2017. április 16., vasárnap

Vianney Szent János gondolatai

Vianney Szent János
Az oltárszekrény a keresztények éléskamrája… Mily szép ez, gyermekeim! Amikor a pap föltartja az ostyát és ti áldozni jöttök, azt mondhatjátok magatokban: Íme az én ennivalóm!... – Gyermekeim, túl nagy a mi jólétünk!... Milyen kár, hogy csak az égben tudjuk majd megérteni!


Amikor alamizsnát adunk, gondoljunk rá, hogy nem a szegényeknek adjuk, hanem Krisztus Urunknak. Sokszor azt hisszük, hogy egy szegényen segítünk, és kiderül, hogy Krisztus Urunk az.


Az ima a mennyország előíze: a paradicsomkertből maradt itt. Sosem hagy minket vigasztalás nélkül. Méz, amely leszáll a lélekbe, és mindent megédesít. A jól végzett imádságban eltűnik a szenvedés, mint a hó a napsütésben.


Azért nem szeretjük Istent, mert még nem jutottunk el arra a fokra, hogy mindennek tudjunk örülni…


Éppen a kereszttől való félelem teszi súlyossá a keresztet. Nem kereszt többé a kereszt, ha egyszerűséggel hordozzuk, ha nem térünk vissza minduntalan önszeretetünkre, amely csak növeli a kínt. A békés szenvedés már nem szenvedés.


Fontos megtudnunk, hogy ki is vezet bennünket. Ha nem a Szentlélek, akkor jótetteinknek nincs igazán se eredménye, se íze, zamata. Ha a Szentlélek, akkor meleg boldogság jár a jótettel; szinte meghalunk a gyönyörűségtől.


Ha szentek lehetünk, miért tagadná meg tőlünk a jó Isten azt a kegyelmet, hogy valóban azok is legyünk? Hiszen Ő Atyánk, Üdvözítőnk és barátunk!


Isten mindenek felett bizalmat kér tőlünk. Amikor Őrá bízzuk minden gondunkat, igazságosságában és jóságában segítségünkre siet és megsegít.


Mi csak raktárba vagyunk téve a földön egy rövidke időre. Úgy látszik, hogy nem is mozdulunk, pedig mint valami mozdony, teljes gőzzel haladunk az örökkévalóság felé.


Milyen szomorú, hogy a keresztények háromnegyed része csak azon dolgozik, hogy eleget tegyen testének, ennek a hullának, amely el fog rothadni a földben, de nem gondolnak szegény lelkükre, amelynek vagy örökre boldognak vagy örökre szerencsétlennek kell lennie.


Ne féljünk attól, hogy a szentmise alatt ideigvaló ügyeink halasztást szenvednek. Legyünk biztosak abban, hogy minden jobban fog menni, még ügyeink is jobban sikerülnek, ha részt vehetünk a szentmisén.


Nem árt néha rágondolni, hogy van egy szentség, amely meggyógyítja lelkünk sebeit, és ez a szentgyónás. De jó előkészülettel kell ám fölvennünk, különben új sebek támadnak a régieken.


http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

Szent II. János Pál gondolatai

A keresztény ember győzelemre hivatott krisztusban. Ez a győzelem elválaszthatatlan a nehézségektől, sőt a szenvedéstől is, ugyanúgy, ahogy Krisztus feltámadása elválaszthatatlan a kereszttől.


A megvalósított testvéri élet önmagában is prófécia, egy olyan társadalomban, amelyben olykor anélkül, hogy tudnák, mélységes vágy él az emberekben egy határtalan testvériség után.


Adjatok hálát az Úrnak mindazokért, akik életetek során segítségetekre voltak!


Annak teljesítéséhez, amit Isten feladatunkul ad – tűnjék az emberileg bármennyire is lehetetlennek – kegyelmével megadja az eszközöket is. Ez minden hivatás titka.


Apám csodálatos ember volt. Gyermek-és ifjúkorom csaknem minden emléke hozzá fűződik. Az őt ért csapások mérhetetlen lelki mélységeket tártak fel benne, bánata imává nemesedett. Annak puszta látványa, ahogyan letérdelt, meghatározó volt fiatal éveimre.


Az a harc, amelyről a Jelenések Könyve beszél, leginkább az ember szívében bontakozik ki: ezért van szükségünk az egyre radikálisabb megtérésre.


Az embert nem tekinthetjük a termelés eszközének!


Az ősi magyar egyház kedves fiai és leányai! Ismerem a megpróbáltatásokat, amelyekkel meg kellett küzdenetek az elmúlt negyven év folyamán. Ismerem azokat a nehézségeket, amelyek elsősorban Isten Népének egységét kezdték ki ebben az országban…


Két megismerési rend létezik: az ész és a hit rendje. Amikor az ész és a hit látszólag szembekerül egymással, akkor minden bizonnyal vagy a kulturális tevékenység, vagy a hitből táplálkozó reflexió túllépte saját illetékességi körét, nem vette figyelembe saját módszere követelményeit.


Krisztusban szeretett Testvéreim! Amikor arra emlékeztetjük a világot, hogy szükség van az egyházak közötti toleranciára, ez nem azt jelenti, hogy egyedül a toleranciával önmagában meg is elégedhetünk. Ez határozottan túl kevés. Krisztus hívei és egyházai között semmiképpen nem elégedhetünk meg egymás egyszerű tolerálásával. Hiszen időnként még a rosszat is toleráljuk – egy nagyobb jó nevében. Nem szeretném, ha engem csak tolerálnátok. És én sem csupán tolerálni akarlak benneteket, drága testvéreim. Ugyan miféle testvérek azok, akik egymást mindössze tolerálják? Hogy lehetnek testvérek Krisztusban azok, aki egymást pusztán csak tolerálják?



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10