2017. április 2., vasárnap

Vianney Szent János gondolatai

A jó keresztény diadalszekéren járja végig a világ útját. Angyalok vonják a szekeret, s Krisztus Urunk kormányozza; a szegény bűnös viszont be van fogva saját életének kocsijába, a sátán ül a bakon, és hatalmas ostorcsapásokkal hajtja előre.


Amikor távoztok a földről, minden úgy marad, ahogyan volt; nem visztek el semmit. Ám ha az ember a földhöz tapad, nem esik jól az elválás!... A mi a legfontosabb célunk Istenhez jutni; egyes-egyedül ezért vagyunk a földön.


Annyira nem szabad elfeledkeznünk Isten jelenlétéről, amennyire nem felejthetünk el lélegezni.


Az Istennel egyesült lélekben mindig tavasz van.


Ha a feszületre néznék, amikor a jó Istent meg akarjuk bántani, hallanánk Krisztus Urunkat, amint a lelkünk mélyén szól: „Hát te is ellenségeim közé akarsz állni? Újból keresztre akarsz feszíteni?”


Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy… Ó mily jó, gyermekeim, hogy Atyánk van a mennyben!
Jöjjön el a te országod! … Ha én uralomra juttatom szívemben a jó Istent, Ő uralomra segít engem a maga dicsőségében.
Legyen meg a te akaratod… Semmi sincs, ami oly vigasztaló és oly tökéletes volna, mint megtenni Isten akaratát. Hogy jól elvégezzük dolgunkat, mindent úgy kell tennünk, amint Isten akarja, teljesen összeforrva szándékával.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma… Két részből állunk: testből és lélekből. Kérjük a jó Istent, hogy táplálja szegény „hullánkat”, és Ő azzal felel, hogy előteremt a földön mindent, ami csak megélhetésünkhöz szükséges. De kérjük, hogy táplálja lelkünket is, amely szebb minden másnál.
Istenem bocsáss meg nekünk, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. A jó Isten csak azoknak fog megbocsátani, akik maguk is megbocsátottak: ez törvény. Akadnak, akik annyira viszik az ostobaságban, hogy nem mondják a Miatyánknak ezt a részét: mintha Isten nem látna a szívük mélyére, hanem csak az ajkak mozgását figyelné.
Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts mega gonosztól. Ha jól elmélyednénk Isten jelenlétében, könnyű volna ellenállni a kísértőnek. Sosem vétkeznénk, ha élne bennünk a gondolat: lát az Isten.


Mihelyt felebarátunkat gyűlöljük, Istennel találjuk szemben magunkat, és ellenünk fordul.


Milyen gyönyörű szép is az, hogy Krisztus Urunk az átváltoztatás után éppen úgy jelen van itt, mint az égben! Ha az ember jól megértené ezt a titkot, meghalna a szeretettől. Isten kímél minket, mert gyöngék vagyunk.


Minden reggel ezt kellene mondanunk: „Istenem, küldd el nekem Lelkedet, hogy megismertesse velem: ki vagyok én, és ki vagy te!”


Ne felejtsétek, hogy igen kedves ima Isten előtt, ha kérjük a Szent Szüzet, ajánlja fel megkínzott, csupa vér isteni Fiát az örök Atyának a bűnösök megtéréséért. Ez a legjobb ima, amit végezhetünk, hiszen végeredményben minden imának Jézus Krisztus nevében és érdemei miatt van értéke…


Nem képes ez a föld kielégíteni a halhatatlan lelket, mint ahogy nem képes jóllakatni egy falat kenyér a kiéhezett embert.


Nézzétek a királyokat, uralkodókat, a föld nagyjait: bővében vannak a gazdagságnak, de elégedettek-e? Ha szeretik a jó Istent, igen, különben nem, nincsenek megelégedve. Én úgy találom, hogy nincs szánalmasabb a gazdagoknál, ha nem szeretik a jó Istent.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

Szent II. János Pál gondolatai

A fiatalság az emberi élet személlyé válásának az időszaka, egyben pedig a közösségi emberré válás ideje is. A fiatalok, fiúk és lányok egyaránt tudják, hogy másokért és másokkal kell élniük, tudják, hogy életüknek akkor van értelme, ha ajándékká válik a felebarát számára.


A kultúra mindig magában foglalja az ember bizonyos tiltakozását az ellen, hogy létét pusztán dologi vagy tárgyi szintre redukálják.


A megbocsátás összeegyeztethetetlen a haragtartással és a bosszúvággyal, de nem az igazságossággal. Az igazi béke valójában az „igazságosság műve” (vö. Iz 32,17)


A tegnap bukásainak beismerése a hűség és a bátorság tette, amely segít erősíteni hitünket, s figyelmesebbé és készségesebbé tesz a ma nehézségeinek és kísértéseinek leküzdésére.


A tudományok és technika fejlődése napjainkban csodálatos, ám egyúttal félelmetes lehetőséget is ad az ember kezébe.


A világ időnként lehet számunkra veszélyes, fenyegető természeti erő – ez igaz –, de abban az emberben, aki a hitből és reményből él, működik a Lélek ereje, amely által képes szembenézni a világ fenyegető erőivel. Péter tudott járni a vízen a gravitációs törvényt legyőzve, mivel Jézus szemébe nézett. Amikor kétsége támadt, amikor elveszítette a személyes kapcsolatot Mesterével, süllyedni kezdett, és Jézus szemrehányással illette: „Miért kételkedtél, kicsiny hitű?”(vö. Mt 14,31). Péter példáján látjuk, milyen fontos a lelki életben a Krisztussal való személyes kapcsolat, amelyet szüntelenül fenn kell tartanunk, el kell mélyítenünk. Milyen formában tehetjük ezt? Mindenekelőtt az imádság által. Kedveseim, imádkozzatok, és tanuljatok imádkozni; olvassátok Isten Igéjét és elmélkedjetek róla, erősítsétek kapcsolatotokat Krisztussal a Bűnbánat és az Eucharisztia szentsége által…


Az embernek szüksége van a szépségre.


Ha igaz is, hogy hierarchikus értelemben az apostolok utódai, tehát férfiak vezetik az Egyházat, kétségtelen, hogy karizmatikus értelemben a nők hatása nem kisebb benne, sőt talán még nagyobb. Kérlek, gondoljatok gyakran Máriára, Krisztus édesanyjára!


„Ne féljetek!” Először akkor buzdítottam így az embereket, amikor elfoglaltam Szent Péter Trónját. Krisztus gyakran biztatta így az embereket, akikkel találkozott. Az angyal így szólt Máriához: „Ne félj, Mária” (Lk 1,30). Ugyanezt mondta Józsefnek is: „József, Dávidnak fia, ne félj” (Mt 1,20). Krisztus ezt mondta az apostoloknak, Péternek, több alkalommal is, s különösen a feltámadása után. Hangsúlyozta: „Ne féljetek!”. Érezte ugyanis, hogy féltek.


Olyan kereszténységre van szükség, amely mindenekelőtt az imádság művészetében tűnik ki. Meg kell tanulnunk imádkozni, újból és újból el kell sajátítanunk ezt a művészetet.


Születésünktől kezdve szüntelenül közeledünk halálunk felé, idős korban azonban évről évre egyre inkább érezzük annak közelségét, hacsak nem kerüljük akarattal ezeket a gondolatokat és érzéseket. A Teremtő úgy alkotta meg az embert, hogy idős korára szinte természetes módon megbarátkozzon a halállal.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10