2018. április 19., csütörtök

A harag malomkő, egy szempillantás alatt összezúzza lelkünk minden tiszta búzáját. (Sainte-Beuve)


 A nagy emberek életének és eredményes a szolgálatának titka mindig abban rejlett, hogy volt idejük Istennel egyedül lenni.


Aki nem tud megbocsátani, lerombolja a hidat, amelyen saját magának kell majd átmennie, mert mindannyiunknak szükségünk van a bocsánatra.

Lord Herbert


Az emberi szeretet csak akkor lehet igazán nagy, ha már átment a szenvedés megtisztító tüzén.


„Én, az Úr, a csalók jeleit semmivé teszem és a varázslókat bolondokká.” (Ézs 44,25)


Látókhoz és jósokhoz fordulnak sokan napjainkban is, hogy sorsuk felől tudakozódjanak. És csakúgy, mint a történelemben oly sokszor, most is fel-felbukkannak hamis messiások, akik egy szebb és jobb életet hirdetnek követőiknek. Résen kell lennünk, hogy emberi vágyaink, reményeink, kíváncsiságunk miatt el ne bukjunk, hanem észrevegyük a csapdákat. Az utolsó idők közeledtével a varázslók és a csalók sokakat tévesztenek meg még a választottak közül is, de az élő Isten a maga idejében leleplez minden hamisságot és álnokságot. (Gazdag Zsuzsanna)


Gyakran túlbecsüljük lelkesedésünk hevét, és elfeledjük, hogy az a hőmérséklet az irányadó, amit árnyékban mér az ember.


Gyanús az a keresztyénség, amely csak a négy fal között meri mondani: Hiszek Jézus Krisztusban. (Luther Márton)


Ha az emberiség meg akar szabadulni abból a pokolból, amelyet önmagának készített, nincs más útja, mint amit a Názáreti mutatott. (G.B. Shaw)


Igaz barát az, aki akkor jön be az ajtón, amikor mindenki más kimegy.


Imáimban önkéntelenül rátértem az Istenbe vetett bizalom gyakorlatára. Mint a kisgyermek, aki atyja oltalmára hagyatkozik és édesanyja ölében biztonságban tudja magát minden veszedelem ellen, úgy én is biztonságban érzem magam...


Isten fénye út a sötétben.



„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik.” (Mt 10,28a)

Sokak élete függ attól, hogy megújult életű keresztényként hitvallást teszünk-e Jézusról szóval és cselekedettel. Még akkor is, ha ez üldöztetést, a test megölését jelenti, vagy egyszerűen csak megmosolyognak. Ez a világ ilyen marad, és ennél is rosszabb lesz, ha mi nem vagyunk hajlandóak Jézust, életünk Urát mindenki számára láthatóan, érthetően vállalni minden élethelyzetben. De ha egész életed, szavaid és cselekedeteid róla tanúskodnak, akkor lelkek menekülnek meg, életek újulnak meg, emberek nyernek örök életet!
(Tamásy Tamás)


„Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltetek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek.” (Jn 15,16)

Időnként nagy jelentőséget tulajdonítunk a döntéseinknek. Igen, mondogatjuk, ekkor és ekkor ezt és így határoztam. De Isten mellett nem mi döntöttünk, hanem ő keresett minket már sokkal hamarabb, mint ahogyan mi gondoltunk erre. Sokkal hamarabb igent mondott létezésünkre, egész valónkra, mint ahogyan mi választottuk az ő útját. Nem a mi döntésünk volt, hanem az övé. Ezért aztán biztosan megtart bennünket ez a döntés.
(Balogh Éva)



„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12)

Jézus így jellemzi azokat, akiknek Isten bölcs szívet ajándékozott: „Aki (…) hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva.” (Mt 7,24–25)
(Véghelyi Antal)


Uram, Jézus, beismerem, hogy oly sokszor ítélkezem mások felett. Bosszút akarva olykor szinte köveket ragadnék, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. Az irgalmasság hangját sokszor elnyomja szívemben a kegyetlen, szívtelen ítélkezés. Jézusom, te egészen másként tekintesz a bűnösre. Te feltétel nélkül bocsátasz meg mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni Tőled, s gyakorolni embertársaim felé.
Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy ne akarjak mások és magam felett sem ítélkezni, hanem igazságosan ítéljem meg cselekedeteimet. Ébredjen bennem bűnbánat! Sose feledkezzek meg arról, hogy irgalmas Istenként mindig kész vagy megbocsátani nekem. Azzal a bizalommal sietek feléd, hogy nálad nem csak igazságos ítéletre számíthatok, hanem rátalálok irgalmas szeretetedre is. Hiszem, hogy bármily nagyok is bűneim, nagyobb a te irgalmad és kegyelmed. Tekints rám, Uram, irgalmas tekinteteddel!

2018. április 18., szerda

A Biblia a vallási ismeret kincstára, és rengeteg gyakorlati alapelvet nyújt az élethez. Mégis sokkal több, mint elfogadandó tények, alkalmazandó szabályok, alapelvek és követendő iránymutatások tankönyve. Isten gyermekei számára sokkal inkább az imakamrához hasonlóan a beszélgetés helye: családi fotóalbum, és az Édesatya élő hangja. Jézus szavai ‘lélek és élet': a lelkedet gyógyítják meg, és az életedet rakják össze. Nem azért adatott a Biblia, hogy pusztán ‘ismeretet szerezz’ Istenről, hanem hogy megismerd Őt az Írásból a Vele való személyes kapcsolatban, a saját életedben.
(Dr. Szalai András)

 

A kis csavar egy volt a sok százezer közül. Két vaslemezt szorított egymáshoz a hatalmas hajón. Egy nap megszólalt:
- Elég kényelmetlen helyem van itt. Egy kicsit kinyújtózom, nekem is jár egy kis pihenés!
A környező csavarok kétségbeesetten üvöltöttek rá, amikor meghallották, hogy lazítani akar kicsit.
- Megőrültél kiscsavar? Ha elengeded a két vaslemezt, mi kettészakadunk!
A vasgerendák nem hittek a fülüknek:
- El ne engedjétek a lemezeket, mert akkor megingunk mi is!
Szélvészként terjedt el a hír az egész hajón: A kiscsavar forgat valamit a fejében! Mindenki megijedt. A hatalmas hajótest még a gondolattól is remegni kezdett: a kiscsavar kieshet a lyukból? A vékony és vastag vaslemezek, a hajóbordák, a vasgerendák üzenetet küldtek a kiscsavarnak:
- Nagyon kérünk, légy szíves és maradj nyugodtan! Ha te lazítasz, veszélybe kerül az egész hajó, egyikünk sem fogja elérni a kikötőt! Ne tedd ezt velünk!
Ez hízelgett a kiscsavar büszkeségének. Eddig eszébe sem jutott, hogy ő mennyire fontos a többiek számára. Visszaüzente:
- Maradok, ahol vagyok!


A kísértés még nem bűn, de a bűn iránti engedékenység az. (Spurgeon)


„Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: »Bizony, Isten Fia volt ez!«” (Mt 27,54)

Sok kivégzést megértek már ezek a marcona katonák, de ilyet még nem tapasztaltak. A természet együtt vajúdik a haláltusát vívóval, a föld megreng, amikor a szív utolsót dobban. S ha valaki a gonoszoknak járó bitón függ, és a halálába beleremeg a mindenség, akkor ott ártatlan és szent szenvedés, engesztelő halál, gyümölcstermő halál van jelen. Erre csak az képes, aki az ember voltában is az istenfiúság vonásait hordta magán, Jézus. Hitvallássá lesz a szemtanú szava, meggyőződés árad belőle. A mi szavunk is így legyen Krisztusra mutató és Krisztusról valló szó!
(Bence Imre)


Atyám, vétkeztem ellened - mondom én is a tékozló fiúval - már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Képmásodra teremtettél, nagy feladatokra hívtál, és én megbántással válaszoltam cselekedeteimben, beszédemben, gondolataimban. Én vétkem, én igen nagy vétkem!
De rád tekintek, Uram, a te Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében, aki értem is vérét ontotta a kereszten: bocsásd meg bűneimet, vétkeimet, gyöngeségeimet! Te vagy az örök szeretet, fogadj ismét gyermekeddé, és tarts meg kegyelmedben! Tiéd akarok lenni, tiéd akarok maradni mindörökre.


„Azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.” (Róm 6,11)

A keresztény ember Isten újjáteremtett gyermeke. Új élete Isten Lelkétől fogant, a hitet Isten Lelke plántálta szívébe, ő adja neki a növekedést, és ő fogja adni a beteljesedést is. Isten ezt a nagy művét a maga rendelte alapon akarja kezdeni és megvalósítani, amely a keresztség. Keresztséged bizonyos reménység arra, hogy a halál nem vet véget Isten művének, életed házának, amelyen Isten végezte az alapozást Jézusért a keresztségben, ő adta hozzá a tervrajzot Jézus életében és halálában, és ugyancsak ő fogja rátenni a tetőt, életed koronáját is Jézus által.
(Tamásy Tamás)


„Fülöp megkeresztelte az udvari főembert. Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé az udvari főember, de örvendezve haladt tovább az útján.” (ApCsel 8,38–39)

Istenem, szeretném megköszönni neked azokat az embereket, akiket eddigi életem során hozzám küldtél, amit rajtuk keresztül végeztél bennem. Milyen alázattal tudtak továbblépni, én pedig milyen hálával emlékezem rájuk! Tudom jól, hogy ezeknek a találkozásoknak te voltál a létrehozója, megszervezője. Lelkiekben meggazdagodva mehettem tovább az utamon. Kérlek, használj engem is ugyanúgy, ahogyan annak idején ők voltak a te eszközeid. (Balogh Éva)


Ha szerinted mindig más a hibás, akkor sohasem lesz békességed.


Hadd érezze meg rajtad a világ, hogy szentély pitvarában áll, mikor veled van, amikor üzleti, gazdasági téren vagy az élet bármely viszonylatában veled érintkezik. (Kroeker)


Lobogjatok, akár a fáklya, vagy pislogjatok, mint a gyertyaláng, csak világítsatok! (Dobos Péter)


Mi akadályozhat meg minket az életszentségben, ha van szívünk szeretni és van testünk szenvedni?

Kis Szent Teréz


Mindenki vár tőlünk valamit, egyedül az Úr Isten kínál ajándékot, s Ő csak arra vár, hogy elvegye kezéből a hit.(Füle Lajos)


Ne azt várjuk, hogy fontosak legyünk másoknak, hanem a többiek legyenek fontosak nekünk. Ne azt várjuk, hogy jók legyenek velünk, hanem mi magunk legyünk jók embertársainkkal. Ne várjuk el, hogy szeressenek, hanem mi szeressünk és akkor boldog lesz az életünk.


Nem kell elkárhoznod, már elkárhoztál. Nem kell azonban a kárhozatban maradnod, mert aki hisz a Fiúban, általment a halálból az életre.


„Ragaszkodik hozzád lelkem, jobboddal támogatsz engem.” (Zsolt 63,9)

Dávid Júda pusztájában nem kenyér és víz után, nem védelmet nyújtó födém után, hanem egyedül Isten után vágyódik. „Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem…” – vallja a 2. versben. Isten válasza erre az a bizonyosság, amely Dávid szívében megszületik: „…jobboddal támogatsz engem.”
(Véghelyi Antal)


Tegyünk úgy, mint a földműves: vessük el a magot és türelemmel várjuk az aratást.


Van, hogy nem látjuk a célt, de megyünk feléje, nem tudjuk hová érkezünk meg, de hiszünk és remélünk benne, hogy jó úton megyünk és nem térhetünk le róla a nehézségek és a kemény benső harcok ellenére sem; hisszük és reméljük, hogy a cél a Szeretet Örök Egysége lesz.

2018. április 17., kedd

A keresztény életnek vannak borús és esős napjai. Ennek azonban így kell lennie, mert ott, ahol állandóan süt a nap, elsorvad az élet.


A keresztény ember Istennek drága gyermeke, aki a Krisztus igazságába öltözve, szentséges félelemmel és készséges engedelmességgel jár az Ő Atyja előtt. (Luther Márton)


A nagyhét mely története a legnagyobb kihívás számomra?


A szeretet: történés - ott láthatóvá válik az Isten. Mert az Isten - szeretet! Körülöttünk meddig látszik az Isten?... (Gyökössy Endre)



Alapvető tévedés az, hogy úgy tekintünk a szabadságra, mint a körülményektől függő külső valóságra, nem pedig úgy, mint ami elsősorban belső valóság. Az ember szívében lakozó szabadságvágy ily módon gyakorta kétségbeesett kísérletbe torkollik, amely arra irányul, hogy lerombolja az őt állítólag fogva tartó korlátokat. Mindig messzebbre igyekszünk, egyre gyorsabban, s egyre nagyobb hatalmat szeretnénk, hogy átformálhassuk a valóságot. Ez a lét valamennyi tartományában megfigyelhető. Azt hisszük nagyobb lesz a szabadságunk, ha egyre inkább túllépünk jelenlegi lehetőségeinken, ha több lehetőségünk lesz válogatni a világ szemfényvesztő csábításai között. De ezen a téren elkerülhetetlenül csalódni fogunk, mert a szabadság titka a SZERETET. A szeretet mindent átformál, és a legköznapibb dolgokra is a végtelen jelét rajzolja. „A szeretet misztériuma gyönyörűvé és Istennek tetszővé formál mindent, amit csak megérint. Isten szeretete szabaddá teszi a lelket. Olyan, mint egy királynő, aki nem ismeri a szolgaság béklyóit.” - kiált fel Faustina nővér lelki naplójában.

Gyakran megesik, hogy szűkösnek érezzük helyzetünket, családunkat, környezetünket, ám a valódi baj nem is ott van: szívünkben rejlenek a tényleges korlátok. Ha nagyobb lenne a szeretetünk, végtelen távlatokat nyitna az életünk előtt, s többé nem éreznénk ezt a bezártságot. Nem azt akarom mondani, hogy néha ne fordulhatnának elő megváltoztatandó helyzetek, nyomasztó vagy fullasztó körülmények, amelyeket orvosolnunk kell, hogy szívünk valódi belső szabadságra juthasson, de azt hiszem, gyakran csak illúziókba ringatjuk magunkat. Környezetünket, embertársainkat vádoljuk, pedig szabadságunk hiánya szeretetünk hiányosságából fakad: a kedvezőtlen körülmények áldozatainak hisszük magunkat, noha a valódi probléma (De a megoldás is!) bennünk van. Szívünk van bezárva az önzés és a félelmek börtönébe, neki kell megváltoznia, megtanulnia szeretni, engedve, hogy Isten lassan átalakítsa. Ez az egyetlen mód, hogy kilépjünk a szívünket hatalmába kerítő bezártság érzéséből. Aki nem tud szeretni, mindig mellőzöttnek fogja érezni magát, és mindenütt korlátokba fog ütközni; aki viszont tud szeretni, az sehol sem érzi szűkösnek az őt körülvevő teret.

A másik nagy tévedés, hogy az ember (különösen a ma embere) számára a szabadság gyakran annak a képességét jelenti, hogy lerázza magáról a kényszer és a tekintély igáját: „Nincs sem Istenem, sem uram.” A keresztények épp ellenkezőleg gondolják: a szabadságot csakis az Istennek való alávetettségben találhatjuk meg, mert a valódi szabadság nem az ember szerzeménye, sokkal inkább Isten ingyenes adománya, amelyből olyan mértékben részesülünk, amennyire elfogadjuk a szeretetteljes függőségi kapcsolatot Teremtőnktől. Itt is az evangéliumi ellentmondásra ismerhetünk rá: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja.” Azaz: Aki meg akarja óvni és védeni szabadságát, az elveszíti, aki viszont elfogadja annak „elvesztését”, és bizalommal Isten kezébe helyezi, megtalálja azt. Visszakapott szabadsága pedig összehasonlíthatatlanul szebb és mélységesebb lesz, mert az az isteni gyöngédség csodálatos ajándéka.
Szabadságunk egyenes arányban áll szeretetünkkel és gyermeki bizalmunkkal, amely mennyei Atyánkhoz köt bennünket. A szentek élő tapasztalata bátorságot önt belénk: ők fenntartás nélkül Istennek adták magukat, csakis az Ő akaratát követték, s cserébe fokozatosan érezni kezdték a végtelen szabadság birtoklásának örömét, amelyet a világon semmi el nem ragadhat tőlük, s amelyből kimondhatatlan boldogság fakad.

A szabadságról alkotott téves felfogások mélyreható következményekkel járnak többek között a mai fiatalok magatartására nézve is. A házassággal, illetve egyéb elköteleződési formákkal szembeni hozzáállásuk egyértelmű: egyre halogatják a végérvényes választásokat, mert utána már leszűkül a választási lehetőségük számossága, ezért úgy tekintenek rájuk, mint szabadságuk elvesztésére. Az eredmény: nem mernek dönteni, így élni sem! Ezért aztán az élet fog választani helyettük, mert az idő múlik, megállíthatatlanul…

Kétségkívül megvan a jelentősége a szabadság gyakorlásának a különböző lehetőségek közötti választás értelmében, de be kell látnunk, hogy létezik a szabadság gyakorlásának egy másik módja is, amely első látásra kevésbé lelkesítő, sokkal szegényebb, alázatosabb, végeredményben azonban jóval gyakoribb, ugyanakkor emberi és lelki értelemben véve hihetetlenül termékeny: nem csupán választunk, el kell fogadnunk azt is, amit nem választottunk.
Az ember szabadságának legmagasabbrendű és legtermékenyebb megnyilvánulása inkább az elfogadásban áll, nem pedig az uralkodásban. Az ember kifejezésre juttatja a szabadság erejét akkor is, amikor megváltoztatja a valóságot, de még inkább akkor, amikor bizalommal elfogadja mindazt, ami nap nap után megadatik neki. Természetesen könnyű elfogadni az olyan helyzeteket, amelyek kellemes és tetszetős megvilágításban jelentkeznek. Gondot nyilván az okoz, ami nem tetszik, ami bosszant, ami szenvedést hoz. Márpedig valódi szabadságunk érdekében gyakran arra kapunk meghívást, hogy „válasszuk” azt, amit nem akartunk, sőt akár azt is, amit a világ kincséért sem akarnánk. Ebben rejlik a lét egyik ellentmondásos törvénye: csak akkor válhatunk igazán szabaddá, ha elfogadjuk, hogy nem lehetünk mindig azok!

Aki el akar jutni a belső szabadságra, annak békésen, és saját akaratából kell gyakorolnia az elfogadást azokban a dolgokban is, amelyek szabadságával ellentétesnek látszanak. El kell fogadnia személyes korlátjait, törékenységét, képtelenségét, szegénységét, tehetetlenségét, az életben adódó ilyen-olyan helyzeteket stb. Nem könnyen tesszük meg ezt, mert ösztönösen irtózunk az olyan helyzetektől, amelyeket nem tudunk az ellenőrzésünk alá vonni. Az igazság azonban az, hogy épp azok a helyzetek szolgálják valóban a növekedésünket, amelyeket nem tudunk az uralmunk alá vonni. Az elfogadás az a magatartás, amire törekednünk kell a negatív (inkább csak negatívnak tűnő) helyzetekkel szemben. Egészen másfajta belső hozzáállást eredményez, mint a beletörődés, nem beszélve a lázadás romboló hatásairól. Az elfogadás igent mondat velem az első pillantásra negatívnak tűnő tényre, azt sugallva, hogy még valami jó is kisülhet belőle. Ott van benne a reménység távlata. Például gyöngeségem és hiányosságaim ellenére igent tudok mondani arra, ami vagyok, mert tudom, hogy Isten szeret és bízom abban, hogy az Úr a szegénységemből is képes ragyogó dolgokat kihozni. A beletörődés és az elfogadás közötti különbség a szív hozzáállásában van: A hit, a remény, a szeretet erényei laknak benne. Lelki szegénységünk, önmagunk és ezáltal embertársaink elfogadása az Istenben való bizalmunkból fakad. Az elfogadás cselekedetében benne rejlik tehát az Istenbe vetett hitünk, a beléje vetett reményünk, valamint szeretetünk is, hiszen ha valakiben megbízunk, akkor már szeretjük is őt. A hit, a remény és a szeretet jelenléte révén az elfogadás hatalmas értékre, jelentőségre és termékenységre tesz szert.

A hitben, a reményben és a szeretetben való növekedés az egyetlen út, amely a szabadsághoz vezet; mert egyedül a szeretet képes legyőzni jóval a rosszat, s jót hozni ki a rosszból.

A belső szabadság (P. Jacques Philippe) című könyv alapján.


Amit átadunk az Istennek azt Ő megáldja...


„Az előtte és utána menő sokaság ezt kiáltotta: „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban.”” (Mt 21,9)

Jézus győztes Király! Nem földi értelemben, mint e világ királyai, akiket dicsőség övez, uralmuk mégis ideig való. Ő Király, aki pompás külsőségek között is a szelídség királyaként indul az alázat fája, a golgotai kereszt felé: a halálba az emberért. Érted, hogy bűneidet megbocsássa, és életednek új irányt adjon. Ilyen Királyod ő, aki nem tud másként uralkodni, csak szelíden és alázatosan, de mindennél nagyobb erővel és hatalommal.
(Tamásy Tamás)


„Az Úr ezt mondta Abrámnak: Megáldalak, és áldás leszel.” (1Móz 12,2)

Isten áldása nem jókívánság, hanem teremtő ige! Olyan ige, amely – ha hittel hallgatjuk – azzá tesz, amit hordoz: mi magunk válunk áldássá általa. Jusson ez eszünkbe, valahányszor a lelkész közvetítésével Isten áldását fogadjuk.
(Véghelyi Antal)


„Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Gal 6,2)

Miért van az, hogy amíg más gondjával-bajával vagyok elfoglalva, addig elfeledkezem a sajátomról? Amikor pedig nem várt helyzetekben egyszer csak valaki felvállalja az ügyemet, és segít: az alkalom ajándékszerűsége újra felbátorít, és erőt ad a mindennapokhoz. Ő egymásnak adott bennünket, hogy könnyebbé tegyük egymás útját. Nem magányosan, egyedül kell a szeretet útján járni, hanem az útitárs kezét fogva. Adj, Uram, útitársakat, akiknek segíthetek!
(Balogh Éva)

„Gondom van rá, hogy igémet beteljesítsem.” (Jer 1,12)

Ez az Isten gondossága. Nem beszél a levegőbe, minden ígéretét beteljesíti, minden szavának van súlya, és egy sem hullik falra hányt borsóként a földre. Ezért jó az Isten ígéreteire építeni és az ő igéjére figyelni. Ha azt mondja: szeretlek, akkor szeret. Ha azt mondja: hű maradok, akkor hű marad hozzánk. Ha azt mondja: megbocsátok, akkor valóban tiszta lappal indulhatunk tovább.
(Bence Imre)


Jézus olyan út, amelyen célhoz jutunk.


Ma imádkoztam érted, és tudom, hogy Isten meg kellett hogy hallgassa. Éreztem a választ a szívemben, bár ő nem szavakkal beszélt. Nem kértem gazdagságot és hírnevet, tudtam, hogy téged ezek nem érdekelnek. Sokkal tartósabb kincseket kértem tőle. Azt kértem tőle, hogy legyen melletted minden új nap kezdetekor. Hogy adjon neked egészséget, áldjon meg, és küldjön neked barátokat, akikkel együtt járhatod az utadat. Boldogságot kértem számodra a kis és nagy dolgokban egyaránt. De leginkább szerető gondoskodásáért imádkoztam. (Elisabeth Elliot)


Nagy emberek kísértései a legnagyobbak. Tájfun nem tombolhat vizespohárban.



TEMPLOM CSÖNDES MÉLYÉN


Templom csöndes mélyén, oltár-rejtekén,
Hófehéren Jézus titkon ott pihen.
Körülötte éj van, egyedül virraszt:
Mint az égi harmat, hull a szent malaszt.

Fénye általjárja a hideg falat,
Szürke utca mentén titkosan halad.
Pillantása áthat minden zárakon:
Fennvirrasztva jár az alvó falvakon.

Látja dúsak házát, kunyhóban szegényt,
Szétsugároz vigaszt, enyhülést, reményt.
Tekintete balzsam, ha a szív sebes:
A magános éjben szíveket keres.

Látja aki árva, aki elhagyott,
Börtönében látja a szegény rabot.
S ha a fáradt ember kínban elmerül,
Azt susogja néki: "Nem vagy egyedül!"

2018. április 16., hétfő

A földiekhez való ragaszkodás csökkenti, gyakran kioltja az égiek utáni vágyat.

Don Bosco


A halál kapukat táró testvérünk.


A megbocsájtás az erősek erénye, a gyengék sohasem bocsájtanak meg.

Gandhi


„A többi pedig jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. Akinek van füle, hallja!” (Mt 13,8–9)

A magvető példázata az igehirdetés hatását mutatja be nekünk. Ha nyitott szívvel hallgatjuk az igét, az gyökeret ver lelkünkben, és bőséges termést hozhat életünkben. Isten engedelmességet vár tőlünk szava iránt. Ha nemcsak hallgatói vagyunk az igének, de cselekvői is, akkor csodák történhetnek általunk. Megtelve krisztusi szeretettel másképpen viszonyulunk családtagjainkhoz, szomszédainkhoz. Húsvétra készülve vegyünk részt minél több istentiszteleten, hogy az ünnep igéje meggazdagítsa életünket, és valóban áldás lehessünk mások számára.
(Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)


A Szentírás isteni könyv, ezért isteni segítséggel érthető meg. (Tozer)


Aki nem akarja gyermekét sírni hallani, maga fog sírni.


Az Istenfélő embert gyakran megvetik, kirekeszthetik, mégis Istenben gazdag marad.

„Egek, harmatozzatok a magasból, hulljon igazság a fellegekből! Táruljon fel a föld, és teremjen szabadságot, sarjadjon igazság is vele! Én, az Úr, teremtettem mindezt.” (Ézs 45,8)

Jubilate vasárnapjának hetében meghökkentő, hogy advent negyedik vasárnapjának introitus igéjét olvassuk. Advent az Üdvözítő eljövetelére való várakozás időszaka. A „teremjen szabadságot” az ősi liturgiában így hangzik: „germinet Salvatorem”, azaz a föld „teremje az Üdvözítőt” a Szentlélek harmata által, mely Mária föld porából vett testét teszi majd termővé. Most a pünkösdi várakozás heteit éljük. Most a szívünket kell a Lélek harmatának termővé tennie, hogy általa Krisztus valóban megszülessék benne, és így pünkösdöt ünnepelve valóban új emberré, krisztusivá, azaz kereszténnyé legyünk.
(Véghelyi Antal)


„Jézus meglátta Lévit, az Alfeus fiát, aki a vámszedőhelyen ült, és így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az pedig felkelt, és követte őt.” (Mk 2,14)

Az evangéliumokban sokszor a legegyszerűbb mondatok rejtik a legnagyobb titkokat, mint ahogyan itt is. Lévi teszi a dolgát így-úgy, ott ül a pozíciót és megélhetést jelentő asztal mögött, míg oda nem lép a Mester, és el nem hívja. Ő pedig feláll, mindent hátrahagyva továbblép. Megtett lépései folytán Máté lesz belőle, a tanítvány, az evangélista. Történetét olvasva bennem is felébred a vágy, hogy ha eljön az ideje, én is tudjak úgy továbblépni, ahogyan ő tette: szemeivel Jézust követve, a múltban hagyott dolgokon nem sajnálkozva.
(Balogh Éva)


„Péter ezt mondta: »Nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik.«” (ApCsel 10,34–35)

A másik ember más, mint én, és olykor irritál ez a másság. S ahogy Péter egy pogány százados otthonában megtapasztalta az Isten korlátok nélküli elfogadó szeretetét, úgy döbbenhetünk rá mi is arra, hogy amit mi elválasztó falként építünk, azt Isten le akarja bontani. A benne való hitben Isten szeretete lebontja a falakat, s a kegyelemre szomjazók mind kedvesek előtte. Senkitől sem tagadja meg a Lelkét!
(Bence Imre)



Szabad emberek szeretnénk lenni? Szabad megbocsátanunk, elsőként mondani: Ne haragudj. Szabad a másikat homlokon csókolnunk, ha az el is húzza az arcát. Szabad egy kicsit lemaradnunk, ha az a másik elébünk akar kerülni. Menjen hát, mennyivel ér hamarabb oda? (Gyökössy Endre)


Törött edények gyakran alkalmasabbak Krisztus kegyelme és mindenre elégséges volta megmutatására, mint az épek.


Urunk, Jézusunk, te támasztasz a mi szívünkben lelki éhséget tanításod és önmagad iránt. Táplálj minket az igazság tanításával és éltess minket önmagaddal, az élő kenyérrel, hogy élet legyen bennünk! Tápláld testünket és lelkünket! Te vagy számunkra az élő Kenyér, te vagy az áldozat Kenyere, te vagy a szeretet Kenyere, te vagy a gondoskodás Kenyere, te vagy hálaadás Kenyere. Te önmagadat osztod és adod nekünk. Taníts meg minket arra, hogy önmagunkat adjuk embertársainknak, utánozva ezzel a te példádat, a te áldozatodat, a te felajánlásodat és a te szeretetedet.
A Biblia egy hatalmas vég vászon, melyet az igazság szövőszékén szőttek. (Spurgeon)


A hit átveti magát az idő korlátján és diadalénekbe kezd, amikor a csata még javában zajlik.

Spurgeon


A kis dolgokban nehezebb hűnek lenni, mint a nagyokban! A kis dolgokban való hűségben vagy hűtlenségben lepleződik le az igazi énünk! A nagy dolgokban imponáló a hűség, a gyengédség, a figyelem, a jóság, a segítőkészség: ez tetszetős szerep – de éppen csak szerep és álarc, ami jól áll, jót mutat –, de a kicsi dolgokban nincs értelme a szerep játszásának, ott az igazi, az álarc nélküli valónk mutatkozik meg. Ott lepleződik le az igazi, a valódi hűség vagy a hűtlenség! (Joó Sándor)


A legtöbb ember rossz bíró a saját dolgában. (Arisztotelész)


A Szentírás a kisded Jézus pólyája, bontsd ki, és megtalálod benne a Megváltódat. (Spurgeon)


A türelem tulajdonképpen a szeretet építőművészete. Egyfajta "passzív" alkotás, amikor a belőlünk áradó szeretet és bizalom éppen azáltal készteti változásra a másik embert, hogy nem szólunk bele az életébe, nem sürgetjük, nem szabunk neki sem határidőt, sem feltételeket. Egyszerűen csak várunk rá. Ez a legfontosabb.

Simon András


Bizony egy-egy nagy kudarc fordulópontja lehet bárki életének...


Egyedülálló hangszer vagy Isten kezében. Engedd, hogy a lélek által megszólaljon benned az üzenet, amelyet rajtad keresztül szeretne közölni az Úr.
Éreztem, ahogy megszületett a szívemben a szenvedés nagy vágya, ugyanakkor egy belső bizonyossága annak, hogy Jézus sok keresztet tartogat a számomra. Oly nagy vigasztalások árasztottak el, hogy bennük láttam életem egyik legnagyobb kegyelmét. A szenvedés vonzani kezdett, bűvös erővel ragadott meg, anélkül, hogy jól ismertem volna. Eddig úgy szenvedtem, hogy nem szerettem a szenvedést, mostantól fogva igazi szeretetet éreztem iránta.

Kis Szent Teréz


FELTÁMADT


Egy édes titkom van nekem.
Fénnyel betölti életem,
mosolyra nyitja számat:
a Megváltó feltámadt!

Nem, nem maradt a sír ölén.
Ujjongok az örömtől én,
hisz nem vagyok már árva.
Nincs többé sírba zárva.

Velem van nappal, éjjelen.
Mindig velem, mindig velem.
Az úton Ő vezérel
oltalmazó kezével.

Virágok, illatozzatok!
Húsvéti, tiszta fény ragyog,
elűzve minden árnyat:
a Megváltó feltámadt!

Túrmezei Erzsébet


Hiszem, hogy a jó erősebb a gonosznál,
A szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél,
A megbocsátás erősebb a bosszúnál.

Hiszek az ember jóságában mely minden hamisságon,
Minden álnokságon, rosszindulaton és gonoszságon,
Minden emberi durvaságon és önzésen túl létezik.

Mert hiszem, hogy az ember eredendően jó.
Jobb annál, mint amit tesz,
Igazabb annál, mint amit mond,
Finomabb annál, mint amilyennek látszik.

Henri Boulad


„Jézus így szólt a házasságtörő asszonyhoz: »Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?« Ő így felelt: »Senki, Uram.« Jézus pedig ezt mondta neki: »Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!«” (Jn 8,10–11)

Amikor összetörten és halálra várva nyögünk a bűneink terhe miatt, és az ítélkező tekintetek villámaitól félünk, meghallhatjuk Jézus szavát. Nem ítéllek el, indulj el! Más úton, mint eddig, új lelkülettel, új szívvel. Vajon nem élhetjük-e meg Jézus irgalmát nap mint nap? S nem kötelez-e ez bennünket életújulásra? Ez a kegyelem lehet az erőforrás ahhoz, hogy jobbá legyünk, hogy jobban bízzunk benne, és jobbat tegyünk, mert a kegyelem jobbá formáló erő!
(Bence Imre)


„Krisztus mondja: „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.”” (Jn 14,26)

Nemrég vigasztalásként azt mondta nekem egy neurológus, hogy negyven év fölött bizonyos fokú memóriazavar már természetes. Természetes feledékenység… Elfelejtjük a telefonszámokat, a vezetékneveket, a bevásárolni való dolgok listáját. Az ígéreteinket, ha nem írtuk fel a határidőnaplóba. De a szeretet nem feledékeny! Ha valaki valóban sokat jelent számunkra, akkor nem feledkezünk meg róla. Istennek például annyira fontosak vagyunk, hogy mindig gondol ránk. A Szentlélek újra meg újra emlékeztet az atyai szeretetre.
(Balogh Éva)


Semmiért se aggódjatok... (Filippi 4:6) Milyen szívmelengető biztatása van Isten Igéjének. Csak igazán azt nem értjük, hogy mire alapozza az, aki megfogalmazta. Pál apostol ugyanis börtönben ül. Onnan írja ezt a levelet. Mégis ezt írja egy egész gyülekezetnek. Vajon a börtönben élt át valami olyat az apostol, amiből rájött, hogy nincs miért aggódnia, sem neki, sem másoknak? Vagy valami másból fakad ennek a bátorító üzenetnek a háttere?
Másból bizony: az Úrral való szoros kapcsolatából. Mert nemcsak úgy odalöki Pál egy egész gyülekezetnek ezt a pozitívnak tűnő gondolatot, hanem meg is magyarázza, hogy miért ne aggódjanak semmiért. Az aggódás ugyanis nyugtalanságot jelent. Valami szorongóvá, nyugtalanná teszi az embert, ami még meg sem történt, de bizonyára meg fog történni. Előre aggódunk, idegeskedünk a jövőben bekövetkező események miatt. Milyen balgák is vagyunk, amikor így teszünk! Olvastam valahol, hogy a jövővel kapcsolatos aggodalmaink 95%-a nem szokott teljesülni. Ehhez képest amennyi stressz, szorongás van a ma emberében, igazán megdöbbentő.
De nekünk, hívő embereknek azért kellene sokkal kevesebbet aggódnunk, mert azt ugyan mi sem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, de azt tudjuk, hogy a hatalmas Isten kezében van. Annak az Úrnak van kezében a számunkra ismeretlen jövő, aki megteremtette ezt a világot, aki Jézusban elkészítette minden bűnre a bocsánatot, aki örök életet ad a Benne hívőknek, és akinek kezébe már odatettük az életünket. Ez egy hallatlanul nagy nyugalmat, békességet kellene jelentsen számunkra. Vagy nem tettük bele egészen életünket az Úr kezébe?



Sok dologra rájön az ember, ha nem ért azonnal egyet önmagával.


„Uralma tengertől tengerig ér és a folyamtól a föld végéig.” (Zak 9,10c)

Zakariás próféta a Messiásról jövendöl ezekben a sorokban. Mi, keresztények is valljuk, hogy Jézus második visszajövetelekor hatalommal és erővel jelenik meg a világban mint ég és föld Ura. Most még rejtett a hatalma. Ezért a kereszten függő Jézust sokan gyengének és tehetetlennek tartják, és elutasítják. Az ítéletkor azonban ő dönt Bíróként mindenki sorsa felett. Ezért nem mindegy, hogy elismerjük-e őt Urunknak és Megváltónknak, vagy elutasítjuk.
(Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)


Van az életben sok kedves és vidám dolog, ami Isten ajándéka is lehet, de könnyen válhat megbotránkozásunk és elesésünk okává is. (Victor János)


„Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék, kitől rettegnék?” (Zsolt 27,1)


Dávid, miközben személyes sorsáról gondolkodik, lélekben prófétai módon kapcsolódik Krisztus eljövendő szenvedéséhez és megdicsőüléséhez. A 12. és 13. vers a szenvedő Megváltó szájába illő könyörgés és bizonyságtétel: „Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám, bosszút lihegnek. De én hiszem, hogy még meglátom az Úr jóságát az élők földjén.” Az önhibánkon kívül érő szenvedésekben a Szentlélek minket is képes lélekben a szenvedő Krisztussal közösségbe vonni, hogy az ő diadalmas szenvedéséből és halálából merítsünk erőt. (Véghelyi Antal)

2018. április 12., csütörtök

A kereszt az a kereszteződés, ahol Isten és az ember mindig találkozhat.


A legnagyobb hatalom: önmagunknak parancsolni.

Seneca


A Sátán fegyvertára kifogyhatatlan, de az Úr Jézusé is.



„Aki szétszórta Izráelt, össze is gyűjti, és őrzi, mint pásztor a nyáját.” (Jer 31,10)

Isten ítélete szétszórta Izráelt a babiloni fogságban. Van-e még remény a nép összegyűjtésére, a hazatérésre? Ez a próféta és sokak kérdése. Isten válaszában bocsánatot, új kezdetet ígér a benne bízóknak. Jézus jó pásztorként azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett. Ő utánamegy az egy eltévedt báránynak is, mert igazán szereti az övéit. Ahogy régen a választott népnek szólt az ígéret, úgy most az Istentől távol élő embert biztatja: Krisztus halála által új közösségre és oltalomra találhatunk a gyülekezetben.
(Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)


Dicsőség, szent áldás, tisztesség
A föltámadt Úrnak, Húsvéti Báránynak,
Dicsőség, szent áldás, tisztesség.
A halál és élet harcra szállt.
Meghalván az Élet a halálon úr lett.
A halál és élet harcra szállt.

Mit láttál, szent asszony, a sírnál?
Sírnak ürességét, Krisztus dicsőségét.
Mit láttál, szent asszony, a sírnál?
Fényes nap! Úradta ékes nap!
Isten adta nékünk, azért örvendezzünk.
Fényes nap! Úradta ékes nap!


„Eljön az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.” (Jer 31,31)

Kellett egy új egyezség, amely felülírta a korábbi megállapodást. Ez az új szövetség mennyivel tágabb ölelésű, mennyivel előnyösebb körülményeket kínál! Miért is van az, hogy Isten kinyújtott kezét még mindig kevesen veszik észre?
(Balogh Éva)


Eljöttem Hozzád, Jézus, hogy érintésedet fogadjam, mielőtt megkezdem a napot. Pihentesd meg tekinteted tekintetemben, segíts, hogy munkámat barátságod biztonságának tudatában végezhessem. Töltsd be gondolataimat, hogy kitartsak a lárma sivatagában is, engedd, hogy áldott sugaraid beragyogják elmém rejtett zugait, és adj nekem erőt azokért, akiknek szükségük van rám.


Boldog Kalkuttai Teréz


Ha szeretünk valakit, akkor szenvedéseiben is osztozni kívánunk.


Ismered az öröm tízparancsolatát? Íme:

 1.    Minden reggel hűségesen kérd Istentől az örömöt!
   2.    Mosolyogj és tanúsíts nyugalmat kellemetlen helyzetben is!
  3.    Szívből ismételgesd: „Isten, aki engem szeret, mindig jelen van.”
   4.    Szüntelenül törekedj arra, hogy csak a jó oldalukat lásd az embereknek!
  5.    Könyörtelenül űzd el magadtól a szomorúságot!
    6.    Kerüld a panaszkodást és a kritikát, mert ennél semmi sem nyomasztóbb!
   7.    Munkádat örömmel és vidáman végezd!
    8.    A látogatókat mindig szívesen, jóindulattal fogadd!
    9.    A szenvedőket vigasztald, magadról feledkezz meg!
  10.                      Ha mindenütt az örömöt terjeszted, biztos lehetsz benne, hogy magad is rátalálsz.


Isten teremtő Isten, aki a nemlétből hozta elő a létezőket - szabad elhatározásából, szeretetből. Ha erre képes, akkor megteheti azt is, hogy fölkelti a porból mindazokat, akiket szeret. A Szeretet ugyanis nem olyan világot kíván, ahol nincs ott az, akit szeret.
Íme az Isten gyöngédsége és hatalma, íme az ő állandó vigasztalása ebben a mulandó világban.


Jézus nem annak lát bennünket, akik vagyunk, s akinek magunkat tartjuk, hanem a lehetőséget látja bennünk Isten ihletése, irányítása alatt.


Lelkünk gyógyulását abból láthatjuk, ha mindenben szükségét érezzük az orvosnak, mindinkább felismerjük bajainkat, s mind nagyobb mélységből kiáltunk Hozzá.
Oly sok fa törik le saját termésének súlyától, pedig a vad szelek sem bírták megroppantani.


 Minden öröm szabad nekünk, amit nem kell titkolnunk, s ami miatt később nem kell az önvád keserű könnyét hullatnunk.



Nagyon gyanús, mikor valaki bűntudat nélkül járkál a világban s ugyanakkor örömről, hitről, növekedésről beszél.


SUGARAT HORDOK


Örök, dicső tekintetetedből,
én Istenem, fénylő Napom,
sugarat hordok a szívemben
sötét, ködös, nagy utamon.
A Te szemed reám tekintett:
Ím, az enyém is ég, ragyog.
Beboríthat mindent az éjjel:
Fényedből egy sugár vagyok.

Túrmezei Erzsébet


Szűz Mária! Testemet és lelkemet ma, mindennap és halálom óráján a te oltalmadba, különös gondviselésedbe, anyai szívedbe ajánlom! Neked ajánlom minden reménységemet, minden örömömet, minden gondolatomat és esendőségemet, életemet és halálomat. Közbenjárásod és érdemeid által eszközöld ki nekem a kegyelmet, hogy minden gondolatomban, szavamban és tettemben a Te isteni Fiadnak szent akaratát teljesítsem.


Gonzága Szent Alajos


Tegnapon én Veled élni szűntem.
Újra kelőn Veled él, ki meghal!

Damaszkuszi Szent János

2018. április 11., szerda

A fontos dolgokban: egység; a vitatott dolgokban: szabadság; mindenben: tisztaság. (Richard Baxter)


A forráshoz csak az árral szemben lehet eljutni.

André Gide


A hit arra bátorít bennünket, hogy a sír ridegsége mögött is meglássuk Isten szeretetét.


A hit minden csoda és titok alapja, a hit a sikertelenség legmegbízhatóbb ellenszere.

Czimer Györgyi


A szenvedés szentély, amelyben az Isten az emberrel együtt akar lenni.


„Aláhúzhatjuk az „íme” szócskát. Jelzi, hogy az, ami láthatatlan, valami módon a tapasztalat tárgya lesz újra, meg újra, hogy jelenlétének új, meg új csodáját tapasztalják majd meg. Aki csak engedelmeskedik a szavának, annak öröksége és része lesz a jelenlét hatalmából.” (Ablonczy Dániel)


Azért olyan szegények a hívők, mert nem adakoznak.


Csönd van… Krisztus alászállt a holtak országába. Ez nemcsak azt fejezi ki, hogy valóban meghalt, valóban befejezte a földi életét, hanem azt is, hogy halálának jelentősége van a megholtak számára. Ő az emberrélevésben közösséget vállalt az élőkkel, azokkal, akik küzdenek, szenvednek, keresik az igazságot és a boldogságot. A halálban viszont azokkal is közösséget vállalt, akik úgy szállnak le a sírba, hogy nem találták meg az igazságot és a boldogságot.

Egyszer olvastam a kitartás fontosságáról egy idézetet, amelyben Kurt Dimberger, a híres hegymászó, aki a K2-t mászta meg mondja: "nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében". Igen. Sokat jelenthet a mindennapokban, hogy tanuljunk meg küzdeni. Tanítsuk meg gyermekeinknek, hogy ne adják fel a küzdelmet, legyen kitartásuk, ha nehezen megy a lecke megoldása, ha problémákba ütköznek, ne lombozódjanak le, hanem újult erővel folytassák, és mi magunk is bíztassuk egymást arra, hogy tarts ki, légy erős és próbáld az akadályokat legyőzni. Milyen szükség van ma, sok erőtlen élet számára a bátorító szóra, a családban, az iskolában vagy a munkahelyen.


Életünk mély pontján jusson eszünkbe, hogy a lejtőn csak térdelve lehet megállni.


„Isten, aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32)

Nagyszombat: ma némák a harangok. Fekete leplek a templomokban. Gyász, félelem, értetlenség a tanítványok szívében. Miértek, de csak némaság, csend. Isten nem kímélte tulajdon Fiát! Magunkra maradtunk, ha nagyszombat után nem virrad a másnap. A kísértő azonban nem vehet erőt rajtunk! Isten vele együtt odaajándékoz nekünk mindent! A nagyszombatok félelme, a magunkra hagyatottság érzése, az Isten nélküli világ érzete ha elfog, ha a halál tűnik a győztes hatalomnak, ragaszkodjunk ehhez az igéhez. A húsvét hajnala érkezőben! Isten így akarta, így cselekedte: Krisztus legyőzte a halált. Mai tanítványok, akik félünk: ez az este szépséges, mert fájdalmában ott a remény, gyászában a hit: felvirrad. Feltámad!
(Kőháti Dóra)


Istené minden és a tied semmi! S ha semmiségedet örömmel vállalod, akkor békességed lesz Istennel.


„Magasztaljátok Istenünket!” (5Móz 32,3)

A hála szavait kimondva minden megváltozik az életemben. Átrendeződnek a hangsúlyos pontok. A hála megtölti friss levegővel körülöttem a teret. Minden könnyebb lesz valamivel. Miért is gondoltam, hogy Istennek van szüksége az én hálámra? Nekem van szükségem arra, hogy dicsérni tudjam Istent
. (Balogh Éva)


Mi magunk legyünk az a változás, amelyet látni szeretnénk a világban.

Gandhi


„Mindenben és mindenek fölött legyen benned jóakarat, ez az egyetlen szándék meg fogja adni lelkednek minden erény ragyogását és különleges érdemét.”

A belső béke szükséges és elengedhetetlen feltétele a jóakarat, amit nevezhetnénk a szív tisztaságának is. Ez annak az embernek állandó lelkiállapota, aki elhatározta, hogy Istent mindennél jobban fogja szeretni, őszintén vágyik arra, hogy Isten akaratát bármilyen körülmények között a sajátja elé helyezze, és semmit nem akar tudatosan megtagadni tőle.
Ez a jóakarat elegendő ahhoz, hogy jogunk legyen megőrizni szívünket a békességben, még ha egyenlőre sok hibánk és hiányosságunk van is.

Részlet a "Keresd a békét, és járj a nyomában!" (P. Jacques Philippe) című könyvből.


Olyan a közösségben a csak magára gondoló ember, mint az emberi testben a rákdaganat: ahelyett hogy az egész test életét munkálná, elkezd önálló életet élni. (Sarkadi Nagy Pál)


Te a sírba is elkísérsz minket. Egyetlen pillanatra sem hagysz egyedül, életünk minden helyzetében velünk akarsz maradni. Akárhányszor gördít elénk követ a Sátán, akármekkora súlyú is a vétkünk, Te értünk jössz Angyalaiddal, elhengeríted a követ, hogy létünk értelme feltárulhasson előttünk, és elnyerjük az örök Életet.

2018. április 10., kedd

A kereszt üzenete: a szeretet erősebb, mint a gyűlölet és a bosszú.

A kereszt üzenete: a sikertelenségben mindig jelen van a remény - a sötétségben a csillag -
a viharban a szabadulást jelentő kikötő.

A kereszt üzenete: a szeretet nem ismer határokat. Közvetlen környezetünkben kezdődik,
és nem feledkezik meg a legtávolabb élőkről sem.

A kereszt üzenete: Isten mindig nagyobb, mint mi, emberek, nagyobb, mint csalódásaink -
az élet mindig erősebb, mint a halál.

II. János Pál pápa


A nagypénteki sötét éjszakának el kellett jönnie, mert az új világosság csak ebből ragyoghatott fel.


A szenvedés: orvosság a bűn ellen! Égető, fájdalmas orvosság, de orvosság! Hány salakos élet tisztult meg már a szenvedések tüzében, és lett Isten kezében új, drága acélszerszám!


Aki engedelmesség helyett csak magyarázkodik, az eltompul és fásult lesz.


Aki úgy áll az ítélőszék elé, hogy a védelmet maga látja el, mentegeti magát, ártatlanságát hangoztatja és ezért felmentést vár, – annak érdekében a nagy ügyvéd nem szólhat semmit.


Az uralom első feltétele: az alázat... aki az uralmat képviseli, annak az emberi céloktól távol kell maradnia... (Hamvas Béla)

„Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie és a harmadik napon feltámadnia.” (Lk 24,6b–7)

Nagypéntek: a gyász és a fájdalom órái. Szemünk előtt peregnek a képkockák. Még nem érti senki, csak az élettelen test, a sírkamra a valóság. Itt a vég. Itt? (Kőháti Dóra)


Ha az ember élete nem egy üzenet, mit ér akkor bármiféle üzenet?

Szentgyörgyi Albert


Jézus karjai kitárva, hogy átöleljen engem, feje lehajtva, hogy megcsókoljon, lábai szorosan szögezve, hogy szabaddá tegyen engem. Vére kiöntve, hogy lelkemet mossa, szíve szélesen kitárva, hogy befogadjon engem. Akkor tudom, hogyan szeretett Jézus engem.

Boldog Kalkuttai Teréz


 „Keserves szívvel Magyarországban Mondhatjuk magunkról A nagy siralmat, kit Jerémiás Régen írt zsidókról: Emlékezzél meg, hatalmas Isten, Nyomorúságinkról; Tekints mi reánk, állj bosszút immár Mi nagy romlásinkról! Téríts tehozzád, és mi megtérünk, Kegyelmes Úr Isten! Újítsd meg immár mi napjainkat, Mint régi időben.” (Jeremiád, RÉ 385. dicséret)


KÖNYVEK KÖNYVE


Van egy drága könyvünk,
Boldog, ki forgatja,
Mert megszentelt annak
Minden sora, lapja.

Csodálatos erő
Árad ki belőle,
Békességet, reményt,
Vigaszt nyerhetsz tőle.

Ezért, ha könnyet csal
Szemedre gond, bánat,
Ne csüggedj, nyisd meg e
Könyvet: Bibliádat!

S minden fájdalomra,
Jajra, könnyre, sebre,
Gyógyító balzsamot
Fogsz találni benne.

De ha jól megy sorod,
Öröm éri szíved,
Akkor is vedd elő
Ezt a drága könyvet.

S ha minden áldott nap
Olvasod, meglátod,
Megsokszorozódik
A te boldogságod!

Mészáros Sándor


„Krisztus mondja: „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.”” (Jn 8,31–32)

„A megbocsátás öröme tette, hogy nemcsak szenvedései szűnését érezte hirtelen, de olyan lelki nyugalmat is, amilyet régebben sohasem tapasztalt. Ugyanaz, ami szenvedéseinek volt forrása, egyszer csak, úgy érezte, lelki öröm forrásává vált; ami megoldhatatlan volt, amikor elítélt, vádolt és gyűlölt, egyszerű lett és világos, amikor megbocsátott és szeretett.” Nagy erejű leírás ez Tolsztoj egyik főművéből. Egy ember felismeri, hogy a megbocsátás, az ige, az igazság felszabadít. Bár a mi életünk regényének lapjaira is ilyen sorok íródnának!
(Kőháti Dóra)


Másnap visszavittek a 13-as szobába, a lépcső alatti „izolaré”-ba (büntetőszoba) tettek. Itt töltöttem egyedül életem kívülről nehéz, lelki vonatkozásokban leggazdagabb 40 napját. Senkivel sem volt szabad érintkeznem, de Istent kizárni nem lehetett. Ő csodálatosan közel jött hozzám, és nagy lelki békességgel ajándékozott meg. (Csiha Kálmán)


Megtaláltam a hivatásomat; az én hivatásom: a szeretet.

Kis Szent Teréz

2018. április 9., hétfő

A látható dolgok hitvallása így hangzik: Hiszek magamban! A hitbenjárás bizonyossága így szól: Hiszek Istenben!

Spurgeon


Aki jót tett, hallgasson. Beszéljen róla az, aki kapta. (Seneca)


Ha nem volna pokol, a Golgota a legnagyobb tévedés lenne. (Stewart)


HIMNUSZ AZ OLTÁRISZENTSÉGRŐL


Zengjed, nyelv, a dicsőséges
test titkát s a drága vért,
melyet hullatván értékes
váltságul az emberért a föld ura,
a felséges méh gyümölcse nem kímélt.

Egünk küldte, s nekünk szülte
tiszta szűz, szeplőtelen.
Értünk hullt magként a földre,
s lakozék az Ige lenn:
a csodák rendjébe szűrte életét
a Kegyelem.

S hogy a végső estebédet
ülték ő és társai,
együtt a törvényes étket
jámborul fogyasztani:
étkül a tucatnyi népnek
önmagát osztotta ki.

És a kenyér lett Igévé,
kenyérré az Ige-test,
és a bor Krisztus vérévé:
magyarázni ne keresd!
Hit dolga és igaz szívé,
hogy erősen tartsa ezt.

Az Atyának és Fiának
legyen áldás, dicsőség.
S aki kettejükből árad,
a Lélek is áldassék!


Isten elfogad minket, és úgy szeret bennünk amilyenek vagyunk, pedig mekkora különbség van közte és közöttünk… Fogadjuk el hát mi is embertársainkat szelíden és türelmesen, hisz hasonlóak vagyunk.


Isten nem rejtély. Rejtély az, hogy van valami Istenen kívül. Isten a nyilvánvaló láthatatlan. A misztérium nem Isten, hanem a világ, ahogy nem a szellem a misztérium, hanem a természet, nem a lélek, hanem a test. Isten megismerése nem nehéz.


Jézus az utolsó vacsorán elővételezte kereszthalálát: a kenyérrel kezébe vette önmagát és megtörte, majd kiosztotta a tanítványoknak. Meghalt, megtöretett, mint a kenyér, hogy szétoszthassa önmagát. Testével és vérével új életre segíti az éhezőket.


„Jézus így imádkozott: »Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.« Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, és erősítette őt.” (Lk 22,42–43)

Emberi ésszel felfoghatatlan, hogy mit kellett Jézusnak elviselnie. Imádsága – drámai rövidségében – az egyik legmegrendítőbb tudósítás, akárcsak az „én Istenem, miért hagytál el engem” kereszten mondott szavai. Amikor erőnk feletti, teher van rajtunk, amikor vívódunk, „sorsunk beteljesedésétől” félünk, bízzunk. Kérjük az Istent. Nem ad olyan „kelyhet” amelyet nem bírunk el. Ha az ő akarata lesz meg rajtunk, akkor nem félelem és gyötrelem, örök halál és kín, hanem élet és üdvösség lesz részünk.
(Kőháti Dóra)


Jézusom, vezess engem a te utadon.
Ne engedjem el soha a te kezedet.
A Te kegyelmed éltessen engem.
A Te szereteted lakjék bennem.
A Te tisztaságod költözzék belém.
Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek.
Ne a jelen, hanem az örök élet.
Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak.
Mindig és mindenért, Neked hálát adni tudjak,
és ha választanom kell kettőnk között Jézusom,
mindig csak Te, és sohasem én legyek az első!


Kereszt nélkül olyan a keresztyén, mintha Krisztus nélkül akarna keresztyén lenni . (Gyökössy Endre)


Különbség van abban, hogy az Úr kezéből csak felüdülést fogadunk el, vagy pedig békét találunk Nála.


 „Márk vadállatokról beszél, melyekkel együtt vala, arról nem szól, hogy testi épsége veszélybe forgott volna, de annál inkább láthatott a böjtölésben, szakadatlan tusakodásban kimerült lélek köréje tekergőző tüzes kígyókat, rajta mászkáló ártalmas férgeket, feléje közeledő ordító oroszlánokat, vérszomjas tigriseket. A kísértő alakja aszerint változik, amint azt a lélek titokzatos sötét kamrája előhívja.” (Lukácsy Imre)


Mi magunk is arra vagyunk hivatva, hogy odaadjuk életünket testvéreinkért, így valósítva meg teljesen igazságban létünk értelmét és rendeltetését.

II. János Pál pápa


„Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.” (Mt 6,11)

Lehet, hogy gazdasági válság kellett ahhoz, hogy a jólétben, pazarlásban élő világ megtanulja becsülni azt, amit korábban észre sem vett? A szűkebb-tágabb értelemben vett mindennapi kenyeret? Ma egyre többen inkább otthon, kemencében sütik meg az aznapra valót. S nem dobják ki a maradékot. Sőt odaadják a szomszédnak, aki esetleg rászorul, vagy egy ismeretlen szegény embernek. Milyen mély tanítás a Miatyánk ezen kérése! Add meg – vagyis mindent, ami alapvető az életben, fentről kapjunk. Nekünk – azaz ne csak nekem, hanem ha kérek, kérem azt másnak is, hiszen nem önzésre, hanem testvéri szeretetre kell törekednem. Ma – mert bízom az Istenben, aki holnap is megadja, ami kell. Tanuljuk meg hálával venni…
(Kőháti Dóra)


Nagycsütörtökön együtt van az egyre sűrűsödő éjszaka, és egy örömteli fénysugár. Nem külön, hanem együtt vannak!
Ez a sötétség órája: Az elviselhetetlen testi és lelki szenvedések sűrűjébe menő magányos Jézust látjuk, aki tusakodik. Ugyanakkor János evangéliuma szerint ez a „dicsőség órája”. Most dicsőül meg az Emberfia.
A szomorúsággal együtt ott van az öröm. Azt mondja az Úr: „Szomorú az én lelkem mindhalálig”; de arról is beszél, hogy az Atyához megy és mindent tudtul ad, hogy az Ő öröme a miénk legyen, és örömünk teljessé váljon.
Jézus találkozik a halállal. Halálfélelmet él át, és tusakodik: „ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár”. Ugyanakkor teljes nyugalommal az Atyában bízva mindent elfogad, hogy életet adjon nekünk: „Ez az én testem, mely értetek adatik”.
Jézus teljesen elveszíti szabadságát. Elfogják, megkötözik, börtönbe vetik. Mégis ezt mondja: „magam adom oda az életemet, senki sem veszi el”.
Együtt van itt a megaláztatás és az alázat. Jézust kivégzőinek jövőjét, üdvösségét szolgálta csendes belső odaadásában.
Aztán ott van a búcsúzás és a visszajövetel is. Ez a két ellentétes valóság együtt van. Nem egyik a másik után! Nem arról van szó, hogy az öröm felváltja a fájdalmat.

Az asszony is szomorú, aki szül, mert elérkezett az órája, mondja az Úr Jézus, és ezzel a képpel szeretné megmagyarázni az apostoloknak azt, ami most ővele történik. A szülő asszony nem annak örül, hogy fájdalmai megszűnnek, hanem hogy ember születik a világra.
Eddig csak az édesanyáé volt a gyermek, egyedül ő érezte, benne élt. A szülés előtt csak az övé volt, ő birtokolta, most másoké is lesz. A szülőanya mégis örül, leírhatatlan az öröme...


„Tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” (Róm 8,28)

Sokszor olyan természetesnek vesszük, hogy Isten szeret minket. De vajon mi szeretjük-e őt? Mai igénk szerint azok az emberek tudják életük történéseit Isten kezéből hálásan elfogadni, akik megtanulták: nem elegendő pusztán elfogadni Isten szeretetét, de nekünk is igyekeznünk kell teljes szívünkből, elménkből és erőnkből szeretni őt. Ha életünk így teljesen mennyei Atyánkra irányul, akkor feltárul a titok: semmi sem képes elválasztani minket az Isten szeretetétől. Istenétől, aki az élet kenyere, teljessége, célja a benne bízóknak.
(Gerőf iné dr. Brebovszky Éva)


Viselj el mindent, amivel a bűnt meg lehet akadályozni.

Don Bosco

2018. április 8., vasárnap

Bízzatok, mert legyőztem a világot. Jn 16.33

Akkor találtam meg létem célját és értelmét, amikor felismertem az élet tiszteletének elvét, amely magában foglalja az erkölcsi világigenlést. Ezért az embereket rávezetvén arra, hogy önmagukról elgondolkodjanak, elmélyültebbé és jobbá tételükön szeretnék munkálkodni.
(A. Schweitzer)


Az önzés határtalan ostobasága, a hit, hogy én vagyok az, aki a legjobban tudom, mi kell nekem. – Nagyobb gondot viselnek rám, mint ahogy én magamra gondot viselek. (Hamvas Béla)


Az út a mennybe is, a pokolba is Krisztus keresztje mellett megy el, - ott válik jobbra és balra. A Jézus testében meg kell botlanod. A két lator is jobb és bal felől volt. (Stewart)


Ha nem félsz a bűntől, rettegj attól, ahova az vezet.


Húsvét. Ha ünnepeinket külső szemmel tekintjük, akkor úgy tűnik, mintha a Karácsony mögé helyezkedne a fontossági sorrendet tekintve. Nincs az a nagy felhajtás, nincsenek díszek, se fények, se ajándékok, és sok időt nem töltünk a takarítással, sem a főzéssel. A Húsvét ünnepére való készülődést össze sem lehet hasonlítani azzal, ami Karácsonykor történik. Úgy tűnik, mintha másodrendű ünnep lenne a kereszténységen belül is, pedig nem így van. Tükröt állít elénk, és arra kényszerít, hogy lelkünkbe nézzünk és lássuk be, hogy Krisztusnak a mi bűneink miatt kellett szenvednie. A mi bűneink voltak a szegek, amelyekkel Krisztus a kereszthez szegezték. Azt mutatja meg, hogy az ember mennyire kicsiny és tehetetlen Isten nélkül. Milyen felemelő pedig üzenete: "Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért." (Jn 15, 13).

Hogyan szeressünk? Mit jelent igazán szeretni? A mai ember önmagát helyezi előtérbe, és a szeretetben is az válik fontossá, hogy ő kap valamit, őt szeretik-e. Ez az elváró szeretet. Jézus azonban az odaadó szeretetre tanít, hiszen Isten előbb szeretett minket, és önmagát adta értünk. Az igazi szeretet az személyes, reményt adó szeretet, ami tettekben mutatkozik meg. Mert nem elég szavakban kifejezni szeretetünket. Fontos, hogy tevékeny szeretetben éljünk, vegyük észre a másik ember gondját, baját, miként Jézus. Olyan szeretet lakjon a szívünkben, amely a másikat megérintő szeretet, amely reményt, jövőt adó szeretet, és amely tettekben gazdag és boldogságra vezető szeretet.

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3, 16)

Húsvét. Jézus első szava az új teremtés világából bizony ugyanaz, mint amivel a régi világban búcsúzott:

"Én vagyok, ne féljetek!" (Jn. 6,20).

Húsvét. Jézus lényege nem változik. Ez a Húsvét csodálatos titka. Mi emberek, amikor szembesülünk a saját elmúlásunkkal, a saját halálunkkal, akkor az a kérdés izgat talán a legjobban bennünket, hogy vajon hogyan változtatja meg lényegünket a szenvedés, az elmúlás, a halál. Ő nagyon jól tudja, hogy erre van a legnagyobb szükségünk, mert a félelem ott él mindegyikünkben. Ott él bennünk, azóta, amióta az ember képes volt felrúgni az Isten iránti bizalmat. Ne féljetek, mert én itt vagyok! Ez azt jelenti: a halál lényege változott meg, nem az én irántatok való hűségem és szeretetem. Isten csodálatos válasza aktív szeretetének a megjelenése, a halálfélelem és az élet félelmeinek világában. Ezt a félelmet csak az tudja legyőzni bennünk, aki így köszönt és azt mondja: ne féljetek!

Húsvét. A feltámadás hite tesz képessé arra, hogy felül tudjunk emelkedni minden indulaton és félelmen, amit magunkban hordozunk, amit átöröklünk és átörökítünk, mert ott a bizonyosság: Ő visszajött értünk. Amikor azt mondta: "Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok!" - akkor nem csapott be, megígérte és itt van: Itt vagyok, mert szeretlek titeket! A félelemnek csak és kizárólag a szeretet az ellentéte, mert csak a teljes szeretet tudja kiűzni, legyőzni azt a félelmet, amelyik magányossá tesz, halálosan magányossá: ezt mondja Húsvét. Ez a Feltámadottba vetett hit tud közösséget formálni, így tud embereket egymáshoz vezetni. Mert az a bizonyosság van mögötte, hogy Jézus lényege nem változott, a halál lényege változott meg. Erre csak Jézus képes. Ezért ünnepeljük, ezért imádjuk és ezért magasztaljuk őt ezen a napon és életünk minden napján.

Húsvét. Kezdjük másképp látni az életünket, a körülöttünk élőket, a világot. A hétköznapok nem az értelmetlen hajsza és törtetés alkalmai többé. Az ünnepek nem átmeneti szünetek a lüktető rohanásban, hanem valami egészen más kezdődik el. A mi számunkra ott kezdődik, ahol halljuk az Ő szavát: ne féljetek! És ekkor kezdődik a szép új világ, amelyik nem a félelemre, nem a bizalmatlanságra, nem az egymás eltiprására alapítja a jövőt, hanem arra, hogy Jézus lényege nem változott, mert a halál lényege változott meg. Ez a Húsvét.


„Jézus vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta tanítványainak: »Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.«” (Lk 22,19)

Holnap minden templomunkban vehetünk úrvacsorát. A bűneink bocsánatát kapjuk, és egy eljövendő asztalközösség áldásáról nyerünk megerősítést. Egy kétezer évvel ezelőtti húsvét történetét hallgatjuk az igéből, de nem a múlt emlékéből kell élnünk: mi is részesei vagyunk, amikor vesszük az úrvacsora szentségét. Él az Úr, akivel találkozunk. Emeljük föl lelkünket, éljük át azt a csodát, amelyet ostyában és borban lelkünk, hitünk erősítésére kapunk. Érezzük, amint szétárad bennünk a boldogság, hogy ennyire szeret minket az Isten.
(Kőháti Dóra)


Királyi zászló jár elöl, keresztfa titka tündököl. Melyen az élet halni szállt, s megtörte holta a halált.


Miért keresnéd Őt a sírba,
Hisz nincsen ott, mert nem halott.
Halál bilincse szétszakítva,
Az Úr Jézus feltámadott!

A Golgotán volt az ítélet,
Ott győzte le a bűnt s halált.
A sírból most kikelt az élet,
Az ígéret valóra vált!

A Golgotán Ő meghalt érted,
Ó bűnös szív, ezt ne feledd.
A Golgotánál hajtsd meg térded,
És sírva sírj bűnöd felett.

De nagypéntekre jött a húsvét,
Örülj, ujjongj bűnbánó szív,
Az Úr életre kelve ismét,
Örökre él s életre hív!

Szabolcska Mihály


Nem az a kérdés, hogy mennyire távolodhatok el Istentől, hogy azért még keresztyén maradjak, ellenkezőleg, az a kérdés, hogyan juthatnék Hozzá mindig közelebb. (Stewart)


Nem ahhoz kell az akarat, hogy válasszunk a lehetőségek között, hanem ahhoz, hogy döntésünket véghez vigyük. (Bitó László)


„Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz!” (Zsolt 37,8)

A 37. zsoltár a gonoszok szerencséjén kesergő, indulatos embernek íródott. Hányszor fordul elő velünk is, hogy Istent igazságtalannak érezzük, mivel a bűnösök sikeres, gazdag életet élnek, míg mi nyomorgunk. Türelem – biztat a zsoltáros –, az indulat, a harag nem jó tanácsadó. Bízzad Istenre sorsodat, ne másokhoz méricskéld lehetőségeidet. „Mert a gonoszok kipusztulnak, de akik az Úrban reménykednek, azok öröklik a földet” – folytatódik a zsoltár. „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet” – erősíti meg Jézus is a Hegyi beszédben Isten ígéretét. Az indulatainkon való uralkodás egyben azt is jelenti, hogy nem ítélkezünk mások felett, Istenre bízzuk az igazságszolgáltatás idejét és módját.
(Gerőf iné dr. Brebovszky Éva)


„Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején?” (Zsolt 10,1)

A legsötétebb és leggyászosabb életszakasz bármikor rászakadhat az emberre. S gyengeségünkben azonnal összeomlunk, ha „Isten napfogyatkozását” (Pilinszky) éljük át, mint ennek a zsoltárnak az írója valamilyen nagy bajában. Sírunk, mert az igazság elrejtezik a szem elől. De az az Isten, aki a húsvét sírkövét is elhengerítette, maga felé hív, maga felé térít. Nem áll távol az Úr egyetlen hozzá kiáltótól sem. (Kőháti Dóra)

2018. április 7., szombat

A legnagyobb ajándék, amit embertársadnak adhatsz, az, hogy őszinte szívvel figyelsz rá.

Richard Moss


A megszólító csend ünnepe van. Jézus teste a sírboltban, de halálának csendje mondanivalót hordoz számunkra: Engedjük, hogy Krisztus élete szívünk, lelkünk valamennyi halott részébe eljusson.

Krisztus a sírban fekszik. Mi is gyakran fekszünk a sírban, önsajnálatunk, önzésünk, büszkeségünk sírjában... Gyakran csupán a túlzó elvárások, tökéletességi kényszerképzet és a vereségtől, a megszégyenüléstől való félelem tart fogva bennünket. Nézzünk szembe sírbeli helyzetünkkel és tartsuk a feltámadásba vetett hitet félelmünk elé.

Hallgassuk a nekünk intézett szelíd, csendes szavakat: Kelj fel az életre, hiszen nem azért születtél, hogy a halál bilincsei között légy mindörökre. Támadj fel halálodból, hiszen én vagyok a holtak élete. Kelj fel bátran, ne félj, menjünk ki innen, hiszen te énbennem és én tebenned egy és osztatlan Egység leszünk...
A nagy emberek életének és eredményes a szolgálatának titka mindig abban rejlett, hogy volt idejük Istennel egyedül lenni. (Kroecker)


„Aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Mt 23,12)

Divattá lett az öndicséret. Minél magabiztosabban szól valaki sikereiről, elért eredményeiről, annál inkább kiválóságként/celebként ünnepelik. Isten másképp lát minket, és másképp ítél. Az önmagával eltelt embert és kezének munkáit egy szempillantás alatt meg tudja semmisíteni. De mit jelent önmagunkat megalázni? Bibliai értelemben azt, hogy elismerem Istent Úrnak életemben, terveim, jövőm felett, és kérem segítségét. Ha kezébe tesszük le sorsunkat, úgy békességre találunk. Az Istennek engedelmeskedő ember számára a felmagasztalás úgy valósul meg, hogy élete a helyére kerül, oda, ahova Ura szánta.
(Gerőf iné dr. Brebovszky Éva)

Az a hívő, aki a keresztyén életet csupán saját erőfeszítéseivel akarja megélni, hasonlít ahhoz az emberhez, aki az óceánon próbál átvitorlázni, de hajója napokon át sem mozdul semerre. Végül belefáradva a mozdulatlanságba, próbálja a hajót megmozdítani a vitorlája irányában. Nagy erőfeszítésével sikerül a hajót meghimbálnia és ezáltal néhány kis hullámot keltenie az egyébként sima tengeren. Amikor észreveszi a hullámokat, és érzi a hajó himbálását, feltételezi, hogy elindult a holtpontról, ezért tovább küszködik. Természetesen, nagy fáradozása ellenére sem halad előre.
Az ember erejének forrása Isten kegyelme, nem az emberi akaraterő, nem az önfegyelmezés és nem valamiféle erőlködés.
Jézus pihenése a sírban csak látszólagos. Lelke él és csendesen vár ránk. Hisz a kereszthalállal az volt a célja, hogy teljesen magához vonjon minket a Szentháromság Egységébe.



Isten betölt minket az ő szeretetével és együttérzésével, így mi is szolgálni tudunk azok felé, akik zaklatottak… Mi visszük el a Jó Hírt, hogy Jézus segít úrrá lenni a helyzetünk felett érzett bánatunkon és a megpróbáltatásokon. (Jon Walker)


„Lelkem köztetek marad! Ne féljetek!” (Hag 2,5)

Vannak családok, ahol az elhunyt kisgyermek emlékét úgy őrzik, hogy fotókkal van tele a lakás, a szobáját érintetlenül hagyják, játékaival, tárgyaival is próbálják őt „maguk között tartani”. Talán így könnyebb számukra? Mert az elengedésre még nem értek meg? Hiszen a földi elengedés, egyfajta magány, része sorsunknak. Csak egyvalaki nem hagy minket soha el. Isten számtalan ígéretet ad, hogy Lelke által velünk, köztünk marad. Haggeusnál így szól: mikor kijöttetek Egyiptomból, megígértem, lelkem köztetek marad. És Jézus János 14-ben mit ígér? Nem hagy minket árván, eljön hozzánk. Húsvét után máris pünkösd felé nézhetünk. A Szentlélek Isten Lelke legyen velünk, és vezessen, hogy sose legyünk magunkra hagyottak, árvák.
(Kőháti Dóra)


Máriának a „túlélők” fájdalma jutott, az a fajta fájdalom, amitől az emberi képzelet talán leginkább fél, riadva hátrál; meg se mer közelíteni. „Áldott a te méhednek gyümölcse.” - hirdette egykor az angyal, s az Édesanyának most kell igazán elfogadnia ezt a mondatot.


Mendelssohn egyszer elment a fridbourgi katedrálisba. Fölment az orgonához, és megkérdezte, hogy játszhatna-e a híres hangszeren. Az idős orgonista féltékeny volt a hangszerére, és először nem akarta megengedni a játékot. Később azonban engedett, hogy az idegen kipróbálhassa a katedrális fenséges „mennydörgését”. Néhány percig elbűvölten hallgatta a muzsikát, majd rátette kezét a vendég orgonista vállára és felkiáltott: „Kicsoda ön? Mi a neve?” Az orgonajátékos ezt felelte: „Mendelssohn.” „Hogy lehet, hogy mégsem akartam megengedni, hogy Mendelssohn hozzányúljon az orgonához?!” - korholta magát az orgonista.

Az ember hasonlóan cselekszik, amikor nem engedi meg, hogy Krisztus kézbe vegye az életét, és ő hozza ki belőle az összhangot és melódiát.


Mit nekem a gyötrelem, ha végén győzelem válik belőle?


Néha akkor mutatkozik meg az erőnk, amikor sebezhetőek vagyunk. Néha összeomlásra van szükség ahhoz, hogy önmagunkra találjunk és folytathassuk utunkat.


„Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk.” (ApCsel 4,20)

Minden bizonyságtétel alapja végtére is ez: nem tehetjük, hogy ne mondjuk el! Így van ez kétezer éve. Urunk szól hozzánk – az egyház szól az ő Uráról. Akkor is, ha egy rendszer üldözi. Ha megfélemlítik, ha gyalázzák, akkor sem hallgat az, akit a hit megragadott. Ez a hét valami elemi erővel tölt fel mindannyiunkat: íme, látjuk, lássuk meg: Isten nem feledkezett el rólunk, az ígért Megváltó eljött, és nincs e világon hatalom, aki, amely nagyobb lenne nála! Ünnepeljük az életet, ünnepeljük Krisztust, s nem a négy fal között, nem némaságban, hanem kiáradó örömmel!
(Kőháti Dóra)


 Nem véletlenül tanácsolják nekünk: „Bocsáss meg az ellened vétkezőknek!” Csak így maradhatunk egészségesek és boldogok. A meg nem bocsátás az egyik legfőbb betegségkiváltó ok, hiszen a savanyú gondolatok a testet emésztik. (Andrew Matthews)


Óvakodj mindentől, ami a Jézus Krisztus iránti hűségeddel versenyez! A Jézus iránti odaadás legnagyobb vetélytársa a neki végzett szolgálat. (Oswald Chambers)


Sok dologra rájön az ember, ha nem ért azonnal egyet önmagával.


Szeresd Istent: akkor közel lesz. Szeresd és szívedbe költözik.


VÍGY MAGADDAL ÉN URAM

Uram, méltatlan vagyok Hozzád,
méltatlan a Te szolgálatodra.
Mégis Tebenned bízom,
és Terád bízom magamat.

Kérve kérlek vigyázd lépteimet, járj énmellettem,
tapaszd ajkadat a fülemre,
nyújtsd a kezedet felém, és vezess
ahogy apa vezetgeti fiát az első lépéseknél.

Had legyek víz, amely mezőidet öntözi,
fény, amely magodat kicsíráztatja,
szolga, aki termeidet tisztán tartja,
száj, amely szavaidat ismétli,
fül, amely fiaidat meghallgatja,
láb, amely legyőzi a távolságokat,
szív, amely megérti az összes szíveket.

Vígy magaddal én Uram, és ne hagyj el soha.

2018. április 6., péntek

A kegyelem a bűnözők reménysége és a szentek menedéke. (Spurgeon)


A megváltás Istennek igen sokba, nekünk pedig semmibe nem került.


A zsidó származású Frankl 26 évesen kerül koncentrációs táborba, ahol társaival együtt mindentől megfosztottan, egyetlen szám lett. Egyszer, mikor már megannyi megaláztatáson és szenvedésen kellett keresztül mennie, így bíztatta társait:

...minden kívülálló számára mennyire kilátástalannak tűnne a helyzetünk. S elismertem: mindenkinek igaza van, aki felmérte, milyen csekély túlélésünk valószínűsége. Ekkor még nem pusztított táborunkban a flekktífuszjárvány, mégis úgy ítéltem meg, hogy a túlélés esélye kb. ötszázaléknyi. És ezt megmondtam a bajtársaimnak! Mert ugyanakkor azt is megmondtam nekik, hogy ami engem illet, mégsem gondolok arra, hogy feladjam a reményt és meghátráljak. Mert hiszen nincs ember, aki ismerné a jövőt, senki sem tudhatja, nem hoz-e talán már az elkövetkező óra változást. És ha nem is számíthatunk arra, hogy a belátható jövőben valamilyen biztató hadi esemény bekövetkezik, ki tudná jobban, mint mi a magunk tapasztalatával, hogy a táborban gyakran adódnak nem remélt lehetőségek, legalábbis néhányunk számára. Például váratlanul besorolják egy olyan kisebb szállítmányba, amelyet soron kívüli parancs különösen kedvező körülmények között végezhető munkára rendel, vagy valami hasonló változásnak néz elébe. Bekövetkezhetnek olyan események, amilyenekre mi lágerfoglyok vágyunk, s amelyek számunkra igazán nagy „szerencsét” jelentenek. Azonban nemcsak a jövőről beszéltem, nemcsak arról, hogy szerencsére nem láthatjuk előre sorsunkat, s nemcsak táborbéli életünk szenvedésteli jelenéről, hanem a múltról is - annak összes öröméről, s arról: múltunk fénye hogyan ragyogja be mindennapjaink sötétségét. S idéztem a költőt, aki azt mondja: „A világ semmilyen hatalma nem foszthat meg attól, amit átéltél.” Mindazt, amit korábbi életünkben átéltünk, mindazt, amit élményeink által alkalmunk volt megvalósítani, ezt a belső gazdagságot semmi és senki soha többé el nem veheti tőlünk… mindezt egyszer s mindenkorra átmentettük a valóságba. És még ha elmúlt is - éppen elmúlt volta a biztosíték arra, hogy megőrződik az örökkévalóság számára! Mert az elmúlás is a lét egyik megnyilvánulása, talán annak legbiztosabb formája.
S végül azon lehetőségek sokaságáról beszéltem, amelyek hozzásegíthetnek bennünket ahhoz, hogy értelmes életet élhessünk. Arról igyekeztem bajtársaimat meggyőzni (akik csöndben, szinte mozdulatlanul hallgattak, legfeljebb olykor felhangzott egy-egy megrendült sóhajtás), hogy az emberi életnek mindig, minden körülmények között van értelme, s hogy a lét értelmes voltának végtelensége a szenvedést és a halált, a sanyargatást és az elmúlást is magába foglalja. S arra biztattam ezeket a szegény ördögöket, akik itt a szuroksötét barakkban figyelmesen hallgatták szavaimat, hogy nézzenek szembe a ránk kimért sorssal s helyzetük komolyságával, ám ne legyenek kicsinyhitűek, hanem őrizzék meg bátorságukat annak tudatában, hogy legyen bár küzdelmünk bármennyire is kilátástalan, annak értelmétől és méltóságától semmi nem foszthat meg bennünket. Mindannyiunkra bizakodással tekint le valaki - mondtam nekik - ezekben a nehéz órákban, s különösen a sokunk számára közeledő utolsó pillanatban, valaki, egy barát, egy asszony, élő vagy halott - vagy az Isten. S azt várja tőlünk, hogy ne okozzunk csalódást neki, hogy ne szánalmasan szenvedjünk, hanem büszkén viseljük szenvedésünket és helytállással halálunk óráját.
S végül beszéltem az áldozatról, arról, hogy annak mindenképpen van értelme. S arról, hogy az áldozat lényege éppen abban rejlik, hogy olyan körülmények között kell meghoznunk azt, mikor azzal ebben a világban - a siker világában - látszólag semmi sem érhető el. Legyen bár szó egy politikai eszme vagy egy másik ember érdekében hozott önfeláldozásról. S elmondtam nekik azt is, hogy azok, akik közülünk vallásos hitben élnek, minden bizonnyal könnyebben belátják ennek a felfogásnak a helytálló voltát. S meséltem nekik arról a bajtársunkról, aki lágerfogsága kezdetén mintegy szövetséget kötött a gondviseléssel: saját szenvedését és halálát felajánlotta az általa legjobban szeretett emberért, hogy mindezért cserébe, amit neki kell elszenvednie, ő megkaphassa a jó halál kegyelmét. A férfi szenvedése és halála nem volt többé értelmetlen, hanem áldozattá vált - mély értelemmel teli áldozattá. Értelmetlenül nem akart szenvedni és meghalni, de ezt egyikünk sem akarja! S ez volt az, amit szavaimmal el akartam érni, hogy ebben a barakkban, most, ebben a gyakorlatilag kilátástalan helyzetben is életünknek végső értelmet adjon.

Viktor E. Frankl … mégis mondj igent az életre! című könyvéből


Az ember akkor öregszik meg, amikor a siránkozás lép az álmok helyébe.


Az ember igazi ereje nem a heves törekvésben, hanem a zavartalan nyugalomban mutatkozik meg.


Az Isten oltára szíved; mindig égjen az izzó áhítat ezen az oltáron. Ezt a tüzet Krisztus áldott keresztfájával s szenvedésének emlékével táplálod: Gondold meg, Krisztus gyötrelmei mily szégyenletesek, mily iszonytatók, mennyire megviselték mindenképpen s mily hosszú ideig tartottak...

Nézd tovább, mily keserű volt Krisztus halála. Minél ártatlanabb valaki, annál nehezebb a büntetés elviselése. Ha Krisztus bűnei miatt viselte volna a fájdalmat, elviselhetőbb lett volna. "De ő bűnt nem tett, sem álnokság az ő szájában nem találtatott.'' 1Pt 2,22. Mert ő: "Az örök világosság kisugárzása és Isten fölségének szeplőtelen tükre és jóságának képemása.'' Bölcs 7,26

Mily iszonytatók is voltak Krisztus kínjai. A kereszt a halál vonaglásában nem engedte végtagjait összehúzódni. Pedig legalább ez könnyített volna valamit meggyötrött szívén.
Minél gyöngédebb és finomabb valaki, annál súlyosabban szenved. A szenvedés elviselésére gyöngédebb, érzékenyebb test nem volt Üdvözítőnk testénél. Az asszony teste érzékenyebb a férfiénél. De Krisztus teste érintetlen, egészen szűzi test volt. A Szentlélek foganta s a Szűz Anya szülte. Krisztus Teste a legtöbbet szenvedett, hisz az övé volt a legtisztább, a legérzékenyebb. Hiszen, mikor csak halálára gondolt, annyira elfogta lelkét a szomorúság, hogy teste verejtéke, mint a lefolyó vérnek csöppjei. Mekkora volt hát gyötrelme, mikor a büntetés szabta keserű szenvedést megízlelte...

Fiú volt és szolga lett. Nem csak alattvaló akart lenni, ezért a rossz szolga alakját vette magára. Ütleget kapott, hogy a büntetést megfizesse, Ő, akinek bűne sem volt. Nemcsak Isten szolgáinak szolgája volt, hanem az ördög szolgáinak szolgája is. Hiszen a bűnösök legkiáltóbb bűneit tisztogatta. De még ezzel sem érte be. Hanem minden halálnál megszégyenítőbb halált választott. Ezzel téged erősített meg hasonló szenvedések idején. "Megalázta magát, engedelmes lett a halálig és pedig a halálig a keresztfán.'' Ez pedig minden halálnál megszégyenítőbb. Ég és föld között függ. Nem tartják méltónak sem az életre, sem a halálra ezen a földön.

Minél kiterjedtebb a szenvedés, annál gyötrőbb. Krisztus pedig egész testében szenvedett. Egyetlen idegszála nem kerülte el a szenvedést. Egyetlen csöppnyi hely nem szabadult meg a kíntól... Valóban, Úr Jézus, soha nem volt fájdalmadhoz hasonló fájdalom. Oly sok vért veszítettél, hogy befutotta a vér egész testedet. Ó jóságos Jézus, ó édes Urunk. Nem csöppenkint, de áradatként ömlött tested öt részén lábadból és kezedből a kereszten. Hogy zúdult a vér fejedből koronázásodkor, egész testedből, mikor ostoroztak! Szívedből is, mikor megnyitották oldalad. Csoda-e, ha csöppnyi vér sem maradt benned? Egyetlen csöpp véred elég lett volna a világ megváltására! Ó Uram, miért engedted meg testedből ezt a vérzuhatagot? Ó tudom, igazán tudom, miért. Meg akartad mutatni, mily forrón szeretsz...

Míg élek, Uram, fáradozásaid el nem felejthetem. Mennyit buzdítottál beszédeidben. Mennyit róttad Palesztina utait. Hányszor nyúltak bele az éjszakába imádságaid. Hogy együtt éreztél velünk könnyeidben! Mennyit szenvedtél el fájdalmat, gúnyt, megköpdösést! Arcul csaptak, kinevettek, átszögeztek és megsebeztek. Ó nem, nem felejthetek...
Elvégeztetett! (János 19:30)


Egy kisfiúnak az édesanyja meghalt, egyedül maradt az apjával. Az apa szigorú ember volt, nem engedte gyermekét szabad útra, gondolata, akarata szerint. Ez a gyermek 15 éves korában megszökött. Azt mondta, nem tudok így élni, önálló akarok lenni. Nekem ne parancsolgassanak. Ez a fiú 25 éves korában belekerült egy, az uralkodó elleni lázadásba a középkori Franciaországban. Az összeesküvésben tíz fiatalember volt. A lázadást leleplezték és mind a tíz fiatalembert guillotine általi halálra ítélték. A egy hatalmas bárd, akit elítéltek, annak oda kellett tennie a fejét, a guillotine leszaladt, a fejet levágta. Az utolsó estén a fiatalemberünk ott ül kilenc társával. Azon gondolkozik - mégis csak szeretett engem az apám, mert nem akarta, hogy idejussak. Ha még egyszer hazamehetnék, bocsánatot kérnék tőle. De késő, reggel kivégeznek.
Jön a hajnal, kivezetik a tíz embert, akinek a nevét mondja a hóhér az odalép, a guillotine leszalad, a fej a porba esik. Ez a fiatalember is hallja a nevét, már mozdul is, de valaki más lép ki a sorból. Úgy látszik rosszul hallottam. Aztán vége a kivégzésnek, tíz név a papíron, tíz fej a porban. A hóhérok körülnéznek, úgy látszik többet tartóztattunk le. A maga neve nincs itt. Elmehet! A fiatalember azonnal futni kezd. Nagyon jól tudta, hogy benne volt. Az első dolga, most, most megyek haza az apámhoz, és bocsánatot kérek. Tíz év után nehéz végigmenni a régi utcán. Nehéz rátenni kezét a kilincsre, végig járni a szobákat. Minden üres. Leül az apja íróasztala elé. Itt ült mindig, innen nézett rám olyan szigorúan. Most már tudom, hogy azért, mert szeretett. A tekintete leesik az íróasztalra - egy levél - fiamnak. Reszkető kézzel bontja, mit ír nekem az apám tíz év után. Fiam, ma reggel azt olvastam az újságban, hogy holnap hajnalban kivégeznek. Én annyira szeretlek téged, hogy megpróbálok odaállni helyetted, hátha sikerül. Gyermekem gondolj arra, hogy így szeret minket Isten, hogy amikor a kárhozatunkról volt szó, Ő maga lépett oda. Lejött emberi testben, és odalépett a helyedbe, helyünkbe - elvégeztetett. A fiú leborult az asztalra és sokáig sírt. Amikor fölkelt onnan, egészen más ember lett. Az ő szívében is elvégeztetett, új emberré lett. A fiú szíve válaszolt az édesapa áldozatára.


Ó, légy érette áldott, Jézus, Egyetlenem,
Hogy szörnyű kínhalálod nagy jót akar velem.
Add, hogy hódolva híven Tőled ne térjek el,
S ha hűlni kezd a szívem, Benned pihenjek el.

Légy pajzsom és reményem,
Ha kétség látogat,
Véssem szívembe mélyen Kereszthalálodat.
Rád nézzek, Rád szüntelen,
S ha majd szívem megáll,
Öleljen át a lelkem - Így halni: jó halál.


„„Ha haragusztok is, ne vétkezzetek”: a nap ne menjen le a ti haragotokkal.” (Ef 4,26)

A haragvásból a vétek oly könnyen szárba szökken. Minden óra, minden perc drága ahhoz, hogy haragban, dühben teljék. S főleg: vétekben! Hányszor megfogalmazták már ezt a páli tanácsot személyiségépítő vagy pszichológiai könyvek. Engedjük el a haragot. Bocsássunk meg. Béküljünk meg. Megnyugvásunk, harmóniánk érdekében s a másik ember felé való nemes gesztussal kérjük/fogadjuk a bocsánatot. Nekünk, akik kegyelmet kaptunk, megbocsátást, hogyne kellene megbocsátanunk, bocsánatot kérnünk? Húsvét hetében mi lehetne számunkra aktuálisabb üzenet, mint ez?
(Kőháti Dóra)


Ha minden angyal, a világ minden lángelméje tanulmányozta volna, mi válik hasznodra ebben vagy abban a helyzetben, miféle szenvedés, kísértés vagy fájdalmas veszteség, nem találhattak volna hozzád illőbbet, mint azt, ami ért. Isten örök Gondviselése kezdettől fogva kigondolta, hogy ezt a keresztet saját Szívéből értékes ajándékként neked adja.


„Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek.” (1Pt 2,21)

A nagyhét más fénybe, más összefüggésbe helyez minden szenvedést: a kereszthordozó Krisztus, aki búcsúzik tanítványaitól, küzd a Gecsemáné-kertben, megostorozzák, elmondhatatlan kínokat áll ki, elesik, de folytatja útját a Golgota felé. Ő a szenvedő szolga, „népe vétke miatt éri a büntetés”. Megváltónk „a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta”. A szenvedés a megtérésben nyer értelmet: hívőként tudom, hogy igen, Istenhez kerülök közelebb, az ő atyai kezéből kapok mindent, a jót is, a keresztemet is, de az erőt is, hogy azt elbírjam. Sőt még azt is, hogy segítsek a másiknak vinni az övét!
(Kőháti Dóra)


Igen rövid parancsot kaptál: Szeress, és tégy, amit akarsz. Ha hallgatsz, szeretetből hallgass. Ha kiáltasz, szeretetből kiálts, ha kímélsz, szeretetből kímélj, a szeretet gyökere legyen benned, s ebből a gyökérből csak jó fakad. (Augustinus)


Krisztus hét szava a kereszten:

"Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek."
Jézus kétségbeejtő helyzetében sem magára gondol - kínzói számára keres mentő körülményt. Jézus ezzel az imával mutatta meg, mit jelent az ellenség szeretete. Semmit nem tanított, amit maga meg ne tett volna.

"Asszony, nézd: ő a te fiad... Nézd, ő a te anyád."
Ugyanúgy kell állnunk a kereszt alatt, ahogyan Mária és János apostol állt ott. Ugyanúgy be kell fogadnunk Jézus anyját, ahogyan János tette. Jézus anyja - már a mi szerető anyánk - megtanít a kereszt tövében állni, és ő áll majd mellettünk halálunk óráján, mint egykor fia keresztjénél.

"Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?"
Jézus Krisztus Isten fia és ember, aki mindenben hasonló lett hozzánk. Utolsó nagy kísértése az Istentől való elhagyottság élménye, amelyben teljes mélységében átélte, amit ember átélhet. A hinni képtelenek fájdalmát is, azokét is, akik elfordulnak Istentől. Átlépte végső magányunk kapuját, elmerült elhagyatottságunk mélységében. Ezzel győzte le a halált, pontosabban ezzel tette nyilvánvalóvá, hogy a halál nem azonos a pokollal. Jézus világosságot gyújt legsötétebb pillanatainkban, arra tanít, hogy akkor is imádkozzunk, amikor elérkezik végső óránk. Karl Rahner írja: "Jól tudom, az ember üres kézzel távozik a földről. A Megfeszítettre néz, és elindul. A többi az Isten titka."

"Még ma velem leszel a Paradicsomban."
Jézus nagylelkűsége a kereszten is végtelen. A pislákoló mécsbelet nem oltja ki, a megroppant nádat nem töri össze. A jobb lator csak emlékezést kér, Jézus válasza: még ma velem leszel a Paradicsomban. Amióta elhangzott Jézus szava a kereszten, tudjuk: nincs reménytelen helyzet, mindig van esély a megtérésre. Nincs elháríthatatlan akadály, nincs véglegesen elrontott élet. Nincs olyan vétek, amelynél nagyobb ne volna Isten irgalma.

"Szomjúhozom."
A szenvedés, a vérveszteség és izzadás olyan kínzó szomjúságot okozhatott, amelyet mi nem ismerünk. Ezáltal teljesedett be a zsoltár szava: "Torkom, mint a cserép kiszáradt, nyelvem ínyemhez tapadt." A katonák - anélkül, hogy tudták volna - ugyancsak beteljesítették az írást, amikor ecetes bort adtak neki: "Szomjúságomban ecettel itattak." Jézus elutasította ezt, mert teljes öntudattal akart meghalni. Amint korábban, negyvennapos böjtje végén is volt ereje nemet mondani a kövek kenyérré változtatására, ugyanúgy mondott nemet haldoklásában az ecetes borra.
Az emberben mindig él a végtelenre irányuló vágy, amelyet csak Isten tud betölteni. A zsoltáros szerint: "Mint szarvas a forrásvízre, úgy kívánkozik a lelkem utánad Uram." Jézus pedig így tanít: "Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék." Minden ember szívében ott rejtőzik az isteni dolgok megértésének képessége, az Isten képmása. Lehet, hogy túl mélyen van elrejtve bennünk. De ha szomjúságunk nem csillapul irántuk, ha nem fáradunk bele az imádságba, van, aki kiássa szívünk kútját, hogy élő vizet fakasszon belőlünk.

"Beteljesedett."
Mondják, a haldokló néhány pillanat alatt átéli egész földi életét. Film módjára pereg előtte mindaz, ami vele történt. Jézus is átélhette ezt. Halálával minden beteljesedett. Beteljesedtek az írások: ezért könyvünk az ószövetségi szentírás. Beteljesedett a szenvedés: kiitta a keserű poharat. Beteljesedett a bűn: ártatlanként feszítették őt keresztre. Beteljesedett irántunk való szeretete: életét adta barátaiért. Beteljesedett a megváltás: úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. Beteljesedett az ószövetség: kezdetét vette az új és örök szövetség.

"Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet."
Jézus a kereszten most másodszor szólítja Atyját. Először közbenjárt gyilkosaiért. Most a fiú szava szól - ez már nem az elhagyatottság fájdalmát, hanem bizalmat, győzelmet fejez ki. Jézus az Atya színe előtt kiáltja ki fájdalmát és bizalmát. Teljes öntudattal, szabadon az Atyának adja magát. Példát ad arra, hogy aki az Atya kezébe teszi le sorsát, annak az élete győzelmes. Isten nekünk is Gondviselőnk. Nem úgy, hogy a földi bajoktól megment, hanem hogy célba juttat az örök életre. Atyánk, nem bosszúálló urunk.
Amikor majd körülvesznek bennünket a halál árnyai, akkor Jézus helyettünk és velünk újra kimondja a szavakat, amelyeket a kereszten mondott: Atyám, kezedbe ajánlom az ő lelkét.


„Megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.” (Jer 31,34)

Jeremiás Isten új szövetségéről prófétál a választott népnek. Eljön az idő, amikor Isten feltétel nélkül megbocsát a hozzá forduló bűnösnek. Jézus Krisztusban ez valósággá lett! Nemcsak a kiválasztottak, de minden ember megtapasztalhatja Isten szeretetét. Jézus azért halt meg, hogy a bocsánat teljes és végérvényes legyen minden bűnünkre. Míg az emberi bocsánat jellemzője a „megbocsátok, de nem felejtek”, addig Isten szava tökéletesen lezárja a múltat, és új kezdetet ad. Ma is, neked is.
(Gerőf iné dr. Brebovszky Éva)

Meghalt helyettem, Jézus a kereszten...


Óh nézd, ember, érted mit szenvedek,
Nézd tűrnek-e fájóbb gyötrelmeket,
Hozzád kiáltok, akiért epedek,
Büntető halálba csak Teérted megyek,
Óh nézd az átszúró kegyetlen szögeket,
De e kínok, külsők csak mindezek,
Jobban hullatok én azért könnyeket,
Ha látom hálátlan kőkemény szívedet!


Ne félj a változástól: mindig valami újnak a kezdetét jelenti. (Joyce Meyer)


Ne légy hát hálátlan ily nagy kegyességgel szemben, mert méltatlanná lehetsz ily nagy jóságra. Hanem a megfeszített Jézus Krisztust tedd, mint pecsétet szívedre... És ha valami nyomasztó szomorúság, gyötrelem ér, vagy semmid sem sikerül, fuss a kereszten függő Jézushoz. Mélyedj ott a töviskorona, a vasszögek, a lándzsa szemléletébe. Nézd csak arcának, oldalának, lábának, kezének, egész testének véres sebeit. Jusson eszedbe, így szenvedett érted, aki érted tűrte ezt, mert oly nagyon szeretett. Hidd el, ha erre gondolsz, minden szomorúság örömre, minden nehézség könnyűre, minden visszatetsző kedvesre, a keserű édesre és élvezetesre változik. S akkor örömmel mondod: "Amit azelőtt illetni sem akartam, nyomorúságomban az lett most ételem.'' Mintha csak azt mondanád: a lelkem letörő szenvedések Krisztus kínjainak káprázatában édesek és gyönyörűségesek nekem.
Mert megleltem a békét, Uram, imádságom közben. Tőled jövök. Kertésznek érzem magamat, aki lassú léptekkel ballag fái felé.

Antoine de Saint-Exupéry


Ó drága testvér, mit tettél, hogy így bánnak Veled? Mit tettél, ó szerelmes Mester, hogy ilyenre ítélnek? Íme én vagyok fájdalmad oka, én vagyok megöletésed ostora.

Szent Anzelm


Ó, Uram, olyan bolondos az ember. Eljátszogat a kegyelemmel, aztán csak fuldokol. (Dobos Hajnal)


Többet imádkozzál, többet gyakorold hitedet, többet várj türelmesen Istenre, és az eredmény áldás lesz, bőséges áldás.