2017. május 21., vasárnap

Kalkuttai Szent Teréz anya idézetek

A bűnösöket legegyszerűbben saját életünk tanúságtételével téríthetjük meg. Azzal a szellemmel, amellyel választ adunk isteni küldetésünkre; teljes odaadásunkkal, nagylelkű és boldog szolgálatunkkal, azzal a szeretettel, amelyet egymás iránt táplálunk, és a szegények között is legszegényebbek iránti apostoli buzgósággal. Így teszünk tanúbizonyságot Krisztus szeretetéről.


A legnagyobb felajánlás, amit csak tehetünk, a gyöngéd szív. Akarjatok Krisztus hiteles munkatársaivá válni: Jézus személy szerint választott bennünket és mekkora öröm, hogy szeretetszolgálatunk által minden pillanatban szoros kapcsolatban lehetünk vele!


„Az én testem valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem lakik és én őbenne.” (Jn 6,55-57) Többet már nem tehetett Jézus értem, minthogy testét ételként adta nekem. Nem, még Isten sem tehet ennél többet, nem nyilváníthat ki ennél nagyobb szeretetet.


Az igazi engedelmességet életünk minden napján gyakorolnunk kell. Ma sok-sok különvált család van, mert nincs meg az engedelmesség; férj és feleség, szülők és gyermekek nem adják át magukat egymásnak. A fiatalok szabadok akarnak lenni, hogy mindent saját tetszésük szerint tegyenek. Azért van családjainkban annyi összeütközés, baj és összevisszaság, mert mindenki azt szeretné csinálni, amit akar.


E nagyvilágon Jézust oly kevésé szeretik: nincs számára hely; ma éppúgy nincs, mit akkor. Lássátok meg Őt az Oltáriszentségben. Szögezzétek a fényre tekinteteteket, szíveteket közelítsétek Isten Szívéhez. Kérjétek Tőle a kegyelmet, hogy szerethessetek, és hogy legyen bátorságotok szolgálni Őt.


Emlékezzetek az Evangélium ama jelenetére… Nagyon sok ember volt az esküvőn… Mégis csak a Szűzanya vette észre, hogy fogyóban van a bor. Rosszul érezte magát z ifjú pár miatt, és meg akarta menteni őket a megaláztatástól, hogy nincs elég boruk a vendégek számára. És mit tett akkor? Nem csapott zajt, nyugodtan elhagyta a szobát (mert zsidó ünnepeken férfiak és nők külön voltak), odament Jézushoz, és egyszerűen azt mondta neki: Nincs több boruk” (Jn 2,3) Lássátok Mária szeretetét, ahogyan figyeli, mire van szüksége másnak, és amilyen gyöngéden szólt Jézushoz: védtelenül állt ott a válaszra várva.


Hányszor beszélünk mások hibáiról a hátuk mögött, hányszor teszünk megjegyzéseket azokra, akikkel együtt dolgoztunk… Nem meggyónni kell ezt, hanem megbeszélnünk egymás között. Amikor tudomásomra jut, milyen szenvedést okoznak a vég nélküli megjegyzések és tapintatlanságok, mindig Urunkra gondolok, aki azt mondta a bűnös asszonyt körülállóknak: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek.” (Jn 8,7). Tudjátok jól mi történt: mindannyian elsomfordáltak, mert tudták, hogy Jézus ismeri bűneiket. Amikor szeretetlenül beszélünk valakivel szemtől szembe vagy a háta mögött, amikor fölhánytorgatjuk régi bűneit – halljuk meg akkor Jézust, aki hozzánk is szól: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek.”


Kerüljünk a lehető legközelebb Jézus Szívéhez és határozottabb szerelemmel újítsuk meg fogadalmainkat. Mondjuk együtt Szent Ágnessel és Goretti Szent Máriával: „Meghalni igen, bűnt elkövetni soha.” Napi imánk közben ismételjük gyakran: „Jézus Szívének tisztasága, tisztítsd meg az én szívemet.”


Ma jókívánságaimat küldöm mindannyiótoknak: ismerhessétek föl egymást a kenyértörésben, szeressétek egymást az Élet Kenyerében, és szolgáljátok egymást az Ő szegényeiben. Őt magát szolgálva.


Milyen hatalmas felelősség hárul mindannyiunkra! Az emberek a legalázatosabb munkában testet öltött szeretetet kívánják látni.


Mit jelent nektek a keresztény élet, bármi legyen is az? Szeretitek? Megbecsülitek? Szerelemmel éltek-e benne? Életetek, örömmel, várakozással, Isten iránti mély hálával teljes azért, amit Ő nektek adott? Valóban boldogok vagytok?


Valóban úgy megyek a szegények közé, mint az Úr szolgálója, Jézussal betelten, mindig készen arra, hogy adakozzak nekik? Örülök annak, amit a szabadon választott szegénység ad nekem?





http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/7
A boldogság olyan, mint a levegő, csak a hiánya tűnik fel.


A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia. Senki sem téríthet el engem ettől a meggyőződéstől, mert a tapasztalás tanított meg rá.

Gandhi



A vallás legnagyobb kísértése, hogy Isten iránti udvariassági formula lesz. Udvari népek, lakájok betanult hajlongásai a király előtt. (Muraközy Gyula)



Aki megcsókolta Isten büntető vesszejét, csak az csókolhatja meg az Ő bűnbocsátó kezét. (Ravasz László)


Amikor az Oltáriszentség előtt vagyunk, ne tekintgessünk körbe, hanem csukjuk be a szemünket és szánkat, és nyissuk meg szívünket. Akkor a jó Isten is megnyitja a sajátját, mi hozzá megyünk, Ő meg hozzánk jön, az egyik kérni, a másik befogadni.

Vianney Szent János


„Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket.” (Zsolt 34,8)

Néhány éve csaknem közlekedési baleset áldozatai lettünk. Hátulról majdnem belénk szaladt egy teherautó, egy hajszálon múlt az életünk. Lehetetlen volt nem észre venni, hogy Isten és az ő angyalai megmentettek minket. Tudnunk kell azt is, hogy nemcsak az ilyen látványos helyzetekben van ott az Úr és angyali serege, hanem életünk apróbb, segítségre szoruló pillanataiban is. Imádkozzunk a zsoltárossal együtt, mert Isten minden bajunkból ki tud szabadítani! Bízzunk benne!
(Juhászné Szabó Erzsébet)



CSAK ENNYI

Amit ma megtehetsz, kevés,
mégse halaszd el holnapig;
részekből teljesül az egész,
nagy szívvel tedd meg a kicsit.

Amit ma eltehetsz se sok,
- nincsenek garasos csodák,
de valaki örülni fog még ennek is,
hát add tovább.

Ezer szóból csak egy igaz,
és sok beszéd elrejtheti,
ha rábukkannál, melyik az,
ne tétovázz kiejteni.

Naponta egy lépést tehetsz,
hogy messzi célodat elérd,
de ne csüggedj,
Akit szeretsz
ugyanígy elindul feléd.

Fésűs Éva



Égj úgy, hogy fényed ragyogjon anélkül, hogy kiégnél!

Richard Biggs


Egyszer régen élt egy igazságos és boldog király. Egy bánata volt csupán: hogy nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt: „Kiválasztom az ország legbecsületesebb árva gyermekét és örökbe fogadom.” Nyomban megparancsolta a szolgáinak, hogy minden árva gyermeknek adjanak virágmagvakat, és kihirdette: - Aki ezekből a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt gyermekemmé fogadom!

A gyerekek buzgón nekiláttak az ültetésnek, öntözésnek, hiszen mindannyian szerettek volna a jóságos király fogadott gyermekeként élni. Peti is szorgalmasan öntözte a magvakat, de hiába teltek a hetek, bizony semmi eredmény nem mutatkozott: a magvak csak nem akartak kicsírázni. „Milyen különös” - álmélkodott Peti, s végül a nevelőjéhez fordult segítségért. - Mi lehet az oka, hogy nem csíráznak ki a magvaim? - kérdezte. - Talán másik földbe kellene átültetned őket. - tanácsolta nevelője. Peti átültette a magvakat, de ott sem indultak fejlődésnek.

Hamarosan felvirradt a nap, amikor a királynak meg kellett tekintenie a virágokat. Díszbe öltözött az egész város, a sok-sok gyerek meg az utcára tódult, és szorongatták a szebbnél szebb virágokat. A király sorra elhaladt előttük, de bizony egy szikrányi öröm se látszott az arcán. Az egyik ház előtt azonban megpillantotta a pityergő Petikét, aki üres virágcseréppel álldogált az utcán. Halvány mosoly derült föl a király arcán, és maga elé hívatta a kisfiút: - Hát te meg mit állsz itt ilyen búsan ezzel az üres virágcseréppel? - kérdezte tőle. Peti hüppögve mesélte el, hogyan ültette el a magvakat, hogyan öntözte, gondozta, de azok mégsem indultak fejlődésnek. A király ennek hallatára karjába kapta Petit, és boldogan kiáltotta: - Ez az én becsületes kisfiam! Az emberek értetlenül nézték, mi történik, és egyikük lármázni kezdett: - Miért fogadod örökbe ezt a fiút az üres virágcseréppel? A király ekkor így szólt: - Minden virágmag, amit a gyermekeknek kiosztottam, főtt mag volt. Egy sem csírázhatott ki közülük. Az emberek erre helyeslően bólogattak, a gyermekek pedig, akik a pompás virágokat szorongatták, igencsak elszégyelték magukat, hiszen valamennyien más magvakat ültettek el.



El ne hajoljatok Isten kegyelmétől, hogy a keserűség gyökere felnövekedvén kárt ne okozzon.
Zsidó 12.15

Ha hátra tekintek életemben, akkor hihetetlen áldást látok. Annyi ajándékot kaptunk az életben, hogy szinte érthetetlen. Távolról nézve termékeny búzamező az, mely egyébként rögös is, gazos is. Kegyelemben élünk. Az ember sajnos kísértésben is él, azért, hogy kiessen ebből a kegyelemből. A jó unalmas a gyarló ember számára. Vágyak születnek bennünk, egész korunk erről szól, hogy szomjúságot szeretnének bennünk gerjeszteni. Nem benned, nem körülötted van a boldogság kulcsa, mondják, hanem valahol máshol van. Ha elutazol egy távoli, romantikus szigetre, ha veszel egy tárgyat, ami még nem a tied, ha megeszel valamit, amit még nem kóstoltál, akkor az majd jó lesz neked. El onnan ahol vagy. Sokan, rengetegen felülnek ezekre a hullámokra, és tékozló fiúként eltávolodnak az áldás helyéről. Aki kalandra vágyik, elkóborol. De a legtöbb ember nem kalandor. A legtöbb ember számára ez az ige festi le leginkább azt, ahogy elhagyjuk a kegyelmet. Maradunk otthon, de felnő bennünk valami keserűség, mint egy gyökér, és megkeseríti az egész életünket. Mivel nem akarunk és nem tudunk elfutni onnan, ahol maradni kényszerülünk. Mint a tékozló fiú bátyja, az atyai házban maradt testileg, de a boldogság és a lelke messze szárnyal.

Fekete Ágnes



Ha az ember élete nem egy üzenet, mit ér akkor bármiféle üzenet? (Szentgyörgyi Albert)



Ha nincs kedved imádkozni, komoly figyelmeztetés számodra, milyen égetően szükséges, hogy azonnal imádkozzál.


Így szól a Legfennsőbb Létező: Tekintsd úgy az embert, mint egy felmérhetetlen értékű kincsekkel teli bányát. Egyedül csakis a nevelés képes arra, hogy feltáruljanak a kincsei, s hogy azok az emberiség javára váljanak.



„Pál mondja: Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor feltámasztotta Jézust.” (ApCsel 13,32–33)

Semmi nincs előzmény nélkül. Isten elkezdte munkáját a választott nép életében, amikor megismertette ígéreteit. S aztán elkövetkezett a cselekvés ideje. Krisztust feltámasztotta a holtak világából. Ezzel érvel Pál a pisidiai Antiókhia zsinagógájában, amikor az ott élőket misszionálja. Lelkesedéséből, érveléséből mi is élhetünk a mai tanúságtevők sorában.
(D. Szebik Imre)



Példakép lenni a gyermekek előtt mély szeretet nélkül olyan, mintha hold lennél, amely világít ugyan, de semmi meleget nem ad. Légy melegítő nap, mely sugaraival csendesen mindent beragyog.



Van valaki, aki ismeri és megérti minden gondolatodat és érzésedet: a boldogságot és a fájdalmat, az örömet és a bánatot, aki érzi és megérti szíved legtitkosabb vágyait.


„Uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt.” (Jel 19,6–7)

Babilon bukása után nagy öröm lesz a mennyben – olvassuk a Jelenések könyvében. Amikor elérkezik a Bárány menyegzője, ott csak az ujjongásnak és dicsőítésnek van helye. Ez már most elkezdődhet: az Úr Isten hatalma és nyilvánvaló uralma már ma magasztalásra nyithatja szánkat.
(Hulej Enikő)


„Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék?” (Zsolt 27,1a)

A hét utolsó napján ismét bátorít bennünket a zsoltáros vallomása. Vasárnap Isten oltalmazó „szárnyaira” emlékeztetett, most is ismert képpel erősíti bizonyságtételét. A sötét a legbátrabb embert is gyanakvóvá teszi. Bizonytalanság fogja el, hiszen nem tudja, mi rejtőzik a sötétben, milyen veszély leselkedik rá. Nemcsak az ellenségtől való félelem, de az ismeretlen akadályok is aggodalommal tölthetik el az embert. A fény mindezeket leleplezi, nyilvánvalóvá teszi. A hívő, keresztény ember nagy privilégiuma, hogy az élet nehézségein, az elkerülhetetlen próbákon úgy mehet át, hogy van támasza, segítsége. Mellette áll, „vele vándorol” az a Jézus, aki egykor így jelentette ki magát: „Én vagyok a világ világossága.” (B. Pintér Márta)