2018. november 13., kedd

A nagy emberek életének és eredményes a szolgálatának titka mindig abban rejlett, hogy volt idejük Istennel egyedül lenni. (Kroecker)


Akkor megéreztem, hogy a legjobb amit nekünk adhat az a szenvedés, amit csak választott barátainak ad.
Kis Szent Teréz


Csak az kormányoz biztosan, aki szívesen rendeli magát alá.


„Gamáliél így szólt: »Hagyjátok békén ezeket az embereket (az apostolokat), és bocsássátok el őket. Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; ha pedig Istentől való, akkor úgy sem tudjátok megsemmisíteni őket.«” (ApCsel 5,38–39)
Ha emberektől való lett volna, már rég belepte volna a rozsda, és csak a könyvtárak mélyén lenne néhány feljegyzés egy kis létszámú lelkes csoportról, akik hittek valamiben, aztán elenyészett a dolog… Aminek a motorja, az ereje, az életben tartója Isten Szentlelke, az embereket hitre térít, szólni enged, szavaikba erőt, tüzet ad, tetteikbe lendületet, a messzebbre látás bizonyosságát. (Kőháti Dóra)


Ha hozzáférhető vagy Isten számára, akkor Isten is hozzáférhető a te számodra.


„Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással.” (1Jn 1,7)
Hitünk, Krisztushoz, a világ világosságához tartozásunk nem az átimádkozott órák számával és a templomlátogatás intenzitásával mérhető. Sokkal inkább abban, hogyan viszonyulunk egymáshoz. Ha Urunkkal rendeződik a viszonyunk, ha oldódnak emberi feszültségeink, és rendeződnek emberi kapcsolataink, akkor megértjük, hogy az Istenhez és az emberekhez való kapcsolatunk elválaszthatatlan egymástól. (Hafenscher Károly)


Hűnek lenni annyit jelent: Ott lenni, ahova Isten állít, azt tenni, amit tőlünk követel, eltűrni, amit ránk mér. (Zeller)


„Íme, én angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen az úton, és bevigyen arra a helyre, amelyet kijelöltem.” (2Móz 23,20)
De jó lenne, ha minden lépésünkkel egy angyalt követhetnénk! Ott menne előttünk, látnánk a hátát, a lábnyomát, éreznénk a belőle áradó erőt és biztonságot. De a világban ritkán látunk angyalokat… Mégis higgyük el: minket is vezetni szeretne Valaki, és szeretne eljuttatni arra a helyre, amelyet kijelölt nekünk. (Deák László)


Legyen bátorságod elviselni az élet nagy fájdalmait, türelmed szembe nézni az apróbbakkal. S mikor elvégezted napi feladatodat, békében térj nyugovóra. Isten ébren virraszt.
Victor Hugo


Nem lehet a problémákat azzal a gondolkodásmóddal megoldani, amivel csináltuk őket.
Albert Einstein


…nem vagy kevésbé Isten akkor, ha sújtasz és ha büntetsz, mint amikor vigasztalsz és kegyelmet gyakorolsz. (Blaise Pascal)


NYISS KAPUT A SZÍVEDEN
A mélységből csak felfelé visz út,
vagy lenn ragadsz, vagy nyerhetsz háborút.
Van egy kéz, ki magához emel,
ragadd meg bátran, s rád gondot Ő visel.
Ha olykor mégis legyőz a csüggedés,
tudd, hogy a felhők fölött kék az ég.
Megtalál bárhol a kegyelem,
csak nyiss kaput a szíveden.