2017. július 19., szerda

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A pap korunk kihívásai között


1) A papi szolgálat teológiai önazonossága. – A II. Vatikáni Zsinat azt tanítja, hogy a szolgálati papság a hívek egyetemes papságának szolgálatára van rendelve, és hogy mindenki, jóllehet minőségileg eltérő módon, Krisztus egyetlen papságában részesedik.

2) A mai kulturális környezet. – A pap arra hivatott, hogy saját környezetét ismerve elvesse benne az Evangélium magvait. Azért teszi ezt, hogy Jézus üzenete alkalmas, világos, reményt és tartalmat hordozó hangként jelenjen meg a világban.

3) Személyes és érzelmi vonatkozások, a cölibátus. – A papot mély, a lelkipásztori szeretetre alapozott lelki élet jellemezze, amely az Istennel való személyes tapasztalatból és a testvérekkel megélt közösségből táplálkozik. Ápoljon testvéri kapcsolatot püspökével, egyházmegyés paptársaival és a világiakkal is. A cölibátus megkívánja, hogy a papok érett módon vállalják saját érzelmi világukat és nemiségüket, nyugodtan és örömmel megélve azt, egy úton járva a közösséggel.

Aparecidai konferencia, 2007

A „szent” szakemberei?


Senki sem áll olyan közel urához, mint az a szolga, akinek bejárása van ura életének legbensőbb területeire. Ebben az értelemben a „szolgálat” közelséget jelent, és családiasságot igényel.

Ez a családiasság veszélyt is hordoz magában: azt, hogy a „szent”, amellyel folytonosan találkozunk, megszokottá válik számunkra. Így kialszik bennünk a tiszteletteljes istenfélelem. S ahogy minden megszokás esetében történik, nem fogjuk fel már a hatalmas, mindig új és megdöbbentő tényt, hogy Ő maga van jelen, beszél hozzánk, ajándékozza magát nekünk.

A rendkívüli valóság megszokottá válása ellen, a szív ilyen közömbössége ellen folyamatosan küzdenünk kell, mindig újra felismerve elégtelenségünket, és a kegyelmet, amely abban a tényben áll, hogy Ő így a mi kezeinkbe adja magát.

XVI. Benedek: A nagycsütörtöki szentmise homíliája, 2008.

A társas lét paradoxona


A pap – a többiektől eltérő módon – áldozatként van jelen az emberek között, és így mindenkié: a köz szolgája, az egész közösség hasznára van. (…)

A pap a kereszténység társadalmi paradoxonát testesíti meg: a legalázatosabb a legnagyobb, és a parancsnok a szolgálatban is az élen jár.

Igino Giordani

Lét és cselekvés


Nem annyira az a fontos, amit teszel, hanem az, ami papi odaadottságodban vagy.

Kétségtelen, oly sok mindent kell tennünk, s nem engedhetünk a lustaságnak, de egész elkötelezettségünk csak akkor hoz gyümölcsöt, ha mindannak a kifejeződése, amik vagyunk, ha előtűnik tetteinkből Krisztussal mélységesen egyesült létünk: ha Krisztus eszközei vagyunk, száj, mely által Krisztus beszél, kéz, mely által Krisztus tevékenykedik.

A lét a meggyőző, s a cselekvés is csak annyiban győz meg, amennyiben valóságosan gyümölcse és kifejeződése a létnek.

XVI. Benedek: Az aostai egyházmegye papjainak

Megmaradni a világosságban


Szeretteim, nem új parancsról írok nektek, hanem a régi parancsról, amelyet kezdettől megtartotok. Másfelől mégis új parancsról írok nektek. Aki szereti testvérét, megmarad a világosságban, s nem szolgál botrányul másoknak.
1Jn 2,7.8.10




Új horizont


„Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad, és Isten őbenne marad” (1Jn 4,16). Szent János első levelének e szavai a keresztény hit magvát – a keresztény istenképet és a belőle következő emberképet, valamint az ember útját – egyedülálló világossággal mondják ki. Ugyanebben a versben János a keresztény létnek mintegy a mottóját is megadja: „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és hittünk a szeretetnek.”

Mi hittünk Isten szeretetében: a keresztény ember így fejezheti ki életének alapvető döntését. A keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés, vagy egy nagy eszme áll, hanem találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, aki életünknek új horizontot s ezáltal meghatározott irányt ad. Ezek után a szeretet, azáltal, hogy Isten előbb szeretett minket (vö. 1Jn 4,10), többé már nemcsak egy „parancsolat”, hanem válasz a szeretetnek arra az ajándékára, mellyel Isten közeledik felénk.

XVI. Benedek: Deus caritas est

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A példa ereje


Az Egyháznak részt kell vennie a világ dolgaiban, az emberi közösség életében, de nem uralkodva, hanem úgy, hogy segít és szolgál.

Meg kell mutatnia a legkülönbözőbb területen tevékenykedő embereknek, hogy mit jelent Krisztussal élni, mit jelent „másokért lenni”. Az Egyháznak különösen is szembe kell szállnia a gőg bűnével, az erő imádatával, az irigységgel és az illúziók kergetésével, amelyek mind a „rossz” termőtalajai. Mértékadó módon kell beszélnie a hitelességről, bizalomról, hűségről, kitartásról, türelemről, fegyelemről, alázatról, józanságról és mértékletességről.

Nem szabad lebecsülnie az emberi példamutatást! Az Egyház szavának súlyát és fontosságát nem az elvont fogalmak, hanem a példák adják.

Dietrich Bonhoeffer: Ellenállás és kitartás





Abban látom Szent József nagyságának titkát – amely teljes összhangban van alázatával –, hogy föl tudta áldozni életét a Megtestesülés misztériumáért, és az üdvözítő küldetés szolgálatáért. Úgy használta törvényes tekintélyét – amely a szent családban megillette őt –, hogy teljesen odaajándékozta önmagát, életét, munkáját. Emberségéből fakadó hivatását, a szűkebb család iránti szeretetet úgy tudta átalakítani, hogy önmagát, szívét és minden képességét emberfeletti ajándékká tette. És közben szeretettel szolgálta a házában növekvő Messiást, akit az ő fiának és Dávid fiának neveztek, de aki valójában Mária fia és Isten fia volt.

Ha van valaki, akire ráillik az evangéliumi kifejezés, hogy „szeretetből szolgál”, akkor Szent Józsefre bizonyosan ráillik, aki – nekem úgy tűnik – szeretetbe öltözött. Olyan ez, mint egy jellemvonás, amely meghatározza őt, mint ragyogás, amely megdicsőíti őt. Szolgálni Krisztust – ez volt az ő élete. Szolgálni Őt mély alázatban, a legteljesebb odaadottságban, szolgálni Őt szeretettel és szeretetből.

VI. Pál pápa

Csodálatos csere


A papi hivatás: titok. Egy „csodálatos csere” (admirabile commercium) Isten és ember között. A pap Krisztusnak adja emberségét, hogy Krisztus föl tudja azt használni a saját maga számára, mint az üdvösség eszközét, szinte másik önmagát alkotva belőle.

Ha sikerül megértenünk ennek a „cserének” a titkát, akkor érthetjük meg, mi történik abban a fiatalban, aki meghallja a hívást: „Kövess engem!” – és ezért mindent megtagad Krisztusért. Abban a biztos tudatban, hogy ezen az úton embersége kiteljesedik.

II. János Pál: Ajándék és titok, 1996.

Minden népnek, minden időkben


A lelki adomány, melyet a papok a szentelésben kaptak, nem valamilyen korlátozott és egy helyhez kötött küldetésre készíti fel őket, hanem az üdvösség mindent átfogó egyetemes küldetésére „egészen a föld határáig” (ApCsel 1,8), mert bármely papi szolgálat Krisztustól az apostoloknak adott küldetés egyetemes távlataiban részesedik. Krisztus papsága ugyanis, amelyben a papok részesedtek, természete szerint minden néphez szól, nem köti meg a vér, a nemzet vagy a kor semmiféle határa.

Presbyterorum ordinis 10.

Minden probléma megoldása


Életben kell tartanunk Istent önmagunkban és engednünk, hogy mint az élet, kiáradjon belőlünk másokra, és feltámassza a halottakat.

Azzal tartjuk Őt életben magunk között, ha szeretjük egymást.

Ez mindent forradalmasít körülöttünk: a politikát és a művészetet, az oktatást és a munkát, a magánéletet és a szórakozást. Mindent.

Jézus a tökéletes Ember, aki magában egyesít minden embert és minden igazságot.

És aki megtalálta ezt az Embert, az rátalált minden probléma megoldására.

Chiara Lubich: Róma föltámadása

Papi lét, keresztény lét


A papi lét hieroglifájának olvasása összességében nem mondható lényegileg titokzatosabbnak vagy nehezebbnek, mint általában a keresztény élet. Ez annyit jelent, mint „meghalni és föltámadni Krisztusban”. „Nem én élek már” – olyan lét, amely a hálából származik és egyesül a rábízott feladattal, függetlenül attól, hogy milyen életállapotban él az illető keresztény.

Hans Urs von Balthasar