2017. május 3., szerda

 A kapcsolatok nem akkor virágzanak, ha a vétkest megbüntetik, hanem ha az ártatlan irgalmas.


A szeretet két embert gyógyít meg: azt, aki adja és azt, aki kapja. (Karl Menninger)


Aki a gyerekek kenyerét eszi, kell, hogy a fiak engedelmességét gyakorolja. (Spurgeon)


Akár azt hiszed, képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz. (Henry Ford)


Az emberben mély vágy él a szeretetre és a megbecsülésre. Igényli, hogy legyen valaki, akivel kölcsönösen szerethetik, tisztelhetik és támogathatják egymást. Szeretne otthon lenni valahol, valakivel, az intim egymáshoz tartozás gyengéd és oltalmazó, felszabadult légkörében. Vágyódik a biztonságra: arra, hogy feltétlen bizalommal bízhassa rá magát valakire, olyan kölcsönös és tartós kapcsolatban, amely fölötte áll az érzelmi-hangulati hullámzásoknak. Szüksége van a személyes szabadságra és értékeinek kibontakoztatására. Legteljesebben a harmonikus házasság tudja biztosítani azt a környezetet, amely egyszerre véd és kibontakozásra ösztönöz: egy férfinak és egy nőnek tartós és termékeny életszövetsége, amely a szeretetükből származó gyermekek világra hozatalában és fölnevelésében teljesedik ki. Ebben a kapcsolatban a házastársak kölcsönösen és végérvényesen elfogadják egymást: rábízzák magukat a másikra, és felelősséget vállalnak egymásért. A házastársakat egész lényüket átfogó személyes szeretet kapcsolja egymáshoz, amelyben annak minden formája helyet talál és kiteljesül. Tartalmazza az erotikus és a szexuális szeretetet, az érzelmekkel teli, közös célokra és vonzódásra épülő baráti szeretetet, végül pedig a másik iránti elkötelezett, odaadó szeretet is. A boldog házasság feltétele az, hogy megvalósuljon benne mindhárom fajta szeretet. Harmonikus házasság csak akkor jöhet létre, ha mindkét házastárs az egész személyiségét megosztja a másikkal. A jó házasságban mindkét fél föltétel nélkül arra törekszik, hogy a másikat boldogabbá tegye, hogy nehézségeiben segítségére siessen. Érzékenyek és nyitottak egymás szükségleteire. Szolidárisan állnak a másik mellett, nemcsak jólétben, egészségesen, hanem bajban és betegségben is. A házas élet gyakran kíván lemondást az egyéni szempontokról, hangulatokról, az egyéni érdekek egyoldalú érvényesítéséről. Megkívánja az alkalmazkodást, a készséget a kisebb-nagyobb érdekellentétek feloldására. A szerelem nem pusztán örömteljes érzelmeket kínál, hanem hűséget és kitartást is kíván. Olyan ajándék, amely feladat is, amiért tenni kell, olykor áldozatok árán is. A jó házastársak figyelik és tiszteletben tartják egymás terveit, céljait, igényeit, és segítik azok megvalósulását. Készek a kiengesztelődésre, a megbocsátásra. Nem rögzülnek meg a rosszban, hanem mindketten igyekeznek felülkerekedni a nehézségeken és hiányokon. Feszültség esetén először magukban keresik a hibát, nem pedig a másikat okolják. Felelősnek tudják magukat a másikért, és ezzel biztonságot és bizalmat adnak neki. A férfi-nő kapcsolatban a föltétlen elfogadottság élménye teremtheti meg azt a légkört, amelyben az ember személyisége a felnőtt évek során is fejlődhet.

Csak életre szóló, alapvető döntés teheti szilárddá a házasságot, és csökkentheti annak kockázatait, azáltal, hogy fölébe emeli a változó, olykor szeszélyes érzelmeknek. Ez kölcsönös, feltétlen bizalmat és elszánást kíván: akik egymás társává szegődtek, azok minden változás ellenére összetartanak. Mély személyes kötődés csak abban a házasságban alakulhat ki, amely tartós életközösségre épül, hiszen az ilyen kapcsolatoknak hosszú időre van szükségük, hogy megszilárduljanak és elmélyüljenek. Akik nem bíznak társukban, és ellenségesen vagy sértődötten gyakran szembekerülnek vele, azoknak kevés esélyük van arra, hogy tartós életszövetséget alakítsanak ki. Akik kapcsolatukat felbontják, mihelyt nehézségek támadnak, azok többnyire a következő alkalommal is ugyanazokkal a nehézségekkel kerülnek szembe. Az ember saját korlátaiba ütközik: az önzés képtelenné tesz az alkalmazkodásra, mások tiszteletére és szeretetére. A házastársak egymásnak való elköteleződésükkel önmagukat is védik: hullámzó érzelmeiktől, saját természetük szorongást vagy agresszivitást kiváltó, maguknak és másoknak is fájdalmas vonásaitól.

A legforróbb szerelem is elhamvad, ha csupán érzelmi fellángolás, ha nem válik egyre mélyebb odaadássá. A barátság, a szülők és gyermekeik kapcsolata is rászorul arra, hogy az egymást szerető emberek jelét adják összetartozásuknak: törődjenek egymással, figyeljenek egymásra; akarják közösen megoldani a külső és a belső nehézségeket. Akik a család szerető összetartozását biztos alapnak tekintik, mindnyájan törekszenek arra, hogy a nézeteltéréseket kölcsönös erőfeszítéssel eloszlassák. Ez akkor lehetséges, ha a házastársak igyekeznek mindig egymás kedvében járni, tudatosan alkalmazkodnak egymáshoz, érdekeik ütközése esetén pedig közösen keresik a megoldást. Mert ha a házasok csupán önmagukat, saját érdekeiket keresik a kapcsolatban, elvesztik a házasság biztonságát és örömét. A szeretet a másik személyéhez ragaszkodik, mégpedig minden körülmények között. Ezt a vonzódást megkönnyíthetik a másik értékes vonásai, figyelmes, kedves, örömszerző magatartása, nehezíthetik viszont a lényében, viselkedésében mutatkozó kellemetlen vagy taszító jelenségek. A biztonságot azonban éppen az adja, hogy ilyenkor is lehet számítani a másikra. A védettség és a megtartó erő csak arra a tudatra épülhet, hogy tartósan és feltétlenül bízhatnak egymásban. A bizonytalanság és a félelem légkörében nem alakulhat ki az otthonosság érzése. Csak akkor lehet bízni egy házasság sikerében, ha a házastársak a másik javát és szeretetük egységét fontosabbnak tartják a pillanatnyi örömöknél. A szerelem is részesedik a kereszt titkában: a házastársak egymásért kilépnek önközpontúságukból, és odaadóan, áldozatokra is készen vállalják egymást és gyermekeiket. A házasság, az életre szóló szövetség a kereszt és a feltámadás jegyében áll.

A férfi és a nő szeretetéből új életek, gyermekek születnek. A férj apává, a feleség anyává válik, és ez segíti személyiségük, örömteli életük kiteljesülését. A szülők felelősek gyermekük életéért annak megfoganásától kezdve. A gyermek a házastársak szeretetének gyümölcse, akivel kölcsönösen megajándékozzák egymást. A nő legbenső lényege az anyaságban jut a legteljesebben kifejezésre. A nő teste magában rejti az anyaság misztériumát: ő hordozza az új életet, amely megfogant és fejlődik benne, és méhéből születik a világra.
A jó szülő kezdettől fogva tiszteletben tartja gyermekei bontakozó egyéniségét. Fölfedezi és támogatja páratlan, a szülőktől is különböző személyiségüket, sajátos élethivatásukat, segíti őket önismeretük fejlesztésében és önnevelésük folyamatában. Amikor pedig gyermekei eljutnak a felnőttkor küszöbéhez, akkor el tudja engedni őket, hogy saját életútjukat járják.

A családnak maga a Szentháromság a mintaképe. A Szentháromság már az emberi személy titkában tükröződik: az ember is úgy szeretne egy lenni azzal, akit szeret, hogy közben nem akarja elveszíteni önmagát. A Szentháromság személyeinek lényege ugyanis az egymásnak mindent átadó szeretet, amelyben nem veszítik el önmagukat, hanem éppen ez a létük. A házasfelek, a férfi és a nő közötti igazi egységet a Fiú által az Atyától belénk árasztott Szentlélek valósítja meg. Őáltala lesznek a szülők a Teremtő társai az élet továbbadásában, a gyermekek világrahozatalában. Hisszük tehát, hogy a házasság a Szentháromságnak sajátos földi képmásává válhat, amelyben a felek a teljes átadás és a teljes befogadás készségével fordulnak egymás felé. Ebben nem vesztik el személyiségüket, hanem éppen ellenkezőleg: megtalálják kiteljesedett emberségüket.

Részletek "A boldogabb családokért!" MKPK körleveléből.



Az imádságnak a súlya számít, nem a hossza. (Spurgeon)


Egy család az éjszaka közepén a füstjelző riasztására ébredt, és észrevette, hogy ég a ház. Az apa felszaladt az emeleti hálószobába, és ölbe kapta másfél éves kisbabáját, négyéves kisfiát pedig a kezénél fogva húzta maga után.

Már a lépcső felénél jártak, amikor a kisfiúnak eszébe jutott, hogy a maciját a hálószobában hagyta. Elengedte apja kezét, és visszaszaladt a maciért a szobába. A nagy kavarodásban és rémületben az apa nem vette észre, hogy kisfia már nincs mellette, amíg ki nem ért. Addigra a füst és a lángok elzárták az utat, és a kisfiú az emeleti szobában rekedt. Füst kavargott körülötte, köhögött, és kikiabált az ablakon: "Apa! Apa! Segíts!"

Az apja lentről felkiáltott: "Ugorj ki az ablakon, fiam! El foglak kapni!"
A sötétben és a füstben a kisfiú semmit sem látott.
"De apa, nem látlak!" - kétségbeesetten kiáltott a kisfiú.
Az apja visszakiabált: "Nem baj, fiam, én látlak! Ne félj, nyugodtan ugorj!"
Végül a kisfiú erőt vett magán, és némi hezitálás után leugrott! Apja pedig aggódó kezeivel elkapta, és a fia megmenekült!

Isten a mi atyánk, és mi a gyermekei vagyunk... Ha olyan helyzetben vagy, hogy úgy érzed, minden lángol körülötted, az élet gondjai marják lelkedet, mint füst a szemedet, akkor is van kiút. Ha hallod, de nem látod, akkor is ugorj szerető karjai közé!

"Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti. Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az Úr. Megőrzi minden csontját, egy sem törik el közülük." Zsoltárok 34.19-21
Egyszer egy tanító előadást tartott a kezében egy húszezressel 200 ember előtt. Feltett egy kérdést a hallgatóságnak: "Ki szeretné ezt a húszezrest?" A legtöbb kéz a magasba lendült. Azután így folytatta: "Ma ezt oda fogom adni valakinek, de előtte mutatok rajta valamit." Fogta és mindenki szeme láttára összegyűrte. "Szeretné még valaki megkapni?" - kérdezte. Továbbra is kezek tömbkelege a levegőben. "Nos, na ehhez mit fognak szólni?" Erre ledobta a földre és sáros talpú cipőjével elkezdte taposni a húszezrest. "Na, szeretné még valaki megkapni?" A kezek továbbra is a magasban.
"Kedves hallgatóim, ma ezzel a példával egy nagyon értékes leckét tanulhattunk meg. Nem számított, hogy mit csináltam a pénzzel, ti továbbra is akartátok, mert az értékét nem tudtam csökkenteni. Továbbra is húsz ezer forintot ér. Ugyanígy sokszor az életünkben összegyűrnek minket és beszennyeződünk, a lelkünkbe taposnak és sokszor a mi hibás döntéseink vezetnek ehhez. Ezért sokszor úgy érezzük, hogy ennél értéktelenebbek már nem is lehetünk! De nem számít mi történt, vagy mi fog történni, Jézus szemében soha nem veszíted el értékedet! Számára felbecsülhetetlenül értékes vagy!"


Gazdag élete csak annak lehet, aki kész másokat szüntelen gazdagítani.


Igaz barát az, aki akkor jön be az ajtón, amikor mindenki más kimegy.


„Istenünk áldásra fordította az átkot.” (Neh 13,2; 2Kor 5,19)

Nincs olyan átok, nincs olyan harag, amely ne lenne orvosolható. Ne hagyjuk magunkat a gőg, a harag által vezérelni! Nyújtsunk kezet az ellenünk vétkezőknek, fogadjuk el a körülöttünk élőket olyannak, amilyenek. Az Úr teremtette őket, találjuk meg helyünket közöttük. Ne féljünk megvallani bűneinket azoknak sem, akik ellen elkövettük őket, s megkövetni azokat, akiket megbántottunk!
(Ilona és Zsuzsanna)


Jézus nélkül az élet gyötrelmes pokol, Jézussal pedig édes paradicsom. (Kempis Tamás)



„Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4,19)

Amint hajtok az autópályán, a szemem sarkából figyelem az óriásplakátokat – döbbenetes, hogy mi mindenre akarnak rávenni hangzatos szlogenekkel. Megmondják, mit vásároljak, melyik párthoz csatlakozzam, honnan reméljek biztonságot, és hogyan éljek egészségesen. Az életpályán haladva lassan megértjük: Isten nem erőszakkal, nem csellel vagy hazugságokkal akar minket befolyásolni, hanem szeretetével szelíden átformálja életünket, gondolkodásunkat. Ha mi egymást szeretni tudjuk, az is csak azért van, mert ő már megmutatta minden emberi észt meghaladó szeretetét Jézus Krisztusban.
(Sághy Balázs)


„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13)

Élete során sok nélkülözés zúdult Pál apostolra. Mégsem lázadt a sorsa ellen. Megtanulta, hogy a körülményei között elégedett legyen. Most is, börtöne mélyén az ítéletre várva, hálát ad a gyülekezet gondoskodásáért. A szabadulást azonban nem emberektől, hanem Istentől várja. Ezért tud erős maradni a legkiszolgáltatottabb helyzetben is.
(Dr. Bácskai Károly)


„Senki se szégyenüljön meg, aki benned reménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled!” (Zsolt 25,3)

Ha hívő embert balszerencse, nyomorúság ér, a környezetében élők cinikus mosollyal, kárörvendezve kérdezik: „Hol van a te Istened? Miért engedte meg az Úr, hogy mindez a csapás megtörténjen veled?” A kísértő ügyes trükkje ez, hogy az Úrban bízót elbizonytalanítsa, megrendítse hitében. Ilyenkor kapaszkodjunk meg még jobban az Ige ígéreteiben, mert Isten azt mondta: soha nem hagy el, minden veszélyből kimenekít. Ő soha nem hazudik, bátran bízzunk benne! Hitünk szemével már előre lássuk meg Isten szabadítását és annak örömét!
(Juhászné Szabó Erzsébet)


Soha nem találkoztam olyan lélekkel, aki rászánta magát, hogy az Úr igényeinek eleget tegyen, és ő maga ne elégíttetett volna meg.

Watchman Nee