2017. április 2., vasárnap

Vianney Szent János gondolatai

A jó keresztény diadalszekéren járja végig a világ útját. Angyalok vonják a szekeret, s Krisztus Urunk kormányozza; a szegény bűnös viszont be van fogva saját életének kocsijába, a sátán ül a bakon, és hatalmas ostorcsapásokkal hajtja előre.


Amikor távoztok a földről, minden úgy marad, ahogyan volt; nem visztek el semmit. Ám ha az ember a földhöz tapad, nem esik jól az elválás!... A mi a legfontosabb célunk Istenhez jutni; egyes-egyedül ezért vagyunk a földön.


Annyira nem szabad elfeledkeznünk Isten jelenlétéről, amennyire nem felejthetünk el lélegezni.


Az Istennel egyesült lélekben mindig tavasz van.


Ha a feszületre néznék, amikor a jó Istent meg akarjuk bántani, hallanánk Krisztus Urunkat, amint a lelkünk mélyén szól: „Hát te is ellenségeim közé akarsz állni? Újból keresztre akarsz feszíteni?”


Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy… Ó mily jó, gyermekeim, hogy Atyánk van a mennyben!
Jöjjön el a te országod! … Ha én uralomra juttatom szívemben a jó Istent, Ő uralomra segít engem a maga dicsőségében.
Legyen meg a te akaratod… Semmi sincs, ami oly vigasztaló és oly tökéletes volna, mint megtenni Isten akaratát. Hogy jól elvégezzük dolgunkat, mindent úgy kell tennünk, amint Isten akarja, teljesen összeforrva szándékával.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma… Két részből állunk: testből és lélekből. Kérjük a jó Istent, hogy táplálja szegény „hullánkat”, és Ő azzal felel, hogy előteremt a földön mindent, ami csak megélhetésünkhöz szükséges. De kérjük, hogy táplálja lelkünket is, amely szebb minden másnál.
Istenem bocsáss meg nekünk, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. A jó Isten csak azoknak fog megbocsátani, akik maguk is megbocsátottak: ez törvény. Akadnak, akik annyira viszik az ostobaságban, hogy nem mondják a Miatyánknak ezt a részét: mintha Isten nem látna a szívük mélyére, hanem csak az ajkak mozgását figyelné.
Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts mega gonosztól. Ha jól elmélyednénk Isten jelenlétében, könnyű volna ellenállni a kísértőnek. Sosem vétkeznénk, ha élne bennünk a gondolat: lát az Isten.


Mihelyt felebarátunkat gyűlöljük, Istennel találjuk szemben magunkat, és ellenünk fordul.


Milyen gyönyörű szép is az, hogy Krisztus Urunk az átváltoztatás után éppen úgy jelen van itt, mint az égben! Ha az ember jól megértené ezt a titkot, meghalna a szeretettől. Isten kímél minket, mert gyöngék vagyunk.


Minden reggel ezt kellene mondanunk: „Istenem, küldd el nekem Lelkedet, hogy megismertesse velem: ki vagyok én, és ki vagy te!”


Ne felejtsétek, hogy igen kedves ima Isten előtt, ha kérjük a Szent Szüzet, ajánlja fel megkínzott, csupa vér isteni Fiát az örök Atyának a bűnösök megtéréséért. Ez a legjobb ima, amit végezhetünk, hiszen végeredményben minden imának Jézus Krisztus nevében és érdemei miatt van értéke…


Nem képes ez a föld kielégíteni a halhatatlan lelket, mint ahogy nem képes jóllakatni egy falat kenyér a kiéhezett embert.


Nézzétek a királyokat, uralkodókat, a föld nagyjait: bővében vannak a gazdagságnak, de elégedettek-e? Ha szeretik a jó Istent, igen, különben nem, nincsenek megelégedve. Én úgy találom, hogy nincs szánalmasabb a gazdagoknál, ha nem szeretik a jó Istent.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

Szent II. János Pál gondolatai

A fiatalság az emberi élet személlyé válásának az időszaka, egyben pedig a közösségi emberré válás ideje is. A fiatalok, fiúk és lányok egyaránt tudják, hogy másokért és másokkal kell élniük, tudják, hogy életüknek akkor van értelme, ha ajándékká válik a felebarát számára.


A kultúra mindig magában foglalja az ember bizonyos tiltakozását az ellen, hogy létét pusztán dologi vagy tárgyi szintre redukálják.


A megbocsátás összeegyeztethetetlen a haragtartással és a bosszúvággyal, de nem az igazságossággal. Az igazi béke valójában az „igazságosság műve” (vö. Iz 32,17)


A tegnap bukásainak beismerése a hűség és a bátorság tette, amely segít erősíteni hitünket, s figyelmesebbé és készségesebbé tesz a ma nehézségeinek és kísértéseinek leküzdésére.


A tudományok és technika fejlődése napjainkban csodálatos, ám egyúttal félelmetes lehetőséget is ad az ember kezébe.


A világ időnként lehet számunkra veszélyes, fenyegető természeti erő – ez igaz –, de abban az emberben, aki a hitből és reményből él, működik a Lélek ereje, amely által képes szembenézni a világ fenyegető erőivel. Péter tudott járni a vízen a gravitációs törvényt legyőzve, mivel Jézus szemébe nézett. Amikor kétsége támadt, amikor elveszítette a személyes kapcsolatot Mesterével, süllyedni kezdett, és Jézus szemrehányással illette: „Miért kételkedtél, kicsiny hitű?”(vö. Mt 14,31). Péter példáján látjuk, milyen fontos a lelki életben a Krisztussal való személyes kapcsolat, amelyet szüntelenül fenn kell tartanunk, el kell mélyítenünk. Milyen formában tehetjük ezt? Mindenekelőtt az imádság által. Kedveseim, imádkozzatok, és tanuljatok imádkozni; olvassátok Isten Igéjét és elmélkedjetek róla, erősítsétek kapcsolatotokat Krisztussal a Bűnbánat és az Eucharisztia szentsége által…


Az embernek szüksége van a szépségre.


Ha igaz is, hogy hierarchikus értelemben az apostolok utódai, tehát férfiak vezetik az Egyházat, kétségtelen, hogy karizmatikus értelemben a nők hatása nem kisebb benne, sőt talán még nagyobb. Kérlek, gondoljatok gyakran Máriára, Krisztus édesanyjára!


„Ne féljetek!” Először akkor buzdítottam így az embereket, amikor elfoglaltam Szent Péter Trónját. Krisztus gyakran biztatta így az embereket, akikkel találkozott. Az angyal így szólt Máriához: „Ne félj, Mária” (Lk 1,30). Ugyanezt mondta Józsefnek is: „József, Dávidnak fia, ne félj” (Mt 1,20). Krisztus ezt mondta az apostoloknak, Péternek, több alkalommal is, s különösen a feltámadása után. Hangsúlyozta: „Ne féljetek!”. Érezte ugyanis, hogy féltek.


Olyan kereszténységre van szükség, amely mindenekelőtt az imádság művészetében tűnik ki. Meg kell tanulnunk imádkozni, újból és újból el kell sajátítanunk ezt a művészetet.


Születésünktől kezdve szüntelenül közeledünk halálunk felé, idős korban azonban évről évre egyre inkább érezzük annak közelségét, hacsak nem kerüljük akarattal ezeket a gondolatokat és érzéseket. A Teremtő úgy alkotta meg az embert, hogy idős korára szinte természetes módon megbarátkozzon a halállal.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Nekem még nem érkezett el az időm, de nektek mindig megfelelő az idő. Jn 7.6

A boldogsághoz nem feltétlenül tartozik hozzá, hogy mindig megkapjuk, amire vágyakozunk.

Stephanie Dowrick


A kegyelem folyója, mely áthömpölyög ezen a sáros és bűnös földgolyón, az Isten szívéből eredt. (Ecsedy Aladár)


Ahol fájdalom van, kívánok neked békét és könyörületet.
Ahol kétségek vannak, kívánok neked megújult bizalmat, hogy leküzdhessed.
Ahol fáradság, kimerültség van, kívánok neked megértést, türelmet és megújult erőt.
Ahol félelem van, kívánok neked szeretetet és bátorságot.


Az aztán a “híres” békesség, amelyet a mások igaztalansága vagy sérelem azonnal felborít. Az ilyen békesség elvesztése felett nem is érdemes sajnálkozni, hiszen egy fabatkát sem ér. (Trudel)


Békesség nélkül nincs megszentelődés, megszentelődés nélkül nincs békesség.


Ha helyet adunk Istennek, bármi megtörténhet. Legyél nyitott! Legyél állhatatos! Isten csodálatosan ért hozzá, hogy szép dallamokat csaljon ki a szakadt húrokból is. (Charles R. Swindoll)


„Hallgasd meg imádságomat, Uram, figyelj segélykiáltásomra! Könnyeim láttán ne légy néma.” (Zsolt 39,13)

Ez a nap a megrendülésé, a gyászé, a miérteké. Ha csak eddig tartana a történet, akkor a jajszó, a könny maradna csak. A Golgota felett besötétedő ég alatt állnánk, és az az ég néma. Hogyan történhetett? Győzött a gonosz, az erőszak, a végső, kegyetlen tény, a halál? Ha eddig tartana a történet… Életem egyik nagypéntekén passióúton voltam. Elhangzottak igék, énekek, és a könny ott volt a hívek arcán és a teológusokén is. Végtelen magány szakadt az emberre, az Istene nélkül elveszett ember melegben is belülről reszkető magánya. Az Isten a nagyhét eseményeivel drámai módon megreszketteti ma is a világot: a keresőt, a tagadót, a válaszra vágyót. Ekkora ára volt az életünknek, üdvösségünknek. Ne féljünk szívünk minden érzésével átélni ezt a napot! Ne féljünk, mert jön rá holnap, a csend, de közeledik már a holnapután: a húsvét hajnala!
(Kőháti Dóra)


„Így szól az Úr: Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt.” (Zsolt 91,14)

Isten a lelkünk mélyére lát. Körülményeinket tudtunkon kívül alakítja, ajtókat nyit ki és zár be anélkül, hogy mi kérnénk tőle. Lépten-nyomon megment. Mint a kúszni-mászni tanuló kisgyermeket édesanyja, aki mindig elkapja, megfogja, ölbe veszi, kezét tartja abban az utolsó pillanatban. Közelében maradni biztos, védett állapot. Ha nem látható vagy hallható, ránk tör a magány, elkeseredünk és sírunk. Ezért is kérjük, hogy szenteljen meg minket jelenlétével. Ha megteszi, máris a legbensőbb vágyunk teljesült.
(Horváth-Hegyi Olivér)


Isten szeretete mindenből hasznot húz, a jóból és a rosszból egyaránt, amit bennem talál.

Kis Szent Teréz


Jézus szeretet-parancsa akkor éri el a csúcspontját, amikor azt mondja, hogy túl az Isten iránti és az emberek iránti szereteten, még az ellenségeinket is szeretnünk kell. Nem reménytelen elképzelés ez a részéről, hanem egy olyan stratégia, amely lemond az erőszakról és a bosszúról, és hisz abban, hogy a jóval, mint erkölcsi erővel le lehet győzni a rosszat. A bántalmak és az üldözések türelmes elviselése ugyanis egy idő után zavarba ejti azokat, akik azt vélik, hogy erőszakos eszközökkel el lehet törölni a vallásosságot. Az ellenség szeretete olyan tanúságtétel, amely a világ számára sokszor teljesen érthetetlen, de mégis Isten szeretetéről tanúskodik. A szeretet gyakorlásában nem lehetek személyválogató, mint ahogyan Isten sem az, hanem mindenkinek felkínálja kegyelmét. Törekszem-e a szeretet gyakorlására mindenki iránt?

Horváth István Sándor


Könnyebb bánni az emberekkel, ha az érzelmeikre hatunk, mintha ész érvekkel győzzük meg őket. (Paul P.Parker)


Közel vagyok hozzád, és nem hagylak el,
mindenekelőtt azért, mert én vagyok a Szeretet.
Ó, ha tudnád, mennyire szeretnivaló vagy!
Közel vagyok hozzád,
mert sokkal inkább szükségem van rád, mint gondolnád!
Mivel te gyengének érzed magad, az én Erőmből vagy erős,
az én hatalmamból lehetsz hatalmas.
Ne számíts magadra, számíts Rám.
Ne számíts az imádra.
Számíts az én imámra, ez az egyedüli, mely ér valamit.
Csatlakozz hozzá.
Ne számíts a saját tetteidre, még kevésbé a befolyásodra.
Számíts az én cselekedeteimre és befolyásomra.
Ne félj. Bízz bennem. Csak az én aggodalmaimért aggódj.
Amikor gyenge, szegény vagy, az éjszakában jársz,
a kereszted szenvedést okoz, haldokolsz...
ajánld fel az én felajánlásomat, mely egyedüli, végtelen, egyetemes.
Egyesítsd / kösd össze imádat az enyémmel.
Egyesítsd munkádat az én munkáimmal, örömeidet az enyéimmel,
fájdalmaidat, könnyeidet, szenvedéseidet az enyéimmel.
Kösd össze halálodat az enyémmel.
Most nagyon sok dolog "titok" neked,
de fényesség és hálaadás előidézői lesznek majd a dicsőségben.
Sőt, a hitnek e félhomályában alakulnak a dolgok az én szándékom szerint,
itt lehet érdemeket szerezni, melyekre majd én magam adok végső viszonzást.

Gaston Courtois - Amikor a Mester a lelkedre beszél c. írásából


Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát. Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját. Erőszakos ítélettel végeztek vele. Ugyan ki törődik egyáltalán ügyével? Igen, kitépték az élők földjéből, és bűneink miatt halállal sújtották. Iz 53,3-8


„Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Thessz 5,18)

Egy lélektannal foglalkozó könyv ugyanazt a tapasztalatot próbálta hatalmas felfedezésként beállítani, amelyet az Ige immár kétezer év óta tanít: mindenért hálát… Kezdjem úgy a reggelt, hogy hálát adok az éjszakáért; folytassam úgy a napot, hogy hálát adok, ha van mit ennem; adjak hálát azért is, ha méltónak bizonyultam arra, hogy bántást tűrjek el; legyek köszönettel teljes, ha van munkám, és szükség van rám e világban; köszönjem meg azt is, ha Isten tanít valamire azáltal, hogy nincs meg az, ami másnak megvan. És ha kitartóan így cselekszem, Isten akkor csodálatosan betölti a szükségeimet az ő akarata szerint. Megérthetem, hogy mit jelent: „…ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.”
(Buday Zsolt)


Minél őszintébben törekszünk Istent szolgálni, annál jobban érezzük szolgálatunk fogyatékosságát.

Spurgeon


Szeretni nem annyit jelent, mint kedvelni valakit. A szeretet nem csupán érzelem, a szeretet több ennél. Jézus a kínok tengerében a keresztre feszítőiért imádkozott a kereszten...
Szerintem csak egyetlen ember létezik, és az Jézus. A többi ember annyiban van, vagy annyiban nincs, amennyiben Jézussal azonos vagy nem azonos. (Weöres Sándor)


Szólnunk kell húsvéttal kapcsolatban a küszködő ember reményéről is, éppen azért, mert látszólag minden elpusztul egyszer, és minden erőfeszítésünk fölösleges. "Minden hiábavalóság! Mi haszna az embernek minden fáradozásából, amit magára vállal a nap alatt?" - így fogalmazza meg az ószövetségi bölcs a földhözragadt ember egyik legalapvetőbb tapasztalatát (Préd 1,2-3).
Minden alkotásunk ki van téve a pusztulásnak. Kincseink megrozsdásodnak, vagy jön a tolvaj, és ellopja őket. Hatalmas természeti csapások egyik pillanatról a másikra évezredek munkáját tehetik tönkre emberek ezreivel együtt.
De még ha meg tudjuk is őrizni egy mulandó földi élet idejére kincseinket, akkor is elragad tőlük a halál. Nem lehet kizárni sem a nukleáris háború, sem egy olyan kozmikus katasztrófa veszélyét, amely után senki sem marad a Földön, aki megkérdezze: minden, amit az ember alkotott, mire volt jó?
Ha pedig figyelmünket az Egyház jövőjéért folytatott küzdelemre irányítjuk, bizony sokszor úgy tűnik, hogy ez is reménytelen. Vértanúk halála, misszionáriusok hatalmas áldozatvállalásai, lelkiismeretes papok, szülők és nevelők erőfeszítései ellenére a világ lakosainak csak harmadrésze keresztény, és azoknak is mindössze 12-13 százaléka gyakorolja a vallását. Különösen veszélyeztetett helyzetben van az ifjúság. Sokszor úgy érezzük: alkalmazhatunk bármilyen modern módszereket, rostosra beszélhetjük a szánkat, keresztre feszíttethetjük magunkat, akkor sem tudunk jelentős sikereket elérni. Sőt újra meg újra át kell élnünk a kedves tanítványai által elhagyott mester fájdalmát is.

A húsvét mindezen tapasztalatok ellenére reménnyel tölt el és erővel ruház fel bennünket. Remélhetjük azt, hogy - Krisztus Urunk kereszthalálának és feltámadásának köszönhetően - semmi sem vész el, ami érték. Nemcsak az ember belső értékei maradnak meg vagy kelnek életre a megtérés által, hanem életre kelhetnek elveszettnek hitt alkotásai is. Ha tetteik elkísérik az üdvözülteket a mennyországba (vö. Jel 14,13), elkísérhetik őket alkotásaik is. Ha a trónon ülő Isten újjáalkot mindent (vö. Jel 21,5), miért ne alkotná újjá kisgyermekének, az embernek tönkrement műveit is? És biztosak lehetünk abban is, hogy egyetlen jószándékú erőfeszítésünk sem felesleges. Lehet, hogy gyermekünk, testvérünk, tanítványunk, akiért sokat imádkoztunk, dolgoztunk és vezekeltünk, egy időre elhagy minket, de amit tettünk, az valahol és valamikor kamatozni fog. "Ennyi könny és imádság gyermeke nem veszhet el" - mondta Szent Ambrus Szent Mónikának, amikor az éppen fiát, Ágostont siratta. És Ágostonból az Egyház egyik legnagyobb szentje lett.
Nekünk hinnünk kell a csodálatos halfogásban akkor is, ha előző éjjel semmit sem fogtunk (vö. Lk 5,1-11). Szemünk előtt kell lebegnie annak a Jézusnak, aki közvetlenül elítéltetése előtt azt mondta: "Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét" (Jn 12,31). Ugyanez a Krisztus küszöbön álló megaláztatásakor is tudott saját megdicsőüléséről beszélni (Jn12,23); mielőtt magára maradt volna, arról szólt, hogy "mindeneket magához vonz" (Jn 12,32); közvetlenül a teljes kudarcnak látszó halála előtt pedig azt mondta: "Beteljesedett" (Jn 19,30).

A keresztény ember sosem csügged el, mikor átél valamit Jézus nagypénteki (látszólagos) kudarcából, mert tudja, hogy nagypéntekre - az ő Krisztussal egyesült életében is - a húsvét diadala következik.

Márfi Gyula veszprémi érsek atya: Az istenkeresés útjain c. Könyvéből