2017. június 12., hétfő

A MÁSOK BÁNATA

Láthatok búsulni mást
S ne érezném bánatát?
Láthatok-e szenvedőt,
Hogy ne vigasztaljam őt?

Látva könnyet más szemén,
Bánatát ne osszam én?
Apa síró kisfiát
Nézze, s bú ne járja át?

Ülhet némán egy anya,
Míg szorong, sír magzata?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ez nem eshet soha meg.

S ki mosolyt hint, merre jár,
Hallva, hogy egy csöpp madár
Bútól, gondtól sújtva zeng,
S egy kisded kínban mint eseng:

Nem ül fészkéhez talán,
S enyhít szíve bánatán?
Vagy a kis bölcső felett
Nem sír gyermek-könnyeket?

S ülve éjt-napot vele,
Könnyeit nem törli le?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ilyet soha nem tehet.

Örömét szétosztva mind
Szinte kisded lesz megint,
A bú ismerőjeként
Hordja bánatunk felét.

S ne hidd, míg száll sóhajod,
Hogy Teremtőd nincsen ott,
És ne hidd, ha könnyezel,
Hogy Teremtőd nincs közel.

Belénk oltja örömét:
Hogy bajunk ő zúzza szét,
És míg meg nem enyhülünk,
Mellénk ül és sír velünk.

William Blake


 A Szentlélek Jézust dicsőíti, és nem téged.


Akiknek a szemét az Úr még nem nyitotta meg, az sóhajtozik olyan dolgokért, amelyekért hálát kellene adnia.


„Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel.” (Gal 6,10)

Isten igéjének megtartása nem elméleti kereszténységet eredményez, hanem nagyon is gyakorlatias tettek következnek belőle. Ahol a kereszténység megjelent, a misszióban sorra épültek a kórházak, iskolák, árvaházak. Isten időt ad nekünk ma is arra, hogy másokért tegyünk. A Jézus-követés nem önmegvalósításról és vagyonosodásról szól, hanem a könnyek letörléséről, sebek kötözéséről és tehetségünk másokért való kamatoztatásáról – kivétel nélkül mindenki felé. Mindehhez az erőforrást szent igéje adja.
(Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)


Az engedelmesség betartja a szabályokat. A szeretet tudja, hogy mikor szabad azokat megszegni. (Anthony de Mello)



Az igazi öröm elajándékozza önmagát. Aki megtapasztalja, nem keres érte sem hálát, sem jutalmat. Számára az a hála, az a jutalom, hogy adhat.



Az imádság a lélek felemelkedése Istenhez. A léleké, amely az embert emberré teszi, amelynél fogva alig áll alantabb az angyaloknál; a léleké, amely Istenhez teszi őt hasonlóvá, barátja lesz és fogadott fia.

Az imádság a léleknek a fölemelkedése Istenhez. Fölszállás, fölröppenés, hogy ott ne ragadjon lenn a földön az anyaghoz, a sárhoz, a piszokhoz, a szennyhez, az ideigvalókhoz, hanem emelkedjék föl az örök magasságokba, a tündöklő, kék, csillagos égboltozat felé, oda, ahová rendeltetése szól, ahonnan lett, akitől elindult földi útjára. - Istenhez, Hozzá, Akivel az összeköttetést szüntelenül meg kell tartania, mert különben elvész a süppedékes talajban, lángja kialszik a sötét föld rideg éjszakájában.

Ha nincs imádság, nincs összeköttetés Ég és föld között, a lélek és Isten között: marad a föld! A föld nem mennyország; ez a siralom völgye. Csak úgy lesz mennyország, ha az eget lehozod a földre. Lehet? Igen! Az imádság leszállítja, lehúzza az Eget, a Mennyet, a Paradicsomot - az Istent az emberi szívbe. Isten országa bennetek van.



Az imádságnak a súlya számít, nem a hossza. (Spurgeon)


„Jézus mondta: »Ti vagytok a világ világossága.«” (Mt 5,14a)

Megdöbbentő ez az egyszerű kijelentés. Nem azt mondja: legyetek vagy lehettek, hanem azt, hogy „vagyunk”. Ehhez nem kell állandóan mosolyognunk, alleluját énekelnünk. A világító élet maga körül békességet, nyugalmat teremt, ahol nincs helye ármánykodásnak, hazugságnak, ügyeskedésnek. Nézzünk őszintén magunkba, s felszakad belőlünk az imádság: „Tisztíts meg és vezess, Atyám, hogy ezt a küldetést én is betöltsem. Legyen környezetemben és az egész világon több a fény, a becsületesség és a jóakarat!”
(Missura Tibor)


„Jób pedig felelt, és ezt mondta az Úrnak: Bizony, könnyelmű voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem.” (Jób 40,3–4)

Kié legyen az utolsó szó? Mintha belénk lenne kódolva, hogy csakis a miénk lehet. A látszólag értelmetlenül szenvedő Jób sokáig feleselt Istennel, mire ki tudta mondani: Befogom a szám! Mi is nehezen jutunk el erre, hiszen amikor a mennyei Atya világos választ ad egy komoly kérdésünkre, és eligazít egy útelágazásnál, az sokszor nem tetszik. Felsorakoztatjuk az érveinket, hisztis gyermekként csapkodunk, vagy mondogatjuk ugyanazokat a panaszainkat… A mai ige arra int, hogy csendesedjünk el, tegyük kezünket a szánkra, és ne feleseljünk Urunkkal!
(Hulej Enikő)



Könyörgök hozzád, Uram, szakaszd el lelkemet a sok hiábavalóságtól. Ne engedd, hogy a világ betöltse egészen az életemet. Taníts meg arra, hogyan változtassam a szegénységet Benned való gazdagsággá, a veszteséget Általad való nyereséggé. Adj megnyugvást ma is abban a hitben, hogy ennek a múlandó életnek is Te vagy az Ura. Ámen


Krisztus követői mind összetartozunk.
James A. Harnish (Florida, USA)

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok.” (1Thessz 5,16–17)

Pünkösd az az ünnepünk, amelyet igen mélyen át kell gondolnunk, hogy megértsük, mit jelent személyesen számunkra a Szentlélek kiáradása. Az, hogy egyház „született”, hogy eljött az ígért Pártfogó, a vigasztaló Lélek, a Szentháromság egy Isten harmadik személye. Mert ez által tudjuk Pál apostol intését is valóban magunkévá tenni. A Lélek által erőt, vezetést, vigaszt kapunk. Hitünkben megtartást és erősítést. Ott van bennünk és körülöttünk, körülvesz az az erőtér, amely egyetlen alapja lehet élethosszig tartó örömünknek és imádságunknak.
(Kőháti Dorottya)



Segíts rajtam, Uram, hogy tudjak erős lenni, amikor jön a megpróbáltatás órája! Tégy erőssé és nagylelkűvé, hogy ne jajveszékeljek és ne kerüljem el azt, aminek történnie kell! Erősen szembe nézve a kereszttel, mondom: Atyám, a Te hívásodat szeretném benne fölfedezni!

Romano Guardini