2017. július 26., szerda

A nevetés és a mosoly kapu és ajtó: Sok ember tudja már, hogy két nézőpont között a legrövidebb távolság sokszor egy jó poén.



Amikor imádkozunk, Isten a szívünket nézi, nem a szövegeinket! (Anthony de Mello)

„Bemenve a templomba Jézus kezdte kiűzni azokat, akik árusítottak és vásároltak a templomban, felborította a pénzváltók asztalait, a galambárusok székeit.” (Mk 11,15b)

Amikor először láttam egy templomban pénzbedobós automatát, nem akartam hinni a szememnek. A kupola kivilágítását lehetett vele pár percre megvásárolni. Jó-jó, magas az áramszámla, megszoktuk már, hogy semmi sincs ingyen. Valahogy mégis azonnal erre az igére kellett gondolnom. Az a világosság, amit odabent, Isten házában keresünk, szintén „felülről” jön, de azonkívül, hogy csendben kérjük őt, hogy megvilágosodjunk, semmi mást nem kell tennünk. S az az érték, amelyet üres kezünkbe beletesznek, szintén nem árusítóasztalról származik. Hála Istennek…
(Kőháti Dóra)



Egyetlen ékességünk az legyen, hogy az Úr szemünkből előragyog. (Trudel)


Egyszer egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy duncos üveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg. Igen - volt a válasz. Ezután elővett egy dobozt tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. A professzor ezután elővett egy dobozt homokot és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött.

És most - mondta a professzor - vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok - Isten, a családod és embertársaid. Ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak; mint a munkád vagy a házad. A homok az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak számodra.
Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek fontosak és alapvetők a boldogságod érdekében. Szakíts időt Istenre és embertársaidra. Vidd el a párodat kirándulni, beszélgess vele. Játssz a gyerekeiddel. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni. Először a kövekre figyelj, azokra, amik igazán számítanak. A többi csak homok.

Némi kiegészítés: Az egyik diák megkérdezte, hogy most már valóban tele van-e a doboz. Mire a professzor azt válaszolta, hogy igen, tele. Erre a diák elővett egy dobozos sört, kinyitotta és beletöltötte a dobozba. A sört a homok elnyelte, és térfogatváltozás nem következett be. Azt mondta erre a diák: Bármennyire is úgy érezzük, hogy tele van az életünk, az alábbi példából látszik, hogy azért egy sör még mindig belefér!


Életünk hajócskájának horgonya az Istenbe vetett bizalom. Ez biztosít, hogy a hullámok el ne sodorják.

Páduai Szent Antal


„Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.” (Ézs 53,3b)

A Jézus Krisztusról szóló prófécia beteljesedett, a Megváltó engedelmeskedett, az Atya akaratát teljesítve értünk, engedetlenekért vállalta a szenvedést, megvetettséget, elhagyatottságot és a halált. Jézus ma is sok ember által lenézett, megvetett és gyűlölt. Te nézz fel Jézusra, és fogadd hálás szívvel felkínált ajándékait, melyek békét, reménységet hoznak életedbe.
(Bozorády Zoltán)



Ha megtanulsz nevetni saját hibáidon, akkor igen vidám évek elé nézel.

Ian Green


Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem bírom már! - Sóhajtod csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
Hogy a keresztre miért volt szükséged.

Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
Ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor indult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Magára maradt. Szép napoknak vége.
Keserves, árva lesz az öregsége.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Mért lett ilyen az út, én Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
És leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik. Lehet -e
Ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját, és indul vánszorogva.
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még bajon, hiányon,
Míg végre lassan elnyomja az álom.

S magát álmában is vándornak látja,
Útban a távoli mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.
Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag, tündököl.

Hőség tikkasztja. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.
Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy továbbindulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.
„Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb, ha belőle lefűrészelek.” - mondja magában.
„De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb!” - sóhajt elégedetten.

Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
S eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön-megy a partján, hídra mégse lel.
De hirtelen eszébe jut keresztje:
A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
Hiányzik a lefűrészelt darabja.
„Mit tettem!” - kiált kétségbeesetten.
„Most a cél közelében kell elvesznem,
Mert keresztemet nehéznek találtam!”
S ott áll a parton keserű önvádban.

Aztán új vándort lát közeledni,
S mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
Mint hídon, boldogan indulhat rajta,
Hogy átjusson békén a túlsó partra.
„Rálépek én is!” Reménykedni kezd:
Az ismeretlen, idegen kereszt
Hátha átsegíti. Rálép, de reccsen
Lába alatt. „Jaj, Istenem, elvesztem!
Uram, segíts!” Így sikolt, és felébred.
Még a földön van. Előtte az élet.
Csak álom volt a kín, a döbbenet.

„Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó, ne engedd,
Hogy egy darabot is lefűrészeljek!
Amilyennek adtad, olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
De mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erőt és kegyelmet nekem,
Hordozni mindhalálig csendesen.”


Könyörgés és hálaadás úgy tartoznak együvé, mint a szájnak a két ajka.


Lehet, hogy a közömbösség, a távolságtartás és a józan ész megóv a könnyektől, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a boldogságtól is!


Nem helyzetváltozásra, hanem a szív megváltozására van szüksége a bűnösnek. (Spurgeon)


Sokat kell tanulnunk annak a felismeréséhez, hogy keveset tudunk. (Montaigne)



Sokszor hullottam térdre, mert meggyőződésem volt, hogy máshová nem fordulhatok. (Abraham Lincoln)


„Tartsátok meg rendelkezéseimet, és teljesítsétek azokat! Én, az Úr, szentellek meg titeket.” (3Móz 20,8)

A hívő élet kettőssége: tartsd meg Isten parancsolatait, de ugyanakkor alázattal vedd tudomásul, hogy csak akkor leszel szent, ha az Úr tisztít meg. Igyekszem az Úr útján járni, mert szeretem őt, és nem akarom megszomorítani atyai szívét. Közben jó tapasztalni, hogyan formálódik életem, és hogyan gyomlál ki belőlem az Úr gonosz indulatokat, gondolatokat, tetteket. Nagy bukások azonban még mindig vannak, s ezek emlékeztetnek: hívő emberként is bűnös vagyok, és kegyelemre szorulok. Törekszem a tőlem telhető legjobbra, de nem én öltöm fel a fehér ruhát, hanem a Bárány Jézus vére tesz tisztává.
(Hulej Enikő)