2018. október 27., szombat

A BIBLIA
A Biblia: szövétnekünk;
utunkra vet világot.
A Biblia: erős alap.
Tedd rá egész világod!
A Biblia: hű fegyverünk,
megvéd ezernyi bajban.
Kenyér: tápláló, éltető,
örök s kifogyhatatlan.
A Biblia: gyönyört adó,
csodásan zengő hárfa.
Hallgasd, figyelve hangjait,
szíved – lelked kitárva.
Az Ige fölfelé vezet
s az égi célt mutatja.
Ki hozzáméri életét:
megáldja égi Atyja.
Az Ige: kulcs, az égi hont
lelkünk előtt kitárja.
Ki mindhalálig hű marad,
ott élet üdve várja.


A Biblia azt tanítja: “Szeresd felebarátidat, mint tenmagadat.” Ez azt jelenti, hogy először önmagunkat kell tudnunk szeretni, és önmagunknak kell tudnunk megbocsátani, hogy azután valóban szeretni tudjuk felebarátinkat.


A hit nem érdem, hanem a lelkem kinyújtott karja, amelyikkel elfogadhatom Istennek minden ajándékát.


„Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek, és mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.” (Jób 2,11.13)
Sírni a síróval – sokszor gondoljuk azt, hogy túl kevés. Hét nap és hét éjjel csak ülni Jóbbal a porban szótlanul… Nem időpocsékolás? A problémákat meg kell érteni, meg kell magyarázni, meg kell oldani lehetőleg minél gyorsabban. A szívünk mélyén rettegünk azoktól a helyzetektől, amelyekben szavakat sem találunk. Borzasztó, hogy nem tudunk mindent megoldani! Időt, esélyt kellene adnunk arra, hogy megtapasztaljuk a mélységekben a puszta jelenlét, együttlét áldásait. A lelki közösség, a hűség, a megértés, az együtt szenvedés segít hordozni a hordozhatatlant. Ugye értjük, miért említi az evangélium a Jézust szenvedésében is kísérő, megoldani semmit nem tudó csöndeseket? Így készíti az Isten az imádság talaját és az ő megoldását. (Cserhátiné Szabó Izabella)


„Amit megígértél, hatalmaddal be is teljesítetted a mai napon.” (1Kir 8,24b)

„Vigyél el kirándulni, apa!” „Jól van, kislányom, majd!” „Naaa, léccííí!” „Jól van, már mondtam, hogy majd elviszlek!” „Ígérd meg!” „Jó, megígérem…” A kislány azonban napokig nem hagyta békén az apját. Az adott szó valahogy nem volt teljesen meggyőző… Aztán egyik nap kapott az apjától egy kirándulós hátizsákot. És a gyermeki hitnek ennyi elég volt. Így lehetett a Jézusról szóló prófécia múlt idejű az Ószövetség idejében. (Zsíros András)

„Dicsérjétek az Urat! Milyen jó Istenünkről énekelni!” (Zsolt 147,1) Luther Márton egyszer azt mondta, hogy a legjobban akkor bosszantjuk az ördögöt a pokolban, ha Istent dicsérő énekeket énekelünk. És ebben lehet némi igazság, hisz az éneklésben óriási erő rejlik. Gondoljunk csak bele, milyen felemelő érzés, amikor sok ember közösen énekel Istenről! Ilyenkor mindegy, hogy korál vagy új ének; ha szívből jön, ha önfeledt, akkor megdöbbentő módon átélhetünk valamit Isten nagyságából, és megérezhetjük, milyen végtelenül jó hozzá tartozni. Nemet mondani a keserűségre… (Pongrácz Máté)


Egy meggondolatlan szó viszályt szíthat; egy kegyetlen szó összetörhet egy életet. Egy kedves szó enyhítheti a terhet, egy örömteli szó felvidíthatja a napod. Egy jól időzített szó csökkentheti a nyomást, egy szeretetteljes szó gyógyíthat és áldást hozhat.


Elég egyetlen hazugság a szülők vagy tanítók részéről és az ifjú személyiség elkerülhetetlen bizalmatlansággal kezdi mustrálgatni egész környezetét.
Stefan Zweig


Ha gyorsan akarsz haladni, menj egyedül. Ha messze akarsz jutni, menj a többiekkel.


Ha már nincsen tenéked semmi igazságod Isten előtt: mutasd fel Neki a Jézus Krisztus megtört testét és véres áldozatát, mint a te igazságodat és érdemedet. (Ethán)


Hallgatni mikor beszélni kell ugyan olyan nagy hiba, mint beszélni, mikor inkább hallgatni kellett volna.


„Jézus mondta: „Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre.”” (Lk 12,29–30)
A félelem nélküli élet – szemben az üres magabiztossággal – nem tulajdonság, ugyanis kizárólag ajándékba kapjuk – napról napra. Ebben a jézusi fél mondatban érkezik hozzánk: „Atyátok tudja…” Ő ismeri, látja, számon tarja valamennyiünk életét, testi és lelki szükségletét. Semmi és senki sem kerüli el a figyelmét. Mint atya, szeretettel gondoskodik az övéiről. Ezért nincs miért aggódnotok! Bízzatok! Atyátok Isten! Ma és holnap is az! (Eszlényi Ákos)


Mindig megtörténik az, amiben igazán hiszünk; éppen a hitünk teszi megtörténtté. És úgy vélem, semmi sem történik addig, amíg teljes szívünkből nem hiszünk benne. (Frank Lloyd Wright)


Ne félj a tökéletességtől! Úgysem éred el sohasem. (Salvadore Dali)


ÖSSZEKULCSOLT KEZEK

Az ifjú térdelni látott egy öreget.
Ki összekulcsolt kézzel halk imát rebegett.
- Nem értelek apó! Miért hajtasz fejet?
- Kihez beszéltél? Tán elment az eszed?
Közel s távol nincsenek emberek, kik hallották volna a beszédedet?
Bölcs mosolyra húzódott most az öreg szája.
- Tudd meg fiam, hogy az Úrhoz szól a hála.
- Ki az az Úr kit mindenki emleget? – kérdi most az ifjú kémlelvén az eget.
- Nem látok egyebet, csak néhány felleget, fölöttük meg a ragyogó kék eget.
Ott van Ő mindenütt! – szólalt meg az apó.
Sóhaja a szél a lágyan fújó.
A szeme tó, hogy belemerülj.
Arca tükör, hogy szembesülj.
Ujjai ágak, min gyümölcs terem.
Hangja, a balzsam égő seben.
Karja, ölelő vigasztaló.
Szava, sötétben a fényhozó.
Ő szól, ha hallod a madár énekét.
Őt érzed, ha iszod forrásnak vizét.
Szemeddel kémlelsz, de nem látod sehol?
A szívedet kérdezd, az válaszol!
Összekulcsolódik egy öreg s egy ifjú kéz.
Az Úr szeretettel reájuk lenéz.
Az öreg most elővesz egy tenyérnyi könyvet.
- Fiam, látott ez már sok örömet, s könnyet.
Neked adom. Ismerd meg jobban az Urat, s Fiát.
S az ifjú elfogadta a BIBLIÁT.



Robert L. Thornton írta le egyik emlékét: Amikor egyszer a szüleim nem tudtak megegyezni, édesapám fölugrott az asztaltól, megragadott két papírlapot, és így szólt édesanyámhoz: – Soroljunk föl mindent, amiben nem értünk egyet egymással. Édesanyám írni kezdett. Apám figyelte őt néhány percig, aztán ő is írni kezdett a papírlapra. Anyám továbbfolytatta, és valahányszor megállt, apám ismét írni kezdett. Végül befejezték a följegyzést. – Cseréljük ki a panaszainkat – mondta édesapám. Kicserélték egymás listáit. Édesanyám könnyezett, amikor rápillantott apám listájára. A lapon végig ezt a mondatot látta sokszor egymás után: “Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek.”