2017. április 5., szerda

Vianney Szent János gondolatai

A jó Isten megteremtett minket és a világba helyezett, mert szeret; üdvözíteni akar, mert szeret. Minden pillanatban szeret, és mindig ugyanazzal az erővel.


Amikor az angyalok föllázadtak Isten ellen, akkor a jó Isten látva, hogy nem tudják többé élvezni a boldogságot, amelyért teremtette őket, megalkotta az embert és ezt a látható világot rendelte testének táplálására. De hát a lelkét is táplálni kell! Mivel teremtett dolog nem táplálhatja a lelket, mert szellem, Isten önmagát adta eledelül!



Az ember semmi önmagában, de rengeteg a Szentlélekkel. Az ember magában egészen földi és egészen állati. Csakis a Szentlélek képes lelkét fölemelni és magasba ragadni.


Istent teljes szívvel szeretni azt jelenti, hogy csak Őt szeretjük, és Őt tesszük jelenvalóvá mindenben, amit szeretünk.


Krisztus Urunk többet szenvedett, mint amennyi megváltásunkhoz kellett. De ami kielégítette az Atya igazságosságát, nem elégítette ki a Fiú szeretetét.


Micsoda öröm lesz az, amikor a lélek egyesül megdicsőült testével, amely nem lesz többé a bűn eszköze, sem szenvedés okozója! Fürdik majd a szeretet balzsamában, mint méh a virágkehelyben… Ilyen az örökkévalóság számára bebalzsamozott lélek!


Milyen nagy is a papi méltóság! A pap is csak az égben fogja megérteni nagyságát. Ha itt a földön megértené, belehalna; nem a félelem, hanem a szeretet miatt…


Mondják, hogy Isten bünteti azokat, akiket szeret. Ez nem áll mindig. Azok számára, akiket Isten szeret, a megpróbáltatások nem büntetést jelentenek, hanem kegyelmet.


Reggelenként úgy kell tennünk, mint a bölcsőben fekvő gyermek: amikor kinyitja szemét, mindjárt körülnéz, látja-e az anyját. Ha meglátja, mosolyog, ha nem látja, sír. Első gondolatunkkal forduljunk a mi Mennyei Atyánkhoz, aki alig várja, hogy lelkünket mosolyogni lássa!





http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

Szent II. János Pál gondolatai

A mai ember, sajnos minél inkább elveszíti a bűn iránti érzékét, annál kevésbé keresi Isten bocsánatát: korunk sok problémája és nehézsége ebből fakad.


A szentek és boldogok olyan emberek, akik életüket sziklára építették. Mi ez a szikla? Az Atya akarata, amely az Ó- és az Újszövetség tanításában tárul fel előttünk. A tízparancsolatban, a teljes Evangéliumban, különösen a hegyi Beszédben, a nyolc boldogságban.


Akkor térítheted meg a többieket, ha tisztában vagy saját gyöngeségeddel.


Az ajándékozás és az ajándék elfogadása átjárja egymást, ily módon maga az ajándékozás elfogadássá válik, az elfogadás pedig ajándékozássá alakul át. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az ajándékok kicserélésének belső ártatlansága a másik viszont-elfogadásából áll, ezért ez is hozzátartozik az ajándékozás lényegéhez. A kölcsönös önátadás teremti meg az emberek közötti kapcsolatot. Tehát minden a másik emberi lény befogadásnak és elismerésének kérdésén áll vagy bukik.


Az anyaság nagyon finom érzékenységet ébreszt bennetek a másik személy iránt, s ugyanakkor páratlan feladatot ró rátok: az anyaság különleges közösséget jelent az élet misztériumával, amely az édesanya méhében érlelődik… A kialakulóban lévő új emberrel megélt egyedülálló kapcsolat sajátos, a nő egész személyiségét mélységesen meghatározó magatartást alakít ki, nem csupán a saját gyermek, hanem általában az ember iránt.


Az élethez való jog tekintetében minden ártatlan ember feltételek nélkül egyenlő mindenki mással. Ebből a szempontból nincs különbség a világ ura és a földkerekség legszegényebb embere között.


Kétezer év múltán, a harmadik évezred elején az Egyház ugyanazzal az örökérvényű örömhírrel áll elő, amely egyetlen kincse: Jézus Krisztus az Úr; senki másban, csak őbenne van üdvösség (vö. ApCsel 4,12). Európa és az egész világ számára Krisztus a remény forrása – és az Egyház az a csatorna, amelyen keresztül a Megváltó átszúrt szívéből a kegyelem a világa árad.


Minden ember szívében ott lakozik a vágy, hogy láthassa Istent. Az ember méltóságának legmélyebb vonása abban rejlik, hogy emberi hivatása alapján tekintete találkozhat Isten tekintetével. Ez a bensőséges találkozás átalakítja az ember egész életét. Ahhoz, hogy Jézust láthassuk, mindenekelőtt engednünk kell, hogy Ő ránk tekintsen.


Nem lehet szilárd alapja egy társadalomnak, ha hirdeti ugyan az emberi személy méltóságának, az igazságosságnak és a békének az értékeit, ugyanakkor gyökeresen ellentmond neki azáltal, hogy elfogadja vagy eltűri az emberi élet – főleg a gyenge és kitaszított élet – megvetésének és megsértésének különböző formáit. Csak az élet tisztelete alapozhatja meg és biztosíthatja a társadalom legdrágább és legszükségesebb javait, mint amilyen a demokrácia és a béke.


Ő, aki teremtett, látott – látta, „hogy ez jó”. Látta, megtalálta mindenben önnön Létének, saját teljességének nyomát – Látott: Omnia nuda et aperta sunt ante oculis Eius – Mezítelen és áttetsző – Igaz, jó és szép – Mennyire más az Ő látása, mint a miénk!






http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10