2018. augusztus 18., szombat


A golgotai kereszt azt tanítja, hogy Isten mennyire szeretett minket, akik megvetettük Őt. Isten Báránya ott függött a kereszten és meghalt értünk rettenetes kínok és szenvedések között. A bűneinkért fizetni kellett! Ő bűnhődött, mint engesztelő áldozat az egész világ bűneiért. Ő bűnhődött a te bűnödért is, és Ő bűnhődött az én bűneimért is. Az Úr mindent megtett, hogy megmentsen és üdvözítsen minket. Fogadd el Őt. Ha megvallod bűneidet, és neki átadod az életedet, irgalmat nyersz. Csak Jézus Krisztus az, aki igazán, és örökre boldoggá tud tenni, és csak Ő tud téged üdvözíteni.


A hit a gyengeségben megerősít, a szegénységben meggazdagít, a halálban pedig megelevenít.


Aki az Isten országán dolgozik, nem az igazságszolgáltatás, hanem a könyörület jegyében áll. Nem ítél, hanem szeret. (Hamvas Béla)


„Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer.” (Péld 28,13)

A bűn bűnt szül, a hazugság pedig hazugságot. Hányszor lehettünk már tanúi ennek. Aki a bűnt újabb bűnnel akarja megoldani és a hazugságot hazugsággal elfedni, az egy „ördögi körbe” lép be, ahonnan nincs kiút. Hiszen a végtelenségig hatványozódik a bűn és a hazugság. Mai igénk a megoldást adja meg. Igen, ki lehet ebből lépni. Aki megvallja és elhagyja bűnét, vétkeit, az irgalmat nyer. Micsoda evangélium, hogy nekünk nem kell görgetnünk magunk előtt bűneink és hazugságaink következményeit, hanem letehetjük Jézus elé, akinél irgalmat találunk!
(Menyes Gyula)



Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse őt igazán.

Goethe


Az igazság a jellemben van. Krisztus nem egyszerűen csak az igazságot mondta, Ő volt az igazság maga, a maga teljességében.



 Az örökélet annyi: örökre az Úrral lenni.



„Az Úr a te oltalmad.” (Zsolt 91,9)

„Biztos jövő!” – olvasom egy biztosítótársaság reklámját. Ha havonta befizetek bizonyos összeget, akkor annak fejében… Mit is kapok? Biztos jövőt? A zsoltáros tőmondata: hitvallás. Bizonyosan nem egyszerűen, sablonosan kimondott gondolat, hanem megküzdött, megtapasztalt valóság. Sok viszontagság közepette tapasztalta meg Izráel ennek a mondatnak az igazságát. Nem volt könnyű elfogadni, sokan akkor sem tudták, akárcsak ma. De ez a több évszázad messzeségéből hangzó hitvallás ma is arról a tényről beszél, amelyet Jézus hozzánk is közel akar hozni. Isten nélkül nincs se jelen, se jövő, se oltalom.
(Beke Mátyás)



Csak egy mód van rá, hogy ne féljünk az emberektől, ne féljünk a haláltól, ne féljünk a gonosztól, és ne féljünk a természet elemi erőitől - és ez a mód az, hogy ne féljünk Istentől, hanem szeressük őt. (Lev Tolsztoj)


„Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. Azt mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mer ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”
Lukács evangéliuma 15,11-32


A IDŐSEBB FIÚ TÁVOZÁSA

„Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki.”

Az idősebb fiú nincs otthon, amikor az apa átöleli és kegyelmébe fogadja fiatalabb fiát. Nemcsak a fiatalabb fiú veszett el, aki otthonát elhagyva távoli országba kereste boldogságát, de aki odahaza maradt, abból is elveszett ember lett. Külsőleg mindent megtett, ami egy jó fiú dolga, ám belsejében elcsatangolt apjától. Tette a dolgát, mindennap keményen dolgozott, teljesítette minden kötelezettségét, de egyre boldogtalanabb lett, és egyre jobban elveszett a szabadsága. Ez az elveszettség az - melyre a bírálat és az ítélkezés, a harag és a neheztelés, a keserűség és a féltékenység jellemző -, ami annyira veszélyes az emberi lélekre nézve.
Kifelé az idősebbik fiú hibátlan. De amikor öccse hazatértekor szembe találja magát apja örömével, a sötét erő feltör belőle. Hirtelen szembetűnik haragos, büszke, barátságtalan és önző természete, mely addig rejtve maradt. Annak megtapasztalása, hogy az ember nem képes osztozni mások örömében, a haragos szív megtapasztalása. Az idősebb fiú nem tudott belépni a házba és osztozni apja örömében. Belső panasza megbénította és hagyta, hogy a sötétség elborítsa.
Minél többet elmélkedem a bennem élő idősebb fiúról, annál jobban felismerem, hogy valójában milyen mélyen gyökerezik ez a fajta elveszettség, s hogy milyen nehéz innen hazatérni.
Neheztelésem nem ismerhető fel könnyen, olyasvalami, ami rátapad erkölcsi tisztaságom „fonákjára”. Hát nem jó engedelmesnek, kötelességtudónak, dolgosnak és önfeláldozónak lenni? Úgy tűnik ugyanis, hogy haragom és vádjaim rejtélyes módon összefonódnak ezekkel az erényes magatartásformákkal. Hisz abban a pillanatban, amikor legnagylelkűbb lényemből szeretnék cselekedni, saját haragomba vagy neheztelésembe botlok. Éppen akkor kezdem megszállottan igényelni, hogy szeressenek, amikor a legönzetlenebb akarok lenni. Éppen amikor megteszek minden tőlem telhetőt, hogy jól oldjak meg egy feladatot, akkor kapom rajta magam, hogy azon rágódom: mások miért nem adnak bele mindent? Amikor már úgy érzem, képes vagyok legyőzni a kísértést, akkor elkezdem irigyelni azokat, akik megadták magukat neki. Úgy tűnik, hogy ahol a tiszta erkölcsös énem munkálkodik, ott rögtön megjelenik bennem a haragos vádaskodó is.
Ezen a ponton szembe kell néznem valódi szegénységemmel: Teljesen képtelen vagyok kigyomlálni magamból a haragot. De hogyan szabadulhatnék meg a haragtól anélkül, hogy az erényeket is eldobnám? Hazatérhet-e a bennem élő idősebb fiú? Hogyan térhetek vissza, amikor a harag foglya vagyok, amikor a féltékenység csapdájába estem, amikor be vagyok börtönözve a szolgaságnak megélt engedelmességbe és kötelességbe?
Nyilvánvaló, hogy én, egyedül, nem találhatok rá önmagamra. Így szembesülve az önmegváltás lehetetlenségével, már értem Jézusnak Nikodémushoz intézett szavait: „Ne csodálkozz azon, amikor azt mondom: fentről kell újjá születnetek”. Valóban, valaminek történnie kell, amit én magam nem válthatok ki. Nem születhetek újjá alulról, azaz saját erőmből, saját elmémből, saját lélektani meglátásaim által. Csak felülről jövő segítséggel gyógyulhatok meg, fölülről, ahonnan Isten lenyújtja kezét. Ami nekem lehetetlen, az Istennek lehetséges. „Istennel minden lehetséges.”


A IDŐSEBB FIÚ VISSZATÉRÉSE

„Az idősebbik […] megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte […] Azt mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mer ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

Az idősebbik fiú dühében így panaszkodik apjának: „…nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki.” Ebből kitűnik, hogy az idősebbik fiúnak nincs öccse többé. És apja sincs. Mindkettő idegenné vált számára. Bűnös öccsére megvetéssel néz le, apjára, a rabszolgatartóra, félelemmel néz fel. Ebből látom, milyen elveszett az idősebb fiú. Idegen lett saját házában. Minden elveszti természetességét, minden gyanússá, zavarttá, kiszámítottá válik. Nincs többé bizalom.
Van kiút? Nem hiszem, hogy lenne - legalábbis az én oldalamról nézve. Sokszor úgy tűnik, hogy minél jobban próbálok kiszabadulni a sötétségből, annál jobban besötétedik. Fényre van szükségem, de annak a fénynek le kell győznie sötétségemet, és ezt én nem idézhetem elő. Egyedül nem vagyok képes elhagyni haragom földjét. Nem tudom magam hazavezetni. Igazi szabadságomat nem tákolhatom össze magam számára. Azt kapnom kell. Elveszett vagyok.

A példázatban az apa az idősebbik fiú elé is ugyanúgy kimegy, mint a fiatalabb elé, behívja őt, és azt mondja: „Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.”
Ezekre a szavakra kell figyelnem és hagynom, hogy áthassák lényem belsejét. Isten szeretett gyermeke vagyok.

A fiú bántó és keserű szemrehányásaira nem elítélő válasz jön. Nincs visszavágás vagy vádaskodás. Az apa nem védekezik, még csak megjegyzést sem fűz az idősebbik fiú viselkedéséhez. Azzal, hogy azt mondja: „te mindig itt vagy velem”, túllép mindenfajta értékítéleten, hogy fiával való bensőséges viszonyát hangsúlyozza. Az apa megkülönböztetés nélküli szeretetének kimutatása kizárja annak lehetőségét, hogy a fiatalabb fiút jobban szereti, mint az idősebbet. „Mindenem a tiéd”, mondja neki. Nem lehet ennél világosabb megfogalmazása az apa fia iránt érzett határtalan szeretetének.
Az apa nem hasonlítja össze a két fiút. Mindkettőjüket teljes szeretettel szereti, és szeretetét egyéni útjuknak megfelelően fejezi ki.
Abba kell hagynom minden összehasonlítást, rivalizálást és versengést, és megadnom magam az Atya szeretetének. Amíg kint maradok a sötétben, addig megmaradok az összehasonlítgatásból eredő haragos vádaskodásnál. Isten hív, hogy térjek haza, lépjek be fényébe és fedezzem fel, hogy ott minden embert egyedi és teljes szeretet övez.

A tékozló fiú története valójában annak az Istennek a története, aki elmegy, hogy megkeressen, és addig nem nyugszik, míg meg nem talál.
Bár Isten maga elénk fut, hogy megtaláljon és hazavigyen bennünket, nekünk nemcsak azt kell felismernünk, hogy elveszettek vagyunk, hanem arra is fel kell készülnünk, hogy megtaláljanak és hazavigyenek minket.
Bizalom nélkül nem engedhetem, hogy megtaláljanak. A bizalom az a mély, belső meggyőződés, hogy Atyám hazavár. Mindaddig, amíg kételkedem abban, hogy érdemes rámtalálni, és leértékelem magam azzal, hogy úgy gondolom, kevesebb szeretetet kapok, mint öcsém, addig jó Atyám nem találhat rám. A bizalomnak még az elveszettség érzésénél is erősebbnek kell lennie.
A bizalom mellett a hálának is jelen kell lennie - a harag ellentétének. A harag és a hála nem létezhet egyszerre, mert az előbbi megakadályozza, hogy az életet ajándéknak lássuk és éljük meg. Haragom azt sugallja nekem, hogy nem azt kapom, amit érdemelek. Ez mindig irigységben ölt testet. A hála azonban túlmegy „enyémen” és „tieden”, és azt az igazságot hirdeti, hogy az egész élet színtiszta ajándék: mindent, ami vagyok és ami az enyém, a szeretet ajándékaként kaptam. Azt, hogy hálás vagyok, választhatom akkor is, amikor az érzéseimet még mindig a sértődöttség és harag hatja át. A hála - csakúgy, mint a szeretet -, nem érzelem. Mindig van választási lehetőség a harag és a hála között, mert Isten megjelent nekem a sötétségben, hívott, hogy mielőbb térjek haza, és szeretetteljes hangon kijelentette: „Te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.” Mindaz, ami vagyok és minden, amim van, színtiszta ajándék. Minden ajándék, amit elismerek, újabbhoz és újabbhoz vezet.
A bizalomhoz és a hálához egyaránt szükség van a bátorságra, hogy kockázatot vállaljunk, mert a bizalmatlanság és a harag - hogy hatalmában tartson - egyfolytában arra figyelmeztet, milyen veszélyes felhagynom az óvatos mérlegeléssel és a jövő elméleti úton történő kifürkészésével. Sokszor nagyot kell előrelépnem hitemben, hogy esélyt adjak a bizalomnak és a hálának.

A hitben való előrelépés mindig olyan szeretetet jelent, amelyben nem várom el, hogy viszontszeressenek; anélkül adok, hogy kapni szeretnék; anélkül hívok meg valakit, hogy visszahívást remélnék; s anélkül ölelek valakit, hogy ölelést kérnék. Minden alkalommal, amikor egy kis előrelépést teszek, megpillantom azt, Aki felém szalad és meghív örömébe, abba az örömbe, melyben nemcsak magamat találom meg, hanem testvéremet is.


FIAM, EGYETLEN KINCSEM VAGY

Fiam, egyetlen kincsem vagy,
Szeretetem túlárad irántad.
Fiam, barátként állok itt,
Hogy veled maradjak az idők végéig.

Minden dal, ami elér,
Azt suttogja szerelmem tiéd!
Fénylő hangok, dallamok
Tengerében ott vagyok!

Fiam, az életed nagy kincs, fiam,
Tudnod kell ez mindig igaz marad -
Fiam, akkor is hogyha félsz,
Amikor elborít a sötétség.

Minden dal, ami elér,
Azt suttogja szerelmem tiéd!
Fénylő hangok, dallamok
Tengerében ott vagyok!



Ha nincsen egy barátod, aki figyelmeztet a hibáidra, fizess meg erre egy ellenséget.

Don Bosco


Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt. (Wass Albert)


Mindennek van fény- és árnyoldala, a mi Istenünk pedig mind a két oldalon megtalálható. (Spurgeon)



„Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: az Úr temploma van itt; hanem jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket!” (Jer 7,4–5)

Egy ember – Jeremiás, Isten sokat szenvedett prófétája – odaáll az Úr temploma elé, és nagyon kemény beszédet mond. Izrael népe formálisan volt vallásos. Nemde ismerős ez ma is? Eljárunk a templomba, de úgy jövünk ki, hogy lelkünkben nem ment végbe változás, szívünket bezártuk a Szentlélek előtt, és csak a rítusokat gyakoroltuk, de nem vagyunk bizonyságtevői Krisztusnak. Jeremiás ma is odaállhatna templomaink elé. Nem nekünk kell cselekedni a templomban, nem azáltal leszünk jó emberek, hogy megtesszük az előírásokat, miközben szívünk hideg marad. Hanem ha hagyjuk, hogy Isten végezze el az áldott munkát bennünk! Akkor fogunk másként kijönni, mint ahogy bementünk, s megújulnak általa útjaink és tetteink.
(Kőháti Dóra)



Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. (Márk 2:17)

Mit jelent ez a mondat ránk nézve? Azt, hogy kevesen tartják betegnek magukat, kevesen érzik azt, hogy a bűn tönkretenne bármit is életükben. A másik véglet az, amikor már gyógyíthatatlannak látja magát az ember. Ilyen vagyok, nem tudok és nem is akarok megváltozni – mondta egyszer fülem hallatára valaki a saját bűnös dolgaira. Ez olyan, mint amikor valaki beteg, elmehetne az orvoshoz, bevehetné a megfelelő gyógyszert, de nem akarja, mert jól érzi magát jelenlegi nem éppen rózsás helyzetében, állapotában. A bűn nevű romboló lelki betegségben is el lehet kényelmesedni, le lehet mondani a gyógyulásról. Ennek az az oka, hogy az ilyen ember nem tudja, még csak nem is sejti, hogy milyen az egészséges élet...

Napi Ige és gondolat

2018. augusztus 17., péntek

A felébredt lelkiismeretnek megborzadás és izgatottsága még nem igazi bűnbánat. Az igazi bűnbánat Istenhez való vonzódás.


A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz. (Albert Schweitzer)

A világon elterjedt egy szokatlan betegség: Akik megbetegedtek, azok szíve egyre kisebb lett, erejük csökkent, vidámságuk alább hagyott. Az orvosok tanácstalanok voltak. Rengeteg orvosságot írtak elő, de semmi nem használt. Még szívátültetést is alkalmaztak. de az átültetett szív is, pár napra a műtét után, kezdett összezsugorodni.

A betegség tovább terjedt. A kórházak megteltek az utolsó ágyig. Rövid idő alatt mindenki szívbajos lett. Egyedül egy személyt nem ragadott el a kór. Idős ember volt, szép, nagy és egészséges volt a szíve, sőt, a szokottnál is nagyobb. Nekilátott a betegápolásnak. Azt vette észre, ha megfogta a beteg kezét és rámosolygott, a kis szív azonnal növekedni kezdett. Amint elengedte, a növekedés megállt. Fölfedezett valamit: A szokatlan betegség oka a szeretet hiánya volt.

Nekilátott a munkának. Betegtől betegig járt. Fogta a kezüket és szeretettel rájuk tekintett. Amikor egy beteg szíve kellő nagy lett, ő is képes volt gyógyítani. Az új "orvosság" gyorsan terjedt az egész világon és a szívek egyre nőttek. Elég volt megfogni a betegek kezét és rájuk mosolyogni.



Ahhoz, hogy megbocsássunk, néha el kell feledkeznünk magunkról, sérelmeinkről. Hisz sokszor oly kevés kell ahhoz, hogy másképp lássuk helyzetünket és kiengesztelődjünk…

Adja a jó Isten, hogy ne ítélkezés és harag, hanem elfogadás, megértés és béke éljen a szívünkben.



„Akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.” (Péld 3,12)

A szülői dorgálás nem nagy öröm egy gyereknek, pláne egy kamasznak. Felnőttként döbbenünk csak rá, hogy szüleink jót akartak. És amikor már nincsenek, mindent megadnánk, hogy legyen édesapánk, édesanyánk, aki óvó, féltő szeretettel megdorgál. Ha földi életünkben már nincsenek is szüleink, mennyei Atyánk mint gyermekét szeret, és vigyáz ránk. És ha kell, nevel, dorgál is. Gyengéden vigasztal is, és könnyeket is töröl. Jó apa, aki mindig következetesen egyet akar: hogy gyermeke boldog legyen, és teljes életet éljen.
(Kőháti Dóra)


Életünket előrefelé éljük, de visszafelé értjük. (Kierkegaard)



Ha nem volna pokol, a Golgota a legnagyobb tévedés lenne. (Stewart)




„Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5,17)

Számtalanszor tapasztaljuk hétköznapi küzdelmeinkben, hogy bűneink, kicsinyességünk, irigységünk arról árulkodik: az új, amit Krisztusban kapunk, távol van. A régi nem múlt el. Félünk, megijedünk. Mégsem vagyunk Krisztusban? Életünk töredezettsége és összekuszált emberi kapcsolataink kiáltanak az új után, mégsem tudunk a régiből szabadulni. Saját erőnkből bizonyosan nem! A jó hír maga Jézus, aki szeretné megértetni velünk, hogy minden töredezettségünk, bűnünk benne újra egész lehet, és kegyelme eltörli a régit. Azt gondoljuk, jobb lenne, ha ezért mi magunk tehetnénk valamit, de az új teremtés csak Krisztusban van, a régi csak általa múlhat el.
(Beke Mátyás)


Mindenki számára legelső és legnagyobb kisértés az a vágy, hogy mi legyünk saját magunk istene.


Mindennek a kezdete a hit, és a vége pedig a szeretet.

Antiókiai Ignatius



Nagypapa és nagymama összevesztek valamin, s nagymama annyira dühbe gurult, hogy nem szólt nagypapához.
Másnap nagypapa már teljesen megfeledkezett a vitáról, de nagymama továbbra sem figyelt rá, és nem is szólt hozzá. Tehetett a nagypapa akármit, nem tudta a párját kihúzni sértődött hallgatásából.
Végül is nagypapa hozzáfogott turkálni a szekrényekben és a fiókokban. Miután ez így ment egy darabig, nagymama már nem bírta türtőztetni magát:
- Mi az ördögöt keresel? - kérdezte dühösen.
- Istennek legyen hála, megtaláltam! - mondta nagypapa hamiskás mosollyal.
- A hangodat!
Nagymama elmosolyodott férje válaszán, bocsánatot kért és már nem haragudott férjére. Szeretettel fogták meg egymás kezét.


Ne feledd, mindenkinek vannak gyengeségei! Az életben azok a győztesek, akiket a gyengeségeik nem korlátoznak.


„Olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz.” (Ézs 58,11b)

Statisztikailag egyértelműen kimutatható, hogy az Istenben bízó, hívő emberek testileg és lelkileg is sokkal egészségesebbek, mint azok, akik nem hisznek Isten létében. És emellett még a társadalom számára is hasznos állampolgárok. Mai igénk, ez az ézsaiási idillikus kép is ezt ábrázolja a maga költői eszközeivel. Az Isten szeretetéből táplálkozó ember valóban ilyenné – szépen öntözött kertté és üdítő forrássá – válik felebarátja, az éppen szeretetére szoruló ember számára. Vágyjunk hát mi is ilyenekké lenni – mások számára.
(Menyes Gyula)


Szentlélek, te minden emberben benne élsz és jössz,
hogy elültesd bennünk az Evangélium ezen igazságait:
a szívjóságot és a megbocsátást.

Szeretni és ezt életünkkel kifejezni,
szeretni szívjósággal és megbocsátani:
így segítségeddel megtaláljuk a béke és az öröm forrását.


Szószátyár ember ellen ne akarj küzdeni szóval. Mindnyájunk adománya a szó, keveseké az okosság.
(Cato)

2018. augusztus 16., csütörtök

A bölcsesség az a művészet, mely segít kormányozni akaratunkat. (Don Bosco)


A bűn lassan ölő méreg, melytől a lelkiismeret fájdalommentesen elsorvad.


A bűnbánat annyit tesz: úgy sajnálom, amit tettem, hogy többé nem teszem.


A hívő élet középpontja nem a templom, hanem az otthon. (Stanley)


A kórházakkal kapcsolatban a legtöbbünknek kellemetlen élmények jutnak az eszébe. Ezzel így van Eszter is... Eszternek sem szép emlékek jutnak az eszébe, ha megemlítik neki a kórházat, s ennek több oka is van. Egy alkalommal például akkor járt kórházban, amikor a testvére egy komoly vírusos fertőzést kapott és hetekig volt ott, s rossz érzése akkor sem csillapodott, amikor egészségesen jöhetett haza. Még rosszabb emlék volt számára, hogy a kórházban látta utoljára dédmamáját, aki 95 évesen halt meg. Amikor pedig Eszternek kellett egy kis baleset okozta agyrázkódás miatt néhány napig megfigyelésen lennie a kórházban, bármennyire is voltak kedvesek hozzá az ápolónővérek, véglegesen besorolta a kórházat a nem szimpatikus helyek közé.
Mindezek után teljesen érthető, hogy mekkora volt a 12 esztendős lány aggodalma és félelme, amikor édesanyjának kellett kórházba mennie. A család örömteli esemény elé nézett: a negyedik gyermek születését várták. Eszter is örült, hogy újabb kistestvére lesz, de sehogy sem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy éppen egy kórházban kell megszületnie. Természetesen minden nap bementek az édesanyához látogatóba. Egy ilyen látogatás alkalmával történt, hogy már éppen búcsúztak, az anyuka mindhárom gyermeke homlokára kis keresztet rajzolt, és lelkükre kötötte, hogy vigyázzanak magukra. A gyerekek kicsit fájó szívvel léptek ki a kórteremből édesapjukkal együtt, amikor Eszter, aki nagyon féltette édesanyját a kórház miatt, gyorsan visszaszaladt hozzá, megölelte és ezt mondta neki: Te is vigyázz magadra, anya, mert nélküled mit csinálnánk? Ilyen a gyermeki aggodalom és ragaszkodás az édesanyához!

...ilyen gyermeki ragaszkodással és nagy bizalommal sietünk Jézus édesanyja és a mi égi édesanyánk elé: Vigyázz reánk az égből, ó Szűzanya, mert nélküled mit csinálnánk? Oltalmazz bennünket mindennapi nehézségeink közepette, mert mit tehetnénk a te segítséged nélkül?

Horváth István Sándor


Áldott az a bánat, mely arra késztet, hogy bűneink felett bánkódjunk. (Spurgeon)


Az Istenhez való hűség a kicsiny dolgokban nyilvánul meg.

Szalézi Szent Ferenc



Az út a mennybe is, a pokolba is Krisztus keresztje mellett megy el, – ott válik jobbra és balra. A Jézus testében meg kell botlanod. A két lator is jobb és bal felől volt. (Stewart)



Boldogságos Szűz Mária, Isten anyja!
Segíts, hogy mindig gyermeki szívem legyen: tiszta és finom, mint a forrás!
Segíts, hogy egyszerű szívem legyen, melyet sohase borít el a keserűség!
Segíts, hogy erős szívem legyen: tudjak áldozatot hozni,
és gyengéd szívem legyen, mely együtt tud érezni másokkal!
Adj hálás szívet, mely örülni tud annak, amit kapott,
és adj nemes szívet, mely senkivel szemben sem hordoz keserűséget!
Segíts, hogy szelíd és alázatos szívű legyek:
tudjak szeretni önzetlenül, és boldog legyek, ha adhatok!
Adj kitartó, bátor szívet: hogy soha ne ismerjek lanyhulást.


L. De Grandmaison SJ

„Lehetetlen, hogy Isten hazudjon.” (Zsid 6,18)

Az ember világától a hazugság nem idegen. Napról napra találkozunk vele, de a legfájóbb, hogy saját életünkben is számtalanszor érhetjük tetten a hazugságainkat, ha őszinték vagyunk. Vaskos hazugságokkal ámítjuk magunkat, másokat, és ilyenekkel ámítanak bennünket. Inkább úgy teszünk, mintha a hazug szó igaz lenne. Félelemből, kényelemből vagy egyszerűen csak azért, mert ezt látjuk magunk körül. Ennek pedig egyik következménye az, hogy már mindent kételkedve fogadunk, rezignáltan legyintünk ígéretekre, tervekre, egyre kevesebb dolgot veszünk komolyan. Isten ígéretei azonban valóra váltak, mindennap ezt hirdeti számunkra Jézus Krisztus keresztje. Vele a hazugságok tengeréből partra lehet evickélni, hogy teljesen új kezdődjön a mi életünkben is. Az ő szava biztat erre bennünket. A szava pedig az igazság.
(Beke Mátyás)



Mások hibáinak és akármilyen gyarlóságainak elviselésében türelemre törekedjél, mert tebenned is elég sok van, amit másnak kell eltűrnie. (Kempis Tamás)



„Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” (Mt 6,24)

Egy rabszolga nem lehetett két úré, csak egyé. Mammon rabszolgatartó urunk egyre többet akar. Nem elégszik meg testünkkel, lelkünket is akarja. Egész napunkat, minden gondolatunkat. Bálványunk oltárára semmi sem elég. Végül felemésztődünk és elveszünk. Választanunk kell: vagy Isten, vagy a pénz szolgálatában áll életünk. Kettőt szolgálni nem lehet. Ahol a kincsünk, ott a szívünk is. A világban körbenézve rengeteg boldogtalan rabszolga rohangál. A mi szívünkben ki az úr? Boldogok vagyunk?
(Kőháti Dóra)


Sokan nem csak azt találják nehéznek, hogy gondjaikról megfeledkezzenek, hanem hibáikat sem tudják elfelejteni. Emlékeinkben, talán éppen most is ránk nehezednek és lehangolnak, miközben a jövővel kell szembenéznünk. Ha nem vigyázunk, a múlt hibái, mint folyondár körülfognak és minden előrelépést lehetetlenné tesznek a lelki életben.

Talán meglepő számunkra, de a múltban elkövetett hibáknak nemcsak, hogy nem kell akadályt jelenteniük, a múlt hibái áldássá válhatnak. Mielőtt egy művész egy mesterművet a vászonra vinne, sok sikertelen vázlatot kell félretennie...

Egész életünkben az a legfontosabb, hogy milyen irányban haladunk. Nem az a kérdés, hogy hova érkeztünk már el, hanem, hogy melyik irányba megyünk tovább…

A Magyar Evangéliumi Rádió műsorából


...sokféle erő van az emberek között, sokféleképpen ölik egymást az emberek. Nem elég szeretni. A szeretet tud nagy önzés is lenni. Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne. Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot. De aki alázat nélkül szeret, nagy terhet tesz a másik vállára.

Márai Sándor


Uram, Istenem, te fogantatása pillanatától kezdve megóvtad Mária lelkét a bűnöktől és földi élete befejeztével megóvtad testét a romlástól. Irgalmasságodban bízva fohászkodom hozzád: segíts, hogy le tudjam győzni a rosszat magamban, s elhagyjam a bűnös élet útját! A te kegyelmeddel képes vagyok szüntelenül a menny felé törekedni, ahová Jézus édesanyja eljutott. Ő oltalmazzon anyai szeretettel az égből, hogy hivatásomat beteljesítve eléd állhassak a mennyben, ahol irgalmas szeretettel te vársz minden embert és engem, Istenem!

2018. augusztus 15., szerda

A fontolgatással gyakran elmúlik az alkalom! (Publilius Syrus)


A példa nagyobb hatalom, mint az utasítás.


A Sátán ösztönözhet, de nem kényszeríthet. Állj ellene az Ördögnek, és elfut tőled!



Az öröm imádság, az öröm erő.
Az öröm háló, amellyel lelkeket foghatunk.
Isten szereti az örvendező imádságot.
A legjobb módja, hogy Istennek hálát adjunk:
ha dolgunkat örömmel tesszük.

A szerető szív vidám szív.
Ne engedd, hogy a gondok úgy hatalmukba kerítsenek;
hogy miattuk elfelejtsz örülni a feltámadt Krisztusnak.
Mindnyájan Istenhez vágyódunk, a mennyországba,
de hatalmunkban áll, hogy már most és itt nála legyünk a mennyben,
s minden pillanatban boldogságban részesüljünk.

Ez azt jelenti:
szeressünk úgy, ahogyan ő szeret,
segítsünk, ahogyan ő segít,
adjunk, ahogyan ő ad,
szolgáljunk, ahogy ő szolgál,
mentsük meg az embert,
ahogyan ő megment minket,
huszonnégy órán át vele legyünk,
és a legnyomorúságosabb öltözékben is felismerjük.

Kalkuttai Teréz Anya


Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse őt igazán. (Goethe)


..azon elmélkedjünk, hogy manapság és mibennünk mi módon van jelen a Jézus Krisztus. Néhány segítő gondolat: úgy van jelen, mint életlendület. Sok mindent megteszünk, amit nem tennénk, ha nem élne bennünk a Krisztus. De úgy is jelen van, mint fékező erő. Sok mindent nem teszünk, amit megtennénk, ha nem élne bennünk a Krisztus. (Farkas József)


Egy faluban árvíz van. Egy ember felmenekül a háza tetejére. A víz félig ellepte a házát, amikor arra jön egy csónak. Az ismerősök kiabálnak neki:
- Gyere, szállj be a csónakunkba!
- Nem szállok... - mondja.
- De gyere, mert jön az ár, és elviszi a házad!
- Majd Isten megsegít.
A csónak elmegy.

A vízszint emelkedik, a ház rogyadozik, amikor ismét megjelenik a csónak. Az emberek ismét hívják:
- Gyere, szállj be a csónakunkba! Segítünk, hogy megmenekülj.
- Nem, nem megyek.
- De mindjárt összeomlik a házad, beleesel a vízbe és megfulladsz!
- Majd Isten megsegít.
Elment a csónak.

Jött a víz, a ház összeomlott, az ember beleesett a vízbe, és megfulladt.
A lelke felkerült Istenhez. Kérdezi Isten:
- Miért nem szálltál be a csónakba?
- Hát, Istenem vártam, hogy majd megsegítesz.
- Fiam, én kétszer is küldtem érted csónakot...



„Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem.” (Zsolt 63,7)

Irigylésre méltó az ősi zsoltáros, aki Istennel élő kapcsolatban van. Ő tudja, hogy ezt a kapcsolatot naponta kell ápolni. Sokszor csak az elalvás előtti pillanatban jut eszünkbe Isten egy-két rövidke mondat erejéig, azután jön az öntudatlan álom. A zsoltár szavai figyelmeztessenek bennünket: életünk folyása vagy ahogy ma divatosan mondjuk: minősége Istennel való kapcsolatunktól függ. Eszünkbe jut Isten? Mikor? Hol?
(Beke Mátyás)



Ha mindenki megtanulna másokkal törődni, más lenne a világ. (Ingmar Bergman)



HA NEM TESZEK SEMMIT SEM

Most nem sietek,
Most nem rohanok,
Most nem tervezek,
Most nem akarok,
Most nem teszek semmit sem,
Csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugszom,
Most elpihenek,
Békén, szabadon,
Mint gyenge gyerek,
És nem teszek semmit sem,
Csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölel a fény,
És ölel a csend,
És árad belém,
És újjáteremt,
Míg nem teszek semmit sem,
Csak engedem, hogy szeressen az Isten,

Új gyümölcs terem,
Másoknak terem,
Érik csendesen
Erő, győzelem...
Ha nem teszek semmit sem,
Csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Túrmezei Erzsébet

- Igehirdetésének egyik mondata hozott ide.
- Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat.
- A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és - azt hiszem, így hangsúlyozta - gyűlölet lesz belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de biztosan. - Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon!?
- Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani.
- Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám "kislánya" legyek a házasságban és ne feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá - rettenetes kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg. Mondja: mit tegyek?
- Mit tett eddig?
- Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.
- Mióta imádkozik ezért?
- Amióta tudom, hogy gyűlölöm.
- Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?
- Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.
- Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését? Tulajdonképpen mit várt?
- Hát, hogy szeretni tudjam.
- Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van?
- Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.
- Szeretnék valami mást is ajánlani.
- Azért jöttem.
- Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Így van?
- Igen, körülbelül így.
- Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban...
- A kereszten?
- Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából. Édesanyjáért kellene valamit megtennie még. Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket.
- De mit tegyek?
- Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben imádkozzék érte, ha még tud.
- De mondtam, hogy gyűlölöm.
- Meg akar gyógyulni?
- Igen.
- Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is.
- Mit tegyek hát?
- Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?
- Kiváltanám.
- Bevenné?
- Bevenném.
- Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja?
- Írom.
- Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt. Kedden: kitakarítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki. - Írja csak, írja. Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt - csak őt - beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.
- Már évek óta nem zongorázik.
- De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom és megcsókolom. Pont. Ismeri ezt a zenei kifejezést? Da capo al fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit.
- A csókot is kell?
- Igen.
- Jaj!
- Miért, jaj?
- Mert évek óta nem csókoltam meg.
- Vállalja ezt a hetet így?
- Megkísérlem.
- Isten segítse. Várom.

Nem jött. Hetekig nem jött. De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva: - Mikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta: - De jó vagy mostanában hozzám. - Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat.
Aztán hozzátette: - Adja másnak is oda ezt a receptet!

Gyökössy Endre


Istenre bízom magamat, magamban nem bízhatom, Ő formált s tudja dolgomat, lelkem ezzel bíztatom. E világ szép formája, az Ő keze munkája, mit félek, mondom merészen, Istenem és Atyám lészen.


Mi nem szeretjük a kereszteket. Bocsásd meg Jézusunk, hogy annyiszor próbáljuk letenni azt, amit pedig alázattal kellene elfogadnunk és hordoznunk a "minden javunkra van" törvénye szerint. Kérünk, ne vedd le rólunk azokat a terheket, melyek áldásaidat rejtik. Köszönjük, hogy Te mindent vállaltál értünk, hogy erőt merítsünk értünk való áldozatodból!



SZENTSÉGES SZŰZ MÁRIA

Szentséges Szűz Mária, szép liliomszál.
Ki mindenkor szépen, úgy virágoztál,
Hogy szűz lévén meggyümölcsöztél.
Imádd Jézust értünk, akit te szültél.

Szép liliomszál, szüzek virágja.
Könyörögj érettünk, istennek anyja.
Ó mely ékes vagy Mária, bűnösöknek szószólója.


„Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem. Tudod, ha leülök, vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat.” (Zsolt 139,1–2)

Megfigyelési ügyektől hangos a média. Rejtett kamerák lesnek utcán, áruházban, rendelőben, szállodában, liftben. Szem előtt vagyunk – testi mivoltunkban. Lelkünket nem tudják kifürkészni, de levelezésünket, beszélgetéseinket annál inkább. Micsoda világ ez?! S akkor itt egy ige, amelyből ha kihagynánk az Urat, bizony, nem lenne vigasztaló. Valaki mindent tud rólunk. No de ha ezt a Szentírásban olvassuk, s ha aki figyel ránk, az maga a teremtő Isten?
(Kőháti Dóra)

2018. augusztus 14., kedd

A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság öröme, hanem az a lelki-szellemi megvilágosodás, amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy egy embertársad hisz és megbízik benned. (Ralph Waldo Emerson)


A bűnbocsánat nélkül élő ember hasonlít ahhoz, aki nyugodtan alszik, míg feje felett ég a ház.


„A tanítványok unszolták és kérték Jézust: „Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!” Bement hát, hogy velük maradjon.” (Lk 24,29)

Elmúlt a hét, múlik az életem, és múlik a világ. Minden szombat erre figyelmeztet. Mi maradt abból, ami a héten az enyém volt, s mi abból, amit tettem? Ki marad ebben a változó és mulandó világban? Együtt kérjük tanítvány elődeinkkel: maradj velünk, Urunk! S a sok kérdőjel és bizonytalanság között egy biztos: ő velünk marad. Most igéjében és az úrvacsora kenyerében és borában, egykor pedig majd személyesen, ott, ahova előre ment, helyet (végleges helyet) készíteni nekünk.
(Dr. Hafenscher Károly [ifj.])


A tárgyak kényelmet adnak, a pénz nyugalmat, de a Szeretet - ami a legfontosabb a világon - nem veheted meg pénzen…


Add tudnom, amit értem tettél, add értenem, mit elvégeztél, nyisd meg szemem fénylő csodádra:
a Golgotára!


„Adj testvérednek szívesen, és ne essék rosszul az, hogy adsz.” (5Móz 15,10)

Bizony sokszor rosszulesik, ha adunk valamit a másiknak, sőt még az is, ha a másiktól kap valamit testvérünk. Úgy érezzük, nekünk lett kevesebb, mi érdemeltük volna meg. Nem tudunk megszabadulni az önzésünktől, és nem látunk túl beszűkült határainkon. Urunk megadja, hogy ne essék rosszul, sőt talán eljuthatunk vele oda is, hogy örömünk lesz teljesebbé. Ma még adhatsz testvérednek, hogy több és jobb legyen a világ. Talán elfelejtettük: mi is mindent kapunk a mennyei Atyától.
(Beke Mátyás)


Az álérték hivalkodik, a valódi érték rejtőzködik.


Az igazság létezik. Csak a hazugságot találják ki.
(Georges Braque)


Azt tudni, amit Isten akar, az egyetlen tudomány. (Pascal)


Istennek nincs szüksége alkotásainkra, de szüksége van szeretetünkre. Egyetlen fegyverünk: hogy tudunk szeretni és szenvedni.

Kis Szent Teréz


„Jézus mondta: »A pokol kapui sem fognak diadalmaskodni egyházamon.«” (Mt 16,18)

Kikre is építette egyházát? Egy félelmében őt megtagadó Péterre. A nagy pillanatban szétfutó, elbújó tanítványi körre. Emberekre, akik emberien reagálnak. Rosszul vizsgáznak adott esetben. Nem ítélkezhetünk felettük, mert nem vagyunk különbek, sőt magunk tudhatjuk igazán, milyen bűnök terhelnek minket, mai követőit. Ma sincs másként: emberek hibázva, dadogva, vétkezve, de hirdetik az evangéliumot, közösséget alkotnak, Istent dicsérik, egyházukat építik a fentről kapott erővel.
(Kőháti Dóra)



Könyörtelen harc folyik a világban Krisztus és az Antikrisztus között. A harctér ott van benned és körülötted egyaránt. Gondolataid és tetteid elkerülhetetlenül állást foglalnak. Eldöntötted-e már egyszer és mindenkorra, hogy melyik oldalra állsz teljes erőddel? (Fosdick)



Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat! Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!

Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához! Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni! Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől! Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van! Taníts meg a kis lépések művészetére!

Antoine de Saint-Exupery

2018. augusztus 13., hétfő

A barátság megsokszorozza az örömet, és felezi a bánatot.


A gyerek olyannak látja magát, amilyennek a te szemed tükre mutatja. De ez így van velünk, felnőttekkel is. Ha hazafelé egy pattanásos legényke csodálattal megbámulja a fiatal lánykát, az a hölgy kivirágzik.
Van egy kolléganőm, egy idősebb hölgy, akinek a férje nagyon szépen tud bókolni, minden alkalmat megragad, hogy kedvesen megdicsérje a haját, a ruháját. A kolléganőm ilyenkor mindig azt mondja a férjének: te vén csacsi, hagyd már abba - de tudom, ha abbahagyná, szomorú lenne. Jólesik neki. Legalább tíz évvel megfiatalítja, hogy a férje állandóan udvarol neki.
A meccsen a nagy, benga hokistáknak is jólesik, hogy a lelátón ezren üvöltik: mindent bele, hajrá, fog ez menni! Mindannyiunknak nagy szükségünk van arra, hogy drukkoljanak nekünk, hogy bátorítsanak, biztassanak, lelkesítsenek bennünket. Olyan nehéz volna ezt nap mint nap megadni egymásnak?

Böjte Csaba



A legtöbb ember úgy látja Istent, mint aki precízen számon tartja bűneinket, megköveteli az engedelmességet, a tökéletességet és a hódolatot. Ehhez járul még, hogy hidegnek, irgalmatlannak, tőlünk távolinak látják Őt. Pedig Isten nem ilyen, Ő bűneink ellenére is ragaszkodik hozzánk, neki fontosak vagyunk, akkor is, ha mi ellene fordulunk és hallani sem akarunk róla...

Sokszor helytelenül szeretjük gyermekeinket, azt mondjuk nekik, hogy szeretjük őket, ha engedelmeskednek, ha jól tanulnak, ha rendbe teszik a szobájukat, ha olyan barátokat választanak, akik nekünk is tetszenek... Az így felnőtt ember azt gondolja, hogy a szeretetért meg kell dolgozni, azt ki kell érdemelni. Felgyorsult és teljesítmény-centrikus világban élünk, s úgy hisszük, csak akkor szeretnek, ha nyújtottunk érte valamit…

A tékozló fiú semmi teljesítményt sem volt képes nyújtani. Piszkos, büdös, szakadt ruhában érkezett, rendetlen hajjal, s egy fityingje sem volt. Apja mégis elé szaladt és megcsókolta őt. Mondhatnánk, a bűnvallomással érdemelte ki a szeretetet. Ha jól értjük a Bibliát, az apa naponta nézte az utat sóvárgó szeretettel, amelyen tékozló fia távozott, s ahol remélte feltűnését. Hol volt még akkor a bűnbánat? A fia még a kocsmában mulatott, amikor ő már várva-várta, hogy magához ölelhesse…
A bűnbánatra a fiúnak volt szüksége, mert ez segített neki a helyes látásban. Az apa mindig is, és feltétel nélkül szerette fiát, csak a fiú viszonyult helytelenül atyja szeretetéhez.


A lehetőség utat nyit annak az embernek, aki tudja merre tart.


A szeretet nem ismeri fel önnön mélységét, míg az elválás órája el nem következik.

Victor Hugo

„Amikor Jézus asztalhoz telepedett [az emmausi tanítványokkal], vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és nekik adta. Erre megnyílt a szemük, és felismerték.” (Lk 24,30–31)

Az emmausi úton úgy hittük, mindennek vége van, pedig ő ott lépkedett mellettünk. Azt hittük, egy értetlen idegen sétál mellettünk, akit föl kell világosítanunk, pedig mi voltunk vakok. Azt hittük, hogy már végképp föl kell adni minden reményt, pedig a Megváltó kísért bennünket. Az asztalközösség és a kenyér megtörése megnyitotta a szemünket. Jézus Krisztus az élet kenyere, aki táplál bennünket most és mindenkoron testével és vérével.
(Beke Mátyás)



ÉDESANYÁM

Védelmet nyújt hű szíve, karja,
jósága hibám eltakarja.
Tanácsol, táplál, gondoz, szépít
hittel lelkemben oltárt épít.
Ha betegség támadja testem,
imádkozva virraszt mellettem.
Orvoshoz megy, gyógyszert hoz, ápol,
megfeledkezve önmagáról.
Figyelmeztet és tanít jóra,
szent Igére, Krisztusi szóra,
nem fárad el javamat tenni,
boldogságom, üdvöm keresni.
Édesanyám, szeretlek téged,
hálám, hűségem tüze éget...
Sokáig élj, hogy legyen módom
minden jóságod meghálálnom.
Az Úr áldjon, vezessen, védjen,
hogy semmi baj, soha ne érjen.
S kívánom, hogy végső óránk ha üt,
a menyben is legyünk majd együtt.


Ha megértenők Istent, ő nem lenne Isten.

Szent Ágoston


Jézus rettenetesen gyűlölte a bűnt, mert szerette az embereket, kiknek romlására volt a bűn. (Fosdick)


„Kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik.” (Zsid 6,11)

Hullámhegyek és hullámvölgyek. Lelkesedés és lehangoltság. Lendület és megtorpanás. Mindezek állandó kísérői emberi létünknek. A keresztény reménység – a Krisztussal való találkozás és egyre mélyebb, majd kiteljesedő együttlét – olyan hajtómotor, olyan energiaforrás, amely változó hangulatok és állandóan változó körülmények között segít igyekezni a jóra, a krisztusira, a hitből fakadó életre.
(Dr. Hafenscher Károly [ifj.])



„Meghallották Erzsébet szomszédai és rokonai, hogy milyen nagy irgalmat tanúsított iránta az Úr, és együtt örültek vele.” (Lk 1,58)

Csoda volt készülőben, amikor Erzsébet várandós lett Keresztelő Jánossal. Ha lettek volna bulvárlapok, talán címlapon hozzák: a meddő s már idős, gyermekre reménytelenül váró asszony végre anya lesz! Öröm és istendicséret fakadt a jámbor emberek szívében, látva, milyen dicsőséges is Isten. S akkor még nem is sejtette senki, hogy csak előfutára ez a csoda a már készülőben lévő, sokkal-sokkal nagyobb csodának… Amikor kis idő múlva majd egy Mária nevű hajadon, Erzsébet rokona tesz látogatást, szintén várandósan. Az üdvözítő Isten csendben, rejtetten, még nem láthatóan és meg nem értetten, de már munkálkodott. Nyissuk ki a szemünket, a szívünket, hogy betöltessen az öröm e nagy irgalom megnyilvánulása felett!
(Kőháti Dóra)


Ne olyan gyermekek legyetek csupán, akik az Úrral beszéltek, hanem olyanok is, akikkel az Úr beszél.

Trudel


„Nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)

Ahogyan annak idején Timóteust, úgy a mai bizonyságtevőket is emlékezteti és egyben bátorítja az apostoli szó. Félelemre nem lehet sem közösséget, sem jövőt alapozni. Isten országának építéséhez olyan rendíthetetlen szívű és megfontolt munkásokra van szükség, akik Isten és emberek iránti őszinte és féltő szeretettel végzik feladataikat. Számunkra mindez elérhetetlen, csakis Isten ajándékaként lehet a miénk.
(Smidéliusz András)


Nem elég, hogy magunkat óvjuk a kísértésektől, vigyázzunk, hogy másokat se vigyünk bele. (Steinberger)



Nincs sem időd, sem erőd mindenre, állítsd első helyre az elsőrendű dolgokat. (Fosdick)


Olyan játék ez, mint a tenisz: te elütöd a labdát, a másik visszapattintja. Néha elhibázod, néha elhibázza. De újra szerválsz, míg egyre jobban játszod a szeretet játékát. Az a legcsodálatosabb, ha megtalálod azt, akivel egy életen át játszhatod.

Böjte Csaba


Sokan elengedik az élet apró örömeit, miközben a nagy boldogságot várják. (Perl S. Buck)


Szeretni semmi. Ha szeretnek, az már valami. Ha szeretsz és szeretnek, az a minden! (Hamvas Béla)

2018. augusztus 12., vasárnap

A düh olyan tolvaj, aki ellopja a szép pillanatokat. (Joan Lunden)


A szeretet nagyobb, mint a bűn, mint a teremtmény gyöngesége és esendősége, erősebb a halálnál; mindig kész arra, hogy fölemeljen, felejtsen, elébe menjen a tékozló fiúnak, hogy megvalósítsa Isten fiainak megnyilvánulását, akik az eljövendő dicsőségre kaptak meghívást. A szeretetnek e megnyilvánulását irgalomnak is nevezzük.

II. János Pál pápa


Aki Isten ítéletét rettegi, az nem fél a világ ítéleteitől.


Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat.


Amikor valaki azt mondja neked, ne tedd, ne az jusson eszedbe, hogy meg akar gátolni valamiben, hanem, hogy szeret és meg akar védeni!


Az igazi nagysághoz vezető út: akarj igen kicsiny maradni! (Spurgeon)


Azt hiszem az első kérdés, amit meg kell válaszolnom magamnak, hogy képes vagyok-e tenni a boldogságért, hogy képes vagyok-e szeretni még. Mert szeretni nehéz. Ha szeretsz, az nem jelenti azt, hogy téged is szeretnek, pedig szeretve lenni jó és még jobb, ha ezt a tudomásunkra is hozzák. Eltelhetnek évek úgy, hogy becsapod az agyad, de attól még nem lesz igaz, amit hiszel. Az első dolog, amit megtanultam, hogy nem az az igazán fontos, hogy mekkorát tud kérdezni az ész, hanem az, hogy milyen nagyot tud felelni a szív. Tud akkorát, hogy saját magad is megdöbbensz rajta.



Bárhogyan is igyekszünk az ünnepeket megfosztani ragyogásuktól, bármennyire is azt halljuk, hogy minden nap egyforma, az ember számára mégis különböznek a napok. Van, akinek a legközönségesebb hétköznap is az ünnepélyesség érzésével telítődik. Vannak tehát napok, amelyek – valamilyen okból – fontosak számunkra.
(Nagy István Attila)


Harc után sohasem nyerhetsz eleget; de ha te engedsz, gyakran többet kapsz, mint amennyit vártál.


„Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.” (1Jn 4,16b)

Olyan sokféleképpen próbáltuk már Istent megragadni, de valahogy minden csak félig igaz, amit róla elmondhattunk. Talán a levél szerzője került a legközelebb Istenhez. Isten szeretet! Nem emberi érzés, amely gyorsan múlik, nem érdekek mentén rendeződő kapcsolat. Jézus Krisztusban nyilvánvalóvá lett ez a szeretet, hogy töredezettségünket, hiányosságainkat kiegészítse, és megtapasztalhassuk az életet a maga teljességében, amelyre Urunk hívott el. Isten szeretet, és ez tarthat meg bennünket, ezt kell átadni napról napra a körülöttünk élőknek.
(Beke Mátyás)



„Jézus így szólt a tanítványokhoz: „Keljetek fel, és ne féljetek!” Amikor föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül.” (Mt 17,7–8)

A Mesterükkel tartózkodó tanítványokat Isten felhőből hallatszó hangja miatt fogta el félelem a megdicsőülés hegyén. Péter az imént még sátrakat akart készíteni, mondván: „Uram, jó nekünk itt lennünk”. Most társaival mégis arcra borultak rémületükben. Egyedül Jézus szava és jelenléte képes bátorságot oltani a szívükbe. Csakis általa és benne válhat a szent Isten félelmes jelenléte békét és biztonságot adó fedezékké.
(Smidéliusz András)


„Krisztus mondja: „Kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.”” (Jn 16,24)

Micsoda nagyszerű biztatás. A világ, a környezetünk azt mondaná: Ne kérjetek! Urunk biztat: Kérjetek! Mert ő adakozó Úr. Abban leli örömét, hogy nekünk örömöt szerez. Ha kérünk (ez sem mindig magától értetődik), akkor megadja azt, amire az élethez valóban szükségünk van. Mert boldog, ha minket, panaszra hajlamos embereket örülni lát. Sőt ő teljes örömöt kínál!
(Dr. Hafenscher Károly [ifj.])



„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál.” (Fil 2,3)

„A jó elnyeri jutalmát” – tartja a mondás. Nagy a kísértés a keresztény ember számára is, hogy jó tettei mögé, köré odaképzelje a neki jogosan járó jutalmat. Nyilvános dicséretet, ajándékot, kinek mi a gyengéje. Emberek vagyunk, hiúsággal, önzéssel, ezért kapunk ilyen tanítást, hogy lássuk, tudjuk: lehet másképp is. A fejezet folytatása: a Krisztus-himnusz! Ha nem saját magunk vagyunk életünk középpontjában, hanem Jézus Krisztus, akkor az említett jutalmak mellékessé válnak. S még a végén ezek, az emberi, gyarló lényünknek jóleső apróságok is megérkezhetnek, mint egy nem várt ajándék…
(Kőháti Dóra)




Válságos időben kell megügyelni az embert,
És csak a balsorsban látszik meg, hogy mi valóban,
Mert az igazság ekkor tör csak elő a szívéből,
Ekkor hull le az álarc, s tűnik elő a valóság. (Lucretius)

2018. augusztus 11., szombat

A mások bűneit megbocsátani gyönyörűség, mert alkalmat ad megtapasztalni, hogy milyen örömet szerez Istennek a mi vétkünk megbocsátása.


Akik Jézust, mint királyt akarják szolgálni, kell hogy az alázatosság szerény ruháját viseljék, nem pedig a fennhéjázó önteltség skarlát díszét. (Spurgeon)


„Amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12,10)

Nem az ige van „fordítva bekötve”, a világ áll a feje tetején. A világ szabályai és szokásjoga alapján nem jövünk rá az élet igazi titkára – amelyről Pál itt beszél. Amikor erős vagyok, magamra hagyatkozom, és mindent én akarok tenni, megoldani. A siker vagy csak rövid távú, vagy egyáltalán kétséges. Amikor erőtlen vagyok, akkor tudok ráhagyatkozni az erős Istenre. Az ő erejével az én életemben is megváltoznak az erőviszonyok…
(Dr. Hafenscher Károly [ifj.])



Az Úr legyen előtted, hogy jó utat mutasson neked.
Az Úr legyen melletted, hogy karjaiba zárjon és megvédjen a veszedelmektől.
Az Úr legyen mögötted, hogy oltalmazzon a gonosz cselekvéstől.
Az Úr legyen alattad, hogy felfogjon, ha elesel.
Az Úr legyen tebenned, hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy.
Az Úr legyen körülötted, hogy megvédjen, ha rád rontanak.
Az Úr legyen fölötted, hogy megáldjon.
Így áldjon meg téged a jóságos Isten, ma, holnap és mindenkor.




„Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. Azt mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mer ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”
Lukács evangéliuma 15,11-32


AZ EGYÜTTÉRZŐ ATYA

„Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta […] Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.
[…] az apja kijött és kérlelte […] Azt mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mer ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

Az atya szíve a végtelen vágytól ég, hogy hazavihesse gyermekeit. Az apa mindkét fiát szívébe zárja, azt szeretné, hogy megtapasztalják: ugyanabban az otthonba tartoznak. Felkínálja a szabadságot: elutasíthatják ezt a szeretetet vagy elfogadhatják. Atyaként azt akarja, hogy gyermekei szabadok legyenek, szabadon szerethessenek. Ez a szabadság magában foglalja annak a lehetőségét is, hogy elhagyják otthonukat, egy „idegen országba” távozzanak, és mindent elveszítsenek. Az Atya szíve ismeri mindazt a fájdalmat, mely egy ilyen választásból következik, de szeretete lehetetlenné teszi, hogy ezt megakadályozza. Az isteni szeretetnek pontosan ez a végtelensége az, ami az isteni szenvedés forrása. Arról a mély, belső helyről, ahol a szeretet minden emberi fájdalmat átölel, az Atya kinyújtja kezét gyermekei felé.
Az Atya kinyújtja kezét felém. Nem én választottam Istent, hanem először Isten választott engem. A kérdés tehát nem az, „Hogyan találjam meg Istent?”, hanem „Hogyan hagyjam, hogy Isten megtaláljon engem?”. És nem azt kell kérdeznem, „Hogyan szeressem Istent?”, hanem azt, „Hogyan engedjem, hogy szeressen?”. Lehet furcsán hangzik, de Isten legalább annyira - ha nem jobban - szeretne megtalálni engem, mint én őt. Igen, Istennek ugyanannyira szüksége van rám, mint nekem rá.
Amikor Isten szemén keresztül nézem elveszett lényemet, és meglátom hazatérésem felett érzett örömét, akkor életem gyötrelmei enyhülnek és bizalmam megerősödik. De egyáltalán elhiszem, hogy Isten valóban arra vágyik, hogy velem legyen? A lelki küzdelmem középpontjában gyakran ez áll: küzdelem saját magam visszautasítása, megvetése és utálata ellen. - Önmagam leértékelését sokáig valamiféle erénynek tartottam. Olyan sokat óvtak a büszkeségtől és a hiúságtól, hogy arra jutottam, jó, ha lebecsülöm magam. De mostanra felismertem, hogy az igazi bűn megtagadni Isten irántam érzett eredendő szeretetét, és nem venni tudomást eredendő jóságomról. Mert ha nem tartok igényt erre az eredendő szeretetre és jóságra, akkor elvesztem a kapcsolatot valódi önmagammal.

Isten örvendezik. Nem azért, mert a világ bajai megoldódtak; nem azért, mert minden emberi fájdalom és szenvedés megszűnt, s nem is azért, mert több ezer ember megtért. Nem, Isten azért örül, mert egyik gyermeke, ki elveszett, megkerült.
Ez engem arra szólít, hogy adjam át magam ennek az örömnek. Rejtett öröm ez… Nem kell addig várnom, amíg minden jóra fordul, hanem megünnepelhetek minden kis jelet, ami a mennyek országára utal - ami már nincs messze. Mindez megkívánja, hogy a fényt válasszam akkor is, ha megijeszt a nagy sötétség, hogy az életet válasszam akkor is, mikor jól láthatók a halál erői, és hogy az igazságot válasszam akkor is, amikor hazugság vesz körül.
Olyan sok visszautasítás, fájdalom és sérülés van közöttünk, de ha egyszer azt választjuk, hogy elfogadjuk a szenvedés mögött rejtőző örömöt, az élet ünneppé változik. Isten szeretete erősebb a halálnál, és ő ad nekünk erőt ahhoz, hogy ebben a világban éljünk, miközben már az öröm országába tartozunk. Ez a szentek örömének titka.
Akik megismerték Isten örömét, azok nem tagadják a sötétség létezését, de azt választják, hogy nem élnek benne. Meggyőződésük, hogy a sötétségben világító fényben jobban lehet bízni, mint magában a sötétségben, és hogy kicsinyke kis fény sok sötétséget elűzhet.

Elhívattunk, hogy ugyanazzal az önzetlen, nyílt szeretettel szeressük egymást, mint ahogyan az apa teszi. A tékozló fiú apja nem saját magával van elfoglalva. Hosszú, szenvedéssel teli élete során kihalt belőle a vágy, hogy ellenőrzése alatt tartsa a dolgokat. Csak gyermekeivel törődik, teljes egészében nekik akarja szentelni magát, és mindenét nekik adná.
Van egy meghívás a hazatérésre való meghíváson túl. Ez a meghívás arra szól, hogy az atyává váljak, aki szeretettel fogadja a hazatérőket. Bár én vagyok mindkét fiú, nem az a feladatom, hogy fiú maradjak, hanem hogy atyává váljak.
Valahogy jólesik azt mondani: Ezek a fiúk olyanok, mint én. Azt az érzést kelti, hogy megértenek engem. De milyen érzés azt mondani: „Az apa olyan, mint én”? Akarok olyan lenni, mint az apa? Akarok-e egyszerre lenni az is, akinek megbocsátanak, és az is, aki megbocsát? Nemcsak az, akit szeretettel fogadnak, amikor hazatér, hanem az is, aki fogad? Nemcsak az, akivel együtt éreznek, hanem az is, aki együtt érez?
Az Atyához való visszatérés végső soron Atyává válást jelent. Nem maradhatok örökké gyermek, nem hozhatom fel állandóan Atyámat mentségként az életemre.

Három út van, mely az igazán együttérző atyasághoz vezet: a gyász, a megbocsátás és a nagylelkűség.
A gyász arra kér, hagyjam, hogy a világ bűnei - beleérve a sajátomat is - átszúrják a szívemet, megríkassanak, és sok-sok könnyet ontsak értük. Sok könny nélkül nincs együttérzés. Ha ezek a könnyek nem tudnak a szememből folyni, akkor legalább a szívemből kell feltörniük.
Ez a gyászolás ima. A gyász annak a szívnek az útja, mely látja a világ bűnét, és tudja magáról, hogy ő a szabadság szomorú ára, mely nélkül a szeretet nem virágozhat. Ez a gyász nemcsak azért olyan mély, mert az emberi bűn olyan hatalmas, hanem azért is - s még inkább azért -, mert az isteni szeretet olyan végtelen. Megszámlálhatatlan könnyet kell hullatnom és ezáltal felkészülnöm bensőmben arra, hogy mindenkit fogadjak, akármilyen utat is járt be.

A második út a megbocsátás. A szüntelen megbocsátáson keresztül válhatunk hasonlatossá az Atyához. Isten megbocsátása feltétel nélküli, a szív, melyből jön, nem követel magának semmit, teljesen híján van minden önös érdeknek.
Ezt az isteni megbocsátást kell gyakorolnom mindennapi életem során. Mindez megköveteli tőlem, hogy túllépjek sebzett szívem fájdalmán, mely úgy érzi, bántották, és amely ura akar maradni a helyzetnek, és feltételeket szab annak, aki bocsánatot kér tőlem. A gyász lehetővé teszi, hogy felismerjem azt a végtelen szenvedést, mely az emberek elveszettségéből ered. Igazi szolidaritásra nyitja meg a szívem embertársaim iránt, kiket így újra szívembe fogadhatok.

Az Atyához való hasonlatossághoz vezető harmadik út a nagylelkűség. Semmi sincs, amit az apa magának tartana meg. Mindenét, még önmagát is, odaadja fiainak.
Hogy olyanná váljak, mint az Atya, olyan bőkezűnek kell lennem, mint ő. Éppen úgy, ahogyan az Atya odaadja gyermekeinek önmagát, úgy kell nekem is odaadnom önmagamat testvéreimnek.

Ahhoz, hogy magaménak vallhassam a lelki atyaságot, hagynom kell, hogy a lázadó fiatalabb fiú és a haragos idősebb fiú elfogadja szívemben azt a feltétlen, megbocsátó szeretetet, melyet az Atya kínál nekem, s hogy ott meghalljam a hívást, hogy én magam legyek az otthon, hasonlóan Atyámhoz. Ekkor a bennem élő mindkét fiú, fokozatosan együttérző atyává változhat.

Egy hazatalálás története


Egy nemzet nagysága azzal mérhető, ahogyan az állataival bánik. (Mahatma Gandhi)


Ha ámulva bámulod a csillagos eget, jusson eszedbe egy szép gondolat: Aki megalkotott csillag-ezreket, Fiával üzente: fiává fogad.


Ha két ember egyazon véleményen van, a sárga földet is arannyá változtathatják. (kínai közmondás)


Három ember meghal, és felmennek a Mennybe. Be is akarnak menni, de a kapuban egy ember megállította őket.
- Ki vagy te? - kérdezi a kapuban álló az első embert.
- Én egy híres evangélista vagyok, sok könyvet írtam, még televíziós szolgálatom is volt, és általam sok millió ember ismerte meg az Úr Jézust.
- Na, ez mind szép és jó, de mondd csak, ismered az Úr Jézust?
- Persze hogy ismerem, hiszen mint már mondtam, én egy híres evangélista vagyok!

- Na és te kivagy? - kérdezte a második embertől.
- Én híres lelkipásztor vagyok, egész megagyülekezeteket pásztoroltam a Földön, az istentiszte-leteinket is sok millió ember nézte különféle televíziós csatornákon.
- Na, ez valóban csodálatos! De mondd csak, ismered az Úr Jézust?
- Persze, hogy ismerem, hiszen én híres lelkipásztor vagyok!

- Na és te ki vagy? - kérdezte a harmadik embert.
- Amint azt magad is látod, én egy egyszerű öreg ember vagyok. Az életem gyorsan elmúlt, és ez idő alatt nem is tudtam semmi maradandót alkotni. Nem lettem híres prédikátor, sem gazdag, hanem egy kis házikóban éltem hosszú éveken át. Sokat imádkoztam, és azon igyekeztem, hogy hűséges maradhassak az én Istenemhez.
- Na és ismered az Úr Jézust?
- Igen, Uram, ismerlek Téged.

Tanulság? Nem elég beszélni Jézusról, ismerni is szükséges őt!



„Istenem! Hívlak nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni.” (Zsolt 22,3)

Szeretném, ha meghallanál, ha figyelnél rám. Sok olyan megpróbáltatás jutott osztályrészemül, amellyel nem bírok megküzdeni saját erőmből. Szeretnék igazi csendességet, amelyet csak te adhatsz meg nekem könnyek és fájdalmak, de nevetés és öröm közepette is. Adj igazi elcsendesedést, hogy érezzem irgalmadat és kegyelmedet!
(Beke Mátyás)


Keveset tégy, de azt jól.

Assisi Szent Ferenc


„Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus.” (1Tim 2,5)

Üdvösség és igazság nincsen Isten nélkül. Az út Istenhez azonban nem volt mindig oly egyszerű. A Szentek Szentjébe vagy a mennybe, Isten dicsőséges színe elé hogyan is járulhatott volna élő, „hétköznapi” ember?! Számunkra természetes az a bensőséges kapcsolat, amely Jézus által lehetséges az Atyához. Mindig és mindennel megkereshetjük őt. S még ennél több is történt. Közbenjárónk nem „csak” kapcsolat, összeköttetés: ő szót emel értünk, a mi védelmünkben, minket, jóságára méltatlanokat mentő szeretetével képvisel Istennél, kiáll helyettünk, büntetésünket elhordozza.
(Kőháti Dóra)



Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel.



„Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.” (Róm 12,21)

Sorsdöntő küzdelem részese vagyok. Az ellenfél nem a másik ember, nem a sorsom, nem a környezetem, hanem a többnyire belülről támadó „rossz”, mely „rám vágyódik” (1Móz 4,7), és azt akarja elhitetni velem, hogy ebből nekem csak előnyöm származik. A sérelmet elégtétellel, a bántást bosszúval rendezheted – súgja hamis hangján. Pál ezzel szemben hittel vallja: a rossznak véget vetni csakis a jó fegyverével lehet.
(Smidéliusz András)


Soha sincsen nagyobb szükségünk mély, komoly, erőteljes lelkiéletre, mint éppen olyankor, amikor minden jól megy. (Fosdick)


Sok ateista szeretne hívő lenni, de egyetlen hívő sem szeretne ateista lenni.



Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet.
Az Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül. Szeretteim, ha az Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.
Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk. Abból tudjuk, hogy benne élünk, ő meg bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk.
Szent János I. levele 4.7-13

2018. augusztus 10., péntek

A szív jósága olyan, mint a nap melege: életet ad. Csak a jóság, a szeretet maradandó. Olyan, akár a forrás. Minél többet merítesz belőle, annál jobban buzog.


Ahogyan vagy, úgy jöhetsz, de ahogy vagy, úgy nem maradhatsz.

Celler



 Az embernek az a törekvése, hogy önmagától elszakadjon, a nagy tettek között is a legnagyobb. S ha Isten kegyelméből ezt a célját el is éri, akkor emberi értéke felbecsülhetetlen. (Tersteegen)



AZ ÉN IMÁM

Az én imám nem tökéletes.
Az én imám sosem lesz szabályos.
Az én imám vészesen hasonlít
egy nagy, önző siránkozáshoz.

Máskor tétova, kósza sóhaj,
mit nem sóhajtok el, csak félig.
Sokszor kételkedem: elér-e vajon
ilyen gyöngén az égig?

Az én imám? Csupa én, meg én!
Alig marad hely benne másnak.
Görcsömben egyetlen oldódásom:
fentről szívembe látnak!

Mert elmondani nem tudok
annyi mindent, ha kulcsolom kezem,
de hányszor szorítja torkomat
a hála felcsuklása: Istenem!

Az én imámat ember meg ne hallja,
mert oly tökéletlen az, mint magam.
Füzérbe-nem-szedett szavaimnak
Uramnál mégis boldog sorsa van.

Két tenyérbe fogva nézi... nézi...
bólint... Lassan megcsitul szívem.
Kis futkározásaim megkucorodnak
egyetlen válaszától: "Gyermekem!"

Egy fiatalember, aki talán nem ismerte a tékozló fiú történetét vagy csak a példabeszéd kezdő sorait olvasta, egyszer elhatározta, hogy kikéri apjától a család rá eső örökségét, s elindul, hogy szerencsét próbáljon a világban. Az apja elé állt, s előadta, hogy jól ismeri a munkának az értékét, már képes magáról gondoskodni, tehát adják oda neki mindazt, ami jár neki a család vagyonából.
Az apja kicsit elcsodálkozott a kérésen, de a következőképpen egyezett bele: "Amikor idehozod nekem az első tányért, amiért megdolgoztál, megkapod az örökrészed és elmehetsz." Mi sem könnyebb ennél - gondolta magában a fiú, aztán odament az édesanyjához, kért tőle egy tányért, amelyet az apjához vitt. Az apa átvette a tányért, rögtön megismerte a családi darabot, egy mozdulattal a földhöz vágta és csak ennyit mondott: "Fiam, ezért nem te dolgoztál meg, hanem én". A fiú másnapra új tervet eszelt ki, egy lopott tányért vitt, de apja tudván, hogy ilyen gyorsan nem lehet becsületes munkával egy tányért megszerezni, ezt is a földhöz vágta mondván: "Fiam, ezért te nem dolgoztál meg". A következő napon a fiú rokonoknál volt látogatóban, hosszasan dicsérte a szép étkészletet, aminek "jutalmaként" ajándékba kapott egy tányért. Ezt adta apjának, aki széttörte ezt is tudván, hogy biztosan ezért sem kellett megdolgoznia a fiának. Negyednap a fiú egy barátjától kölcsönkért tányérral állt apja elé, aki - bár látszott rajta, hogy sajnálja - ezt is úgy vágta a földhöz, hogy azonnal ripityára tört, aztán ezt mondta: "Fiam, ezért más dolgozott meg, de nem te".
A fiú kezdte megérteni, hogy mit hibázott, ezért a következő héten alkalmi munkát vállalt, hogy tányért tudjon venni. Egész heti fizetéséért még egy készletet sem kapott, csak mindössze öt tányért. Az elsőt odaadta édesanyjának, a másodikat elvitte a boltba, ahonnan ellopta, a harmadikat odaadta ajándékba egy szegény koldusnak, akivel találkozott, a negyediket visszaadta a barátjának, akitől kölcsön kérte, s az ötödikkel boldogan indult apjához, s ezzel adta a kezébe: "Apám, ezért megdolgoztam, ezt ne törd össze! Most már tudom, hogy mennyit kell dolgozni egy tányérért. Értékelem, hogy mennyit fáradoztál családunkért. Nem érdemlem meg ingyen azt, amiért te dolgoztál, ezért inkább itthon maradok."


Egyedül ISTEN tud ALKOTNI, de az alkotást te tudod érvényre juttatni.
Egyedül ISTEN tud életet TEREMTENI, de te tudod tovább adni.
Egyedül ISTEN adja az EGÉSZSÉGET, de te tudod azt megtartani.
Egyedül ISTEN ajándékozza a HITET, de belőled árad a bizonyosság.
Egyedül ISTEN tud REMÉNYSÉGET ültetni, de te tudsz társadnak bizalmat szavazni.
Egyedül ISTEN képes SZERETETRE ébreszteni, de te tudsz mást szeretni.
Egyedül ISTEN adja a BÉKÉT, de te a mosolyt.
Egyedül ISTEN-től van az ERŐ, de te tudsz a csüggedtbe erőt önteni.
Egyedül ISTEN az ÚT, de te tudod azt másoknak megmutatni.
Egyedül ISTEN a FÉNY, de te tudsz mások szemébe ragyogást hozni.
Egyedül ISTEN teszi a CSODÁT, de te hozod hozzá az öt kenyeret és a két halat.
ISTEN egymagában mindenre képes, mégis úgy látta jónak, hogy RÁD IS SZÁMÍTSON!


„Hang hallatszott a felhőből: »Ez az én Fiam, akit kiválasztottam, reá hallgassatok!«” (Lk 9,35)

Értette-e akkor vajon Péter, János és Jakab, hogy mi történik? S hogy ki ez a Jézus, akit Isten a Fiának nevez? (Lásd a keresztelését, amikor a Szentlélek is reá száll, s hang hallatszik a mennyből!) S ha ő ember – hiszen szemük láttára ott áll, s eddig olyan volt, mint ők, ám most fehéren tündököl –, akkor miért jött, mi a feladata, s félelemmel vagy örömmel fogadják? Valami titokzatos erő lépett működésbe… Mózes és Illés is megjelenik és szól… Valami elkezdődött, valami változás indult el! Akkor persze nem tudták Péterék, hogy mi következik. A Szentháromság személyei tudták, és a próféták, akik ott megjelentek. Az emberek „csak” azt érezték, milyen elmondhatatlanul jó Jézus közelsége. S hogy a Hangnak engedelmeskedni kell.
(Kőháti Dóra)


Isten ígéretei telt korsójából csak a hit keze tölthet. A hitetlenség kilyukasztja a fenekét.



Könnyebb az embernek nagy veszély idején meghalni egy ügyért, mint a hétköznapok során élni érte.



„Krisztus mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”” (Mt 11,28)

Jézus az elgyötörteket, a súlyos teher alatt görnyedőket hívja. Vagyis hozzá tartozni nemcsak életerősen, kipihenten, fitten és jólfésülten lehet, hanem akkor is, amikor úgy érzed, kimerültél, kifulladtál, meggyengültek és roskadoznak tagjaid. Nála akkor is van számodra hely, amikor már szinte elviselhetetlennek tűnik saját helyzeted. Benne enyhülést talál a sajgó test és lélek, lecsillapodhat a zaklatott szív, feloldódhatnak az értelem rövidzárlatai: ő megnyugvást ad a megfáradt és megterhelt embernek.
(Smidéliusz András)



Mennyire kevésbé értékeljük az igazán fontos dolgokat, köztük Isten ajándékait, az ő végtelen szeretetét. Sokszor észre sem vesszük a minket körülvevő isteni szeretetet, és emiatt hűtlen gyermekekként állandóan kiszakítjuk magunkat e szeretet vonzásköréből. Egy általunk boldogabbnak vélt világ után vágyakozunk, mert nem vesszük észre, hogy Isten szeretetében a legboldogabb az életünk.


Minél szebbnek látjuk az életet, annál inkább képesek vagyunk azt még szebbé tenni. (kínai közmondás)


„Ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” (Ézs 46,4)

Mit is várhatnék még az élettől? Gyakran elhangzó kérdés, és mégis milyen sokféleképpen, különböző érzésekkel mondható el. Elégedettséggel, mert annyi mindent kaptam az életemben; elégedetlenséggel, keserűséggel, mert olyan szegényes volt az életem, nem ezt akartam. Isten hordoz és segít, sőt megment. Megment a haláltól, a bűntől és a keserűségtől. Egy életen át és azon túl is velünk van.
(Beke Mátyás)




„Simon így felelt: „Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat.”” (Lk 5,5)

Egyedül nem megy. Sőt, reálisan gondolkodva, az egész keresztény élet lehetetlen vállalkozás. Ha azonban felhangzik Urunk hívó szava, újra próbálkozunk. Mert ami saját erőnkből nem megy: a jóság, az emberség, a szeretet, a megbocsátani tudás, az Isten szerinti élet, mégis működik Jézus szavára, Jézus útján, Jézus Lelkével. Az ő szavára kezdjük újra – nap mint nap.
(Dr. Hafenscher Károly [ifj.])


"Szenvedjük el egymást szeretetben" - Urunk tégy minket képessé és készekké erre, és ez a szeretet tegyen csodát az életünkben. Tegyél csodát te magad - Megváltó Urunk! Téged kérünk, most a szívünkbe. Ámen



Tér és idő végtelenén kel át Isten végtelen szeretete, hogy megkeressen minket magának. Hatalmunkban áll befogadni vagy elutasítani közeledését. Ha nem fogadjuk, újra és újra jön, akár egy koldus, de akár egy koldus, egy napon ő sem jön többé.

Simone Weil

2018. augusztus 9., csütörtök

Aki jó akar lenni, nem mondhat le arról a kiváltságról, hogy igazságtalanság érje.

H.G. Wells


Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.

Albert Einstein

„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” (Mt 5,5)

Napjainkban inkább a rámenős, lehengerlő magatartás tűnik kifizetődőnek, az akaratát másokon is érvényesíteni képes, a saját érdekeit a mások érdeke elé helyező ember sikere látványos. Jézus mégis a szelíd lelkűek áldásáról beszél. A finom, csendes, a megpróbáltatások idején is hosszútűrő és a szeretetben állhatatos lelkület gyümölcsét mutatja fel. Mellette megértheted: valódi győzelmet sohasem az erőszakosság, hanem csakis a szelídség „gyengesége” adhat.
(Smidéliusz András)



Egyszer egy kolostorra nagyon nehéz idők jártak. Csak öten maradtak: a kolostor vezetője és még négy szerzetes, akik mind 60 év felettiek voltak.
Fent a hegyekben, közel a kolostorhoz élt egy mindenki által nagyra becsült szerzetes. Így a kolostor vezetője elment ehhez a szent emberhez, hogy hátha tudna valamilyen tanácsot adni, amivel a kolostor megmenthető. A kolostor vezetője és a szent ember hosszan elbeszélgettek, de amikor a tanácsát kérték, akkor a szent embernek egy nagyon egyszerű válasza volt. "Nem tudok neked tanácsot adni. Egyedül azt mondhatom, hogy közületek, akik a kolostorban maradtatok, az egyik nagy próféta, aki nagyon fontos szerepet fog játszani az emberiség felemelésében."
A vezető szerzetes visszatért a kolostorba és elmondta a szent ember üzenetét. A következő hónapokban az öreg szerzetesek eltűnődtek a szent ember szavain. "Valaki közülünk nagy próféta?" - tette fel mindegyikük a kérdést magának. Miután elgondolkodtak ezen a lehetőségen, egymás iránti tiszteletük rendkívüli módon megnőtt, attól a gondolattól, hogy esetleg köztük él egy nagy próféta. Egyszerre csak észrevették egymás különlegességeit, és nagyon közel kerültek egymáshoz. Az a lehetőség, hogy valamelyikük saját maga próféta, mindegyikük figyelmét rendkívüli módon saját maguk felé irányította.
Ahogy az idő haladt, a kolostor látogatói azt vették észre, hogy a kolostorban a tisztelet és a szelíd kedvesség aurája lengi körül az öt öregembert. Nem tudni miért, de egyre több ember tért vissza a kolostorba. Elhozták a barátaikat, és a barátaik még további barátokat hoztak. Néhány éven belül a kis kolostor újból virágzó kolostorrá vált a szent ember ajándékának köszönhetően.



Hitünk lehet olyan kicsi, mint a mustármag, de ha élő és valódi, összeköt a Mindenhatóval.


„Jól vigyázzatok, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt.” (Ef 5,15–16)

Az áldásra született ember nem csupán lézeng a világban, sodródva az eseményekkel. Arra kaptuk Teremtőnktől az értelmünket, hogy tudatosan éljünk: számolva azzal, hogy nem végtelen az időnk, és számolva azzal, hogy a szabott időben küldetésünk van. Az idő hamar és könnyen elszáll. De elegendő arra, hogy Isten szeretetének képviselői legyünk ebben a világban. Az idő jó kihasználásához a bölcsességet felülről kell (és lehet) kérni.
(Dr. Hafenscher Károly [ifj.])


„Krisztus mondja: »Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben.«” (Jn 12,46)

Hát ne maradjunk a sötétségben! Vigyük hírül: „Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek evangélium hirdettetik, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.” (Lk 7,22–23) Éljünk ennek fényében: „…nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem.” (Jn 12,47)
(Kőháti Dóra)



LÉGY FÉNYSUGÁR!

Légy fénysugár az élet útján!
Légy fénysugár sötét helyen!
Engedd be Jézust, ha kopogtat,
Hadd lehessen mindig jelen!

Légy fénysugár az élet útján!
Légy békesség követe!
Vigyed a jó hírt szerteszét!
Légy a szomorú öröme!

Légy fénysugár az élet útján!
Légy tiszta fény a partokon!
Járj Mestered lábnyomában,
Hogy győzhessél a harcokon!

Légy fénysugár az élet útján!
Légy jótevő, amíg lehet!
Orcáját így megláthatod,
Jutalmat kap, aki szeret.

Légy fénysugár az élet útján!
Légy fénysugár sötét helyen!
Engedd be Jézust, ha kopogtat,
Hadd lehessen mindig jelen!

Esztergályos Erzsébet


Mielőtt hozzáfogsz, hogy megjavítsd a világot, háromszor járd körbe a saját házadat. (kínai bölcsesség)


 Mindnyájan gyarlók vagyunk, de magadnál gyarlóbbnak senkit se tarts!



Nagyobbá lennem lehetetlen, olyannak kell elviselnem magamat, amilyen vagyok, minden tökéletlenségemmel együtt, de keresni akarom az eszközt, hogy egy kis úton menjek az égbe, nagyon egyenes, nagyon rövid, egészen kis úton. Szeretnék felvonót találni, amely egészen Jézushoz visz fel, mert nagyon kicsiny vagyok ahhoz, hogy a tökéletesség lépcsőin kapaszkodjak felfelé.

Kis Szent Teréz


Nem akkor leszünk magabiztosak, ha mindig igazunk van, hanem akkor, ha nem félünk a tévedéstől. (Peter T. McIntyre)



Ó, én Istenem, én Uram! Hányan vannak, akik örömüket és vigasztalásukat keresik tebenned, s akiknek kegyelmeket és ajándékokat osztogatsz. Ellenben nagyon csekély azok száma, akik neked akarnak örömet szerezni, és mellőzve a maguk érdekét, olyasvalamivel akarnak neked kedveskedni, ami áldozatukba kerül.
Mert hiszen, én Istenem, tebenned ugyan nem hiányzik a jóakarat, hogy nekünk kegyelmeket adj; csakis mi követünk el mulasztást azzal, hogy a kapott kegyelmeket nem használjuk fel a te szolgálatodban, s ily módon nem kényszeríthetünk téged arra, hogy folyton újabbakat adj.

Keresztes Szent János



Szeress áldozattal, szeress kifogyhatatlanul! Ne hagyd magadat legyőzni a nehézségekkel, a közönnyel, a sikertelenséggel! Szeress, és jobb lesz a világ!

Prohászka


„Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután!” (Mt 25,21)

A talentumok példázatának végén hangzik Jézus szava. A jól sáfárkodó szolga jutalmáról van szó. Istentől kapott adományainkkal élnünk kell. Van, aki csak a saját ügyét, a saját üdvösségét látja bennük, Urának az ügyét nem. Pedig amit kaptam, azt mások számára is láthatóvá, nyilvánvalóvá kell tennem. Nem elég, hogy a magam üdvösségét elnyerem – mi lesz az ő országának ügyével? A hű szolga ezért kapja jutalmát, nem is akármit: Isten országát, üdvösséget, részvételt Isten örömében. Boldogok leszünk, ha jól forgatjuk Isten ajándékát, nem veszítjük el az üdvösség örömét.
(Tóth-Szöllős Mihály)



Van vidámság, öröm és ujjongás, amiben velünk együtt örvend Isten is, – de van olyan is, aminek Ő örök megrontója. Az tudniillik, amelyből Őt kihagyták az emberek. (Victor János)


Végzetes dolog, hogy az emberek nem ismerik Istent; még végzetesebb, hogy Istennek tartják, ami nem Isten.
(Lactantius)

2018. augusztus 8., szerda

A harag pálcája a déli napsütést is halálos veszedelemmé varázsolja, de a megértés köntösén a legélesebb tőr is kicsorbul. (Gaál Péter)


A szent szám tudomány ez: Hinni! A hitnek mind a négy számtani alapműveletét meg kell tanulni. Először összeadni, vagyis minden bajhoz és nehézséghez hozzászámítani a Mindenható Istent. Azután kivonni. Minden aggodalmaskodásból leszámítani a holnapi napot, mert meg van írva, hogy az gondot visel magáról. Harmadszor szorozni, mert a hívőnek nagy családja számára csak öt kenyere és két hala van, de az imádkozó hittel megszorozza, az eredménye ez: mindnyájan megelégednek. Végül osztani is meg kell tanulni. Ha a hívő mindent, ami őt az életben éri, az egy szükséges dologgal oszt el, mindig az jön ki, hogy minden javára szolgál.



„A türelem és vigasztalás Istene adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint.” (Róm 15,5)

Ha csak annak kellene hinnem, amit a tévében látok, az újságban olvasok, az utcán tapasztalok, azt gondolnám: ebben a világban sehol nincs – pillanatnyinál több – egyetértés. Se kicsi, se nagy horderejű dolgokban. Érdekek mentén, önzés mentén „építjük” kapcsolatainkat. „Szemet szemért” korunkban talán furcsa, megbotránkoztató, botrányos a „világ” számára a másik emberre figyelve, megbocsátva, megszakítva a bosszúállás, a gyűlölet, az érdekek láncolatát, a szeretet erejével győzni a rossz felett…?!
(Kőháti Dóra)


Akit szeretsz, annak igáját is húzod. (Sumér költő)


Az egyetlen mód, hogy elég erős legyek megbocsátani valakinek, az, hogy arra gondolok, hogy Isten is megbocsátott nekem.



Az igazság az, ha azt kapjuk, amit érdemlünk. Az irgalom az, ha nem azt kapjuk, amit érdemlünk. A kegyelem viszont az, amikor megkapjuk, amit nem érdemlünk.


Egy Jézusról szóló filmet talán ezzel a mondattal lehetne reklámozni: Megbocsátás mindhalálig.

Horváth István Sándor


Életünk mély pontján jusson eszünkbe, hogy a lejtőn csak térdelve lehet megállni.



Hol lakik Isten? - kérdezte egyszer a tanító a gyermekektől. Különböző válaszokat kapott. Ilyeneket: A mennyben, a szívünkben, a templomban... Az egyik kis jelentkező pedig ezt mondta:
- Isten az alsóvárosban, a keresztutca baloldalán a sarokház mellett lakik.
Lett erre nagy kacagás. Ám a tanító jól ismerte a fiút, és ezért barátságosan megkérdezte tőle:
- Hogyan érted ezt, kisfiam?
A legényke ezt válaszolta:
- Vasárnap édesapámmal sétáltunk. Amikor ahhoz a házhoz értünk, azt mondta édesapám: "Itt egy cipészmester lakik nyolc gyermekkel, öreg vak apjával és béna nénikéjével. Szegények, de nagyon szeretik egymást. Imádkoznak Istenhez, szorgalmasan dolgoznak és elégedettek is. Velük lakik az Isten."
Most már egy gyerek sem nevetett.
- Igazad van, fiacskám - szólt a tanító -. Isten ott lakik az alsóvárosban, a keresztutca baloldalán a sarokház mellett... De nemcsak ott...


„Igyekezzetek megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha.” (2Pt 1,10)

A keresztségben kapott bűnbocsánat megtisztít, de a mindennapi életben a bűn újra „ránk ragad”. Emberek vagyunk, mondjuk erre, erőt vesz rajtunk a gyarlóság… Péter más utat mutat. Jézus Krisztus elhívott és kiválasztott minket. Az örök életre, e földi életben pedig megtérésre és új életre vagyunk kiválasztottak. A feladatunk: kibontakoztatni a kapott ajándékból mindazt a jót, erényt, hogy botlás nélkül járjunk, s mindent megtegyünk annak megőrzése érdekében, amire elhívást kaptunk.
(Tóth-Szöllős Mihály)



„Jézus így imádkozott: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.”” (Jn 17,15)

Főpapi imádságában Jézus a Miatyánk utolsó kérését ismétli meg övéiért. Egyre közelebb jutva a Golgotához Urunk tehát a világban maradó, de nem a világból való tanítványoknak mutat irányt, s egyben a legbiztosabb védelem alá helyezi őket: Isten oltalmazó szeretetébe. A mindennapok sokféle hatását megtapasztalva, ugyanakkor Isten megváltott gyermekeként az ő őrző-védő kezét tudhatod magadon. Ez adhat erőt az ellenséges és ártó hatalmak elleni küzdelemben is.
(Smidéliusz András)


Jó, hogy bűnös az Egyház, mert így nekem is helyem van benne.

XVI. Benedek


Maguk előtt azok a legkisebbek, kik Isten előtt a legnagyobb szentek, és annál alázatosabbak önmagukban, minél nagyobbak Isten előtt.



Ne hidd, míg száll sóhajod,
Hogy Teremtőd nincsen ott.
És ne hidd, ha könnyezel,
Hogy Teremtőd nincs közel.
Belénk oltja örömét,
Hogy bajunk Ő zúzza szét,
És míg meg nem enyhülünk,
Mellénk ül és sír velünk.

William Blake


Pál azt mondja: „A betű megöl, a Lélek viszont megelevenít.” Ha az a bibliai Ige csak bebiflázott betű, aminek az ellenkezőjét látják az életünkben, az megöl, és joggal tartanak képmutatónak bennünket. De ha valaki életünkből Krisztus levelét olvassa, azt a Lélek megeleveníti. (Gyökössy Endre)


„Ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie.” (Jak 3, 10)

Az Úristen, aki maga a Jó és a Szeretet, arra teremtette az embert, hogy áldás hordozója legyen. Úgy is működik a világ s benne az emberi lét, hogy minden, ami létezik és él, áldás hordozója legyen. A gonosz rettenetes igyekezete, hogy ezt a visszájára fordítsa. S szomorú, hogy az átok terjed. Mindig van vevő rá. Isten azonban éppen a gyermekeit – minket – akarja felhasználni, hogy ebben az áldatlan világban szájunkból áldás hangozzék, életünkből áldás fakadjon.
(Dr. Hafenscher Károly [ifj.])