ördögnek. Haragosan rákiáltott: – Elmenj innét, mert mindjárt rád kerül a sor!
- Üss inkább engem, csak ezt a szegény fiút ne bántsd.
- Azt éppen megkaphatod – felelte az ördög. Elengedte a fiút, és az angyalt kezdte ütlegelni. Mikor látta, hogy hagyja magát, türelmetlenül rászólt: – Ugyan miért nem sírsz már, talán bizony nem érzed eléggé?
- Azért nem sírok, mert nem akarom, hogy a jó Isten meghallja a sírásomat, és téged megbüntessen. – felelte az angyal. Az ördög erre elengedte és nem verte tovább.
Nagy csoport fiút pillantottak meg, akik a mezőn játszadoztak.
- Meglásd milyen ijedten fognak szétrebbenni. – mondta az ördög és köveket hajigált feléjük. Az angyal erre eléje állt, úgy hogy a kövek mind őt érték el. Egészen véres lett a ruhája.
- De buta vagy – bosszankodott az ördög. – talán bizony nem fájnak neked az ütések? Miért nem engeded, hogy őket érjék a kövek?
- Én azért vagyok itt, hogy mindenkinek a fájdalmát átvegyem – felelte szelíden az angyal. Az ördög erre fölhagyott a kődobálással. Csakhogy most egy szépséges rózsatövet pillantott meg, hát neki akart esni, hogy letépje az épp hasadni készülő bimbócskát. Az angyal megint eléje állt.
- Inkább a szárnyaimat tépd ki – könyörgött neki.
- Hogyan röpülsz akkor vissza a mennyországba?
A kis angyalka bánatosan nézett reá.
- Ha te nem javulsz meg, nekem nincsen helyem többé a mennyországban. Ez esetben én is a pokolba kerülök veled.
A gonosz ördög nevetett. – Gyere, csak gyere!
És magával vonszolta. Egyszerre óriási szélvihar támadt. A fák, bokrok csakúgy hajladoztak. Villámlás, mennydörgés rázta meg az eget. Zuhogott az eső. Az angyal a testével védte meg az ördögöt az eső elől. Az ördög csodálkozott ezen.
- Miét nem véded inkább önmagadat? Hiszen rossz voltam hozzád, ütöttelek és köveket hajigáltam feléd.
- Nekem az a hivatásom, hogy jó legyek, mindent eltűrjek és megbocsássak. – felelt az angyal.
Az ördög szégyenkezve kullogott mellette. Így értek egyre közelebb a pokol felé. Nagy piros lángnyelvek csaptak feléjük. Az ördög egyszerre felkiáltott: – Forduljunk vissza. Nem akarom, hogy te is ide kerülj a gonoszok közé. De már késő volt. Egész csoport ördög tartott feléjük. Körülfogták az angyalt és meg akarták cibálni fehér szárnyait. De az ördög, aki vele volt, nem engedte őt bántani. A többi persze nevetett.
- Eredj, hajíts köveket a játszadozó fiúk közé, mert neked az a hivatásod, hogy rossz légy! – mondták neki.
- Nem megyek! – felelte az ördög – Soha többé nem bántom őket.
- Tépd le a rózsák hasadó bimbócskáit! – küldték a többiek.
- A rózsatövet sem bántom soha többé! – válaszolta az ördög és nem tágított az angyal mellől.
Erre valamennyi ördög neki esett az angyalnak és ütötték, verték. De az ördög eléje állt úgy, hogy őt érjék az ütések. Már csupa vér volt a ruhája és a vér lemosta róla a fekete színt. Mikor a gonosz ördögök ezt látták, ijedten futottak vissza a pokolba. S alighogy odaértek, hatalmas robaj, dübörgés hallatszott és a pokol valamennyi ördögével együtt eltűnt. Az angyalka pedig nagy diadallal vitte magával a legrosszabb ördögöt, akit ő váltott meg és fölszállt vele a mennyországba.

„Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát.” (Mt 10,30–31)

Ha rácsodálkozunk teremtett világunk időbeli és térbeli szédítő távlataira, az éppúgy önmagunk jelentéktelenségének, kiszolgáltatottságának és sebezhetőségének érzését idézheti elő bennünk, mint az embervilág számos esetben megnyilvánuló erőszakossága. Urunk ma arról biztosít minket, hogy a mennyei Atyának gondja van a legkisebbekre, a leggyengébbekre és a legapróbb részletekre is. Gondviselő szeretete képes elűzni minden félelmünket. (Smidéliusz András)

Nem az idők jelei magyarázzák az Igét, hanem az Ige az idők jeleit.


Szeressük embertársunkat, vagy azért mert jó, vagy azért, hogy jó legyen.
Augustinus

„Tudom, hogy az én megváltóm él…” (Jób 19,25)

Mai igénk így folytatódik: „…és utoljára megáll a por fölött…” Károli nem tudott ellenállni a hitvallás vágyának; „porom felett megáll” – írja. Az Élő megáll a por felett, aki én vagyok. Jézustól már azt is tudjuk, hogy ez a megállás nem a bírói ítélet magasából vizsgálja halandó életünket, hanem tele van szánalommal, könnyel és együttérzéssel. A naini ifjúnál szánakozik, Lázár sírjánál sír. Az Élő megáll a por felett, aki én vagyok. Én az ő pora vagyok. Ezért tudom, hogy nem fúj el a szél, bármily gonosz legyen is. (Koczor Tamás)

A bölcs az áldásait számlálja, a bolond a problémáit. (Ismeretlen szerző)


A pénzen mindig annak a képe látható, aki azt vereti, és az, akinek a tulajdona. Ha Jézuséi vagyunk, akkor az Ő képét kell viselnünk, különben hamis pénz vagyunk. (Trudel D.)


Az imádság olyan, mint Mózes felemelt karja, mely az amálekitákban nagyobb kárt tett, mint Józsué kardja. (Spurgeon)

„Ezt mondja a Szent, az Igaz: Eljövök hamar: tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat.” (Jel 3,7.11)

Kitüntetett helyzetben vagyok, mert Isten hittel ajándékozott meg. Az élet gáncsvetői mindent megtesznek, hogy szeretetem, béketűrésem, reménységem, hitem elveszítsem: kifosztott legyek. A célt úgy érik el, hogy én azt észre sem veszem. Egyszer csak nincs! De a biztató szó mindent felülírva, mindenen áthatolva jön: „Jövök! Tarts ki, és őrizd meg, amit már megkaptál. Ez még a tied! Ne engedd, hogy bárki is elvegye. Tőlem kaptad! Tőlem kapod!” (Benkóczy Péter)

Hit által élni azt jelenti, hogy nem az eszemre hallgatok, nem is a szívemre, hanem arra az Istenre, aki engem vezetni akar.


Isten az imádság által meg tudja szabadítani az elnehezült szívű embert a lélek ólomterheitől. Az imádság az, ami fel tudja szítani az Istenbe vetett bizalmat és az iránta való szeretetet.
Amikor a házasok várják a születendő kisbabát, amikor szülők virrasztanak beteg gyermekük fölött, amikor erejükön fölül dolgoznak a családért – ezt szeretetből teszik. Amikor imádkozom, azt is hasonló átadottsággal tegyem, s akkor majd újraéled bennem a lélek.

„Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt.” (Zsolt 130,6)

Vajon – életünk és személyiségünk külső, felületi mázát lehántva – mi lakozik lelkünk mélyén, vágyaink gyökerénél? Bármire vágyunk vagy törekszünk is e földi létben, még ha elérjük vagy kielégítjük is, mindig valami új és újabb hiányérzet fog föllépni szívünkben. Végső soron az Isten iránti, az igazi teljesség iránti elementáris sóvárgásunk a gyökere mindennek. Ha ő maradéktalanul betölt majd minket, akkor már nem vágyunk semmire, hisz benne a teljesség is a miénk lesz. Addig pedig lelkünk várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt! (László Virgil)

Mi belőled élünk, Istenem. Abból, amit adsz, abból, amit szólsz, abból, amit teszel, abból, hogy szeretsz. (Lothar Zenetti)


Noé hitben építette meg a bárkát. “Hit által kapott kijelentést Noé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók.” (Zsid. 11,7) Hogyan hitte, hogy azok a dolgok, amelyek azelőtt még nem történtek meg, meg fognak történni? Mert hallotta Istent. Noé hallotta Istent.
És te hogyan teheted ezt? Azt mondod: “Bízni akarok Istenben, de nem hallom Őt.” Ahhoz, hogy halld Istent, közelebb kell kerülnöd hozzá. Nem fogod hallani Istent, ha közben be van kapcsolva a TV. Nem hallod őt, ha az iPod-odat hallgatod éppen. Nem hallod Istent akkor sem, ha közben a rádiót is hallgatod. Nem hallod Istent, amikor az agyad ezer figyelemelterelő dologgal van tele. Egyedül kell lenned, csöndben az Úrral. A Biblia azt mondja, “Légy csöndben és várj az Úrra.” Ez azt jelenti, hogy ülj le és hallgass el. Így fogsz közel kerülni az Úrhoz és hallani őt. Le kell ülnöd csöndben, egyedül a Bibliáddal és azt mondani: “Istenem, van-e valami, amit mondani akarsz nekem?” Ezután olvasd az Isten igéjét és beszélj neki arról, ami a szívedben van. Hallani fogod Istent, ha közelebb kerülsz hozzá.

„Odament Jézushoz egy leprás, aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá: „Ha akarod, meg tudsz tisztítani.”” (Mk 1,40)

A mi akaratunk igen szűk határok közé van szorítva, gyakran képtelen arra, hogy tetteink mozgatórugója legyen. Az emberi akarat mindig alávetett: vágyak, ügyek, hatalmak szolgálója, s többnyire mégis függetlenségre, önrendelkezésre törekszik. Jézus akarata szabad, ám ő azt páratlan módon mégis önként, mindenben engedelmes Fiúként rendeli alá Atyja akaratának. A történet folytatásából tudjuk: Jézus akarta, hogy ez a leprás meggyógyuljon betegségéből – az ő Isten rendelkezésére bocsátott akarata előtt pedig nincsen akadály. (Smidéliusz András)

Szemed Istenen legyen ne az embereken. Ez az isteni élet vezérgondolata.

„Uralma tengertől tengerig ér, és a folyamtól a föld végéig.” (Zak 9,10c)

Krisztusra várunk, aki igazságban és békében uralkodik. Uralkodó – aki szolgálni jött közénk, beteget gyógyítani, elesettet felemelni, sírót vigasztalni, elveszettet megkeresni és legvégül életét áldozni. Királyunk érkezik hozzánk, aki igaz és diadalmas (Zak 9,9). Várva várt királyunk érkezésére való adventi készülődésünk legyen őhozzá méltó: komoly, bensőséges, őszinte, tiszta, átszellemült. (Kőháti Dóra)

Uram, segíts, hogy életem egyetlen pillanatában se éljek többé magamnak!

Volt egyszer egy Timmy nevű fiú. Közeledett a karácsony, és Timmy úgy érezte, hogy a világon mindennél jobban szeretne egy biciklit. Ezért úgy határozott, hogy levelet ír Istennek. „Kedves Isten!” – írta. – „Ha hozol nekem biciklit karácsonyra, megígérem, hogy egy egész évig jó leszek. Szeretettel: Timmy.” Azonban a levélre nézve, úgy gondolta, hogy túl nehéz lesz betartania az üzlet rá eső részét, széttépte, és írt egy másik levelet Istennek, amiben megírta, hogy „Kedves Isten! Ha hozol nekem biciklit karácsonyra, fél évig jó leszek.” De ez a levél sem tetszett neki. Ezért még egyet írt: „Kedves Isten! Ha hozol nekem biciklit karácsonyra, megígérem, hogy három hónapig minden nap elmosogatok. Szeretettel: Timmy.” De még ezt is túl soknak találta. Így aztán Timmy feladta a levélírást, és más úton próbált biciklit szerezni.
A következő vasárnap, mint mindig, Timmyt elvitték a szülei a templomba. Ahogy beléptek, Timmy meglátott egy szép kis Szűz Mária szobrot a mellékoltáron. Ezelőtt is sokszor látta már ezt a szobrot. Azonban most különösen megérintette őt.
A mise végén Timmy azt kérte a szüleitől, hogy hadd maradjon még egy kicsit, majd hazamegy egyedül. Ugyanabban az utcában laktak, a hol a templom volt, ezért a szülei beleegyeztek. Amikor mindenki kiment a templomból, Timmy előrement a szobrocskához. Szűz Mária előtt elmosolyodott, aztán körülnézett, hogy meggyőződjön róla, hogy senki sincs már a templomban, majd levette a szobrot. Hazavitte, és eldugta a szobájában az ágya alá. Ekkor Timmy újabb levelet írt Istennek: „Kedves Jézus! Nálam van az anyukád. Hozz nekem biciklit! Szerintem nem lenn túl jó a karácsonyod az anyukád nélkül! Szeretettel: Timmy.”

Ilyen a kapcsolatod Istennel? Mindig alkudozni próbálsz vele, vagy megpróbálod megzsarolni? Pedig Jézus a barátod akar lenni!

A pecsét… Belenyomva puha agyagtáblába hitelesítésül, aláírásként szolgált. Akiket a szeretet a sírig összefűz, lelki arcuk így vésődik a másik arcra. Az ilyen szeretet erős, mint a halál, nem vehet erőt rajta semmi. Jézus Krisztusban a házastársak az élet, az üdvösség kegyelmében is örököstársak. (Szabó Andor)


A világ a békét, az ember a boldogságot Isten irgalmasságába fogja megtalálni.
II. János Pál


Ebben az életben sok tövisünk van, a másikban rózsából lesz sok.
Éljünk úgy, amint majd halálunk óráján kívánnánk, hogy életünk legyen.
Augustinus


Gyakran a megszokott, a hétköznapi, az anyagi dolgok kötnek össze a természetfelettivel.


Gyökér szeretnék lenni, légy a tő.
Az ág lennék, alkosd leveleit.
A rózsa legyek, illatként övezd.
Jóllakva egymásban örökre így,
míg minden vágyunk s rostunk egyező,
legyünk egyetlen roppant köszönet.
Christian Morgenstern


Ha csak akkor volnék Krisztusé, amikor érzem, akkor ritkán volnék az Övé.

„Ha vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus.” (1Jn 2,1)

A küszöbönálló karácsony csodálatos eseményről üzen: annak az Igaznak a világra jöttéről, aki a bűneinek ügyét rendezni képtelen ember pártfogója, szabadítója. Ezzel a Krisztussal szeretné megismertetni mindenkori olvasóit a levélíró. Jézus ismeretének ugyanakkor olyan látható következménye is van az ember életében, mint az ő parancsolatainak megtartása. (Smidéliusz András)

„Jézus megérintette a tanítványokat, és így szólt hozzájuk: „Keljetek fel, és ne féljetek!”” (Mt 17,7)

Jézus érintése felráz szendergésünkből. Felállít és útra indít, mindezt pedig az ismeretlentől vagy bármitől való félelem nélkül. Legalábbis ő ezzel biztat minket. A Krisztus-követés útja a szeretet útja. A szeretet pedig kiűzi a félelmet. Napi elcsendesedésünkkor, amikor Isten a belső szobánkban hozzánk lép, fürödjünk meg éltető szeretetében, és akkor bennünk is növekedni kezd ő maga, aki a szeretet, elűzve lelkünk baljós árnyait és félelmeit. (László Virgil)

Könnyebb hűségesen munkálkodni, mint hűségesen imádkozni.

„Krisztus mondja: »Az én Atyám házában sok hajlék van.«” (Jn 14,2a)

Adventi élmény: az otthon melege, fénye, illata, csendje, harmóniája, a család közössége. A házban, amely az otthonunk. Ahol minden, ami csak van, örökkévaló és biztos, ahol helyünk van, ahol szeretet vesz körül. Jézus azt ígérte, hogy helyet készít, s ahol ő van, mi is ott lehetünk vele. Krisztusra várunk, mert ő hozza el nekünk a meghittséget, az atyai házba csak általa találunk haza. (Kőháti Dóra)

Krisztus tanítása valóban időtálló. Minden korban időszerű, amelyben felfedezhetjük a követendő igazságot. Olyan korban élünk, amikor nem kerülhetjük meg a döntést. Olyan korban élünk, amikor nem elegendő szóbeli hitvallásunk, hanem cselekedeteinkkel is tanúskodnunk kell arról, hogy kire építjük életünket. Olyan korban élünk, amikor meg kell mutatnunk, hogy a hit nem érzés vagy érzelem, hanem cselekedetekben megnyilvánuló meggyőződés. Hiába állítanánk szavainkkal, hogy hiszünk Istenben és szívünk telve van az iránta érzett szeretettel, ha mindez nem mutatkozik meg a hit szerinti életben és a szeretetből fakadó jócselekedetekben.
Horváth István Sándor


Minél önzetlenebbek vagyunk a szolgálatban, annál ragyogóbb és érzékelhetőbb lesz abban Krisztus.


Nem a keresztyének követik a jeleket, hanem a jelek követik a keresztyéneket.


Nem az a kedvesség, ha megtesszük, amit felebarátunk kér, hanem az, ha örömünket leljük abban, ami másoknak kedvére való; a többi csak leereszkedés. (Joseph Jonbert)

„Örüljön az ég, örvendjen a föld, és mondják el a népeknek, hogy uralkodik az Úr!” (1Krón 16,31)

Az öröm kiboltosul, az öröm talajra talál, az öröm meggyökerezik az emberi szívben. Nem ember alkotása: Isten mozgósít, ő adja a közeget, az energiát, amelyből erőt lehet nyerni. Ahol öröm van, ott ünnep van. Olyan alkalom ez, amelyet magányosan, kis körben nehéz megélni, átélni. Erre az ünnepre ad át meghívót a „krónikás”. Az ünnep meghívottai értik meg, fogják fel hitükkel, hogy Isten hatalma érvényesül mindenhol, mindenekfelett. De nem kényúr ő, hanem féltőn szerető, gazdagon ajándékozó családfő: Atya, aki együtt örül teremtményeivel. (Benkóczy Péter)

A haszontalan szolga ahelyett, hogy magát okolná, a munkahelyét ócsárolja.


A kérés és a hálaadás olyan, mint a frigyláda két kérubja: a kettőt nem szabad egymástól elválasztani. (Spurgeon)


Aki valamit nem akar meglátni, annak nem segít a fény, sem a szemüveg.


Csak a kereszt fájába kapaszkodva vergődhetünk át az emberi szokások áradó dagályán.
Szent Ágoston


Istenen kívül minden bőség csak szűkölködés nekem.
(Anselmus)

„Jézus így szólt: »Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott.«” (Lk 6,47–48)

Adventi feladat, hogy számba vegyük, meddig jutottunk, hol tartunk, mit építettünk, mit romboltunk. Magunkban, másban. Lehet-e újrakezdeni? Hol rontottuk el? Már az alapozásnál? Még időben megjavítható: ha most hozzá megyünk, Krisztus szól, s igéje alap, igazság, kőszikla, bizonyosság. Advent: idő adatik, hogy halljunk, cselekedjünk, mélyre hatolva szilárdan alapozzunk. (Kőháti Dóra)

Megköszönök és megáldok minden sebet, amit kaptam; megkövetek mindenkit, akit megbántottam, és derült szívvel elmegyek az én hű és örök Gazdám békességébe. (Ravasz László)

„Mert ha vannak is úgynevezett istenek, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala.” (1Kor 8,5–6)

Levelének éppen előző mondatában szögezi le világosan Pál apostol, hogy „Isten nincs más, csak egy”. Jól tudja azonban azt is, hogy léteznek ebben a világban olyan hatalmak, amelyek könnyen bálványává válhatnak a megalapozatlan hitű, életét a bizonytalanra építő embernek. Ezért fontos felismerni: létünk és sorsunk a világot teremtő és fenntartó Istennek és az egyetlen Úrnak, Jézus Krisztusnak van alávetve. (Smidéliusz András)

Nem az a kérdés, hogy jobb vagyok-e, mint mások, hanem, hogy jobbá leszek-e, mint vagyok. (Viktor János)

„Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!” (Ézs 66,10)

Az együtt érző szív képes a szomorúságban és örömben is együtt lenni a másikkal. Együtt dobbannak, együtt mozdulnak, egy az irány. Az örömre buzdításra nehezen mozdulunk. Főleg, ha nem értjük, miről van szó, mi ad rá okot. Vigadni pedig kifejezetten csak önfeledten lehet, a kontrollt Isten kezébe téve, akiért, akivel jól érezzük magunkat, aki miatt ünneppé válik mindaz, amit megélünk. Jeruzsálem több a nagy szent városnál, Isten tulajdona, amely az ő dicsőségét ünnepli és hirdeti. A „béke városa”, ahol és ahonnan Jézus feltámadásakor a halálon túlmutatva az „Élet” ragyogott fel. (Benkóczy Péter)

Semmit nem lehet megtanítani egy embernek.
Csak segíteni lehet abban, hogy rátaláljon önmagán belül.

SZENTLÉLEK, ÚGY KÉRÜNK, SZÁLLJ LE RÁNK
Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.
Kegyelmeddel táplálsz, Istenünk,
Hozzád emeljük most mindnyájan a szívünk,
reménységünk Belőled fakad,
hogyha szívünk-lelkünk mindentől szabad.
Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.
Ajándékul Lelked küldted el,
hogy ne önmagunknak, hanem annak éljünk,
Aki értünk életét adta,
Mi is átadjuk most Neked életünk.
Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.

„Tanítani fogom utaidra a hűtleneket, hogy a vétkesek megtérjenek hozzád.” (Zsolt 51,15)

Keresztényi felelősségünk másokat az üdvösség útja felé indítani; egész életünkkel, cselekedeteinkkel és szavainkkal is láthatóvá tenni a Krisztus-követés útján járást. Fontos azonban, hogy mielőtt a környezetünkben élő „hűtleneket” és „vétkeseket” beazonosítjuk, az Isten útjaira való tanítást, tanulást és megtérést mindig legelőször saját magunkon kezdjük. (László Virgil)

A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján. Otthon egy külföldi piackutató szakember vár rá, és megkérdezi a halásztól, hogy miért jött haza ilyen korán?
A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy a családjáról gondoskodjon.
És egyébként mivel tölti az idejét? – Kérdezi a szakember.
Hát, például halászgatok. Játszom a gyermekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal, és zenélgetünk egy kicsit. – Feleli a halász.
A piackutató itt közbevág: – Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia, akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni magának. Nagyobb csónakkal, még több pénzt keresne, és nem sok időbe telne, hogy több csónakból álló, flottára tudna szert tenni.
- És ezután?- Kérdezi a halász.
Azután, ahelyett, hogy viszont eladón keresztül árulná a halat, közvetlenül a gyárnak tudná eladni, vagy akár egy saját halfeldolgozó üzemet is be tudna indítani. Akkor el tudna menni ebből a porfészekből, akár Párizsba, vagy New Yorkba, és onnan irányíthatná a vállalkozást. Még azt is fontolóra vehetné, hogy a tőzsdére vinné az üzletet, és akkor milliókat kereshetne.
- Mennyi idő alatt tudnám én ezt elérni?- Kérdezi a halász.
- Úgy 15 – 20 év alatt. – Válaszolja a piackutató.
- És azután? – Érdeklődik a halász.
- Ekkor kezd érdekessé válni az élet. Nyugdíjba vonulhat. Ott hagyhatná a rohanó város zaját, a stresszes életformát, és egy távol eső kis faluba költözhetne.
- És azután mi lenne?- Érdeklődik a halász.
- Akkor, volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy forróság alatt lepihenni, vacsorázni a családjával, összejönni a barátaival, és zenélgetni egy kicsit…

A legfontosabb ember az, akivel éppen most találkozom, a legfontosabb óra a jelen pillanat, a legfontosabb tett pedig az, amit a szeretet jegyében még ma megtehetek.

Aki az embereket Istenhez akarja vezetni, annak Istentől kell az emberekhez megérkezni. (Koecker)


Állatokhoz hasonlítunk, amikor ölünk.
Emberekhez hasonlítunk, amikor ítélünk.
Istenhez hasonlítunk, amikor megbocsátunk.
(Bruno Ferrero)

Az igazi imádság olyan, mint a postagalamb: okvetlenül Istenhez talál, mert onnan jött.


Bár minden ember az volna, aminek látszik; vagy pedig ne látszanék olyannak, ami nem! (Shakespeare)

„Egy dadogó süketet vittek Jézushoz, és kérték, hogy tegye rá a kezét.” (Mk 7,32)

Adventi lélekállapot: Krisztushoz menni és feltárni szégyenkezés nélkül mindazt, ami gyógyításra szorul. Rá várunk, mert nincs, aki segítsen legyőzni a félelmet, a dadogást, aki elvenné a süketséget, mikor megszólal az igazság, amikor hozzánk szól az ige. Emelt fővel járni, tiszta szavakkal szólni, élesen hallani – olyan jó lenne. S mennyire nem vagyunk még kész – de ő jön, és megszán, és ránk teszi a kezét. Igen, miránk is. Ha akad, aki hozzá visz… Adventi lélekállapotból fakadó tett ez is: a másikat Krisztushoz vinni. (Kőháti Dóra)

Egyszer egy bölcstől azt kérdezték: “Mit gondol, minek kell a leginkább megváltoznia a világban?” Azt felelte: “Nekem.”

Három nehéz dolog van a világon:
Úgy mondani igazat, hogy senkinek ne fájjon,
Úgy mondani kellemest, hogy hízelgés ne legyen,
És úgy érvényesülni, hogy senkit se tapossunk el.

Goethe

Hogyan válaszolsz a kudarcra? Hogyan reagálsz, mikor csődöt mondasz, különösen abban a küzdelemben, hogy jobb emberré válj?

Érdemes megvizsgálni és összehasonlítani azokat a körülményeket, amelyekbe Júdás és Péter kerültek Jézus halála előtt. Júdás elárulta Jézust. Péter hátat fordított és megtagadta Jézust. Mindketten elbuktak.
Nem az a különbség, hogy az egyik kudarcot vallott, a másik pedig nem. Nem, mert mindketten elfordultak Jézustól. A különbség abban áll, ahogyan erre a kudarcra válaszoltak. Júdás hagyta, hogy elkeseredése a büszkesége által kétségbeeséssé alakuljon. Büszkesége okozta vesztét. Péter is megtapasztalta az elkeseredést, mert megtagadta Jézust. Péter azonban elfogadta, hogy mély elkeseredése alázattá alakuljon a remény által. Az alázata vált a győzelmévé.

Ne lepődj meg, ha a földön találod magad, mindannyian elbukunk, hibázunk időnként. Gyakran ez a kulcsa a sikernek. A bukás sokszor elkerülhetetlen része a küzdelemnek. Sosem az a baj, hogy elbuksz, az a baj, ha feladod a küzdelmet, mert azzal végérvényesen elvesztetted a csatát, ha viszont mindvégig kitartasz, győztesen kerülsz ki belőle…

„Isten tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk.” (2Kor 3,6)

A Biblia fontos fogalma a szövetség. Isten kiválasztotta a zsidókat, és szövetségre lépett velük, de ez a nép hűtlensége miatt nem működött. Isten ezért Jézusban új szövetséget kötött, amely alapjaiban és távlataiban is más, mint az előző. Jézus mindenkit hív Isten közelébe, és nem a törvény megtartása, hanem a benne való hit alapján üdvözít. Megváltott gyermekeinek pedig feladatul adja, hogy hirdessék, éljék az evangéliumot, s erre alkalmassá is ő tesz. (Hulej Enikő)

Istenem, oltalmazd a lángot, melyet a Te kegyelmed ébresztett bennem, hogy senki és semmi ne tudja kioltani.

Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

Antoine de Saint-Exupéry

„Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Ef 2,8)

A vallásosságomat a hit tölti meg élettel. De a hit nem a sajátom. A hit nem döntés, nem érzés, nem norma, nem jutalom. Hitetlenül, kételkedve kérni Istent csak egyfajta megérzés, hogy van kihez fordulni, de ez még nem meggyőződés. Az „új embernek” a megbocsátásból születik a békessége, amely kapuja Isten országának. Hogy létezik-e ez az átjáró, azt csak azok tudják elmondani, akik megkapták Istentől a hit speciális látásmódját. Ez nem adhat büszkeséget, inkább csak egészséges, kiegyenesedett derekat, Isten akaratát fürkésző tekintetet. (Benkóczy Péter)

Kereszthordozásunk megoldása nem ott kezdődik, hogy Urunk elveszi rólunk a keresztet, hanem ott, hogy erőt ad a hordozására. Nem elég igazat mondani, igazat kell gondolni is.

Könnyebb az embernek nagy veszély idején meghalni egy ügyért, mint a hétköznapok során élni érte.

Meg lehet tanulni az imádságot, mint idegen nyelvet, de lehet úgy is imádkozni, ahogy a gyermek anyjával beszél.

„Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges.” (Péld 30,8)

A körülöttünk tomboló fogyasztási őrület közepette akár a nélkülözés poharát kell fenékig ürítenünk, akár javakban dúskálva tobzódunk, vágyaink valójában mindig többre és többre sarkallnak minket. Pedig milyen jó lenne egyszerűen csak normálisan élni! Hogy ne kelljen választani például a havi gyógyszer vagy a csirke far-hát között, de valós, nagy életkérdések helyett ne is az legyen feltétlenül a fő problémánk és dilemmánk, hogy a következő nyáron Tahitire vagy a Seychelle-szigetekre menjünk-e nyaralni. A normalitás szeretetét, a benne való megmaradás képességét és a vele való megelégedés bölcsességét add meg nekünk, Urunk! (László Virgil)

Soha sincsen nagyobb szükségünk mély, komoly, erőteljes lelkiéletre, mint éppen olyankor, amikor minden jól megy. (Fosdick)

A kétségbeesés a mi legnagyobb tévedésünk. (Vauvenargues)

„Aki az Urat féli, annak erős oltalma van.” (Péld 14,26)

Aki már megtapasztalta, hogy jó vezető kezében van, az biztonságban érzi magát. A félelem ez esetben nem rettegést jelent egy fenyegető hatalomtól, amely árthat, vagy akár el is pusztíthat. Isten félelme azt jelenti, hogy figyelek minden jelére, figyelem, miként nyilvánítja ki akaratát, tele vagyok iránta tisztelettel és bizalommal, mert elismerem hatalmát. Ő lehet az a tekintély, akinél elcsendesülhet a lelkem, akinél az aggodalom erejét veszti, aki mellett nem érzek félelmet, mert védelem alatt állok. (Benkóczy Péter)

Alázattal kell megállnunk a másik ember egyénisége, személyisége előtt, és el kell tudnunk fogadni azt, hogy az sok tekintetben “más” mint mi.

„Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.” (Kol 3,17)

„Azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb…” (Fil 2,9) A legszebb név e földön, amely a testté lett Igét jelöli; Jézust, a Krisztust várjuk adventi lelkülettel. A szeretet és a megbocsátás, az egymásért való fáradozás belülről fakadó vágyától lesz szép az év legszebb időszaka! A vágyból tett lesz, ha az ő nevében járunk, s Lelkének munkája nyomán áldás lesz azon, amit eltervezünk. (Kőháti Dóra)

Az igazi imádság olyan, mint a postagalamb: okvetlenül Istenhez talál, mert onnan jött.

„Azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek.” (1Tim 4,10)

Hitünk és Istenbe vetett reményünk sokszor a végső támasztékunk, erőforrásunk, amelyhez megfáradva, a mindennapi életünk küzdelmeitől megtépázva fordulhatunk. Az apostol itt fordított perspektívát tár elénk. Éppen azért lehet küzdelmes és fáradságos az életünk, mert evangéliumi elköteleződésünkből nem a „minden mindegy” hanyag nemtörődömsége következik. Vállaljuk fel tehát a só, a lámpás, a hegyen épített város szerepét, amellyel Mesterünk bízott meg minket, és ne akarjuk megspórolni az ebből adódó küzdelmeket, fáradságot, nehézségeket! (László Virgil)

Csak kétféle ember van: az igazak, akik bűnösnek; s a többi, a bűnösök, akik igaznak hiszik magukat. (B. Pascal)


Előbb bárány természetet kell nyernünk, hogy Isten a farkasok közé küldhessen minket. (Trudel)


Engedelmességünk titka az Istennel való, szeretetteljes, állandó kapcsolatunk, a Krisztus iránt való elkötelezettségünk, hűségünk mélységében rejlik.


Sokféle hamis imádkozás van! Sokszor éppen az a körülmény indít imádkozásra, hogy ó-emberünket szorongatják. (Trudel D.)

„Tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra.” (2Tim 1,12)

Pál apostol úgy élte az életét és úgy végezte a szolgálatát, hogy bizonyosság volt a szívében. Nem azért hitt, mert jó, ha az ember hisz valamiben, nem azért prédikált, mert ehhez támadt kedve, és nem azért volt keresztény, mert ez a vallás kezdett elterjedni, hanem mert a Jézussal való személyes találkozás gyökeresen megváltoztatta az életét. Biztos volt abban, hogy Jézus az ő Megváltója, és egyedül neki van hatalma arra, hogy megőrizze őt, és örök életet adjon neki. Ugye bennünk is megvan ez a bizonyosság? (Hulej Enikő)

Úgy élj a jelenben, hogy megbánás nélkül gondolhass a múltra.
Ady Endre

A legkedvezőbb táptalaj a lélek növekedéséhez a hála.

Aki az igazságot hirdeti, kell, hogy maga is igaz legyen. (Spurgeon)


Amikor azt mondod: “Feladom!”, gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: “Egek, micsoda lehetőség!”
H. Jackson Brown

„Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint.” (1Sám 26,23)

Saul király teljesen kifordul önmagából, gyilkos indulat és féltékenység ver gyökeret a szívében, Dávidnak ezért menekülnie kell. Többször lehetősége nyílik arra, hogy bosszút álljon, mégsem emel kezet az Úr felkentjére, mert nem az számít, hogy jogosak-e a sérelmei. Számára Isten igazsága és hűsége a mérce, és tudja, hogy csak az Úrnak van joga megítélni a bűnöst. Időnként jó lenne példát venni ebben Dávidról, amikor bántóinknak rosszat kívánunk… Azonban a másik oldal is ismerős: amikor mi követünk el bűnt, s jogos felettünk az ítélő szó. Ilyenkor halljuk meg az evangéliumot: Isten az ő igazságát és hűségét megmutatta az Úr Jézusban. Nem a mi tetteinkre tekint, hanem a megfeszített, nekünk örök életet szerző Krisztusra. (Hulej Enikő)

Egyforma hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.

(Seneca)

„Embert ültettél a nyakunkra, hol tűzbe, hol vízbe jutottunk, de kivezettél.” (Zsolt 66,12)

Hajlott hátú emberek sokasága vesz körül. Nem csak gerincbetegek. Megfáradtak, csüggedtek, csalódottak, hitevesztettek. Ha teher nehezedik rájuk, azt gondolják, ez Isten büntetése vagy az ördög játéka. Van, mikor kiégnek, van, mikor fulladoznak. Szélsőséges terepgyakorlat ez, kevés az esély a túlélésre. De „felegyenesedve”, „felemelt fejjel”, kihúzott háttal jól látható a cél. Az is, hogy ki tűzte ki. És az is, ki adja a próbákat. De az is, ki kísér bennünket! (Benkóczy Péter)

„Ha gyermekek vagyunk, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8,17)

Isten gyermekeiként Krisztus útján járunk. Ha örökölni akarjuk dicsőségét, akkor nem mondhatunk nemet a Jézussal a szenvedésben való sorsközösségre sem. Azaz mondhatunk, de attól még életünk terheit hordozni nem lesz könnyebb. Sőt! Jézus Krisztus életünk minden területén társunk és testvérünk akar lenni, az örömös és a bánatos percekben, a jelenben és az örökkévalóságban egyaránt. Adja Isten, hogy a mennyei Közjegyző előtt azon a végső hagyatéki tárgyaláson valóban Krisztus örököstársainak bizonyuljunk! (László Virgil)

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,9)

Jön Krisztus: a bűnöket megbocsátó, a bűnösön könyörülő, az elveszettet megkereső, a gonoszságtól megtisztító. Advent várakozás a hű és igaz eljövetelére. Hiába vesz körül külső fény, meleg, pompás ragyogás, az ünnepre nem leszünk készen, amíg meg nem valljuk, fel nem ismerjük őt, útjából el nem gördítjük, le nem tesszük bűneinket, s azután amíg ő föl nem emel és el nem indít bennünket. Jézusra várunk, hogy belülről sugározzon a tiszta fény, a megbékélt lélek öröme. (Kőháti Dóra)

Imádkozni nem annyit tesz, mint különböző dolgokat kérni Istentől, hanem Istent magát elnyerni, mint minden élet adóját.


“…legyen nekem a te igéd szerint.” Lk 1.38
Mária, édesanyánk, igeneddel megváltoztattad a világ sorsát. Te tudod, mit jelent kimondani és megtartani ezt az igent. Taníts meg minket elfogadni mindenkor az Atya akaratát, mint ahogy azt Te tetted: alázattal, egyszerűen, tisztán. Légy a mi közbenjárónk, hogy Isten terve általunk is valóra váljon. Kérd Fiadat, hogy példád nyomán kimondott igenünk egész életünkben segítsen az Atya szándékát egyre tökéletesebben valóra váltani az egész világ üdvösségére.


Nem juthatsz olyan helyzetbe, ahonnan ne tudnál Istennek telefonálni.


Nincsen olyan távolság köztem és Isten között, amin át nem hatolna a könyörgés szava. (Viktor János)


RÁM VÁRAKOZTÁL ISTENEM ÉS ÉN TERÁD…

Kerestelek, meg akartam győződni valóságodról,
világosságot kapni ennek a zavaros létnek értelméről,
és Te rám vártál.

Kerestelek a mennyben, de Te a földön vártál.
És most az a gondolat gyötör, hogy hiába vártál rám.
Minden túl nagy nekem, én pedig kicsiny vagyok,
Uram, ne engedj csüggednem!
Ha nem tudok nagyot tenni, akkor tegyem a kicsit hűen!
Uram, hálámra vársz?
Teljes szívemből köszönöm, amit nekem adtál.

Te vársz azokban, akikkel naponta találkozom.
Tégy figyelmesebbé, önzetlenebbé!
Tudom, hogy keveset haladok,
ezért csak Krisztusban merem hinni,
hogy nem mondasz le rólam.
Töltsd meg a bennem lévő űrt,
tőled nyerjem azt, amit elajándékozhatok.
Mert ami tőled van, az áldás, és annak jövője van.
Te vársz rám Istenem,
ne hagyd, hogy hiába várj reám.

Veled van Mária örömben, bánatban.
Veled van fénye a sötét hajnalban.
Veled van akkor is, ha ezt nem tudod.
Mert az Ő Szíve a te szeretet-otthonod.