2017. május 23., kedd

A legjobb prédikáció a megszentelt élet. (Spurgeon)



A valóságos imádság nem más, mint elszakadni mindentől, ami nem Isten.



„Aki törvényeimet teljesíti, és rendelkezéseim szerint él, az nem hal meg apja bűne miatt.” (Ez 18,17)

Milyen mélyen bennünk él az ítélkezés az előttünk járó generációk vétkei, döntései miatt! Még történelemszemléletünket is áthatja. Már az Ószövetség is a személy, az egyén felelősségét hangsúlyozza, vagyis a saját életvitelünkért, jó és esetleg rossz cselekedeteinkért nekünk magunknak kell viselnünk a következményeket. – Mennyien szenvedtek szüleik vélt vagy látszólagos tévedései miatt! Ki tudja ezt jóvátenni? Istennél a kegyelem, hogy legalább ma ne vétkezzünk!
(D. Szebik Imre)



Amennyit a Szentlélek épít nálunk, annyi az arany, ezüst, drágakő az épületben. Amit saját magunk építünk: az mind fa, széna, pozdorja. (Kolb Sámuel)


Az akadály, maga az út.


„Az egész sokaság igyekezett őt megérinteni, mert erő áradt belőle, és mindenkit meggyógyított.” (Lk 6,19)

Jézus nemcsak tanító volt, hanem a legnagyobb orvos is. Mindenkit meggyógyított, aki hozzá ment! Krisztus érintése ma is gyógyít testet és lelket egyaránt! Ma is bízhatunk benne, mint a vérfolyásos asszony: abban a hitben érintsük meg a Mester ruhája szegélyét, hogy elmúlik a betegségünk! A Krisztusba vetett hit minden orvosságnál nagyobb ajándék. Higgyünk a legnagyobb orvos ígéretében, hogy kigyógyulunk betegségünkből, erőtlenségünkből!
(Juhászné Szabó Erzsébet)


Csak az tud élni, ki mindig nevet,
kinek szívéből nem fogy a szeretet,
kinek lelke élettől vidám, a világ szépségén ámulva csodál.

Ki minden könnyből szivárványt fakaszt,
ki minden sziklából virágot szakaszt,
ki élete gondjain könnyedén átrobog…

Csak az tud élni: KI MINDIG MOSOLYOG!


Csodálatos dolog kereszténynek lenni! De a csupán vallásosnak éppen nem csodálatos. A világ tele van vallásokkal, de szűkében van a keresztényeknek.



Ha nem mutatják ki a szeretetet, gyakran nem is érzik.

Shakespeare


Ha segítesz másokon, ne várj hálát. Ne sértődj meg. Ne légy kicsinyes. Imádkozz azokért, akiket Isten szeretetedre bízott.



Isten temploma szent, s ti vagytok az.



Jöjj, Szentlélek Istenünk, add a mennyből érzenünk fényességed sugarát!
Jöjj, szegények Atyja, te, bőkezűség Istene, lelkünk fényed hassa át!
Édességes vigaszunk, drága vendég, szomjazunk, édes lélekújulás.
Fáradottnak könnyülés, tikkadónak enyhülés, sírónak vigasztalás.
Boldogságos tiszta fény, szállj meg szívünk rejtekén, híveidnek napja légy !

Ihleted, ha fényt nem ad, emberszívben ellohad minden élő, minden ép.
Mosd meg, ami szennyezett, aszúságra hints vizet, orvosold a sebhelyet!
Simogasd a darabost, fölmelengesd a fagyost, útra vidd, ki tévelyeg!
Add, vegyék el híveid, kik hitük beléd vetik, hétszeres kegyelmedet!
Jámbornak jutalmazást, engedj boldog kimúlást mindörökké mennyeket!

A Szentlelket-hívó pünkösdi himnuszban énekeljük: Orvosold a sebhelyet! A Szentlélek már korábban belépett az üdvrendbe. Például Jézus feltámadásakor is. Szent Pál írja: "ha bennetek van annak Lelke, aki föltámasztotta Jézust halottaiból, életre kelti a ti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által." (Róm.8,11) A halál sebét orvosolta a Szentlélek. Így a Jézus testén megmaradó sebek a Szentlélek gyógyító erőit árasztják bele a világba. Ezt jövendölte már Izaiás próféta is (Iz.53,9), amire utalva Szent Péter kijelenti: "az Ő sajgó sebei által gyógyultatok meg". (1Pét.2,24)
Krisztus sebei valóban gyógyítanak. A tanítványok, akik szellemnek nézték, amikor megmutatta kezét és lábát, meggyógyultak. Szent Tamás hitetlensége is a sebek érintésétől gyógyult meg. Krisztusban minden seb egészséget hozóvá válik. Éppen ezért nem lehet olyan nagy bűn, olyan eltévelyedés, olyan elveszettség, amelyből ne lenne kiút.

Van egy különösen szép értelme a gyógyító sebnek. Mégpedig az, hogy az ember nem mondható egésznek, egészségesnek, ha nincs sebe. Akkor válik egészségessé, ha sebet kap. Ez az egészséges emberek fölényére mutat rá. Egészen másként viselkedik az ember, például egy betegágy mellett, ha már maga is volt beteg. Aki sohasem volt beteg, könnyen elmegy egy betegágy mellett néhány könyörületes szó odavetésével.

Jézus megőrizte a sebeket kezén, lábán. Mintha csak mutatni akarta volna, hogy a felebaráti szeretet útját igazából csak azok tudják járni, akiknek sebes a kezük és sebes a lábuk. Milyen óvatosan és meggondoltan lépünk egyet, ha fáj a lábunk. És milyen finoman és óvatosan nyúlunk valamihez, ha sebes a kezünk. Ha sebes lábakkal közelítenénk meg embertársainkat és nem törnénk rájuk az egészségesek lendületével és kíméletlenségével, milyen más lenne a kapcsolatunk az emberekkel? És, ha a fájós kéz óvatosságával és gyöngédségével nyúlnánk embertársaink életébe, vagy viselt dolgaihoz, milyen másként festene az élet?

Az egészséges emberben van egy alig észrevehető nyersesség, valamilyen fölény, magabiztosság, ami elveszi a Jézus által ajánlott szerénységet, alázatot. A lélek művésze, a Szentlélek éppen ezt a tapintatot tudja kimunkálni bennünk a kapott sebekkel vagy elszenvedett bajokkal, ahogy magán az Úr Jézuson is ezekkel dolgozta ki az emberségnek oly nagyon megcsodált érzékét. "Annak ellenére, hogy Isten fia volt, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet." (Zsid.4,15)

Maga Isten tanít bennünket, hogy Jézus szenvedései, amiket szimbolikus sebeknek nevezünk, gyógyító sebek. Egész emberré, egészséges emberré tevő sebek.
Sok sebtől vérzik a világ. Sok sebet hordanak az emberek. Ebben a sebözönben arra a Jézusra kell nézni, Akit "teste szerint megöltek ugyan, de a Lélek életre keltette". (1Pét.3,18) Ezért kell várnunk és hívnunk nekünk is a Szentlelket, hogy orvosolja a sebeinket, "Hogy ahonnét a halál származott, onnét támadjon az élet."

Kozma Imre atya


„Krisztus mondja: „Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek.”” (ApCsel 1,8)

Ma már a világon kevés olyan hely van, ahol üldöznék, hitükért börtönbe zárnák a keresztényeket. Az evangéliumról bizonyságot tenni azonban békés körülmények között sem könnyű. Az apostoloknak gyakorta a fizikai bántalmazással kellett szembenézniük, a ma emberének pedig azzal, hogy szavait durván félremagyarázzák, kigúnyolják, s a leggyakrabban visszautasítják. Az ezektől való aggódásunk pedig bátortalanná teheti szolgálatunkat. Milyen jó, hogy igehirdetésünk és tanúságtételünk ereje nem rajtunk múlik! Pünkösd óta a Szentlélek szól és cselekszik általunk ámulatba ejtő hatalommal.
(B. Pintér Márta)




Néhány évvel ezelőtt történt, hogy az egyik falu új papot kapott, a több éve ott szolgáló plébános mellé egy újmisés atyát helyeztek káplánnak. Az ifjú pap az első lelkipásztori helyén tartott bemutatkozó szentmiséjén gyönyörű nyári nap lévén többek között a különféle virágok szépségéről prédikált és még azt is elárulta, hogy az ő kedvence a napraforgó, mégpedig azért szereti nagyon ezt a növényt, mert mindig a fény, a nap felé fordítja fejét. És mintha csak egy programbeszédet tartott volna, hozzá tette, hogy azzal a szándékkal jött ebbe a faluba és szolgálja majd a híveket, hogy mindenki szüntelenül az igazi világosság, Jézus felé forduljon. A híveknek nagyon tetszett ez a hasonlat, s lélekben első pillantásaikat máris az égiek irányába vetették. Ugyancsak tetszett a példa Eszternek is, a plébániai közösség lelkes gimnazista fiataljának, aki a sekrestyeajtóban állt kezében egy virágcsokorral, a fejében pedig az új atyát köszöntő verssel. Őrá bízták tudniillik, hogy a mise végén a fiatalok nevében köszöntse az atyát. A prédikáció végén váratlan dolog történt, Eszter megfordult, gyorsan letette a virágot és senkinek egy szót sem szólva elviharzott. A sekrestyés bácsinak annyi ideje sem maradt, hogy megkérdezze mi történt, s mivel már idős volt, arra nem is gondolt, hogy a lány után szaladjon. Közben Eszter pedig csak szaladt végig a falun, ünneplő ruhában, fehér blúzban, annyira igyekezett, hogy kis cipője többször majdnem leesett a lábáról. Futott, futott, egy pillanatra sem állt meg, amíg ki nem ért a falu határába, ahol aranysárga napraforgók nyújtózkodtak az ég felé. Puszta kézzel szakított le három gyönyörű virágot, s újonnan szerzett kincseivel már szaladt is vissza a templomba. Még éppen időben érkezett, a sekrestyében villámgyorsan megigazította ruháját és haját, s a napraforgókat az előre elkészített virágokhoz fogva elégedett mosollyal lépett a templomba, hogy elmondja köszöntőjét, majd pedig mindenki nagy csodálkozására a virágokkal együtt átadta az atya kedvenc virágait, a napraforgókat is.

Horváth István Sándor


Nézel. Nézlek.
Szelíd-szomorú tekintetedben meglátom magam.
Lehet-e köze a bűnösnek a Szenthez?
Áthághatatlan szakadék...

Nem szólsz, csak felém nyújtod kezed.
Nem értem. Miért kellek így Neked?
Kezem a kezedben.
Szemedben öröm, szívemben békéd.
Már nem menekülnék.

Kitárt lelkem láttán
Atyádra nézel, szólítod Őt:
Abba!
Az arám nyelv idegen,
a bizalomé nem.
Hangzik a válasz:
Fiam!
És föllobog a Pünkösdi Láng.

Már Benned lélegzem.
Te vagy az életem.


„Pál írja: Szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek.” (1Thessz 2,13)

Nem mindegy, hogyan viszonyulunk az igehirdetéshez – akár igehirdetők, akár igehallgatók vagyunk. Ha csupán szép beszédnek, alapos tanításnak, tartalmas mondandónak vagy érzelmekre ható szónoklatnak tartjuk, akkor valamit nagyon félreértünk. Az igehirdetés Isten beszéde. Ő akar szólni az igehirdetőn keresztül. Szentlelke által adja az üzenetet és nyitogatja a szíveket. Ezt ne felejtsük el még akkor sem, ha természetesen fontos az igehirdetőnek és az igehallgatónak is becsületesen felkészülnie.
(Hulej Enikő)


Tedd, amivel Isten megbízott, és engedd, hogy a többiről gondoskodjon Ő. (C.Hilt)