2017. május 21., vasárnap

A boldogság olyan, mint a levegő, csak a hiánya tűnik fel.


A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia. Senki sem téríthet el engem ettől a meggyőződéstől, mert a tapasztalás tanított meg rá.

Gandhi



A vallás legnagyobb kísértése, hogy Isten iránti udvariassági formula lesz. Udvari népek, lakájok betanult hajlongásai a király előtt. (Muraközy Gyula)



Aki megcsókolta Isten büntető vesszejét, csak az csókolhatja meg az Ő bűnbocsátó kezét. (Ravasz László)


Amikor az Oltáriszentség előtt vagyunk, ne tekintgessünk körbe, hanem csukjuk be a szemünket és szánkat, és nyissuk meg szívünket. Akkor a jó Isten is megnyitja a sajátját, mi hozzá megyünk, Ő meg hozzánk jön, az egyik kérni, a másik befogadni.

Vianney Szent János


„Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket.” (Zsolt 34,8)

Néhány éve csaknem közlekedési baleset áldozatai lettünk. Hátulról majdnem belénk szaladt egy teherautó, egy hajszálon múlt az életünk. Lehetetlen volt nem észre venni, hogy Isten és az ő angyalai megmentettek minket. Tudnunk kell azt is, hogy nemcsak az ilyen látványos helyzetekben van ott az Úr és angyali serege, hanem életünk apróbb, segítségre szoruló pillanataiban is. Imádkozzunk a zsoltárossal együtt, mert Isten minden bajunkból ki tud szabadítani! Bízzunk benne!
(Juhászné Szabó Erzsébet)



CSAK ENNYI

Amit ma megtehetsz, kevés,
mégse halaszd el holnapig;
részekből teljesül az egész,
nagy szívvel tedd meg a kicsit.

Amit ma eltehetsz se sok,
- nincsenek garasos csodák,
de valaki örülni fog még ennek is,
hát add tovább.

Ezer szóból csak egy igaz,
és sok beszéd elrejtheti,
ha rábukkannál, melyik az,
ne tétovázz kiejteni.

Naponta egy lépést tehetsz,
hogy messzi célodat elérd,
de ne csüggedj,
Akit szeretsz
ugyanígy elindul feléd.

Fésűs Éva



Égj úgy, hogy fényed ragyogjon anélkül, hogy kiégnél!

Richard Biggs


Egyszer régen élt egy igazságos és boldog király. Egy bánata volt csupán: hogy nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt: „Kiválasztom az ország legbecsületesebb árva gyermekét és örökbe fogadom.” Nyomban megparancsolta a szolgáinak, hogy minden árva gyermeknek adjanak virágmagvakat, és kihirdette: - Aki ezekből a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt gyermekemmé fogadom!

A gyerekek buzgón nekiláttak az ültetésnek, öntözésnek, hiszen mindannyian szerettek volna a jóságos király fogadott gyermekeként élni. Peti is szorgalmasan öntözte a magvakat, de hiába teltek a hetek, bizony semmi eredmény nem mutatkozott: a magvak csak nem akartak kicsírázni. „Milyen különös” - álmélkodott Peti, s végül a nevelőjéhez fordult segítségért. - Mi lehet az oka, hogy nem csíráznak ki a magvaim? - kérdezte. - Talán másik földbe kellene átültetned őket. - tanácsolta nevelője. Peti átültette a magvakat, de ott sem indultak fejlődésnek.

Hamarosan felvirradt a nap, amikor a királynak meg kellett tekintenie a virágokat. Díszbe öltözött az egész város, a sok-sok gyerek meg az utcára tódult, és szorongatták a szebbnél szebb virágokat. A király sorra elhaladt előttük, de bizony egy szikrányi öröm se látszott az arcán. Az egyik ház előtt azonban megpillantotta a pityergő Petikét, aki üres virágcseréppel álldogált az utcán. Halvány mosoly derült föl a király arcán, és maga elé hívatta a kisfiút: - Hát te meg mit állsz itt ilyen búsan ezzel az üres virágcseréppel? - kérdezte tőle. Peti hüppögve mesélte el, hogyan ültette el a magvakat, hogyan öntözte, gondozta, de azok mégsem indultak fejlődésnek. A király ennek hallatára karjába kapta Petit, és boldogan kiáltotta: - Ez az én becsületes kisfiam! Az emberek értetlenül nézték, mi történik, és egyikük lármázni kezdett: - Miért fogadod örökbe ezt a fiút az üres virágcseréppel? A király ekkor így szólt: - Minden virágmag, amit a gyermekeknek kiosztottam, főtt mag volt. Egy sem csírázhatott ki közülük. Az emberek erre helyeslően bólogattak, a gyermekek pedig, akik a pompás virágokat szorongatták, igencsak elszégyelték magukat, hiszen valamennyien más magvakat ültettek el.



El ne hajoljatok Isten kegyelmétől, hogy a keserűség gyökere felnövekedvén kárt ne okozzon.
Zsidó 12.15

Ha hátra tekintek életemben, akkor hihetetlen áldást látok. Annyi ajándékot kaptunk az életben, hogy szinte érthetetlen. Távolról nézve termékeny búzamező az, mely egyébként rögös is, gazos is. Kegyelemben élünk. Az ember sajnos kísértésben is él, azért, hogy kiessen ebből a kegyelemből. A jó unalmas a gyarló ember számára. Vágyak születnek bennünk, egész korunk erről szól, hogy szomjúságot szeretnének bennünk gerjeszteni. Nem benned, nem körülötted van a boldogság kulcsa, mondják, hanem valahol máshol van. Ha elutazol egy távoli, romantikus szigetre, ha veszel egy tárgyat, ami még nem a tied, ha megeszel valamit, amit még nem kóstoltál, akkor az majd jó lesz neked. El onnan ahol vagy. Sokan, rengetegen felülnek ezekre a hullámokra, és tékozló fiúként eltávolodnak az áldás helyéről. Aki kalandra vágyik, elkóborol. De a legtöbb ember nem kalandor. A legtöbb ember számára ez az ige festi le leginkább azt, ahogy elhagyjuk a kegyelmet. Maradunk otthon, de felnő bennünk valami keserűség, mint egy gyökér, és megkeseríti az egész életünket. Mivel nem akarunk és nem tudunk elfutni onnan, ahol maradni kényszerülünk. Mint a tékozló fiú bátyja, az atyai házban maradt testileg, de a boldogság és a lelke messze szárnyal.

Fekete Ágnes



Ha az ember élete nem egy üzenet, mit ér akkor bármiféle üzenet? (Szentgyörgyi Albert)



Ha nincs kedved imádkozni, komoly figyelmeztetés számodra, milyen égetően szükséges, hogy azonnal imádkozzál.


Így szól a Legfennsőbb Létező: Tekintsd úgy az embert, mint egy felmérhetetlen értékű kincsekkel teli bányát. Egyedül csakis a nevelés képes arra, hogy feltáruljanak a kincsei, s hogy azok az emberiség javára váljanak.



„Pál mondja: Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor feltámasztotta Jézust.” (ApCsel 13,32–33)

Semmi nincs előzmény nélkül. Isten elkezdte munkáját a választott nép életében, amikor megismertette ígéreteit. S aztán elkövetkezett a cselekvés ideje. Krisztust feltámasztotta a holtak világából. Ezzel érvel Pál a pisidiai Antiókhia zsinagógájában, amikor az ott élőket misszionálja. Lelkesedéséből, érveléséből mi is élhetünk a mai tanúságtevők sorában.
(D. Szebik Imre)



Példakép lenni a gyermekek előtt mély szeretet nélkül olyan, mintha hold lennél, amely világít ugyan, de semmi meleget nem ad. Légy melegítő nap, mely sugaraival csendesen mindent beragyog.



Van valaki, aki ismeri és megérti minden gondolatodat és érzésedet: a boldogságot és a fájdalmat, az örömet és a bánatot, aki érzi és megérti szíved legtitkosabb vágyait.


„Uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt.” (Jel 19,6–7)

Babilon bukása után nagy öröm lesz a mennyben – olvassuk a Jelenések könyvében. Amikor elérkezik a Bárány menyegzője, ott csak az ujjongásnak és dicsőítésnek van helye. Ez már most elkezdődhet: az Úr Isten hatalma és nyilvánvaló uralma már ma magasztalásra nyithatja szánkat.
(Hulej Enikő)


„Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék?” (Zsolt 27,1a)

A hét utolsó napján ismét bátorít bennünket a zsoltáros vallomása. Vasárnap Isten oltalmazó „szárnyaira” emlékeztetett, most is ismert képpel erősíti bizonyságtételét. A sötét a legbátrabb embert is gyanakvóvá teszi. Bizonytalanság fogja el, hiszen nem tudja, mi rejtőzik a sötétben, milyen veszély leselkedik rá. Nemcsak az ellenségtől való félelem, de az ismeretlen akadályok is aggodalommal tölthetik el az embert. A fény mindezeket leleplezi, nyilvánvalóvá teszi. A hívő, keresztény ember nagy privilégiuma, hogy az élet nehézségein, az elkerülhetetlen próbákon úgy mehet át, hogy van támasza, segítsége. Mellette áll, „vele vándorol” az a Jézus, aki egykor így jelentette ki magát: „Én vagyok a világ világossága.” (B. Pintér Márta)