2017. július 30., vasárnap

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A testvérek közötti béke

A testvérek közötti béke Isten akarata és Krisztus öröme.
A szentség tökéletessége, az igazságosság mércéje,
a tanítás mestere, az erkölcsök őre,
és minden dologban dicséretreméltó életszabály.

Aranyszavú Szent Péter

A testvéri társadalomért


A hívek egyek az egymás közti és a Krisztus iránti szeretetben? Akkor ez egy élő plébánia, itt jelen van az élő egyház. Mivel virágzik, ez az isteni és emberi jelenség biztosítja Krisztus jelenlétét közöttünk.

Milyen nagyszerű lenne, ha plébániáink jól bemutatnák, milyennek kellene lennie a keresztény társadalomnak! Olyan emberek, akik korábban nem ismerték egymást, különböző szokásaik vannak, más az iskolázottságuk, származásuk, koruk – mégis amikor találkoznak a templomban, testvéri közösségként jelennek meg, és annak is érzik magukat.

Barátokká válnak, segítséget nyújtanak egymásnak, nem mondanak rosszat felebarátjukról, hanem azt nézik, van-e beteg vagy munkanélküli, akit segíthetnek, egyszóval nemes tevékenységük a felebarát javát keresi, hogy azonnal, szívvel-lélekkel mondhassák: Itt vagyunk, ha Krisztus hív minket.

Emlékezzetek Krisztus ünnepélyes szavaira: „Arról ismerik meg, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást”, ha jobban érződik majd az akart rokonszenv, mint a magától jövő, az általunk teremtett jobban, mint a spontán; mindez szívünk nagyságával, és azzal a képességgel, hogy Jézus jelenlétét teremtsük meg magunk között, hogy eljussunk addig, hogy egyek legyünk Benne és Általa.

VI. Pál a Santa Maria Consolatrice plébánián tett látogatásakor

Evangéliumi tanácsok: nemcsak szerzeteseknek


Tény, hogy mi keresztények túlságosan sokáig úgy tekintettünk az evangéliumi tanácsokra, mint olyan valamire, ami a megszentelt szerzetesi élettel jár.
Szokás volt mondani: „Szépek az evangéliumi tanácsok, de a szerzetesek számára. Nekünk, keresztényeknek – vagy egyházmegyés papoknak – akik a világban élünk, egy más stílusra, egy más lelkiségre van szükségünk.”
Nos az evangéliumi tanácsok egyáltalán nem egy kegyes gyakorlat vagy egy valaki számára fenntartott aszketikus találmány, hanem kötelező és létfontosságú áthaladási pont, hogy hitelesítsük életünkkel a keresztény létre, Jézus követésére szóló meghívást.
Jézus számára soha nem elméleti kérdés volt ez. Azt mondta: „Aki utánam akar jönni, és nem tagadja meg apját, anyját, testvéreit, nővéreit, feleségét, gyermekeit, mezejét... aki nem tagadja meg önmagát is, az nem lehet tanítványom!” Ez az alapfeltétele, hogy megkezdhessük Jézus követésének kalandját. Ha Jézus igazi tanítványai akarunk lenni, nem mehetünk olyan úton, mely nem veszi figyelembe az evangéliumi tanácsokat.
Don Silvano Cola
Felelős világiak


A lelkipásztori szemléletmódot oly módon kellene javítani, hogy – miközben ügyelünk a különféle hivatásokra, a fölszenteltek és világiak sajátos szerepére – Isten Népének valamennyi tagja együttesen egyre inkább ráébredjen közös felelősségére. Ez felfogásbeli váltást kíván, főleg a világiak tekintetében. Ahelyett, hogy a „papság munkatársainak” tekintenénk őket, inkább az Egyház létének és tevékenységének „társ-felelőseiként” kell őket elismernünk, előmozdítva azt, hogy kialakuljon az érett és elkötelezett világi hivatás.

A megkereszteltek közösségének Egyház-tudata nem csökkenti a plébánosok felelősségét. Éppen rajtatok múlik, kedves plébánosok, hogy segítsétek azoknak az embereknek a lelki és apostoli növekedését, akik már buzgó módon elkötelezték magukat a plébánián: ők a közösség magvát alkotják, mely kovászként hat majd a többiek körében.

XVI. Benedek beszéde a római egyházmegye pasztorális találkozóján, 2009


Szeretet nélkül ne prédikálj!


Az Úr kettesével küldte tanítványait az evangélium hirdetésére, hogy jelezze a szeretet kettős parancsát, vagyis az Isten és a felebarát iránti szeretet fontosságát.

Mert a szeretetet nem lehet gyakorolni, ha nincs legalább két személy. Senki sem önmaga iránt jótékonykodik, hiszen a szeretetnek a másik személyre kell irányulnia, hogy az valóban szeretet lehessen.

Az, hogy az Úr kettesével küldte a tanítványokat prédikálni, szavak nélkül is világosan jelzi, hogy semmiképpen nem gyakorolhatja az igehirdetés szolgálatát az, aki nem szereti felebarátját.

Nagy Szent Gergely pápa

Szolgálat, nem hatalom


A papságnak megfelelő kategória bizonyosan nem a hatalom. Teljes félreértés, ha valaki a papságot, a püspöki szolgálatot, vagy a pápáét lényegileg hatalomként értelmezi.
Az Evangéliumokból tudjuk, hogy az apostolok is vitatkoztak, ki az első közöttük. Vagyis a kísértés, hogy tanítványi helyzetünket hatalommá változtassuk, már akkor is jelen volt, a kezdetekben, és ez a kísértés azóta is jelen van.
Nem lehet tagadni, hogy ez a kísértés jelen van minden nemzedékben, a jelenlegiben is. Egyidejűleg azonban ott van az Úr példája is, aki megmossa tanítványai lábát, és ezzel teszi őket alkalmassá, hogy asztalhoz üljenek vele, magával Istennel. Ezzel a gesztusával megmagyarázza, hogy neki mi a szándéka a papsággal. Ha ez nem tetszik nektek, ne legyetek pappá!

Joseph Ratzinger bíboros: A föld sója

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A Lélek visszavisz az igazi értékhez


Olyan korban élünk, amikor – úgy tűnik – a Lélek fellazítja az afféle megrögzött kereteket, mint például a zárt spirituális „kasztok” külön kis világai, amelyek alig tartanak fenn kapcsolatokat a társadalmi lét síkján. Társadalmunk hozzászokott, hogy a saját önállóságukat és magánérdekeiket kereső szervezetek szemben állnak egymással. A Lélek igyekszik visszavinni az embert a lényegi értékhez, amelynek Isten Jézus által kizárólagos elsőbbséget adott: a szeretetközösségben megélt kapcsolatokhoz. Ember és ember között, a szerzetescsaládok és az egyházmegyés papok között, valamint a „tökéletesség állapotát” élők és az Igino Giordani által a „lelki proletariátusnak” nevezett rétegekhez tartozók között.

Isten háromságos közösség. Nincs más célja az általa teremtett emberekkel, mint hogy a sajátjához hasonló közösségbe gyűjtse őket.

Silvano Cola

A pap „szentháromságos ember”


Nekünk papoknak, mivel az a hivatásunk, hogy Jézus életét és küldetését éljük, az Egyházat kell szolgálnunk, amely egyre inkább a Szentháromság életét mintázza.
Kell, hogy a pap olyan „szentháromságos ember” legyen, mint Jézus. S úgy mint Ő, arra hivatott, hogy hirdesse és előmozdítsa azt az új életet, amely a háromszemélyű egy Isten kinyilatkoztatása, és egyúttal ennek az isteni életnek a közlése is. Agapéra (ajándékozó szeretetre) alapozott lét, mely az emberi együttélés alapvető kritériuma. Nekünk papoknak kell „egybegyűjtenünk Isten népét, az egy Lélek által éltetett testvéreket” (LG 28.). De hogyan tehetjük ezt, ha nem tapasztaljuk magunk között, a papi testületben a szentháromságos egységet? Ezért a zsinati dokumentum ugyanazon pontja (LG 28.) hozzáteszi, hogy „minden papot bensőséges testvériség kössön össze”.
Nem szabad megengednünk, hogy ez a „szentségi testvériség” csak szép szólam maradjon, ami a valóságban nem jelent semmit az életünkben.

Jesús Castellano Cervera: A pap mint szentháromságos ember

Az Ő miséje és a mi misénk

Ha szenvedsz, és szenvedésed akkora,
hogy megbénít minden tevékenységet,
emlékezz a misére.
A misében Jézus ma is, mint akkor,
nem dolgozik, nem beszél:
föláldozza magát szeretetből.
Az életben lehet sokat tenni, sokat beszélni,
de a szenvedés hangja a legerősebb szó:
betör az Égbe.
Ha szenvedsz, merítsd fájdalmadat az Övébe:
mondd a magad miséjét.
És ha a világ nem ért meg, ne jöjj zavarba:
elég, ha ért Jézus, Mária és a szentek.
Tarts velük és hagyd folyni véred
az emberiség javára,
akárcsak Ő!
A mise!
Nagyságát hogy is értenénk!
Az Ő miséje, a mi misénk.

Chiara Lubich

Isteni tánc a földön


Istenbe, vagyis az Atyába, a Fiúba és a Szentlélekbe vetett hitünk nem merül ki abban, hogy szakértői konferenciákon beszélünk Istenről, vagy szép szertartásokon beszélünk hozzá. Ha nem vagyunk készek vállalni a kényelmetlenséget és Istenben élni, a Szentháromság misztériuma mindig olyan lesz, mint egy matematikai fejtörő.

Isten belső mozgásai – mint egy isteni tánc az Atyától a Fiú felé és a Fiútól az Atya felé, valamint a Lélek közvetítése – folyamatosan új lehetőségeket nyitnak e kapcsolatokon belül, föltárva az Egy és Három lényegileg missziós jellegét.

Az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetének leírása csúcspont az ősegyház számára, amelyben Isten missziós arculata különlegesen élő. Isten teremtő és megváltó műve még egyszer kirobban az emberi élet szintjén, miközben a Lélek az egyes embereket és az egész közösséget arra indítja, hogy a halállal és a reménytelenséggel szemben életet, reményt és jövőt kérjen.

Myra Blyth

Mindenkivel együtt érző és mindenkit felülmúló


A lelkipásztor legyen mindenkivel együtt érző, és az elmélkedésben mindenkit felülmúló, hogy bensőséges szeretete által mások gyengeségét magára vegye, az elmélkedés mélysége által pedig a természetfölöttiek után vágyakozva önmagát is felülmúlja. Nehogy magasra törve felebarátai gyengeségeit megvesse, vagy felebarátai gyengeségeihez hasonulván elmulassza az odafönt valók utáni vágyódást.

A lelkipásztorok úgy viselkedjenek, hogy titkos dolgaikat se szégyelljék előttük felfedni az alattvalók; hogy midőn e kisdedek a kísértések hullámait szenvedik, a lelkipásztor megértéséhez, mint az anyai ölbe meneküljenek, és azt, ami a kísértő bűn szennyéből rátapadt, buzdításának vigasztalásával és imádságos könnyekkel mossa le.

Nagy Szent Gergely