2017. április 6., csütörtök

Szent II. János Pál gondolatai

A bűnös vágy által az ember birtokba akar venni egy másik emberi lényt.


A rosszat tiltó erkölcsi törvények előtt nincsenek kiváltságok és kivételek senki számára. Legyen valaki a világ ura vagy az utolsó „nyomorult” a földön, nincs különbség: az erkölcsi követelmények előtt valamennyien teljesen egyenlők vagyunk.


Az anya elfogad és magában hordoz egy másik embert, módot ad neki arra, hogy benne növekedjék, teret ad neki, tiszteli a maga másságában. Így a nő fölfogja és tanítja, hogy az emberi kapcsolatok akkor hitelesek, ha megnyílnak a másik személy elfogadására, akit elismer és szeret, nem egészségéért, szépségéért, értelmességéért, erejéért, hasznosságáért, hanem személy voltából fakadó méltóságáért. Ez az alapvető többlet, amit az Egyház és az emberiség a nőktől elvár.


Az az ember, aki hisz a teremtmények alapvető jóságában, meg tudja fejteni a természet összes titkait.


Az Egyház életének jelen szakasza elsősorban tudatos, mély hitet követel, s feladataink tudatos vállalását


Az embernek semmi másra nincs olyan nagy szüksége, mint Isten irgalmasságára – erre a könyörülő, együtt érző szeretetre, amely emberi gyengeségünkből Isten szentségének végtelen magaslatai felé emel bennünket.


Korunk emberei – ha nem is mindig tudatosan- arra kérik a mai híveket, hogy ne csak „beszéljenek” Krisztusról, hanem bizonyos értelemben engedjék „látniuk” is Őt.


Krisztus arcára szegezni tekintetünket, fölismerni a misztériumot emberségének mindennapos és fájdalmas útján, s végül meglátni az isteni ragyogást, amely véglegesen az Atya jobbján megdicsőült Föltámadottban nyilvánul meg – ez Krisztus minden tanítványának feladatat, tehát a miénk is.


Krisztus irgalmas, de egyszersmind hajthatatlan. Néven nevezi a jót és a rosszat, egyesség és megalkuvás nélkül, de mindig kész a bocsánatra.


Ma Krisztus kifejezetten azt kéri tőletek, hogy fogadjátok be Máriát a „házatokba”, fogadjátok Őt értékeitek közé, hogy megtanuljátok Tőle az odahallgatás készségét, azt az alázatos és nagylelkű magatartást, amely annyira jellemző volt Rá, aki elsőként lett Isten munkatársa az üdvösség művében. Ő az, aki anyai szolgálatával, mindaddig nevel és formál, amíg Krisztus teljesen ki nem alakul bennetek.





http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A bűn a jó Isten hóhéra, a lélek gyilkosa. Ez ragad el minket a mennyországtól, hogy pokolra taszítson. És mi szeretjük!... Milyen őrültség! Ha jól meggondolja az ember, olyan irtózat fogja el a bűn iránt, hogy képtelen lesz elkövetni.


A föld túl kicsiny ahhoz, hogy lelkünket jól tartsa. Az egyedül Istent éhezi, azt egyedül Isten képes kielégíteni. És lám, a jó Isten nem félt, hogy túl sokat tesz, ha a földre jön és testet vesz magára, hogy ez a test tápláléka legyen lelkünknek. „Az én testem – mondja Krisztus Urunk – valóban étel… A kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”(Jn 6,55.51)


A tiszta lelkek alkotják az Úr Jézus környezetét. Minél tisztább valaki a földön, annál közelebb lesz Istenhez a mennyben.


Akikben a Szentlélek lakik, annyira ismerik szegény, nyomorult voltukat, hogy szinte nem is tudnak elbizakodni. Rendesen azok a kevélyek, akikben a Szentlélek nem vett lakást.


Amikor imádkozunk, nyissuk fel szívünket Istennek, mint hal a kopoltyúját, amikor nagy hullám közeledik.


Egy szent mondotta, hogy mi Isten- hordozók vagyunk. Ez színigaz, de nincs hozzá elég hitünk. Nem értjük meg saját méltóságunkat. Amikor elmegyünk az áldoztatóasztaltól, olyan szerencsében részesülünk, mintha a napkeleti bölcsek magukkal vihették volna a kis Jézust.


Mire volna jó nektek egy arannyal teli ház, ha senki sem tudná kinyitni az ajtót? Az égi kincsek kulcsa a papnál van; ő nyit ajtót, ő a jó Isten sáfárja, javainak kiosztója.


Vessetek egy pillantást a keresztre feszített Krisztusra, és mondjátok magatokban: „Lám mily sokba került Üdvözítőm számára azoknak a sérelmeknek jóvátétele, amelyeket bűneim ejtettek a jó Istenen!”…




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6