2017. április 23., vasárnap

Szent II. János Pál gondolatai

A hit a továbbadás révén erősödik!


A Krisztusba vetett hit különféle értelmezési és gyakorlási módjai olykor egymás kiegészítőivé is válhatnak; nem szükségszerű, hogy kizárják egymást.


A múlt században egyik költőtök azt írta, hogy „az ég egy kincset ád minden hazának”, és hozzátette, hogy a ti hazátok kincse „egy szentelt fájdalom” (Eötvös József 1836). Mennyi fájdalom nyomta rá bélyegét hazátokra! Mennyi vér és könny öntözte ezt a földet! De ez az ősi fájdalom „szentelt fájdalom”, mert nem maradt meddő szomorúság. Töretlen népetek ezért tudta minden nagy nemzeti csapás után újra kezdeni az ország felépítését.


A szeretet nagyobb, mint a bűn, mint a teremtmény gyöngesége és esendősége, erősebb a halálnál; mindig kész arra, hogy fölemeljen, felejtsen, elébe menjen a tékozló fiúnak, hogy megvalósítsa „Isten fiainak megnyilvánulását”, akik „az eljövendő dicsőségre” kaptak meghívást (vö. Róm 8,19-23). A szeretetnek e megnyilvánulását irgalomnak is nevezzük.


Az evangélium követelményei kétségkívül magasak. Jól tudjuk, hogy Krisztus erre vonatkozóan soha nem áltatta tanítványait és hallgatóit.


Civilizációnk több szempontból is beteg és mély változásokat okoz az emberben. Miért van ez? Azért, mert társadalmunk elszakadt az ember teljes igazságától, attól az igazságtól, hogy a férfi és a nő személy.


Hogy miért viselkedik az ember, ez az értelmes lény, annyira értelmetlen oktalan módon? Ez izgalmas alapkérdés, érdekfeszítő etikai és antropológiai létprobléma. Egyúttal ősrégi kérdés is! Azt hiszem, hogy a világirodalom jó része ezzel foglalkozik.


Ma sok ideológia és kulturális áramlat kínálja magát, boldogságot, sikert és szabadságot ígérve. Ám egyik sem képes megjelölni az élet valódi célját.


Nagyon kérem azokat, akik a családok lelkipásztori gondozásával foglalkoznak, hogy meggyőződéssel terjesszék a rózsafüzér imádkozását!


Sok olyan probléma van, amely ködbe burkolja korunk horizontját. Mit mondjunk a „globalizált” világ ezernyi ellentmondásáról, amelyben a gyengébbek, kicsinyek, szegények sorsa szinte teljesen kilátástalan? És mégis ebben a világban kell fölragyognia a keresztény reménynek!




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A hitében jártas embernek mindig van két útmutatója: a jótanács és az engedelmesség.


A pokol gyökere Isten jósága. A kárhozottak ezt mondogatják: „Ó ha Isten nem szeretett volna bennünket annyira, nem gyötrődnénk most így, elviselhetőbb lenne a pokol…” De mert ennyire szeretett, elviselhetetlen ez a szenvedés!


Aki bűnben áll, állati szokásokat és tulajdonságokat ölt magára. Az állat, amelynek nincs esze, nem ismer mást, csak az ösztönét; ugyanígy van az ember is, ha állatokhoz teszi magát hasonlóvá: elveszti az eszét, és „hullájának” indulataitól engedi magát vezetni.


Ha egy kárhozott egyetlenegyszer tudná mondani: „Istenem, szeretlek!” – nem lenne többé kárhozott… De jaj, ez a szegény lélek elveszítette a képességét a szeretetre, pedig egykor megkapta, de nem tudta felhasználni. Szíve olyan, mint a kisajtolt szőlőfürt: nincs benne többé boldogság, béke, mert nincs benne szeretet!...


Íme, mily nagy a pap hatalma! A pap szava Istenné változtat egy darabka kenyeret. Ez több, mint világot teremteni.


Istentől szeretve, Istennel egyesülve élni! Élni Isten jelenlétében, élni a jó Istenért: milyen szép így az élet!... És milyen szép a halál!


Mit gondolnátok egy ember láttára, aki rőzsét gyűjt és máglyát rak belőle, s amikor kérdezik, hogy mit csinál, így válaszol: „Tüzet készítek, hogy elégjek rajta.” És mit mondanátok, ha ez az ember a tűzhöz lépne, és a lángokba vetné magát?... – Pedig a bűn elkövetésével ugyanezt tesszük!


Ó, gyermekeim! Mily hálátlanok vagyunk mi! A jó Isten nagyon komolyan boldoggá akar tenni minket! Csakis azért adta parancsait.


Semmi sincs olyan szép, mint a tiszta lélek! Ha az emberek ezt megértenék, nem veszíthetnék el tisztaságukat.


Testünk a pusztulás és a halál edénye; mégis inkább azon vagyunk, hogy ezt a testet elégítsük ki, mint hogy lelkünket gazdagítsuk, amely pedig olyan nagy, hogy semmi sincs hozzá fogható, semmi, de semmi.


Valahányszor lemondunk a magunk akaratáról, hogy valaki másénak engedelmeskedjünk, ha ez nem ütközik Isten törvényébe, nagy érdemeket szerzünk, amelyek egyedül Isten előtt ismeretesek.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6