2017. február 9., csütörtök

A hálának és odaadásnak tűzében elég belőlünk régi énünk hiúsága és restsége. (Viktor János)


A szeretet mindent megenyhít és minden keserűt megédesít.

Celanói Tamás


Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak, elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e világ javait, mintha nem használnám. Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal öleljem át az örök valóságokat.


Clairvaux-i Szent Bernát


Akkor jelent meg a róka.
- Jó napot! - mondta a róka.
- Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.
- Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang.
- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg. - Csinosnak csinos vagy...
- Én vagyok a róka - mondta a róka.
- Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú vagyok...
- Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.
- Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Te nem vagy idevalósi - mondta a róka. - Mit keresel?
- Az embereket keresem - mondta a kis herceg. - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Az embereknek - mondta a róka - puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?
- Nem - mondta a kis herceg. - Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
- Kapcsolatokat teremteni?
- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...
- Kezdem érteni - mondta a kis herceg. - Van egy virág... az, azt hiszem, megszelídített engem...
- Lehet - mondta a róka. - Annyi minden megesik a Földön...
- Ó, ez nem a Földön volt - mondta a kis herceg.
A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.
- Egy másik bolygón?
- Igen.
- Vannak azon a bolygón vadászok?
- Nincsenek.
- Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?
- Nincsenek.
- Semmi sem tökéletes - sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: - Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...
A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
- Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.
- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.
Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:
- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.
A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.
- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.
A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:
- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
Azzal visszament a rókához.
- Isten veled - mondta.
- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

Antoine de Saint-Exupéry


Anyja vagyok a szép szeretetnek,
az istenfélelemnek, megismerésnek
és a szent reménynek.
Nálam van az út és az igazság
minden kegyelme,
nálam az élet és az erény
minden reménye.

Jöjjetek hozzám mind,
akik kívántok engem,
és teljetek el gyümölcseimmel.


Arra gondoltam, hogy az emberi jóság még mindig csak olyan, mint a haszontalan gyermeké. Pálcát kell neki mutatni, hogy előbujjon. Arra gondoltam, hogy az emberek is úgy vannak a maguk rosszaságával, mint hitetlen papok a vallásukkal. Csinálják, de nem hisznek benne. Az emberek is szorgalmasan csinálják a rosszat, s amellett azt mondják, hogy jót cselekedtek, s hogy valamennyire igazuk is legyen, minden rossz cselekedethez keresnek valami olyan magyarázatot, amiből a jónak legalább az árnyékát elő lehessen mesterkedni. Addig vegyészkednek az elvekkel, szempontokkal, elképzelésekkel és törvényekkel, amíg sikerül is nagynehezen összekotyvasztani, s azzal aztán boldogan megkoszorúzzák magukat. Ilyen furcsa állat az ember. Nem aszerint cselekszik ahogy az igazságot megállapította, hanem aszerint állapítja meg az igazságot, ahogyan cselekedett. Ezért van aztán, hogy bár minden ember jó és okos, mégis annyi rossz és ostoba dolog történik a világon.

Wass Albert


Az ima - benső felemelkedés Istenhez.
Az ima - a lélek örök tápláléka.
Az ima - erő az igaz élethez.
Az imádságról...

Ha találkozni vágyunk egy közeli ismerőssel, akit szeretünk és aki sokkal inkább szeret bennünk…

* Telefonon, vagy levélben egyeztetünk vele találkozót.
* Amikor a találkozóra sor kerül, elkezdünk beszélgetni. Elmondjuk bánatunkat, örömünket, őszintén megbeszélünk mindent…
* Egy idő után a szavakra már nem lesz szükség, zavaró is lenne a beszéd közöttünk… Már csak nézzük egymást…
* Végül a tekintet is feleslegessé válik. A létezés benső csendjében kapcsolódunk egybe. Ez a legmélyebb egység ővele, aki szeret bennünk…


Az ökölbe szorított kéz könnyen görcsbe merevedik.
(C. H. Spurgeon)


Az istenszeretet határa: Istent határ nélkül szeretni.

Szent Bernát


Azért van síró, hogy vigasztald - és éhező, hogy teríts asztalt!
Azért van seb, hogy bekösse kezed - vak, elhagyott azért van, hogy vezesd!
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved, - azért van, hogy megmutasd, mennyi szeretet van benned!
Megmutattad néha legalább? És enyhült, szépült tőled a világ?
Mi vagy? Vigasznak szántak! Menedéknek, oszlopnak, szárnynak!
Siess! Keress! Ki van jelölve a helyed, s csak ott leszel az, minek Isten rendelt!
Másként rideg, céltalan lesz életed! Mag leszel, mely kőre esett!
Gyógyszer, mely kárba veszett! Rúd leszel - de zászlótalan!
Cserép, melyben nincs virág, s nem veszi hasznod sem az ég, sem a világ!
Azt a keresztet, ami most annyira nyomja válladat,
mielőtt elküldte volna hozzád az Úr,
mindenható szemével megvizsgálta,
szerető irgalmával átmelegítette,
mindkét kezével méregette,
vajon nem nagyobb-e,
nem nehezebb-e a te számodra,
mint amennyit elbírsz?
Aztán megáldotta,
szent kegyelmével,
irgalmával megillatosította,
reád és bátorságodra tekintett
és így érkezik a mennyből a Kereszt,
mint Isten köszöntése, mint a te
Istened szeretetének irgalmas ajándéka.

Szalézi Szent Ferenc

Egy fiatal anyuka gyermekei kedvenc vacsoráját készítette: sült-krumplit. Legkisebb, négyéves kisfiának igen élmény-dús napja volt az óvodában. Éppen a vele történteket mesélte anyukájának, aki szórakozottan, kurtán maga elé hümmögve válaszolgatott neki.
- Anyuu... - szólt néhány pillanattal később kisfia, és megrángatta anyukája szoknyáját.
Anyukája csak bólintott és ismét hümmögött valamit maga elé.
- Anyuuuu... - rángatta meg újra szoknyáját kisfia.
Anyukája újra hümmögött valamint, hámozva tovább a krumplit. Miután eltelt öt perc, a kisfiú belekapaszkodott anyukája szoknyájába és teljes erejéből megrángatta. Így kénytelen volt kisfiához fordulni. A kisfiú kezecskéi közé fogva anyukája arcát így szólt: - Anyu, a szemeiddel figyelj rám!
Egyik nap Ferenc ismét Leó mögött bandukolt az erdőn át. Gondolatait hagyta elkalandozni. Mindketten megszokták ezeket a csendes meneteléseket a természetben. Gyorsan leereszkedtek a vízmosta lejtőkön a mélybe, ahol egy patak csobogott. Elhagyatott hely volt, vad és tiszta szépségű. A víz ugrándozott a sziklákon, hófehéren, szabadon, azúrkék szikrákat szórva. Nagy hűvösséget lehelt a környező növényekre. Néhány boróka nőtt itt is, ott is a sziklák között, a csobogó víz fölé hajolva.

- Húgocskánk, a víz! - kiáltott fel Ferenc a patakhoz közeledve. - A te tisztaságod Isten ártatlanságát énekli.

Egyik szikláról a másikra ugrálva Leó előbb ért át a patakon. Ferenc követte. Neki több időbe került. Leó, aki a másik parton állt, nézte az áttetsző vizet, amint végigszaladt az aranyszínű homokon, a sziklák szürke tömbjei között. Már Ferenc is átért a túlsó partra, de ő még mindig el volt merülve ebben a szemlélődésben. Úgy látszott, nem képes elszakadni ettől a látványtól. Ferenc nézte őt, és szomorúságot vett észre arcán.

- Igen elgondolkodtál - mondta neki egyszerűen Ferenc.

- Ó, ha mi is olyan tiszták tudnánk lenni, mint a víz! - válaszolta Leó. - Megismernénk mi is a mi húgocskánknak, a víznek ezt a bolondos és túlcsorduló örömét és ellenállhatatlan lendületét.

Szavaiban nagy nosztalgia reszketett, és melankolikusan nézte a patakot, mely nem szűnt meg rohanni a maga megfoghatatlan tisztaságában.

- Gyere! - ragadta meg karjánál Ferenc.

Mindketten újra elindultak. Egy csöppnyi csend után Ferenc megkérdezte Leót:

- Mit gondolsz, testvérem, miben áll a szív tisztasága?

- Ez abban áll, hogy nincs hibánk, amit szemünkre vethetnénk magunknak - válaszolta gondolkodás nélkül Leó.

- Most már megértem szomorúságodat - mondotta Ferenc. - Mert hiszen mindig van valami, amit a szemünkre vethetünk.

- Igen - hagyta jóvá Leó -, és éppen ez az, ami engem elkeserít. Sohasem fogom elérni a szív tisztaságát.

- Ah, Leó testvér, higgy nekem! Ne foglalkozz te annyit lelked tisztaságával! Fordítsd tekinteted Istenre! Csodáld! Örvendezzél azon, hogy van! Ő, aki maga a szentség, a tisztaság! Adj hálát neki önmaga miatt! Ebben áll, kicsi testvérem, a szív tisztasága. És amikor te így Isten felé fordultál, többé már ne fordulj vissza önmagadhoz! Ne kérdezd, mennyit haladtál. Az azon való bánkódás, hogy nem vagyunk tökéletesek, hogy bűnösnek találjuk magunkat, még csak emberi érzelem, nagyon is emberi. Magasabbra kell emelni tekintetedet, sokkal feljebb. Van Isten, és létezik az ő mérhetetlensége, az ő változatlan fényessége. Annak van tiszta szíve, aki nem szűnik meg imádni az élő és igaz Urat. Akinek az a törekvése, hogy Isten életére odafigyeljen, és aki képes minden nyomorúsága közepett Isten örök ártatlanságában és örömében fürdeni, aranylóan, mint a porszem a napsugárban. Ez az emberi szív egyszerre kifosztott, és minden gazdagsággal teljes. Elég neki, hogy Isten maga Isten. És ebben találja meg békéjét és gyönyörűségét. Isten pedig maga a szentség és tisztaság.

- De Isten megköveteli a mi erőlködésünket és hűségünket is.

- Kétségtelenül - válaszolta Ferenc. - De a szentség nem önmagunk kiteljesítése, még csak nem is valamiféle teljesség, melyet az ember megszerez önmagának. A szentség elsősorban üresség, amit fölfedezünk magunkban, és elfogadunk; és Isten maga jön, hogy betöltse azt abban a mértékben, ahogy megnyílunk az ő teljességére. A mi semmiségünk, ha elfogadjuk, szabad teret ad Istennek, ahol még teremthet. Az Úr nem engedi elrabolni dicsőségét senki emberfia által. Ő mindig Úr. Az Egyetlen, az egyedüli Szent. De kézen fogja a szegényt, kiemeli a sárból, és népének fejedelmei közé ülteti, hogy lássa az ő dicsőségét. Isten a lélek kék ege lesz.

Elmerülni Isten dicsőségének szemléletében, testvérem, Leó, felfedezni, hogy Isten valóban Isten, örökké Isten, mindazok felett, amik mi vagyunk és lehetünk, és örvendezni azon, hogy ő van, elragadtatásba esni örök ifjúsága előtt, hálát adni neki önmaga miatt; ezt követeli leginkább az Úr szerelme tőlünk, melyet a nekünk adott Lélek kiáraszt szívünkbe. Ebben áll a szív tisztasága. Ezt a tisztaságot nem lehet elérni ökölbe szorított kézzel és megfeszülve.

- Hát akkor hogyan? - kérdezte Leó.

- Egyszerűen nem szabad semmit sem megtartani önmagunkból. Mindent ki kell seperni. Még szorongásainkat is. Tiszta helyet kell készíteni. El kell fogadni azt, hogy szegények vagyunk. Le kell vetni mindent, ami nyomaszt bennünket, még hibáink súlyát is. És csak az Úr dicsőségét kell már szemlélni, s engedni, hogy az minket átjárjon. Isten él, s ez egyedül elég. Akkor a szív könnyűvé válik. Többé nem érzi önmaga súlyát; mintha kicserélték volna. Mint a pacsirta, megrészegül a tér tágasságától, s az ég azúrjától. Elhagy minden gondot és aggodalmat. A tökéletesség utáni vágy is megváltozik. Egyszerűen tisztán Istent akarja, Istent magát.

Leó elmerülve hallgatta, miközben atyja előtt lépdelt. S ahogy haladtak, egyre könnyebbnek érezte szívét, és mérhetetlen békesség ölelte át.

Részlet P. Eloi Leclerc: Egy szegény ember bölcsessége című könyvéből


Életforma melyre Isten hív, hatalmasabban beszél száz bizonyságtételnél.
…és fogadom: legigazabb vágyam,
hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek,
csak szeretlek.

Baranyi Ferenc



Gyakran sokkal többet tanultam egyetlen ima közben, mint amennyit össze tudtam volna gyűjteni sok olvasásból és elmélkedésből. (Luther Márton)


Ha arra vársz, hogy angyallá változzál, azért, hogy a szeretethez föl tudj emelkedni, akkor sem fogsz szeretni engem! Még ha minduntalan visszaesel is hibáidba, még ha gyönge vagy is kötelességeid teljesítésére és az erényekre: nem tiltom meg neked, én a te Istened, hogy szeress engem. Szeress úgy, ahogy vagy -- nyomorultul és bűnös létedre -- szeress! Minden percedben, minden élethelyzetben, belső izzásban vagy szárazságban, hűséged vagy hűtlenséged közepette. Szeress engem egyszerűen, úgy ahogy vagy. Vágyódom a te szegény bűnös, tétova szíved szerelmére. Ha egyre csak arra vársz, hogy tökéletes légy, sosem fogsz szeretni engem...

Schott


Isten az őszinte engedelmesség útján sohasem fog bennünket, mint valami élettelen tárgyakat, vontató kötélen húzni. Nem vonszol, hanem vonz. (Makintosch)


Isten nem azért mond valamit, hogy értelmeddel mérlegeld, hanem azért, hogy engedelmeskedj Neki.


„Krisztus mondja: „Amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.”” (Jn 14,13)

Milyen szempontok alapján kérek? Van-e kéréseimben helye és szerepe az Atya dicsőségének? Legtöbbször imádságaimat is áthatja a saját magam iránti rajongásom. Krisztus azonban nem a mesebeli jó tündért vagy Aladdin lámpáját ígérte tanítványainak. Ő teljes életváltozásra hívott, arra, hogy ezen a világon képviseljük az ő szempontjait. Valakinek a nevében kérni azt jelenti, hogy azt kérem, amit ő kérne, az én kérésem tulajdonképpen az övé. Ismerem-e ilyen közelről Mesterem szándékait, vagyok-e ilyen szoros közösségben vele?
(Győri Tamás József)

„Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!” (Lk 12,32)

Csodálatos ez a beszéd, amelyet Jézus a tanítványaihoz intéz, érdemes végigolvasni. Minden mai kérdésünkre, szorongató aggodalmaskodásunkra megfelel. Mély empátiával apróra végigveszi, ami miatt fáj az ember feje. Étel, ruha, egzisztenciális nyugtalanságaink. Ne féljetek, mondja, Atyátok tudja, mire van szükségetek. Ha az ő országát keresitek, tanítványok, akkor Isten megmutatja az utat, elétek adja a szükségeset, elsimítja a buktatókat, jóllakat. Isten országa már itt is a miénk, és egykor az örök életben is ő lesz az, aki otthonunkba visz.
(Kőháti Dorottya)


Nem érthetjük meg a másik ember problémáját, ha nincs bennünk szeretet. Igaz együttérzés nem létezik szeretet nélkül. Aki elfelejtkezik mások szívéről, a saját szívét veszíti el.
Ha valaki egy másik ember szenvedését semmibe veszi, az olyan, mintha ő okozná a szenvedést.


Oly távol vagy tőlem és mégis közel,
Nem érthetlek Téged s nem érhetlek el.
Oly távol vagy tőlem és mégis közel,
Te hallasz, s én érzem a szívem felel.

Részlet az István, a király-ból

Tapintatos figyelem. Más szóval: kicsiben gyakorolt nagy szeretet, amely észreveszi és értékeli a másik értékeit és azt olykor meg is mondja. Ugyanakkor hibáit nem nagyítja fel.

Egy Éva mondta el: - Szerelmes voltam Ádámba, mikor hozzámentem, de akkor szerettem meg egész lényemmel, amikor először elrontottam kedvenc vacsoráját. Szorongva vártam: mi lesz, mit szól? Én alig tudtam lenyelni az ételt. Láttam az arcán: neki sem ízlik, de olyan kedvesen dicsérte, hogy még ma is könnyes a szemem, ha rágondolok.

Egy Ádám: - Éreztem én, hogy valami baj van közöttünk. Évám egyre ridegebb, hidegebb lett. Egy este azt mondtam neki: Éva, az az érzésem, mintha baj volna közöttünk. Vizsgáljuk meg a szívünket, mi történt velünk. Évám csak ennyit válaszolt: - Ha naponként felhozod helyettem a pincéből a tüzelőt, azt hiszem, el is hagyhatjuk a szív-vizsgálatot. Hidd el, nem a szeneskanna volt nehéz, inkább az, hogy nem vettél észre, mikor cipekedtem.

Egy házasság alig helyrehozhatóan azért romlott el, mert amikor a férj és feleség vendégségben voltak, Ádám elmenetelkor minden hölgyvendégre felsegítette a kabátot, kivéve a feleségét. Amikor az otthon megkérdezte: - Miért nem adtad rám a kabátot? Ádám rándított egyet a vállán s azt válaszolta: Mert te a feleségem vagy. - Szó szót követett, majd vád vádat. Majdnem válás lett az eset vége.

Egy másik Ádám viszont észrevette, hogy Évája napok óta levert, szomorú. Mert depresszióra hajlamos volt, attól félt, hogy felesége visszacsúszik egykori betegségébe. Ezért s mert szerette, egy cédulácskát hagyott kora hajnalban, munkába menetelkor Évája éjjeliszekrényén: „Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek?” Este felesége sírva vallotta be, hogy öngyilkossági gondolatokkal foglalkozott, de férje figyelmes szeretete visszaadta életkedvét, örömét.

A grandiózus kicsiségek közé tartozik az elismerő, jó szó is. Selye János, világhíres tudósunk írja: „Elismerés nélkül éppen úgy nem élhet az ember, mint a hal víz nélkül.”

Házasságuk harmadik évében Éva már nem bírta tovább. Új frizurát csináltatott, elegáns ruhát vett fel, úgy várta haza a férjét, az hátha most az egyszer észreveszi és megdicséri haját, ruháját. Vagy legalább a különös gonddal készített jó vacsorához lesz egy szava. Semmi. Ádám megcsókolta. Pontosan úgy, mint máskor. Szó nélkül megette a vacsorát, de amikor újságja után nyúlt, Éva kirobbant: - Sose dicsérsz meg semmiért. Neked szépítettem magam, neked öltözködöm, a kedvenc ételedet készítettem és egy elismerő szavad sincs hozzám? Mire Ádám: - Mikor mondtad egyszer is, hogy okos vagyok és erős? Hogy sokat dolgozom, és most is a második műszakból jövök - érted. Kedves hangon, mosolyogva mondta mindezt, úgy, hogy Éva elnevette magát, de magában megjegyezte: Az elismerő jó szót nemcsak várni kell, hanem adni, mondani is. S arra mindkettőjüknek szükségük van.

Egy összetörtségében őszintévé vált férj mondta el - közvetlenül felesége halála után: „Őrjítő ha meggondolom, a halotti koszorú volt az első virág, amit húszévi házasság alatt kapott. Azért is vettem neki olyan irdatlan nagy koszorút!” - Igen. Vannak a rossz lelkiismeretnek is virágai. De nem lehetne, egy ilyen óriás koszorút előre és szálanként odaadni asszonyainknak - míg élnek?! Miért is ne lehetne „élők napja” is, ha már van halottak napja?

A tapintatos figyelem a házasság vitaminja. Van azonban másféle figyelem is: a „megfigyelem”. Ez a házasság mérge. Ahogy a bokszoló figyeli hol van ellenfele gyönge pontja, felrepedt szemhéja, s oda céloz: lehet így is megfigyelni a másik gyöngéjét, hogy adandó alkalommal oda lehessen ütni - ahol nagyon fáj. De szív-e az, amelyik a fej ellen tör? Fej-e az, amelyik saját szívét bántja?

Az az asszony, aki paprikás krumpli mellé derűt ad körítésnek, jobban vigyáz férje egészségére, mint aki süllőt pirít neki vajban, de azt szemrehányásokkal köríti.

Egy Ádám mondotta: - Hivatali bosszúságomat és rosszkedvemet mindig kint hagyom a lábtörlőn azzal a porral, sárral együtt, amit leverek a lábamról. Én szegény ember vagyok, nem tudok mást hazavinni mint a jókedvemet. - Milyen gazdag asszony lehet a felesége!

A derű ikertestvére a humor. A humor azt jelenti: mégis mosolygok. Aki ezt cselekszi, nem válik sem önmaga, sem az események rabjává. A humor belső távolságban tart önmagunkkal és az eseményekkel szemben. A távolság pedig helyesebben mutatja az arányokat. Azaz: tudunk már önmagunk felett is derülni. Házastársunk egy-egy tette, szava nem világraszóló katasztrófa többé, mert mosollyal áthidalható és humorral feloldható.


Tulajdonképpen minden szép, amire szeretettel nézünk.