2017. április 9., vasárnap

Szent II. János Pál gondolatai

A hegyekben lehetőségünk nyílik arra, hogy megtapasztaljuk, mennyire fáradságos a felfelé vezető út. A meredek emelkedők meghódítása formálja az emberi jellemet, míg a természettel való érintkezés derűssé teszi a lelket.


A Krisztussal való kapcsolatától megfosztott világ előbb vagy utóbb az ember ellen fordul. Ezt bizonyítja a történelem, napjaink történelme is. Ahol elvetik Istent, ott az embert is elvetik.


A művi abortusz erkölcsi súlya teljes valóságában akkor mutatkozik meg, ha meggondoljuk, hogy emberölésről van szó, és figyelembe vesszük sajátos minősítő körülményeit is. Akit megölnek, olyan ember, aki jelentkezik az életre, azaz olyan ártatlan, hogy ennél ártatlanabbat el sem lehet képzelni. Gyenge, annyira tehetetlen, hogy még egy újszülött sírásának és nyöszörgésének védekező jeleitől is meg van fosztva.


A technika és az orvostudomány bizonyára még soha nem tett nagyobb erőfeszítéseket azért, hogy az emberi életet megóvja a betegségtől, meghosszabbítsa és megmentse a haláltól. Ugyanakkor még egyetlen korszakban sem létezett oly sok hely és módszer az ember „legális” megalázására és megsemmisítésére, mint a mi időnkben.


Az Egyház a rózsafüzérnek mindig kivételes hatékonyságot tulajdonított, ezért a legnehezebb ügyeit a közösségben, folyamatosan mondott rózsafüzérre bízta.


Az embernek feltétlenül szüksége van arra a tudatra, hogy szeretik, öröktől fogva szeretik és kiválasztották.


Az evangéliumban van egy alapvető paradoxon: ahhoz, hogy rátaláljunk az életre, el kell veszítenünk az életet; hogy megszülessünk, meg kell halnunk; hogy üdvözüljünk, vállalnunk kell a keresztet. Ez az evangélium lényegi igazsága, amely mindig és mindenütt tiltakozást vált ki az emberből.


Mária anyasága, amely az emberek öröksége lett, ajándék: ajándék, amelyet maga Krisztus ad személyesen minden embernek.


Minden, ami a másikat sérti, ami az embert lealacsonyítja, nemcsak a sértettet érinti, hanem a sértőt is.


Senki sem tehet bizonyságot Jézusról, anélkül, hogy az Ő képét tükrözné.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A sátán csak azokat kísérti, akik ott akarják hagyni a bűnt, és azokat, akik a kegyelem állapotában vannak. A többiek az övéi, nem kell kísérteni őket.


Az idő eltűnik az imában. Hogy lehet hát a mennyországot kívánni?... Igen, tudom: a hal is jól érzi magát a kis patakban, mert elemében van; de mégis csak jobb neki a tengerben.


Egy haldoklótól megkérdezték: „Mit írjunk a síremlékedre?” „Írjátok rá –felelte: Itt nyugszik egy esztelen, aki elment a világból anélkül, hogy megtudta volna, miért is jött.” Sokan vannak, akik elmennek a világból anélkül, hogy megtudták volna miért is jöttek, s anélkül, hogy emiatt a legkisebb nyugtalanságot érezték volna. Ne tegyünk mi is így.


Kérnünk kell a kereszt szeretetét: akkor édessé válik. Megtapasztaltam: négy vagy öt éven át sokat rágalmaztak, sok ellentmondásban volt részem, eléggé megzavartak. Ó, voltak keresztjeim… szint több, mint amennyit el tudtam viselni! Elkezdtem kérni, hogy szerethessem ezeket a kereszteket… S akkor boldog lettem. Higgyétek el nekem: nincs másban boldogság!


Miért szakadtak el a szentek úgy a földtől? Mert engedték magukat a Szentlélek által vezetni. Akiket a Szentlélek vezet, azoknak helyes fogalmaik vannak. Látjátok, hogy ezért tud többet sok tudatlan a tudósoknál!


Mily sokat jelentünk, és mégis semmit! Semmi sem nagyobb az embernél, mégis ő a legkisebb. Semmi sem nagyobb nála, ha a lelkét nézzük, és semmi sem kisebb, ha a testét.


Mindent egyedül Istenért kell végeznünk, munkáinkat az Ő kezébe kell letennünk… Ébredéskor ezt kell mondani: „Istenem, ma érted akarok dolgozni! Elfogadom, amit küldesz, hiszen Tőled jön. Fölajánlom magam áldozatul. De lásd, Istenem, nélküled semmit sem tehetek; kérlek, segíts engem!”


Mondjátok, van-e olyan böjt, ami kedvesebb lenne Istennek, mint amikor türelemmel megteszünk és elszenvedünk számunkra gyakran nagyon kellemetlen dolgokat, nem is beszélve betegségekről, nyavalyákról, amelyek elválaszthatatlanok ettől a nyomorúságos élettől.


Rá sem mertünk volna gondolni, hogy Istentől saját Fiát kérjük! Ami az embernek kigondolhatatlan és kimondhatatlan, és ami után még kívánkozni sem mert volna, azt Isten szeretetében kigondolta, kimondta és megcselekedte.





http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6