2018. november 14., szerda

A hit lerántja a megpróbáltatás arcáról a fekete álarcot és angyalt fedez fel alatta.
Spurgeon


A hívő élet szerelmes élet. A hívő nem önmagába, nem hitébe, nem megtérésébe szerelmes. S nem a szenvedély vagy indulat által, hanem a Szentlélek által töltetik szívébe a szerelem. Szerelmese: Jézus. (Visky Ferenc)


Abban az időben, amikor Eszter középiskolás volt, egy idős paphoz járt gyónni. Szívesen beszélgetett a tapasztalt atyával, aki csaknem harminc éven át az afrikai misszióban szolgált, majd megromlott egészségi állapota miatt kénytelen volt hazajönni Magyarországra.
Amikor egy tavasszal eltörte a lábát, s emiatt nem tudott a templomba menni gyóntatni és misézni, a szobájában fogadott mindenkit. Eszter is ott kereste fel. Egyik beszélgetésük során a fiatal lány megkérdezte a papot: “Az atyának ki Jézus?” Ő nem lepődött meg a kérdésen, hiszen élete során már sokszor feltették neki. Eszter kíváncsian várta a feleletet. Az atya ránézett és mosolygott, majd a nyitott ablak felé fordult, s a végtelenbe tekintett. Néhány perc múlva visszanézett a lányra, s még mindig mosolyogva egyszerűen csak ennyit mondott: “Jézus az életem.”

Horváth István Sándor



Aki önmagának él, nem él, mert nem ismeri a lét örömét és koronáját. Csak az tudja, mi az igazi élet, aki Istennek és másoknak él. (Spurgeon)


Az az ember, akinek szívében Krisztus lakozik a hit által, Istentől mindent ajándékképpen fogad el, mindent áldozatképpen visszaad Neki. (Ravasz László)


Az egyéni csendesség nem hasonlítható a házi feladat megtanulásához, és a Biblia sem egy könyv a sok közül, melyet értelmünkkel akarunk megközelíteni. Elsődleges célunk nem az, hogy az Ige tökéletes ismerői legyünk, hanem az, hogy engedjük, hogy az ige vezessen bennünket. (Elizabeth Leake)


„Dánielt az oroszlánok vermébe dobták. De a király ezt mondta Dánielnek: A te Istened, akit állhatatosan tisztelsz, szabadítson meg téged!” (Dán 6,17)
Akár gúnyosan, kötözködve („Na, tényleg van olyan hatalmas ez a te Istened?”) akár igazi kíváncsisággal, vágyakozva („Bárcsak nekem is lenne ilyen nagy hatalmú Istenem!”), ez a formula nekünk is ismerős lehet. Korunk oroszlánvermeiben – minden ember közös sorsában, betegségben, veszteségben, egzisztenciális krízisekben – a hívő ember hallatlanul nagy plusz erővel nézhet szembe a veszéllyel, a bajjal. Jézus is kapott a Golgota keresztjén a gúnyból… S bár nem szállt le a keresztről, Isten mégis dicsőségesen végbevitte művét, és Jézus feltámadt. Mi ebben a hitben vágunk neki annak, ami más számára értelmetlen, elviselhetetlen. S erről az erőről tudunk bizonyságot is tenni. (Kőháti Dóra)


December első napjaiban egy család látogatott meg. A vasárnapi szentmiséről nem szoktak hiányozni és még az esőre vagy a rossz időre sem szoktak hivatkozni, hogy emiatt nem tudnak elmenni a misére. A lelki épülés mellett hétvégeken kirándulni szoktak.
Egy őszi természetjárás közben a Bakonyban találkoztak egy festővel, aki ügyes mozdulatokkal varázsolta a tájat a vászonra. A festmények természetesen nem olyanok, mint a fényképek, s ez így volt ebben az esetben is. A kiránduló család elcsodálkozott a művészeti alkotás és a szemükkel látható táj különbségén, de úgy ítélték meg, hogy ennek ellenére a festmény hűen tükrözi a valóságot, sőt, szinte az évszakok változását is magába sűríti. A család nyolc esztendős kislánya, Eszter, aki ugyan nem érthet még a művészethez, bátran megkérdezte a festőt, hogy miért más van a képen, mint, ami látható. A festő egyszerű választ adott az érdeklődő Eszternek: Azt is lefestem, ami a látható dolgok mögött van. A kislány ekkor megjegyezte, hogy a látható dolgok mögött egy másik valóság is rejlik, s ezzel mindannyian egyetérthetünk. A kérdés számunkra csak az, hogy ki látja meg ezt a másik valóságot? Ki veszi észre ezt a másik világot? Hogyan látható meg egyáltalán ez a szemmel láthatatlan valóság? Úgy gondolom, hogy sok esetben a művészek láttatják meg velünk ezt a titokzatos világot, más esetekben pedig a művészethez talán nem értő, de a lényeget példásan felismerő gyermekek lehetnek a segítségünkre.
Horváth István Sándor


Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt.
Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát:
- Nem unod a várakozást?
- Talán. De folytatnom kell a küzdelmet.
- Miért?
- Mert ha nem nyílok ki, elhervadok.


„Ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mivel kényszer nehezedik rám.” (1Kor 9,16a)
Ezernyi kényszer nehezedik ma az emberre ezen a világon. Megélhetési, megfelelési kényszer nyom agyon embereket, s reformáció ünnepén még az ige is kényszerről beszél? Elég teher van már így is rajtunk… Testvérem! Az evangélium hirdetésének kényszere egészen más, nem agyonnyom, hanem felemel! Nincs többé teher, csak boldog továbbadása az evangéliumnak: szeret minket az Isten! Jeremiás is megkísérelte a lehetetlent, elfojtani az Isten igéjét: „Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve. Erőlködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta hatalmam.” (Jer 20,9) Ne küzdj ellene, hanem add tovább az örömhírt! (Deák László)


Két uralkodó van a világon: Isten és az ördög. Te is szolgálsz az egyiknek.


„Mindegyikünk a felebarátjának kedvezzen, mégpedig annak javára, épülésére.” (Róm 15,2)
A teljes élet nem abban rejlik, hogy keresem és megtalálom a boldogságot. Az élet úgy működik, hogy boldog az lesz, aki nem önző módon, hanem másokért élve járja az útját. A kérdést mindig tartsuk szem előtt: mi szolgál a javára, épülésére annak, aki éppen előttünk áll? Nem nagy bölcsek találmánya ez, hanem annak az útja és életmódszere, aki azért jött, hogy életünk legyen, sőt bővelkedjünk. Mi azért élünk, mert ő a javunkat nézi, és épülésünket munkálja. (Hafenscher Károly)


Mindenki bölcsebb, ha mások baját kell megítélni, mintha a saját ügyét…


Mint mindig, Isten megnyitja magát a kisgyermekek előtt és sűrű sötétségben rejtőzik a bölcsek és okoskodók elől. Egyszerűbbé kell tennünk Hozzá közeledésünket. A lényegre kell szorítkoznunk (és azt fogjuk látni, hogy a lényeges dolgok üdvösen kevesek). Nem kell erőlködnünk azon, hogy jó benyomást keltsünk, hanem őszinte gyermeki ártatlansággal kell közelítenünk. Ha így teszünk, Isten kétségtelenül hamar válaszolni fog.
Tozer


Nem az a fontos, hogy meglássuk, ami a távol ködébe vész, hanem hogy megcselekedjük, ami most előttünk áll.
(Th. Carlyle)


Nézd őt! Krisztus feje csókra hajol le hozzád! Ölelésre tárja karjait! Átszúrt kezével adni akar. Megnyílt oldala a szeretetre. Az egész teste érted tűri a kínokat.
Szent Bernát


Vannak, akik mindig morognak, mert a rózsáknak töviseik vannak. Én hálás vagyok, hogy a töviseknek vannak rózsabimbói.