2017. április 24., hétfő

Szent II. János Pál gondolatai

A dolgok legmélyén a kultúra mély válsága húzódik meg, amely megkérdőjelezi a tudás és az etika alapjait, s egyre nehezebbé teszi az ember megértését, valamint kötelességeinek és jogainak világos felismerését.


Amikor 1978. október 22-én a Szent Péter téren kimondtam, hogy „Ne féljetek!”, még nem tudhattam, hogy milyen jövő vár rám és az egész Egyházra. Nem az ember, hanem a Szentlélek mondatta velem ezeket a szavakat, akit Krisztus ígért meg az apostoloknak, mint Vigasztalót. Az évek során pedig számtalanszor megismételtem különböző körülmények között. Miért nem kell félnünk? Mert Isten megváltotta az embert.” Mert úgy szerette isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Krisztus keresztjének és feltámadásnak ereje sokkal nagyobb minden rossznál, amitől az embernek félni lehetne vagy kellene.


Az emberiség csodálatos eredményeket ért el, de úgy tűnik, közben elvesztette a végső valóságok és saját életének értelmét.


Az időskor mintegy az élet megkoronázása. A betakarítások ideje. Ilyenkor aratjuk le, gyűjtjük össze mindazt, amit megtanultunk, átéltünk, és azt is, amit átszenvedtünk és kibírtunk. Mint egy nagy szimfónia utolsó tételében, fenséges összhangban egyszerre csendül fel életünk minden nagy témája. Ebből az összhangból fakad az időskor bölcsessége.


Az ima az Isteni kegyelemmel való együttműködés első és alapvető feltétele. Imádkozni kell az Isteni kegyelemért, és imádkozni kell azért is, hogy ezzel a kegyelemmel együttműködjünk. Ez adja a keresztény belső életének tulajdonképpeni ritmusát, Amikor az Úrangyalát imádkozzuk, arról a pillanatról elmélkedünk, amikor az ember történetében legmagasabb fokon valósult meg az Isteni kegyelemmel való együttműködés.


Európa mai kulturális és vallás helyzete olyan missziós és keresztény közösségeket és hitükben felnőtt katolikusokat vár, akik Isten szeretetéről tanúskodnak minden ember előtt.


Még sohasem volt az Egyháznak annyi alkalma és lehetősége, mint manapság, hogy az Evangéliumot a szó és a tanúságtétel révén minden emberhez és minden néphez eljuttassa.


Ne féljetek szentek lenni! Tegyétek az új évezredet a szentek korszakává!


Szentolvasót imádkozni a gyermekekért, s még inkább velük együtt; kiskoruktól ránevelni őket az „imádságos megállás” mindennapos gyakorlatára – kétségtelen, hogy nem old meg minden problémát, de nem lebecsülendő lelki segítséget igenis jelent.


Úgy az állam, mint az Egyház erejének forrása a nemzet alapos képzettsége és iskolázottsága; az állam jólétéhez, önállóságához valamint nemzetközi elismeréséhez a jól működő egyetemeken keresztül vezet az út.





http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A hit, remény és szeretet magába foglalja az ember minden boldogságát itt a földön.


A kereszténynek előkelő hivatala van: nagyúrként kell parancsolnia szolgáinak. Szolgáink a gondolataink.


A mennyországban szeretetünk lesz dicsőségünk mértéke.


A tiszta lélek elszakad az anyagtól, a földi dolgoktól, sőt önmagától is. A szentek ezért bánnak keményen a testükkel, ezért nem tesznek neki eleget sokszor még a szükségesben sem, abban sem, hogy öt perccel később keljenek fel, hogy melegedjenek, hogy elfogyasszanak egyet-mást, ami kedvükre volna… Íme, amit a test veszít, azt a lélek nyeri meg, és amit a test nyer, azt a lélek veszti el.


Amikor az ember megáldozott, valami szokatlant érez, valami jóleső fut át egész testén, minden ízén. Mi ez a jó érzés? Krisztus Urunk közli magát testünk minden porcikájával, s mintegy megborzongatja valamennyit… Azt kell mondanunk, amit Szent János apostol: „Az Úr az” (Jn 21,7). Sajnálnivalók azok, akik ebből semmit sem éreznek.


Amikor kísértésben vagytok, ajánljátok fel a küzdelem érdemét a jó Istennek az ellentétes erény elnyerésére. A kevélység kísértését ajánljátok föl az alázatosságért, az illetlen gondolatok leküzdését a tisztaságért, a felebaráti szeretet ellen támadó kísértéseket a szeretetért.


Amikor papot láttok, ezt kellene mondani magatokban: „Itt van, aki engem Isten gyermekévé tett, aki a keresztség által megnyitotta számomra az eget, aki vétkeimtől megtisztított, aki lelkemnek megadja táplálékát…”


Gyermekeim, amikor a templomba léptek, és keresztet akartok vetni a szenteltvízzel, figyeljetek az oltárszekrényre: Krisztus Urunk félig kinyitja, hogy ugyanabban a pillanatban megáldjon titeket...


Ha a mennyországban egy nap imádság nélkül múlna, nem volna az többé mennyország; és ha a szegény kárhozottak szenvedéseik közt imádkozhatnának, nem volna többé pokol számukra.


Semmit sem tudok annyira sajnálni, mint a szegény világfiakat. Tövissel bélelt köpenyt hordanak a vállukon, egy mozdulatot sem tudnak tenni anélkül, hogy meg ne szúrnák magukat; a keresztények köpönyege ellenben nyúlprémmel van kibélelve.


Van, aki ezt mondja a szegényeknek, ha egészséget lát az arcukon: „Naplopó vagy! Tudnál te dolgozni: fiatal vagy, erős a karod.” De honnan tudjátok, nem Isten akarata-e, hogy ez a szegény kéregetni járjon? Rosszallásotokkal így Isten akarata ellen zúgolódtok.



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6