2017. július 4., kedd

A keresztyén élet nem csupa mosolygás, de azért a szenvedések között is tud mosolyogni.


A múltbeli dolgokat el kell feledni és meg kell bocsátani. A jövő még nem érkezett el. Ma szeretheted Jézust, ahogyan ő szeret téged: személyes, benső szeretettel.
Nem kell félned: Isten megad neked minden kegyelmet, amire csak szükséged van, ha te megengeded neki, hogy az imádságon, áldozatokon, szenvedésen és kemény munkán keresztül megszenteljen téged. Semmi sem lehetetlen Isten előtt, hiszen "Isten a szeretet" 1Jn 4.16.

Kalkuttai Teréz Anya


Akkor van a legnagyobb esélyünk arra, hogy megtaláljuk Istent, ha visszamegyünk oda, ahol hagytuk. A madarak azért tanulhattak meg repülni, mert hittek benne, hogy sikerülni fog. Akinek hite van, annak előbb-utóbb szárnyai is lesznek. (Darnel Christian)



Amióta teljesen lemondtam önmagamról, a lehető legboldogabb életet élem. Ha tudnák, ha sejtenék, hogy mennyire dúsgazdaggá tesz bennünket a teljes lemondás…

Kis Szent Teréz


Az a baj a világban, hogy az erő nem igazságos, és az igazságnak nincs ereje. (Blaise Pascal)


„Az istenfélőkben gyönyörködik az Úr, azokban, akik az ő szeretetében bíznak.” (Zsolt 147,11)

Volt egy néni, akinek az volt a szokása, hogy minden szombaton leült a templommal szemben a padra, és megkönnyezte a templomból kilépő aznapi friss házasokat. Kicsit bogarasnak tartottam, és már előre bosszantott, hogy a mi esküvőnkkor is ott ül majd, és pityereg, pedig nem is ismerjük egymást. Aztán amikor eljött a nagy nap, mégsem volt ott. Másnap hallottam, hogy meghalt. Ki tudja, miért, elmentem a temetésére. Ahogy ott álltunk a koporsó körül, egyszer csak könny szökött a szemembe. És rájöttem, ugyanazért vagyok én itt, mint amiért ő volt ott a sok esküvőn: mert a szeretetnél nincs gyönyörűbb látvány.
(Zsíros András)


Egy szív érettem dobogott, egy szívnek nagy fájdalma volt.
Egy szív engem hőn szeretett, egy szív érettem megrepedt.
E szívben irgalom élt, e szív szerette a szegényt.
E szívben nem volt semmi folt, e szív Jézusom szíve volt.



Gondoskodjatok arról, hogy akivel találkoztok, boldogabb legyen a veletek való együttlét után, mint amilyen előtte volt.

Teréz anya



Jézus képe a bárány. Erre a képre kell nekem is elváltoznom. Életét halálra adta, nem kereste a maga hasznát.


Jó az, aki jobb akar lenni.


„Megismertetem szent nevemet népemmel.” (Ez 39,7)

Izrael népe számára Isten nevének kinyilatkoztatása egyet jelent hatalmának kinyilvánításával. Isten nevét – hatalmát – segítségül hívva imádkoztak, áldottak és átkoztak, így végezték munkájukat, és így tértek pihenni is. Milyen kár, hogy úgy tudjuk és akarjuk élni az életünket, hogy kihagyjuk belőle az Urat! Akik megismerik Isten nevét, azok az övéi: ezért ismerkedjünk meg és éljünk együtt Isten nevével!
(Gerlai Pál)


Mindent lehet pótolni, csak Krisztust nem. Amint az Ő helyébe valami pótlékot teszünk, azonnal beáll a pusztulás. (Szikszai György)


„Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe.” (2Kor 4,8)

Vannak országok, ahol ma is üldözik a keresztényeket, de a bátor, határozott, elhivatott tanítvány tudja, Isten országa a szorongatások, fenyegetések, félelmek, vereségek ellenére, láthatatlanul ugyan, de növekszik. Az élő Isten kétségeskedő, bizalmatlankodó és neki pimaszul hátat fordító gyermekei is megtérhetnek, és megújultan, megváltottan élhetnek egymásért.
(Smidéliuszné Drobina Erzsébet)



Ne féljetek a szenvedéstől és a haláltól! Mivel Krisztus keresztje a szeretet és a megváltás jele, nem kell meglepődjetek azon, hogy minden igazi szeretet áldozatot követel. Ne féljetek tehát akkor, amikor a szeretet túl sokat követel! Ne féljetek, amikor a szeretet áldozatot követel! Ne féljetek Krisztus keresztjétől!
A kereszt az Élet Fája. Minden öröm és minden béke forrása. Ez volt az egyetlen mód Jézus számára, hogy eljusson a feltámadásra és a győzelemre. Az egyetlen mód számunkra is, hogy részt vegyünk az ő életében, most és mindörökké.

II. János Pál pápa


„Pál írja: Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok.” (1Kor 15,10)

De ki is vagyok én igazából? Mit értem el eddig életemben? Iskolák – munkahely – család – gyermekek – unokák? Így akartam? Vagy kudarcos az életem, és egész más irányt vett többször is, mint ahogy elképzeltem? Ahol most állok: küzdelmes út egy pontja. A múlt tapasztalataiból építkezni, a jelent boldogságban megélni, a jövőt tervezni, és előre örülni neki – ez mind én vagyok. Isten kegyelméből, a hit által. Mert ő van velem, és segít minden utamon, hogy a kudarcból tanuljak, a sikerekből pedig épüljek
. (Balog Eszter)


Utak váltakoznak...
fény- mélységes éj...
De minden kegyelem!
Ne félj! (Balti házi mondás)

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A kezdetek lendületével


Az Egyháznak az új évezred küszöbén, hogy evangelizációs küldetését teljesítse, elsődleges feladata az Igéből táplálkozni, hogy „az Ige szolgáivá váljunk”. Ma már meghaladott elképzelés az – még a régen evangéliumi hitre jutott országokban is – hogy „keresztény társadalomban” élünk, amely az embert mindig is jellemző számos gyengeség dacára is kifejezetten evangéliumi értékekre hivatkozik.

Bátran szembe kell néznünk a mind sokrétűbbé és megterhelőbbé váló helyzettel, a globalizáció jelenségével, a népek és kultúrák állandóan új és változó mozaikjával. Az elmúlt években számtalanszor megismételtem új evangelizációra szólító felhívásomat. Most is megismétlem ezt, főként azért, hogy jelezzem, föl kell szítani magunkban a kezdetek lendületét, hogy átjárjon bennünket a Pünkösdöt követő apostoli igehirdetés heve. Pál lángoló érzését kell fölszítanunk magunkban, aki így kiáltott: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1 Kor 9,16).

II. János Pál: Novo millenio ineunte 40.






Megszülni Krisztust

Minden dolgotokat szeretettel tegyétek! Így tudunk legyőzni minden nehézséget, amelyekből nap mint nap számtalan sokat tapasztalunk. Így lesz erőnk megszülni Krisztust önmagunkban és másokban.

Borromeo Szent Károly

Mennyire szép az élet!


Ha tudnánk, hogy mennyire szeret minket a Mi Urunk, meghalnánk az örömtől! Nem hiszem, hogy vannak olyan kemény szívek, melyek képesek lennének nem szeretni, ha látnák, hogy őket ennyire szeretik. A földön egyetlen örömünk, hogy szeretjük Istent, és tudjuk, hogy Isten szeret minket.

Egyesülés Jézus Krisztussal, egyesülés a kereszttel: íme az üdvösség!

Istentől szeretve lenni, Istennel egyesülve lenni… Élni Isten jelenlétében, élni Isten által és Istenért: de szép élet… és de szép halál! Egészen Isten tekintete előtt, egészen Istennel, egészen Isten tetszésére lenni… milyen szép!

Az embernek nagyon szép hivatása van: imádkozni és szeretni… Íme az ember boldogsága a földön.

Vianney Szent János





Mint anyák és nővérek


Ahhoz, hogy a pap érett és kiegyensúlyozott módon élje meg a cölibátust, különösen is fontosnak tűnik az, hogy önmagában olyan női képet fejlesszen ki, mely úgy tekint a másik nemre, mint nővérre. Kétségtelen, hogy a nővéri-testvéri mivolt a nő lelki szépségének különleges megnyilatkozása. Ugyanakkor kifejezésre juttatja a nő érinthetetlenségét is.

Ha a pap, az isteni kegyelem segítségével és a Boldogságos Szűz különleges oltalmával, megérleli önmagában a nőkhöz való testvéri viszonyulást, akkor szolgálatát nagy bizalom érzése fogja kísérni, éspedig éppen a nők részéről, akikre életkoruktól és élethelyzetüktől függően mint nővérekre és édesanyákra tekint. A nőre mint anyára és nővérre tekinteni: ez a nő és a pap közötti kapcsolat két alapvető irányultsága. Ha a pap ezt a kapcsolatot higgadt és érett módon fejleszti, akkor a nőknek nem lesznek különös nehézségei a papokkal való kapcsolatukban.

II. János Pál: Nagycsütörtöki levél a papokhoz,1995

Ők az én uraim!


Egyházi rendjükre való tekintettel olyan határtalan bizalmat adott nekem az Úr és ad szüntelenül papjai iránt, akik a római Szentegyház szabályai szerint élnek, hogy még ha üldöznének, akkor is csak hozzájuk menekülnék. És ha akkora bölcsességgel rendelkeznék is, mint Salamon, és szegényes papokkal találkoznék a világban, akaratuk ellenére semmiképpen sem akarnék plébániájuk területén prédikálni. Úgy akarom tisztelni, szeretni és becsülni őket, mint uraimat. Nem akarom észrevenni rajtuk a bűnt, mivel Isten Fiát szemlélem bennük, s ezért uraim ők. Ezt azért teszem, mert Isten magasságbeli Fiából testi szemeimmel itt e földön semmi mást nem látok, mint szentséges testét és szentséges vérét. Ezt pedig ők érintik kezükkel és ők szolgáltatják ki másoknak is.

Assisi Szent Ferenc végrendelete

Száz ház, száz testvér…


Az ifjú így felelt Jézusnak: „Ezeket mind megtartottam. Mit kell még tennem?” „Ha tökéletes akarsz lenni – felelte Jézus –, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!" Ennek hallatára az ifjú szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.

Jézus ekkor tanítványaihoz fordult: „Bizony mondom nektek, a gazdagnak nehéz bejutnia a mennyek országába. Akkor Péter vette át a szót: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?" Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, ti, akik követtetek, a megújuláskor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött. Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége.”


Mt 19,20-23,27-29

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A kozmikus Krisztus

Az ember és a kozmosz egysége akkor fog teljesen megvalósulni, amikor Isten lesz mindenben minden (1Kor 15,28).

Szolovjov mesterien mutatta be, hogy a kozmosz fejlődése, a természet evolúciója – annak első lépéseitől kezdve az emberi öntudat megjelenéséig és az egyetemes történelem hosszú folyamatáig – mind-mind az Isten-Ember felé tart, a megtestesült Krisztus és a kozmikus Krisztus felé.

A teremtés mint kezdet fogalmazódik meg, a kozmikus evolúció pedig folyamatos megtestesülés, ahogy Bulgakov is kifejti. A Megtestesülésben Isten beteljesíti teremtését és egyúttal igazolja is azt. (…)

Isten nem hagyhatta magára a világot, mely (…) magában hordozza a teremtmények szükségszerű ontológiai tökéletlenségét és ebből adódó befejezetlenségét.

Ez egy újabb kérdést is felvet a világ teremtésével kapcsolatban: a teremtett valóságoknak felül kell múlniuk saját teremtményi mivoltukat, a teremtményeknek – melyekre sajátos fejlődés jellemző – „nem teremtetté” vagy „teremtésen felülivé” kell válniuk, vagyis át kell istenülniük.

Tomáš Špidlík bíboros

A pap énje Krisztus énjében

Az Eucharisztiában Krisztus teljesen nekünk ajándékozza magát. Ő az ajándékozásnak ezt az aktusát, önmagunk Istennek adásának képességét is szeretné nekünk, papoknak, barátainak ajándékozni és ránk bízni: „Az Egyházért, a közösségért tegyétek azt, amit én tettem. Úgy ajándékozom magam nektek, hogy ti legyetek ajándékozásom élő és folyamatos kifejeződése. Cselekedjetek az én személyemben, olyan módon, hogy én cselekedjek bennetek…”

Ebben az esetben azonban a pap csak akkor lehet pap, ha Krisztus bensőjében lakik, teljesen egyesülve az ő életével és szeretetével, és ha ebből a Krisztussal megvalósuló egyesültségből fakadóan ő is önmagától megfosztottá, a legkisebbé, a legszegényebbé, a legtisztábbá válik.

Amikor a pap azt mondja, „én”, Krisztus énjével kell azonosulnia, mert maga Krisztus akarja az „énjét” kimondani benne.

Klaus Hemmerle: A pap ma

„Fölfoghatatlan” szeretet

Az emberré lett Isten legcsodálatosabb tette az, hogy meghalt értünk. Érthető számunkra az, hogy föl kell támadnia, a föltámadást fel tudjuk fogni. Érthető a mennybemenetele is, amely a dolgok birtokba vételének kezdetét jelenti, ezek közös eredetétől indulva. De ami érthetetlen számunkra, amit el sem tudtunk volna képzelni, amit soha nem föltételezett volna, az az, hogy Isten meghaljon érte. És ez végtelen meghatottságot ébreszt a bűnös emberben.

„Simon, szeretsz engem?” Nem pedig: „Hibáztál, elárultál”. „Simon, szeretsz engem?” Ebben áll a nagy erkölcsi forradalom, amit a kereszténység hozott a világba: az erkölcs olyan szeretet, amely megvalósulásra törekszik, könyörög, hogy megvalósulhasson, kér és koldul.

„Krisztus szeretete ugyanis sürget minket. Mert azt gondoljuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak. Ő mindenkiért meghalt, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és föltámadt” (2Kor 5,14.15). Ily módon azt ismételgeti – olyan szenvedéllyel, amely összeszorítja a szívem –, hogy rajtam a sor, én is tegyek hasonlóképp, megvalósítva ezt az ideált. És emészt a vágy, hogy mások is ezt a példát kövessék.

Luigi Giussani






Húsvéti tekintetek

Bárcsak húsvéti szemmel látnánk mindent,
hogy képesek legyünk meglátni
a halál mélyén az életet,
a bűn mélyén a megbocsátást,
a megosztottság mélyén az egységet,
a seb mélyén a dicsőséget,
az ember mélyén Istent,
az Isten mélyén az embert,
az én mélyén a te-t.
És ezenfelül a Húsvét teljes erejét.

Klaus Hemmerle: Húsvéti jókívánságok, 1993

Nem mondhatunk le erről az ajándékról

A papság megkívánja az élet és a szolgálat különleges egységét. Éppen ez az egység papi önazonosságunk legjellemzőbb vonása. Ebben áll méltóságunk nagysága és az ezzel arányos szolgálatkészség. Alázatos készség a Szentlélek ajándékainak elfogadására, és arra, hogy a szeretet és a béke gyümölcseit másoknak továbbadjuk. Készség arra, hogy továbbajándékozzuk a hitnek azt a bizonyosságát, amelyből az emberi lét értelmének mély megértése és az a képesség származik, hogy az egyes emberek életében és a társadalom különféle területein meghonosítsuk az erkölcsi rendet.

A papság ajándékát azért kaptuk, hogy szüntelenül a többieket szolgáljuk, ahogyan Krisztus Urunk tette. Erről nem mondhatunk le az utunkba kerülő nehézségek miatt, sem az áldozatok miatt, melyeket meg kell hoznunk. Az apostolokhoz hasonlóan „mi mindenünket elhagytuk és követtünk Krisztust” (vö. Mt 19,27) – ezért állhatatosan ki kell tartanunk mellette a keresztúton is.

II. János Pál pápa: Nagycsütörtöki levél a papokhoz, 1979

Újfajta pasztorális terv

Kedves Testvérek, ha valóban szemléltük Krisztus arcát, akkor lelkipásztori programjainknak abból az „új parancsból” kell fakadniuk, melyet Ő adott nekünk: „Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást" (Jn 13,34).

A közösség a szeretet gyümölcse és jele. Ez a szeretet az örök Atya szívéből áramlik, s a Jézustól kapott Lélek ontja felénk (vö. Róm 5,5), hogy mi mind „egy szív, egy lélek" (ApCsel 4,32) legyünk. Ennek a szeretetközösségnek a megvalósításával lesz az Egyház „szentség”, vagyis „jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek, és az egész emberiség egységének” (LG 1.). Az Egyház történeti haladásához igen sok dologra lesz szükség az új évszázadban is, de ha a szeretet (agapé) hiányzik, akkor minden más hiábavaló.

II. János Pál: Novo millenio ineunte 42.