A kétségbeesés a mi legnagyobb tévedésünk. (Vauvenargues)

„Aki az Urat féli, annak erős oltalma van.” (Péld 14,26)

Aki már megtapasztalta, hogy jó vezető kezében van, az biztonságban érzi magát. A félelem ez esetben nem rettegést jelent egy fenyegető hatalomtól, amely árthat, vagy akár el is pusztíthat. Isten félelme azt jelenti, hogy figyelek minden jelére, figyelem, miként nyilvánítja ki akaratát, tele vagyok iránta tisztelettel és bizalommal, mert elismerem hatalmát. Ő lehet az a tekintély, akinél elcsendesülhet a lelkem, akinél az aggodalom erejét veszti, aki mellett nem érzek félelmet, mert védelem alatt állok. (Benkóczy Péter)

Alázattal kell megállnunk a másik ember egyénisége, személyisége előtt, és el kell tudnunk fogadni azt, hogy az sok tekintetben “más” mint mi.

„Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.” (Kol 3,17)

„Azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb…” (Fil 2,9) A legszebb név e földön, amely a testté lett Igét jelöli; Jézust, a Krisztust várjuk adventi lelkülettel. A szeretet és a megbocsátás, az egymásért való fáradozás belülről fakadó vágyától lesz szép az év legszebb időszaka! A vágyból tett lesz, ha az ő nevében járunk, s Lelkének munkája nyomán áldás lesz azon, amit eltervezünk. (Kőháti Dóra)

Az igazi imádság olyan, mint a postagalamb: okvetlenül Istenhez talál, mert onnan jött.

„Azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek.” (1Tim 4,10)

Hitünk és Istenbe vetett reményünk sokszor a végső támasztékunk, erőforrásunk, amelyhez megfáradva, a mindennapi életünk küzdelmeitől megtépázva fordulhatunk. Az apostol itt fordított perspektívát tár elénk. Éppen azért lehet küzdelmes és fáradságos az életünk, mert evangéliumi elköteleződésünkből nem a „minden mindegy” hanyag nemtörődömsége következik. Vállaljuk fel tehát a só, a lámpás, a hegyen épített város szerepét, amellyel Mesterünk bízott meg minket, és ne akarjuk megspórolni az ebből adódó küzdelmeket, fáradságot, nehézségeket! (László Virgil)

Csak kétféle ember van: az igazak, akik bűnösnek; s a többi, a bűnösök, akik igaznak hiszik magukat. (B. Pascal)


Előbb bárány természetet kell nyernünk, hogy Isten a farkasok közé küldhessen minket. (Trudel)


Engedelmességünk titka az Istennel való, szeretetteljes, állandó kapcsolatunk, a Krisztus iránt való elkötelezettségünk, hűségünk mélységében rejlik.


Sokféle hamis imádkozás van! Sokszor éppen az a körülmény indít imádkozásra, hogy ó-emberünket szorongatják. (Trudel D.)

„Tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra.” (2Tim 1,12)

Pál apostol úgy élte az életét és úgy végezte a szolgálatát, hogy bizonyosság volt a szívében. Nem azért hitt, mert jó, ha az ember hisz valamiben, nem azért prédikált, mert ehhez támadt kedve, és nem azért volt keresztény, mert ez a vallás kezdett elterjedni, hanem mert a Jézussal való személyes találkozás gyökeresen megváltoztatta az életét. Biztos volt abban, hogy Jézus az ő Megváltója, és egyedül neki van hatalma arra, hogy megőrizze őt, és örök életet adjon neki. Ugye bennünk is megvan ez a bizonyosság? (Hulej Enikő)

Úgy élj a jelenben, hogy megbánás nélkül gondolhass a múltra.
Ady Endre